lassandebiztosan

2012. december 30., vasárnap

Karácsony és apa

 Hanna teljesen természetesnek vette, hogy az apja beállított egy fával 24-én, skandálta is bőszen, hogy faaa. :) Mikor délután aludt, feldíszítettük.
 Miután felkelt a nallány, behívtuk, hogy nézze meg. Jött is, rámosolygott, és kb. ennyi volt a reakciója. :) Aztán becsempésztük az ajándékokat. Nem értette, hogy miért kell kibontani, mikor letéptünk egy adag csomagolót, minden áron vissza akarta helyezni. o.O Miután rájött, hogy ez nem fog menni, a letépett darabbal ment fel-le, és közben bele szeretett volna gyömöszölni dolgokat. Vagy pl. az egyik csomagot inkább széknek használta. :) Kicsit nehéz volt rávenni, hogy ugyan nézze már meg, hogy mit hozott a Jézuska, de végül azért csak sikerült. Tetszett neki a sütifaló bödön, és a 100 labdás sátor is. Én is befeküdtem a sátorba, és nagyon jól masszíroznak ezek a kis golyók. :) Csak elég kevésnek hat a 100, ami valójában 92 db.  Majd ha látok kicsi pénzért, még veszek, de így is jó.
 A robotlány, amit varrtam neki, nem igazán hatotta meg, de benne volt a pakliban. Rengeteg ideig csináltam, bíztam benne, hogy elnyeri a tetszését, de ezzel várnom kellett egy napot, 25-én már megszeretgette. :)


Bontás helyett inkább rámászott, ráült, legurult, majd mindezt újra, és újra...


A robotlány. Az ötlet a Pinterest-ről van.




 December 27-én először mondta, hogy apa. Épp haza fele jöttünk a sógoréktól, mikor is mondta. :) Ilyenkor, ha új szó van, mindig azt hisszük férjemmel, hogy rosszul hallunk és érdekes arcot vágva egymásra bámulva kérdezzük, hogy: -Szerinted is? Biztos azt mondta? :) Tegnap meg már azt is mondta, hogy apu. És még jókor is használta. ( Ha kérdezzük, hogy hol van anyu, hol van apu, hol van Hanna baba, általában csak ritkán talál be.) Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok féltékeny. Há' már hogy a fenébe ne lennék, mikor mondja hogy pl kikapcs, de azt, hogy anyu, semmi pénzért nem hajlandó a kis büdöse. :D Na majd annak is eljön az ideje, és ő valódi kis apa szíve, szóval elnézem nekik.
  Tegnap olyat is csinált, hogy a Gyerekdalok és mondókákból az A part alatt szavainak a többségének az első szótagját mondta. Ezt jól meg aszondtam, de valami ilyesmi hagyta el a szájacskáját: "Paa, aaa,há vaaa kaaaa, há vaaa kaaaa... Bó, úúúú, bóó úúú, hááá..." Hihetetlenül elkezdett fejlődni a pöntyögője. Tuti, hogy ehhez a heti 5-szöri torna is hozzájárult, mert azóta mintha kicserélték volna. Na ezek azért nem semmik. Szerencsére a kisasszonynak nagyon tetszik, hogy lóbálva, pörgetve, hintáztatva van kb fél órát, de mi sokszor majd megszakadunk. :D És az a jó, hogy eközben még énekelni, és számolni is kell úgy, hogy levegőt alig kapok. Ennél már csak az a viccesebb, ha röhögtet az ember, és úgy már végképp nem bírom lóbálni a tüncit, aki csak értetlenül pislog ilyenkor. :) A tornáról jut eszembe, hogy a számok kezdő hangját vagy szótagját is mondja.

2012. december 21., péntek

SNI

 Avagy megkapta a lelkem a sajátos nevelési igényű címet. Még az is van a papíron, hogy különleges bánásmódot igénylő gyermek. Szóval ez van, sajnos nem azt mondták tegnap a szakértői bizottságnál, hogy nyugi anyuka, túlpörgi, nincs baj. További vizsgálatok is szükségesek, vinni kell Szegedre vagy Budapestre, hogy megnézzék az autizmus gyanú miatt. Ez egy több napos "buli" lesz. Nem igazán várom, ha jól tudom 5 napig tart. :( Szerintem Szegedet választjuk, Pest messze van, meg csomó érv szól Szeged mellett. Amúgy a budapesti Vadaskertet fórumos berkekben agyon magasztalják az anyukák, de ettől függetlenül sokkal több szól a szegedi mellett számunkra.  A bizottságnál hihetetlen aranyos volt a nő. Itt egy élő példa, hogy egy állami dolog sem minden esetben szar, sőt. Pontos volt és kedves, mindent elmagyarázott. Januárban hívhatom a gyógypedagógust, és elméletileg már abban a hónapban el is kezdődik a fejlesztés. Heti 2x45 perc lesz, egy konduktor is fog vele foglalkozni a gyógyped. mellett. Örülök, hogy végre szakértőkhöz kerülünk, nem csak lógunk tanácstalanul a levegőben, ezt a helyzetet viseltem nehezen, innen már könnyebb lesz. Legalábbis bízom benne. Ebből a szempontból nem bánkódom, hogy sni-s lett, mert enélkül nem járna az ingyé fejlesztés, csak az agyam azon részének fáj egy picit, ami arra van beprogramozva, hogy az én gyerekem a legszebb, a legokosabb, a legtökéletesebb a világon. Az sni-ből a későbbiekben majd adódhatnak nehézségek (bölcsi, ovi, iskola választásnál nem minden intézmény fogja fogadni). A hölgy azt is javasolta, hogy ha nem lesz egy kicsit irányíthatóbb, akkor ha tehetjük, inkább ne adjuk bölcsibe, maradjon otthon 3 éves koráig, mikor is majd elválik, hogy ovis, vagy bölcsődés lesz.

2012. december 18., kedd

Izgi hét

 A legizgalmasabb az volt, hogy én nagyban vártam a tértivevényt a szakértői bizottságtól, erre még az előtt telefonáltak, hogy visszajött volna. o.O Ezen eléggé meglepődtem, de nagyon örültem, mikor megcsörrent tegnap a telefon, és mondták, hogy üresedés van, és mehetünk csütörtökön.
   Teljesen izgatott vagyok, hogy mit mondanak majd a bizottságnál. Néha azért be kell látnom, hogy nincs összeesküdve ellenünk az ég, és valamiben nekünk is van szerencsénk. Tényleg nagy mázli, hogy üresedés volt. :) Leginkább abban bízom, hogy a második félévben már vihetem fejlesztésre. Biztos sokat segítene rajta, és rajtunk is.

 Ma mentünk az Aranykapuba a gyógytornászhoz. Kaptunk feladatsort, ami be is lett mutatva. H. eléggé fel volt háborodva, nem nagyon volt kedve hozzá, de tök izgalmas feladatokat kaptunk, biztos itthon tetszeni fog neki. Van olyan, hogy ülök a széken, ő az ölemben szembe velem, és le kell lógatni, és ott jobbra balra ringatni. Meg a gimnasztika labdát oda kell neki gurítani, és vissza kell majd löknie. Ja, és végre tudjuk, hogy  a labdán nem csak úgy hasalni kell ám, hanem alkartámasszal kell csinálni a feladatokat... Azért magán és magán út közt is óriási különbségek vannak: az idősödő gyógypedagógus, akinél párszor voltunk, és Ayres terápiát csinált, de nem igazán voltam elégedett vele: odanyomta a kezembe a könyvből kifénymásolt oldalakat a feladatsorokkal, oszt viszollátás; az Aranykapunál viszont tényleg személyre szabottan kaptuk a feladatokat, amik normálisan el is lettek magyarázva, be lettek mutatva. Azért nem mindegy! Nem is megyek többet ahhoz a nőszemélyhez, óriásit csalódtam, és még úgy csinált, mintha hálásnak is kellett volna lennem a fénymásolatokért, hozzá is tette, hogy ilyet nem mindenkinek ad... Meg nekem nem kell, hogy azt mondják, hogy szeressem a gyerekem attól, hogy olyan, amilyen... De ez komolyan, milyen dolog már, hogy lehet ilyet mondani??? És a legutóbbi alkalommal úgy tornáztatta a leányzómat, hogy közben az unokájára vigyázott kb. a felében. Nem mondanám, hogy ránk koncentrált maximálisan. Na nem lovagolok rajta tovább, nem jött be, kész, le van zárva az ügy, szerencsére az Aranykapunál rendesek, és remélem, hogy ha odajutunk, hogy korai fejlesztést kap, kifogunk majd egy rendes gyógypedagógust.
  Kis kikapcsolódás is volt, ami nagyon jól esett: elmentünk a Malomba egy játszóházba. Jól éreztük magunkat, bár én eleinte féltem. :) Olyan ijesztő néhány játék, hogy nem igaz, az én gyerekkoromban volt cicamászóka meg betonhinta, oszt csókolom. Nem ám mindenféle labdatenger, óriáscsúszda, és hasonlók. Tetszett Hannának, és a nagy csúszdán rengetegszer lecsúszott. Nekünk jó kis testedzés volt, mert egyedül nem tud felmászni, így apja lentről adogatta nekem. :) Én is lecsúsztam mindkettőn, jó volt. (Bár elméletileg nem lehetne szülőnek, de én pici vagyok, lehet nem szúrták ki, hogy nem gyerök vagyok. :D
 A labdatengerről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha lenne itthon is. Néztem az interneten, de az árakon elborzadtam. A Vaterán, és hasonló helyeken is nagyon megkérik ezeknek a kis labdáknak az árát. Viszont a Praktikerben akció van, és egy sátor 100 labdával 4200 Ft. Ez nagyon kedvező, mert használtan többért árulják az ugyanilyet.

2012. december 16., vasárnap

Fejlődik is ám :)

 Most több területen látunk előrelépést. :) Az első ilyen, hogy elkezdte utánozni az állathangokat, rövid időn belül sokat megtanult: kutya, cica, liba, tyúk, kakas, bagoly, madár, hal (ilyenkor tátog :D ), boci, kacsa. Nagyon édes kis hangja van.
 A másik, hogy végre kérésre idehozza a babát, és a labdát, sőt, már párszor sikerült rávennem, hogy dobjuk ki együtt a pelust a kukába.
 Még sokszor van, és gondolom lesz is, hogy nem ért meg minket. Van, hogy attól dührohamot kap, hogy megmutatom neki a cumisüveget, vagy csak a nevén szólítom. :(
 Sikerült lencsevégre kapnom az egyik furcsaságát, a kezével való beszélgetést, és a holdkóros járást:


2012. december 12., szerda

Akka, vonat, ajakfék

Bővül a szókincse. Olyan kis ügyes, és annyira zabálnivaló hangon mondja, mikor meglát egy autót, hogy akka. :) Na meg az oóóóóót-ot (ott van) is elképesztő vékonyka hangon adja elő, édes nagyon. És megfejtettük, hogy mi lehet a tikke. Nagy valószínűséggel tessék, mert akkor mondja bőszen, mikor odaad valamit. És véééégre, néhány utasításra reagál, pl ma odahozta a kérésemre a labdát, és fürdésnél, mikor öntözgetett, mondtam neki, hogy adjon már nekem egy kacsát, és bár nem adta oda, de levett egyet a kád széléről. :))) Ezek nagyon jó jelek.
Most viszont le kell írnom, hogy tegnap mit művelt: itt volt anyu is, így szem és fültanúja lehetett, hogy milyen kis fenevad tud lenni a cuki unokája... Nagyon nem egyformák ilyen szempontból a napjaink, legtöbbször nem kerget az őrületbe, de néha megesik. A tegnapi nap ilyen volt, mindenért bőgött. Volt, hogy csak mutattam a cumisüvegét, és már visított, pörgött, toporzékolt, de közben tudtam, hogy szomjas... Így visszagondolva vicces, de akkor majd felrobbantam. Na meg ami végképp kiakasztott: mondtam neki valamit, erre dobálta magát a földhöz, de úgy, hogy rendesen kongott a feje. Mondom ilyen nincs. Aztán levittük sétálni, de nem hajlandó fogni a kezünket, így ebből is származott egy kis nézeteltérésünk, minek hatására lefeküdt a földre, ezáltal mikor felvettem, én is olyanná váltam, mint aki meghempergett. Amúgy szerencsére akkor sem jövök zavarba, ha nézőközönség előtt vadul meg, abszolút nem érdekel, hogy mit gondolnak. Sőt, néha elég nevetséges is tud lenni a szitu. :D Aztán, hogy megkoronázza a napot, még aludni sem volt hajlandó, hogy azalatt egy kicsit kieresztettem volna a gőzt.

A mai nap viszont nagyon kellemesre sikerült. Elmentünk barátnőmékhez. És nem is akárhogy, hanem vonattal. Kemény 3 km-t utaztunk, még jó, hogy ha gyerekkel megy az ember, jár a 33%, mert egy retúr jegy így is 340Ft-ba kerül... Döbbenet! De szerencsére mázlink volt, mert kallerbá/né nem abban a kocsiban volt, amiben mi, így az odaút ingyen volt. Amúgy babakocsi nélkül mentünk, így elég nagy bátorságról ad tanúbizonyságot, hogy bevállaltam ezt az utat, egy eléggé irányíthatatlan poronttyal. Hogy miért nem hajlandó fogni a kezem??? Megálltunk egy bodega pékségnél, ott úgy fizettem, hogy ő közben ült a hóban. :S De összességében azért egészen jó magaviseletű volt.
Kellemesen éreztük magunkat, elvoltak a gyerekek, mi meg jót dumáltunk (bár azt kicsit untam, hogy a pszichológusnak tanult barátnőm, aki kissé polihisztornak képzeli magát, mindenáron győzködött, hogy minden oksa a lánnyal, nem értem, hogy miért olyan nehéz beismerni, elfogadni ha valaki más. Mondjuk a végére már elismerte, hogy vannak furcsaságai. Érdekes amúgy, mert nekünk szülőknek a legnehezebb szerintem beismerni, ha valami gikszer van az utóddal, nem értem, a kívülállóknak miért nehéz nem homokba dugni a fejüket, és észrevenni a dolgokat. Ezzel csak megnehezítik a helyzetet, de mind1). Lehet, többször is ki kellene mozdulnunk, amióta hidegebb van, eléggé begubóztunk. Na majd változtatunk ezen.
Most tervezem nagyon, hogy elmenjünk uszodába, még mielőtt újra bezárják, ugyanis nemrég ez történt, mert nem fizették a számlákat... Most erről inkább nem írnám le a véleményem, csak annyit, hogy röhej, hogy mindent bezárnak lassan ebben a városban. Szóval remélem nemsokára pancsolunk egy nagyot, na meg persze jó lenne szánkózni is, de eddig még csak mutatóba esett. Biztos tetszeni fog neki, vettünk műanyag szánkót (a fából készültek nagyon drágák) és a szobában már kipróbáltuk. :D

És a végére egy kis paraanyuság: Zoé blogjában olvastam, hogy átesett egy nyisszantáson a kis hősleány, és ennek oka az volt, hogy le volt nőve a felső ajka, vagy az ajakféke vagy mi. Több tünet is arra utalt, hogy a Cukinál is lehet hasonló, így bekukkantottam a szájába, és valószínűleg nála is ez lehet. o.O Majd ha megyünk a gyerekorvoshoz, megérdeklődöm, hogy nem kellene -e megnyirbálni egy kicsit. Amúgy még ez is okozhat beszédkésést, szóval durva. Na nem aggódom rajta, de elgondolkodtatott. Nyelvletapadásról hallottam már, de azt nem is tudtam, hogy a felső ajaknál is lehet ilyen. :O

A vizsgálat eredménye

 Úgy volt, hogy azok, akik vizsgálták, odaadták a papírt, el kellett olvasnunk, majd megbeszéltük a dolgokat.
 Az olvasás végére furcsa vigyor ült az arcomra, lehet, hogy meg is ijedtek tőlem. Valahogy egyszerre estem kétségbe, és közben meg is könnyebbültem, hogy nem csak beképzelem a dolgokat.
Idézek párat a gyógypedagógus megfigyeléseiből, véleményéből:
" Szüleihez egyszer-egyszer odament, kapcsolatkezdeményezést nem tudtam megfigyelni. Nevére nem figyelt. Szociális játékot nem kér. A kislány fejlettségi szintje az alacsony kooperációs hajlandóság miatt csak részben volt megítélhető. Életkorához képest jelenleg kifejezett elmaradás mutatkozik a szociális kommunikáció, illetve a rugalmas gondolkodás, irányíthatóság területén. "
 Meg lettünk dicsérve, és még írásba is foglalták: "A szülők rendkívül érzékenyen és reálisan látják H. állapotát, a fejlődésbeli eltéréseket megfogalmazzák. Ezek együttesen jó alapját adhatják a gyermek célirányos fejlesztésének." Ez azért jól esett, mert a legtöbb ember, akivel beszéltünk erről, azt mondja, hogy ugyan, nincs ezzel a gyerekkel semmi, csak a szülők képzelik be.
 Javaslatként pedig a területileg illetékes szakértői bizottság felkeresése, és a korai fejlesztés mielőbbi elkezdése szerepelt. Mondtam nekik, hogy pont azért is szerettük volna magán úton intézni a dolgainkat, hogy elkerüljük az államit, de a gyógypedagógus azt mondta, hogy (szó szerint idézem) H. állapota megköveteli, hogy felkeressük a szak.bizottságot. :( Ezek nem annyira léleksimogató dolgok, valahogy a szülő agya szerintem arra van beállítva, hogy az ő pici gyereke csak tökéletes lehet, és mikor már 20 hónapja csak azt kell hallgatni, hogy így le van maradva meg úgy, az azért nem kellemes... Na meg az sem, hogy próbálok én elvonatkoztatni attól, hogy Ő más, de mikor állandóan össze kell gyűjtenem, le kell írnom, el kell mondanom, hogy mi van, akkor szinte lehetetlen nem azon agyalni, hogy mekkora szakadék van közte és a kortársai közt. Amúgy az Aranykapu előtt le a kalappal, szerintem teljesen korrektek, hogy továbbküldtek, nem pedig azt csinálták, hogy óh, hát rendbe tesszük mi. Ez becsülendő, és fontos, mert sokan meggyanúsítják a maszek helyeket azzal, hogy mindenáron ott akarják marasztalni az embert, hogy oda vigye a pénzt, de ezt ők is megcáfolták. Sokan a Dévényeseket is ezzel bélyegzik meg, pedig a legtöbb gerinces.
 Miután hazajöttünk, és elaludt a lány, jól beforraltboroztunk... Egy hihetetlen minőségű, "Borivó" néven futó borkülönlegességből főztük, amit a Pennyben vásároltunk asszam 400Ft/2liter áron. Nem volt túl finom, de legalább ütött. :S
  Már feladtuk a nyomtatványt és az eddigi orvosi papírokat, kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva fognak jelentkezni. A minimum az az 1 hónap, de elképzelhető, hogy több lesz, és utána még a vélemény kiállítása is pár hónap állítólag... Addig meg (és persze azután is) a kedvenc dolgomat tehetjük csak: várunk, várunk és várunk. És rohadtul nincs kedvem megint vizsgálatra vinni, de nincs mese, ezt kell tenni az ő érdekében. De akkor is nehéz, főleg a bizonytalanság. Bár, lehet, hogy jobb, hogy nem tudjuk, hogy mi van pontosan az út végén, mert így azért lehet reménykedni...

2012. december 7., péntek

Újdonságok

Gyorsan leírom, nehogy feledésbe merüljön, hogy milyen újdonságokat tud a leányzó:
- Az egyik ilyen, hogy nagyon belendült az állathangok utánzása. :) Édes nagyon. Amit mond: vaulálálá (háp), kokül-kokül (erre először azt hittem, hogy google, de később rájöttem, hogy ez a kotkot, mert a mit mond a tyúkra mondja), liú (nyaú),  (mú), cincincincsipcsiphuhú (ezt a bagoly mondja), kukú (kukurikú).
- Ha büdi, mindig kérdezem, hogy van -e kaka, amire általában visszamondja, hogy kakakakak. Ha puki miatt szaglik, és érdeklődöm, akkor is mondja, hogy kakakakka. Egyszer meg már olyan is történt, hogy kérdeztem a szokásost, mire mondta a választ, de a lényeg nem ez, hanem hogy mikor kérdeztem, hogy hol a kaka, elkezdte ütögetni a pelust. :)
- Hajlandó néha egy teljes szobahosszt motorozni . :D Van hogy ő veszi elő, és rá próbál ülni.
- Pohárból egyre szebben iszik.
- Azt nem tudom írtam -e már ide, hogy tolja a csattogó lepkét, ami kissé hangos, de örülök, hogy rájött a nyitjára. A babakocsit is szépen áttolja a küszöbön.
- Ad puszit. :))) Lehet, hogy hülyén hangzik, de az első pusszancs előtti nap láttam a tv-ben, hogy hogy tanítják a fókákat rá. Innen szedtem az ötletet. Az arcomat már régóta dugdosom a szájához, de eddig jobb esetben csak nézett, hogy mi a fene bajom van, rosszabb esetben ellökött magától. Most viszont itt a titok nyitja: a puszi után nagy felugrás, nevetés, juhú, köszi-möszi hangos ismételgetése. :) És bevált. Azóta próbálom úgy csinálni, hogy kevésbé látványosan török ki, ugrás már nincs, csak mosoly, és visszapuszi. Annyira édes, és nagyon jó érzés ahogy a puha kis száját odanyomja az arcunkra, mikor kérjük. :)

Hamarosan meg kifejtem bővebben, hogy mi történt az Aranykapunál, de most megyek robotot varrni, már 3 végtagja nagyjából kész, remélem karácsonyra a fa alá tudom tenni. :)

2012. december 4., kedd

Az Aranykapu véleménye röviden

Most csak ennyi telik tőlem, ha erőm, időm és kedvem lesz hozzá, majd bővebben is kifejtem. Szóval voltunk ma az Aranykapunál, és röviden az értékelés így szól:
"Életkorához képest jelenleg kifejezett elmaradás mutatkozik a szociális kommunikáció, illetve a rugalmas gondolkodás, irányíthatóság területén."

Sajnos nem azt mondták, hogy kedves anyuka, apuka túlaggódó, nincs a kisasszonnyal semmi problem. :( Sőt azt javasolták, hogy keressük fel a területileg illetékes szakértői bizottságot (nevelési tanácsadót) a korai fejlesztés mielőbbi elkezdése érdekében.
Közben lehet, hogy a kétségbeesés miatt is, de eszembe jutott, hogy mi lenne, ha felvételiznék gyógypedagógusnak. Lehet, hogy nincs elég pontom, de ki tudja. Meg azon is agyalok, hogy vajon elég erős lennék -e ahhoz, hogy a munkámban (hivatásomban) és otthon is hasonló helyzetekkel kellene szembesülnöm. Na majd töprengek rajta, februárig van még időm. Tényleg, valamelyikőtök nem tudja véletlenül, hogy az érettségi elévül -e a felvételi pontokat illetőleg vagy sem? Kerestem a neten, de egyértelmű válaszra nem leltem...
Meg lettünk dicsérve, és még írásba is foglalták: "A szülők rendkívül érzékenyen és reálisan látják a gyermek állapotát, a fejlődésbeli eltéréseket megfogalmazzák. Ezek együttesen jó alapját adhatják a gyermek célirányos fejlesztésének."

2012. december 3., hétfő

Adventi "buli"

A tegnapi nap nem életem legszebb napja, az biztos! Nem tudom, mi lesz így az eltervezett, és hőn áhított romantikázásból, de lehet, hogy semmi... o.O
Kezdődött azzal, hogy egyetlen férjuram visszaszokott a cigire legnagyobb "örömömre". Majdnem 2 év munkáját dobta a kukába. :( Pedig tök büszke voltam rá, mert a melóhelyén mindenki szívja, mégis hősiesen ellenállt a kísértésnek. Eddig. A csalódottságon kívül azzal is az őrületbe kergetett, hogy mikor hazajött, mindig mondta, hogy ma ennyit meg ennyit szívott. Én meg persze nem bírtam megállni, hogy ne csesztessem vele, persze finoman. Erre azzal jött, hogy: "de nem fogok venni", meg hogy "basztassál csak, a beszólásaid is arra ösztönöznek, hogy szívjam". Igen, persze, mindenért én vagyok a hibás című fejezet ez. Menjen már! Egyébként meg irigy is vagyok, én is bagós voltam, szerettem is cigizni, talán ha több pénzünk lenne, vissza is szoknék. Azt is mondtam neki, miután már nagyon untam, hogy minden nap ecsetelte, hogy ennyit meg ennyit szívott, hogy engem nem érdekel, ne várja azt el tőlem, hogy megpaskolom a buksiját, és azt mondom, hogy ügyes vagy, vagy hogy semmi gond, majd lerakod. Nem mondok ilyet, mert ismerem a rohadt nikotint annyira, hogy mennyire alattomos, kár áltatni magunkat, meg a másikat is. Közben meg mintha tőlem várta volna a feloldozást... Ja, és gondolom hiányzott is a szervezetének, mert itthon egy darabig nem szívott, és olyan kiállhatatlan, mindenbe belekötő, zsémbes alak volt, hogy kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy milyen lesz házsártos öregemberként. Azóta természetesen már vett egy dobozzal... :( Sajnálom ezt, mert tényleg nincs rá pénz. Mondjuk legújabban Tippmix-ezik, és nyert egy kis lóvét (2500-ból csinált 5000-et), és nem ész nélkül csinálja, de ugye arra is rá lehet szokni. És félre ne értsen senki, nem sajnálom tőle, de fáj nagyon, hogy ezt csinálja. Főleg azért, mert ebből fakadóan hazudott is... Egyszer letagadta, hogy cigizett. :( Aztán meg úgy állította be, hogy hát ez valójában nem hazugság volt, hanem azt mondta, amit hallani szerettem volna... Hát köszi!!! Ja, és egy ideje már itthon is szívja (természetesen lent a ház előtt).

A bagó-ügy megadta az alaphangulatot és feszültséget, vasárnap aztán borult a bili. De olyannyira, hogy én úgy földhöz vágtam a lapátot, hogy eltört, ő meg egy kicsit megtaszajtott. :( Pedig nem jellemző ránk ez a fajta "olaszos" hangoskodós veszekedés, meg is lepődtem magunkon... Én lobbanékonyabb vagyok, mint ő, de azért vissza tudom magam fogni. Vagy tudtam.
Annyira kiakadtam, hogy fogtam magam, és szakadó esőben kitekertem a Tesco-ba, vettem macskamentát. Sajnos nem volt nálam több pénz, viszont a vásárlás nagy örömmel töltött el, folytatni akartam, így hazabicikliztem lóvéért, majd vissza ki, és vettem macskafésűt, műegeret, (csupa hasznos, nélkülözhetetlen dolgokat :D ), na meg persze egy lapát is belekerült a kosaramba. :S Valahogy az is élvezetessé tette ezt, hogy mondom ha ő cigizhet, akkor szórom én is a mánit, mert kábé a dohányzásra fordított pénzkidobás is annyira értelmes, mint a szárított macskamenta vásárlás... Szerencsére azért minden lókakit nem vettem meg, sikerült megálljt parancsolnom magamnak, de kezdem megérteni a kényszeres vásárlókat...


A Cuki új szava a hamm. Annyira édesen, kicsit mélyített hangon mondja. :) Szombaton kezdte, mikor reggel bementem hozzá. Mondta, én nevettem, erre ő is, majd egy csomószor ismételgette. Jót vidultunk. Nem az evésre használja, szerintem inkább valahogy az ásításból jött, mert olyan hammogva csinálja. :)
Meg az apja hozott egy leselejtezett billentyűzetet, mer állandóan nyomkodja a gépét. Ez meg még mobilis is, úgyhogy nagy a boldogság.


Viszont csoda történt: először sikerült időre megcsinálnom az adventi koszorút. Bár a "békés" hangulatnak köszönhetően a meggyújtás elmaradt. Vicces volt a megcsinálása (mondjuk nem nevettem): eddig minden évben ugyanolyan volt a koszorúnk, fenyőágakat aggattam koszorúalapra, meg 4 bordó gyertya, és szárított narancs és alma. Most viszont valami gyorsabban elkészíthetőt akartam, láttam is sok jó ötletet, de természetesen több időbe telt az új változat elkészítése... Ez azért történt így, mert persze alapanyagot olyat, amit én szerettem volna, nem lehetett kapni. A recept szerint műmohát kellett volna használni, de sehol nem kaptam. A neten is csak egy helyen láttam, de már késő lett volna, de majd jövőre... Így helyette szizált vettem, de nagyon műnek hatott, így raktam bele világosabb színű raffiát. De az meg túl vastag volt, így elkezdtem hát vékonyabbá szedni őket, és egy csomó időm ráment (a terveimben az volt, hogy beleteszem a műmohát, oszt csókolom). És persze a "gyertyatartó" színe egybeolvadt a gyertyákkal, így hát muszáj voltam zöldre festeni /tényleg mániám a dolgok átpingálása :) /. Majd szerintem még teszek rá egy masnit, maradt még ilyen fehér izé, de nem biztos.

2012. november 29., csütörtök

A mai nap szenzációja...

Hogy én mennyire utálok címet adni. Jó, nem is ez, hanem az, hogy a kis tündérbögyörő megtanulta végre rendeltetésszerűen használni a csattogó lepkét. :D Eddig csak magasra emelve hurcibálta, akárhogy is próbáltuk neki mutogatni, hogy hogy is műkszik, nem volt vevő rá. Ma viszont megtört a jég, és nagyokat mosolygott. :)

A motorozás sem megy könnyen, inkább a kerekeit pörgeti (paraanyu első gondolata erre persze mi más, minthogy ez tipikus autista reakció, de a klubnak hála, ahol sokat rinyálok, már nem esem kétségbe ettől az eshetőségtől sem, fejlesztünk, oszt lesz ami lesz, meg lehet reménykedni és várni ezerrel). Próbálom rávezetni, hogy mennyire izgalmas, ha hajtja magát, de nem igazán érdekli...

fa szót rendszeresen használja, főleg sétáknál, vagy ha kinézünk az ablakon. Olyan cuki kis vékony hangon mondja, hogy nem igaz. Bővült a szókincse, és nem mással, mint a csip-csip-csip. Ezt úgy sikerült megtanítanom vele, hogy ezekben a kánikulai napokban sokat sétáltunk, és csomó bokor tele volt csiripelő verebekkel. Leparkoltunk mellettük, és bőszen ismételgettem neki, hogy néddá', há' kicsmadarak ottan vannak a bokron, akik azt mondják, hogy csip-csip. :) És láss csodát, mondta! Nagyon tetszett neki, mikor én galád módon elhessegettem őket, ámulva figyelte, ahogy repülnek. Így már két állatfaj hangját tudja utánozni, mondja hogy vau, és csip-csip. Halad ő, csak hát azért valljuk be, egy kicsit lassabban, mint az átlag, de ez van, nem kesergek.

Utasítások terén is van némi fejlődés. (Nem sok, és még nem hoz oda dolgokat, nem mutat rá a könyvben sem arra, amire megkérjük.) Mondjuk az egyik ilyen eléggé szívszomorító, ugyanis ha mondjuk neki, hogy adjál puszit a nyuszinak, egyből ad (odanyomja a szájához a dögöket cuki plüssöket), de ha arra kérleljük, hogy anyunak vagy apunak, akkor esze ágában sincs... Ok, lehet, hogy gáz, hogy féltékeny vagyok a játékokra, de szívesen lennék a helyükben. :)
Valamelyik nap az etetőszékében odanyomtam az arcom a szájához, és mondtam, hogy ez a puszi. Még tetszett is neki, de kicsit később ellökött. Én meg legörbítettem a számat, és úgy csináltam, mintha sírnék, erre mit csinál??? Kiröhög. Sajnos nem sok esetben érti az érzelmeket, és ez már nem az első ilyen eset. :(

Az Aranykaputól még nem hívtak, pedig jó lenne, be vagyok sózva. Tudom, hogy egy papírtól nem változik semmi, sőt lehet, még rosszabb lesz szembesülni ezzel-azzal, és konkrétat ők sem tudnak mondani, de akkor is nagyon izgatott vagyok. Azért is, mert a Cuki nélkül megyünk, és romantikázunk egy kicsit KETTESBEN. Tök fura lesz, szinte csak ügyintézésekkor voltunk tőle pár órára távol, tényleg nagyon ritkán kértünk meg valakit, hogy vigyázzon rá, pedig kell néha egy kis gyerek nélküli idő is, ami tényleg csak kettőnkről szól. Amúgy a romantikázás címszó alatt nem kell ám nagy dolgokra gondolni, max eszünk egy hamburgert, meg kézen fogva sétálunk a megyeszékhelyen, sőt, még kettesben is fogunk buszozni. :)

Kaptunk egy "szerelmes" levelet a drága apeh-től. Óh, én butuska, hát már nem is így hívják magukat, hanem nav-nak. Mennyivel szebben cseng így... Na mindegy, a lényeg annyi, hogy mivel ebben az országban már a csonthártyát nyúzzák az emberről, (de leginkább a szegénységben élő becsületes emberekről), szúrópróba szerűen fent akadtunk a rostán, miszerint túl kevés illetéket akarunk perkálni nekik, ez nem állapot, így abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy eljönnek hozzánk, és megnézik, hogy nincs -e abban valami turpisság, hogy ilyen kicsi pénzért (3,7 millió) tettünk szert a kecóra. Egyébként meg kinyalhatják, a bank becsüse is csak 4,1 millióra értékelte fel. Ilyen szempontból szerencsés is, hogy hitelre vettük, mert amúgy képesek lennének azzal meggyanúsítani, hogy meg akarjuk károsítani az államot. Ha boldogabbak azáltal, hogy pár ezer Ft-al többet fizetünk be, ám legyen, de én meg is mondom nekik, hogy 41 000 Ft-nál nem vagyok hajlandó többet fizetni, menjenek a búsba.
Mi anno a gázártámogatásnál is megszívtuk, akkor is fennakadtunk... Azon buktunk 20ezret, hogy nem voltunk bejelentkezve, ahová kértük a támogatást. Nem baj, hogy önkormányzati papírokkal tudtuk igazolni, hogy x ideje ott lakunk, és a nevünkön volt az óra, őket nem érdekelte. És mindezt karácsony előtt egy kicsivel, csakhogy boldog állampolgárok lehessünk... :/

Még annyi, hogy épp megfázni készülünk, nekem már folyik az orrom, a Cuki meg gyanúsan könnyen alszik el, és sápadt, meg karikás a szeme.
Meg nagy fába vágtam a fejszém, ugyanis elterveztem, hogy varrok a leányzónak egy robotot karácsonyra. Én, akin sokszor még egy gomb felvarrása is kifog... De majd lesz belőle valami. :)

 És ha már felmerült a lakás, hozok pár képet. Most a konyháról, mert itt található a nagy kedvenc lámpabura, amit én megláttam a Pinterest-en, férj pedig legyártotta. :D

Igen, ez egy tésztaszűrő volt előző életében :)

Egy akkor és most, avagy oridzsinál retrós piros fogantyú átfestése kevésbé retrós hangulatot idéző lilára:




A képen a lényeg kivételesen nem (az etetőszék egyes részeit felfaló) gyermek, hanem az az egetrengető színharmónia, ami az asztal, a székek és az etetőszék lábainál uralkodik. :D És ez is a fessünk át mindent megmozdulás részeként alakult így. :) Mondtam már, hogy szeretek festeni? :P A második képen egy turpisság látható: a metál akril elég drága, nem akartam egy tégelynél többet használni, így ezt a megoldást választottam. :) Remélem nem akarnak sokan bekukkantani az asztal alá...

















És végül a kilátás, amit én imádok! Remélem a fészeknek lesz lakója tavasszal, és nyomon követhetjük, hogy mik zajlanak madáréknál.

2012. november 22., csütörtök

A felmérésen

 Voltunk az Aranykapu Gyermekház Alapítványnál. Kezdem a hellyel, ami elvarázsolt. Nagyon tetszik a stílus, ahogy be van rendezve, na meg az az antik vagy antikolt ruhafogas?! Ámultam. A színek is tetszenek (lila-fehér), és az is, hogy barátságos, de mégis nagyon egyszerű. Egy levendulaszínű falvédő pl. egy fehérre festett faágra van függesztve.
 Hanna most buszozott először, eddig mindenhova vonattal mentünk. Hamar odaértünk, és jött is a gyógypedagógus. Kérdezgetett hasonlóakat, mint a kérdőívben, közben nézte Hannit. Adott neki ceruzát, rajzolt, persze a néni lapját is telepingálta, de azt mondta nem baj. :) Aztán kicsit "megvadult" a csemeténk, ugyanis az összes tollat magának akarta, persze a kezében lévő 10 ceruza mellé... Megmutatta a holdkóros járást, mikor maga elé tartja a tárgyat. Ezt le kellene építeni figyelemeltereléssel. Várom, hogy vége legyen az ősznek, mert lent is ezt csinálja, és ugye a rengeteg falevelet nagyon jó hurcibálni maga elé tartva...
 Volt a vége felé hiszti is, mellé egy kis ceruzadobálás. Azt mondta a nő, hogy a szemkontaktust jól tartotta, érdeklődő is volt. Viszont volt egy olyan szituáció, amiben megnézte, hogy hogy kér el tárgyat, csinálja -e azt, hogy tárgyra néz, majd arra, akitől kéri, majd megint a tárgyra. Na az én lánykám csak üvöltött, és tombolt, nénire nem nézett. Kérdezett egy olyat is még az elején, hogy nem érezzük -e úgy, hogy nagyok az elvárásaink Hannával szemben. Én azt mondtam, hogy szerintem nem. Viszont ezzel keltett bennem egy kis bizonyságérzetet, mert néha tényleg nem tudom, hogy vajon ez van -e, vagy ami még rosszabb, hogy a mi bénaságunk miatt nem fejlődik úgy, mint az átlag. Hm, ezt azért nem hiszem, de remélem nem mi hátráltatjuk. :O

 Ezután mentünk a gyógytornászhoz. Kérdezgetett a szülésről meg ilyenek, majd megvizsgálta, és nagyon örülök, mert azt mondta, hogy nem érez semmiféle ortopédiai eltérést, egyedül a bal lábát tartja pihentetve kicsit befelé, de nem kell vele foglalkozni, valószínűleg még a hasamban feküdhette el, de egyáltalán nem vészes.
 Aztán meg lett pörgetve, labdáztatva, himbálóztatva, és azt mondta a koma, hogy ad majd házit, amit minden nap kell csinálni, és szerinte pár hónap múlva ráles, de szerinte neki nincs több dolga a leányzóval. Azt mondta, hogy az egyensúlya nem okés, de ezt tudtuk, meg aranyos volt, hogy figyelembe vette, hogy ugye még csak 3 hónapja jár, és 11 hónapos koráig csak feküdt és kúszott, szinte az lenne a fura, ha szuper fejlett lenne az egyensúlyérzéke.

 Ez a kis büdös, mikor már készültünk indulni, megszökött... Én épp mosdóban, apja vigyázott rá, de ez a kis zsivány átment valami tornatermen, és eltűnt. Én kiértem a wc-ről, gyorsan cipő le, rohanok utána, és egy irodában leltem rá. o.O Nagyban pakolta volna le a papírokat az asztalról, egy nő meg épp telefonált ott. Asszem nincs nagyon félelemérzete...



 Pozitív benyomást keltettek, várom majd a kiértékelést és a terápiás javaslatot is. Már sokkal nyugodtabb vagyok, és ez nagyon jó! Ha a továbbiakban is ilyenek lesznek, akkor elégedett leszek, és azt fogom érezni, hogy jó kezekben vagyunk. Nagyon fontos, hogy bízzon az ember azokban, akiknek a kezében a gyereke jövője van. Jó, nem ennyire fekete-fehér a helyzet, de azért nem babra megy a játék. Nem szabad véresen komolyan sem venni, de félvárról sem.
 És a piszkos anyagiak: 13 000 Ft egy ilyen felmérés, amiben volt ez a mostani két óra, az, hogy a team megdiskurálja, hogy mit gondolnak, és még egyszer visszamegyünk, és adnak papirost, hogy mi a helyzet. (A további találkozók 4500 Ft/szakember, ami nálunk szerintem majd a gyógypedagógus lesz, megússzuk 1 szakival). Nem olcsó, de ha abba gondolok bele, hogy mikor még cigiztünk, 1 hónap alatt elpöfékeltük ezt az összeget, akkor már nem is tűnik olyan soknak...

2012. november 21., szerda

Fejlesztések körüli vacilla, vagy inkább a megfelelő utáni kutatás

Másnap sajnos nem sikerült bicikliznem, mert a gusztustalan, alkoholista féltestvérem belekakilt a levesemben, ugyanis feltűnt. Olyan rossz, hogy titkolni kell azt is, hogy ide költöztünk, mert akkor pofátlankodna be, így meg lehet hazudozni, ami nekem nem nagyon megy. De a nyugalmunkért mindent! Persze volt benne löket, nekem meg törtek fel a régi "gyönyörű" emlékek (mezítláb rohanás a lépcsőn, mikor apámmal úgy döntöttek, hogy összeugranak; máskor vér is folyt; majd rendőrök is jöttek; egyszer asszem még konyhakés is előkerült, de használva szerencsére nem volt...). Jött volna a régi helyünkre, de kimagyaráztam, hogy ne, és anyunál találkoztunk. Csudálatos volt. Most nem is megyek bele, nincs kedvem felidegesítenem magam, de nem viselkedett jól, szánalmas volt. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy az ilyen semmirekellő szar alakok vígan élik világukat, miközben vedelnek, cigiznek, kurváznak; míg ártatlanok meg szenvednek, betegeskednek. :( Ez olyan igazságtalan!!! Hagyom is ezt a befordulós témát, grrr...

A leányzóval csináljuk az itthoni feladatokat, tetszik neki, csak néha tiltakozik. Nekem a kedvencem a gördeszkán lökdösés. :)
Holnapra kaptunk időpontot egy kecskeméti alapítványhoz, ahol majd felmérik. Persze jó pízért, de megszoktam már, hogy tejelni kell, ha valamit akarunk, és azt a valamit belátható időn belül szeretnénk...

Megmondom őszintén, hogy az, ahova eddig vittem, nem annyira nyerte el a tetszésemet. Nem az Ayres-terápiával van a gondom, hanem a gyógypedagógussal. Amúgy különösebb bajom vele sincs, de a bizalmamat azt nem sikerült elnyerniük... Nem tudom, írtam -e, de mikor felvettük ezzel a családi napközivel a kapcsolatot, a főnök azzal nyitott, hogy van egy jó cucca, ami bijóóó, és csodaszer, és mindenre jó, meg ő csinál energiaharmonizálást is. Közben a Cuki játszott, és nem ám, hogy megskubizta volna, hanem jött a kis marketingjével nekem, amit eléggé untam, és nem örültem, hogy ezzel nyitott...
Majd ami még nem annyira tetszett, hogy a szórólapjukon is úgy van, hogy ingyenes állapotfelmérés, ha náluk veszik igénybe a további szolgáltatásokat. Szerintem korrektebb, ha a felmérésnek is van egy díja, és nem úgy adják elő, mintha baromi cukik lennének az ingyé megskubizzuk a kölköt dolog miatt... A Dévényesnél annyit kellett perkálni, mint egy kezelés ára, ahova most visszük, ott jócskán megkérik az árát, de viszont egy egész tíííím értékeli a nallányt. Ez komolyabbnak tűnik, mint a itteni. Tudom, hogy úgy tűnhetek, mint aki a gyerekét kényszeresen fejleszteni akarja, és keresgéli rajta a hibákat, de én hiszek a megérzéseimnek, amik majdnem mindig bejöttek. Na meg ismerem magam, hogy csak akkor leszek nyugodt, ha ezt a kört megjárjuk, és ártani nem fogunk neki, az biztos. Jah, és még papírt is adnak róla, ami nem egy hátrány.
Az Ayres terápiánál is kaptam pár jó tanácsot, mondjuk hogy cirókázzam sünis labdával, meg az otthoni feladatsornak is örültem, de pár dolog viszont nem tetszett. A legbicskanyitogatóbb tanács az volt, hogy szeressem. Mondom, mi van? Azért ez nem esett jól, naná, hogy szeretem. Meg hogy ne nézzek rá úgy, mintha kevesebb lenne. Ja, és az első alkalomkor azt mondta, hogy nem auti, a másodikkor meg ráncolgatta pár tünetre a szemét, és mondta, hogy ebből lehet, hogy továbbküldés lesz... Teljes káoszt csinált a fejemben. Na meg lehet, hogy ez már szőrszálhasogatás, de nem szeretem, mikor anélkül letegeznek, hogy felajánlanák, hogy viszont én is őket. Ez a nő meg ezt csinálja. Tudom, hogy úgy nézek ki, mint egy fruska, de akkor is no. Nem szeretem a magyar nyelvben a magázódást egyébként, de ha már ez a szokás, akkor csináljuk rendesen. Jó, annyit mondott, hogy ne haragudjak, de le fog tegezni, mert a gyerekei idősebbek, mint én. Jó pár fölös ötlettel is ellátott, mint pl. beszéljek sokat hozzá, és nézegessünk sokat könyveket... Meg az utóbbi alkalomkor, miközben pörgetgette Tündüst, az ölében volt az unokája, akire épp vigyázott, és azért megoszlott a figyelme. Persze elnézem, de ha összeadjuk, akkor annyira nem meggyőző ez az 1 órás fejlesztés. Mindegy, kíváncsi vagyok nagyon a holnapra. :)))

A Cuki teljesen édi volt: eljöttek barátnőmék, és nagyon barátkozós volt, a nála 5 hónappal ifjabb legénynek még a cumiját is felajánlotta, pöntyögött nekik, zabálnivaló volt. :)
Viszont csinált egy kis furcsaságot is: sétáltunk lent, kérdeztem tőle, hogy hol a virág, mire odament egy még nyiladozó krizantémhoz. Nagyon örültem, de amit utána csinált, az egy kicsit érdekes volt: megpaskolta a növényt, röhögött, tett egy kört, majd újra: megpaskol, röhög, kör. És ezt számtalanszor megismételte, úgy kellett már "elrángatnom" onnan... :S Ezt ha jól tudom repetitív viselkedésnek hívják. Kíváncsiságból ma is arra mentünk, apja is velünk volt, és megint ugyanúgy csinálta. Mindegy, a klubban, ahol ilyen kis csudibogarak anyukáival írogatunk, ott is azt mondták, hogy idegrendszeri éretlenségnek is lehet rengeteg autisztikus tünete, és ha ezeket idővel elhagyja, akkor valószínűleg csak összekuszálódás volt a kobakjában. A TSMT-ről meg mindenhol dicshimnuszokat olvasok, és a holnapi helyen van TSMT terapeuta, úgyhogy bizakodó vagyok nagyon. Bár nemrég volt egy megzuhanásom, világra való haragudásom, mára már egész jól vagyok, és egyáltalán nem látom úgy, hogy itt a világvége. :)

2012. november 18., vasárnap

Mutogatós dal, szabadnap

Ma elmutogatta az Erdő szélén házikót. :) Annyira cuki, ahogy csinálja. Majdnem végig tudja, a legédesebb, mikor az ablakában nagyanyót mutatja. :D És szigorúan csak akkor, ha mi nem mutogatjuk. :)

Szabadságolva voltam kicsit több, mint 24 órára. Férj teljes egészében vállalta csemeténk ellátását, szórakoztatását, én meg lazítottam, interneteztem, és ami a legjobban esett: több, mint 2 órán keresztül csak bicikliztem. Imádom!!! Van egy jó kis binyigliút, kitekertem a legvégéig, plusz még a központban is tettem egy kört. Ekkor naná, hogy összefutottam sógornőmmel, természetesen piros lámpánál várakoztunk egymással szemben (mondjuk jobb, mint ha mindketten egy oldalon álltunk volna...), de eléggé kínos volt még így is. :S
Megnéztem Google térképen, és majd 21 km-t tekertem le. Nagyon jót tesz nekem a mozgás, általánosban jártam szertornára (csak a spárgára való képtelenség miatt nem vittek versenyre, pedig annyit nyújtottam, de nem sikerült sehogy sem...), két tanár által tartott edzésre, plusz tesi tagozatos is voltam. Aztán viszont ahogy teltek az évek, egyre kevesebbet mozogtam, s baromira hiányzik. Lehet, hogy holnap is kitekerek, mikor alszanak. :)

Ennyi jó után már nincs is kedvem arról írni, hogy Embör (attól eltekintve, hogy tök jó fej volt, hogy átvette a lány felügyeletét), elég kiállhatatlan volt... Komolyan mondom, néha úgy viselkedik, mintha megjönne neki, és akkor olyan mint egy morcos vénember, és akármit csinálok, az nem jó. Csak a poén kedvéért: most az (is) volt a baja, hogy hangos a laptopom, és ő tévézett, ami ugye bömbölt, hogy hallja, de a Cuki meg a nagy hangzavarban nem tudott aludni, így én alávaló szemét söpredék meg mertem uraságától kérdezni, hogy esetleg ne -e odaüljek az ő halk számítógépéhez, mire felkapta a vizet, és pampogott... Pedig én csak jót akartam. Nah, mindegy, hála a mozgás által termelt boldogság hormonjaimnak, nem húztam fel rajta magam. (Csak egy kicsit :D )

2012. november 17., szombat

Videók

 Ezt a hangot adta elő a játszótéren is, nem ment senkihez oda, nem játszott mással, csak temette a lábát homokkal, és közben megállás nélkül mondta, hogy eöööö, eööööö, eöööööö:



 Sokan, mikor mondom, hogy aggaszt a fejlődése, azzal jönnek, hogy nem baj az, hogy nem beszél, meg majd fog... Engem nem is az zavar, hanem inkább a videón látható fel-alá járkálás, és a nem odafigyelés. És sajnos ez nem egyszeri eset, nem kedv kérdése, sosem hoz oda kérésre dolgokat. :(



 Egy bizonyos internetes oldal zárt klubjába bebocsájtást nyertem, ahol hasonló csodabogárkák anyukáival osszuk meg a tapasztalatokat, fejlesztési lehetőségeket és szerencsére ott nagyon sok erőt merítek a példájukból. Talán így, hogy nem érzem magam egyedül a problémával, nem látom annyira siralmasnak a helyzetünket. :) És ha belegondolok, tényleg nem az, csak meg kell tanulnom elfogadni. Mondjuk az is érdekes, hogy itt konkrétan nem is tudom, hogy mit kell elfogadni, és még minimum másfél évig nem is fogom tudni pontosan. Lehet, hogy a sors így akar türelemre tanítani???

Szörnyek...

 ... költöztek be hozzánk. Az egyik:



Én nem találkoztam eddig ilyen kis karfiol szerű izékkel, amik kefírt gyártanak a tejből. o.O Barátnőmtől kaptam, és jelenleg azon vagyok, hogy ne nyírjam ki őket, mert kényes jószágok: nem szeretik, ha éheztetve vannak, és fémmel sem lehet hozzájuk érni, és fürdetni is kell őket. És még növekednek is... Ha elszaporodnának, és valaki szeretne kérni belőlük, szívesen postázom, mert sajnálnám őket kidobni. A böcsületes nevük az, hogy tibeti kefírgomba. Tök izgalmas! Majd állítólag kapok japán kristálygombát is, abból meg szuperegészséges, limonádé szerű itókát lehet csinálni.

A szörnygyűjtemény további egyedei fejlesztőeszközök, amik eredetileg nem azok, de annak is jók. Írtam, hogy megyek kutyajátékot venni, de nem jártam sikerrel, olyan pont nem volt sehun. Így másnap elmentem játékboltba, és ott tettem szert ezekre a csodákra:



Igazság szerint a tüskéket illetően a kettő közti átmenet lenne a legtutibb, de olyan nem volt, és gondolom ezek is jók lesznek. Ezekkel kell minden nap körbe simizni a kisasszonyt, így kap egy jó adag taktilis ingert, és a kezébe is kell tenni, és rávenni, hogy gyömöszölje őket. (Na erre nem olyan nehéz rávenni... inkább elvenni nehéz, ugyanis a kukac nem annyira bírja a strapát, hullajtja a szőrét, így azzal csak felügyelet mellet játszhat.)

Szerdán kipróbáltuk az itthoni feladatsort. Nem rossz csinálni, a lány is csak néha tiltakozott. Mondjuk pár eszköz még hiányzik. Csinálni kellene billenő lapot, vagy mit. Eszternél találtam egy elkészítési útmutatót, valami hasonlót jó lenne, ha sikerülne legyártanunk. Kíváncsiságból azért rákerestem, hogy mi pénzért árulják a kész fejlesztőezközöket, és dobtam egy hátast: 7000 Ft környékén vannak az árak, de láttam 13 000-ért is... Értitek: egy deszka, ami billeg, és vagyonokat kérnek el érte. Azért ez durva. Eszter, szerencsések vagyunk, hogy barkácsolni szerető és tudó uraink vannak. :)

Új szóval bővült a szókincse, és ez nem más, mint a fa. :) Sok séta alkalmával mutogattam neki a fákat, megtapogattuk a törzsüket, a leveleiket, és végre elkezdte mondani is a nevüket. Sőt tovább fokozom: már előfordult, hogy mikor kérdeztem, hogy hol van a fa, rámutatott egyre. :)

2012. november 12., hétfő

A mai Ayres terápián

A két héttel ezelőtti foglalkozáson a gyógypedagógus nem festett szomorú jövőképet, sőt, még biztatott is, hogy rendben lesz, be fog indulni a csajszi. Na, ma már nem volt ilyen pozitív. Lehet, hogy a múltkori alkalomkor is látta rajtam, hogy nem vagyok jelenleg a legkiegyensúlyozottabb lelkiállapotban, és kicsit talán  óvott, vagy nem akart egyszeri találkozásból következtetni.
Viszont ma azért már az arcából olvasva arra gyanakszom, hogy lehet, hogy ő többet tud vagy sejt, mint amit elmond (elmondhat) nekem. Persze, mivel még csak 19 hónapos, így még nem is lehet róla konkrétumot állítani, de van sok nyugtalanító furcsaság, amitől elég komor lett az arca, és mondta, hogy ezeket le kell építeni. Észre vette ugyanis, hogy a Tündüsnek mindig kell, hogy legyen valami a kezében. Mondta, hogy erről le kell szoktatni, mert így az egyensúlyozós feladatok kivitelezése, a kitámasztó reflex vagy micsoda nem tud úgy érvényesülni. Azt is mondta, hogy ez az állandó hurcibálás két dolog is lehet: biztonságérzetet ad neki vagy sztereotip mozgás (autizmusnál jellemző, ismétlődő, kényszeres cselekvések). A legkomorabb képet akkor vágta a néni, mikor megkérdezte, hogy séta közben hogy viszi a faleveleket, mire én azt válaszoltam, hogy maga elé tartva, és azt bámulva. Erről is le kell szoktatni, amitől eléggé félek, mert nem lesz egy könnyű menet. Anyám, hányszor fogja magát püfölni a földbe...
Az is gyanús volt, hogy sokszor mondogatta, hogy így kell elfogadni, így kell szeretni, nekem most a legfontosabb dolgom, hogy szeressem. Persze, hogy szeretem, ez természetes, de eléggé beszartam, mikor azt is mondta, hogy ne úgy tekintsek rá, hogy ő ettől kevesebb... Ilyeneket nem olyan frankó hallani, és neki is mondtam, hogy persze, rajta vagyunk az elfogadáson, de ez szerintem nem úgy megy, hogy kiderül a gyerekről valami bibi, és hipp-hopp, egyik percről a másikra, állandóan mosolyogva úgy teszünk, mintha nem lenne probléma, és nem lenne főleg az elején baszott nehéz. Biztos vannak olyanok, akiknek ez villámgyorsan megy, de nekem nem. Sokan szerintem azért sem vallják be, hogy megzuhannak hasonló helyzetben, mert egyszerűen azt erőszakolja a szülőkre a társadalmi nyomás, a média, a környezet, hogy márpedig ha tetszik, ha nem, most rögtön azonnal le kell nyelni, fel kell dolgozni, és csinálni. Szerintem ez is egy út, amit be kell járni, és ha valaki le akar vágni belőle, és a rövidebb utat választja, az idővel meg fogja bosszulni magát. Tudom, hogy mi a cél, és minden erőnkkel küzdeni fogunk, hogy a tőlünk telhető legtöbb támogatást megkapja, de kell idő, hogy lenyeljük. Jelenleg úgy érzem, hogy haragban állok a világgal, és dühös vagyok, hogy miért pont velünk történik ez. Itt van, megvan minden, amiről álmodtam: gyerek, férj, lakás, de önfeledten és teljesen őszintén most nem tudok örülni. Igazságtalannak érzem, hogy én, aki még a mikrótól is menekültem terhesen, szedtem vitamint, próbáltam egészségesen élni, nem bagóztam, még sincs átlagosan fejlődő gyerekem. Közben meg ott vannak, akik isznak, cigiznek, buliznak, és sorra potyogtatják magukból a makk egészséges utódokat.
Tudom, hogy ez a dühöngés nem visz előre, és semmi értelme, de most nagyon jól esett. :)
Még annyit is mondott a nő, hogy ha nem javulna a helyzet, akkor ő javasolná, hogy menjünk el Budapestre a Vadaskertbe (autizmussal is foglalkozó alapítvány). Biztatott is azért, mert egy hasonló gyerkőcnél az otthoni feladatokkal pár hét alatt szemmel látható változásokat értek el. A feladatsort otthon felejtette, de nemsokára beugrok érte, és ha böcsülettel csináljuk a házit, akkor elég lesz havonta egyszer mennünk. Jó is lesz egy kicsit biciklizni, az mindig megnyugtat, elmegyek még zoknit venni, plusz még a Tesco-ba is, mert a központban lévő jószágkereskedésekben nem volt olyan kutyalabda, ami nekünk kell (az egyikben volt, de ők pofátlanul soké adják). Ugyanis vennem kell a Cukinak kutyajátékot. :D Vannak azok a puha tüskések, majd azzal kell minden nap masszírozni a testét, és a kezébe is kell adni, hogy gyömöszölje. Nyomkodta a nő a lábát, és mondta, hogy úgy veszi észre, hogy van idegi éretlenség, és arra állítólag ez is jó. Úgyhogy lassan elviharzok. Jó is lesz agyat szellőztetni. :)

2012. november 11., vasárnap

19 hónapos

  • Súlya 12 kg fölötti (nem kell fogyóznom, rendesen ég a kalória, mire felcígölöm a negyedikre :D), hossza olyan 83 körüli. Ruhákban a 86-osak kezdenek kicsik lenni, a 92-esekből némelyik még nagy. :O
  • Csak tudnám, hogy mitől nő a súlya, ugyanis nagyon elkezdett válogatni. Ha valami nem tetszik neki, vagy 3 kanál után befejezi az evést, dobja le a földre, aminek nem nagyon örvendek... Üvegest azt mindig enne, de annak meg horror ára van, és nem lenne hátrány, ha azt enné, amit mi. A kenyér fogyasztása javult, úgyhogy ennek meg örülök, szereti nagyon a vajas porcit. Ha olyat rakok rá, amit le tud csippenteni róla, akkor általában csak azt enné, de ne egyen már csak parízert... A paradicsomot legújabban nem szereti nyersen. 
  • A nap legnagyobb részében járkál fel-alá, nagy a mozgásigénye. 
  • Kedvenc játéka a fa puzzle. A formabedobóból csak a sárgákat akarja a helyére tenni, ha azt akarom, hogy ne hagyja abba háromnál, akkor egy kicsit kérlelnem kell.
  • Szavak: ec (ezt általában egész nap mondja), hokka, sia, a legújabb: vau. A vaunak nagyon örülök, itt a lakótelepen sok kutya van, és minden alkalommal, ha látunk egyet, mondom, hogy kutyus, aki azt mondja, hogy vaú, és végre mondja. Képeken is mindig mutogattam neki, de ezek szerint az élőben látott dolgok hatásosabbak. Párszor mondta, hogy kuka.
  • Babajelek: rendszeresen az enni-t mutatja. Egyszer már mutatta a cipő és a fogmosást is. Elkezdte a Töröm töröm dalnál ütögetni a kezeit. :)
  • Kérések: tapsi, rugi, ha mutatjuk a kezünkkel, hogy adja oda a nála lévő dolgot, az esetek többségében odaadja. (Kézjel nélkül, kizárólag mondásra sosem)
  • Napirendje katasztrófa, hamarosan próbálom elfogadhatóbbá tenni, mert a mostani állapot nem igazán szerencsés. (10-kor kel, délután általában szépen alszik, de este nagy nehézségek árán, hosszas altatás után fél 11 magasságában dől ki, ami szerintem kissé késői időpont egy ilyen csöppnél.)
  • Amin a legnagyobbakat szokta kacagni: a fejünkre, vagy az övére teszünk valamit, és mikor lepottyan, hát az nagyon vicces. :D

Nyaff

Szekrény kész. Juhé! Már nem akarok festő lenni... 6 réteget kentem rá, mire fehér lett. Néhol még átüt egy kis erezet szín, de elfér az. Talán azért loholok ennyire a színharmónia után, hogy csillapítsam a lelkemben sokszor tomboló néha feltűnő káoszt . Vagy a franc se tudja.

Megpróbálom összefoglalni, hogy a Cuki fejlődésében mi az, ami aggodalommal tölt el, vagy elszomorít kicsit.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de mikor megszületett, és esze ágában sem volt szopizni, csak bőgött megállás nélkül, majd kiszáradt, valahogy volt egy olyan érzésem, hogy nincs minden rendben vele. Persze ott volt előttem, hogy óh, hát nagy baba, 10/10-es Apgar-ral, hát nem lehet itt semmi vész. De mégis motoszkált valami.
Aztán jött az 5 hónapnyi, szinte egész nap tartó sírás, a Dévény, majd a székszorulás, a tejallergia, az izomsorvadással való riogatás. Ezek valószínűleg nem tűnnek nagy problémának, de átélni másabb, mint olvasni, és a sok kis nehézség összeadódva azért meg tudja cincálni az ember idegzetét. Majd volt 1 teljes hónap, amikor nyugi volt. Ezután jött a mostani félelmünk a furcsaságai és elmaradásai miatt. Úgy érzem, hogy miután megoldunk egy nehézséget, helyette mindig kapunk valami még nagyobb falatot, amit győzzünk megrágni, majd megemészteni. Emlékszem, mikor elkezdtük a Dévényt, még azt hittem, hogy na, pár kezelés, és minden tutkó lesz. Most már nem vagyok ennyire naiv. Persze hiszek az Ayres-ben (mondjuk rohadtul nem hit kérdése, na mindegy), de már nem ringatok olyan álmokat magamban, hogy pikk-pakk megoldódnak a problémák. Nem vagyok én ezektől durván elkeseredve, kezdem megszokni, hogy nekünk nem mennek olyan könnyen a dolgaink, mint másoknak. De azért az biztos, hogy kell egy kis idő, hogy elfogadja az ember ezt a helyzetet. Néha még tagadásban vagyunk, és úgy teszünk, mintha nem lenne semmi gond, de aztán kivesszük a fejünket a homokól, mert azzal, hogy nem veszünk tudomást a sokszor sikító tünetekről, azzal nem segítünk neki.

Amik nyugtalanítanak vele kapcsolatban:
  • Ha megkérem, hogy hozza ide a labdát, babát, akármit, nem történik semmi. Még sosem reagált ilyenre.
  • Nevére nagyon ritkán hallgat.
  • Nem mutat rá könyvekben a mondott tárgyakra, állatokra.
  • Múltkor egész délelőtt nem voltam itthon, és hazajöttem, erre kaptam egy mosolyt. A macskát meg alig bírtam levakarni magamról, bújt össze-vissza. Komolyan mondom, hogy jobban kimutatja Móki az érzelmeit felém, mint a lányom. A lánykám nem igazán kötődik senkihez. A kórházban, mikor kimentem wc-re, egy ápolónő vigyázott rá, míg kint voltam, és meglepődve mondta, hogy nem is sírt, hogy egy vadidegenre hagytam. Észre sem veszi, ha eltűnök, vagy inkább hidegen hagyja. Persze ebben is meglátom a jót: nem lesz nehéz bölcsibe szoktatni... Viszont talán ez a része visel meg legjobban a furcsaságai közül. :( 
  • Több blogban olvastam, és több anyukától hallottam, hogy a nála jóval fiatalabb babák mindent megértenek, én meg pont az ellenkezőjét érzem. Állandóan beszélgetek vele, elmagyarázok mindent, de komolyan, mintha a falnak mondanám legtöbbször. Csomószor próbáltam rávenni, hogy dobjuk ki együtt a pelust, milyen jó móka lesz, de rám se hederít. És ez egy idő után olyan lehangoló tud lenni.
  • Ha berakjuk közénk az ágyba, mindig bepörög, feszeleg, nem marad egy percig sem nyugton. Bevallom, irigykedem kicsit azokra, akik tudnak a gyerekükkel aludni, vagy legalább összebújni. Biztos jó lehet.
  • Ezek után már szinte elhanyagolható számomra, hogy alig mond pár szót.
  • Sokszor szór homokot/földet/növényeket furcsa hang kíséretével.

  • A megpróbáltatásokkal járó lelki nyavalyákat nem igazán tolerálja már a szervezetem, és kezdenek testi tünetekben is megnyilvánulni. Tudom, gyenge vagyok, de ezzel már nem kínzóm magam, nem vagyunk egyformák. Nemrég voltam belgyógyászati kivizsgáláson, aminek a vége az lett, hogy fél év múlva vissza, és ha akkor is magas lesz a vérnyomásom, akkor gyógyszer. :( Mondjuk mondtam a dokinak, hogy a lehető legrosszabbkor volt rajtam a 24 órás vérnyomásmérő, mert előző nap költöztünk, aznap meg volt a macskagyilkosság, aminek közlése után felszökött százhetvenakárhány/kilencvenvalamennyire, és bevallom, nagyon féltem, hogy megint kiugrik, mint szülés után, és akkor újra sürgősségi. (Akkor 200/100 fölött is volt, pedig előtte sosem volt gondom a vérnyomásommal.)

    Nem adjuk fel, és fér is és én is bízunk abban, hogy ha munkával is, de sok mindent kihozunk majd ebből a kiscsajból, ha meg nem, akkor elfogadjuk azt, amit a sors nekünk szánt. Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, akárhogy is szeretnénk, hosszú folyamat lesz. Biztos ezek a dolgok is feszültséget okoznak kettőnk közt, de én azt vallom, hogy ha egy kapcsolat szétmegy egy döcögősebben fejlődő vagy fogyatékos vagy sérült gyerek miatt, akkor az valójában nem is a gyerkőc és a helyzet miatt alakult úgy, hanem ezek csak előrébb hozták az elkerülhetetlent, ami egy teljesen átlagosan fejlődő utód mellett is ugyanúgy megtörtént volna, csak esetleg később. Hiszem, hogy egy kellően erős kapcsolat túléli a megpróbáltatásokat. Az idő majd szépen megmutatja, hogy a mi kapcsolatunk mennyire erős.

2012. november 9., péntek

Nem vagyok normális...

Annyi minden kavarog a fejemben, jó lenne most írni, de helyette mit csinálok??? Bútort festek. A kiságya és a ruhás szekrénye is fehér, de a játékos meg natúr (volt, vagyis félig még az), és nekem nem tetszett, hogy nincsenek összhangban. De most aztán lesz ám színharmónia, ha egyszer az életben elérem azt a festékréteg mennyiséget, ami elég lesz. :) Amúgy imádok festeni, esküszöm, ha férfi lennék, és nem kellene tapétázni, én elmennék szobafestő-mázolónak.

2012. november 5., hétfő

A BERA-vizsgálat

 November 5-én, hajnal 6-kor sikerült elindulnunk. Végre láttam a napfelkeltét, már nagyon rég volt ilyen. (Így jár, aki általában sokáig alszik...) Hanna mosolyogva kelt, ami pelenkázáskor átcsapott nyűgibe, de az autóban  nagyon jól elvolt. Nézelődött, csacsogott, tetszett neki. :)
 Meg is találtuk gyorsan a kórházat, és magát az osztályt is. Ott egy hölgyemény rendesen ránk ijesztett, mert mondta, hogy még ne egyen és igyon a gyerek, de lehet, hogy nem lesz a mai nap folyamán semmi. Mondom, mi van??? Már eljátszadoztam a betegjogi képviselőhöz való írogatás gondolatával is... Mondom nehogy már: elhozzuk éhgyomorra, azért nem is két fillérért, és hogy meg se vizsgálják, hát nagyon szomorú lettem volna. Az volt a helyzet, hogy valami trafó kiment, így nem volt egyáltalán altatás. Szerencsére ezt a BERA-vizsgálatot bódításban is lehet, így bebocsájtást nyertünk. Elmondták, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem nyugszanak meg a szertől, és őket altatni kell, és ha neadj' Isten így járnánk, akkor sajnos vissza kellett volna jönnünk. Nagyon reméltem, hogy bekábul a csajszim, és együttműködő lesz.
 Kapott a popójába altatót. Nagyon ügyes kislány volt, az ezt megelőző vizsgálatokat is jól viselte. Pár perc múlva hatott is, és nagyon ijesztő volt. Eleinte még kicsit vicces volt, mert teljesen úgy nézett ki, mint egy nagyon részeg, vagy inkább drogos egyén: résnyi szemeivel rám nézett, majd elkezdett vihorászni... Aztán, mikor ernyedt el a kis teste, és kezdett kábulni, na az rossz volt. Olyan kis elesett volt. :S Pár perc múlva már vitte is a beteghordó. Én is mentem vele. Raktak 3 tappancsot a fejére, a füléhez meg egy fekete hengert kellett tartanom. Szegénykém, csomószor fel akart ülni, kicsit kínlódott, menekült volna, de szerencsére sikerrel jártunk.
 És az eredmény: rendben van a hallása. Ennek nagyon örültünk, bár vegyes érzelmek is feltörtek bennem, mert utat tört a félelem és aggódás, hogy akkor miért vannak a furcsaságok... Volt egy 4 és fél éves kisfiú, ő sem beszélt, és ő is ezen a vizsgálaton vett részt, és neki sincs gond a hallásával. Bevallom, hogy nekem is az jutott eszembe, mint szerintem sokaknak hasonló esetben, hogy na, biztos nem foglalkoznak a gyerekkel, és azért nem dumál. Tuti, hogy rólam is ezt gondolják sokan. Ezek lehet, hogy ilyen automatikus dolgok, de rossz azért abba belegondolni, hogy miket hihetnek az emberek. Általában nem szoktam azzal foglalkozni, hogy mit gondolnak rólam, de ez kicsit azért más. És ugye nekem is az ugrott be egyből a szobatársékról... Fura ez az ítélkezés, mióta van Hanna, kevésbé teszek könnyelmű kijelentéseket, vagy ha igen, valahogy megpróbálom több szempontból is átgondolni, és tudatosan irányítani a gondolataimat. A kisfiúnál is végül arra jöttem rá, hogy valószínű az ő anyukája is megtesz mindent, és mégsem mennek olyan flottul a dolgok, mint máshol. Néha eszembe jut, hogy milyen lehet az, ha csak úgy maguktól mennek a dolgok, milyen lehet, ha csak úgy, mindenféle torna nélkül kezd el mozogni a baba, milyen lehet, ha fejlesztés nélkül kezd el beszélni a gyerek. Sokszor eszembe jut az, hogy mi van, ha én rontok el valamit. :( Ez olyan rossz érzés. Persze, aztán belegondolok, hogy valószínűleg nem ez a helyzet, és végül tiszta lelkiismerettel ráeszmélek, hogy van rá esély, hogy nem rosszul mondom, hogy miaú, vagy háphápháp, és úgy érzem a tőlem telhetőt megteszem a beszédfejlődése érdekében.
 Amúgy durva, hogy a gyógypedagógus váltig állította, hogy nincs baj a fülével, míg a fül-orr-gégészeten meg az ellenkezőjéről voltak meggyőződve... A gyógypedagógus azt is mondta, hozzátéve, hogy ha autista lenne, nem mondhatná el, de ő úgy érzi, hogy inkább idegrendszeri összekuszálódás lehet a háttérben, amit okozhatott a szülés körüli kálvária is. Legyen úgy igaza, mint a hallásnál! Mondjuk, ha kiderülne, hogy mégis autista, akkor sincs elkámpicsorodás, hisz akkor is a mi kis gyönyörű csodabogarunk, akit imádunk, és úgy fogadunk el, ahogy van. :)

2012. november 4., vasárnap

A mai nap főbb eseményei :)

Úgy tűnik, hogy kop-kop-kop, de nem durvult el a hőemelkedés. Látszódik, hogy nincs minden rendben vele, étvágya nem igazán van, de amúgy vigyorgós. :) Olyan édes volt ma reggel, pukkantott pelenkázáskor, én mondtam neki, hogy pukiztál, Te kis cukimuki, erre kacagott. Majd én is (mámmint vigyorogtam, nem púztam), aztán még csinált pár sorozatlövést, és jót röhögtünk rajta. :D Hogy babásként miken tud az ember nevetni. :)
Amúgy egész nap azon aggódtam, hogy nehogy feljebb menjen a hője, vagy folyjon az orra, vagy akármi, nyomom bele a C-vitamint extra dózisban (nyugi, azért nem ész nélkül), és mondtam neki, hogy holnap délig bírja már ki ugyan. Remélem így lesz! Tegnap még kicsit magas volt a hője. És ami durva, hogy a fülében sokkal magasabb értékeket mértünk, mint a homlokán. Kicsit utánaolvastam, mert nem tudtam, hogy mi van, és azt találtam, hogy ez jelezheti azt, hogy gyulladás van a fülében. :S Szerencsére az ülés is megérkezett, és indulunk 6-kor Szegedre. Be vagyok sózva!

Sétáltunk is egy nagyot ebben a jó időben. Elmentünk a régi házba a téli babakocsiért. Én nem mentem be, mert nem volt lelkierőm Folti sírját látni. :S Meg sógorom is ott volt a gyerekekkel. A lurkókkal semmi bajom, de sógorhoz nem volt még kedvem. Amúgy férj 1 hét múlva el akarja hívni anyóst és sógorékat. Hm, készítem magam... Nem lehet haragudni rájuk életem végéig, ezzel tisztában vagyok, de valahogy azt érzem, hogy ez az amúgy sem rózsás kapcsolat még felszínesebbé válik a történtek miatt, és már erőm és kedvem sincs megjátszani magam előttük.

Cukinak az is nagyon tetszett, hogy két babakocsival jöttünk haza. Akkorákat mosolygott, hogy nem igaz. :) Meg mutogattam neki dolgokat az utcán, hogy mi micsoda, és a kukát mondta is. :D Már itthon is volt, hogy használta ezt a szót, mert mindig guberálni akar, de még nem jött rá, hogy hogy működik a pedál. :P Meg olyan is volt, hogy utánozta azt, hogy séta. Legalábbis mi úgy hallottuk.

Még játszótereztünk is ma. Tetszik a lakótelepben, hogy vannak nagy füves területek, amik ráadásul elég tiszták is, és a játszóterek is jobban a szánkban vannak, mint a régi helyen. Na meg ott kényelmes volt ám beletenni a kisasszonyt az udvari hintába, homokozóba... Meg régen, mikor én voltam fiatal (óh, én vén csoroszlya), szóval tök jó emlékeim vannak a lenti bandázásokról, a beton csúszdáról, cica mászókáról, és társaikról. Mondjuk, abban az időben sokkal több gyerek volt, rengeteg időt töltöttünk lent, igazi kulcsos gyerekekként. :) Az utóbbi években szerintem nagyon szép lett a laksi. Megnőttek a fák (emlékszem, mikor az ablakból néztem, ahogy ültetik a nagy gyerekek az iskola mellé a fákat, amik mára már óriásira nőttek...), sok tömb előtt alakítottak ki virágoskertet. Régebben lepukkantabb volt ez a környék, de mára szerintem nagyon kellemes kis hely lett. Mondjuk én 2 évet leszámítva végig itt éltem, lehet, a szívem is visszahúzott ide. Itt sétálni is jobban szeretek Tündüssel, mint a városközpontban. Ott utáltam a veszélyes utcasarkokat, járdákat, mert mostanában nem tudom, mi ütött az emberekbe, de imádnak a járdán biciklizni. Volt párszor, hogy majdnem el is ütöttek így...

A nap legijesztőbb dolga az volt, hogy Móki megkarmolta Hanna arcát. :( Nem mélyen, de akkor sem kellene ilyet csinálnia. Nagyon rezgett a léc, hogy elpaterolom... Én múltkor megmondtam neki, hogy nem tűröm, hogy bántsa, mert volt már, hogy egy hasonló szituban is odacsapott volna, de akkor sikerült elcsípnem és megakadályoznom. Amúgy nem agresszív, inkább az a helyzet, hogy A Tündüs egész nap piszkálja, vagyis szeretgeti, dugja oda a fejét, simogatja, nem hagyja aludni, és gondolom ezt egy idő után megunja (persze próbálom rávenni, hogy hagyja békén, de nem nagy sikerrel). Sajnálnám visszaadni anyunak, mert engem meg imád ez a büdös macska, és én is csípem. Mindig ölelget, bújik, stb. A lánynak kellene megtanítanom, hogy ne dugja már mindig oda a fejét, inkább csak simogassa. Remélem sikerül megértetnem vele ezt valahogy, minél előbb.
Ez a Móki más galádságot is csinált: belepisilt a Cuki építőkockái közé... Mondom, köszi. Moshattam el őket. Nem tudom, mi a baja, lehet, hogy féltékeny, pedig én úgy érzem, nincs elhanyagolva. Gondosan ügyelek, hogy a bigyója rendben legyen, így ez nem lehet indok a nem megfelelő helyre történő wc-zésnek. Ma is majdnem megtörtént, de résen voltam, mert vannak köztük autók is, és hallottam, hogy csörtög, kizavartam, majd ment a bigyójához pisilni... Agyamra mén!!! Néha kicsit olyan, mintha két gyerekem lenne. :)

Aludnom kellene, de olyan izgatott vagyok a holnap miatt, hogy szerintem egy darabig még forgolódom majd az ágyban...

2012. november 3., szombat

Hőemelkedés, mosódió

A Cuki pár napja kevesebbet eszik. Nem nagyon agyaltam rajta, de azért furcsa, hogy teljes étkezéseket hagy ki. :O Erre ma már melegebbnek éreztem a homlokát, és 37,4 a hője. Remélem nem akar feljebb menni. Fogát nem látom, hogy jönne, így valószínű, valami kórsággal küzd a kis szervezete. De most gyógyult ki nemrég... :(
Amúgy a kedvén nem látni semmit: vidám, cuki, nem nyűgös, energia is van bőven. Nem értem. Nagyon félek, hogy nehogy hétfőre gatyásodjon le, mert akkor új időpontot kell kérni, és én belebolondulok, ha még 4-5 hetet kell várni arra, hogy megtudjuk, hogy mennyit hall. Szorítsatok kérlek, hogy sikerüljön megcsinálni a vizsgálatot! Állítólag egy kis nátha nem akadály, de gondolom lázasan nem lehet odavinni...

Újabb szokása a Tündüsnek, hogy pelenkázás közben simogatja a kezünket, és nézi az arcunkat, hogy mit reagálunk. Nem győzünk tőle olvadozni. :) Kicsit bújósabb is, mint volt, és ez annyira jóóó érzés. Kis zabbantanivaló.

VIZET iszik!!! De nem ám akármilyet... Csak szigorúan a fürdővizét hajlandó kortyolni. Grrrrr. Nem nagyon szoktam neki engedni. Biztos finom lehet a meleg, tusfürdős, (néha pisis) víz...

Az altatások mostanában zötyögősebbek: este 10-11-nél hamarabb nem hajlandó aludni... Ez szerintem kissé késői. Lehet, hogy az óraállítás zavarta össze, vagy én nem tudom, de az biztos, hogy vasárnap időben le kellene rakni, hogy ne legyen annyira nyűgös a hajnali keléstől.

Egy kis mosás, takarítás: Gabi kérte, hogy írjak a mosódióról, és hasonlókról. Régebben is terveztem már, most rá is veszem magam.
Akkor vettem egy zacsi mosódiót, mikor a Cuki lábán csúnya, piros folt jelent meg. Ahogy elkezdtem mosópor helyett ezzel mosni, nagyon gyorsan eltűnt a bibis. Már ezért megérte. Ha tudok erről az alternatív megoldásról, már rég ezt használtam volna, és én szívem szerint minden pici babásnak javasolnám.
Sokáig úgy mostam, hogy az ő ruháit dióval, míg a mieinket a megszokottak szerint. Pár mosódiót áruló honlapon olvastam, hogy ha áttérünk erre, akkor ne használjunk mellette mosóport, mert trutyis lehet a ruha, de én ilyet szerencsére nem tapasztaltam, lehet marketing fogás, vagy mifene, hogy könnyebben váljon meg az ember az évek óta használt vegyszerektől. Mert azért valljuk be, legalábbis én bevallom, hogy jócskán beleivódik az agyunkba az, hogy csak az a tiszta ruha, ami ontja magából az öblítőszagot, és foltjait intelligens molekulák próbálták eltüntetni, tüntették el. Erről jut eszembe, hogy mivel próbáltam az IQ betyáros, drága port és a mosódiót is, én azt tapasztaltam, hogy a makacs foltok nem jönnek ki olyan könnyen, mint ahogy a reklámok hirdetik még a drága szerrel sem. Talán annyi, hogy a mosószer használatával halványabb, de ugyanúgy ott van. Találkoztam már olyannal is, amit még a professzionális folteltávolító sem gyűrt le. Szerintem itt a garancia az, hogy még frissibe ki legyen szedve. Persze ez sokszor kivitelezhetetlen, ezért is jó turiból öltözködni, mert nem sajnálja az ember annyira. :)
Folteltávolításra hallottam még, hogy jó az epeszappan. Én a DM-eset már próbáltam, de nem győzött meg. Még keresem az igazit. :)
Öblítőszer helyett levendula illóolajat cseppentek, olyan 5-6-ot a vászonzacskóra. Egy kis ecetet is szoktam használni, de azt a rekeszbe öntöm.
De hogy összefoglaljam, én úgy minősíteném a mosódiót, hogy azt biztosan tudja, amit egy olcsóbb fajta mosópor (koszosabb zoknik azért előkezelés nélkül nem lesznek patyolat tiszták), de nem kövesedik bele az adagolóba, és nem cseszi szét a környezetet, sőt, még vegyszermaradványok sem szívódnak fel a bőrünkön keresztül, és bár drágának tűnik, de sokáig elég, szóval én szeretem. Ja, és amire maximálisan bevált: irtó jól eltünteti a levéltetveket. Csináltam belőle jó erős főzetet, egyszer lefújtam a hibiszkuszt, és egy deka tetű nem volt utána rajta. Eredetileg pont az élősködők és gombák ellen termeli a növény a saponint, amely nem mellékesen a mosás során tisztítja a ruhát is.
Fehér rongyokhoz kell használni plusz dolgot. Nekem erre nem nagyon vált be a mosószóda, viszont ki szeretném próbálni a nátrium-perkarbonátot. Ez oxigénre (fertőtlenít, fehérít) és mosószódára (zsírtalanít, vizet lágyít) bomlik el vízzel érintkezve. Ez is környezet -és pénztárcabarát megoldás.

A fürdőnk azért nem az igazi, szerintem a 30 éves csempe van fent, ahol rengeteg helyen még a fuga is hiányzik, ahol meg van, ott szürke, amit eddig nem sikerült semmivel kifehérítenem. Szerintem a megoldás majd egy felújítás lesz, ha munkába állok, és letelik a személyi kölcsönünk, ezzel fogunk kezdeni. (Aztán majd új konyhaszekrény.) A kád katasztrófa. Olyan anyag, ami nem csúszós, hanem ilyen tapadós szörnyűség. Nem könnyű tisztán tartani, pedig sokszor kell suvickolni, mert a mosógép vize is oda megy... A szivacsot szétcincálja, a rongyokba beakad, szóval borzalom, de még mindig inkább ez, mint a zuhanytálca, úgyhogy befogom a szám. :)
A csaptelep sem volt az igazi. Az már valószínűleg volt cserélve, de bizonyos helyeken a volt lakó nem vízkőoldózta rendesen, és elég vastagon olyan volt. Segítségemre volt a régi, jól bevált ecet, ahogy drága Mamákám mondaná: esenc. :) Szerintem az egyik legjobb vízkőoldó. Erről hoztam bizonyítékot is:


Ha extra csillogást akarok, akkor úgy csinálom, hogy ecet, majd Frosch narancsos súroló, és végül mikroszálas törlővel átdörgölöm. Garantált hatás. Amúgy a kedvenc házimunkám a vízkőoldás, imádom csinálni. Látványos, és nem túl nehéz meló.

2012. október 31., szerda

Ayres

Voltunk hétfőn Ayres-en. Egész jó volt, kisasszonynak nagyon tetszett. A nénivel is jóban volt, vigyorgott rá, huncutkodott, élvezte a "feladatokat". Kissé másabb, mint a Dévény. Itt egyedül induláskor sírt, mert maradt volna még, ott meg akkor hagyta csak abba.

Ez amúgy egy magán bölcsi játszóházzal, így gyerekek közt is van, és közben még fejlesztik is, úgyhogy tök jó. Volt gimnasztikai labdán, valami bölcső félében, egy bukósisakhoz hasonló ülőkében, és még egy csészealj félében is, és még a labdatengerbe is bele kellett mennie. :) Ennek a módszernek, ha jól értelmezem az a lényege, hogy az egyensúlyérzékelő-rendszeren keresztül próbálja rendezni az esetlegesen összekuszálódott agyi dolgokat. Furcsa ez, mert így belegondolva, laikusként szemlélve tök fura, hogy mik tudják fejleszteni a gyereket: a Dévényen a nyomkorászás, itt meg a különféle billegetések. o.O

2012. október 23., kedd

Kecó

Hozok pár képet a lakásról. Kezdem a Cuki szobájával, amit már egész jól megszokott. Eleinte nem nagyon ment be játszani, de már kezdi elfogadni az új helyet. Annyira boldog vagyok, hogy végre nem fázunk, és nem vizesek a falak. Amott úgy nem szerettem, hogy vizesedett. Talán ez is adott egy lökést, mikor azon tanakodtunk, hogy panel, vagy házrész. Persze nagy munkával meg lehetne oldani, ha jól tudom aláfalazással és szigeteléssel, hogy ne csucsogjon a fal, de kinek van arra pénze lakásvásárlás után (meg amúgy is). Annyi pénzből, ami nekünk rendelkezésünkre állt, valószínűleg csak egy dohos kis házikóra futotta volna, jobb ez így.

Én panelban nőttem fel, és bár nem annyira szerettem, hogy nincs udvar, így most felnőtt fejjel azért látom, hogy mennyire kényelmes... Csak fizetni bírja az ember, és akkor nagyon sok teendő nincs vele jobb esetben. Ami még szuper, hogy mindenhol állandó a hőmérséklet, aminek természetesen megvan az ára, de a másik helyen is sokba volt a fűtés, de ott még vacogtunk is. Amott úgy volt, hogy a lány szobájában 21 fok volt úgy, hogy nagyobb hidegben állandóan ment a konvektor, ami zabálta a gázt (nyílászárók elavultak), a mi szobánkban 16 fok, a konyhában látszódott a lehelet, a seggem majd ráfagyott a wc ülőkére... A fürdőben is nagyon hideg volt, a lányt a szobájában fürdettük. Meg akkor még ott is evett, de most már, hogy ilyen nagylány, elég macerás lett volna mindent az ő szobájában megoldani úgy, hogy menne minden fele, lehetetlen bezárni. Jól tettük, hogy belevágtunk, és mertünk kockáztatni. :)



Ott egy kakukktojás, vagyis Móki, aki játéknak álcázza magát, hogy bent maradhasson :) 



 Már nem is bánom, hogy narancssárga a fal. Néhol azért már lehetne rajta javítani, de pár évet még lazán kibír festés nélkül. A "csillárt" én csináltam. :) Úúúú, a konyhába meg neten találtam egy ötletet, ami még férjnek is tetszik, és nemsokára meg is valósítjuk: fém tésztaszűrő fog lógni függeszték gyanánt.
Tündüs szobájába majd még érkezni fog egy kis szekrény, amire a játékokat fogjuk rakni. Az natúr színű, és szívem szerint fehérre varázsolnám valahogy, de lehet, hogy ha hagyom barnán, úgy sem üt el nagyon. Ezt majd még megálmodom.
Az is tervbe van véve, hogy képeket rakok a falra, csak ugye betonba nem olyan egyszerű lukat ütni. Van "gyárilag" pár csavar, és lehet, hogy úgy csinálom, hogy kettő közt kifeszítek zsinórt, és arra fa ruhacsipesszel rögzítem a képeket. Olyan jó, hogy van mit csinálni, nagyon élvezem a tervezgetést, kivitelezést, és olyan hihetetlen, hogy ez a mienk, és úgy csináljuk, ahogy csak kedvünk tartja. :)))

2012. október 18., csütörtök

Most pedig jöjjön a rossz:

Szívügyem az állatvédelem, az állatok tisztelete, és a felelős állattartás. Ami, ha tetszik, ha nem, arról szól, hogy ha magunkhoz veszünk egy állatot, akkor azt kutya kötelességünk addig gondozni, míg el nem megy az örök vadászmezőkre még akkor is, ha ez lemondással és áldozatokkal jár.
Ezt egyes emberek nem így gondolják, pedig több, mint 1 évig nem is kellett gondoskodniuk a néhai állat ellátásáról...
Viszont amint el kellett volna újra látni, na mi a megoldás??? Naná, hogy a kivégzés. Sajnálom, de ezt nem tudom szebben kifejezni. Igen, öreg volt, de ne felejtsük el, mi is leszünk azok, ha megéljük. És neki is csak 1 élete VOLT. És bár nem számított mai kandúrnak, de talán még lett volna 1-2 éve, amit megérdemelt volna. Ezt az sem szépíti, hogy az elkövető sajnálta, és esetleg pár könnyet elhullajtott. Ez kevés! Na de nem nekem kell tükörbe néznem, és viselnem ennek súlyát, de ettől függetlenül iszonyúan fáj, és hatalmasat csalódtam (nem ez az eset volt az első...)!

És még el sem sirathattam, mert egy másik egyén jól lebaszarintott, hogy mit képzelek, meee nem is a macskát sajnálom, hanem csak ujjal mutogatok, és hibást keresek, bla-bla. De ez az eset is megmutatta, hogy hol a helyem. :(

Nyugodj békében Fofó, én szerettelek, és hidd el, ha előbb értesülök az ellened készülő merényletről, megpróbáltam volna valamit tenni. Lehet, hogy nem jártam volna sikerrel, de ki tudja! Sajnálom! :'(

Kezdem a jóval:

Sikerült elköltözni, minden sukárságos ilyen téren. Még lenne mit kipakolni, de elég jól állunk. Iszonyúan tetszik a lakás, néha olyan, mintha már régóta itt laknánk. Imádom a színeit, nagyon jó!!! :) Ja, és olyan tiszta volt, hogy nem igaz. Ha nem subickoltam volna semmit, akkor sem lett volna gond, de jó pár dolgot körbenyaltam, hogy azért mégis csak na. Még olyan helyeken sem volt retek, amik általában a legtöbb háznál kevesebb figyelmet kapnak tisztaságügyileg.
Szegény Cuki elég nehezen viselte a költözést, és az azzal járó fejetlenséget, de Anyu sokat segített, és még szerencse, hogy birka türelme van, mert sokszor kriminálisan viselkedett a leány. Azóta is vannak olyan megnyilvánulásai, hogy csak pislogni tudok. Ma pl. a betonba verte a fejét, és hempergett. Úgy nézett ki, mint egy malac. Nem semmi azért ilyenkor, de én biztos vagyok benne, hogy az új környezet, és a megfázás (ja, hogy nem is említettem még, hogy naná, hogy most lett beteg...) az oka annak, hogy sokszor kezelhetetlen.
Az első este valami katasztrófa volt. Férj bent aludt vele, rengetegszer kelt, és sírt. De megint olyan keservesen, hogy nem igaz. Pedig fájdalomcsillapítót is kapott, hogy ne fájjon annyira a torka. :( Láza nincs, de holnap a biztonság kedvéért elmegyünk a doktor nénihez. Kicsit köhög is. Fel is b*szódtam, mert egy bizonyos patika láncban direkt olyan balzsamot kértem, ami babáknak is mehet, erre ad egy olyat, amit 3 év alatt nem is lehet. De ez ugye csak a doboz kinyitása után derült ki itthon, és ami gusztustalan, hogy mondta az eladó, hogy igen, itt írja is, hogy csecsemőknek is lehet... Én általában vagyok olyan hülye, hogy elolvasom a betegtájékoztatót, így derült ki, hogy átqrtak. Így vehettem újat. Grrrrr.

Az ünnepek miatt később fogja megkapni az első fejlesztést (hétfőnként van), pedig én már úgy vinném, kíváncsi vagyok nagyon, hogy milyen, és hogy hogy fog neki tetszeni. :)

2012. október 15., hétfő

Végül nem is volt szörnyű a felmérés

Mikor a tanácsadáson voltunk, a védőnő mondta, hogy a helyi játszóházban fejlesztés is van. Ennek nagyon megörültem, ma el is mentünk állapotfelmérésre (tegnap előzetes terepszemlét is tartottunk, mert 600 Ft/óráért lehet menni a játszóházas részre, a labda tenger nagyon tetszett neki). A felmérés ingyenes volt. A fejlesztő hölgy annak a csajnak az anyukája, aki a szobatársam volt szülésnél. Kicsi ez a város... Szimpatikus, tapasztalt nő, nyugdíjas, van tapasztalata a korai fejlesztésben és szüksége is van a Cukinak egy kis löketre, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy járni fogunk. Ayres terápiával fogja kezelni. Hallottam már róla, annyira nem vagyok képben, hogy mi ez, de jónak tűnik. Persze ezért már perkálni kell, de elég barátságos az összeg: 2000Ft/alkalom. Hetente kellene mennünk, de ahogy számolgattuk, nem fog beleférni, így abban maradtunk, hogy kéthetente megyünk. Na ezt az érzést sem kívánom senkinek, hogy a pénz határozza meg a gyerekünk fejlődését. Szörnyű komolyan. :( Azért bízom benne, hogy ez is elég lesz. Azt is mondta a nő, hogy ha nem reagál egy bizonyos idő múlva, akkor ő küldi tovább.

Furcsa ez is: annyi vélemény van az állami fejlesztésekről, hogy igazodjon el az ember, ha tud. Nekem egyetlen érvem van mellette: ingyen van. Viszont, ha abból indulok ki, hogy az ingyé mozgásfejlesztéssel mire mentünk, eléggé elbizonytalanodom. Persze, lehet, hogy ezen a területen hatékonyabbak, de fene tudja. Eddig akárhány emberrel beszéltem arról, hogy menjünk, ne menjünk, mikor menjünk, mindenkinek más volt a véleménye...

A Tündüs elvolt, felfedezte a terepet, kis érdeklődő volt nagyon. Voltak gyerkőcök is, az egyik fiú "jól" fel is lökte, és beleesett valami szerkentyűbe, de abból ítélve, hogy hamar abbahagyta a sírást, nem eshetett olyan nagy baja. :)
Bele lett téve valami lavór félébe, tetszett neki nagyon, nem félt a nénitől sem, és vigyorgott ezerrel.

Tegnap csináltam lámpaburát, hát mi mást is csináltam volna. :D Majd hozok róla képeket. Jó dolog bíbelődni, kreatívkodni, mert rendesen kikapcsolja az ember agyát. És még tervebe van véve rengeteg dolog, ugyanis nemrég felfedeztem magamnak a Pinterest nevezetű oldalt, és annyi ötlet van ott, hogy hihetetlen, és csomóba bele is szeretek, és minden vágyam, hogy elkészítsem. :)  

2012. október 13., szombat

Hallásvizsgálat

 Csütörtökön mentünk fülészetre. Én már előtte olyan ideges voltam, hogy a gyomrom görcsben volt. Bevallom, féltem, hogy nem találnak semmit, és akkor csak egy kijelölt út maradt volna a számunkra. Most ez biztos hülyén hangzik, hogy abban reménykedtem, hogy rossz legyen a hallása, de így volt. Ez sem jó dolog, de szerintem egy hallássérült könnyeben be tud illeszkedni a társadalomba, mint egy autista, és az önálló életre való esélye is sokkal nagyobb.
 Azért is voltam ideges, mert azon a folyosón van a fül-orr-gégészet, ahonnan a szülés napján elszállítottak, és nagyon utálok oda visszamenni... A szemészet is ott van, és a látásával is vannak gondok, így szembe kell nézni a rossz emlékekkel, és menni. Amúgy minél többször térek oda vissza, annál kevésbé visel meg, szóval akár terápiának is megteszi. :)

 A vizsgálaton először tapsoltak, ajtót csapkodtak, de kislányom nem igazán reagált. Majd a doktornő belekukucskált a fülébe. Ezt követte egy dobüregi nyomásmérés (tympanometria), aminek nem lett jó az eredménye. Egy normál görbe úgy néz ki, hogy a nullánál van egy meredek kiugrás, leányzómé viszont a negatív tartományba tolódik el, és kiugrásról közel sem beszélhetünk.

Jobb fül

Bal fül

Nem nagyon hasonlít a lányomé a zöld görbéhez... (kép forrása:http://www.hutch73.org.uk/audiology/main.html)

 A következő kör az lesz, hogy el kell mennünk Szegedre, és ott altatásban (inkább bódításban) megnézik még alaposabban a hallását. November elejére kaptunk is időpontot. Várom már nagyon, hogy tisztábban lássunk, és hogy meg tudjuk tenni a szükséges lépéseket annak  érdekében, hogy felzárkózzon.

 Megmondom őszintén, hogy megnyugodtam, hogy nem azt mondták, hogy tökéletes a hallása. Persze, ha az derülne ki, hogy autista, azzal is meg kellene birkóznunk, de úgy érzem könnyebben tudnánk azt feldolgozni, hogy rossz a hallása, és ha tényleg "csak" ez a gond, akkor a hallás rendezésével nagyon gyors fejlődés lenne várható.
 Egyébként olvastam is, hogy a rossz hallás okozhat autisztikus tüneteket. És ha így jobban belegondolok, kislányom azokat az utasításokat hajtja csak végre, amikben van jel, mint pl. pápá, tapsi, a nem (itt gondolom a fejrázással köti össze), vagy az add odánál, ha nem nyújtjuk a tenyerünket nem reagál, viszont, ha igen, egyből adja a nála lévő dolgot.
 Kicsit bűntudatom is van, mert lehet, hogy hamarabb is észre vehettük volna, de eddig úgy tűnt, hogy nincs gond a hallásával. Ha bekapcsoljuk a tv-t, a másik szobából is meghallja a sercegést, még be sem kapcsolt, de már megy elé.

2012. október 10., szerda

Tanácsadás

 Ma voltunk a 18 hónapos tanácsadáson. Ahogy vetkőztettem, a védőnő kérdezi, hogy hány hónapos. Hüledezett, mikor elárultam, hogy még csak ekkora, a méreteiből 2 évesre tippelt, és mondta, hogy milyen jól fejlett baba. Ekkor magamban gondoltam, hogy bárcsak más területen is fejlődne ennyire. :(
 Amúgy ebben a védőnőben pozitívan csalódtam, ugyanis nagyon segítőkész volt, és szolgált hasznos, általam nem ismert infóval. Nem is tudtam, hogy van a városunkban magán korai fejlesztés. o.O Ennek azért örülök, és ezen a helyen betűbölcsitől kezdve van sok jó program, aminek segítségével hátha sikerülne nyíltabbá tenni a kis csodabogárkánkat.

 Nagyon ügyesen tűrte az oltást. Sírt, de hamar megnyugodott. Vizsgálat közben is voltak olyan kézmozgásai, amit én fel sem vettem eddig, de a doktornő megemlítette: furcsán tekergette a csuklóját. Bár azt is hozzátette, hogy ez lehet simán baba mozgás is. A bezárkózós énjét is megmutatta, ugyanis miután már békén volt hagyva, elkezdte birizgálni szokásához híven a zipzar-ját, nem nézelődött sehova, elvolt nagyon. Azért milyen fura: valakinek az a baja, hogy a gyerek nincs el magában, nekünk meg pont az a problémánk, hogy gyanúsan jól eljátszik egyedül. Meg sokaktól hallottam, hogy így matrica, úgy matrica, egész nap rajtam csüng, hát a mi lányunk abszolút nem ilyen. Mondjuk, az utóbbi pár napban elég sokat javult ilyen téren, pár másodpercig már hajlandó megölelni bennünket. Olyan édes, és nagyon jó érzés. :)

 A doktornőnek elmondtam, hogy felkerestünk egy maszek fejlesztős helyet, és felvázoltam, hogy milyen fenntartásaim vannak az állami megoldással. Azt tanácsolta, hogy akkor próbáljuk úgymond fű alatt megoldani a fejlesztést, és ha nem javul 2 éves koráig a helyzet, akkor majd megyünk a koraiba. Megfogadom a javaslatát, majd elválik, hogy fél év alatt hova jutunk. Bevallom, nem vagyok túl optimista. Én eddigi életem során két dologhoz álltam pozitívan: szülés és a szoptatás. Egyik sem úgy sült el, ahogy gondoltam, és akkor enyhén fogalmaztam. Ezek után megfogadtam, hogy visszatérek a jól bevált védekezési mechanizmusomhoz: felkészülök a legrosszabbra, és így csak pozitívan csalódhatok.