2016. november 15., kedd

Fura betegség

Múlt hét szerdáján kezdődött. Reggel érdekesen viselkedett, karikás volt a szeme is. Kérdeztem, hogy fáj -e valamije, azt mondta a foga (szerintem már ekkor is a manduláját fájlalhatta). Kérdeztem, hogy a torka fáj -e, de a válasz határozott nem volt. Úgy érzem, hogy ezt a kérdést nem teljesen érti, mert a torok szerintem az ő szóhasználatában egyenlő a nyakával és hát az nem fájt neki. Próbáltam máshogy fogalmazni: -hogy ha nyelsz, akkor csíp, szúr, kapar? , de erre is nem volt a válasz. De most komolyan, ezt hogy lehetne vizuálisan megérdeklődni tőle? Ha valakinek van ötlete, tapasztalata, azt szívesen fogadom.

Végül elvitte az oviba. Nem is volt különösebben nehéz az odajutás. Az óvónők sem mondták hazajövetelkor, hogy lett volna bármi gyanús (legtöbbször egész jól megérzik, ha betegség vagy valami van).
Itthon viszont kidőlt szegénykém. Ő nagyon régóta nem alszik délután, de most igen. Ez egyértelmű jele, hogy valami lappang benne. Így is lett. Este már lázas volt. Dr. Novák Hunor tanácsait megfogadva nem kezdtünk lázcsillapításba. A vírusok/bacik nem szeretik a magasabb hőt, az immunrendszer is hatékonyabban dolgozik. 39 fok fölé nem ment amúgy, de Hunor doktor úr szerint efelett sem kell kétségbe esni, a lázgörcsre hajlamosaknál ugyanis már kisebb emelkedés esetén is kialakul a görcs, nem szabad az ettől való félelem miatt rutinszerűen csillapítót adni.

Csütörtök reggelre lement hőemelkedése, ekkor sem adtam neki gyógyszert, a doktornő délelőtt rendelt, de úgy voltam vele, hogy hagy pihenjen, aludjon; majd péntek délután felkeressük. Csütörtökön sokat feküdt, szinte egész nap az ágyban volt. Nagyon fura volt, hogy a mindig pörgős leányzónk most nem "madzagozik", nem rohangál fel-alá. Este ismét felkúszott a hője, nem volt jól. 裸

Péntek dél körül kapott először csillapítót (Nurofen), mert azt mondta, hogy fáj a füle. Meg hogy tele van vérrel. Szerintem el lehetett dugulva (fülhőmérő nem mért magasabbat, így reménykedtem, hogy nem fülgyulladás). Nagyon zavarta szegénykémet, de a gyógyszer hamar hatott. Délután doktornő, nagyon piros volt a torka. Tüdeje tiszta. Kapott antibiotikumot. "Bevallom" őszintén, hogy én nem vagyok antibiotikum ellenes akkor, mikor indokolt. És ennek eldöntése orvosi feladat. Szerintem. A mostani betegség is megerősített abban, hogy ha a dokinő felírja, akkor kell. Pár adag után már sokkal-sokkal jobban volt! Biztos, hogy az immunrendszere is leküzdötte volna, de nem ilyen gyorsan. Meg ha vírus okozta betegséggel álltunk volna szemben, akkor 100%, hogy nem reagált volna a felírt készítményre ennyire látványosan, hamar! Nem mumus az antibinyó, ha kell! Szerencsére már nem az van a legtöbb orvosnál, hogy automatikusan felírják, vírusfertőzés esetén is; a mi doktornőnk legalábbis mérlegel, hogy kell vagy sem.

Szerdán lesz a kontroll, szerintem csütörtöktől már oviképes. Így viszont lemaradt a keddi fotózásról, amit nagyon sajnálok  ; meg a szakértői bizottság/nevelési tanácsadó vagy tököm tudja, hogy minek hívják vizsgálatáról is. Azért kellett volna menni, hogy továbbra is kijelöljék az ovit, mert ugye elméletileg ő szeptembertől már tanköteles, de plusz 1 évet rá kell húznia. Felhívtuk őket, hogy lemondjuk az időpontot és kérjünk újat, de azt mondták, hogy nagyon sokára tudnak adni, nem is közöltek konkrét időpontot. Nem idegesít ez, hisz ennek még nincs olyan nagy tétje, hisz ígyis-úgyis ovis marad a kövi tanévben is (jelenleg középsős egy integráló, nagy létszámú csoportban szeptember óta), addig meg majdcsak találnak időpontot, hogy meghosszabbítsák a kijelölést...

Ebben a betegségben az volt a fura, hogy nem folyt/volt eldugulva az orra, nem köhögött; kizárólag a torka volt veszettül piros és a testhője volt magasabb és ezekből kifolyólag alig ivott, alig evett, sokat feküdt. Ilyen még sohasem volt. 樂 De a lényeg, hogy már jobban van, egyem is meg.  ❤

2016. november 8., kedd

Szegény embert az ág is húzza...

Annyira igaz ez a mondás sajnos! Saját bőrünkön is többször tapasztaltuk már. Erre a legfrissebb példa, hogy a "kedves" bank, akinél (még egy kis ideig vagyok), kib*szott velünk.

Az elejéről kell kezdenem, hogy érthető legyen, hogy miért vagyok felháborodva ennyire:

2010.: Esküvőre készültünk, a bankkártyára érkező fizetésemmel megegyező hitelkeretért kuncsorognom kellett, külön elbírálás volt, meg minden, nagy nehezen megadták ezek a cukikák. Hurrá.

2011-2016.: Mivel egyre több pénz ment a kártyámra, így ők automatikusan növelték a hitelkeretemet (gyes, családi; majd ápolási, emelt csp), a hozzájárulásom, megkérdezésem nélkül. Jó, biztos benne van valamelyik sokadik kisbetűs részben, amit figyelmen kívül hagytam sajnos a szerződéskötéskor. Úgy voltam vele, hogy nem is rossz ez, mert hát így ha váratlan kiadás merülne fel, akkor tudunk hová nyúlni. Úgy hozta az élet, hogy hónapról-hónapra nagyobb mínuszba mentünk le, mert máshogy nem ment. Kimerítettem a hitelkeretemet maximálisan, ami 270 ezer volt. Erre az összegre úgy kb. havi 5000 Ft-os költség (kamat, kezelési költség, füttyfene meg kisf*szom) van a többihez hozzáadva. Így úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk visszafizetni, erre az egyetlen lehetséges opció egy gyorshiteles, nagy thm-mel dolgozó group hitele volt.
Bementünk a bankba, befizettük, kértük a hitelkeret csökkentését 80 ezerre, az ügyintéző nő nem is nagyon értette; azt hitte, hogy növelni akarjuk a keretet, a hitelképességi bírálat lefuttatása után még közölte is, hogy "de hát önnek még Diákhitele is van, és ezt nem is közölte!". Nem mondja? o.O (amit nem kell fizetnem, mivel gyes-en vagyok, emiatt kifelejtettem a bevallandó hitelek közül; persze ha lenne miből, akkor most érné meg visszaperkálni, mert így nem lenne az, hogy 120 éves koromig kell törlesztenem a minimum összeggel, amit talán ki tudok gazdálkodni...) Aztán világossá vált számára, hogy mit szeretnénk, aláírtam hatmillió papírt. Megkérdeztem, hogy ez az SMS-ben növeljük/csökkentjük a hitelkeretet dolog még van -e, mire határozottan azt mondta a hölgy, hogy már nincs. Hittem neki. Kár volt! Hisz azt elfelejtette mondani, hogy ez csak a hitelbővítésre igaz... Legalábbis erre merek következtetni, mert a keret csökkentése ugyanúgy "szívélyes" SMS-ben történt.

Ennek oka az, hogy mivel nyár óta nem utalódik a fizetésem a számlámra, hisz fel kellett mondanom (nem tudtam kire bízni a Cukit); így a rendszerben ez a mínusz huszonezer akkora nagy bűn, hogy hiába megy rá lóvé (gyes, emelt csp, ápolási díj), hiába vagyok 11 éve a partnerük, hiába van náluk ltp-m, amit böcsülettel fizetünk és még sorolhatnám; lekakilják. Nem azt várom, hogy nyalják ki ezért a valagam, de egy kis tolerancia, rugalmasság nem ártana és nem esett volna sz*rul, ha nem hoztak volna olyan helyzetbe, hogy ha nem lett volna megtakarításunk (szintén ezeknél), akkor vagy fűtés/kenyér/víz/áram nélkül maradtunk volna. Igazán "felemelő" lett volna azon tanakodni, hogy vajon melyiket nélkülözzük inkább. Télen. Panelban... De a paneléletnek hála, vagyis inkább az elfuserált panelprogramnak köszönhetően (van egy lakó a soron, aki foggal körömmel küzd ellenne, minimum 6 éve harcolnak), mi is kötöttünk anno lakástakarékot, melynek kedvezményezettje a panelsor, de a mi nevünkön volt a számla. Ez volt a vésztartalék, ami most annyira jól jött, hogy nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire örültem neki, ez húzott ki bennünket a csávából. Rendes volt a közösképviselő, hisz gyorsan eljárt, a banknál (szintén a genyánál van a tömb lóvéja) lenyalták a 3%-ot az azonnali kifizetésre, meg természetesen buktuk az állami támogatást, de legalább nem kerültünk megoldhatatlan sz*rba! Így fűtésszezonban. Karácsony előtt. Bevallom, a pesszimista énem már vizionálta, hogy nem lesz idén karácsonyfa, ajándék, ünnepi étel. :( De ezért is jó így hozzáállni a dolgokhoz, mert így csak pozitívan csalódhat az ember. ;)

A bank részéről azért érdekes, hogy 2 évig nem zavarta őket, hogy -300 ezerben voltam úgy, hogy 100 ezer sem ment a számlámra; de most,  hogy én a keretemet önkényesen csökkentettem -80 000-re, majd 25 ezerrel kevesebb volt a bevétel, pár hónap alatt le tudták venni 0-ra a keretem. Mindegy, úgy vagyok vele, hogy így legalább nem kérdés, hogy megszabadulok -e tőlük... Amint elintézem a gyes/ápolási utalását férj számlájára, megszüntettem a csudába.

Szerdán voltam bent elintézni a nullázásból adódó kellemetlenségeket (számlámra való befizetés, mert az esedékes lakástörlesztést sem tudták a semmiből leszedni, de ha van lé újra rajta, akkor automatikusan megpróbálják levonni, hogy egyem zuzájukat nekijük... Amúgy cuki volt vagyis inkább vicces az ügyintéző, hisz felhívta a figyelmem, hogy lehetne újból kérni a hitelkeret bővítését, hogy legalább a lakástörlesztőt le tudják nyalni. Köszöntem szépen, de nemet mondtam. Elmeséltem neki, hogy milyen elégedetlen, félreinformált ügyfelük vagyok, de nem hatotta meg. 
Nem is ezt vártam volna, de akkor is nah. Örülök, hogy hamarosan megszüntetem a számlám!

2016. november 5., szombat

2016. október 29., szombat

A hátizsák

Szerdán az oviban maradt a hátizsákja. Szerencsére az ovi bezárása előtt feltűnt (mert meg akartam zabálni az uzsonnáját :D , hisz szívesebben adok neki gyümölcsöt vagy müzlit vagy valami hasonlót, mint zsömlét/kenyeret, hisz ha ezt kap, akkor nem vacsorázik eleget és akkor meg éhesen fekszik le, ami szerintem nem kellemes; én meg ebédemként tekintek az uzsijára).
Óriási változásnak, előrelépésnek tartom, hogy meg tudtam neki magyarázni, hogy délután miért megyünk vissza az oviba. Volt kis tiltakozás, de ez szóra sem érdemes! 1-2 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna az, hogy nem a megszokott időpontban menjünk az oviba.

Meglett szegény táska... Volt nagy öröm. :) Az óvónénivel meg most tudtam szerintem az eddigi legjobbat beszélgetni az ismeretségünk 3. évében. Ő volt első évben is az egyik, majd a köviben nem, aztán most ismét hozzá kerültünk. Kérdezte, hogy kaptunk -e a szakszolgálattól levelet, mondom nem, így az ő példányukat mutatta, oda is adta. (Másnap már a postaládában volt nálunk is.) Ennek kapcsán kezdtünk el beszélgetni, tanácsokkal látott el. Javasolta, hogy ha folyik az orra, nyűgi, akkor inkább kérjünk új időpontot, meg ha lehet, előtte 1-2 napig ne vigyük oviba, hogy kipihent legyen.
Egyből gyomorgörcsöm lett amúgy a vizsgálattól, hiába tudtam, hogy lesz, hisz tanköteles lassan a nagylány; meg a nyári szünet előtt aláírattak velem ezzel kapcsolatos papírt. (Te jó ég, hát komolyan nemrég született!!! Közhely, de tényleg rohan az idő!)
Mondta M. néni, hogy most többen megfáztak, meg 2 kisgyerek elment (erre egyből nekirontottam, hogy de ugye ez a csoport nem fog megszűnni év végén, mert akkor hülyét kapok, mire ő megnyugtatott, hogy nem hinné, na meg ha így lenne, akkor már ő is tényleg világgá megy), így tizenpáran voltak és ezáltal sokkal jobban érezte magát a kisasszony, könnyebben feltalálta magát, nem szorongott annyit.
Mesélte, hogy bár ugye elkezdett játszani pár kislánnyal is (nem csak és kizárólag a volt és jelenlegi csoporttárssal, mint eddig), kezd feléjük megnyílni; de ha nem hiányoznak többen a csoportból, akkor valahogy őket sem találja, elveszik a tömegben, toporog, nem találja a helyét.
De rengeteg dicséretet is kapott: nagyon szabálykövető, tud alkalmazkodni, kezd beilleszkedni (ez azért is óriási dolog szerintem, mert csórikám 3. éve ovis és mindhárom évben új csoportba került, ami egy nem autit is megviselhet, nemhogy egy érintettet...). Kognitív képességek tekintetében hozza az óvónő elmondása alapján a csoporttársaiét, aminek szintén nagyon örülök. Ez is óriási előrelépés, fejlődés, haladás az nt világba való beilleszkedés rögös útján. Sokszor nem adok annak elég hangsúlyt és teret a blogon és lehet a hús vér térben sem, hogy mennyire, de mennyire büszke vagyok rá, pedig így van! Mennyivel nehezebb neki, mint egy neurotipikusnak. És hát a körülmények sem kedveznek neki sokszor és mégis szuperül veszi az akadályokat az én kis drágám. Mindkét óvónő csupa jókat mond róla, állítólag az oviban csúnyán sem beszél (direkt rákérdeztem, mert hát itthon azért rendszeresen elhagyják a kis száját mocskosabbnál mocskosabb szavak, de megkértük, hogy ezeket az oviban ne használja és úgy fest, hogy szót fogad ilyen téren. :)

Sokat aggódtam, hogy hogyan fog menni a sima csoportba való beilleszkedése, de ismét rá kellett jönnöm, hogy kár volt ennyire fosiznom! Ez nem a bizalmatlanságról szól, hanem annyira féltem őkelmét, hogy nem igaz. :)

2016. október 25., kedd

Őszi összefoglaló (főleg ovi hatásai+egy kicsi rólam)

Továbbra is jókedvűen megy reggel oviba, nem kell győzködni. Most a körme melletti bőrt sem vakarja véresre, szerintem kevesebbet szorong. Kezdi megtanulni a csoporttársak nevét, jelét; úgy látom, hogy neki ez nagyon fontos; biztonságérzetet ad számára. Az sem zavarja már, hogy heti váltásban vannak az óvónők.
A nagy létszám kapcsán talán a tornaórák okozzák neki a legnagyobb problémát. Rákérdeztem a beilleszkedésére M. néninél és mondta, hogy akkor ütközik ki leginkább, hogy a sok gyerek által keltett inger túl sok számára, mikor torna van. De szerintem jobb, hogy már most szembesül ezzel, megszokja; nem az iskolában fog a mély vízbe kerülni.

Már egyre ritkábban és egyre kevesebb ideig van megfázva, kopp, kopp, kopp. Pénteken és szombaton tüsszögött, folyt kicsit az orra, vasárnap már nem volt ennek nyoma. Azóta sincs, szerencsére. Éljen a Béres Csepp! :)

Van egy kisfiú, aki tavaly is a csoporttársa volt. Nekik kettejüknek van napirendijük, így gondolom ennek a két tényezőnek is volt "köszönhető", hogy az első hetekben szinte csak őt utánozta, aminek nem annyira örültem, hisz kezelhetetlenné vált; úgy viselkedett, mintha nem is ő lenne, teljesen más hangsúllyal beszélt, minden ellen tiltakozott, olyan kézmozdulatokat is csinált, mint a kissrác. Nagyon nehéz volt vele ekkor, vissza is sírtam a nyári szünetet, de úgy fest, hogy már ez is változik pozitív irányba. Mikor rákérdeztem a másik óvónőnél, I. néninél, hogy ő hogyan látja a nagylány beilleszkedését, akkor megerősítette a gyanúmat, hogy eleinte a kisfiúval volt nagyon összegabalyodva, de ez változott; ők is sokszor győzködték, hogy másokkal is teremtsen kapcsolatot. Párszor határozottabban is rá kellett szólniuk, hogy ne csak az ominózus fiúval és kioktatásával legyen elfoglalva. Célravezető volt. :) Az itthoni viselkedésén is látom, már könnyebb vele.

Egyik reggel az ovibamenős rutinkor (tv+ tejcsi cumisüvegből+ 2!!! cumi gyömöszölése) nem volt hang a tv-ben , csak kép. Természetesen világvége következett... Igyekeztem elmagyarázni, megmutatni, megértetni vele, hogy nem tudok mit baszni tenni ellene, nem tudom megoldani, a szolgáltató nem küld hangot, de nem igazán sikerült. Nagy nehezen azért sikerült jobb belátásra bírnom, így kapuzárás előtt beértünk az oviba.
Csomó dologban merev, sokban meg rugalmas. Igyekszem a dolgokat, a napokat úgy szervezni, hogy ne legyenek nagy változások, de ugye ez nem mindig csak rajtam múlik (lásd: nincs hangja annak a kikúrt tv-nek...). Viszont mivel ezzel is meg kell birkóznia, meg kell tanulnia az önálló élet érdekében, hogy bizony vannak és lesznek is ilyen szituk, így visszagondolva nem bánom annyira őket. (Persze ott és akkor a világból kifutnék, de így utólag mindig rájövök, hogy bármennyire is nehéz akkor, de ezek a harcok az érdekét szolgálják hosszútávon.)

----------------------------------------------------------------------------------
Nemrég felhívtak a volt melóhelyről, hogy vállalnám -e az év végi szabadságolások alatti beugrósságot. Naná, hogy igent mondtam. :) Hiányoznak a mókázások, a dumálások, a pletykák; na meg nem elhanyagolható, hogy mivel nyár óta nem megy a számlámra a fizum, így kaptam az sms-t a "kedves" banktól, hogy lecsökkentik a hitelkeretemet (ezt akkora geciségnek tartom, hogy nem igaz, nem először jártunk már így, de akkor is megoldottuk, most is sikerülni fog, viszont felbasz, mert igazságtalannak tartom, de ez egy külön poszt lenne, szóval inkább hagyom)
Novemberben kezdek, vagyis folytatom ideiglenesen. Nagyon jókor jött! :)

2016. szeptember 20., kedd

Ovi, rajz, ilyesmik

(Mindig megdöbbenek, hogy milyen "csudijó" címeket tudok adni egy-egy bejegyzésnek, bocsánat érte... :D )

2 nap ovi után hétvégén már tüsszentett sokat, majd vasárnap este már sejtettük, hogy ebből másnap nem lesz ovi. Sajna a megérzéseink nem csaltak. Kicsit bűntudatom is van, mert lehetett volna annyi eszem, hogy már a nyár vége felé elkezdhettem volna erősíteni az immunrendszerét, de ez kimaradt (Béres csepp híve vagyok ilyen téren). A gyümölcs/zöldség meg nem a kedvence, nyáron sem vitte túlzásba ezek fogyasztását, így szerintem ezeknek is "köszönhető", hogy ilyen hamar kidőlt. Na meg mondjuk ha azt nézzük, most került először nagy létszámú közösségbe (jó, ez is kicsit önnyugtató, nézzétek el nekem!)
Így 1 hétig nem ment. Nem volt egyébként nagyon beteg, de jobbnak láttam itthon fogni. A köhögése volt durva, szegénykémet az egyik nap annyira erőltette, hogy be is hányt többször. :/ Az egyik alkalommal elbaltáztam a lavór elhelyezését, így egy adag ment a lábára is és megijedt, sírt. De azért vigasztalható volt, de úgy sajnáltam. Mikor hisztiből "sír", akkor hülyét kapok tőle; de mikor igaziból, akkor a szívem szakad meg érte. Kapott antibiotikumot is és megfordult a fejemben, hogy mi van, ha allergia miatt adta ki a gyomra tartalmát, de később igazolódott, hogy nem ez áll a háttérben, hanem a szűnni nem akaró köhögés volt a ludas. Érdekes volt viszont, hogy este, alváskor alig, de nappal szinte megállás nélkül erőltette. Lehet, nem kellett volna az orvos utasítását ennyire betartani, ugyanis köptető  hatású cuccot írt fel száraz köhögésre, na mindegy. A hányás után egy gyógyszerész javaslatát fogadtam meg és szerencsére bevált. És le a kalappal előtte, mert úgy mentem be, hogy ajánljon valamit a mostani szer helyett (az orvos nem rendelt, ügyeletre emiatt meg hülyeség lett volna menni), de ő azt javasolta, hogy hagyjam el kis időre a köptetőt, ne vegyek most semmit helyette, várjak kicsit. Igaza lett szerencsére.

Mikor itthon volt a betegség miatt a nagylány, az apukája pont a szabiját töltötte. Ez nagy mázli volt számomra, hisz pár nap csúszással én is kidőltem. És a vizsgálatra majd kontrollra való elvitelben is maximálisan a segítségünkre volt. :) (Én nem merem biciklivel fuvarozni, autónk nincs, az orvos meg 2 km-re van és ez a táv, ami oda-vissza ugye 4 km, egy beteg/gyógyulófélben lévő gyerkőcnek, aki ráadásul utál hosszútávon sétálni, nem igazán kellemes.)

Azóta, hogy lekopogjam, jól van. Szeret is oviba menni, bár az szerintem kicsit bezavarja, hogy egyik héten I. néni, a másikon meg M. néni van délelőttönként. Ez az első ovis évben sem volt egyszerű; úgy tűnik, hogy most is okoz némi fennakadást. (A 2. évben, tavaly mindig ugyanaz az óvónő és asszisztens volt, nem is volt semmi probléma.) De meggyőzhető, sokat segít itt is, hogy ismeri a napokat.

Az ovi kezdete óta szinte minden nap rajzol!!! Ez azért akkora világszám, mert eddig utálta. Most meg önként műveli. Ügyesen előveszi a papírt, filceket (jó, az elpakolással vannak még problémái, de hát kicsire nem adunk, de azért dolgozunk azon, hogy rendszerető legyen :) ). Az egyik ilyen délutáni rajzolásnak lett az eredménye ez a családrajz, aminek nagyon örültem:

balról-jobbra: cica, kutya, Ő, apukája, alatta másik kutya, én

Annyira édes, hogy még a jószágokat is odarajzolta. Anyja lánya. Az apja is szereti az állatokat, de én jobban állatbolond vagyok; örülök, hogy örökölte ezt tőlem. Nagyon cuki és gyengéd velük. Olykor nem egyszerű 2 kutyával és 1 macskával panelban, de többszörösen kárpótolnak minden nap.

A kaka viszonylag műkszik a kakanaptárral/versennyel és a kinek boldog a kakája elbeszéléssel. Egyre kevesebbszer kell Guttalax/kúp. Múlt héten 5-ször kaksizott! Nagy benne a versenyszellem, muszáj kihasználni ezt szerintem.

2016. szeptember 1., csütörtök

Ovi

Reggel: Amennyire vártam az ovit, most annyira izgulok... :)
Zökkenőmentesen zajlott a reggel, könnyen kelt. Azt is megértette, hogy máshol van a csoportszoba, mint tavaly. Bár azért elindult a régi hely felé, de szóltam neki és szépen jött. Nem volt még kész a zsákjához a jel, de ezen sem borult ki.
Puszit sem kaptam, egyből ment be, figyelt, nézelődött, kicsit zavarban volt egyem is meg <3. Mikor kérdeztem, hogy el sem köszönsz?, akkor mondta, hogy szia anyu. Ennyi. :) (Tavaly puszi, ölelés, remélem holnap már kapok!)
Bízom benne, hogy könnyedén, szorongás nélkül fogja venni az új helyzetet. Majdnem dupla annyian vannak, fele annyi felnőttel. Egy kisfiút ismer, ő tavaly is a csoporttársa volt. A többieket nem, de majdcsak beilleszkedik, lesznek barátai.
Fura, hogy nem csicsereg (egész nap, megállás nélkül jár a kis szája), hogy azt nézhetek a tv-ben, amit én szeretnék, nem kell agyalni, hogy mit főzzek. :D (Ő kap enni, mi meg meg vagyunk az apjával főtt kaja nélkül is, ezzel is lehet spórolni.)
Várom, hogy mehessek érte!
------------------------------------------------------------------------------------------
Ebéd utáni érte menetel: Ő bezzeg nem várt engem annyira, mint én őt. :/ :D Bevallom, kissé rosszul is esett... Miután meglátott, az első reakciója az volt, hogy nem akar hazajönni. :( Ott ült az óvónéni ölébe és vinnyogott, még a könnye is kicsordult. Abban reménykedem, hogy hátha tényleg csak azért nem akart jönni, mert mint mondta, nincs masnija, neki kell (ez a 3. év, hogy masni a jele). Annak a kisfiúnak a nyakában volt az új jele, akit ismer, aki tavaly is csop.társa volt és ő érte is jött az anyukája ebéd után, így hátha csak az zavarta be, hogy ő kimaradt ebből, mert a masni az nem volt még kész, viszont a fiú kapott nyakbavalót a jelével és a zsákjára is felkerült az új (mivel előtte már volt valakinek ugyanez a jele, így nem kellett "legyártani"), ellenben a nagylányéval. Abba bele sem akarok gondolni, hogy milyen műsort csapott volna, ha az új csoportjában valaki birtokolta volna a szent masnit és ezáltal nem lehetett volna az övé... Bár most kisebb fennakadást okozott, hogy még nincs kész, de ez fényévekkel kisebb probléma, mintha másé lenne az a kiba masni :) .
Ilyet még nem csinált, legalábbis ennyire látványosan sosem; megbeszéltük már jó előre, hogy mi lesz a napirend, hogy mikor megyek érte... Szerencsére az óvónéni kreatív és kellően határozott volt, így azt mondta neki, hogy csak akkor tud a szekrényben keresni neki jelet, ha kimegy a csoportszobából. Sikerült nagy nehezen kitessékelni a nagylányt. Duzzogott, de nem volt vészes és az óvónő nem sokkal később talált egy szaloncukros jelet, amire ráfogtuk, hogy masni. :) Persze egyből rávágta, hogy "hát ez cukorka!!!", de mivel a nyakába lett akasztva úgy, mint az ismerős kis srácnak, ez elég volt ahhoz, hogy kizökkenjen. :) Innentől kezdve együttműködött.

2016. augusztus 27., szombat

A nyárnak lassan vége...

...oh, de kár. :D Várjuk már nagyon az ovit! Hosszú volt ez a nyári szünet is, bár most kaptunk a tavalyihoz képest 2 plusz hetet, vihettem addig, míg az iskolák nyitva voltak. Úgy érzem, hogy mindkettőnknek jót fog tenni, ha elindul szeptembertől a móka. :) Ez nem azt jelenti, hogy nem volt jó a nyár, csak egyszerűen mindketten, mindhárman elfáradtunk, hiányzik a nagylánynak a szigor, a keret (mi is próbáljuk azért megfékezni a kis diktátort, de hát nem annyira megy sokszor).
Persze közben azért van bennem egy adag félsz is, hisz 2 év után új csoportszobában lesz, új társakkal, 19-en lesznek a 10 fő helyett, új óvónénivel, E. néni nélkül. Úgy érzem, hogy simán menni fog a váltás, de attól még aggódom picit. :) De ez szerintem természetes...

Augusztus elején voltunk egy közeli üdülőhelyen pár órát. Vonattal mentünk, már az tetszett neki. 3 éve voltunk utoljára ott, na az a kiruccanás eléggé érdekesre sikerült, akkor még nagyon nagy kiborulások övezték a családi programokat, változásokat. Leírhatatlan az, amit érzek annak kapcsán, hogy már tudunk csinálni bizonyos dolgokat idegroham, kiborulás nélkül is. Előfordul még, hogy vannak balhék; de ahonnan indultunk, onnan nézve meg egyébként is nagyon nagy a pozitív változás.
Csónakáztunk, sétáltunk, játszótereztünk. Azt is elfogadta szerencsére, hogy most nem fürdünk, mint mások (a 3 évvel ezelőtti látogatásunkkor még nem értette és hogy megelőzzünk egy nagyobb kiborulást, így belement az apjával mindenféle fürdős cucc nélkül, sima pelussal, mellettük lócitrom, meg iszap, dagonya; nem volt túl bizalomgerjesztő, pláne, hogy nyelt is jó pár kortyot, de szerencsére semmi baja nem lett. )

Pár nappal ezután mentünk státuszvizsgálatra. Nem volt olyan egyszerű, már csak azért sem, mert a védőnő száma megváltozott, jó pár hívásomba belekerült, de végül sikerült elérnem. Húztam, halasztottam, de már úgy éreztem, hogy inkább legyünk túl rajta. (Szerintem a sok régi rossz emlék miatt is vagyok ezekkel a méricskélésekkel, vizsgálódásokkal hadilábon.)
Sokan szidják a Pokémon-t, de én kihasználtam a számunkra áldásos hatását, vagyis hogy a leányzó pörgetett a Pokéstoppoknál és így a térképen is tudtam mutatni, hogy hol vagyunk, mennyit kell még menni. Tetszett is neki. Így lazán legyalogolta a 2 kilométert odafele mindenféle hiszti nélkül.
Most nem tudtuk megfelezni a távot vonattal (a védőnői vizsgálat ugyanazon a helyen van, mint a gyermekorvosunk; és ha lebetegszik, akkor úgy szoktam időzíteni, hogy vonattal lerövidítjük, de most ugye fix időpontunk volt, így ez nem jött össze).
Nagyon ügyes volt, a kérdésekre is jól és cukin válaszolt. Egyedül annál bizonytalanodott el, hogy mi az anyja neve; zavarba is jött, hogy nem ugrott be neki, pedig tudja. Miután mondtam, hogy milyen Kati, azután rávágta egyből a vezetéknevemet is. Egyem is meg, annyira édes volt ekkor is. :)
Majd jött a látásvizsgálat. A villással próbálkozott a védőnő, de annak a logikáját nem értette, én halkan jeleztem az elején, hogy inkább a számossal próbálkozzunk, de valszeg nem hallotta a védőnő. Mindegy, elővette az ábrás (házikó, szék, csibe, stb.) képeket és azoknál a legkisebbeket is felismerte, így pipa.
Ezután hallásvizsgálat következett. Itt is volt egy kis zökkenő, hisz mikor bemutatta a feladatot a védőnéni, akkor először az egyik fülében, majd másodjára a másikban szólt a hang és rá kellett mutatnia, hogy hol hallja, és ezt a kis drágám szabálynak hitte, mármint hogy mindig hol az egyik, hol a másik füle lesz ingerelve mindig felváltva. Így mikor élesbe ment a dolog, akkor is hol az egyiknél, hol a másiknál jelezte, attól függetlenül, hogy melyik oldali fülhallgatóból jött a sípolás. A védőnő jól reagált erre is, teljesen értette, hogy a feladatot nem tudja hová tenni a nagylány és ettől függetlenül jó lehet a hallása. Ilyen esetekben el szoktam gondolkozni, hogy vajon egy ilyen dolgot, vizsgálatot, szitut, hogy a francba lehetne vizuálisan megsegíteni, de sajnos nem vagyok kreatív. Emiatt csomószor van bűntudatom is...
Nagyon pozitív volt a védőnőtől, hogy minden egyes vizsgálat előtt megkérdezte, hogy szabad -e, nem fog -e kiborulni az adott szitutól. Évről évre azt érzem, hogy egyre nyitottabbak az emberek az autizmus kapcsán. Nem mindenki, de én javuló tendenciát érzek szerencsére.
22,5 kg és 119 centis a "kicsikénk" (hogy a manóba ekkora, számomra rejtély, bár nem zavar, csak pl. anyukám már mindenféle betegséget vizionál, melyeket cikkekkel is igyekszik alátámasztani olykor... tény, hogy az apja és én sem vagyunk hórihorgasok, de ettől függetlenül nem gondolnám, hogy bajt jelezne, hogy őkelme nagyobb, mint az átlag korosztálybeliek)

A vizsgálat után átmentünk a gyerekorvoshoz, mert pöttyös a szája körül a bőr; meg mondom akkor egyúttal kérek időpontot a hivatalos státuszvizsgálatra is. De tök rendesek voltak, mert mondták, hogy nehogy emiatt még egyszer bejöjjünk, megcsinálják most a státuszt. Örültem neki nagyon. :) 3 legyet 1 csapásra.
A száján lévő bibi nagy valószínűséggel ételallergiára utal, ezt mondta a doktornő és azt a javaslatot kaptuk, hogy ha nem múlik, akkor bőrgyógyász, allergia vizsgálat. Szerintem amúgy a tejföl a ludas. A mániája ez a tejtermék, csomó olyan kajához is kéri, amivel párosítva engem hányinger kerülget... Bele sem akarok gondolni, hogy ha beigazolódik a gyanú, akkor mivel fogom helyettesíteni. Hisz tejföllel szépen eszik, nem igazán válogat, de anélkül??? Egyelőre még bizakodom, hogy hátha nem a tejallergia tért vissza ilyen formában.

2016. augusztus 9., kedd

Ismét kaka

Vagyis kakamizéria. Múlt hét csütörtök óta nem volt kaksi. Elegem van! 2 éve szenvedünk vele (igazából születése óta kínlódunk, de konkrétan a visszatartással 2 éve). És ami felettébb bosszant, hogy van ingere, nincs a szó szoros értelmében vett székrekedése, de a visszatartás sajnos nagyon megy neki. :( 2 év basszus!!! Csomó dolgot kipróbáltunk (kakikönyv, vizuális elmagyarázás, zsarolás, jutalmazás, kakanaptár), de csak időleges megoldást hozott, már amelyik...

Nem igazán van ötletem. Mani anyukájának blogján viszont olvastam egy olyat, ami hátha nekünk is segítene! Lehet, hogy ez sem lenne végleges megoldás, de ha pár hét/hónap nyugi lenne, már veszettül örülnénk neki.
Magyarázni próbáltam neki, hogy a kakája boldog lesz, ha a biliben/wc-ben pihenhet; de úgy érzem, hogy így verbálisan nem igazán érti. Le fogom rajzolni, úgy hátha.

Friss: pár perccel ezelőtt végre kijött. :) Óriási megkönnyebbülés! Elkezdtük zsarolni, mert már egy ideje beszéljük, hogy holnap megyünk moziba, és arra fektettük a fő hangsúlyt, hogy aki nem kakál, az nem jön. Áthívjuk a mamát, aki vigyáz rá és csak anyu, apu megy, hisz mi kulázunk.
Amúgy durva, hogy kb. fél perc alatt kinyomta mindenféle sírás nélkül, valszeg nem is fájt neki, jó kedvvel pattant fel a bilről. Egyszerűen nem értem!!!! Miért csinálja??? Neki is rossz, nekünk is. Valami sürgős megoldást kellene találni. Kipróbálom ezt a boldog kakis projektet vizuális megsegítéssel. Bár a rajztudásom kritikán aluli, de szerencsére a pálcikaemberes firkálmányaimat is érti. :)


----------------------------------------------------------------------------------------------------
FRISSÍTÉS (08.11.): újra érdeklődést mutat a kakanaptár/verseny felé, így hétfőtől újrakezdtük. Azóta már háromszor kakkantott, pedig még csak csütörtök van! Remélem most is beválik pár hétig/hónapig!!! 

2016. augusztus 7., vasárnap

Nyári szünet

Sokat pihenünk, lébecolunk, jól vagyunk. :)

Egy ideje nem dolgozom: úgy alakultak a körülmények, hogy a legkedvezőbb többünk számára az volt, hogy felmondtam. Hirtelen jött, nem tudtam sokáig hová tenni, de kértem a munkaadómtól, hogy a felmondási idő maximumát igénybe vehessem, meg is kaptam. Így azért volt átmenet, felkészülés (1 hónap). Rendesek voltak, mert felajánlottak egy kedvezőbb időbeosztást, több óraszámban, de nem vállalhattam el (szeptemberig nem tudtam volna hová tenni munkaidőmben a nagylányt). Bánom is meg nem is. Nagyon vegyesek még mindig az érzéseim ezzel az egésszel kapcsolatban. Mert nagyon jó érzés volt, hogy bár csak részmunkaidőben, huszonpárezerért melóztam, de kikapcsolt, adott egy keretet a napomnak, felnőttekkel is tudtam beszélgetni gyereknevelésen kívüli témákról is, meg sokszor sokat/jókat röhögtünk. Persze stressz is meg elvárás is volt rendesen, nem volt a szabadságokon kívül délutánom; de hol nincsenek ilyesmik... Jó volt kicsi kimozdulni, pláne úgy, hogy még pénzt is kaptam érte, ezáltal nem éreztem úgy, hogy ingyenélő/eltartott vagyok. :( Persze lópikula összeg volt, amit a családi kasszába tettem ezáltal, de akkor is, nah.

Mindenfélét elterveztem a felszabadult időintervallumba, de bevallom, még nem tartok ezek megvalósításában sehol. :/ De azért nincs akkora bűntudatom emiatt, mert basztikuli, nyári szünet van. Egy sni-s gyereknek is! (jó, ez kicsit ilyen lelkiismeret nyugtató mondat részemről, hisz aggyal érzékelem, hogy többet kellene most is úgymond nyaggatni, de mintha elfáradtam volna vagy nem tom) Igen... eltolódott az alvása, ha nem zsaroljuk, akkor nem hajlandó rajzolni színezni vagy bármi mást csinálni a "madzagozáson=elmentemautiba"/mesenézésen/játszóterezésen/strandoláson kívül.

A játszótéren már egészen máshogy viselkedik, mint 1 éve. Már nem fél a gyerekektől, szóba is elegyedik velük: általában a korukról, nevükről, az öltözékükről, a fogaikról érdeklődik. Neki kiesett a két alsó középső metszője (július 23-án/24-én ) és a legtöbb embernek elújságolja. :)


A fogtündéres dolgot kissé félreértette, mert azt gondolja, hogy most ő a fogtündi. De hát annyi baj legyen!
Örülök, mert miután észrevettük, hogy mozognak, elkezdtem aggódni, hogy mit fog ehhez a nagy változáshoz szólni, mennyire viseli majd meg, mi lesz, ha lenyeli, stb. De kár volt fosnom, hisz minden simán ment. Kezében tartotta a kipottyant fogat és szólt, hogy mi történt. Azóta mondjuk ha egy kókuszdarabka marad a szájában, azt kihalássza; arra is azt hiszi, hogy fog. De megérti, hogy nem az, nem is ideges közben, nem mondanám, hogy szorong emiatt. Ennek nagyon örülök.
A játszóra visszatérve: már csak ritkán van durva balhé a hazamenetelkor. Ezt sem hittem volna még pár éve, hogy ez is elérkezik valaha.

Nagyon megnyugtató az is számomra, hogy már nem vagyunk annyira kiszolgáltatva másoknak. Egyik példa erre, hogy rá tudom venni, hogy levigyük a kutyusokat. (Eddig mikor férj nem volt itthon és muszáj volt az egészségügyi séta az ebeknek, akkor anyut kellett mozgósítani, hogy eljöjjön és vigyázzon a nagylányra, míg én levittem őket...)
Ő viszi a kicsit én a nagyot általában, de vannak kivételek, amit az alábbi kép is megerősít. Van, hogy nincs kedve, ellenkezik, de trükkökkel rávehető.
Természetesen ebben a folyamatban is vannak olyan dolgok, amiknek mindig ugyanúgy kell történniük, de ez neki biztonságérzetet ad és szüksége van rá, így megértem. Ez a kutyasétáltatás csak a szünetekben lesz így, hisz ha ovi van, akkor simán meg tudom oldani nélküle is. De ha szeretné, akkor ovi mellett is jöhet pl. a délutáni körre. :)

2016. július 22., péntek

Mozog két foga!!!

Te jó ég! Annyira durva! Lesokkolódtam, mikor rájöttem, hogy bizonyos, eddig érthetetlen dolgok mögött ez áll. Mikor telt el ennyi idő? Komolyan úgy érzem, hogy most született nemrég, erre már fogat cserél...

A hátsó maradó fogai, amik tejfog előzmény nélkül jelennek meg, pár hónapja már elkezdtek nőni, nemsokára mind a négy ki is bújik. De nem kerítettem neki nagy feneket, nem olvastam utána. Emiatt is ért váratlanul, amit ma olvastam, hogy általában ezzel párhuzamosan elkezdődik az alsó metszők kipotyogása. :O Fogtündéres idő is elérkezett... :)

Férj pár napja mondta, hogy olyan furcsán ferdék az alsó metszői. Megnéztem, gondoltam biztos a cumi (este még azzal alszik) és a cumisüveg (igen, még mindig abból viszi be a legtöbb folyadékot, még mindig hanyatt fekve) "áldásos" hatása. A másik gyanús dolog az volt, hogy az utóbbi időkben alig eszik. Gondoltam, hogy a meleg miatt van ez vagy azért, mert a kakis gondok miatt tele pocakkal nem fér belé az étek. De valószínűbb, hogy a mozgó fogak miatt van mindez. 

Számomra ijesztő ez. Előtte igyekszem titkolni, hogy húúúúbasztikuli, de belül jaj. :D Ráz a hideg, libabőrös leszek. Meg jön az aggódós énem, hogy mi van, ha lenyeli, mi van, ha félni fog, mi van ha... De ahogy elnézem, nem igazán zavarja. Simán engedi, hogy megnézzük. Olyan, mintha nem is érezné, hogy valamik lötyögnek a szájában. Ennek nagyon örülök!

A saját fogváltásomról annyi emlékem van, hogy állandóan piszkáltam a lötyögőket a nyelvemmel, ujjammal; volt, hogy mikor már nagyon untam, kötöttem rá cérnát és a hokedli vagy ajtó segítségével meggyorsítottam a folyamatot. Borzalom. :) 

2016. június 5., vasárnap

Megszűnt a csoportja... ismét...

Előzmény:
1.év: Szegregált, 5 fős, speciális csoporban kezdte. Átverve éreztem magam, mert mikor beleegyeztem a spéci csoportba a szakértői bizottságnál/nevelési tanácsadónál (telefonban), akkor azt mondták, hogy 2 speciális fog indulni és ő az enyhébb csoportba fog kerülni. Ehhez képest szeptemberre a fenntartó 1 ilyen jellegűt engedélyezett. Az enyhébb gyerkőcöket berakták más csoportokba. Így maradt az 5 fős speckó. Nem bántam meg amúgy, hogy  ennyire mini létszámú csoportban kezdett, mert így könnyebb volt neki beilleszkednie, elfogadni az óvodai szabályokat. Ekkor még nagyon zavarták a gyerekek. Voltak hátrányok is, de kis odafigyeléssel le lehetett szoktatni ezekről (pl. nagy nehezen elértük, hogy szóban kérjen, mire az egyik nem beszélő kislányt kezdte el utánozni: mutogatott, és közben eeeeeőőőő-t mondott.
Ebben az évben 2 óvónője volt, I. néni és M. néni. Heti váltásban voltak. Mikor M. volt, akkor a Cuki zokogott, nem akart menni. :( Nagyon jó szakember, sok autistával is volt dolga, kedves, aranyos; de a leányzónknak soknak bizonyult. Ő olyan nyomulósabb, míg I. távolságtartóbb.
Év vége előtt pár hónappal már tudtuk, hogy meg fog szűnni ez a csoport is, vagyis nem megszűnik, hanem áthelyezik a helyi speciális iskolába (nehogy már a nem sni-s gyerekek lássanak az udvaron egy autit, értelmileg és/vagy mozgásában akadályozottat vagy bármilyen másságot... :( ) Ekkor az óvónők és E. néni, (aki asszisztens, Cukker nagy segítsége, imádják egymást, eszméletlenül sokat köszönhetünk neki is) állásuk is kérdőjeles volt. Szerencsére nem küldték el egyikőjüket sem.

Jelen:
2.év (az idei): Kis létszámú csoportba került, 10-en voltak. I. néni és E. néni volt mindvégig. Kicsit örültem, hogy nem M. kapta ezt a csoportot. Nem a személyével van bajom, nagyon kedves, segítőkész hölgy ő is; hanem pusztán azt néztem, hogy kivel tud nagyobb összhangban lenni a kislányunk. M. sima óvónőként funkcionálva kapott egy normál kiscsoportot. (Azért ez is bosszantó, hisz nemrég végzett el egy autispec tanfolyamot, nem kis pénzért, erre kitörölheti vele...) 
Ebbe a csoportba is csak sni-s gyerekek jártak. Rengeteget fejlődött itt, szeretett is ide járni. Lett szerelme, akivel a bokorban szokott csókolózni. :) A kommunikációja is óriásit változott, egyre többször mesélte el, hogy mik történtek vele. Tanult pár csúnya szót is, a másik szerelmétől :D (Kuki segge, fúj, bleeee; bóbita, bóbita táncol, körbe megy a f*sz a segge" aszittem, hülyét kapok... o.O )
Május 27-én elballagtatták az iskolába menőket (vegyes csoport). Gyanútlanul mentünk, hisz pár héttel előtte kérdeztem I.-t, hogy van -e valami infója, hogy mi lesz a csoportunkkal. Akkor még úgy volt, hogy indulni fog szept.-ben. Hidegzuhanyként ért, mikor a műsor végén az igazgatónő mondta, hogy mivel iszonyatosan kevés gyerek iratkozott be, így kész, ennyi volt a kislétszámú csoport. :( Cuki M. nénihez fog kerülni. Kérdeztem I.-t, hogy nem kerülhetne -e inkább hozzá, de azt mondta, hogy ő kiscsoportot kap és az már nem lenne a Cukinak jó. De megnyugtatott, hogy ha nagyon kiborulna a leány, akkor átmehet hozzá, megvigasztalja, hisz egymás mellett lesz a 2 csoportszoba. Az igazgatónőnek is vinnie kell csoportot, E. oda fog kerülni, mert ugye hogyha neki valami igazgatónői teendője van, akkor nem hagyhatja egyedül a gyerekeket.

Rettegek a szeptembertől. :( Örülök, hogy beintegrálják, de óriási lesz a változás, nem tudom, hogy fogja feldolgozni. Több gyerek is lesz, tele újakkal, ha minden igaz, akkor 1 régi társa is megy vele legalább. Nem lesz I. néni, nem lesz E., a csoportszoba is más lesz. Még szerencse, hogy nem 2 évvel később született, mert akkor most nagy bajban lennénk. A nagy létszámot kezdésnek biztos, hogy nem bírná, így maradna a teljes szegregáció egy speciális iskolában... Szóval ahhoz képest mázlisták vagyunk, ha úgy vesszük. :/ De sajnos a mi ovinkban zajló változások is példa arra, hogy országos szinten, összességében mennyire nem az integráció irányába halad az ország. :( Ez nagyon elkeserítő! Mert oké, hogy nekünk mázlink volt, de mi van azokkal, akik nem voltak/lesznek ilyen szerencsések? És ez még csak az ovi. Az iskolába bele sem merek gondolni. Több szülőtől is hallottam, vagyis inkább olvastam, hogy csomó intézmény, ami eddig fogadott sni-seket, már nem vagy legalábbis kizárólag a nagyon enyhéket hajlandó... :/ Úgy tudom, hogy ebben leginkább a fenntartóknak van benne a kezük, de gondolom nekik is meg van kötve, szóval nagyon fos így ez az egész sajnos. :(

2016. május 24., kedd

Ovi, játszótér, vicces dumák

Holnap lesz az oviban családi délután, mármint ha az időjárás kegyes lesz. Ez azért tölt el leginkább szorongással, mert kértem szabit, kaptam is (mertek volna nem adni...nem nagyképűségből írom, de a 2 év alatt, mióta visszamentem, többet kértek tőlem, mint én tőlük és akkor igencsak finoman fogalmaztam...) De ha holnap elmarad és átrakják másik napra, akkor már neccesebb, de természetesen megpróbálok ekkor is eljönni, de franc tudja, hogy sikerül -e. :( Nagy volt a leépítés, csupa idegbetegség, túlterheltség és kevésbé kiszámítható hely lett. Nem ér röhögni, de pl. helyettesítést úgy kapok meg, hogy ha úgy alakul a helyzet, hogy kevés a meló, akkor csak 1 órát leszek bent és így lecsúsztatjuk... Nem ám, hogy kifizetnék mondjuk túlórában vagy valami, áh, dehogy! Akkor még én is jól járnék. (2 óra/nap a munkaidőm, gondolhatjátok, hogy mennyire sz*rrá keresem magam. Tudom, megkaptam már párszor, hogy nézzek más munka után... Rajta vagyok, de egy kisvárosban, befolyásos ismerősök hiányában ez nem egyszerű. Pláne úgy, hogy az ápolásival is összeegyeztethető legyen.)
Szorítsatok kérlek, hogy ne essen és megtartsák! Szegénykém az ovis kirándulásról is lemaradt, pedig már meggyógyult, de kapott előzőnap este egy 2 órás "auti rohamot", így fél10kor még nem aludt, kimerült; így nem láttam jónak, hogy ezek után másnap menjen. :( Pedig készült is rá szegénykém. :( Annyira sajnáltam! Másnap 10-ig aludt, ez is megerősítette, hogy ilyen előzményekkel lehet, hogy nem lett volna szerencsés részt vennie benne. (Nagyon sokat tanakodtam, hogy mi legyen; reggel is ott álltam/térdeltem az alvó Cukiság mellett és agyaltam. Sokszor olyan nehéz eldönteni az ilyen és ehhez hasonló dolgokat az ovi síkján. Például betegségeknél sem könnyű számomra meghúzni a határt, hogy mikor érdemes engedni és mikor nem.)

A hűtőnk továbbra is sz*r... Nappal megy, akkor fagy a "jégakku", melyek éjjel a (manuálisan) kikapcsolt állapotban felkerülnek a sima hűtőtérbe. o.O

Hétvégén is nagyon megmosolyogtatott a leányzó. :) Olyan szövegei vannak, hogy alig győzünk pislogni! :)
Játszótéren voltunk, az apja kicsit később csatlakozott. Mikor közeledett, akkor szóltam a bőszen homokvárat építő csemeténknek, hogy:
-Nézd, ki jön ott?!
Mire ő félszemmel kitekintett a nagy munkából, majd várt kicsit, és megszólalt, hogy:
-Szia, fater!
:D :D :D Dőltem a röhögéstől! Lehet, hogy így leírva nem adja át a szitut, de úgy, ott, abban a formában, azokkal az arckifejezésekkel felettébb szórakoztató volt. A mellettünk lévők is nevettek. :)
Nem sokkal később a fater próbálta tömöríteni a homokhalmaz egyik részét, mire határozottan rászólt a nagylány, hogy:
-Ne máááár, hát kinyomod a belit neki!!!
Majd, miután elkészült a vár, a Cuki kérte az apukáját, hogy legyen hercegnő is a várban. Kreatív volt az apja (bevallom, nekem valszeg nem jutott volna eszembe ilyesmi megoldás), hisz "rárajzolta" a homokvár falára. Közben kérdezte a leányzót, hogy:
-Mije van a hercegnőnek?
-Hát haja, meg p*nája.
Természetesen nem kis hangerővel válaszolt a kérdésre. Végül is igaz, amit mondott, (bár finomabban is fogalmazhatott volna :D ) de mi koronára (vagy tiarára vagy mi a tökömre), szoknyára, meg ilyenekre gondoltunk. :)

A játszótérrel kapcsolatban egyre több a pozitív élmény. Mindhármónknak. Van még, hogy kiborul hazafele jövet; van, hogy harcolni kell vele, hiába az addig bevált praktikák (napirendi kártya; teló visszazámlálója; még ennyit csúszhatsz, aztán vége a játszónak; ha jössz, akkor kapsz fagyit, stb.), de többször van már, hogy nincs földön fetrengés, sírás, eszméletlen erővel kitörő tiltakozás. Sőt, már van arra példa, hogy játszik gyerekekkel. Régebben kizárólag homokot szórt, pancsolt, magában beszélt, ha odament valaki hozzá, akkor otthagyta az addigi tevékenységét. Azt vettem észre, hogy a kortársakkal még bizonytalan, de a nála fiatalabbakkal nagyon szívesen és önfeledten játszik.

2016. május 22., vasárnap

2016. május 16., hétfő

Csőstül...

Beteg lett szegény leányzónk. :( Kezdődött csütörtökön. Gyanús volt, hogy fekszik napközben, nem madzagozik. Gyorsan fel is szökött a láza, de mivel a közérzete nem volt különösebben rossz, vacsizott is; így nem kapott lázcsillapítót. Dr. Novák Hunor ajánlása alapján jártunk és járunk ezentúl is el ezzel kapcsolatban:
 http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/21582/hibat_kovet_el_a_szulo_ha_rutinszeruen_lazcsillapitot_hasznal_-_figyelmeztet_dr_novak_hunor Köszönöm Lili! ;)
A betegségről ITT írok bővebben, nem akarom ismételni önmagam. Hosszan tartó, magas láz, hányás. Az aggodalmamat fokozta az ünnep. Jól tud időzíteni a nagylány. :P Szerencsére nem volt erre szükség, hisz mára (hétfő) már jól volt. Nem is kellett lázcsillapító sem, a közérzete is megfelelőnek mondhatni, bár nyűgös volt, de ez amúgy is előfordul... Holnap még nem viszem oviba, az igazolás is úgy szól, hogy leghamarabb szerdán mehet közösségbe. Bízom benne, hogy addigra tényleg olyan állapotban lesz, hogy mehet, hisz ekkor lesz az ovis kirándulás. :)

Morzsikám hiányos, furi körme még furább lett: bedagadt körülötte a szövet, piros lett, állandóan nyalta. Irány az orvos. Mivel kocsink nincs, a taxi drága, így a legnagyobb Tesco-s zacsiba helyeztem a macskahordót, amibe pedig Morzsit raktam. Majd a vállamra helyeztem a csomagocskát és irány. Szarrá nyomta a vállam a szatyor füle, de muszáj volt valahogy elszállítani. Oltásra úgy mentünk eddig, hogy besétáltunk, de bibis lábbal nem szerettem volna még ezzel is terhelni csórit.
Diagnózis: megsérült az eddigi csonk, ami begyulladt. 2 injkció. 3 rongy. (Nem sajnálom tőle, a világ összes pénzét tudnám a jószágaimra költeni, de azért a vékony pénztárcánk nem örült ennek a nem várt kiadásnak...)
Hazaérve kiengedtem a hordozóból, csak nem vettem számításba, hogy út közben behányt. Mind a 4 lába csupa róka, és természetesen végig kellett így szaladnia a lakáson... o.O :) Mindegy, nem tudtam rá haragudni, nagyon édi volt, ahogy örült, hogy itthon van újból. Rám meg várt a lakás, kutya és szállító box pucolása...

Szerdán leolvasztottam a hűtőt. Lehet, kár volt... :( Ugyanis azóta nem műkszik úgy, mint eddig. (Kombi, alul fagyasztós, 1 kompresszoros, nem mai darab, használtan vettük még úgy kb. 2009-ben.) Azt csinálja ugyanis, hogy azóta a sima hűtő része  nem hűt rendesen. A fagyóban megvan a -20 fok, de fönt nem megy a kikapcsolási szint alá, így folyamatosan búg. Van, hogy manuálisan kikapcsoljuk picit, hogy legalább a motor ne menjen tönkre a többnapos folyamatos működéstől... Lassan 1 hete baszakszik, hogy rohadna meg! A megvételét követően is szívatott bennünket, ugyanilyennel. Csak akkor pár nap alatt rendbe jött. Most viszont nagyon nem akar. Ha tönkremegy, akkor az szép lesz. :/ Pont nyárra... Nincs semmi lóvénk, hogy akár használtan vegyünk helyette másikat. :( Ez a kiszolgáltatottság, bizonytalanság engem baromira kiborít, lassan 1 hete görcsben van a gyomrom emiatt. Férj meg folyamatosan csesztet, hogy a tv-t, mikrót is takarítsam meg arra utalva, hogy azokat is hátha elkúrom. Meg hogy ha meleg kaját akarok enni, akkor ne a mikróba rakjam, hanem a hűtőbe. Ezeken őszintén is tudnék röhögni, ha csak úgy leakaszthatnánk egy új készüléket, de sajna nem állunk úgy anyagilag. :( Abba meg bele sem merek gondolni, hogy a mosógépünket 2006-ban vettük. Az csak néha ereszt, de még működik, de nem akarom elkiabálni! Ezek az újabb vackok már nem bírnak ki 30 évet...

Bónuszként megfáradt a biciklim hátsó kerekének a külsője is. Mé' ne most ez is, nah! Pumpálom, és ahol sérült, ott kibuggyan a belső, így csak nagyon óvatosan lehet, míg nem lesz csere. (Nincs kocsink, én binyóval járok dolgozni, meg ide-oda, így nem mindegy, hogy szar -e vagy sem.)

Bíztam abban, hogy az első "hús-vér" baba-mama börzén termelek egy kis bevételt. A kis az bejött legalább, de azért pirinyóval többre számítottam. Bár pesszimista vagyok, így a fő célom az volt, hogy legalább az asztal árát kiáruljam (800 píz). Ez meg is lett, sőt, 400 Ft-tal túl is szárnyaltam. o.O :D Egész szombat délelőtt ott voltam, plusz a cumó szállítása sem volt a legkellemesebb és legkönnyebb biciklivel (már akkor is lapos volt, hogy rohadna meg), ráadásul hazafele még az eső is rákezdett, így azt gondolom, hogy nem annyira érte meg. De azt kiderítettem, hogy nem velem és az áruimmal volt a baj, hanem főképp az időjárás tett be valszeg. :( Mesélte az egyik asztaltársam, hogy az előző börzénél 10 ezret árult, míg most csak 2 ezret. (Jó, közben meg lehet, hogy kizárólag azért volt ilyen az egész, mert én is részt vettem eladóként benne és bevonzottam a rosszat esőstül, kevés vevőstül... :P )

2016. május 1., vasárnap

Anyák napja 2016.

Szerdán volt az oviban ünnepség. Nagyon ügyesek, édesek, aranyosak voltak. Én személy szerint örülök, hogy most csoportos köszöntés volt. Nem volt rossz a tavalyi egyéni sem, sőt..., de az idei azért mégis hagyományosabb, számomra szívet melengetőbb volt.
Szerintem én jobban izgultam, mint a nagylány. :) Örülök, hogy nem igazán láttam rajta szorongást a szereplés során; bízom benne, hogy ez nem fog jelentősen változni a későbbiekben sem, hisz tudom mennyire rossz lámpalázasnak lenni, remélem neki nem kell éreznie olyan fokú izgulást, mint amin én mentem párszor keresztül!
Tetszett az is, hogy nem volt külön versmondás, hanem kizárólag közös produkciók voltak. Nem történt semmi kínos túlspirázás, nem volt zavaróan hosszú sem az előadás.
Nagyszülők nem jöhettek (de erről volt párbeszéd a nem régi szülőin), van pro-és kontra ez ügyben is természetesen, mindkét verziónak vannak jogos érvei. Értem a nemet, de kissé kellemetlen volt látni a mamák arcán a csalódottságfélét, hogy ők nem jöhetnek. (Az apai nagyi mindkét unokája ovijában ott lehetett, így gondolom ezért is volt furcsa, hogy ide meg nem jöhetett, anyám meg hát imád részt venni mindenféle rendezvényen, gondolom ő meg emiatt volt kissé szomcsi. (De amúgy ezt meg is érdemli, hamarosan kifejtem.)
A Cukkancs csoportjába jár egy kisfiú, akit nevelőszülők gondoznak. Neki ott volt a vér szerinti anyukája és a másik anyukája is. Majdnem elsírtam magam, mikor az ajándékozás volt: a kisfiú a nevelőanyukájának szerette volna adni a meglepit, aki gyengéden, kedvesen és a helyzethez mérten a lehető legtermészetesebben átirányította a vérszerintihez. (Mellékinfó: ezzel a kis sráccal szokott állítólag csókolózni a bokorban a Cuki :) <3)

Én nagyon szerettem, szeretem az anyai nagymamámat. Rengetegszer volt anyám helyett anyám, a hozzáállása az élethez, a felfogása és még sorolhatnám a végtelenségig az erényeit, csodálatra méltóak! Nagyon hiányzik. :'( 2009-ben hunyt el, Isten nyugosztalja! Valószínűleg miatta is van bennem egy olyan érzés, hogy a nagyikat legalább annyira megilleti a köszöntés, mint a muterokat. Emiatt sem esett túl jól anyám reakciója... Én nem tettem különbéget a két nagyi közt. Legalábbis az ajándékok tekintetében biztosan nem. A Cukival közösen csináltunk képeslapot a két nagyinak. Ő festette a virágokat, a szívecskéket; ragasztotta a lepkéket, tulipánokat, csillagvirágokat, stb. Nagyon lelkesen és örömmel alkotott. Egy verset is tanultunk. Észrevettem amúgy eközben, hogy hallomásból nem mindent ért vagy félrehall vagy mi. Pl. a 'hajladoznak' helyett mindenfélét mondott. Viszont ahogy leírtam a verset, egyből ki tudta simán ejteni és a megtanulása is ezután simán ment. Nem tud olvasni, de minden betűt ismer és hát vizuális típus nah. :) Egyem is meg! Nagyon durva volt amúgy ez, mármint hogy ennyin is múlik, hogy megy vagy sem valami. Hiába nem tud olvasni, mégis a betűk és a versszakok tagolása miatt tudta, hogy mi mi után következik és hogyan kell kiejteni.
Ma az apai nagyinak el is szavalta a verset. Minimális segítség kellett csak (3-szor egy kis súgás), nagyon édes volt, ahogy előadta. Dagadt is a keblem. A mamára nem nagyon mertem nézni, de amit félszemmel láttam, az alapján ki merem jelenteni, hogy kissé elérzékenyült. ;) Megható volt. <3



Anyámra azért vagyok haragos, mert tegnap áthívott, hogy vigyek szamócát haza, mert fater hozott. Mondom oké. Ekkor szóltam neki, hogy mi lenne, ha felugranánk hozzá, a Cuki elszavalná a verset, átadná az ajándékot, aztán jönnénk haza. Erre jött azzal, hogy ne, hisz a barátnőjével találkozik, majd jön a nagy duett, amit mindenképp nézni akar és azt sem tudja, hogy mikor ér haza, nem akar ezen stresszelni. Magamban gondoltam pár cifrát, amire nem vagyok túl büszke, mert akármilyen, akkor is az anyám, de akkor is fáj, hogy számára fontosabb a barinő meg egy műsor, mint az unokája... Azt már megszoktam, hogy én nem annyira vagyok neki lényeges, de ez a lerázás azért odab*szott. Főleg, hogy a kis drágámnak azt mondtam, hogy elmegyünk M. mamához, aztán felugrunk K. mamához. Max. 20 perc lett volna, de neki ennyi ideje nem volt ránk és inkább lerázott. :( Ezek után bocsássa meg az ég, de nem éreztem késztetést, hogy küldjek neki sms-t vagy felhívjam, hogy boldog mutter napot. :/

2016. április 25., hétfő

2016. április 21., csütörtök

Az autizmus gyógyítható!!!

Fortyogok dühömben pár napja... Az egyik ismerősöm osztotta meg a Mindmeghalunk.com ezen bejegyzését a fb-on; ami egy olyan emberről szól, aki már régebben (pár hete, hónapja) is felcseszte az agyamat, most meg pláne. Nemrég még csak szülőcsoportokban próbálta hirdetni az "igét". Páran lehurrogtuk, de hozta az elvárt reakciókat. Szerinte a kezében van egy olyan viselkedés tréning vagy mi a tököm, ami a ráktól kezdve a párkapcsolati nehézségeken át az autizmuson keresztül mindent GYÓGYÍT. Mindenre jó!!! Már ezen a szón kiakadtam és ezt szóvá is tettem másokkal egyetemben, kár hogy nem csináltam képernyőmentést az "okosságairól"! Áh, na mire feldolgoztam ezt a traumát :P (mármint a szülőcsoportos ámokfutását az illetőnek), erre jött ez a riport, amit nemrég láttam. Amin teljesen megrökönyödtem, felháborodtam és még a hideg is kirázott. Többször megnéztem, mert nem akartam elhinni, hogy ez a faszi nyilvánosságot kapott...



Zoltán, a mindent tudó szerint 5:56-6:08.: "Úgy gondolja, hogy az autizmus egy érzelmi sokk hatására alakul ki, a fogantatás pillanatában illetve az anyaméhben. A gyerek ezzel a sokkos állapottal jön a világra, a mentális tréninggel ezt a sokkot oldja ki."

Az idézett rész engem kísértetiesen emlékeztet a régebbi feltételezésre, miszerint az anyuka/apuka tehet arról, hogy a szegény gyermek autista lett (fridzsider-szülő). És jön a traumával meg a kisfaszommal. Eredményt nem tud felmutatni (Ricsi anyukájának nyilatkozatát nem tudom korrekt, hiteles adatként kezelni), a fb-oldalán is csak valami védjegyes fecnit lobogtat... Meg nagy "igazságokat".

Végtelenül károsnak tartom az ilyen és ehhez hasonló bűvészek, mindent tudó, mindenkin "segítő" emberek tevékenységét (persze jó pénzért segítenek...). Mind az autikra, mind a szüleikre, mind a közvéleményre negatívan hatnak. :(

2016. április 17., vasárnap

Hóközi összefoglaló

Annyira feldúl, hogy szarul osztom be az időmet és emiatt nem jut pl. a blogra elég, hogy nem igaz! :( Lehet, kellene napirend vagy hasonló nekem is.) Tényleg felbasz, mert annyi mindent szeretnék rögzíteni és félek, hogy feledésbe merülnek fontos történések, mérföldkövek. Itt és most elhatározom, hogy nem rinyálok tovább, hogy írni kéne, de nem teszem; hanem ehelyett megfogadom magamnak, hogy minimum 2 hetente tartok egy kisebb összefoglalót. Ennek az elhatározásnak az első része következik most. :)

A világnapról már írtam. Mármint arról, hogy jelenleg hogy állok hozzá. De a hozzá jövő kommentekről még nem. Eddig emésztettem. Nem tudom hová tenni. :( Főleg azért sem, mert belegondoltam, hogy valószínűleg sokan ugyanígy szenvedésként, nem kívánt rossz, leválasztandó tulajdonságként definiálják az autizmust, ami bevallom, hátborzongató érzés számomra. Nem tudnak az ilyen hozzáállások befolyásolni, de azért rosszul esnek. Itt is leírom, hogy valszeg nem tartanék itt az elfogadásban, ha a kislányom nem lenne verbális, ép értelmű. Lehet, hogy nagyképű vagyok, de pár év alatt szerintem azt is fel tudnám dolgozni, helyére tudnám tenni a bennem kavargó érzéseket. Biztosan több időbe telne, de menne!
Őszintén és nagyon bízom abban, hogy nem lesz arra lehetőség, hogy szűrni lehessen magzati korban az autizmust! Mert, ha mondjuk nálunk kimutatták volna, lehet, hogy a sok negatív olvasat, benyomás (amik azóta változtak), vélemény, ijesztgetés miatt úgy döntöttem volna, hogy akkor kaparják ki belőlem azt a kisembert, akit annyira de annyira vártunk és akinek ugyanúgy joga van az élethez, mint bármely nem autistának is és akit mindenkinél jobban szeretünk, az életünket adnánk érte. Terhesen olvastam először Szirka blogját, ami nagy benyomással volt rám. Látva a gyönyörű, édes kislányt, teljesen elérzékenyülve gondoltam bele pocakosan, hogy ha A Cukiról derült volna ki, hogy Down-szindrómás akkor vajon mit léptünk volna? És ha autizmusra is lehetett volna 2010-ben szűrni, akkor? Ha kijött volna a pozitív eredmény???
 A lányunk nem az oltásoktól lett auti, hanem már a hasamban is az volt. Tiszteletben tartom mások "hitvallását" ezzel kapcsolatban, addig, míg az enyémmel is így járnak el! Több szülőcsoportból emiatt az ellentétes nézőpont miatt léptem ki. A legdurvább az volt, mikor a zsidókat hibáztatták. Azt állította az egyik csoport adminja, hogy ők terjesztették el. o.O Mondom, mi a geccc? De választ nem kaptam.
A lényeget nagyon jól összefoglalja az Asperger Plusz bejegyzése. A kulcsmondat meg szerintem ez szintén ebből a posztból: "Azonban ha egy szülő, családtag nyitott, célja a széleskörű tájékozódás és az, hogy az autista családtag nézőpontját megértse és lehetőség szerint könnyebbé tegye az életét, akkor a gyászfolyamat egy szakaszában rájön arra, hogy az autizmus nem egy személyiségtől leválasztható kellemetlenség, hanem annak az integráns része, ezért aki az autizmust elutasítja, az magát a személyt utasítja el. Még ha nem ez a célja, akkor is."
Változott kissé az is, hogy miért nem szeretnék második gyermeket. (Rendszeresen zaklatnak ezzel a kérdéssel.) De ez majd egy következő poszt lesz. :) Így is hosszabb leszek, mint gondoltam.

Más: voltunk az Embörrel koncerten. A kedvenc zenekarom lépett fel a városunkban a hó elején. Nagyon jó volt! :) Táncoltunk, fotózkodtunk, kikapcsolódtunk. Rengeteget jelentenek az ilyen dolgok, feltöltik az embert. Legalábbis engem mindenképp. Mondjuk a hazafele úton bőgtem, de legalább kijött. Másnap olyan püffedt volt a szemem, mint állat. :O Ijesztő voltam, de komolyan; viszont megérte, mert megkönnyebbültem valamelyest. A másik fél nem tudom, hogy mennyit fogott fel belőle, bízom benne, hogy sokat!

A konci után nem sokkal következett a nagylány szülinapja. Hihetetlen, de 5 esztendős lett. :) Kicsi vénasszonyka.



Volt az oviban torta, ajándékozás; majd itthon is, holnap meg ismét szülinapi buli. Tortamérgezés. :D Kapott ajándékot az oviban is; boldog volt, hogy most ő volt a középpontban. :) Nagyon jó amúgy ez a csopi, kár, hogy jövőre biztos nem ezek a gyerekek lesznek (pesszimista énem magát az integráló csopesz jövőbeli létezését is megkérdőjelezi, de ezt most hagyjuk!), hisz közülük négyen iskolásak lesznek szeptembertől. Nem elhanyagolandó tényező, hogy 10 a csoportlétszám...

A melóm, mármint a körülmények egyes részletei kakák (pl. 1 nap betanulási időm volt egy helyettesítésre és időre kell dolgozni, de végül kicsi késéssel, de ment), maga az alap munkám az nem szar, nem is vészesen stresszes, szóval annyira azért nem szeretnék hisztizni. Sőt, ha azt nézzük, örülhetek is, hogy egyáltalán megmaradt az állásom, hisz óriási leépítések voltak, pláne az én "szektoromban" (háttérmeló). Szülés előtt min. 8-an voltunk, most ketten maradtunk ennyire részmunkaidőben.  :( Nagyon bízom abban, hogy legalább ez a pénzkeresési forrásom megmarad addig, míg le nem telik a lakástakarék pénztáros visszafizetéses bizbasz! Ellenkező esetben nekünk annyi. És ez veszettül ijesztő! De próbálok optimistán állni hozzá, tőlem nem megszokott módon. :)

2016. április 4., hétfő

Világnap

Vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban...

Fontosnak tartom, hogy a közvélemény figyelme fel legyen hívva arra, hogy az autizmus igen is létezik, nem úri huncutság és/vagy unatkozó szülők kitalációja; hogy ilyenkor sok érzékenyítő, hasznos cikk megjelenik az autizmussal kapcsolatban és még sorolhatnám a pozitívumait a világnapnak. Viszont itt van bennem egy kis de. És bevallom, emiatt nem változtattam meg idén először a sejtés és diagnózis óta a személyes profilom borítóképét sem.

A de lényegét 2 éve még nagyon nem értettem. Sőt, fel voltam háborodva, hogy miért nem csak a jót látja egy felnőtt autista ebben a világnapos dologban. És hogy miért zavarja, ha autista helyett autizmussal élőként nevezik meg a nem nt-ket (=neurotipikus, nem autista). Semota-val volt is pár hozzászólásos "vitám" emiatt. Idézni nem tudok, mert az ominózus posztok törölve lettek, így csak az én hsz-eimet látom, azokat bemásolva meg csak egyoldali, torz kép lenne.
Végtelenül sajnálom, hogy törölte a bejegyzéseinek jelentős részét a blogjáról, nagyon hasznosak voltak. A megosztó, jogosan bíráló, kívülállók számára sokszor bántónak tűnő tartalmúak is. Ha valakinek sikerült leküzdenie az olvasottak okozta sértettségét, és próbált belegondolni az autisták életébe, annál leesett a tantusz, megérthette, hogy mit jelent a neurodiverzitás. Nekem ehhez 2 év kellett... Semota blogjának, a Live With It-nek a fb-oldala ITT található.

Nagyon erőteljesen hatott rám az Asperger Plusz blog egyik fb bejegyzése. Többször átolvastam és lehet, hogy túlzásnak hangzik, de megvilágosodtam, megértettem csomó dolgot, amit eddig nem. Ezzel együtt nyugalmat is kezdtem el érezni.

Közben újabb megerősítést kaptam a Kettős Mérce posztja kapcsán is. Hosszú, de szintén nagyon hasznos bejegyzés a megértés szempontjából, egy részlet belőle:

"Az autizmus nem olyasmi, amije csak úgy van az embernek; nem egy "burok", amibe az ember be van zárva. Az autizmus mögött nincs normális gyerek. Az autizmus a létezés egyik módja. Mindent átható (azaz pervazív); minden tapasztalásban, érzékelésben, gondolatban, érzelemben, és találkozásban jelen van, a létezés minden egyes elemét áthatja. Az autizmust nem lehet leválasztani az emberről - és még ha le is lehetne, az az ember már nem lenne ugyanaz.

Ez fontos, úgyhogy álljunk meg egy pillanatra, és ismét gondolkodjunk el rajta: az autizmus egy létezésmód. Nem lehet leválasztani az autista emberről."

Ezért, amikor a szülők azt fogalmazzák meg, hogy "bárcsak a gyerekem ne lenne autista", akkor valójában azt mondják: "bárcsak ne is létezne ez az autista gyerek, és lenne egy másik helyette (aki nem autista)."


Olvassuk csak el a fenti mondatot még egyszer! Ez az, ami egy autista számára lejön abból, amikor a szülei gyászolják a létezését. Ez az, ami a gyógymódért való imádkozás mögött van. Ez az, amit mi érzékelünk abból, amikor a rólunk szóló legdédelgetettebb reményeket és álmokat elmondják nekünk: azt, hogy a legjobb az lenne, ha egy nap egyszerűen megszűnnénk létezni és szerethető idegenek költöznének a testünkbe, a mi helyünkre."

A világnappal kapcsolatban ami nekem most a legmeghatározóbb kifejezés, az a neurodiverzitás. Eddig is többször találkoztam vele, de a lényegét nem igazán értettem, vagyis inkább nem tudtam a saját helyzetünkre kellőképp lefordítani. Valamennyire igen, de nem eléggé. Lehet, soha nem is fogom teljesen, de az igyekezet bennem van. És ehhez van segítségem, egy óriási nagy tanítómesterem, aki nem más, mint a kislányom. Akinek hálás vagyok és akinek rengeteget köszönhetek!

2016. március 31., csütörtök

Tavaszi szünet, húsvét


Tavaszi szünet, húsvét:Jól telt, örültem, hogy a szabadságom egybeesett a tavaszi szünettel. :) "Kissé" keszekuszák...

2016. március 24., csütörtök

Kaka(naptár)

Erről már ezer éve szeretnék írni,de mindig közbejött valami... De most egy bizonyos dolog miatt is úgy érzem, hogy át kell szerveznem, hogy kire/kikre fordítok időt, figyelmet; így most már tényleg bízom abban, hogy többet fogok tudni írni, mert lenne miről. Olyan egy tündér és annyit fejlődött, hogy kár lenne kihagyni ezeket a csodákat! És félek, hogy idővel elfelejtem vagy nem tudom majd korban hová tenni.

Na de visszatérve a címhez. Születése óta küzd(ünk) a kakilással. :( Eleinte tejallergia miatt, majd később, mikor az megoldódott, jött a visszatartás. És ez lassan 2 éve tart. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, a korai fejlesztő pszichológusával is beszélgettünk, megfogadtuk az ő tanácsait is, de semmi eredmény nem volt. Rengetegszer láttuk, hogy van ingere, de mindenáron visszatartotta. Szörnyű volt ezt tehetetlenül szemlélni!

Volt, hogy odáig fajult ez, hogy muszáj volt megkúpozni a székletlazító és Guttalax ellenére is. Na ez még külön kínszenvedés és szívfájdalom volt.
A székletlazítókra itt kaptam egy jó ötletet, az egyik anyuka javasolta a Tamarinlax-ot. Be is vált, mert másnap már jött is az inger, engedett is neki, de aztán ezzel is megtanulta visszatartani pár nap elteltével. Meg ezt ha jól emlékszem, nem lehet huzamosabb ideig szedni. Így keresnünk kellett valami mást. A Laevolac kilőve, mert az nála nagyon nem vált be, sőt, inkább még rontott is a helyzeten. Férj talált rá a Primbiotic-ra, tettünk egy próbát. És szerencsére ez bevált hosszútávú nem kakilok azért sem napokig, hiába érzem, hogy kell esetén is. Elméletileg teljesen természetes, sokáig lehet használni. Egy-két hétig mindenféle más segítség nélkül kakilt, de aztán újból jött a visszatartás. Így pár naponként kapott Guttalaxot. Így ezzel a két szerrel legtöbbször sikerült, kivéve egyszer, mikor majdnem kórház lett a 9 napos visszatartásból. De végül az is megoldódott, pedig már az ügyeletnek is telefonáltam.

Ezután ráleltünk végre arra a jutalmazásra, ami elnyerte a tetszését (legalábbis pár hónapig). Ez nem volt más, mint a Raffaello. :) De idővel megunta, így megint jött, hogy nem kakilok. Ekkor tértünk át a Kinder tojásra. Ez már izgibbnek és tartósabbnak bizonyult, de olyan kis turpis a leányzó, hogy így meg arra játszott, hogy ha kellett is neki, csak egy kisebb részét engedte ki, hogy aztán pár óra múlva a többit is kiengedje a dupla Kinderért. Persze a köztes időben csomószor kellett bugyit váltani... És nemsokkal ezután, mert zavarta szerintem a foltos alsó és a csere, megint intenzívebben tartotta vissza. Olyannyira, hogy a végén már hatástalan volt a jutalom. Kezdhettük elölről.

Aztán eszembe jutott, hogy mivel az ovi miatt nagy benne a versenyszellem, így gondoltam bevetjük ezt, hátha. Az óvónővel is rengeteget beszéltünk erről a problémáról és adott egy jó tanácsot. Csak az volt vele a baj, hogy rajtam kívül senki nem tartotta be. :/ Ennek az lett volna a lényege, hogy teljes semlegesség a kakival kapcsolatban. Sem örömködés, sem könyörgés, semmi. De így, hogy mások ugyanúgy álltak hozzá többszörös kérésem ellenére is, nem tudom, hogy bevált volna -e, egyedül kevés voltam hozzá.
Így maradt az, hogy használjuk ki, hogy ismeri a napokat, számol és szeret versengeni. Ebből jött a kakinaptár. :)

Kopkopkop, eddig bevált, de nem akarom ezt (is) elkiabálni. De a lényeg, hogy most műkszik! Vasárnaponként van a nagy eredményhirdetés. 3 hete csináljuk és eddig mindig ő nyert (jó, azért igazából csak papíron, kicsit csalni szoktunk az ő javára, hisz bár gondolom senkit nem érdekel, de mi általában minimum napi egyszer szarunk kaksizunk, de a célért ennyi füllentés szerintem belefér!). Lehet, hogy legközelebb be kellene iktatni olyat, hogy mondjuk döntetlen, és akkor csak 1 valaki nem kapna Kindert. Mert azt el is felejtettem írni, hogy most is ez a nyeremény. Így talán még izgalmasabbá tehetnénk számára ezt a megmérettetést és hátha nem unna rá egyhamar. Szorítsatok kérlek! :)

2016. március 11., péntek

A hét napjai

1-2 hónapja megértette, hogy mit is jelent a hétfő, kedd, stb. Az egész a KerekMese egyik csodálatos gyöngyszemével kezdődött. :) (A világból ki lehetne kergetni ezzel a formációval, de hát a gyerek ugye szereti :O aki nem hiszi, hogy borzasztó, az legyen szíves meghallgatni és megnézni a Hűtő dal című remeket! :D )

A másik, ami segített megértetni vele, az az ovis naposság. Minden reggel, mikor ovi van, azzal kezdi, hogy milyen nap van és épp kik a naposok. Imádja, alig várja azt a napot, mikor rá kerül a sor. :)
Szerintem ez az egész nagy biztonságérzetet, kiszámíthatóságot ad neki a viszonylagos állandóságával. Ez nekünk is óriási segítség. Mert bár erősen ragaszkodik a megszokott rituálékhoz, de a heti terv alapján könnyebben megérti, hogy pl. szünetkor vagy ha beteg, akkor nincs óvoda.

Nálunk úgy megy az esti rutin elég régóta, hogy egyik nap apuval, másik nap anyuval. Ez addig működött is, míg nem értette meg az előbb vázoltakat. Így ugyanis zavarta, hogy mi az, hogy egyik hét hétfőjén anyu, majd a következőn apu a soros. Annyira büszke vagyok rá, mert ezt a problémát egyesegyedül oldotta meg: kérte, hogy csütörtökön és a pénteken is apu napja legyen, így ki tudjuk küszöbölni a páratlanságból adódó csúszást: a hét minden napjára ugyanazon szülő jut.

Mindezek megértése és a versenyzés iránti lelkesedése miatt kezdtük el a kakiversenyt, kakinaplót... o.O :) Ami kopkopkop, úgy tűnik, hogy egyelőre megfelelő motivációt jelent, hogy ne tartsa vissza a kaksit. Egy ideig bevált a székletürítés után adott Kinder, de pár hónap alatt elmúlt az izgi ezzel kapcsolatban, így újból elkezdte visszatartani... :( Na de ez a téma egy következő bejegyzés lesz. Mert sajna elég terjedelmes, már nagyon régóta tervezek egy összefoglalót írni róla.

2016. február 28., vasárnap

Sima csoportban

A nagylány óvónénije csütörtökön és pénteken továbbképzésen vett részt, így a Bogyó* csoport tagjai szét voltak osztva, a Cuki és 2 másik kislány a Lepke** csopiba kerültek. Mikor láttam a kiírást a faliújságon, egyből görcsbe rándult a gyomrom. :O Féltem, hogy mit szól majd egy ekkora kaliberű változáshoz.

Szerdán kérdeztem az óvónőt, hogy ugye az ideiglenes csopiban is lesz napirendi neki, mire a válasz az volt, hogy nem valószínű. Értem az okokat, mikor tavaly megszűnt a spéci csoport, akkor volt egy hosszabb beszélgetésünk és így talán jobban átlátom a dolgokat, mint előtte. Emiatt nem is kaptam fel a cukrot, hanem igyekeztem rávenni az óvónőt, hogy segítsen meggyőzni a másikat, hogy használják a leányzó és mindenki más érdekében is a kártyákat ott is. Nem került nagy erőfeszítésembe. :) Átmentünk és megbeszéltük, szerencsére partner volt az ottani óvónő is.

A tervben az volt, hogy viszek mobil napirendit, de erre sem volt szükség, mert E. néni, aki a gyógypedagógiai asszisztens, megoldotta és ez nagyon jól esett.  Óriási változás volt, hogy ő sem volt  jelen, ettől is nagyon féltem, de hála, úgy tudom, hogy jól viselte. Csütörtökön délben kérdeztem a helyettesítő óvónőt, hogy volt -e valami gond, de azt mondta, hogy semmi; remekül működött együtt a leányzó, a többiek meg sokat segítettek neki. Ő ugye nem igazán meséli el a vele történteket, főleg kérdésre nem. Ez bennem sokszor bizonytalanságérzetet, szorongást kelt. De mikor pénteken kitessékelt a búcsúzás után, akkor tudtam, hogy nem fél, jól érzi magát ott is. :) Tényleg látszódott rajta, hogy nem okoz neki gondot a nagyobb létszám sem, legalábbis nem tapasztaltam, hogy félve ment volna be a csoportba, sőt. Ennek nagyon örültem, de mikor megbeszéltük az apjával a történéseket, akkor bevillant, hogy lehet, hogy ha nem csak 1-2 napról lenne szó, akkor nem így reagálna. Eszembe jutott erről egy idézet a Dása naplója című könyvből, amit már többször tapasztaltunk (és sokan pl. az ilyen reakciók miatt is megkérdőjelezik azt, hogy autista -e) :

"Bármilyen furcsa, az autista kétlábúak könnyebben igazodnak nagy változásokhoz, mint kicsikhez. Például mikor a család (persze nélkülem) külföldre utazik vakációzni (én meg mehetek a macskamenhelyre –igazságtalan a világ!), Alex jól viseli az ismeretlen szállodákat. De ha bármit megváltoztatnak a hálószobájában, Básztet és Szehmet legyen hozzánk irgalmas! A magyarázat a „gestalt -észlelésben” rejlik. Alex találkozása az új tudnivalókkal új „gestaltot” jelent, amit elraktároz az emlékezetében, viszont a megszokott környezet bármilyen változása megzavarja: egyrészt mert ezáltal „új kép” keletkezik; másrészt mert ismerős helyzetben ismeretlen környezettel találja magát szemben. Megfigyeltem, hogy a rendezettség és a megszokottság segít Alexnek, hogy fölfogja, mi, mikor és miért történik, és végül el tud fogadni kisebb változásokat, kivált olyankor, amikor maga is részt vesz a környezet átalakításában – a szobája kitakarításában, a ház átrendezésében stb."

T. O. Daria: Dása naplója

Mindezek tudatában is végtelenül örülök és büszke vagyok rá, hogy ennyire tudott alkalmazkodni az új helyzethez. Segített az is, hogy már érti a hét napjait és mondtam neki, hogy ezen a két napon nincs I. és E. néni, így a Lepke csoportba kell mennie, de hétfőn már lesznek és akkor újra együtt lesz a Bogyó csapat. Biztonságérzetet ad neki. Leginkább a naposság motiválta ennek megértésében szerintem. :) Minden reggel úgy kelünk, hogy megbeszéljük, hogy milyen nap van és ekkor ki a napos, kivel fürdik este, majd holnap milyen nap lesz, ekkor ki lesz a napos.


*, **: a neveket megváltoztattam 

2016. február 25., csütörtök

Az otthon felejtett esernyő

Az egyik reggelen nem esett az eső. Így sima cipőben, esernyő nélkül ment a nagylány az oviba. Erre naná, hogy délben beborult, olykor csepergett, és én balga úgy voltam vele, hogy hát egy köpésnyire lakunk az ovitól, így nem kell esernyő, mikor érte megyek ebéd után. Tévedtem... A többi nem ott alvónak hoztak (mentségemül szolgál, hogy mi tényleg nagyon közel lakunk, és mikor mentem érte, akkor pont nem esett), így ő roppant rossz néven vette, hogy neki nincs itt a hercegnős esernyője. o.O Sírt, szomorkodott, nem akart átöltözni. Nem csak hisztizett, hanem tényleg potyogtak a könnyei. :( Bűntudatom volt. Próbáltam meggyőzni, megvesztegetni, de mind hatástalan volt. Még kiabáltam is. Igen, az ovi folyosóján. Nem vagyok rá büszke, de olykor elszakad a cérnám. :( Mármint nem az ordibálás helyszínére nem vagyok büszke (nem játszom meg magam a négy fal közül kikerülve sem), hanem arra nem, hogy sokszor türelmetlen vagyok és olyankor felemelem a hangom. :/ Dolgozom rajta, hogy ne így reagáljak, de egyelőre nem igazán tartom sikeresnek a próbálkozásaimat.

Az óvónéni nagyon rendes volt. Mondta a Cuki(nak ekkor nem igazán nevezhető tündérkének), hogy kap esernyőt, ha átöltözik. :) Ekkor alábbhagyott a sírás és végre elkezdett együttműködni. Kiválaszthatta, hogy milyen színű legyen a nyél.
Mire mi kint végeztünk, kész lett az esernyő is. Így haza tudtunk jönni mindenféle "közelharc" nélkül (ez nálam cipelést jelent; olyasmit, ami a régebbi játszóterezések után szinte minden alkalommal előfordult).
Nagyon meghatódtam az óvónő esernyőgyártásán. Apróságnak tűnhet, de egyáltalán nem az! Nem győztem megköszönni. Simán csinálhatta volna azt, hogy magára csukja a csoportszoba ajtaját, és végzi a nap végi munkáját, miközben mi meg kint hadakozunk; én növesztek jó pár ősz hajszálat és produkálok jelentős vérnyomáskiugrást, a leányzó meg szétbőgi magát, tombol, tekereg. De ehelyett segített. Hálás vagyok érte. Kár, hogy nem vagyok a szavak embere, így nem tudom kellőképp érzékeltetni, hogy mennyire kedves gesztus volt tőle. ♥

2016. február 21., vasárnap

Visszatérési igyekezet :)

Annyira zavar, hogy az utóbbi pár hónapban csak bele-bele kapok szinte mindenbe. Sokszor túlvállalom magam. Időm az lenne, de egyszerűen nem tudok ennyi mindenre koncentrálni, megfelelni, tenni úgy, ahogy szeretnék. Emiatt is ritkultak a bejegyzések itt, ami miatt meg szarul érzem magam, mert szeretem ezt a blogot és továbbra is jó lenne megörökíteni a nagylány fontos mérföldköveit, hétköznapjait, fejlődéseit, ügyes-bajos dolgainkat (annyira jó visszaolvasni olykor posztokat és így biztos nem kerülnek a felejtés homályába a fontos események). De most valahogy nem megy és én ezzel tudom csak magyarázni. Mert lenne miről írni. És frusztrál, hogy mikor kellene, akkor nem teszem meg, aztán meg már vagy nem emlékszem rá vagy okafogyottá válik a történet. Bízom azért benne, hogy ez változni fog! :)

Amiatt is bűntudatom van, hogy mikor volt egy bizonyos személlyel nehézségem, krízishelyzetünk; akkor beígértem egy erről szóló, pikánsabb jellegű blogot a hozzám közel álló olvasóknak, de aztán ez sem jött össze. És ezt átbaszásnak érezhetik sokan, szerintem jogosan; pedig csak arról van szó, hogy elég volt azt a sok szart megélni, nem volt lelkierőm leírni, próbáltam minél inkább eltemetni magamban a múltat. Viszont lenne olyan magánjellegű történet, rövid szösszenet, akármi a jelenből, amit szívesen megosztanék, de abszolút nem illik a blog profiljához. Az alternatív megoldások tervbe vannak véve azért, amint biztosabb lesz, szólok a régebbi érdeklődőknek. ;)


2016. február 14., vasárnap

Miért írtam alá a petíciót?


A legfőbb ok az, hogy bár még nincs 5 éves a kislányunk, de már többször szembesülnünk kellett a rendszer hiányosságaival, hibáival; papíron leírt, de a valóságban nem kivitelezhető javaslatokkal, ajánlásokkal, előírásokkal, árral szemben való úszással.

Már a diagnózis felállítása sem volt egyszerű. Sokan nem értették a környezetünkben, hogy miért ragaszkodtam annyira a megfelelőhöz. Nem igazán tudtak belegondolni abba, hogy mivel az anyagi helyzetünk nem engedte meg a magán úton való fejlesztéseket, így muszáj volt más megoldást keresni és mérlegelni, hogy eltitkoljuk vagy megyünk a hivatalos úton. Az utóbbit választottuk. Itt is volt kisebb "keringő", mert először egy vidéki gyermekpszichiátriára mentünk, ahol aztán közölték az akkor 2 éves kislányról, hogy értelmi fogyatékos a szülés körüli oxigénhiány miatt. Hiába bizonygattam és hallották is, hogy már ekkor számolt tízig; nem érdekelte őket; úgy voltak vele, hogy nem lehet az, mert belenéz a szemünkbe o.O . A doktornő mondjuk kedves volt, mikor úgymond idő előtt elhagytuk az objektumot és beszélgettünk a miértekről ; úgy éreztük, hogy meg is értette, hogy mik az aggályaink.

Ezután egy kisebb kutakodás után úgy döntöttünk, hogy a Vadaskertbe fogunk menni. Itt szerencsénk volt, hisz már 2,5 évesen megkapta a gyermekkori autizmus diagnózist. Gondolom, hülyén hangzik, hogy én ezt szerencsének tartom, de mivel éreztem, hogy ő auti, így ez egyfajta megkönnyebbülést is hozott és megnyugvást, hogy emelt óraszámú és a neki megfelelő fejlesztéseket fogja ezentúl kapni a koraiban.
A doktornő sokat gondolkodott és mondta is, hogy nem könnyű döntenie; hisz ha egyszer megkapja a diagnózist, akkor nem igazán lehet róla leszedni; de viszont ha nem kapja meg és mégis érintett, akkor annak a kislányunk issza meg a levét. Vittünk videókat a furcsaságokról és végül ez rakta fel az i-re a pontot. Pár héttel később felhívott a doktornő, hogy beleegyezünk -e, hogy felhasználják oktatási céllal a videókat, természetesen igent mondtam.

Miután kezünkben volt a diagnózis, felvettük ismét a kapcsolatot a tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottsággal. Így megkaptuk a heti 3x45 perc gyógypedagógus által tartott fejlesztést + mellé a heti 1x45 perc mozgásfejlesztést. Ezután fejlődött óriásit a kislányunk, hisz nagyon nem mindegy, hogy heti egyszer vagy háromszor találkozik vele a fejlesztője... Így sikerült megismernie, és felnyitni a kis páncélját. Nem volt könnyű dolga még így sem, de nagyon jól csinálta. (Az előző gyógypedagógusunkról ez nem feltétlenül mondható el, bármennyire is kedves, aranyos volt, de nála nem láttam ezt a fajta elkötelezettséget, profizmust, így ismét szerencsénk volt, hogy ő más helyre ment dolgozni, és a helyére ilyen jó szakember került.) A gyógypedagógus az autizmusból írta a szakdolgozatát, nagyon érdeklődő, nyitott; és remekül alkalmazkodott a kislányunkhoz és óriási dolgokat ért el nála. Örökké hálás leszek neki! Azért is, mert ugyanúgy, mint a Dévényesünk (oda is jártunk...), ő sem csak és kizárólag a gyerkőccel foglalkozott, hanem nekem is rengeteg erőt adott, támogatott egy kedves mondattal, pár bátorító szóval, mikor az összeomlás határán álltam.

Az ovikezdés előtti nyáron telefonáltak a szak.bizottságtól, hogy beleegyezem -e abba, hogy speciális, szegregált csoportba kerüljön a nagylány. Tanakodtam, de azt súgta az anyai ösztönöm, hogy még nem áll készen az integrációra, így lehet, többet ártanék vele, mint használnék, ha kötném az ebet a karóhoz. Integráció párti vagyok, de van egy határ, amikor még nem áll készen a gyerkőc. Szorongott volna, félt volna, nem is a számára legjobb óvónőkhöz került volna, így igent mondtam. Ekkor még úgy volt, hogy a 2 szegregált csoport közül az enyhébbek közé fog kerülni. Na szeptemberben kiderült, hogy csak 1 speciális csoport fog indulni, így nincs választás, oda kell mennie. Akik enyhébbek voltak, őket integrálták; a többiek pedig mentek az egyetlen speciális csoportba. Ekkor azét csalódottságot éreztem, de hát nem volt választási lehetőségem. Átverve éreztem magam.
Annak azért örültem, hogy a legeslegjobb óvónőkhöz került, szuper segítővel (gyógyped.asszisztens, de nem vagyok teljesen biztos a beosztásával), így belenyugodtam. Voltak ennek olyan hozadékai, amiknek nem örültem, de korrigáltuk.
Rosszul esett viszont, vagyis inkább aggodalommal töltött el, hogy mivel ovikezdéskor még nappal is pelusos volt, így ezt párszor szóvá tették, és mondták, hogy ha ez nem változik, akkor nem biztos, hogy maradhat, jogszabályokra vagy mikre hivatkozva: nincsenek meg a tárgyi feltételek a tisztábatételhez... Végül kikönyörögtem, hogy mivel közel lakunk az ovihoz, így mondom ha kicsurog a pisi vagy kakkant, akkor hívjanak fel, hazahozom, majd visszaviszem. Ez biztos megzavarta volna és csak harc árán tudtam volna kivitelezni, de még mindig jobbnak láttam ennek felajánlását, mint hogy eltanácsolják az óvodából. De szerencsére nem volt rá szükség, mert egyik napról a másikra nappalra szobatiszta lett. Ez mindenképp az óvoda hatásának és az óvónők szakértelmének köszönhető.

A nyári szünet előtt nem sokkal kiderült, hogy ezt az egy speciális csoportot is meg fogják szüntetni. :( Rettegés fogott el, hogy akkor most mi lesz. Itt is szerencsénk volt, mert szépen megszokta a szabályokat, alkalmazkodott, sok esetben együttműködött, így volt esély egy kis létszámú csoportba való integrációra. A speciális csoportot átrakták a helyi speciális iskolába... Ez ám az integráció (nem az ovit és nem is az iskolát bántom, hisz tudom, hogy nem ők tehetnek róla, magasabb szinteken vannak a gondok, emiatt is a petíció!), hát nehogy már szegény tipikusan fejlődő kisgyerek találkozzon az udvaron vagy a folyosón egy súlyosabban érintett SNI-sel... :(

És ez még csak az óvoda, az iskolától egyenesen rettegek. Mert sajnos nagyon ritkán hallok, olvasok olyan történeteket, hogy simán, könnyedén, gördülékenyen ment az integrálás. Bízom benne, hogy ha összefogunk, akkor valami változhat pozitív irányba; mert az, ami országos szinten van, nem mehet így tovább! Nekünk sokszor volt szerencsénk, de bele tudom képzelni magam azon szülők helyzetébe, akik nem voltak ennyire azok, és nem találnak megfelelő befogadó intézményt, fejlesztést.

2016. január 8., péntek

Aggódom!

Ma reggel nagyon rám ijesztett. :( Nyűgösen kelt. Majd átjött a szobánkba (itt szokta meginni a tejet), bebújt az ágyba. Ott is szenvedett. Majd rászóltam, hogy örülnék, ha abbahagyná. Erre kimerevedett a tekintete, elkezdett rángatózni a feje, majd ez átterjedt a vállaira is. Nem tudtam eldönteni, hogy most ezt direkt csinálja vagy valami más áll a háttérben. Ahogy lóbáltam a kezeimet a szeme előtt, semmi reakció, nem pislogott. A nevére sem reagált. Elkezdtem rázni. Ezután "tért magához". Nem tudok rá jobb kifejezést, tényleg olyan volt, mintha nem lett volna itt egy darabig, kb. fél-1 percig. Aztán, mintha elvágták volna az egészet, egyik pillanatról a másikra kitisztult, vidáman kérte a tejet, ugyanúgy folytatódott a reggeli rutin, mint normál esetben. 
Nekem azért is gyanús, mert mikor nyáron volt egy hasonló eset, akkor is hányt és akkor is egyik pillanatról a másikra szűnt meg a furcsa viselkedés (akkor elesett, beverhette a fejét, lehetett kisebb agyrázkódás is, rohantunk az ügyeletre vele.) És ugye tegnap is hányt... :/
Félek, hogy epilepszia áll a háttérben. Fel kellett volna venni videóra, de csak utólag ugrott be. Mikor volt az első hányós/nem ittlevős dolga, akkor írtunk a neurológusunknak és ő javasolta, hogy vegyük fel, ha lesz legközelebb valami hasonló, és hogy van arra is esély, hogy agyrázkódás, de arra is, hogy epilepszia. Autistáknál gyakoribb...
Aggódom nagyon. De ha ki is derülne, legalább nem érne villámcsapásként bennünket, próbálunk rá felkészülni.

FRISSÍTÉS: Beszéltünk a neurológusunkkal. Ő azt mondta, hogy bár így látatlanban nehéz megítélni, de biztató, hogy a furcsaságok mindig kicsit mások és hogy rázásra kijött ebből a "nemittvagyok" állapotból. Mindenképp a videózást javasolta és azt, hogy ha lesz következő, akkor keressük fel és csinál EEG-t. Azért is bízom benne nagyon, mert a tapasztalataim szerint nagyon alapos, lelkiismeretes és nem pénzéhes: a magánrendelésén kezdtük, és mikor látta rajtunk, hogy kapkodunk és kiderült, hogy miért vagyis hogy rohanunk a buszhoz, mert nincs autónk, utána mondta finoman célozva, hogy legközelebb sztk alapon fog fogadni bennünket. Így is lett és csomó vizsgálatra adott beutalót és ugyanúgy bánt velünk, mint előzőleg a maszek rendelésén.

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...