lassandebiztosan

2018. október 18., csütörtök

Pedagógiai jellemzés

Felmerült bennem, hogy nem -e diszgráfiás a nagylány. Nem vagyok képes eldönteni (nem is az én feladatom), hogy azért nem megy az írás, mert szorong, vagy hogy azt érzi, hogy nem tudja és ebből fakad a félelme. Mindenképp ki fogom vizsgáltatni. Egy példa: egyik rokonomnak remegett a keze, heves szívdobogása volt. Egyből megkapta, hogy pánikbeteg, Xanax-ot neki. Nem javult, sőt, rosszabbodott az állapota, mire végre kiderült, hogy a pajzsmirigyével volt gond. Szerintem ez egy jó példa arra, hogyha tényleg diszgráfiás (pajzsmirigy betegség), akkor vihetem én pszichológushoz (Xanax), de az alap probléma nem fog megszűnni, bár a szorongása valszeg enyhülni fog. De én olyan vagyok, hogy a gyökerénél szeretem megragadni a problémát. Természetesen a pszichológusi vizsgálatot is elindítottam, párhuzamosan fog menni a kettő.

Felhívtam a megyei pedagógiai szakszolgálatot, elmondta egy hölgy, hogy töltsem le a felülvizsgálati nyomtatványt, töltsem ki, csatoljam hozzá a pedagógiai véleményt és adjam fel.
Nagyon rendes volt a tanárnő, mert hamar és nagyon korrekt jellemzést írt:



2018. szeptember 23., vasárnap

Iskola 2., 3. hét

2.: Továbbra is vidáman ment iskolába, szeret oda járni.
Felhívtam, hogy kellene pszichológus, mondták, hogy egy papírt ki kellene tölteni és azzal elindítani a folyamatot. Így is tettünk, ki is töltöttem, de a 2. héten alig rágta a körmét, bőrt sem tépett, nagyon nyugis volt. Így elbizonytalanodtam, hogy kell -e külső segítség. Úgy voltam vele, hogy egyelőre halasszuk. 
Szerdán összeakasztottuk a bajszunkat, ugyanis meggyűlt a baja a 'malom' szóval, ami számára mindenáron 'maloN' lett szótagolva. Simán kimondva ment... Soha nem tévesztette ezt a betűt (nem is jellemző rá ilyesmi, kiejtésével is minden rendben, ezért sem értettem és nem értem a mai napig, hogy vajon mi okozhatta). Rengeteg időbe telt, míg nagy nehézségek árán sikerült rávenni, hogy megfelelően mondja. Ettől eltekintve minden rendben ment.
Hétvégén elkezdett tüsszentgetni, gyanús volt a nagylány. Vasárnap elmentünk Mártélyra, túráztunk, majd játszóterezett, nem tűnt betegnek. Viszont este karikásodott a szeme, de reménykedtem, hogy csak fáradt.

3.: Reggel nagyon nehezen döntöttem el, hogy vigyem, ne vigyem, mi legyen. Nagyon határesetes volt a helyzet. Nem volt még hőemelkedése sem, viszont nem nézett ki jól, a torokfájásra egyszer azt mondta, hogy nagyon, egyszer azt, hogy semennyire, hát igazodjon el így az ember. Végül úgy döntöttem, hogy akkor marad itthon, de ma volt a határidő, hogy vigyük a borítékokat a kivágott szótagokkal, így rábeszéltem, hogy vigyük be a tanító néninek, meg rá akartam kérdezni, hogy ilyen esetben a portán hánytól lehet átvenni a leckét és a házit, meg hasonlók. Egy másik anyuka is épp tárgyalt az osztályfőnökkel, ugyanerről. Mindkét esetben azt javasolta, hogy menjenek a gyerkőcök, mert most kezdik az összeolvasást, amiről ha lemaradnak, nem lesz jó, pláne az elején nehéz lesz bepótolniuk. Táskát persze voltam olyan hülye, hogy nem vittem, pedig be volt pakolva, de szerencsére nagyon közel lakunk az iskolához, így hazaszaladtam érte, nagylány meg ottmaradt. Láttam, hogy nem tetszett neki, mivel nem ez volt megbeszélve, de beleegyezett, és csak picit könnyezett a szeme az életemnek. Sajnáltam szegénykémet, de én is úgy láttam jobbnak, ha megy.
Hála tényleg csak valami enyhe lefolyású betegség söpört végig az osztályon, a tanárnő is elkapta. Napról napra jobban volt, nyűgös sem volt, jókedvvel ment a suliba.
Viszont ezen a héten délután is összevesztünk. A kiba' 1-es íráson. De ezt az előzőt megelőző bejegyzésben már írtam. Nagyon elkeseredtem, viszont péntek reggel egy fiatal nő szórólapot osztogatott az iskola/óvoda közt. Elvettem (mindig el szoktam), gyorsan rápillantottam és mikor olvastam, hogy TSMT, mondtam a hölgynek, hogy jártunk rá a korai fejlesztéskor. 
A Cuki egyik nap mondta, hogy volt külön a többiektől egy nénivel és tornáztak meg beszélgettek, ebből gondolom, hogy az fejlesztés volt. Annyira édes és annyira büszke vagyok rá, mert mondta, hogy kérdezte a néni, hogy ki a családja és Ő felsorolta, hogy apu, anyu, Móki, Fickó és Morzsi. <3 Semmit nem tudok amúgy ezen kívül a fejlesztésekről, ami azért is lenne fontos, mert ha kap TSMT-t, akkor nyilván nem viszem el külön, maszekba. Nem azért, mert nem akarok fizetni érte, hanem azért, mert szerintem sok és fölös lenne a kettő, de ebben mondjuk nem vagyok biztos. Majd kiderítem. Péntek délután megkérdeztem a tanárnőt, hogy kap -e a nagylány TSMT-t, mire a válasza az volt, hogy az meg mi... (bocsánat, de számomra fura, hogy nem tudta, remélem az autizmusról azért van több tudása, amellett, hogy volt már auti "gyereke") Mondtam neki, hogy Tervezett Szenzomotoros Tréning, mire azt felelte, hogy kap mozgásterápiát, heti 5-ször kap fejlesztést, aminek azért örültem. Mondtam neki, hogy hát a mozgásterápiából is sokféle van. Eddig jutottunk, valahogy majd kiderítem, hogy konkrétan miket kap. Ha TSMT-t is, akkor ott van a gyermek jóga, amit szintén a szórólapos hölgy tart. Szerintem az sem lenne rossz.



Iskola 1. hét

Iskolakezdés előtti nap volt az évnyitó. Ügyesen végigülte, csendben is volt, nagyon meg volt szeppenve a drágám. Volt egy kisfiú, aki lila felsőben jött el az ünnepségre, szerintem azért, mert nincs pénzük ünneplőre. :( Volt sok beszéd, oklevelek átadása, majd jöhettünk haza. Nem bántam volna, ha némi infót kapunk, annyit tudtam csak, hogy másnap fél és 3/4-ed 8 között kell érkezni és még felkísérhetjük őket, meg hogy hétfőn lesz a szülői.

Másnap reggel kissé álmosan, de annál nagyobb izgalommal készülődtünk. Olyan fura, hogy már iskolás.
A teremben egy kis időt még maradhattak a szülők, természetesen sorra készültek a fotók, szelfik, majd jönnünk kellett haza. Nehéz volt otthagyni, de ez van.
1-re mentem érte. Egy ismerős anyukával összefutottam és felmentünk a terem elé, mert azt hittük, hogy ott kell őket várni. Takarítónők kérdezték, hogy kit keresünk, mondtuk, ők pedig felvilágosítottak, hogy nemrég mentek le ebédelni és eléggé szúrós szemmel néztek ránk.
Hazajöttünk, azt mondta a nagylány, hogy tetszik neki, házi természetesen még nem volt.

Délután szülői. Én nem tudtam, hogy most kell leadni a tanszereket, de szerencsére ott volt Ember is és így hazaszaladtam. Könyveket most osztották ki (fura, az én időmben augusztus végén volt mindig). Tanárnők szimpatikusnak tűnnek. Az egyik leszidott, mert feljöttünk. Nem személy szerint, annyit mondott, hogy megdorgálták amiatt, hogy 2 szülő nem az iskola előtt várta a csemetéjét. Szerintem a takarítók köptek be bennünket, nem hiszem, hogy saját maga alatt vágták volna a fát árulkodással. Mondtam, hogy elnézést kérek, nem tudtuk, hogy ez tilos, azt hittük, hogy reggelhez hasonlóan feljöhetünk. Azt mondta nem kell elnézést kérnem, ez van.
Annyi infó zúdult ránk a 2 óra alatt, hogy én komolyan úgy éreztem magam, mint egy agymosott zombi.
Fél8 után értünk haza, ezután gyorsan becsomagoltuk a könyveit, vagyis inkább az apja, én a címkéket írtam.

Kedden sokunkat kisebb  hidegzuhanyként ért, hogy már nem mehetünk fel velük. Sorakozónál az egyik kisfiú, konkrétan a lila felsős, megkérdezte, hogy lesz -e a párja és ő mondta, hogy igen. Nagyon rendes volt a legény, még az uzsonnás dobozát is vitte a leányzónak. Nem borult ki, hogy már nem mehetek fel; szerencsére, ha nem nekünk kell szótfogadnia, akkor maximálisan szabálykövető. :D
Mentem érte 1-re, most is azt mondta, hogy tetszett neki, nem olyan mesélős típus, de ahhoz képest sok mindent megosztott.
Az osztályfőnök mondta, hogy van egy fiú, aki a szárnyai alá vette, sokat segít neki és hogy kissé problémás a srác, szokott verekedni, de ha bármi lesz, szól. A srác a lila felsős. Ismétli az elsőt. Mondta a tanárnő, hogy ez nem csak a lányomnak, hanem a kisfiúnak is hasznot hoz, mert otthon nem nagy valószínűséggel kapja meg a kellő törődést, figyelmet.

Ezen a rajzon totál meghatódtam, a segítő kisfiú készítette

Itthon nyitom ki a táskát, nincs benne semmi. Nem tudtam, hogy van -e házi, így felhívtam a tanárnőt. Mondta, hogy még ma sincs, így nem kell bemennem a könyvekért.

A hét többi napján továbbra is vidáman ment, lelkes volt még a háziknál is. A segítője mellé ültették. Viszont látszódott, hogy legbelül szorong, véresre tépte a körme melletti bőrt több helyen, a körmét pedig tövig rágta. Pénteken beszéltem a tanárnővel, mert úgy éreztem, hogy érdemes lenne pszichológus segítségét kérni, kiindulva az oviból, hisz ott is rettenetese szorongott, hasonló tünetei voltak. Tanárnő is egyetértett.

2018. szeptember 20., csütörtök

Iskolakezdés

Ami a legfontosabb és ad reményt, hogy a lentebb írottak ellenére is jókedvűen megy suliba, elmondása alapján szeret oda járni.
Heti bontásban majdnem kész a beszámoló az iskoláról. Szerettem volna, ha kissé napra készebben sikerül, de nem jött össze, de pótolni fogom. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű a kezdés, na de hogy ennyire nem... A tanító nénik szuperek, fejlesztéeket is kap, de röviden a majd 3 hét: 1.:pokol, 2.:reményteljes, 3.kétségbeesős.
Olvasással, magatartással nem lesz gond, de az önállóssággal, az írással, szorongással úgy érzem, hogy igen. Természetesen adok időt, de úgy vélem, hogy a speciális iskolában -amennyiben nem kap gyógyped.asszisztenst- jobb helye lenne. Ma pl. úgy jött haza, hogy háziként pótolnia kellett az 1-eseket, mert nem csinálta órán. Pedig tudja, hisz itthon már vagy 1 éve megy neki. Ok, nem csíkos könyvbe, de ment. Délután már csomó mindent bevetettünk az apjával, de olyan, mintha leblokkolna, szorong, bezár. Pszichológus felkeresésén is gondolkodunk.
Annyira fáj, hogy nem tudom biztosítani számára azt, amit megérdemelne, ami az ellátórendszer feladata lenne. Jelenleg ápolásin vagyok, így napköziben nem maradhat, amit nem bánok,mert nem bírná ennyi időn keresztül azt, hogy nem szabad elmennie autiba (madzagozás). De az sem ideális, hogy egy mindenféle végzettség nélküli, úgymond mezei szülőnek kell segítség nélkül tanítania délutánonként az autista lányát.

2018. augusztus 31., péntek

Nyaralás

8 év után végre eljutottunk oda, hogy nyaraljunk. Kb. ugyanoda mentünk, mint legutóbb, ahol is megfogant a kis drágánk. Nászutunkat a Mátrában/Bükkben töltöttük és nagy az esély rá, hogy a két sejtünk ott fent egyesült ;)
Alföldi lányként nekem maga a csoda a hegység, dombok. Mikor megláttam a körvonalukat, fülig ért a szám.
Sástóra mentünk először. Ja, az indulásnál 1 órás késésben voltunk, ami a későbbiekben lesz fontos tényező... Ugyanis mikor megérkeztünk, csodás napsütés, meleg, bár a távolban volt egy nem túl bizalomgerjesztő felhő. De itt a pusztában, ahol élünk, ez annyit jelent, hogy vagy esik egy picit vagy elhalad mellettünk (legtöbbször az utóbbi), dörög párat oszt csókolom. Emiatt is voltunk úgy vele, hogy nincs mitől tartanunk. Nagyot tévedtünk. Kutyák is jöttek persze velünk. Mindketten rettegnek az erős hangoktól. Mikor a kilátóhoz értünk, már egyre inkább közeledett a vihar. Felengedték volna őket is (még belépőt sem kellett volna fizetni utánuk), de pár lépcsőfok után leblokkoltak. Fogalmam sincs, hogy a tériszony vagy a dörgés vagy mindkettő miatt történt. Így én lent maradtam velük, férj meg a nagylány felmentek. Bíztunk benne, hogy kikerül az ítéletidő és majd ha ők lejönnek, akkor én is felmegyek, hát nem így történt.


Ehelyett kutyák pánikoltak, Fickó egyszer ki is tépte magát a kezemből, alig bírtam visszahívni; én sem voltam épp nyugodt, mert nagyon közel villámlott, ők meg még mindig fent voltak a fém kilátón... Nagyon aggódtam értük, férj persze fenézte felvenni a telefont. Mikor leszakadt az ég, akkor mi 3-an bemenekültünk a jegyszedő irodába. Nagyon durva, hogy a hegyek mennyire visszaverik és felerősítik a dörgést. Ijesztő volt, pláne, hogy egyszer a kilátóba is belecsapott pár 10 méterre tőlünk. Ekkor szerencsére már ők is a jegyszedőben voltak. Ok, hogy van villámhárító, de az nem garancia mindenre.
Ők csurom vizesek voltak, mi kevésbé. A cukit rábeszéltem, hogy vegyük le a pólóját, belement, a testemmel próbáltam melegíteni. Az apja el akart menni a kocsihoz száraz ruháért, de szerencse, hogy lebeszéltük róla, mert nemsokkal az ötlete után egy közeli fába is belecsapott a villám.
Nem akarok hazudni, de rohadt sokáig tartott, több mint 1 órán keresztül dühöngött az időjárás és mindezt megúsztuk volna, ha a tervek szerinti időpontban indultunk volna.

Végre elállt, átmentünk a Kékestetőre. Egyik kedvenc helyem, de most a szanatórium kissé csalódás volt, nem volt olyan állapotban, mint 8 éve. Mókusokat valszeg továbbra is lehet etetni, elképzelhető, hogy csak a vihar miatt vagy a késői időpont miatt nem lehetett velük találkozni. Viszont abszolút pozitívum, hogy a portás beengedett kutyákkal azzal a kitétellel, hogy végig pórázon lesznek.
A TV-toronyba a nagylány és én mentünk fel, embör addig elment a kutyákkal geocaching ládát keresni.
Tetszett mindkettőnknek. :)




Ezután felkerestük a szálláshelyet. Késtünk (a vihar miatt), de nem problémáztak. Átvettük a kulcsokat, nem is zavartak sokáig. Nagyon fasza vendégház volt, mindez Tarnaszentmárián. Egyetlen hátránya volt, hogy a csigalépcső rohadtul félelmetes, szerintem cseszettül nem biztonságos. Mármint nem számunkra, hanem mondom ha a gyerök elkezd alvajárni (én több éven keresztül voltam alvajáró) és leesik, akkor minimum egy törés, de inkább durvább sérüléseket szerzett volna. Megoldottuk, elbarikádoztuk az erkélyen lévő székekkel (baszott nehéz fonott vagy milyenek voltak), meg azon tárgyakkal, amiket találtunk. Fura volt, hogy az előzetes telefonos egyeztetés során a tulaj kikötötte, hogy a kutyákat ne engedjük fel az emeletre, ahol a háló van, mert hogy össze fogják karcolni a parkettát vagy laminált padlót. Őőőő, szerintem qrvára nem az előzőleg ott megszálló  kutyák karistolták meg, hanem azok a székek, amiket férjemmel ketten alig bírtunk kicibálni az erkélyről és amiket nagy valószínűséggel mások is arra használtak, hogy biztonságosabb legyen...
Úgy voltam vele, mikor telón mondta ezt a kutya fentre ne dolgot, hogy már csak azért is, de a barikád ellenére is fenn állt a veszély, hogy átférnek rajta, így ők lent princöltek 2 éjszakán át, szerencsére megértették, csak picit nyüszögtek.




Másnap Szilvásváradra igyekeztünk úgy, hogy kemény 4 órát aludtunk :D . Olyan úton mentünk autóval, hogy majd kiokádtam a belem a sok kacskaringótól, le-föltől. Azt el is felejtettem írni, hogy Morzsikám az odautazás alatt, ami kevésbé volt girbe-gurba, úgy kb. 6-szor hányt. élmény volt takarítani. :/ Ja, meg szegény embört az este folyamán a paplan alatt megcsípte egy darázs, mert hát minek a luxus szúnyogháló. :( Anélkül is bejöhetnek, ezzel tisztában vagyok, de így azért nagyobb rá az esély.
Szilvásváradon megrökönyödtem, hogy milyen bazinagy a lölő stadionja és hogy mennyire nem passzol a környezetbe. A kutyákat a szálláson hagytuk, jobb is, mert szerintem a kisvasutat nem díjazták volna, meg a le-fel menést az ősember barlangba sem. Nagyon ügyik voltak, semmiben nem tettek kárt, türelmesen vártak bennünket, volt is nagy öröm, mikor megérkeztünk.
A cuki  és én nehezen viseltük a sétát. Ő nem tudom miért, én viszont azért, mert mindkét térdem bedurrant, bedagadt, ők le is hagytak, remegő, fájó térddel nem tudtam tartani a tempót. Mindegy, túléltem, de azért kellemetlen volt. 8 éve is felmentünk, akkor nem volt semmi baja a lábamnak, bár pár kilóval könnyebb, pár évvel fiatalabb voltam, lehet, ez a titok.
Este sütögettünk tűzön szalonnát, hagymát, stb., bár a nagylány nem igazán díjazta, hamar megunta. Mindegy, kaja finom lett, jót vacsoráztunk belőle.

Szombat reggel kijelentkeztünk a szállásról, majd elmentünk az Ilona-völgyi vízeséshez. Imádom ezt a helyet is, itt is voltunk 8 éve, és a közelben lévő parkban vadkempingeztünk. :D
Most a kutyák is jöttek, hááát, Morzsi szinte minden fűszálat megszimatolt, Fickó meg sokszor húzott, nem volt egy leányálom, de ahhoz képest ügyesek voltak. A nagylány kevésbé: -mikor érünk már oda? -nem bírok tovább menni, -messze van mééég? -jajjjj, fáradt vagyok, madzagozni akarok, stb. Végre odaértünk, tetszett neki a vízesés, nekünk is. Visszafele szintén végig nyafkázott.



Délután érkeztünk az újabb szállásra, Sámsonházára. Nem volt nagyon unszimpatikus a kiadó, de mondjuk azt furcsálltam, hogy mintha próbált volna rábeszélni, hogy a kutyák ne fent aludjanak a szobában, hanem a lépcsőfordulóban, mert volt már olyan nagy kutya vendégük, akit ott a gazdája elbarikádozott. Há' mondom én biztos nem fogom őket oda bezárni, elég volt az előző 2 este viszonylag külön. Nem volt ellenvetése, annyit még kért, hogy az utcára ne engedjük ki őket, nem is szándékoztunk. Volt kert, meg hátsó nagy terület is, jól elrohangásztak.
Szombat este még egy rövidebb túrát megejtettünk, jócskán meredek és izgalmas volt, egy várromhoz vezetett. Lefele el is fikkantam. :D De a táj itt is szép volt.



Vasárnap reggel az apjával elmentek játszótérre, csórikám meg leesett egy mászókáról, de úgy, hogy a keze végighúzódott egy kötélen, ami jócskán felsértette, szerencse, hogy nem tört el neki!


Ezután nem sokkal Hollókőre mentünk. 11 fele indultunk, a házigazda természetesen már ott volt... (Amott jobb volt, hogy csak a kulcsátadáskor jöttek)  Kutyákat nem vittük, ő meg kétségbeesve kérdezte, hogy hol vannak. Mondtuk, hogy a szobában és nyugodjon meg, nem fognak ugatni, rágni, bepiszkítani. (ez egy többszobás szálló) Nem volt ellenvetése. (Este is megjelent az úr és elmondása alapján sem ugattak, csak akkor, mikor a kerti kútból húzta fel a vizet és nyikorgott, erre elkezdtek óbégatni. Bár hozzátette, hogy mért nem kötöttük ki a kertbe őket. Ja, mondom persze... Szobakutyákat kikötünk majd egy vadidegen helyre, miközben mi meg lelépünk. Logikus és biztos nem viselte volna meg őket.)
Hollókő nagyon szép hely, bár a tömeg nem igazán tetszett. A vár is szép, a kilátásról nem is beszélve.



Terveztük, hogy hétfőn még megnézünk ezt-azt, de közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy húzzunk haza. Elfáradtunk, honvágyunk volt, meg ilyenek, így útra keltünk. Visszafele szerencsére Morzsi már nem hányt, elég nyugodt utunk volt.