2017. október 28., szombat

Szemészet


Az esedékes éves státusznál nem volt egyértelmű, hogy a feladatot nem érti vagy nem jó a látása a Cukkernak. Ott volt az apja is és mindketten úgy véltük, hogy a védőnő nem igazán idomult ahhoz, hogy auti a drágám. Sokan azt gondolják, hogy a magasan funkcionáló, beszélő autisták nem is azok (párszor megkaptuk ezt is), vagy nincsenek tisztában az alapokkal sem. Félre ne értsen senki, nem várom el, hogy mindenki képezze magát agyon autizmus téren, de szerintem a védőnők és gyermekorvosok megtehetnének annyi szívességet az érintett gyerekek érdekében, hogy legalább picit utána olvasnak, hogy mi is ez az állapot, főleg a munkakörüket tekintve, hogy mennyivel másabb az ő vizsgálatuk, mint az nt-ké...
A védőnői látásvizsgálat pl. engem is összezavart, pedig elméletileg nem vagyok autista, szövegértésem is állítólag jó, mégis csomószor elvesztettem a fonalat. Jött először azzal, hogy jobbra-balra-fent-lent van -e a villa; majd feltételezte, hogy nem tudja az irányokat, pedig de, tudja!!! folytatta azzal, hogy az ablak vagy az ajtó, plafon vagy padló fele mutat a villa (arról nem is beszélve, hogy több ajtó is van a helyiségben, teljesen összezavarta ezzel is...) És rengeteget beszélt. Pedig aki kicsit is hallott az autizmusról, az tudja, hogy ez nem épp szerencsés. Úgy ítélte meg, hogy mivel nem mondta vissza egyértelműen az irányokat, így vigyük el szemészhez. Kértünk időpontot, kaptunk is 5 hónap múlvára...

... Aminek tegnap volt az ideje. Annyira pozitívan csalódtunk, hogy nem igaz! Kezdjük ott, hogy szinte nem kellett semennyit sem várnunk.
Vizsgálat elején volt a doktornőnek egy olyan mondata, ami úgy szólt, "hogy egy ekkora nagylánynak azért ezt már tudnia kellene", mire közöltük, hogy mivel auti, lehet, magát a feladatott nem vágja teljesen. Ekkor a doktornő óriási fordulatot vett, elképesztően a kislányunk állapotához igazodva folytatta a vizsgálatot. Tőmondatokban beszélt, nagyon konkrétan jelezte, hogy mi is a feladat. A védőnő csak odabökdösött a pálcával a kérdéses villa környékére, míg a doktornő körbe jelölte nagyon türelmesen, hogy most épp mely ábrát kell néznie és nyilatkoznia róla. A kisasszonykánk kezébe adott egy, a táblán szereplő villa szerűséget és nem szóban kellett mondania, hogy merre áll az a valami, hanem úgy kellett forgatnia, hogy úgy álljon, mint amit a doktornő mutat. És működött.
Ezután kérdezte a doktornő, hogy belefér -e az időnkbe, napi rutinunkba egy kb. 1 órás procedúra (pupilla tágítás+vizsgálat). Természetesen igent mondtunk. 3szoros cseppentés volt: első cseppentés, majd 10 perc után újabb, a kövi 20 perc után történt, majd 30 perc a vizsgálatig (hogy megfelelően hasson a tágító), ami ugyanazt az eredményt hozta, mint anno az első ilyen jellegű vizsgálatnál, csak ott mindketten becumtuk, hisz annyi idősen 5 napon keresztül kellett csepegtetnem a szemébe komoly közelharcok árán (ez a fajta tágítás, ami ma volt, 5 éves kortól engedélyezett). Agyrém volt a régebbi verzió. Na de a lényeg, hogy nem romlott a szeme és annyira minimális dioptriákról van szó, hogy a doktornő nem tartja szükségesnek a szemüveget. Természetesen ő is jött az átmeneti kancsalsággal, de úgy volt vele, mint az előző doktornő: örökletes valami. Anyám emiatt elvitt Szegedre, mert itt jó pár évvel ezelőtt nem akartak felírni nekem szemüveget, meg ragasztást sem (ekkor még volt SZTK-s szemüvegkeret). És hát ott is azt mondták, hogy nem lehet vele mit kezdeni, ez egy enyhe kozmetikai probléma, oszt csókolom. Apámnak is olykor szétcsúsznak a szemei, mint nekünk. Nem tipikus kancsalság lehet, mi csak akkor "nézünk szét", mikor fáradtak vagyunk vagy nagyon elgondolkodunk valamin.

(Valamelyest megértem a védőnő reakcióját , de mondjuk mikor tényleges problémánk volt: hipotónia pl., miért nem akkor (is) póverkodott és irányított megfelelő szakemberhez??? Miért vájta belém a "kést", hogy mennyire hátrányos helyzetűvé válik szerencsétlen szegényke amiatt, mert nem tudtam szoptatni és hogy emiatt beszédhibás lehet és valszeg rendszeres látogatók leszünk a fül-orrgégészeten??? Szerencsére nem lett igaza! Bár volt fülgyulladása, de csak egyszer; logopédus pedig nem szükségeltetik.)

2017. október 3., kedd

Kéz-láb-száj betegség

Csütörtökön este 38,4 volt a hője. Délután kicsit bágyadt volt, de nem nagyon, viszont nem ivott, ez már gyanús volt, ezért is mértem hőt. Így pénteken nem vittem oviba. Reggel még enyhe hőemelkedése volt, de dél körül már 36,4-re csökkent, remek közérzettel, étvággyal. Sokat agyaltunk, hogy vigyük -e így orvoshoz, végül arra jutottunk, hogy nem, hátha csak egy kis kósza megfázás, amit kipihen a hétvégén (volt már rá példa). Sajna nem így lett, ugyanis szombat reggel elkezdett pöttyösödni az arca, keze, talpa. Gondoltuk, hátha elmúlik. Nem épp így történt, sőt, durvult a helyzet, egyre több, egyre vörösebb pöttyök lettek szegényen. Így vasárnap úgy voltam vele, hogy f*szom várjon hétfő du.-ig (ekkor rendel a gyermekorvosunk), elvittük ügyeletre. 
Nagyon rendesek, kedvesek voltak. Kapott receptre Cetirizint, ami a bárányhimlőjénél is nagyon bevált. Bár az ügyeletes patikában csepp nem volt, de kiváltottuk a tablettát, u.a. a hatóanyag, csak az adagolás macerásabb, de nem vészes.
Szegénykém sírt, mert szerdán lesz az állatok világnapja az oviban is, és oda mindenképp szeretett volna menni, de így ugye nem vehet benne részt. Azon is kiakadt érthető módon, hogy míg pöttyös, addig a játszóterezés is felejtős. :( 


2017. szeptember 26., kedd

Csupa pozitív

Valamelyik nap az ebéd utáni hazamenetel kapcsán esedékes öltözés alkalmával az óvónő nagyon pozitív dolgokat mondott a kisasszonyról. Úgy elolvadtam és büszke voltam, hogy csak na. :) Mesélte, hogy a fejlesztős papírra ráírták, hogy úgy érzik, hogy nincs szüksége külön kognitív fejlesztésre, hisz ezen téren minden ok (gondolom ezt csinálták egyénileg). A kommunikációs, szociális dolgain meg csoporton belül lehet javítani, éles szituban, nem pedig elkülönítve. Ezekben is nagyon ügyes. Szuperül beilleszkedett a csoportba, együttműködő, kedves, bájos "cukorborsóturmix" :) . Annyira jó volt ilyeneket hallani! (Rengeteg leíró szakvélemény után meg pláne...).
Bár kissé félve, de megkérdeztem az óvónőt, hogy ő 4 évvel ezelőtt, mikor elkezdte az ovit a Cuki, gondolta volna -e, hogy ide eljut és határozottan mondta, hogy nem. Pedig autispec., többszörösen továbbképzett, rengeteg gyakorlattal rendelkező óvónő. Nagyon jól esett az őszintesége, hisz a kezdetekkor (hanyatt fekve csak cumisüvegből ivott, félt a gyerekektől, nem volt szobatiszta, a kommunikáció sem volt az erőssége, sőt..., dühkitörések, stb.) nekem is úgy tűnt, hogy nehéz lesz integrálni. Sokat aggódtam, de szerencsére fölöslegesen. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy első évben szegregált csoport (5-6 gyerkőc), majd azt megszüntették, 2. évben kislétszámú csop. (10-12), majd tavaly, a 3. évnél került be egy átlagban 20 fősként működőbe, hisz az előző is megszűnt. Végtelenül sajnálom, hogy áthelyezték/megszüntették az előző csoportjait, viszont neki ez nagyon jól és jókor jött a fejlődésében, beilleszkedésében, iskolára való felkészülésében.

Ma pedig azt közölték, hogy egyedül neki nem kell sem gyógycipő, sem lábtorna a csoportból, annyira rendben van a lába.
Lehet, hogy hülyeség, de egyből az ugrott be, hogy ennek is köze van a Dévényhez. Elképzelhetőnek tartom, hogy mivel betartottuk a gyógytornász javaslatát, miszerint nem kell supinált, lúdtalpbetétes cipellő, ez is hozzájárult ahhoz, hogy bár az izmai, ízületei lazák voltak, mégis a "tornának" és a tanácsoknak is köszönhetően nem kell semmi a lábijára.

Holnap pedig az ő csoportja fog fellépni az ovis szüreti mulatságon. Eleinte kissé félt, de remekül veszi az akadályokat, nem szorong, várja, melyeknek nagyon-nagyon örülök. Egyem is meg!

2017. szeptember 14., csütörtök

Ovikezdés

1-én végre elkezdődött, mind3an nagyon vártuk már. :) Hosszú volt a 3 hónapnyi nyári szünet...
Nagyon lelkes volt, könnyen ébredt, vidáman ment az első napon is. Csak 4en voltak; lehet, többen úgy hitték, hogy majd csak hétfőn fog elkezdődni (a kapura nem volt kiírva csak az, hogy a kiscsopisoknak ekkor meg akkor szülői).

Új csoportszobájuk van. Szerencsére nem akadt ki rajta. Abba is viszonylag könnyen belenyugodott, hogy vannak olyanok, akik már nem ide járnak (köztük van a tavalyi szerelme) és vannak új csoporttársak is.
Egyikőjük nem tud segédeszköz nélkül járni. Nem csak a kisfiúnak, hanem a többieknek is nagyon hasznos, hogy csoporttársak lehetnek, mindannyian profitálnak abból, hogy a kissrácot nem eldugják egy szegregált intézménybe (mint ahogy tették az ovi hibáján kívül a spéci csoporttal, amit áthelyeztek egy speckó iskolába 😢 ), hanem beillesztik normál csoportba. Már ilyen kicsi korban fontos szerintem, hogy saját tapasztalataik útján jöjjenek rá, hogy vannak olyanok, akik mások, de ez nem azt jelenti, hogy ők kevesebbek lennének az átlagnál! Sokkal toleránsabbak, érzékenyebbek, elfogadóbbak, nyitottabbak lesznek ők ezáltal; és a kisfiúnak is jót tesz ez a csoport. Óvónénik, dajka néni is nagyon nyitottak; a szülőin mondták, hogy a gyerekek is mennyire odafigyelnek rá, alkalmazkodnak, segítik. Óriási dolgok, értékek ezek, melyeket a tapasztalat útján van szerencséjük elsajátítani. És ebben a jelenlegi gyűlölködő, kirekesztő hangulatban hatványozottan fontosak az ilyen érzékenyítő, elfogadáshoz vezető élethelyzetek, szituációk.

7.-én már kicsit gyanús volt a hangja, majd péntekre kidőlt, itthon marasztaltam. Elvittük orvoshoz, de csak péntekre adott igazolást, azzal a feltétellel, hogy ha rosszabbul lesz, nem javul, akkor vigyük vissza. Lehet, ő is olvas Dr. Novák Hunort :) hisz ott is rendszeresen feltűnik ez a hazánkban újkeletű hozzáállás, szemlélet, vagyis ha taknyos/göthös, de a közérzete jó és nincs láza, akkor simán mehet közösségbe és felesleges az elkülönítés. Igaza is lett az orvosnak, hétfőre jobban lett, már hétvégén is ezerrel pörgött, ahogy szokott :D

Most szerdán meg hát az történt, hogy elfeledtem beállítani a telót és az órát (azért 2, mert ha az egyik lemerülne, elromolna, legyen másik). Így hát elaludtunk. :/ Féltem, hogy mit fog hozzá szólni a kisasszony, de megdöbbenésemre örült neki. Sosem jártam amúgy hasonlóan, pedig egy ideje órára kelek. Csak hát hiába a telefon, amin be lehetne állítani, hogy hétfőtől-péntekig csipogjon, én inkább a macerásabb utat választottam, vagyis minden nap állítgattam (megszokásból vagy nem is tudom). Az eset óta már változott a hozzáállásom. :D






2017. augusztus 26., szombat

Augusztus

A hónap elején esküvőre voltunk hivatalosak. Nagyon örültem a meghívásnak. A menyasszony nem akárki volt, hanem azon 2 ember közül az egyik, akit a barátomnak érzek. Bár a földrajzi távolság miatt sajnos ritkán találkozunk, de tényleg ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk előtte, még ha az előző fél éve vagy 1 éve is volt. A tanúja pedig ugyanaz a személy volt, aki nekem is és ő a második, akit barátnak tartok.
Szerintem nem írtam még, hogy vettünk egy autót (hitelre, 96'-os évjárat, de jól karbantartott és én amúgy szercsis lettem belé :) ), és ennek is köszönhető hogy el tudtunk menni az esküvőre, hisz egy autista gyerkőccel, 2 kutyával tömegközlekedéssel ez a táv elég necces lett volna... Arról nem is beszélve, hogy anyagilag szinte több is lett volna.
Gyerekkoromban volt apáméknak trabijuk és emlékszem, hogy azért mennyivel egyszerűbb így közlekedni. Eddig is mentünk ide-oda, de legtöbbször orvostól-orvosig. Az első pár év szinte kizárólag erről szólt és hát lelkileg/párkapcsolatilag megterhelő volt jócskán, és pl. az MR vizsgálatkor férj munkatársát kellett megkérni, hogy vigyen fel, mert tömegközlekedéssel szinte kivitelezhetetlen lett volna, pláne a hazaút a rövidtávú altatás miatt. :( Na de ez a múlt, szóval most igyekszem felfogni, hogy van autónk és bízom benne, hogy fent is tudjuk tartani hosszútávon is.
Na de visszatérve az esküvőre, nagyon csodás volt. Kinti ceremónia egy gyönyörű helyen. Az anyakönyvvezető megható szöveget mondott, többször el is pityeredtem elérzékenyülésem kapcsán. :')
A lakodalom egy többszobás nyaralóban és udvarán zajlott. Nagyon tetszett, hogy nem volt konkrétan az, hogy na, most akkor zaba; hanem mindenki akkor evett, mikor úgy érezte, hogy éhes. Bár nem kóstoltam végig mindent, de amiket ettem, azok isteniek voltak.
Táncoltunk is, a leányzó is jól bírta a lagzit (tovább fent volt, mint én :D ).
Szombaton volt az esküvő, ekkor és vasárnap ott aludtunk. (én még maradtam volna, de az embernek mehetnéke volt, meg a Cukkancs is ki volt idegileg, mert a macskát azért nem vittük és nagyon hiányzott neki <3 ) Ez is nagyon tetszett, mármint hogy nem csak egy nap tartott a mulatság. Én valamilyen szinten ürességet éreztem az esküvőnk/lagzink után. Olyan volt, mintha elvágták volna, így viszont volt átmenet és itt most nem csak magunkra, mint vendégekre gondolok, hanem az ifjú párra is, mert ennyi előkészület után meg amúgy is szerintem jobb volt így. Még hétfőn is szólt az éljen az ifjú pár felkiáltás természetesen. :)
Gyönyörű volt a környezet is, minden tökéletes összhangban volt. Annyira örülök, hogy meghívtak bennünket!
Ami még fontos, hogy ezen a helyen nem volt net (legalábbis az én szolgáltatómnál, emberé döcögősen, de működött, viszont kibírtam, hogy csak  kicsit kérjem kölcsön). Mivel egy kissé függő vagyok (főleg fb.), így ez nagyon kedvezően hatott rám, rájöttem, hogy mennyi időt rabol el. Bár azóta is persze fb-ozok, de jelentősen kevesebbet. Remélem ez marad is így! :)

Cserkeszőlő=sz*pás. Hallottuk, hogy hú de jó. Nem rossz, de nem is egy olyan nagy szám. Pláne, hogy szegénykémnek megmutattuk netes fotón, hogy milyen óriáscsúszda van, de f@sza lesz. Ja, csak ott derült ki, hogy 8 éven aluliak nem használhatják, plusz külön fizetni is kell érte (elképzelhető, hogy mi nem néztünk utána alaposan, ennek majd még azért utánajárok). Ezt nem igazán tolerálta, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Teljesen kiakadt és elment autiba. De nagyon durván!!! Kb. 2 óra hosszán keresztül tartott. :( Apja letargikus lett én meg depis. Tudom, nem a legjobb stratégia, de nézzétek el, hisz 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség után azért nem könnyűek az ilyen szituációk. A "jókedvemhez" az is hozzájárult, hogy előző éjjel az Embörrel egy "kissé" összeszólalkoztunk, olyannyira, hogy legszívesebben nem is mentem volna másnap strandolni. Ezt tetőzte ez a kiba' csúszdásos kiakadásos történet. Napozásba fojtottam bánatom.

Állatkert=majdnem ugyanakkora szopi. Elmentünk a Szegedi Vadasparkba. Akkor voltam utoljára, mikor az apjával még csak pár hónapja voltunk együtt és hát az nem most volt (12 éve). Mivel a leány is legalább annyira állatbolond, mint az anyja, így gondoltam tetszeni fog neki. Majdnem... Áh, kezdődött azzal, hogy az érkezés után nem sokkal azt szajkózta megállás nélkül, hogy "pingvin-pingvin-pingvin, hol a pingvin, pingvint akarok látni!". Nemsokkal ezután szembejött velünk egy játszótér (aminek láttán erőteljes ingert éreztem, hogy lebontsam, felgyújtsam, sóval hintsem be; hát mondom nem igaz, hogy itt sincs nyugtunk tőle). Elvolt egy darabig, majd anyós szerencsére megoldotta a helyzetet és ki tudta könnyedén imádkozni.
Következtek a pingvinek. Tetszett neki. Abban reménykedtem, hogy majd így megnyugszik és élvezhetjük az állatkertezést. Nem igazán történt így. Ugyanis a kisasszony ezután újabb monoton ismételgetésbe kezdett: "papagáj, hol a papagáj, papagáj, papagáj, papagájt akarok nézniiiiiiíííííí!" Félre ne értsen senki, örülök, hogy verbálisan is ki tudja fejezni az óhaját, de azért voltam szomorú és ideges, mert tudtam, hogy ez a madzagozás (autiba való elvonulás) alternatívája. Ezzel sem lett volna problémám, csak mondom ki tudja mikor jutunk el hasonló helyre és ahelyett, hogy jól érezné/éreznénk magunkat, beszélgetnénk az állatokról, tudást szippanthatna magába játékosan, könnyedén, ehelyett a monoton dumáját ismételgette szüntelenül.
A papagájok előtt jött velünk szembe a gazdasági udvar, ahol persze voltak nyuszik és teljesen átkapcsolt az agya a "vigyünk haza nyulat, nekem is kell nyuszi most azonnal" üzemmódba. Ennek természetesen hangot is adott, nem is akárhogy. Már a papagájok sem érdekelték, azért nagy nehezen sikerült eljutni oda is, de zavarta a hangjuk. Meg ugye a folyamatos "nyuszi kell, nyulat akarok most!". Mikor a Fókáknál jártunk, akkor szégyen nem szégyen, de otthagytam őket és elmentem egy eldugott helyre bőgni. Nem csak a kiakadása(i) bántott(ak) (előfordul, megszoktam), hanem az, hogy basszus, az autizmus miatt nem tud élvezni egy ilyen kirándulást perpillanat, pedig odavan az állatokért. És hát ott volt bennem az is, hogy sem az apja, sem én nem vehettünk részt ehhez hasonló családi kiránduláson, ugyanis a faterjaink fostak ránk (enyém még most is, Emböré már nem él). Fájt, hogy neki itt lenne a lehetőség, de nem tudta mégsem jól érezni magát. :( Sikerült kizökkenteniük (én feladtam, 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség mellett rohadtul nem jól reagálok már sajnos az ilyenekre, nyugodtan lehet emiatt megkövezni, lenézni, de az én határaim is végesek), M. mama megígérte neki, hogy majd egyszer, ha úgy alakul, akkor nála lesz egy nyuszija (nálunk teltház van, meg gondolom 2 kutya+ macska mellett nem annyira érezné magát jól egy nyuszi a panelban... )
Ami szerintem a nyulakon kívül tetszett neki, hogy az egyik majom teljesen belezúgott a karkötőjébe. :D


Hazafelé induláskor meg kikunyizott egy plüssnyuszit az állatkerti boltból, amit elnevezett Répának és azóta is a kedvence. Összességében azért ez a nap is jól telt. :) És erőt ad az, hogy pár nap és ovi! ;)

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...