lassandebiztosan

Lassan, de biztosan

2019. szeptember 11., szerda

Nyár, Vadaskert

Gyorsan eltelt a nyár, sajnálom is, meg nem is.
Balaton-felvidéken voltunk nyaralni, úgy volt, hogy eljutunk a Balatonhoz is, de aztán nem úgy alakult. Nem volt rossz kirándulás, de meg lehetett volna jobban szervezni, meg nem lett volna hátrány, ha a kiba szervó vagy mi nem pont előtte nem sokkal kezd el sz.rakodni, 3 szerelő is azt mondta, hogy nincs vele gond, de ez persze nem így volt. Egy kis összezörrenés is lett a végén, nem csak a kocsi miatt, de összességében azért jó volt. Kutyák is jöttek, elég ügyesek voltak, túráztak is velünk. (A kormány azóta jó, elméletileg a légkondi tisztíttatás közben történhetett valami, beázhatott vagy fene se tudja, a hátsó ablakmosó is magától bekapcsolt, meg ilyenek, nem sokkal a hazaérkezés után minden megjavult magától. Nem is mi lennénk, na mindegy. Hazaértünk épségben, az a lényeg. A Balatonra meg majd eljutunk valamikor.


Jól elvoltunk, strandoltunk, játszótereztünk, madzagozott. És megtanult biciklizni. Eleinte seprűnyéllel, majd nem sokkal utána anélkül is. Én persze túlaggódom a közlekedést, mert az a része természetesen még nem annyira gördülékeny, elég neki arra is figyelnie, hogy tekerjen, de hárman szoktunk menni, apja fut mellette én mögötte szintén kétkeréken. Nem lehet könnyű azért sem, mert nem mehet el közben autiba. Mikor fent volt a pótkerék, akkor bizony nagyon hamar elment oda, így szinte cikcakkban haladt, majdnem felborult, majdnem nekiment embereknek, oszlopnak, autónak. De amióta nincs fent, nem tud. Remélem, hogy így is fog maradni, mert veszélyes. Mondtuk neki sokszor, hogy nem szabad soha, azt mondta, ok.
Büszkék vagyunk rá és persze ő is magára. :)

Esedékessé vált a szakorvosi felülvizsgálat, eltelt 5 év. Úgy voltunk vele, hogy menjünk oda, ahol a diagnózist kapta. Így is lett, mentünk a Vadaskert Alapítványhoz. Nem tudom, lehet, hogy félreértettük a neten való kiírást, miszerint már nem fogadnak tb alapon bennünket, mert nem az ellátó területen lakunk. Így magánrendelésre kértünk időpontot.



Vonattal, villamossal, busszal mentünk, visszafele pedig végre a régebben is ígért metrózást is megejtettük (bogárkiállításon voltunk tavasszal és úgy volt, hogy kipróbálja, még sosem közlekedett vele, de naná, hogy felújították azt a szakaszt, idő meg már nem volt elmenni másik vonalra. Jócskán kiakadt szegénykém, de most bepótoltuk. Na de vissza a Vadaskerthez: nem késtünk el, nem is kellett sokat várni. Fizettünk. Fura volt, mert kevesebbet kértek, mint számoltuk (mintha csak a szakorvosi papírért kértek volna, de lehet ezt is rosszul értelmeztük, mindegy, inkább kevesebbet kelljen, mint többet...)
Ügyesen válaszolt a kérdésekre, majdnem sikerült egy helyben maradnia is. :D Volt azért kis szemtelenség is, mostanában egyre gyakrabb és úgy tudja magát előadni, hogy most is vissza kellett fojtanom a röhögést. Doktornő szerint nagyon nem látszódik rajta, hogy auti, hát mondom igen, de ebben rengeteg munka volt és van.
Megkaptuk a papírt, ismét 5 évre.
Mentünk metrózni, tetszett neki, a mozgólépcső is, pedig kicsit tériszonyos, de most nem látszódott rajta, "hűhaaa, asztaaaa"ezt mondogatta. Mentünk pár megállót, majd loholtunk a vonathoz.


2019. július 12., péntek

1. osztály vége

Gyorsan eltelt ez az év és ahhoz képest, ahogy indult, remekül zárult: a szorongása jelentősen csökkent, szeretett is járni iskolába, tanulni.
Nagy szerencsénk van, hogy itt helyben találtunk egy olyan intézményt, ami integrál, a fejlesztéseket is megkapja, amiket szintén szeret. Egyik délután volt is ezzel kapcsolatos fogadóóra, beszéltünk pár szót a fejlesztőkkel. Nagyon kedvesek, el vannak ájulva a nagylánytól, hogy milyen, ügyes, kedves. Az állapotát ugyanakkor sem ők, sem a tanárok nem bagatellizálják el. Azt mondták, hogy az osztálytársak is elfogadják. Sokszor egyedül játszik szünetekben, ez a nev.tanos vagy milyen összefoglalós papírban is benne volt, amit kár, hogy nem tudtam lefotózni (nem volt nálam telefon), mert korrektül össze volt foglalva benne, hogy hogyan illeszkedett be, hogy reagál dolgokra, stb.

Voltak év végi programok, kirándulás. Tetszett neki, de érződött rajta, hogy hiányzik neki a megszokott közeg, történések. Túl is telítődött egyszer-kétszer szegény, nem is csodálom mondjuk, pl. 2 egymás utáni napon volt évzárón, sok volt a zaj, változás. De túl vagyunk rajta, most meg lazulunk, talán túlságosan is, emiatt van bűntudatom, de majd rászánom magam és bekeményítek kicsit. (Kis olvasás, matek, írás; több kimozdulás: nagyon szeret itthon madzagozni, ha ki akarjuk mozdítani, eléggé harcol ellene, de utána meg persze jól érzi magát, na mindegy... :) )

Nagyon büszke vagyok rá és tudom, hogy szarul hangzik, de nem gondoltam volna pár éve, hogy így beilleszkedik és ilyen bizonyítványa lesz. Azon sem borult ki, hogy ő nem kapott könyvet (mondtuk neki, hogy elképzelhető, hogy nem fog, de majd veszünk, elmegyünk a könyvtárba).



2019. január 31., csütörtök

Iskola

Hol is kezdjem. :)
Talán ott, hogy nagyon örülök, hogy szeret iskolába járni. A reggelek is gördülékenyek. Jó, ha a megszokott rituálékban változás van, akkor szokott lenni egy kis balhé, de nem vészes. (Mindig ugyanazon csatorna ugyanazon meséi, ugyanazon időpontban tej és reggeli, stb.)

Diszgráfia gyanúm még van, de szerintem ha érintett, akkor olyan csekély mértékben, hogy fölösleges lenne kivizsgáltatni. De természetesen, ha durvábban előjön, akkor visszük, de most úgy döntöttünk, hogy várunk.
A szorongása enyhült, nőtt az önbizalma. Még rágja a körmét; van, hogy a bőrét is tépi, de az évelejihez képest minimálisan.

A padtársa továbbra is a magatartászavaros, kissé agresszív kisfiú, aki ha jól tudom, emiatt ismételte az elsőt. Az a baj, hogy a nagylány nem igazán szokott mesélni, hogy mik történnek vele, harapófogóval kell kihúzni belőle, meg volt olyan is, hogy egy másik szülő mesélte, hogy a lányától hallotta, hogy ez a srác rugdosta meg belebüfögött az arcába szegénykémnek. Rákérdeztem és mondta, hogy valóban így volt. Remélem nem viseli meg. Ha hiányzik a fiú, akkor azt viszont el szokta mesélni és hozzáteszi, hogy jó, hogy nem volt ott... Elég hátrányos helyzetű a kissrác, családok átmeneti otthonában lakik az anyjával, aki úgy nyilatkozott a fiáról, olyan lenézően, hogy én a kutyámról nem tudnék úgy. Szóval valószínűleg okkal ilyen a gyerkőc, nem hinném, hogy sokat foglalkoztak/foglalkoznak vele. Persze ez nem jogosítja fel arra, hogy verekedjen és hasonlók.
Lehet, hogy sokan elítéltek emiatt, de én arra próbálom rávenni a lányomat, hogyha bárki bántja, akkor ha nincs a közelben tanár, nem tud neki szólni, akkor bizony védje meg magát és adja vissza. Fontosnak tartom, hogy ne legyen mimóza, mert ebben a mocsok világban eltiporják, ha hagyja magát.

A mumus az írás. Nehezen indult, sokat idegeskedtünk, görcsöltünk rajta, de kitartó, nagy benne a megfelelési vágy, így egyre jobban megy neki. Nem gondoltam volna év elején, hogy ennyit fog fejlődni.
Mondjuk ezzel a rohamtempóban tanuljanak meg írni, olvasni az elsősök módszerrel nem értek egyet, a mi időnkben nem így volt, több időt adtak, hogy elsajátítsuk.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy nem adta fel a kezdeti kudarcok ellenére sem. Belegondolva, hogy honnan hová jutott ez a nagylány, számomra maga a csoda. Nagyon sok munkája van benne neki és a fejlesztőknek, óvónőknek is.
Olvasás, szövegértés, matek jól megy neki, szereti is, főleg a számtant. :)

Szerencsére kevesebbet és enyhébben beteg, mint oviban. Eddig csak hányás miatt hiányzott, enyhe náthái voltak csak, amire a tanárnő azt mondta, hogy ha nem lázas, közérzete nem rossz, akkor menjen, hogy ne maradjon le.

Összességében jó a suli. Tanárnőket is szereti. Most azon imádkozom, hogy negyedikig vigyék őket, ne csak másodikig.

(A képek minősége nem jó, fos a telóm vakuja, de azért valamennyire majdcsak látszódik. Tök ügyes. A képek kb. sorrendben vannak és szerintem látszódik, hogy mennyit alakult az írása.)










2019. január 22., kedd

Ember tervez...

Hamarosan írni fogok a nagylányról és az iskoláról bővebben, csak azt melósabb összefoglalni, mint a következő bejegyzést. Röviden annyi, hogy szeret járni szerencsére, a szorongása csökkent, az írása rengeteget fejlődött, olvasás, matek továbbra is remekül megy neki. Majd hozok képeket is, hogy mennyit változott egyem is meg a szorgalmas kis zuzáját neki. :) <3

A címről:
Múlthét pénteken úgy volt, hogy elmegyünk az Embörrel romantikusan uszodába kettesben. Rég mozdultunk már ki, kettesben meg pláne. A lubickolás előtt átmentem lépcsőházat takarítani, de valahogy szarul voltam. Nem volt kedvem semmihez sem, nyűgös voltam, a hasam meg egy picit fura volt, de mondom biztos csak azért, mert mostanában össze-vissza és keveset eszem. Nemsokkal a készülődés előtt szóltam, hogy szerintem hagyjuk. Először arra gondoltam, hogy biztos csak szorongok, mert már rég voltam fürdőruhában. A gyomorideget is ennek tudtam be. Férj viszont mindenáron ki akart mozdulni, így megegyeztünk, hogy elkocsikázunk egy közeli vizes helyhez. Odafele elkezdtem szédelegni. Megnéztük a befagyott holtágat, szép volt. Jól esett a friss levegőn lenni. Picit sétáltunk, majd jöttünk haza. A meleg nagyon rosszul esett és egyre rosszabbul lettem.Volt párszor, hogy elöntött a forróság, bedobogósodott a szívem, na mondom fasza, visszajött a pánikbetegség vagy mifene. Félúton meg is kellett állni és ki kellett szállnom emiatt.
Nagyon vártam, hogy hazaérjünk. Ahogy bevágódtam az ajtón, gyorsan levettem a kabátot és rohantam a wc-re: hánytam. Sugárban. Nagyon rossz volt, talán még sohasem volt még ilyen hányásom. Nagyon erőteljes volt, azt hittem, megfulladok. Majd pár perccel később meg hasmenésem lett.
Rettenetesen legyengültem, kába voltam, szédültem. Szerencsére le tudtam dőlni. Próbáltam piciket inni, kaptam sóba-vízbe krumplit, úgy tűnt, hogy jobban vagyok emésztőrendszerileg. Nagyot tévedtem, mert az első után kb 6 órával ugyanúgy sugárban okádtam. Ezután még óvatosabban és kisebb adagokban ittam, ettem. Nagyon örültem, hogy 1 db gyerek háztartási keksz bent maradt. 1 óra múlva ettem 2-t, azok sem jöttek ki. Mindez 2-3 óra körül volt, ugyanis aludni nem tudtam.
Másnap már nem hánytam, hasam még picit ment, de egyre jobban lettem. Sokat segített anyu és férj.

Vasárnap az Embör arra kelt, hogy szarul van. Nála is mindkét tünet, hasonló intenzitással jelent meg. :( Ő nem egy Nasivin-es csávó, de őt is ledöntötte ez a nyavalya. Mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ez ennyire rossz. (Szerintem azért, mert míg ő lazán elvan megfázásnál 37,8-al, én már 37-nél legtöbbször dögrováson vagyok).

Remélem a nagylány nem kapja el! Bár lehet, hogy Ő hozta haza, mert másfél hete a mi bajunk előtt hányt.
Dr. Google szerint norovírus. Állítólag járvány is van, vigyázzatok a gyomor/bél nyálkahártyátokra, hogy ellenálljon a betolakodóknak (mi mindketten szétcsesztük, én éhezéssel, embör meg sok csípőset étel fogyasztásával).