lassandebiztosan

2014. augusztus 30., szombat

"A szerelemnek múlnia kell, ha múlik, akkor fájnia kell"



"Miért titkolnánk
Hogy egy kicsit nehéz?"

Óvoda

Nemrég volt a szülői. Olyan volt a beosztásom, hogy nem tudtam elmenni, így az Apja ment el...

Masni lesz a jele és a Babóca csoportba fog járni a leányzó.

Bűntudatom volt amiatt is, hogy kissé örültem annak, hogy nem nekem kellett mennem szülőire, de megnyugodtam, ugyanis az Apja is mondta, hogy hát azért nem olyan hű de fasza érzés volt az, hogy felsorolták a 2 sima csoportba járók névsorát, és akik kimaradtak, mentek a speckó részlegre, ugyanis az eléggé el is van szeparálva a simáktól. Na de jó'van, hát az udvaron egy légtérben vannak... :P :(
Nem vagyok benne biztos, de ha jól tudom, régebben 2 spéci csoport volt + egy integráló; de a drága önkormányzat leredukálta egyre (ahová a Cuki is fog járni), a megszüntetett csoport tagjai meg mennek az integráltba. Igen ám, csak az ezt kitervelők leszarják, hogy csomó integrálható gyereknek sem feltétlen egy nagylétszámú csoport a legmegfelelőbb... Mert az összevonás által igencsak nagylétszámúra (kb. 25 fő) sikerült az integrált csopesz... Végülis nem az ő kölkeikről van szó, már bocsánat a nyers megfogalmazásért!

Annyit tudok, hogy a leányzó csoportjának egyik tagja egy szintén auti, egy másik szerintem mutista, a harmadik (akitől a leginkább félek) egy iskolaérett fiú, aki veszettül agresszív... Értelmileg teljesen ép, de annyira kezelhetetlen és vadóc, hogy az oviban marasztalták... Pedig van a városban speciális iskola is, szóval akkor szerény véleményem szerint tényleg nagy odafigyelést igényel a srác; amit csak az ovi kislétszámú, egyetlen speckó csoportjában kap meg. Fú, csak egyszer halljam meg, hogy bántja a lányom! Tudom, ez egy sima ovis/bölcsis csoportban is előfordul a teljesen neurotipikus gyerekeknél is; na de mikor tudja előre az ember, hogy egy kis agresszor mellé kell beadnia egyszem gyermekét, az azért számomra felettébb ijesztő! Többiekről semmi infóm, de hamarosan lesz. :)

És basszus, mindjárt hétfő!!! Valahogy úgy éreztem eddig, hogy még bőven van idő... Félek! :O :) De azért várom is, meg kíváncsi is vagyok.

2014. augusztus 29., péntek

Szélsőségek felerősödése

Valahogy a hideg ráz tőle. És az eszközeimhez mérten mindig is harcolni fogok ellene!
Nem tudok szó nélkül elmenni egy fb-os ismerősöm, volt kollégám egy igencsak szélsőjobbos oldalról származó, onnan megosztott képe mellett... Íme -e "remek montázs":

forrás

Na de most úgy komolyan ez most mi a f*szom már??? Én libsinek tartom magam, és nem értem, hogy hogy jönnek ahhoz, hogy azt feltételezik rólam (és az összes mocskos liberálisról vagy csak simán elfogadó, nyitott emberekről), hogy "mucsai parasztkultúrának" tartjuk a népi hagyományokat, a múltunkat? És hogy a tökömbe jön ide Győzike és egy amcsi rapper??? Áh, esküszöm, hogy igyekszem megérteni ezt az igencsak téves általánosítást a liberálisokról, de nem megy... Nem tudom felfogni, hogy attól, hogy én kurva fontosnak tartom a demokrácia és az egyenlőség megteremtését/fenntartását; ez a nézetem miért zárja ki azt, hogy magyarnak érzem magam és semmi bajom a kultúrámmal, a népviselettel, a hagyományokkal? 

Nagyon ijesztő, hogy a szélsőségek ilyen mértékben erősödnek; ha azt vesszük alapul, hogy a történelem ismétli önmagát, akkor nem sok jóra számíthatunk... :( Nem akarok vészmadár sem lenni, de ha megnézzük a külpolitikai helyzetet, akkor szerintem van félnivalónk. :( De NE legyen igazam!!!

Egyet viszont biztosan tudok: ha a szélsőjobb kerül hatalomra, akkor úgy itt hagyom ezt az országot, hogy nem igaz!  És ígérem nem politizálok többet, de ez nagyon kikívánkozott... 
Fáj! Csak azért nem fogtam padlót (teljesen), mert várható volt ez. Szerintem hirtelen könnyebb, ha van ideje felkészülnie az embernek a rá váró nehézségekre, fájdalomra.

Konkrétumot nem szeretnék írni, de szerintem sejthető, hogy miről lehet szó. :(

A szálak nincsenek teljesen elvarrva, még bármi lehet. Nagy kérdőjel az egész...

Pinterest


2014. augusztus 27., szerda

Tetoválás

Ember csináltatott alkartetkót. Már én is terveztem egy ideje, de a végső lökést ez adta meg. Nagyon jól sikerült és ahhoz képest nem is került olyan sokba.
Az is motivál a tetoválásra, hogy eltüntessem egy kamaszkori ballépésem. Már vagy 12 évvel ezelőtt történt, hogy sok minden összejött és a kamaszkor is ott volt. Így azt gondoltam, hogy a lelki fájdalmat megpróbálom fizikai fájdalommal elfedni. Úgy emlékszem, hogy nem szerettem volna meghalni, de azért persze eljátszottam a gondolattal, de inkább csak tényleg ilyen ideglevezetés volt. És nem azért csináltam, hogy felhívjam magamra a figyelmet, hisz már akkor takargattam és szégyelltem, mikor még friss volt a seb. És ez azóta is így van. Ezért is utálom a jó időt, mert ilyenkor nem mászkálhatok pulcsiban... Nyáron pedig még jobban is látszódik, mert a csíkok nem barnulnak, míg a környező bőr igen, így jócskán fel szokott erősödni a kontraszt. :/


Gondoltam lézeres eltávolításra is, de azt meg azért nem szeretném, mert teljesen nem akarom, hogy eltűnjön, hisz az a valaki is én voltam, aki ezt csinálta magával. A célom annyi, hogy a kívülállók ne szúrják ki egyből.

Azért is szeretném elfedni, mert belegondolva az akkori dolgokhoz képest az azóta történtek miatt csontig vághatnám... De nem fogom. Majd kicsinál az élet, nem siettetem (annyira...)

Már voltam is a szalonban és mázlim volt, mert lemondtak egy időpontot, így 1 héten belül kaptam (Ember 3 hetet várt). :) Nagyon örültem és azt mondta a tetováló, hogy el lehet fedni azzal a fajta technikával, amit én kinéztem magamnak. Akvarell tetkóm lesz. :) Szerintem színes. De ez még nem biztos. Konkrétan azt sem tudom, hogy mit varrassak magamra, de a virág, macska, madár, szitakötő, lepke közül fogok szerintem választani.
Most ezerrel nézegetem az inspirációkat és azon jár az agyam folyamatosan, hogy mit, milyet, stb. Egészen rágyógyultam a témára.
Ilyesmikben gondolkodom:

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

2014. augusztus 25., hétfő

Világot látni voltunk

Pár órát sikerült kettesben kimozdulnunk. Jó volt! Nem messzire utaztunk, de ez szerintem lényegtelen infó. :) És hát nem egy hegyi túra volt, de azért pár órát sétáltunk, van is izomlázam. :)
Köszönöm anyósomnak, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült kirándulnunk, hisz bevállalta, hogy a gyerökre és az ebre is vigyázott! :)

2014. augusztus 20., szerda

A csudálatos 9. évfordulónkról...

Egy aprócska jótanács férjeknek/élettársaknak/szeretőknek: ne mosd ki egy nőszemély sminktáskáját, mert megvadul. Sőt, ha az eset felfedezése után semmi megbánást nem tanúsítasz, na az végképp idegesítő és veszélyes!!!
Jah, és lehetőleg ezt a merényletet ne egy jeles évfordulót megelőző napon tedd meg, hisz akkor szinte biztosra vehető a teljes kiborulás.
Legalábbis ha a mi példánkból indulok ki, akkor mindenképp ez a legvalószínűbb forgatókönyv... :/

Történt ugyanis, hogy a drágám szabin volt, és a fürdőszobai polcon rendet tett és valószínűleg ekkor kerülhetett szerintem bele a mosógépbe a sminkcuccom...
Majd mosott is (kéretik nem írni szexista megjegyzéseket, hogy "megérdemelted hülye luvnya, hát mi az, hogy egy hímvesszővel rendelkező mos, hát szörnyűség!")
A teregetést én hajtottam végre, így a szembesülés is nekem jutott. Először furcsálltam, hogy miért van ennyi hajgumi a mosódobban, de mondom biztos csak beleestek vagy valami, de aztán gyanús lett, és nem sokkal később kiderült, hogy minden sminkes akármim ki lett mosva. :( A legtöbb beázott, de mondjuk ami nem, azt sem használnám szívesen, hisz azért lehet, hogy a 40 fokos mosás nem tett jót nekik...

Hát szóval ez volt az évfordulós ajándék az Embertől. :S Azért is bosszantott veszettül ez az egész, mert mindig akciósan vettem meg az amúgy sem luxus kategóriás bizbaszaimat... Erre nem kimosta a majd 1 évnyi gyűjtögetésemet???

Ahogy felfogtam a történteket, elkezdtem bőgni, de mint állat. Sok elfojtott dolog is feltört persze, mert én olyan vagyok, hogy ritkán bőgök, de akkor aztán izomból művelem... (És másnap persze meló volt, én meg olyan fajta picsogó vagyok, hogy úgy bepüffed utána a szemem, hogy nem igaz. Ijesztően néztem ki, hűtöttem, meg minden házi praktikát bevetettem, és így szerencsére azért nem rettentek meg tőlem a kollégák, de azért néztem már ki jobban is. :D )






'Is it purple' fantázianevű szemhéjpúderemre az eset után inkább azt mondanám, hogy baszki, nem pörpül, hanem semmilyen, mivel üres... :( 


A kiakadásom után azért beszélgettünk egy kicsit, ez is nagy szó ám, ritka az ilyesmi mifelénk. De hát nem jutottunk dűlőre. Sőt, elég szar volt azzal is szembesülni, hogy mindketten úgy látjuk, hogy a kapcsolatunk kibaszottul ingatag, és ki tudja, merre tartunk... :(

Bónuszként ezek mellett meg is jött (szülés előtt szinte észre sem vettem, de azóta viszont nagyon megérzem) és naná, hogy a kutya is bevizelt hajnalban, pedig szinte 100%-ig szobatiszta, de most azért meg kellett örvendeztetnie neki is. :P

2014. augusztus 12., kedd

Nyári depresszió

Azt hittem, hogy én szartam a spanyolviaszt, közben meg kiderül itt, hogy nem... :D Ugyanis mielőtt a nyári depikémről szerettem volna írni, azért rágugliztam a diy diagnózisomra, hogy létezik -e. És igen, létezik. Az azért megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a nyarat nem jól éli meg. Lehet, hogy ha nem lennék/lennénk bebörtönözve (pénzhiány és az autizmus miatt), más lenne a helyzet; de így a nyárból annyi marad meg, hogy: unom, hogy csurog még a picsámból is az izzadtság, bűzlök, ragadok, mikorleszmánvéééége???

Idén egyszer voltunk a helyi strandon az Emberrel kettesben (persze szigorúan 3 után, mer' akkor úccsúbb a belépő...), és kb. ennyi. A leányzóval is tervezzük, de hát félünk... :/ Azért a tervek közt szerepel, és valószínűleg össze is hozzuk idén. Talán.

Ezek mellett jön a rengeteg csalódás, szívfájdalom, amikről inkább nem is írok, mert csak... :(

És igen, irigy vagyok, beismerem. A facebook nekem sokszor maga a kínzás a rengeteg nyaralós, boldogcsaládos képekkel. (Nem vagyok hívő, de tudom, hogy ez a hét főbűn egyike is...) De mit csináljak, ha szinte az egész életemet kudarcok sorozatiként élem meg??? És azt is látom, hogy míg mások lófasznyit sem tesznek/áldoznak, mégis az ölükbe hull a boldogság; addig én ha meggebedek sem tudok semmilyen téren sem még a közelükbe se jutni az egész családommal együtt (nem érdekel a ne hasonlítgasd az életedet másokéhoz dolog, aki ezzel jön(ne), az nézzen tükörbe, és könyörgöm mellőze ezt a fajta jótanácsot! Köszi! ;)

Úgy érzem magam, mintha zsákutcában lennék, annyi különbséggel, hogy nincs visszaút. :(
Minden ugyanolyan egy csomó ideje. Nincs motiváció, nincs húzóerő, nincs ami vigyen előre, nincs amibe kapaszkodhatnék. És azt is leszarom, ha emiatt szaranyának tartanak egyesek, lehet idejönni, vigyázni egyetlen egy napot a lányra, és akkor talán megértenék a sárdobálók, hogy miért nehéz ez egy ilyen tündérarcú mellett. És igen, valószínűleg az is igaz, hogy nem tudom hová tenni a lányom autizmusát. Én azt azért túlzásnak tartom, hogy nem fogadom el az állapotát. Megkaptam ezt is (hozzászólásban), de az tény, hogy fingom sincs, hogy hogy lehetne ezt úgy kezelni, hogy a Cuki fejlődjön, ugyanakkor gyerek is lehessen, az anya-lánya kapcsolat is jó legyen, hol a határ, meddig lehet hagyni elvonulni, mikor kellene "kirángatni", hogyan kellene ezt csinálni??? És igen, azt is bevallom, hogy jelenleg fridzsider-szülőként funkcionálok sokszor sajnos. Jó, nem teljesen azért, de észreveszem magamon. Régebben ezt tartották az autizmus OKozójának (pl. a nem eléggé szeretetteljes szoptatás mellett... o.O), de ahogy a saját bőrünkön tapasztaljuk férjemmel, inkább az a helyzet szerintünk, hogy ez OKOZATként jön létre). Én ezt úgy élem meg, mint egy védekező-funkciót; és igen, már abban a pillanatban, ahogy leírtam mindezt, undorítónak tartottam (hát milyen már, hogy valaki nem tudja egyből feldolgozni azt, hogy a gyereke eltérő képességprofillal rendelkezik, aminek eredményeképp valószínűleg sokkal nagyobb próbatételek elé kerül az életben, mint NT társai, de azért nyugtasson az a gondolat, hogy egyes területeken viszont valószínűleg messze túlszárnyalja majd az átlagot, csak rá kell jönni, hogy miben erős, és arra rágyúrni... Jó, persze ettől még lehet, hogy sokkal boldogabb, mint más gyerekek, de amíg ő ezt nem tudja nekem kommunikálni, addig nem tudom, hogy Ő, ott legbelül bizonyos szituációkat miképp él meg, mint mikor pl. a legtöbb egyes napirendi szituknál harcolni kell vele, meg vonszolni, lefogni, stb.)

Itt a bizonyíték, hogy nem kamuzom a nyári depivel kapcsolatban. :)

Egy idézet a cikkből:

"Aki lelkileg egyébként is rosszul érzi magát, annál inkább elhatalmasodik rajta ez az érzés, minél jobb kedvük van a környezetében lévő embereknek."

2014. augusztus 3., vasárnap

Mikor lesz már tél???

Vagy egy csapadékos ősz??? Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezekre fogok vágyni, de most ez a helyzet. :(
Már megint a qrva játszótér. Bevallom, gyarló mód csak ritkán viszem le a leányzót és mindig gyomorgörcs előzi majd követi az eseményt, majd hazajövetelkor és utána meg idegbaj. Az apja is le szokta vinni, úgyhogy nem kell ám annyira sajnálni a kisasszonyt, hogy a 4 fal közé van bezárva állandóan. Mikor gyereket terveztem és vártam, nem így képzeltem el ezt az egészet; sokat álmodoztam az esti meseolvasásról, játékokról, kézműves-kreatív foglalatosságokról. Azt hittem, hogy tök jó lesz a játszón is. Hát nem. Sajnálom, de nem szeretek élni lemenni. És nem azért, mert úgy viselkedik legtöbbször, hogy sikít róla, hogy nem átlagos csemete. Ezt a részét leszarom. Eddig másokat nem zavaró csodabogárka volt a játszón, aki szórta a homokot a szeme előtt és magában beszélt és szinte semmiféle kapcsolatot nem keresett a többi gyerekkel. Nemrég még mivel volt el, ez szerintem a repetitív viselkedés egyik iskolapéldája lehetne, nem túl izgalmas videó. :)



Az utóbbi néhány alkalommal viszont az történt, hogy sajnos dobálja a homokot. De nem ám úgy, hogy csak feldobom, vagy valami, hanem hogy is fogalmazzam, szóval ilyen sutty módon, mintha frizbit dobna, megy mindenfelé a homok, beteríti a fél játszóteret... Meg persze az ott tartózkodókat. És hiába mondom el százmilliószor, le se kakilja. Fenyegetés ide vagy oda, nem érdekli, ugyanúgy csinálja. Én meg nem győzök rászólni. Iszonyú türelmetlen is vagyok, mert baromira kimerít ilyenkor az, hogy minden rezdülését figyelnem kell, állandóan résen kell lennem (nem csak a homokdobálás miatt, hanem a vajon melyik pillanatban szökik meg dolog miatt is). Szerintem a legutóbb már páran azon gondolkodhattak, hogy kihívják rám a gyermekvédelmiseket. :O Legalábbis jó nagy csönd lett egy-egy "nedobáldmáraztarohadthomokotlégyszíves" kifakadásom kapcsán és természetesen mi voltunk a legizgalmasabb látványosság (gyűlölöm, ha bámulnak!!!). Jó, nem voltam olyan vérbrutál, nem vagyok agresszív sem, de a türelem messze elkerül az utóbbi időkben. Egyszer rá is ütöttem a kezére, mert már nagyon elegem volt. Nem vagyok rá büszke, sőőőt! :( Szégyellem is! De persze ebből sem értett... Most azon agyalok, hogy hogy a lótúróba rajzoljam le azt, hogy a homokot nem dobáljuk mindenfele... Istenem, annyira nehéz, hogy a kommunikáció nálunk nem úgy megy, mint másoknál. :( Teljesen foskaki, hogy nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy vizuálisan megsegítsem mondjuk ilyen esetekben... Túl nagy falat ez nekem. És az állandó kudarcélmény is sok! Ez is qrva szarul hangzik, tudom én, de akkor is ezt érzem és rettentően mardos és felemészt! Ezen a héten hétfőn is volt korai fejlesztős összejövetel és hát had ne mondjam, hogy melyik gyerkőc vonta ki magát leginkább az egészből... :/ Pedig ismét jó játékokat eszeltek ki a pöttömöknek a fejlesztők.

Csúnya dolog, de az is éltet, hogy már augusztus van. Nemsokára ovi és nagyon bízom benne, hogy egy kicsit együttműködőbbé válik majd a naccsága! :) (De persze ugyanakkor rettegek is az óvodától, nem tudom, mit fog hozzá szólni, lelkileg milyen hatással lesz rá ez a nagy változás...)

2014. augusztus 2., szombat

Megőrülök!!!

Az utóbbi pár napban rendesen cincálják az idegszálaimat, úgy érzem magam, mint azok a mesehősök, akiknek gőzöl a fülük...

Kezdődött a külföldi némberrel hölggyel, aki rágyógyult egy kutyára, mert elmondása alapján beleszeretett az egyik ismerőse. Csináljak már róla több képet, nézzem meg, hogy a pórázhoz mit szól. Mondom oké. Úgy esett, hogy pont oltás/chipezés volt a menhelyen, így elmaradt, csak arra volt idő, hogy az adatlapokat csinálgassuk és hogy az új kutyákról csináljak pár képet. Amúgy halkan megjegyezném, hogy az ominózus ebről vannak jó képek, lehet következtetni a küllemére.
Következő héten teszteltük pórázra, csináltam még róla pár képet. Írtam neki, hogy elkészültek. Gallery-re szoktam tölteni, gondoltam ha ennyire érdeklődik, majd megnézi a jelzésem után. Hááát nem. Ő elvárta volna, hogy külön neki küldjem. o.O És amivel felhúzott, hogy azt írta, hogy jó, akkor plusz 2 kép...köszi mindenesetre. Nekem ez egy kicsit gúnyosnak hangzik vagy elégedetlenkedőnek. De most mit várt el? Rengeteg kutyát kellett fotóznom, a többiek is fontosak, és naná, hogy azokat helyezem előtérbe, akikről mondjuk egy nyamvadék használható kép sincs, de nem??? Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy hát azért szívesen vazze.

Ugye nemrég történt a facebook csoportos kipenderítésünk. Nem esett jól. Oké, szarok rá meg minden, de hazudnék ha azt írnám, hogy nem zavar és nem dühít! Azóta még két embert kidobtak... Egyikőjüknek az volt a bűne, hogy meg merészelte kérdezni, hogy ugye nem ez az a csoport, ahol hülyeségeket írnak egyesek az autizmus okairól. Úgy bemásolnám a zsidózós mentésemet, de nem merem, félek, nehogy valamilyen következményei legyenek...

Aztán szintén egy bula nő idegesített fel, legszívesebben elküldtem volna már a fenébe. Az történt ugyanis, hogy még júniusban eltűnt a kutyája. Láttam én is plakátolva a városban sok helyen. Aztán most írt egy levelet a menhely fb-oldalára, hogy nincs -e kint a kutyája. Hát mondom én nem tudom, de megadtam a menhely vezetőjének a számát, hogy hívja fel. Erre azt felelte, hogy nem akar telefonálni. o.O Megkérdeztem, hogy ugyan miért nem, mire a válasza, hogy mikor eltűnt a kutyája, akkor volt kint a menhelyen és a hölgy nem volt vele kedves. Hát én sem lettem volna, az biztos, most is rendesen vissza kellett magam fogni többízben. Az történt ugyanis, hogy egy nő megtalálta a kutyáját, kivitte a menhelyre, de teltház volt, nem tudta átvenni. Chip természetesen nem volt a kutyában, pedig 2013. január 1-e óta kötelező, anélkül veszettség elleni oltást sem kaphat az eb. Gondolom a menhely vezetője emiatt sem volt cukimuki a kutyáját kereső hölggyel.
Ez írtam is neki, hogy gondolom okkal volt "nem túl kedves", és erre még neki állt feljebb, hogy hát de ez meg az. Arra a kérdésemre, hogy miért nincs benne chip, azt válaszolta, hogy azért, mert ők is így kapták, meg nincs értelme, meg nagyon sok kutyában nincs. o.O Na ekkor már kezdett a pumpám felmenni. Nem tudom, valahogy ha én kerülnék hasonló helyzetbe, inkább behúznám fülem-farkam... Mi olyan bonyolult abban, hogy kötelező???
Sajnos biztos forrásból tudok olyat, hogy egyes állatorvosok chip nélkül is beoltják veszettség ellen a kutyát. :( Sőt, még a gazdát lebeszélik a chipről olyan indokkal, hogy ó, hát már nem sok van hátra a kutyának, felesleges beletetetni... Grrrrr... Pedig tudnia kellene a dokinak, hogy chip nélkül hiába a matrica az oltási könyvben, az transzponder hiányában ÉRVÉNYTELEN, és ugyanolyan, mintha nem lenne beoltva. Ha valakit megharap, vagy valami, súlyos bírságokat is kiszabhatnak a tulajra. Arról nem beszélve, hogy már a chip hiányáért is jár a bírság. De komolyan, hogy csinálhat ilyet egy állatorvos??? Megáll az ész...