lassandebiztosan

2013. október 30., szerda

Megnyugodtam

 Áh, nemrég telefonált a Vadaskertből a doktornő. :))) Úgy történt, hogy végül csak írtam neki facebook-on és email-ben is. Nem a tegnapit, hanem egy kicsit finomabbat:

"Tisztelt Doktornő!
Elnézést a zavarásért! Próbáltuk telefonon elérni a Vadaskert Alapítványon keresztül, de sajnos többszöri próbálkozásra sem sikerült.
Érdeklődni szeretnék, hogy mikor kapjuk meg a diagnózist? A Posta keverte el a levelet, vagy még nem lett feladva? Október 8-án voltunk vizsgálaton, és Ön azt mondta, hogy másnap feladja a leletet.
Nagyon fontos lenne számunkra, hogy kézhez kapjuk, vagy legalább arról kapjunk információt, hogy mikorra várhatjuk, ugyanis a neurológusunknak és a gyógypedagógusunknak is szüksége lenne rá, nem tudok nekik mit mondani, és nem mellesleg bennünket is érdekelne.
Válaszát, segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: xy"

 És nem sokkal az elküldése után már hívott is. Megkönnyebbültünk. Nem szívatott a doktornő, hanem több dolog egybeesése vezetett ehhez a nem túl kellemes végkifejlethez. Kavarás történt. De megnyugodhatunk, mert ha minden jól megy, bár nem akarok semmit sem elkiabálni, akkor jövőhéten megkapjuk a várva várt levelet, mert holnap feladja.
 Csomószor elnézést is kért, szóval mégsem csak cukormáz és színjátszás volt a személyes találkozáskor tapasztaltak, még azt is mondta, hogy miért nem voltunk agresszívabbak. :) Pont ezért is volt fura, hogy elsőre tök cuki volt, aztán meg nem lehetett elérni, diagnózis meg sehol. De most már tudjuk a számát, és mondta, hogy ha megérkezik a levél, hívjuk fel, és ha bármi bajunk van, kereshetjük ezen a számon.

 Voltam ma bőrgyógyászaton is és szerencsére nincs gyanús anyajegyem. :) Jó, persze várni kellett, de én már be vagyok törve, ilyenen már meg sem lepődöm.

Segítsetek kérlek!!!


Ezt az autót lopták el

 Megszakad a szívem az emberi gonoszságtól!!! Kérlek benneteket, hogy segítsetek megosztással, hátha előkerül a tegnap ellopott autó, amivel Fefét szállították fejlesztésekre, oviba és az egyedi segédeszközei is benne voltak. :( Hogy lehet(nek) ennyire gusztustalan(ok)? Már eleve a lopás görénység, na de hogy egy mozgássérült kisgyerekkel és családjával tegyék ezt, az már teljesen felháborító és végtelenül szomorú! :(

Osszátok kérlek, és figyeljétek az ilyen típusú autókat:

https://www.facebook.com/paku.andrea/posts/4965005297701

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=537993246288363&set=a.537993236288364.1073742243.423534077734281&type=1&theater

http://eletunk-fefe.blogspot.hu/2013/10/elloptak-az-autonkat-es-segedeszkozoket.html

2013. október 29., kedd

Mi a herét csináljak???


forrás:
http://1hdwallpapers.com/angry_cat-wallpaper.html
 Ki vagyok akadva, szétbasz az ideg!!! Sajnálom, de valahogy a Vadaskertről nekem most az a véleményem, hogy elhúzták az orrunk előtt a mézesmadzagot (mikor ott voltunk, cukimuki volt a doktornő), és egyáltalán nem vagyok velük megelégedve. Tudom, hogy nem lehet egy alkalmazott alapján megítélni egy intézményt, de itt már nem csak a doktornőről van szó... Ugyanis ma is telefonáltunk, és most érdekes mód azt mondták a portán, hogy márpedig nincs annak nyoma, hogy feladták volna a várva várt levelet. (Van nekik valami postás könyvük, amiben iktatva vannak a levelek.) Sőt, még a gépben rápillantottak, és mondták, hogy diagnózis sincs... Ma 3 hete, hogy ott jártunk, nem igaz, hogy ennyi idő alatt nem született meg. És ha nem lett megírva, egyszerűen akkor sem tudom hova tenni, hogy a doktornőt miért nem lehet elérni. Háromszor hagytuk meg a telefonszámunkat és háromszor kaptuk azt az ígéretet, hogy visszahív a dokinő. Miért kell össze-vissza beszélni? Akkor miért nem lehet megmondani azt, hogy le vagytok szarva, dögöljetek meg, nem érdekel a problémátok, stb. Úgy érzem, hogy nem vagyunk emberszámba véve ezekkel a folyamatos füllentésekkel és lerázásokkal. Én akár fél évet is tudnék várni a diagnózisra, ha normálisan kommunikálnának. Elhiszem, hogy roppant elfoglalt a doktornő, de nekem ne mondja senki, hogy nem lenne 2 perce egy rohadt emailt írni, hogy mi a helyzet...
 Most azon agyalok, hogy mi a lótúrót kezdjek ezzel. Mert, mint kiderült, egy rezidens hölgyről van szó, (ezt is a portásoktól tudjuk) ugyanis ezért nincs neki  közvetlen mellékszáma, szóval az is motivál, hogy ne azt szokja/tanulja már meg, hogy így bánunk a páciensekkel... Mert ahogy tapasztaltam, legtöbbször a hiányos tájékoztatás szüli a sok feszültséget, haragot, értetlenséget az egészségügyben...
 És most jön az, hogy mi a fenét csináljak??? A porta hívogatással semmire nem megyünk. Ma kértük őket, hogy adják meg a doktornő számát, vagy email címét, de azt a választ kaptuk, hogy nem. Így megkerestem facebookon, és simán elküldeném a levelet, ha nem lenne ez a kurva egyéb mappa, amit vagy megnéz, vagy sem. Így szégyen, vagy nem, de bejelöltem ismerősnek, és ha visszajelöl, akkor elküldöm ezt:

"Tisztelt Doktornő!

Elnézést kérek, hogy privát módon keresem meg, de sajnos többszöri telefonhívás ellenére sem sikerült Önnel felvenni a kapcsolatot a Vadaskert Alapítványon keresztül.
Október 8-án vittük el a 2,5 éves kislányunkat önhöz, és érdeklődni szeretnék, hogy mikor kapunk leletet, ugyanis egymásnak ellentmondó válaszokat kaptunk a portán keresztül: volt, aki azt mondta, hogy már iktatva van a levelünk, míg más azt mondta (ma), hogy nem szerepel sehol ilyesmi... 
Igazából nem nekem lenne fontos a diagnózis, hanem a kislányom fejlesztésének adna egy lökést, ugyanis a gyógypedagógusunk szeretné tudni, hogy milyen irányba induljon el, mert nem akar belekezdeni olyan fejlesztésbe, ami a lányomnak nem a legmegfelelőbb, legspecifikusabb.
Válaszát, megértését és segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: XY "

 De most komolyan kérdezem, hogy teljesen természetes dolog az, hogy kuncsorognom, és könyörögnöm kell egy kurva papírért, amiről azt mondta az illetékes, hogy október 9-én postázza??? És hogy ennyire elérhetetlen a doktornő??? Fáj, hisz ettől a helytől többet vártam volna... De nem vagyok befosva, ha hamarosan nem kapunk normális választ, akkor a vezetőhöz, betegjogi képviselőhöz fogok fordulni és valószínűleg írásos úton, mert annak van nyoma.

 Ez is megerősíti bennem azt, amit már régóta sejtek, hogy a felszínes dolgok mennyire nem lényegesek és sokszor mennyire félrevezetőek. Ugyanis a neurológusunk egy viszonylag távolságtartó (összességében azért kedves) nő, de nagytudású, korrekt, becsületes, lelkiismeretes. Ő nem mézesmázoskodott, nem hazudta le a csillagokat az égről (mint a vadasos, már holnap postázom duma ugyebár...), mégis megkaptuk sima sztk-s rendelésen is azt, amit vártunk.  

 Miért nem egyszerű semmi sem nekünk?????????????????????? Mit vétettünk?????? Hogyan tudnék vezekelni, hogy lejöjjön rólunk az átok????

2013. október 28., hétfő

Csípom a fizetett hirdetéseket! :D

 Pár ismerősömnek már ajánlott a Facebook érdekes hirdetéseket, és végre én sem vagyok többé kivétel, ugyanis ez történt velem: tegnap és ma is megjelent javasolt bejegyzésként/hirdetésként az Intim Kuckó Felnőtt Shop. o.O Nem vagyok prűd, de már unom, hogy minden nap ez kúszik az arcomba. Esküszöm, ha legközelebb Kecsón járok, veszek egy vibrit vagy egy rózsaszín, szőrmés bilincset vagy lájkolom az oldalt, csak hagyjanak már békén! :D
 De egy kicsit azért szétnéztem ebben a boltban neten keresztül, és hát le vagyok hidalva, hogy mennyi segédeszköz, újdonság van már. :O Kicsit le vagyok maradva... Én még a műpélő/műmuff, max guminő szinten vagyok értesülésileg, erre már olyanok vannak, hogy hűha. Menten megkergülök. :)

Nem, nem lettem még totál pozitív :P

forrás: http://www.homelifesimplified.com.au/mental-health-month-are-you-wondering-if-you-have-postnatal-depression/

 Ehhhh, kemény ez, talán meg is haladja a képességeimet, lelki erőmet, kitartásomat, amit a sors, a jó Isten, a karma vagy ki tudja ki/mi adott nekem. Jó volt végre nem depis bejegyzést írni előzőleg, de azóta már fordult a kocka, és most megint az önsajnálat legsötétebb bugyraiban dagonyázom... Ami kizökkentett első körben az az, hogy bedöglött az elemtöltőm (még földhöz is basztam, hogy rohadna meg!)... Így fényképezőgép hiányában szenvedek, és baromira frusztrál. És ez elindította a sárlavinát.Tudom, hogy apró problémó ez, de akkor is zavar. Amúgy szerintem ezek a szarok 2 évre vannak tervezve, legalábbis a számunkra megfizethetőek biztosan, ugyanis már kettőször jártam így: az előző egy nóném volt, 2 év után elfáradt, majd vettünk egy enerdzsájzert, hogy az majd juj de sokáig fogja bírni. Hát nem... Mármint ha sima elemekkel számolunk, akkor még így is megérte, de akkor is többet vártam volna a hú de márkás vagyok elemektől... Persze mindez nem tépázná meg az idegrendszeremet, ha lenne pénzünk, és nem lenne érvágás a pénztárcánknak egy ilyen kiadás... Na mindegy, a Grando-n találtam egy 3ezerről leértékeltet 1200 Ft-ért, hátha nem szar.
 Most abba inkább nem megyek bele, hogy mennyire bánt, hogy a leány egyre kevesebbszer van köztük, mert akkor menten öngyi leszek! Tudom, nem ildomos ezzel poénkodni, nem is annak szántam. Bármennyire is sajnálom és szégyellem, néha az is megfordul a fejemben, hogy ilyen úton lépek ki ebből az egész, számomra egyelőre lenyelhetetlennek tűnő fájdalomból... (Azért a hatóságokat ne értesítsétek, és ne is aggódjatok értem, gyáva vagyok ahhoz, hogy megtegyem...)
 Másik szívfájdim, hogy van ez az X-faktor. És hát nézem. Vagy legalábbis követem. És ott van Szabó Ádám, aki a Csillag születik-ben is szerepelt 2011-ben, ami igen fontos dátum számomra, hisz én akkor voltam a legboldogabb, mikor még terhes voltam + miután megszültem, és a boldog tudatlanságban tápoztam tápszerrel tápláltam az akkor még totál átlagosnak és egészségesnek gondolt gyerkőcömet, és valahogy ez az Ádi ezeket az időket eleveníti fel bennem, és mocskosul fáj, hogy valószínűleg már sosem leszek olyan felhőtlenül boldog... Azóta pedig már mennyi minden kiderült. :( És sajnálom, hogy gyenge vagyok, de nem tudok dűlőre jutni, hogy miért érdemli szegénykém (érdemeljük) ezt a sok megpróbáltatást... :( Nesreca azon posztja is inspirált, amiben arról írt, hogy milyennek képzelte az anyaságot. Gondolom nagyon keveseknek adatik meg az, hogy a terheses cukormáz és hormonáradat közepette kigondolt tervek teljes egészében valóra váljanak, de  én esküszöm, nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz a megálmodott jövőkép és a valóság közt. Most ezt sem szeretném bővebben kifejteni, mert meghasad a szívem; legyen annyi elég, hogy az elképzeléseimből annyi vált valóra csak, hogy ő a leggyönyörűbb kislány. És akárhogy is próbálom megemészteni, valahogy nem megy, hogy az én lányom más, sőt, fogyatékos. Ezek olyan durva szavak, de sajnos szembe kell velük néznünk. :( Mert szociálisan, a kommunikációját és a rugalmas gondolkodást tekintve ő bizony az. És azért is mérhetetlenül dühös vagyok a sorsra, hogy miért nem a 2. vagy a 3. gyerekünk lett ilyen (3 gyerkőt szerettem volna...). Nem tudom, milyen egy neurotipikus gyerek, de szerény elképzeléseim szerint óriási löketet ad, ha van egy "olyan" is, hisz nekünk meg van engedtetve az önsajnálat, mert nincs aki húzzon, mert bár biztos megérzi a Cuki, hogy nem vagyunk a toppon, de ahogy elnézem, ő sokkal inkább szeret az ő világában lenni, mint velünk, és a monológjaira nincs hatással az, hogy a szülei vidámak, avagy sem. :( Aki nem tudja elképzelni, hogy milyen lehet a lányunk, annak mondanám, hogy olyan, hogy ha nem a mese megy, akkor idézeteket ad elő belőlük, ha kérdezünk tőle valamit, mintha süket lenne, inkább éhen halna, minthogy szóljon, nem lehet vele játszani, minimális mennyiségű időt van velünk. És beismerem, kurvára elfáradtam, hisz vele már a kezdetektől voltak nehézségek, és a besokallás határán vagyok (vagy már besokalltam???), szóval szopacs van! Vagy inkább mélytorkozás...
 És gondolom sejtitek, hogy nem vettem még magam rá, hogy fussak, vagy valamit kezdjek magammal, pedig tényleg kellene. De ami késik, nem múlik. :)

2013. október 25., péntek

Télleg mozognom köll!

 Ma maszekoltunk az Embörrel (síremléket mostunk fel, nem egy könnyű munka, fájnak az ízületeim, bedagadtak az ujjaim, de mindezek ellenére is olyan kellemes fáradtság van rajtam + még a körmöm sem tört be), és ez is ráébresztett, hogy márpedig rá kell magam venni egy kis mozgásra heti pár alkalommal, mert sokat dob a hangulatomon, ha fizikailag lefárasztom magam. Már Móni is javasolta, és tényleg erőt kell vennem magamon, nincs mese. Szerintem elkezdeni lesz nehéz, aztán már jó lesz. :)
 Lehet, hogy régebben azért nem voltam lelkileg ennyire ingatag, mert sokat mozogtam. Sporttagozatos osztályba jártam, plusz mindenféle délutáni edzéseken vettem részt: falmászás, atlétika edzés, szertorna (azt a rohadt spárgát sehogy se tudtam megcsinálni, pedig mindent beleadtam, otthon is sokat lazítottam, de nem ment..., pedig az összes bátorságomat összeszedve még bukfenceztem is a gerendán).

 Elárulok egy kis titkot, amitől tökre izgatott vagyok: november 11-én egy kis meglepivel fogok jönni, nagy erőkkel készülök rá. ;)

 A csütörtöki fejlesztésről is muszáj vagyok írni, ha már a mozgás ennyi endorfint felszabadított bennem és ennyire pozitív lettem hirtelen. Szóval imádom az új gyógypedagógust. Olyan lelkes, kedves, és nagyon rá tud hangolódni a Cukira. Még zsinóros dolgokat is előkészített, nyugtató gyanánt. Végül szinte csak azzal volt elfoglalva a leányzó, semmibe nem lehetett bevonni, de akkor is nagyon jól esett, hogy ilyen figyelmes volt, mert előzőleg mondtam, hogy sokszor hurcibál zsinóros, lóbálható dolgokat. Ha ő is el akar valamikor menni máshová dolgozni, akkor hülyét kapok!!! Ő is várja nagyon a leletet, hogy mit javasolnak benne, és mondta, hogy ha megérkezik, akkor hívjam fel, és az őszi szünetben az alapján állítja majd össze a programot. És csinálni fog kártyákat is, amik a fejlesztés részeit fogják majd lefordítani a kisasszonynak. Ez is tök jó, mert nem az, hogy lusta vagyok, de nagyon szimpatikus, hogy ezeket megcsinálja. És tényleg minden rezdülését figyeli a gyeröknek, erre példa, hogy van egy montessori torony, ami annyival bonyolultabb, mint az itthonink, hogy ide bármilyen sorrendben fel lehet húzni a bigyókat, és hát próbáltuk rávenni, hogy méretileg jó sorrendbe pakolássza. Nem igazán érdekelte, hogy mit is szeretnénk tőle, de a gyógypedagógus fogta a ceruzákat, és lerajzolta. (Az előző fejlesztő meg egy virág rajzolásnál is vinnyogott, hogy jujjj, én nem tudok rajzolni...) Így sem rakta sorba, de a figyelme azért fel lett keltve, és idővel biztos megérti a vizuális segítséggel, hogy mit akarunk tőle. :)
 Azért a negatív énem is hangot adott magának csütörtökön, mert bármennyire is aranyos a gyógypedagógus, azért mégis szar látni, hogy mennyire nem tud együttműködni a Cuki, mennyire nem akar részt venni semmiben. és mennyire sokszor volt az ő kis világában.

 A kövi vidámság okozója az, hogy végre megtaláltam a nekem tetsző bloghátteret. Csomó időm ráment a keresgélésre, de nem találtam olyat, ami jó lett volna. Így csináltam egyet magamnak, és ezt a sajátoménak érzem, és éljen továbbra is a PhotoScape! :) 

A másik blogboldogság, hogy rájöttem, hogy hogyan lehet az oldalsávban elhelyezni kis képeket úgy, hogy lehessen rájuk kattintani és egymás mellett legyenek. Izgi!!! Jó, lehet, sokan furcsálljátok, hogy mit lehet örülni pár nyamvadt kis ikonnak, de nekem ez azért is nagy boldogság, mert általában az életemben a dolgok nem úgy történnek, ahogy eltervezem, így óriási megelégedéssel tölt el, mikor pár HTML-kóddal sikerül elérnem azt, amit szeretnék. :) Vidámság és őrület!!! Na persze nem magamtól vagyok ám ilyen blogzseni, teljesen erre a bejegyzésre hagyatkoztam:
http://www.hernewleaf.com/2012/01/31/primp-my-blog-how-to-add-social-media-buttons-to-your-sidebar/

A lényeg, hogy ha valaki szeretne ilyen szociál média izéket kihelyezni, akkor meg kell nyitni azt a modul hozzáadást, hogy HTML/JavaScript és oda behelyezni  a következő kódot személyre szabottan:

<a href="a kattintásra előugró oldal URL-je"target="_blank">
<img src="a megjelenítendő kép internetes címe"></a>

Elsőre nagyon kínai volt, de pár próbálkozás után azért csak sikerült. Egymás mellé lehet helyezni folyamatosan a kívánt mennyiségű képet. Nekem ezek a dolgok is nagy sikerélmények. :) 

Az első találkozásom az autizmussal (és sógoréknak végre leesett valami)

Pár hónappal ezelőtti piszkozat:

 Kicsi voltam, talán 5 éves, de erre nem mernék megesküdni, de arra igen, hogy maradandó emlék lett. Egy távoli rokon kisfiú eljött hozzánk, 1-2 év van köztünk, ő ennyivel fiatalabb. Én nagyon szerettem volna vele játszani, de ő nem viszonozta ezt a szándékomat. Rosszul esett nagyon, nem értettem az egészet. Nagyon furcsának találtam, hogy a kis srác csak furcsa hangokat adott ki, és minden lyukba, ami a lakásban volt, belerakta az ujját vagy valamit gyömöszölt bele.
 Mikor elmentek, megkérdeztem anyut, hogy ez most így hogy, meg mint. Ő azt mondta, hogy megijesztette egy kutya, és attól ilyen. Állítólag ez terjengett róla, szóval nem anyu füllentette. Még jó, hogy nem kezdtem el félni a kutyáktól ( akkor kicsit nehéz lett volna kutyamenhelyen dolgoznom...). Talán már akkor tabu volt arról beszélni, ha egy gyerek más, és azért születhettek ilyen magyarázatok? Bízom azért benne, hogy majd pár év, vagy évtized múlva ez változni fog, mert nem jó, hogy az emberek többsége ennyire elutasító, zárkózott!!!! Főleg azért, mert emiatt a nagy tagadás miatt sok kisgyerek később kapja meg a fejlesztéseket, pedig minél hamarabb kezdik, annál jobb (legalábbis az elmélet erről szól, a kivitelezés már nem olyan egyszerű...). Na meg a szülőknek sem annyira kellemes, hogy úgy néznek rájuk, mint a véres rongyra, ha szentségtörő módon el merészelik árulni, hogy az ő gyerekükkel vannak gondok, az ő gyerekük eltérően fejlődik.

 Mikor a terhességem végén beszereztük a babakelengyés cuccokat, hazafele jövet összefutottunk a fentebb említett autista kisfiú anyukájával (Annyira érdekes, mert előtte szinte sosem találkoztunk az utcán). Emlékszem, mennyire sajnáltam. :( Valahogy úgy voltam terhesen, hogy nekem lesz a legegészségesebb, legtökéletesebb, leggyönyörűbb /ez azért stimmel :) /, legtündéribb, legbarátkozóbb csemetém. Eszembe sem jutott, hogy hasonló problémákkal kell majd megküzdenünk, mint nekik. :/ Ők nem is vállaltak több gyereket, de szerencsére a házasságuk nem ment tönkre. Kíváncsi vagyok, velünk hogy lesz...

 Nekünk még nincs diagnózisunk, és egy darabig nem is lesz, de azért vannak olyan jelek, amiket még az őstagadó anyám is észrevett. Elárulta, hogy a rokon fiú is pontosan ugyanúgy hurcibálta a tárgyakat maga előtt tartva, mint a Cukkancs. Persze ez sem jelenti azt, hogy ő is auti, de azért benne van a pakliban. Ezzel az eshetőséggel is szembe kell néznünk... :(

 Ezt írtam pár hónapja... És velük szeretném felvenni a kapcsolatot. Lassan erőt és bátorságot veszek magamon. Remélem nem tartanak majd tolakodónak...

 És hogy miért is került elő most ez a régi piszkozat? Mert szerintem a Cuki unokatesói azt érezhetik, mint én jó pár évvel ezelőtt. A velük folytatott egyik beszélgetés (9 és 6 évesek) arról szólt, hogy megkérdezték, hogy mennyi idős is a Cuki, mire én mondtam, hogy 2,5, lassan 3 éves már. Erre a kisebbik aszongya, hogy az oviban is vannak 3 évesek és egy kis csalódásfélét véltem felfedezni az arckifejezésében. És ezért is bírom a gyerekeket, ők nem köntörfalaznak, nem puhánykodnak, és szavak nélkül is ki tudják fejezni a gondolataikat egyértelműen. Ugyanis szerintem arra céloztak, hogy a Cuki is annyi idős, mint az oviba járó legkisebbek, és hogy mennyi különbség van köztük. És mennyire jó tükrök már a gyerekek!!! Én nem szeretem azt, hogy jujjj, nem szabad hasonlítani a gyerekeket... Ez kamu, mindenki hasonlít, fölösleges bűntudatébresztés az, hogy ez kreténség, és a gyerekek nem tudják, hogy nem szabad(na)... Most nem az, de ha nem hasonlítottam volna a korabeliekhez a lányomat soha, akkor nem vittem volna Dévényre, szakértői bizottság elé, TSMT-re; talán észre sem vettem volna, hogy ő mennyire más. (Jó, valószínűleg észrevettem volna, csak elhittem volna a majd kinövi dumát, amit oly sokaktól volt "szerencsém" hallani...). Mert lehet szépíteni, de ő akkor is nagyon MÁS...
 És nem is az uncsitesókkal van a probléma, hanem a szüleikkel ( a félszemű aranyhalat visszavivőkről van szó). De már ők is fejlődnek. :) Ugyanis anyósomnak elmeséltem ezt a párbeszédet, és közöltem, hogy szerintem meg kellene beszélni az unokatesókkal, hogy a Leánykánk miért nem játszik velük, stb. Ezt elmondta a legközelebbi sógorékkal való találkozáskor nekik, mármint sógoréknak, és le voltam hidalva, ugyanis már ők is látják, hogy Hancseszka nem olyan, mint a többi gyerek. Ez óriási dolog, hisz azt tapasztaltam, hogy inkább hárítottak és tagadtak, de ugye van az a pont, ami után már nem lehet... És én azért is szeretném megejteni ezt a gyerekekkel való beszélgetést (természetesen az ő nyelvükre, érettségi szintjükre lefordítva), mert nem szeretném, hogy sokszor érezzék azt, mint amit én a rokon kisfiúval kapcsolatban. Mert mi ugye távoli rokonok vagyunk, ritkán találkoztunk, de a Cukim az uncsitesóit általában hetente látja, jobb tiszta vizet önteni a pohárba. Mindenkinek ez az érdeke, bármennyire is kellemetlen ez egyeseknek...

2013. október 21., hétfő

Kellemes meglepetések

 Ma jött a postás. Na nem leletet hozott, annál sokkal jobb dolgokat: körömlakkokat! :) Ugyanis egy kedves olvasóm küldött gyönyörű színű lakkokat. És még O.P.I. is van köztük, amiről még csak olvastam, de állítólag nagyon szuper, alig várom, hogy kipróbáljam! :) El voltam ájulva, és megint teljesen meghatódtam, és olyan fura még mindig, hogy ismeretlen emberek segítenek, örömet szereznek nekem. Egy bajom van ezzel: nem tudom, hogy hogy tudnám meghálálni.
 A kedvenceim a két zöld (a sötétebb tökéletesen fog harmonizálni a bogárszárny fülbevalómmal) és a Vampire's Love is megfogott első ránézésre, és olyan téli hangulata van, szerintem sokszor lesz rajtam a hideg beálltával. Mivel elkezdtem nyitni a csajosabb színek felé is, így a rózsaszín árnyalatok is tetszenek.
 Itt is szeretném megköszönni a csendes olvasómnak! ;)







 A másik jó dolog ma pedig az volt, hogy ahhoz képest, hogy tegnap mennyit köhögött a Cukika, ma alig és a kedve és az étvágya is jobb volt. A hője is teljesen rendben volt, és elkezdett szakadozni. Elvittem azért orvoshoz, várni sem kellett. Helyettesítette az orvosunkat az én volt gyerekorvosom. :) Olyan fura, hogy az a nő semmit nem változott. o.O Hogy csinálják??? De ami a lényeg, hogy rendben a tüdeje, ha felmenne a láza, akkor kell visszavinnem, addig meg Ambroxol. Kicsit tiltakozott a vizsgálat ellen, de nem volt vészes. Matricával nem tudták lekenyerezni, de mikor jöttünk el, akkor mondta, hogy sziasztok. :) Egyem is meg, olyan cuki volt. Meg a szomszédoknak is köszönt ma. Amúgy a kedvencem, mikor úgy köszön, hogy viszlát. :D
 Már abból is sejthető, hogy jobban van, hogy rohangált egy csomót, és 11 után aludt el. Mondjuk aki délben kel... :D Ja, és el ne felejtsem már, hogy a hazafele úton az orvostól, hosszú szakaszon sikerült sétálásra bírnom. Olyan jó volt! Persze a kezét nem foghattam, de ez részletkérdés. Eleinte tiltakozott, és visszafele indult el párszor, de mondom kibánok én veled, felhasználom már a Dóra mesét, így idéztem belőle egy kis módosítással: keressük meg aput volt a varázsmondat. És mutattam, hogy arra + még mondtam azt is, hogy ezt a térképtől tudom. :D

Még mindég alszik; hajtóvadászat a kiba' leletért; ma megtudtam, hogy görbe vagyok (eddig is tudtam...)

 Lassan dél, de szegénykém még alszik. :( Mértem a lázát, még hőemelkedése sem volt, szóval különös ez az egész. Anyu vigyázott rá, míg én a pszichiátrián voltam, és most is itt van, és rosszul van, hogy keltsem fel, mert éhen veszelődik, de én nem akarom, mert ha függőleges helyzetben van, akkor köhög, és ha megyünk a dokihoz, így legalább a fáradtság/álmosság miatt nem lesz nyűgös, és különben is, én sem örülnék, ha betegen keltegetnének úgy, hogy ha nem muszáj...

 Ugye holnap lesz 2 hete, hogy voltunk a Vadaskert Alapítványnál, és lelet az még mindég sehun. Már nem baszódok fel rajta annyira, de azért zavar. Főleg, hogy a doktornő azt mondta, hogy másnap feladja... Pénteken férj felhívta őket, és közölték, hogy a doktornő táppénzen volt egész héten. Nincs ezzel baj, de azért egy telefonnak/email-nek örültem volna, hogy ez van, majd valamikor megérkezik a lelet. Mert tudok várni, és megértő is vagyok, de az információ hiánytól hülyét kapok. Ma is telefonált az Embör (neki van előfizetéses telója, nekem kártyás, amin általában nincs lóvé), de reggel még nem volt bent a doktornő és a portán nem is tudták, hogy jön -e egyáltalán vagy még mindig beteg, a túlaggódós agyamban már a csonttörés is szerepelt, aminek ugye nem 1-2 nap a gyógyulási ideje, mondom sosem kapjuk kézhez azt a nyamvadt leletet. De mondták, hogy később próbálkozzunk. Amúgy készségesek, nem hajtanak el a telefonos "zaklatások" miatt, és a későbbi újrahívást javasoltak, ami meg is történt, és megnyugodhatok, mert nem ment világgá a doktornő, ugyanis ma már dolgozik, csak nem tudott telefonközelbe jutni, de azt ígérték, hogy majd visszahív. Ha nem, akkor holnap újra hívjuk őket... Remélem még idén ideér! :S

 A pszichiáterhez beérve azzal nyitott a doktornő, hogy húzzam ki magam, mert kajla a vállam, és később fájni fog a hátam. Gondoltam magamban, bár ez lenne a legnagyobb bajom, biztos nem magához járnék csókolom... Meg hagyjon már, tudom, hogy görnyedt vagyok, de leszarom. Próbáltam kihúzni magam még régebben, de nem megy. Sőt, még Alekosz testtartásom is van, de azt ülve nem vette észre. Nah, mindegy, mit várok egy sztk-s elmegyógyászattól... 1 év múlva kell mennem vissza. És arra jöttem rá, hogy ha valaha akkora erőt fogok érezni magamban, hogy megpróbálom letenni a gyógyszereket, akkor muszáj lesz valami magán utat keresni, esetleg valami alternatív megoldást, mert ha rajtuk múlik, akkor életem végéig szedetik a bogyeszokat. Legalább várni nem kellett sokat.

 Frissítés: most (12:07-kor) kelt fel. :) Most próbálom rávenni, hogy igyon teát. Majd eszik (vagy legalábbis megpróbálkozunk vele), és megyünk a doktornőhöz. Most sincs még hőemelkedése sem, de jócskán köhög.

2013. október 20., vasárnap

Megállás nélkül köhög :(

 Holnap megyünk a dokihoz, mert eszméletlenül köhög szegény. Még hallgatni is sok és rossz. :( Tényleg alig van szünet. Hogy fájhat már a hasa is. Az orrszívást továbbra sem állja, meg az itthon fellelhető Abroxolt is csak lefogással tudjuk beadni még mindég. :( És már majdnem lázas is.
 És tök ideges vagyok, mert holnap délelőtt nekem van időpontom orvoshoz, így anyu jön át vigyázni rá, és ő nem arról híres, hogy talpraesett, és gyors reakcióidejű... Azért ráparancsoltam, hogy hozza már el a telefonját, ugyanis hiába mobil, nem szokta magával vinni, nehéz elérni... Mondom ha ne adj' Isten történne valami, csak nem hátrány, ha van nála telefon. Remélem nem kell sokat várni, mert idegbajt kapok. (Még jó, hogy a pszichiátriára megyek, ha megvadulok a várakozástól, biztos adnak valami jó kis cuccot :D :P )
 Kár, hogy délután rendel a gyerekorvos. Amúgy mikor máskor kezdődött volna az egész köhögősdi, mint szombat reggel... De ügyelethez meg nem tartom elég betegnek, de közben meg lehet, hogy az, de nem vagyok doki, nem tudom eldönteni. Szegény, volt, hogy majdnem be is hányt. Ennyire még sosem volt göthös. Emlékszem, mikor arról meséltünk a sógoréknak, hogy szívás, hogy Dévényre kell menni, mire ők: legalább nem beteges. Sajnos már ez sem mondható el róla. :/ De kicsiként tényleg csak párszor volt megfázva, pedig nem is anyatejes volt (és ugye a védőnő fölöslegesen ránk ijesztett, hogy majd mindig beteg lesz, mert tápos).
 Azt olvastam, hogy a köhögésre a párás levegő a jó, de nekünk nincs készülékünk, így a délutáni alvásához lábasban forraltam vizet, és azzal párásítottam. o.O És természetesen mikor fogy el a kamillatea? Persze, hogy vasárnap, így kibicikliztem a Tesco-ba is. De legalább mozogtam. Amúgy alig iszik, alig eszik, viszont történt egy áttörés: hajlandó megenni végre a mézet. Eddig az ellen is tiltakozott.
 Remélem mielőbb meggyógyul szegénykém!!! :(

Bloglovin

 Mivel több helyen a nyereményjáték feltétele (ugye körömlakkőrület van nálam...), hogy kövessük a Bloglovinon is, így nem volt mit tennem, hát muszáj volt regisztrálnom, és mondom ha már ott vagyok, akkor megcsinálom, hogy az én blogomat is lehessen ott követni. És ha jól értelmeztem, akkor ehhez ide el kell helyeznem egy kódot. Kár, hogy nem tudok angolul, de még jó, hogy a Chrome lefordícccsa nekem, így hátha rájövök valahogy, hogy mit is kellene tennem. :)

Follow my blog with Bloglovin

Már nincs annyira elegem :)


píszlávhepinesz forrása:
http://www.pinterest.com/pin/284782376407830815/ 
A szomorú évfordulótól eltekintve már kezdek talpra állni, juhú. Most ha szétidegelem magam, attól nem fog hamarabb megérkezni a lelet, és nem is fog meggyógyulni a leány, csak magamat teszem vele tönkre. Meg ő is megérzi, ha az anyja szar passzban van. Elvarázsolt kislánynak tűnik, sokszor olyannak, mintha nem is lenne köztünk, nem is figyelne ránk, de többször "elszólja magát", hogy hihetetlen érzékeny radarokkal rendelkezik...
 A lelkiállapotom javulásához nagy mértékben hozzájárult egy megható mondat. Történt ugyanis, hogy attól, hogy választ elvétve kapok, sokat beszélek hozzá, és múltkor kérdeztem, hogy szereted -e aput. Meg szereted -e a cicát, meg ilyenek. Nem volt itthon az apja, így nem hallotta, hogy mondta, hogy "szejettyük a aput". :) Én meg nem meséltem el ezt a nagy esemény a férjemnek, de milyen jól is tettem, mert így sokkal nagyobb meglepi volt, mikor a nagy ölelkezés közben spontán közölte vele, hogy: "szejettyük a aput". Csak pislogott az Ember. :) Később azért elárultam, hogy mi áll a háttérben. :) Annyira édes, ahogy mondja, hát mindjárt elbőgöm magam, de tényleg. Na ezekért a pillanatokért is megéri küzdeni, és olyan nagy löketet adnak. Úgy voltam vele, hogy na, a szeretjük az anyut majd pár hónap múlva várható, de nem így történt. Másnap mentem be hozzá, nem volt valami jó kedvem, nyűgös voltam, erre aszongya: "szejettyük a anyut". Hát megbolondulok, gondoltam hirtelen. <3 Nagyon jól esett és el is párolgott a nyűgösségem. Cukorfalat!!! Imádjuk! :)

 Meg elterveztem, hogy ha már úgy is van a gépen egy csomó, a kisasszony állapotával kapcsolatos könyv, akkor mi lenne, ha olvasgatnám, tanulnék, fejleszteném magam... Hisz mi vagyunk vele a legtöbbet, mi is sokat tudnánk neki segíteni. Most is igyekszünk, de azt érzem, hogy csomó esetben elfeledkezünk arról, hogy nála nem jutunk dűlőre olyan dolgokkal, amikkel a tipikusan fejlődő gyerekeknél (legtöbbször) igen, valahogy az ösztönös gyereknevelés (vagy legalábbis amit sejtünk, hogy mit hogy kellene), az nála nem válik be. És néha nem könnyű tudatosítani, hogy a mi lányunkhoz külön kódrendszer tartozik, amit meg kell tanulnunk, ahhoz hogy a mi kódrendszerünket megértse és eligazodjon ebben a világban.

 A jókedv másik okozója, hogy szerintem érezte a férjem, hogy közel állok a zártosztályra való bekerüléshez, és mintha az utóbbi pár napban kedvesebb lenne, el bírnám viselni, ha ilyen maradna. Jó, annyira nem volt vészes a helyzet, de azért jócskán magam alatt voltam és sokat segít, hogy igyekezett éreztetni, hogy szeret, és hogy csináljuk, és erősek vagyunk és hasonlók. Mert sejtem, hogy nem gyűlöl, de olyan jól esik, mikor ki is mutatja nagy ritkán az érzelmeit. Még parfümöt is kaptam! :)
 Meg jó, nem ő a legromantikusabb férfi, de viszont iszonyú sokat segít, a háztartásból, gyereknevelésből maximálisan kiveszi a részét, egy szavam nem lehet, nem kocsmázik, nem ver, nem iszik. Csak mintha ezeket a dolgokat nem annyira venném észre, mint a negatívumokat... De majd igyekszem! Szombaton is maszekolt, de reggel felkelt, és bekészítette a kaját, nekem csak utómunkákat kellett csinálnom. Jó dolgom van, elismerem. Lehet, hogy kissé el is vagyok kényeztetve. :)

 Azért hogy ne legyen teljes az idill, és a lelki béke, szegény Cuki megint megfázott. :( Ömlik az orra, egész nap csak törölgettem, gyógyszert nem hajlandó bevenni és üvöltve kelt. 1 hetet, ha kibírt megfázás nélkül. Móni, a porszívot meglátva sokszor eszembe jutsz, remélem nem csuklasz!
 És eddig legalább csak a orrszívásnál kellett lefogni, az előtte lévő sprézést és az utána lévő cseppentést állta, de már nem. És régen a gyógyszert is sikerült valahogy beleimádkozni, de most kétemberes művelet lett: egyikünk lefogja, másikunk beadja, közben meg szorítunk, hogy ne nyelje mellé. :( Olyan kár, hogy nem lehet megzsarolni, hogy ha beveszed/állod, akkor kapsz valami meglepit... Remélem hamar meggyógyul, láza nincs, még nagyon hőemelkedése sem. De azért extra nyűgös, de nem is csodálom. Engem is kerülget, egyik nap folyik az orrom, másik nap nem; egyik nap fáj a torkom, másik nap nem, de szerencsére még nem döntött le a lábamról. Éljen a Béres csepp! A kisasszony azt is nehézkesen veszi be, nincs is meg nagyon a napi ajánlott adagja, így lehet, nála ezért sem vált be annyira még.

Egy szomorú évforduló volt 18-án :(

 1 éve ölette meg anyósom a macskáját. :( És én ekkor titkosítottam be a régi blogot, mert ő is olvasta, és úgy volt vele, hogy elég annyit unokáznia, hogy elolvassa, hogy mit írtam, és megnézi a képeket... Mindig dicsekedett vele, én meg gondoltam magamban, hova szarjak, személyesen kellene vele inkább találkozni. Ekkor még megvolt a faszija, így nem igazán foglalkozott az unokájával. És szegény macska elaltatását a költözésünk után pár napra időzítette, mert addig ugye míg ott laktunk, mi etettük, és nem egyszerűbb volt elpusztítani szegény párát, mint tovább gondozni??? És nehogy már felhőtlenül tudjak örülni, hogy vettünk egy lakást... Mert úgy volt, hogy mi az ő házrészében laktunk, ő a komájánál, csak mindig jött azzal, hogy ilyen a fickó, meg olyan, és szíve szerint visszaköltözne. Én 1 évet éltem anyósommal még a kapcsolatunk elején, és köszönöm szépen, bőven elég volt, eszem ágában sem lett volna még egyszer... Amúgy a legjobbkor jött rá a visszaköltözhetnék: pont kifogtunk egy lakást 3,7 misiért (természetesen hitelre vettük, a bank alig akart adni, de végül sikerült összehozni). Nagy mázlink volt. Másfél szobás panel, és nem is rossz állapotú a fürdőt leszámítva. Még festenünk sem kellett, és a nő is nagyon tiszta volt, nem bagózott meg ilyenek. Főnyeremény. Igaz, hogy tanyába akartunk menni még pár évvel ezelőtt, de hát változnak az idők. (Gyerekkel kocsi nélkül nem merném bevállalni.) 

 Férjemmel az altatás után megromlott egy kis időre a kapcsolatunk, hisz nagyon az anyja pártját fogta és persze én voltam a köcsög. Volt, hogy egy estét nem is aludt az új lakásban, annyira összezörrentünk, pedig nem jellemző ránk. Valahogy mérhetetlen csalódást éreztem, mert ő tudott a készülő merényletről, és nem szólt nekem, pedig nagy valószínűséggel tudtam volna gazdát találni neki... De még az esélyt sem adták meg, hogy elkerülje a halált. :( És aki ismer, tudja rólam, hogy mennyire imádom az állatokat, és mennyire ki tudok borulni az ilyen értelmetlen gyilkolászásoktól. :( 

Folti, nagyon sajnálom!!! Nem ezt érdemelted! :'(

2013. október 18., péntek

Elegem van!!!!!!!!!

 Unok mindent! Kicsüng a hercsim, és nincs is kedvem visszafognom magam, szóval érzékenyebb lelkű olvasóim, vagy akik ezen blogbejegyzéstől felüdülést várnak, innentől ne olvassanak tovább a saját érdekükben!!!
  •  Totál hülye vagyok: ha nincs fejlesztés, az a baj, ha van, akkor meg az... Ugye új mozgásterapeutánk (vagy mink) van. Kedden voltunk nála, volt még egy kislány, aki pár hónappal idősebb a leányzónknál, és hát, hogy is mondjam, fájt, hogy még a fejlesztésre szoruló gyerekek közt is látszódik, hogy mennyire más a mi gyerkőcünk, mennyire iszonyatosan le van maradva, és tényleg sokszor olyan, mintha más bolygóról jött volna. Sajnálom, próbáltam pozitívan felfogni, de nem megy, hisz ez szar érzés. :( A másik, hogy az új fejlesztő valahogy túl erős a lányunkhoz. Az előző konduktorért a szívem szakad meg, egy tündér volt csilingelő hanggal, elképesztő kedvességgel. Én már komolyan a hangjától megnyugodtam, az a tipikus, legszívesebben megölelném konduktor volt, és a kisasszonyra is hamar ráhangolódott. Bassza meg ez az ország, hogy minden jó szaki, akinek módja van rá, dobbant, és húz innen a picsába... Ugyanis a volt, tökéletes konduktorunk is kimegy külföldre, milyen meglepő, mi? :( Jó, az új sem undok, és nem szeretnék első találkozásból végső következtetéseket levonni, és tényleg aranyos, meg minden, de valahogy nem tudom, még össze kell hangolódniuk/hangolódnunk. Erős személyiség, lehet, túl erős a lányomhoz. A Cuki ugyanis olyan, hogy ha valami túlságosan erőltetve van, akkor végérvényesen nem hajlandó csinálni az ominózus dolgot. Na de ha ezt nem veszi majd észre Zs. néni, akkor majd mondom neki. Oszt ennyi. De akkor is foskaki, hogy az én lányom, mint egy vakegér, csak rohangál, és abszolút minimálisan lehet bevonni bármilyen együttműködésbe. És ezeket az együttműködéseket ne úgy fogjátok fel, hogy valami katonai kiképzés, hanem mind játékos feladat lenne. De az én lányom inkább monológokat ad elő a kibaszott Dóra a felfedezőből ilyenkor is... Szóval ez a kettősség a fejlesztésekkel: ha nincs, akkor elveszettnek, magamra hagyottnak érzem magam, ha meg van, akkor heti kétszer szembesülnöm kell azzal, hogy mennyire fosik mindenre a lányom, és mennyire az ő világában él, és ezt csattanós pofonként élem meg. Mármint ezt tudom fejlesztés nélkül is, csak itthoni környezetben tudok elterelő dolgokat csinálni (netezés, néha egy kis pakolás, főzés meg ilyesmik), de ott együltő helyemben kell szembesülnöm azzal, hogy a kurva életbe is...
  • Még mindég nincs leletünk a Vadaskerti útról... Nem mintha valami egetrengető újdonság kiderülne, de azért mégis na. A cuki fejlesztőnk akinél ma is voltunk, (és ő is új, nem csak a konduktor) viszont szimpibb, mint a régi, várja, hogy mik a javaslatok, ugyanis az alapján állítaná össze a fejlesztést. Ma megelégeltük, így férjem telefonált, és naná, hogy a doktornénink lebetegedett, a héten még nem is dolgozott, így lehet, hogy a várva várt levelünk még fel sincs adva... :/ Vagy a poústa nyelte be, nem tudom. Mindenesetre főbasz és kész. Ha meglátom a bélyegzőn, hogy a poústa csücsült rá, akkor mindenképp írásos panaszt teszek. Vagy jelzem, hogy szíjjanak le! Amúgy meg attól is totál kivagyok, hogy az összes orvosi bizbaszt, ami tele van személyes adatokkal meg mittudomén, csak úgy lazán, közönséges küldeményként adják fel, közben meg fontos levél, örülnék, ha nem 2 hét alatt kapnám kézhez, miért nem lehet ajánlva feladni??? (Az egyébként imádott neurológusunknak ajánlott levélre felbélyegzett válaszborcsit+kitöltött ajánló szelvényt is mellékeltem, mégis sima levélként érkezett meg az igazolás az emelt családira...) Legutóbb, az MR vizsgálat időpontját kaptuk meg úgy postai úton pénteken, hogy kövi hét hétfőjére volt időpontunk, amit a doktornő kért, és a levélben volt közölve a dátum... Oké, férjemnek elég rugalmas a munkahelye, meg apuka a főnöke (mármint gyermekekkel rendelkező férfi; nem a férjem, vagy az én apám), így megértőbb, de elképzelhető, ha szalag mellett melózna az Embör, elküldték volna a jó édes muterjába, ha pénteken 11-kor szólt volna, hogy hétfőn nem gyüvök, mer' a kölök agyát akarják megkskubizni Kistarcsán...
  • Szétcsesződött a biciklim. Jó, ennek egy kicsit örülök, mert ha éghető lenne, már rég felgyújtottam volna, ugyanis mindig szívatott. Mikor megvásároltuk is, könyörögtem az akkor még "csak" szerelmemnek, hogy inkább áldozzunk már pár ezerrel többet egy normális bicóra, de nem, ő egy valami import fost vett, aminek az első utam alkalmával leesett a pedálja, majd 2 hónap után úgy elkopott a külsője, hogy kilátszott a belső, állandóan durrdefektet kaptam, és úgy zörgött csattogott, hogy nem igaz... Szóval sajnos igazam lett, jobban megérte volna inkább egyszer kicsit többet rááldozni, és nem kellett volna állandóan szerelgetni. Most viszont már olyan problémája lett, hogy az én, "semmit fel nem adok" férjem, aki akár Mekk Ellekhez hasonlóan is, de megszerelős típus, szóval legutóbb már ő is azt mondta, hogy ennek annyi, nem nyúl hozzá, nincs értelme, drágább lenne a szerelés, mint amit ér a csotrogányom... Elméletileg faterom kölcsönadja anyu biciklijét, míg nem veszünk. Én valami olyan édi, nőcis kis kerékpárt szeretnék, ami nem monti, hanem olyan retrós. De basszák már meg, olyan drága, hogy ihaj...  
  • Nemrég elbőgtem magam azon, hogy a majd 60 éves anyám sokkal csinosabb, mint én... De komolyan mondom: neki van melle, a hasa sem olyan zebra, mint az enyém, és nem dülled a melle elé... Nem túlzok, az én mellkasomon van ilyen csecskezdemény bimbóval, és csókolom... A hasamat meg már bemutattam (szétnyílt hasizom és az ebből adódó dülledés + temérdek terhességi csík). Nem érzem magam jól a bőrömben. Eddig sem volt túl sok önbizalmam, de most minimálisra csökkent. :( És mikor ezt bőgve elmondtam az anyámnak, mi volt a reakciója????? "De nekem meg kattog a bokám..." Erre én köpni nyelni nem tudtam... Inkább kattogna mindkét bokám, minthogy ilyen lehetetlenül nézzek ki. De mindig neki kell a középpontban lennie, így ráhagytam. Már olyan elvetemült gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy írok plasztikai sebészeknek, hogy műtsenek már meg, -és a bár nem olyan nagyon forgalmas blogomon, de minden zokszó nélkül közzé tenném a tapasztalataimat, és a valószínűleg igen látványos előtte-utána képeket is-, szóval ha van plasztikai sebész ismerősötök/rokonotok, aki jótékony célból megműtene, szóljatok neki. ;) Tudom, hogy ez hülyeség, de álmodozni ér, nem? :) Férjem megkérdezte, hogy de vállalnád? Eskübecsszó, hogy akár holnap a kés alá feküdnék!!!
  • Annyira magányos vagyok, mint még sosenem... Érzem, ahogy a "sima" gyerekes hús vér ismerőseim lekopnak... és kerülök/kerülünk a perifériára. :(
  • Ma, ahogy inaltunk a fejlesztésre, elviharzott mellettünk biciklivel egy ismi anyuka, az 1 évvel fiatalabb lányával akivel a nyáron "bandáztunk" a játszón, és volt lövése róla, hogy furi a lányom. Nem hangoztattam, akinek van szeme, és találkozott vele, az vágja, szóval ez a csajszi nagy boldogsággal mondja a szia után közvetlenül, hogy kisfiú a kövi baba. Én az állmosoly mögül csak annyit tudtam kinyögni, hogy jujj, de jó, vagy valami hasonló, mert amúgy tudtam, hogy terhes, de valahogy mintha nem éreztem volna szükségét annak, hogy tudjam, hogy kiskukist hord a szíve alatt. Olyan fura, fellengzősség volt a hangjában, de persze lehet, hogy csak beképzelem. Mindenesetre én is bicikliztem a terhességem első felében, de nem emlékszem, hogy bárkinek is a szia után odapöccintettem volna a születendő gyermekem nemét. Valahogy tényleg furcsa volt az egész, és persze fájt. Lehet, segg vagyok, valószínű csak az örömét akarta megosztani, de már baszottul elegem van, hogy én mindent hallgassak meg, de rám/ránk meg alig kíváncsi pár ember.
  • Utálok kimenni az utcára... Most, hogy elkezdődött a bölcsi, ovi, és látom a sok kézenfogva sétáló gyereket a szüleivel, szétszakad a szívem. :(
  • A férjem tuti pista (mármint autista)... Ezt nem én találom ki, hanem közösen jöttünk rá. Nem most, már egy ideje sejtjük, és ugye eddig reménykedtem, hogy majd megváltozik, vagy valami hasonló... Ma arról beszélt, hogy van igénye az ölelésre, de amint ténylegesen megölel, 3 másodperc után már zavarja. :( Én viszont egy romantikus, ölelkezős fajta vagyok voltam, ugyanis a lányom és a férjem által átélt megszámlálhatatlan visszautasítás után már enyhült a testi kontaktus utáni vágyam.
  • Nincs jövőképem, karrierem, célom, motivációm, vágyam. Egy részmunkaidős melóban voltam szülés előtt, amivel konkrétan olyan sok bajom nem volt, de nem érzem azt, hogy onnan bármikor is felfelé ívelne a karrierem, vagy legalábbis az óraszámom. Persze, a felvételkor megvolt a mézesmadzag, hogy ha jól dolgozom, lehetek több órában is, de én csak picit voltam puncsos, így elképzelhető, hogy kábé 10 évet kellene lehúznom 2 órában azért (igen, ilyen röhejes óraszámban dolgoztam, de a munkanélkülinél talán jobb volt, és ide is protekcióval jutottam be...), hogy előléptessenek 4 órás dolgozóvá. :D :P :( (És bár az öndicséret büdös, de szerintem jól dolgoztam. Vagy legalábbis becsületesen. Lehet, hogy az átlagnál egy kicsit lassabb vagyok, de meg lehetett volna nézni a hiba arányomat, tudtommal nem kellett utánam túl sokszor javítgatni.)
  • Az egyik ismerősöm/rokonom eltervezte, hogy újabb babát szeretne szülni, jelenleg "gyártási fázis alatt vannak" és ő lesz a 3. utóduk. Nem a gyereket sajnálom tőle, hanem azt az érzést, hogy mekkora célja van már az életének, és mekkora jó már, hogy lesz újabb gyerkőce. Én szülni nem fogok, nagyon szívesen fogadnék örökbe, de a bogyeszok miatt már eleve esélytelen vagyok, és sajnos a férjem meg egyébként sem szeretne örökbefogadni. :(
  • Már egy csomó ideje rágódom azon, hogy találkozzak és elbeszélgessek a rokonomékkal, akiknek súlyosan érintett, majdnem velem egykorú, autista gyerekük van. Régen anyuék által volt, hogy összejártunk, mikor még gyerek voltam, de aztán valahogy elmaradtak ezek az összejövetelek. Ha az utcán találkoztunk, mindig jót elbeszélgetünk, nem feltétlen az autizmusról, de alapvetően is bírom őket, de valahogy van bennem egy félsz, hogy most hogy nézne már ki, hogy ha odaállnék eléjük, hogy helló, kiderült, hogy az én gyerekem is autista, dumáljunk már erről... Szóval ez olyan izén hangzik. Pedig nagyon érdekelnének a tapasztalataik. Ahogy észrevettem, szívesen beszélnének róla, de igazából fájdalmat sem szeretnék okozni nekik azzal, hogy felszaggatom a kérdéseimmel a rég elvarrott sebeiket. És lehet, hogy az is rosszul esne nekik, hogy ugye most már sokkal több fejlesztési lehetőség van, míg mikor az ő fiukról derült ki, hogy auti, még magáról az autizmusról sem nagyon volt a szakemberek közt sem annyira mélyreható tudás, hisz akkor még ritka dolognak számított... De közben meg elképesztően érdekelne, hogy anyaként és apaként hogy lehet feldolgozni, hogy autista a gyerek. Nekem most valahogy ez nem megy, nagyon fáj, hogy nem tudtunk egészséges (vagy legalábbis átlagos) utódot nemzeni, és kíváncsi vagyok, hogy hogy lehet ezen túllépni. Ők nem vállaltak több gyereket. Érdekelne ez is, és az is, hogy a házasságukra milyen hatással volt a fiuk állapota.
  • Kamasz akarok lenni, és be akarok rúgni és cigizni akarok, és felelőtlen akarok lenni, és ilyesmik... Kissé szétcsúsztam úgy érzem. :/ Ehhez az életérzéshez most nagyon jól esik Marilyn Mansont hallgatni...
  • Meg is jött (lehet, hogy ezért is vagyok ilyen morcos) és ráadásul fogytán még a pinaszappanom intim mosakodó gélem is. Ja, ez menstritől függetlenül csak úgy eszembe jutott, mert ezen is szoktam kissé dühöngeni, hogy milyen drága, kész rablás, de a hüvelyem normál pH-jának fenntartása minden pénzt megér. :P Amúgy tényleg úgy megszoktam már, hogy nem tudnám nem használni, és végül is sokáig elég, de akkor is cseszett sokba kerül.
Na, hagyok panaszt későbbre is. :)

2013. október 14., hétfő

Mattító fedőlakk, folyékony homok

 Múltkor írtam, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak, és meg kellett vennem egy mattító fedőlakkot. :) Annyira beleszerettem, hogy nem igaz! Rengeteg lehetőséget rejt. Na nem saját ötletekből táplálkoztam, hanem láttam pár helyen, hogy milyen szép, ha vegyítjük csillogós lakkal is. Így nekiveselkedtem, és ez lett belőle. Nem profi, de nekem tetszik, és annyira jól lefoglal, kikapcsol, szeretek bíbelődni a karmaimmal. Én nem is értem, hogy miért hanyagoltam el ennyire a körmeimet eddig. (Ja de, tudom: a lustaság nagy úr, meg alig volt pár lakom.)

Olyan kis elegáns. :) A csíkokhoz szigszalagot vágtam csíkokra, míg a pöttyök gombostű segítségével készültek. (a középső ujjam az csak ilyen festegetés, az nem lett túl jó...)


 A lábkörmeimet meg most kísérleti alanyoknak használom. :) Itt úgy csináltam, hogy a fentebb is használt sötétszürke lakkra tettem fehér pöttyöket, majd a végén mattítottam. A képek nem annyira adják vissza, élőben sokkal jobban látszódik, hogy milyen kis különösek, hogy nem csillognak.

A kislánykám szerint koszos. :D Hiába mondom neki, hogy pöttyös. :)

Frissítés: Ma vettem egy homok hatású lakkot és szerelem lett első látásra. :) Nem bírtam ki, fel kellett kennem kipróbálásra. Nagyon nagyon tetszik, olyan kis különleges, hogy a felszíne tapintásra rücskös, csillogó, de mégsem hivalkodó. Imádom! Moyre márkájú és a gatyám sem ment rá (470 Ft), könnyű felvinni, gyorsan szárad, szóval tényleg szercsilávcsi. :)

2013. október 13., vasárnap

Bölcsi dilemma, program, nőgyógyász

 Pár napja azon agyalunk férjemmel, amit a beiratkozásnál mondott a bölcsivezető, vagyis hogy az nem a legszerencsésebb, hogy áprilisban elkezdem beszoktatni, épphogy beszokik, majd jön a nyári szünet, amikor is összevont csoportok, új helyszínek, stb. Ez egyszerre egy "sima" gyereknek is nagy és sok változás, nem hogy az állandósághoz erősen ragaszkodó, valószínűleg autista kisasszonynak... Így, ha sikerülne lezsírozni az Embör munkahelyén, akkor maradna itthon szeptemberig. Úgy lenne, hogy én elmennék hajnalban a 2 órás melót lezavarni, hazarobognék, ekkor férj menne dolgozni. (Csak kis időről van szó, és ha minden jól alakulna, akkor szabikkal trükközve meg lehetne oldani azt, hogy az uram később kezdi a munkát.) Anyu itt lakik nem messze, de hát biztos nem vállalná azt, hogy több hónapon keresztül 3/4 7-re idejöjjön... Egy kicsit lusta hölgy, nem akarom bántani, neki is mondtam már, és tudja is magáról. Szerintem tőle örököltem én is... :D Anyósom meg dolgozik.

 Tegnap találtam egy Boardmaker nevezetű programot, amivel könnyebben lehetne napirendi kártyákat, folyamatábrákat és mindenféle vizuális segédeszközöket gyártani. És így akkor nem is kellene vennünk, meg a rajzolást is megúsznám. Bevallom, hogy vért izzadtam, miközben azt a pár kártyát rajzoltam régebben. Nem maga a rajzolás volt a nehéz, mert az olyan amilyen (legalább jót röhögtem a végeredményen, aki lemaradt volna e remekekről, ITT megtekintheti), hanem mivel én nem vagyok kreatív, magának a kártyáknak a kigondolása nem ment könnyen. Szerintem köze van ennek ahhoz, hogy miután enyhült a Cuki érdeklődése irántuk, így nem erőltettük, hanem nagyon hamar beletojtunk, pedig nem kellene. Na de majd most! :)
 Elsőre kicsit bonyolultnak tűnik a program, de majd belejövök. Van vagy 4000 kép, és lehet beletenni saját fotókat is meg mindenfélét, úgyhogy jó kis cucc. IDE kattintva letölthetitek a 30 napos próbaverziót. Izgi!!! :)

 Holnapra van időpontom nőgyógyászati rákszűrésre... De közben meg már a megjövésnek is itt az ideje, és ennek bizonyos jelei is vannak (rózsaszínezgetés), így fingom sincs, hogy lemondjam -e. Egy kicsit örülnék, ha megjönne, ugyanis semmi kedvem menni. Pedig kellene... De valahogy szülés óta más ember lettem. Előtte nem voltam ilyen mindentől fosós, most meg?! Már ha rágondolok a vizsgálatra, kiráz a hideg, előtte meg simán elmentem. Mondjuk ahhoz a helyszínhez rossz emlékek is kapcsolódnak, szóval lehet, hogy ezért is félek jobban oda menni, mint mondjuk a fogorvoshoz. (Oda is holnap kéne menni, de közben a torkom is kapar, így azt biztosan csúsztatom.) Ja és a hónapban még az elmegyógyászaton is jelenésem van (Váááá, annyira gáz, nemrég néztem a leleten, hogy már így hívják, régen csak simán pszichiátria volt, most meg elmegyógyászat. Nekem ez olyan ijesztően hangzik...), plusz még bőrgyógyászati rákszűrésre is van időpontom, szóval ez az október nagyon orvoslátogatósra sikerült...

2013. október 11., péntek

Nyereményjátékok!!!

 Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a blog oldalsávjába helyeztem el képeket, amelyekre kattintva olyan blogokra juttok, ahol nagyon jó csajos dolgokat (körömlakkot, szájfényt, stb.) lehet nyerni. Ha van kedvetek, játszatok! :)

2013. október 10., csütörtök

Lelkileg ingatag...

 Mámmint én meg az uram. A fene nagy jókedvem addig tartott, míg haza nem jött, és nem kezdtünk el mélyrehatóan beszélgetni... Semmi vész és katasztrófa, és semmi dráma, csak úgy dumáltunk. Nem akarunk válni és költözni sem, szóval ilyen téren minden oksa, csak olyan szar látni, hogy ő is szenved. Mert akárhogy is nézzük és szépítjük, de ez akkor is szívás. És szemétség, és igazságtalanság! Lehet, hogy sokan legszívesebben megköveznétek a következő gondolatomért, de egyszerűen nem értem, hogy ha van Isten, akkor miért jó neki, vagy legalábbis miért engedi, hogy gyerekek szenvedjenek, betegek legyenek, meghalljanak? (Anyu szerint most itt a Sátán az úr, de akkor meg azt nem értem, hogy Isten miért hagyja, miért nem taszítja le a trónjáról? Nekem amúgy semmi bajom a vallásos emberekkel, amíg nem akarnak megtéríteni. Tiszteletben tartom mások vallását, és eléggé szomorú vagyok, hogy nekem nincs hitem. Szeretném, de valahogy nem megy. Nem zárkózom el teljesen és idővel lehet, hogy menni fog, de jelenleg nem.) Közben meg ott van például a "drágalátos" féltestvérem, aki akkora link, hogy nem igaz, csak iszik, meg mindenféle gusztustalanságokat csinál. A saját anyjával (aki az én anyám is ugye), úgy beszél, mint más a kutyájával sem... Nem eszik vitamint, csak vedel és cigizik, szerintem a táplálkozása sem a reformkonyha szerinti, és mégis makk egészséges... Mamákám mondta mindig, hogy ő annyira gonosz, hogy az ördög is megijed tőle, és visszaküldi. Van benne valami. És ami még rettentően felidegesít, hogy neki a sors adott egy teljesen egészséges gyereket és mégsem becsülte. Nemnemnem, félre ne értsen senki, nem lennék boldogabb, ha neki is fura gyereke lenne, én azért vagyok dühös, hogy nekünk nincs átlag gyerkőcünk. Arról nem beszélve, hogy ő, mikor 4 éves volt a lánya, engedte, hogy az élettársa kivigye külföldre. Azóta sem látta, és ennek már kb. 14 éve. És tehetett volna azért, hogy nála maradjon a gyereke. Nem megyek bele még mélyebben, de a linkségének köszönhető ez az egész. :(

Annyira jó lenne tudni, hogy a sorsokat miféleképpen osztogatják; vagy azt, hogy mi a cél. :/  

Most meg is ijedtem, mert az motoszkál bennem, hogy mi van, ha nekem ez túl nehéz kereszt? Én nem vagyok erős sajnos. :( Természetesen az ember, ha jó szülő, mindenre képes a gyerekéért. Ezt érzem is magamban, tényleg tűzbe mennék érte, de  valamiért félek, hogy a teher alatt összerogyok, és nem tudok majd tovább menni a nekem szánt úton, és nem lesz bennem elég tartás, hogy segítsek a lányomon. Ebbe nagyon ijesztő belegondolni. Mert ő kire számíthat, ha nem ránk??? Össze kell szednem magam! Erről eszembe jut az Office, mert ott, mikor Pam és Michael kiléptek a munkahelyükről, és új céget szerettek volna alapítani, akkor szinte mindig úgy volt, hogy ha az egyikőjük összeomlott, akkor a másik volt erős, és fordítva. Valahogy nálunk is így érzem: ha férjnek nincs türelme a lányhoz, akkor nekem megsokszorozódik és fordítva. Egyébként a The Office a kedvenc sorozatom, jó szívvel ajánlom. Az első rész után az volt a véleményem, hogy mi ez a szar, de több rész megnézése után már örök kedvencként lépett elő, és tegnap kezdtük el hatodjára az elejétől nézni. :D

Most egyébként a körmöm teljesen igazodik a lelkivilágomhoz: tudom, hogy a trutyi (vagyis a fekete repedezett lakk) alatt ott vannak a színek, és a fehérség, ami számomra a reményt jelenti, de most még csak ilyen fekete szűrőn keresztül látom... Tudom, hogy jobb lesz idővel, csak ki kell várni. Addig meg nem nyavalyogni (túl sokat), hanem tenni és csinálni és előre tekinteni, erőt gyűjteni és hasonlók. Csak ezt leírni könnyebb, mint a gyakorlatban megvalósítani...

Tutkóság van! :)

 Tegnap hívott a gyógypedagógus, hogy ma menjünk. Jaj, úgy örülök, nagyon szimpatikus ő is. Mikor Hancsika meglátta, nyüszített. :D Barátságos gyermek. :D Kedves, aranyos az új gyógypedagógusunk, már tegeződünk is és ami még ennél is fontosabb: van tapasztalata autikkal. A réginek nem igazán volt, és úgy állította össze a feladatokat, hogy azoktól a kollégáktól kért ötleteket, akik auti speckósok. Én nagyon örülök, hogy most ilyen téren tapasztaltabb szakemberhez kerültünk. Az előző is jó volt, hisz a nevére a jutifalatos gyakorlatok után kezdett el hallgatni például, de nála valahogy azt éreztem, hogy ezen a területen nem olyan magabiztos, gondolom, mert nem volt annyi tapasztalata.
 Beszélgettünk, a Cuki játszogatott, persze hozta itt is a furcsaságait, de hát ugye ezek miatt kell mennünk. :) De amúgy édes volt és még a gyertyát is el sikerült fújnia.

 Tegnap a TSMT elmaradt, mert lebetegedett a konduktor. És ma meg már megtudtuk a rossz hírt: kimegy külföldre. :( Pedig őt nagyon imádtam, maga volt a kedvesség, csodálatos, megnyugtató kisugárzása volt. Sajnálom nagyon, hogy elmegy. :( De rendes volt, mert ezt nekem már hónapokkal ezelőtt említette, hogy előfordulhat, hogy ő lelép, így nem ért akkora sokként.
 Így itt is új szakembert kell megismernünk... Ő állítólag nem is csinál TSMT-t, vagy legalábbis Hancsedlivel nem, hanem valami nagymozgásos akármi lesz. Olyan szempontból nem estem kétségbe, mert a régi konduktorunk mondta, hogy a leányzó jelen fejlettségi szintjéhez már szinte az összes feladatsort megcsináltuk (1-2 ha lett volna még, utána így is úgy is csoportosra kerültünk volna). A többi tréning az már összetettebb, és együttműködést igénylő lenne, ami ugye nem az erőssége a kiscsajszinak...

 Nagyon örülök, hogy elkezdődött a korai, így sokkal nyugodtabb a lelkem, nem érzem magunkat olyan elveszetteknek. :)

2013. október 9., szerda

A Vadaskert Alapítványnál voltunk (hosszú verzsön)

Vigyázat, tényleg hosszú lesz! ;)

 Szóval az úgy volt, hogy este nehezen aludt el a leányzó, reggel meg alig bírtam felkelteni 8-kor. Én is nehezen tudtam elaludni, ugyanis férj horkolt, Hancsesz meg sokszor fel is sírt, így komoly 2,5 órát sikerült aludnom. Nem voltam túl kipihent. o.O

 Az odaúton is ügyes volt, jól viselte a majd 2 órás vonatozást. Persze Dóra és Bogyóék sokat segítettek. ;)

 Odaérve persze nekem pisilnem kellett, a vonaton nem szeretek. Nem csak azért, mert undi, hanem mert én valamiért félek attól a luktól. Kiskoromban attól rettegtem, hogy beleesek... Így beugrottunk a WestEnd City Center-be. És abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy láttam VV Gombit!!! :D Durva! Most gyorsan rákerestem a nevére, és lehet, hogy sok Bogyó és Babócát néztem, mert azt hittem, hogy VV Gömbinek hívják. :) :P (Nem vagyok egy nagy valóságshow rajongó, de mikor ez a széria ment, akkor voltam terhes, így jó szívvel gondolok vissza ezekre az időkre. Ekkor még nem volt laptopom, esténként férj gépezett, én meg rákaptam az ilyen agytompítós műsorokra :D )

 Ezután villamosra szálltunk, ezt is jól viselte a csemete. Láttam ablakon keresztül a Margit-szigetet (még sajnos sosem voltam ott, egyszer jó lenne), meg a villákat a dombon, és egyből eszembe jutott a Kaukázustól az Ingatlan című dal. :) És elképzeltem, hogy milyen fasza lehet már ott lakni. 

 Majd le köllött szállni a villanyosról. És útnak eredtünk. Alföldi lakókként azért lihegtünk az emelkedőkön. :) Azért meg tudnám szokni... Majd kiértünk a Hűvösvölgyi útra. Férj tervezte az útvonalat. Persze, ő azt képzeli magáról, hogy nagyon jól tud tájékozódni, de ezt már többször megcáfolta. :D (A hegyekben is legtöbbször miatta tévedtünk el). Szerintem amúgy azért nem megy neki annyira, mert túlságosan is bízik magában, én viszont minden apró részletet próbálok lejegyzetelni, és most is nekem tűnt fel, hogy valószínűleg "eltévedtünk". Ugyanis egyszercsak látom, hogy ki van írva tőlünk jobbra, hogy Vadaskerti utca. Mondom, figyuzz már, nem erre van valamerre? Mire ő: -nem, nem még menni kell. Na addig mentünk, hogy már kezdte elhinni, hogy valami nem okés. Alig voltak járókelők (autó annál több), de azért sikerült lecsapnunk egy turbékoló párra, és valóban nekem volt igazam, így fordulhattunk vissza... És persze mondtam, hogy -látod, látod, sosem hallgatsz rám, drága férjem, pedig igazam volt. :D Nem veszekedtünk, nem szokásunk szerencsére, de ilyenkor olyan jó piszkálni. :) Ő is mindig csesztet, így legalább visszakapja kicsit. :P És jó volt a megérzésem, hisz a Vadaskert utcával majdnem szemben volt a Lipótmezei út, ahol a Vadaskert van. A lényeg, hogy odaértünk időben.

 Recepción papírokat leadtam, a dvd-t viszont a hölgy visszaadta, és mondta, hogy majd a doktornőnek adjam. Ekkor féltem, hogy na, feleslegesen szarakodtam vele (még át is nevezgettem a videókat, mondom hátha izgalmasabb és figyelemfelkeltőbb egy olyan videó, aminek az a címe pl., hogy lóbálás4, mint a DSCF67012).

Van egy szuper kis játszósarok labdatengerrel, kiskonyhával. A cipőt le kell venni, és ez a kis disznófülű azzal szenvedett, hogy ha rajta volt, akkor be akart mászni a labdatengerbe, ha viszont levettem róla, akkor elment rohangálni. Olyan redvás volt már a végére a világos zoknija, hogy nem igaz, de már nem érdekelt, mert vagy hatszor le-fel veszegettük a cipellőt. Szerintem szívatott. :) Egy tesztet is ki kellett tölteni.

Nemsokkal utána már jött is a doktornő. Férjem először letegezte (később korrigált)... :D Gondoltam magamban, hogy jól van Embör, tudom, hogy laza vagy, de azért ne most már. De tényleg nagyon fiatalos nő, és hirtelen azt sem tudtuk, hogy mit akar tőlünk. De aztán bemutatkozott, kezet fogtunk (mindig meglepődöm, hogy nagyvárosokban ez a módi, esküszöm, itt a mi kis városunkban nem találkoztam még ilyen szituval).
 Felmenetünk a doktornő szobájába. Kérdéseket tett fel, közben jegyzetelt. Ja, én azzal kezdtem, hogy átadtam a dvd-t, mondom ha nem nyomom a kezébe egyből, akkor tuti elfelejtem.
 Először megrettentem, mert azt éreztem a szavaiból, hogy nem örül, hogy ott vagyunk, mert mondta, hogy már annyira alaposan és sokrétűen ki volt vizsgálva a kislány, hogy érdekelné, hogy miért jöttünk el ide is, miben látjuk, hogy tudnának segíteni. Kifejtettem, hogy hát ugye a fejlesztések szempontjából nem mindegy, és hogy Szegeden nem igazán voltunk elégedettek, meséltem, hogy kapásból rámondták, hogy értelmi fogyatékos meg ilyenek. Nem szidtam őket, csak a tényeket vázoltam fel. Ezek után megváltozott a doktornő hozzáállása, megértette, hogy miért hoztuk a nagylányt.
  Közben figyelgette a Cukit is, aki hozta a formáját. Le-fel rohangált és hasonlók. Mindenképp fennáll nála a látottak és a hallottak alapján a pervazív fejlődési zavar (ez átható fejlődési zavart jelent, minden autizmus pervazív zavar, de nem minden pervazív fejlődési zavar autizmus), de ő úgy gondolja, hogy nagy eséllyel auti. A kora miatt nem meri kapásból rámondani, hogy érintett. De mondta, hogy megnézi a videókat, elolvassa a tesztet, és ha azok nem bizonytalanítják el, akkor valószínűleg autizmus spektrum zavar diagnózist kap. Mindenképp speciális fejlesztések kellenek neki. Javasolta a PECS kártyák bevezetését, hátha rá bírnánk venni, hogy kommunikáljon. Felkészített, hogy lehet, hogy találkozom olyan, főleg idősebb logopédusok véleményével, hogy beszélő gyereknél káros ez a módszer, de azt mondta, hogy a személyes tapasztalata az, hogy ez nem így van. Persze ez sem válik be mindenkinél, de nagyon sok esetben hatékony.
 És a nagy megvilágosodás: én az hittem, hogy mifelénk azért ilyen óvatosak az autizmus diagnosztizálásával (3 éves kor alatt nagyon ritkán születik meg, míg Amcsiban a 18 hónaposra lazán ráteszik a kódot), mert hogy nem akarják, hogy a szegény gyerek meg legyen bélyegezve, és ha kiderülne, hogy mégsem az, akkor nem lehet levenni, és megpecsételődött a sorsa. Na, lehet, ez is benne van a pakliban, de az is, hogy ugye az autizmus nem egy kinőhető valami, így az orvosok többsége úgy van vele, hogy vár, mert ha kiderül, hogy mégsem érintett, akkor ez azzal jár, hogy hibás diagnózist állított fel, és hát mint tudjuk... De ugye ez a kivárásos szisztéma meg ellentmond annak, hogy minél korábban kezdjük el a speciális fejlesztést és nem igazán a gyerek érdekit tatja szem előtt. A doktornő véleménye az, hogy a mi kislányunknál ő inkább megkockáztat egy esetleges téves diagnózist, mert nagy szüksége van a megfelelő fejlesztésekre, segítő módszerekre, és gondolom én, hogy egy pervazív zavar kódra nem jár annyi, vagy nem annyira speciális, vagy nem is tudom. Szóval ő úgy vélekedik, hogy Hancsikánál, mivel nagyon markánsak a tünetei, nem hinné, hogy mellé nyúlna a diagnózissal, és fölösleges várni. Befeküdnünk sem kell, áprilisban lenne csak rá mód, és azzal fél évet elpazarolnánk, és több, lényegi információ nem derülne ki róla jelenleg.
 Volt egy kínosan vicces szituáció is, ugyanis felmerült a kézhuzigálás, amit ugye a kisasszonykánk is előszeretettel művel. Erre mondja a doktornő, hogy sok szülő ilyenkor úgy érzi magát, mintha tárgy lenne a gyereke szemében. Természetesen férjem nem bírta magában tartani, hogy én azt mondtam, hogy úgy érzem magam, mintha egy fasz lennék, amit állandóan huzigálnak. :D De így öcsém, ezekkel a szavakkal adta elő magát a szívszerelmem. Úgy égett a fejemről a bőr, hogy nem igaz! :)
 A PECS-en kívül javasolta a napirendi kártyák és a folyamatábrák használatát is. Bevallom, az utóbbi időben nem igazán csináltuk a napirendezést. Valahogy egy idő után nem úgy reagált rá, mi meg beletojtunk... Pedig csinálni kellene. Szerintem majd veszünk az auti boltban (bizony, aki nem tudná, van autista bolt is ám, kérem) kellékeket, mert én nem vagyok kreatív, hogy rajzolgassak, meg laminálónk sincs, egyszerűbb, ha veszek. 80 Ft/db, de ha azt nézzük, dekor boltban megcsináltatva sem lenne sokkal olcsóbb.
 1 órát bent voltunk, de gyorsan szaladt az idő, kedves volt nagyon a  doktornő. Még attól sem akadt ki, hogy elárultam, hogy rohadt sokat nézi a Dórát, mert egyszerűen kikönyörgi. Erre azt mondta, hogy idővel azt kellene elérni, hogy jutalmazásnak használjuk a mesét. Nem volt ismeretlen számára a problémánk, mert mondta, hogy a fiú gyerekes szülők meg úgy érzik, hogyha még egy Thomast kell megnézniük, hallgatniuk, világgá mennek. :D Szóval pikk-pakk végeztünk is, és elégedetten távoztunk.

 A leleteket postai úton fogjuk megkapni, kíváncsi vagyok nagyon, hogy végül a doktornő hogy döntött: auti vagy pervazív fejlődése zavar lesz -e a diagnózis. Úgy várom a postást, mint a messiást. Lehet, hogy ha kézhez kapom a leletet, akkor majd leesik, jobban felfogom és talán meg is borulok, de most így 1 nap elteltével sem érzem úgy, mintha összedőlt volna a világ. Jó, persze nem örülök, de a megkönnyebbülés továbbra is tart. És valahogy férjemen is azt látom, hogy máshogy áll a lányhoz. Magamon is ezt veszem észre. Mintha jobban elfogadnánk, hogy nem azért ilyen, hogy minket idegesítsen, hanem most már kézzel fogható oka is van. Persze eddig is tudtuk, hogy nem szemétségből furi, de párszor eszembe jutott, hogy mi van, ha direkt csinálja.

 Tényleg csak ajánlani tudom a Vadaskertet. Már maga a hely is gyönyörű (nem lehangoló, egyáltalán nincs kórházas benyomása).

 A hazaút is szerencsére simán ment. Kicsit megszunnyadt, de ahogy fel próbáltuk tenni babakocsistól a vonatra, felkelt, és nagyon elkeseredetten sírt 10 percet kb. Bámultak az utasok, de már nem érdekel. Tök higgadt maradtam, és lettem ideges. Szegénykém így is egy hős volt, hisz én nem betegen is elfáradtam, ő meg náthásan csinálta végig az utat, és nagyon jól viselkedett. :)

2013. október 8., kedd

Röviden a mai napról

 Hú, szerencsére sikerült eljutnunk. A lányom egy hős kis csajszi, hőemelkedése és náthája volt, meg keveset aludt, de mégis nagyon ügyes volt, egyem is meg! :) Csak egyszer kapott sírórohamot, de nem volt vészes.

  Voltak izgalmas dolgok, nagy megvilágosodások és csupa pozitív élmény. De erről majd holnap írok hosszan, most hulla vagyok, tegnap az aggódás + hangosan horkoló férj + sűrűn felsíró gyermek kombináció oda vezetett, hogy kemény 2,5 órát aludtam...

 Doktornő nagyon szimpatikus volt, picit több, mint 1 órát voltunk bent. Pervazív, azaz átható fejlődési zavar fennáll nála, és a doktornő szavait idézve, markánsan hoz autisztikus tüneteket, nagyon nagy a valószínűsége, hogy autista. (Nem szó szerint idézek, de valami ilyesmi volt.) Nem volt hiábavaló a videók összeválogatása, hisz mondta, hogy megnézi, és vidik és a hosszú kérdőív alapján vagy pervazív zavar, vagy autizmus lesz a diagnózis. A leletet postázza, így hét végén, vagy jövőhéten kiderül, hogy hogy dönt.

 Jelenleg szerintem fel sem fogtam még, olyan, mintha álmodnék. Olyan furi... Lehet, hogy ha olvasom majd a leletet, akkor kézzel foghatóbb lesz, és lehet, hogy ki is borulok egy kis időre, de jelenleg megkönnyebbülést érzek. És nincs már bennem akkora bizonytalanság, hanem most azt érzem, hogy teljes gőzzel belevetem magam, hogy hogy lehetne ennek a csodás kis nyuszkónak abban segíteni, hogy könnyebben eligazodjon a világunkban. Nem vagyok abban teljesen biztos, hogy az állami fejlesztések feltétlenül elegek lesznek (a gyógypedagógiai foglalkozást tartó új hölgy telefonált, hogy még nem tudják, hogy mikor mehetünk, mert ugye nem kell ecsetelnem, hogy szétkúrták a fejlesztéseket, hogy ennének herét!, holnap viszont indul a TSMT buli, már ez is valami így október majdnem közepén... és itt esküszöm, hogy nem a gyógypedeket, konduktorokat szidom, hanem a rendszert), de nem fogom hagyni, hogy ezek az értékes korai hónapok tétlenül teljenek. A hogyant még nem tudom, de rajta vagyok!

 Holnap pedig hosszabban is kifejtem a kalandunkat. És nem állítanak valótlant, akik arról számolnak be, hogy a Vadaskert jó hely! Tényleg az! Úgy érzem, végre jó helyre kerültünk! :)   

2013. október 6., vasárnap

Meleg, kommunikáció

A cím szavai nem függnek össze, most egy ilyen zagyva bejegyzés lesz...

Ma olvastam egy érdekes blogbejegyzést. :) A címe: Kisokos tudatos homofóbok részére. Tudnotok kell rólam, hogy nekem semmi bajom a melegekkel, sőt! Személyesen is ismerek pár homoszexuális embert. Az egyikőjükkel még le is szerettem volna feküdni jó pár évvel ezelőtt, akkor még nem tudta ő sem magáról, és a barátságunkra hivatkozva utasított el, amire én meg megsértődtem és arra gondoltam, hogy annyira gusztustalanul nézek ki, hogy még egy illuminált egyéjszakás kalandra sem vagyok jó. :) De aztán megbékéltem és azóta is imádom. Az alábbi linken elolvashatjátok a bejegyzést:


Nem bírom ki, muszáj idéznem belőle. :D

"5) A gyerekedet felelős szülőként lehetőleg még négy éves kora előtt vidd el a meleg felvonulás elleni tüntetésre, hadd tanulja meg a kölök időben utálni a buzikat. Egy gyerek se születik homofóbnak, azzá kell nevelned. Az erkölcsi érzékenységed és a közszemérem védelmében üvöltözz minél erkölcstelenebb és minél közszemérem-sértőbb káromlásokat a felvonulókra. Ne felejtsd, hogy mindezt az ifjúság védelmében teszed!"

A másik, ami miatt billentyűt ragadtam, hogy elsírjam itt, hogy azon agyaltam, mikor a mai délutáni alvásából önkívületi állapotban üvöltő gyermekemtől szerettem volna megtudni, hogy mije fáj, miért sír, mi a baj, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha kicsit jobban kommunikálna. Ez nem hiszti volt, hanem olyan igazi, fájdalmas zokogás. Próbáltam mutogatással is érdeklődni, de persze választ azóta sem kaptam. :/  Na de majd pár év múlva hátha!

Az alvászavarom bődületes mértéket öltött, teljesen felborult az alvásciklusom. Szívás!

Aztán Móninál is olvastam hozzászólásban, meg itt is írtátok már többen, hogy mekkora jók vagyunk, hogy ilyen hamar észrevettük, hogy valami nem okés a lánnyal. Jól is esnek amúgy ezek, de mivel velejéig negatív és pesszimista vagyok, így eszembe jutott az, hogy ez a korai gyanú lehet, hogy azért született meg, mert Hancseszka nem is enyhén érintett, hanem mondjuk közepesen??? Mert tényleg nem kell nagyon szemfülesnek lenni, hogy észrevegyük, hogy ő valamiért más. Egyszerűen sikít róla. Ez így blogon keresztül soha a büdös életbe nem fog átjönni, ahhoz egy teljes napot kellene velünk töltenetek, hogy megértsétek, hogy miről rinyálok itt állandóan. A hasonló cipőben járók nyilván vágják, de a kívülállóknak el is hiszem, hogy sokszor érthetetlen és felfoghatatlan, hogy mi a fene bajom van. No mindegy, remélem egy picit okosabbak leszünk kedden... 

Kicsit fagyos a hangulat...

 Feszültek vagyunk a keddi vizsgálat miatt és ezt szerintem jócskán megérzi a Cuki, így ő meg nyűgös. Még mondjuk az orra is folyik, de orvoshoz el sem vittem, mert még hőemelkedése sem volt (egyszer volt épphogy 37 egy pici ideig), mondom rittig olyan szerencsétlenek lennénk, hogy ott elkapna a legyengült immunával valami másfajta akármit is, így inkább adok neki Béres cseppet meg C-vitamint, és bizakodom.

 Lehet, hogy nem fogják megnézi, de arra gondoltam, hogy csinálok egy dvd válogatást a Tündibündi furcsaságairól. Vinni kell fénymásolatot a leletekről (anyáááám, rengeteg papírja van, megfordultunk már pár helyen...), így mondom mellé csatolok egy dvd-t, majdcsak nem vágják hozzám.
 Már majdnem átnyálaztam a 2,5 év termését, és nem volt valami jó érzés nézegetni a vidiket. Mármint szerencsére voltak cuki videók is, meg olyanok is, amiken hangosan röhögtem, de azért rengeteg a lóbálós, ujjait furcsán lebegtetős, nem kommunikálós, nevére nem hallgatós, stb. is. :(

 Ember is hót idegbeteg... Türelmetlen, zsémbes vénemberhez hasonlatos. Mondjuk én sem panaszkodhatok. Kiállhatatlan picsa lettem, felerősödött a szorongásom is, mert találtam a körmömön sötét csíkot, és hát gugli szerint akár melanóma is lehet. Amúgy is rengeteg atípusos anyajegyem van, így ez egy örök félelmem. Az a mázli, hogy október végére van időpontom bőrgyógyászatra, mindenképp megmutatom.

 A megfázás miatt a keddi fejlesztést lemondtam, és milyen jól tettem, ugyanis az az ominózus nemalvós este után lett volna. Hozzászólásban írtam, de itt is megörökítem, hogy hajnal 2-kor elaludt 10 percre, majd felkelt, fél 4 fele már idegbeteg voltam, férj átment hozzá, odaadta neki a telefonját mesét nézni (áldom az eszét, aki kitalálta az offline telefon módot!), majd azt nézegette kb. 7-ig, és akkor aludt el, fél 10-kor üvöltve kelt, kapott inni, majd még visszafeküdt. Nem volt kellemes, szerencse, hogy csak ritkán van ilyen. Másnap is pörgött, kettőször 5 percre tudtam csak az ágyunkban tartani (Dóra nézéssel sem sikerült tovább pihenésre bírni, pedig szépen felpóckoltam a párnákat, betakargattam. És a orrszívózást sem állta napokig, talán tegnap és ma értette meg végre, hogy az tök jó, mikor leszívják az orrát, mert utána kap levegőt. Így is persze harcol ellene, de legalább nem izzadok le annyira, és nem tekergőzik úgy, mint a krokodil halálforgás közben...

 A kedvemnek az sem tesz jót, hogy adminkodom. Mondjuk nem rossz csinálni, de olyan furák az emberek. Pár kibaszott szabályt kellene csak betartani, de nem képesek rá, ha meg figyelmeztetjük őket, akkor rohadékok és szemetek vagyunk, és sokszor még nekik áll feljebb. Nem igaz, hogy nem lehet megérteni, hogy ha semmi következménye nem lenne a rossz feltöltéseknek, akkor mindenki beleszarna az egészbe, és akkor a csoport fő erőssége megszűnne, vagyis hogy: üzenőfalra nincs töltés, hanem 99 kategorizált albumba kell az eladni kívánt dolgokat feltölteni, és így a leendő vásárló pár kattintással el tudja érni a megfelelő mappát, nem kell mondjuk egy méretben megfelelő dologért órákat görgetni. Szerintem ez így tök jó. Még annyi, ami nagyon nehezére esik egyeseknek, hogy ár és méret meghatározása kötelező. Persze, elhiszem, hogy sokszor véletlenül felejtik el (mondjuk érdekes, hogy az ár a legritkább esetekben marad csak le...), de vannak rendszeres rendbontóink is. Ma este 1 órát szöszöltem azzal, hogy átböngésszem az albumok egy részét. Nem panaszkodni akarok ezzel, csak egyszerűen ne értem az embereket. De így legalább a Vadaskertről elterelődik a figyelmem. Egy darabig legalábbis. :)


Ami viszont fantasztikus: újabb körömlakkokkal bővült a gyűjteményem. :D És még milyenekkel!!! Az egyik mattító lak. Nagyon tutkó, rákenem és egy kis idő múlva matt az egész. Olyan, mintha temperával vagy inkább akrilfestékkel kentem volna be a karmaimat. Már láttam Pinteresten szuper ötleteket, pl. lehet úgy, hogy a mattra csinálok pöttyöket, csíkokat meg ilyesmik. A másik lakk pedig felkenve kis idő után repedezett lesz és fekete. Hát el vagyok ájulva! :D Már rég növesztettem meg a körmöm, és a leányzó születése óta nem is nagyon lakkoztam, előtte viszont elég ritkán volt festetlen a körmöm. Ismét belebolondultam. :) Jelenleg most ilyen visszafogottra vettem a figurát, ezután viszont a kezeimre is kenek a repesztő meg mattító meg mindenféle újdonságokból. A lábkörmeim röhejesek. :D Természetesen ki kellett próbálnom az új szerzeményeket, így ahány lábkörmöm van, annyiféle variációban tetszelegnek. Hamarosan lemosom. :) De még egy kicsit ijesztgetem vele az embört, ahogy meglátja őket, hangos fujjogásba kezd. :D
 Az is eszembe jutott, hogy kb. nyolcadikos lehettem, mikor elkezdődött a lakklázam, és emlékszem, leszidtak, hogy mit képzelek, hogy műkörmeim vannak? Közben hasonlóak voltak, mint amilyen most, sosem festettem akkor még élénk színre, csak ilyen visszafogottra. De miután mondtam, hogy nem mű, belenyugodtak, hogy ilyen megbotránkoztató, felháborító franciamaníkűröm van. :D

2013. október 2., szerda

Ma van a központi idegrendszeri sérültek (CP) világnapja

Andinak hálásan köszönöm, hogy felhasználhattam az írását! A következőkben az ő blogbejegyzéséből idézek:

"17 millió, jó nagy szám, ugye? Nem is gondolná az ember, hogy ennyien vannak. Hol? Hát, eldugva itt-ott, legalább is Magyarországon. Mert fáj a szülőknek, hogy megbámulják a gyereküket, sőt, sokan okos tanácsokat is adnak, hogyan kellene megtanítani járni, viselkedni, beszélni stb. a gyereküket. Inkább maradnak otthon, köszönik, ebből nem kérnek. Az idősebbek se mennek ki, mert minek? Hát tudnak dolgozni? El tudnak jutni könnyedén, mondjuk tömegközlekedve boltba, moziba, orvoshoz, bárhová? Na ugye.

Ez nem kampány, de ha látsz esetleg egy kerekes székes embert, mosolyogj rá! Vagy egy anyukát, aki a furcsa gyerekét tolja egy furcsa járgányban, akkor rájuk is. Ha van gyereked, akkor engedd meg neki (vagy kérd meg rá), hogy játsszon a "furcsa" gyerekekkel is. Ne rettegj integrált oviba vagy suliba íratni a  gyerekedet, mert az állapotuk nem fertőző. Viszont a jó példa igen. Legyél inkább te is "vírusgazda" és fertőzd meg a környezetedet egy kis elfogadással, netán szeretettel irántuk. Köszi."


CP-vel kapcsolatos oldalak:

https://www.facebook.com/LepjunkHogyLephessenek

http://www.lepjunkhogylephessenek.hu/

http://en.worldcpday.org/