lassandebiztosan

2013. augusztus 31., szombat

A Kicsikönyv


 Pár napja ügyködöm egy új blogon. Jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnék egy nyitott blogot, amibe bárki írhatna azon szülők közül, akiknek a gyerekük nem a nagykönyv szerint fejlődik, vagy nem átlagos volt a terhességük/szülésük.

 Olyan izgalmas dolgokat olvastam, hogy csináltak kísérletet, ami azt az eredményt hozta, hogy azok, akik kiírták magukból a gondjaikat, érzelmeiket, fájdalmukat, azoknak még a sebgyógyulásuk is gyorsabb volt. Nem kamuzom: cikk erről. A lélekre is bizonyítottan jó hatással van.

 Lehet, hogy évekig nem ír senki bele, ez a része már nem rajtam múlik, de hátha valakinek könnyebb lesz a lelke egy kicsit.

 Onnan jött amúgy ez az egész, hogy Csengebaba blogjában volt egy olyan lehetőség, hogy lehetett beküldeni szüléstörténetet. Mondom miért is ne! Leírtam, és olyan jól esett, hogy utána döntöttem el, hogy bloggerina leszek. :)

 Ha valaki magára talál a Blogajánló fülecske alatt, és nem szeretne ott szerepelni, nyugodtan írjon, és leveszem, nem lesz belőle örihari!

 A blogot gyorsan összeraktam, na de a bejegyzések alatti lájk és küldés gombokkal kicsit meggyűlt a bajom a facebook újításai miatt... Ha valakit érdekel, szívesen megosztom a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban. Mondjuk, ha abból indulunk ki, hogy milyen "jól" magyaráztam el a statisztikai adatok fellelhetőségét, akkor lehet, ezt sem tudom normálisan elmagyarázni. :) A szándékom azért megvan.

2013. augusztus 30., péntek

Roppant izgalmas videók!

 Hozok két veszettül izgalmas és megható videót. :D Jóóó, csak vicceltem. Mondjuk annyira nem vicces, de sokszor érzem, hogy muszáj elpoénkodni ezt-azt. Van egy házi poénunk is (Móni, ezt a kőműveses után szabadon :D ), remélem nem sértek meg vele egyetlen István nevű autizmussal élő embert sem. Szóval, néha így szoktuk becézni egyszem gyermekünket: ateista autista Pista.  (Nincs megkeresztelve, sok autisztikus megnyilvánulása van -erről tanúskodnak szerintem a vidik- a Pista meg csak azért, mert jól hangzik.)

 A két videó szerintem egész jól bemutatja a repetitív viselkedést, de biztos ilyeneket is csinálnak a tipikusan fejlődő gyerekek is... :P Sokszor csinál hasonlókat, és ilyenkor olyan, mintha elmenne valahová. Nehéz kizökkenteni ezekből. :/ 

  



2013. augusztus 27., kedd

Neurológus, MR

 Tegnap voltunk neurológusnál. Kontrollra kellett mennünk. Az első vizsgálatkor magánrendelésen voltunk, de kontrollra már sima sztk-son voltunk. Továbbra is az a véleményem, hogy ez a doktornő egy kincs. Kár, hogy nem mindegyikőjük ilyen elhivatott és alapos. Pedig most egy árva garast sem kapott tőlünk, mégis maximálisan elégedett vagyok vele. Szívem szerint adtam volna, de nincs. Siralmas az anyagi helyzetünk, és hanyatló tendenciát mutat. :( Inkább nem is agyalok ezen...

 A Tündüs egyedül a buszra való felszállásokkor vadult meg, alig bírtam feltuszkolni a járműre, de még azért én vagyok az erősebb :) (férjem közben a babkocsit rendezte). Áldom az eszét, aki kitalálta, hogy lehet videót nézni a telefonon, most Dóra a felfedező ugye a nagy kedvenc, és mikor már unta az utat, ezzel elvolt. Cuki volt, ugyanis az énekből csak Szvájpör a róka részét dalolta, ami ugye így hangzik: "Óóó, a fenébe". És nem is kis hangerővel énekelte ezt a remek szövegrészletet. :D Szétröhögtem magam rajta.

 Alig értünk oda, úgy kellett szaladni (szó szerint), de végül időre érkeztünk. Doktornéni vizsgálgatta, nézegette, kérdezgetett tőlünk. Majd mondta, hogy javasolja, hogy vigyük el koponya MR-re, hogy kizárjunk valami agykéreg fejlődési rendellenességet, ugyanis az is okozhat autisztikus tüneteket. :( És gondolom azért is indokolt bekukkantani a fejébe, mert 1. valamilyen reflexei renyhék, 2. továbbra is hipotón (az izomtónust is az agy szabályozza), 3. a véreredményében is vannak eltérések.
 A Cuki amúgy hozta a formáját, mondjuk egyszer volt egy olyan, hogy a doktornő megkérte, hogy menjen  oda anyuhoz, és odajött! Nem akartam hinni a szememnek. Örültem is neki, meg minden, de kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert előtte tette fel a kérdést, hogy az utasításokat mennyire hajtja végre, mire én mondtam, hogy hát szinte egyáltalán nem, ha nincs kézjel. :) De több olyan dolgot produkált azért (például bemutatta a lóbáló tudományát a kék szalaggal), amit egy NT gyerek nem, szóval nem gondolta a doktornő, hogy csak kitaláljuk, hogy nem egyszerű a csemeténk.

Idézek a leletből:
"Praecognitiv functiók: vizsgálati helyzetben sír, tiltakozik. Gyakori echolalia. Szemkontaktust néha felvesz, rövid ideig tart. Járkál a vizsgálóban, a falat, tárgyakat megérinti, ütögeti. A felajánlott játékok közül egy kék színű szalaggal foglalkozik legtöbbet. Kockából tornyot nem épít. Egy alkalommal kukucs játékba belemegy.
Epikrízis: Fejlődése minden területen késedelmes volt, DSGM therapia mellett is csak 17 hónaposan indult el önállóan. Viselkedésében több autisztikus tünet van. Neurológiai statusabol kiemelendő az enyhe, generaizált hypotonia, renyhe myotaticus reflexek.
Diagnózis:
Autizmus spektrum zavar in obs.   F8400
Hypotonia                                          R2980"

Közben kiderítettem, hogy mi az az "in obs.", annyit jelent, hogy vizsgálat folyamatban.

 A vizsgálat alatt próbált időpontot kérni a doktornő MR-re, de nem vették fel. Azt mondta, majd hív, és hogy nem szokott olyan hosszú várólista lenni, valószínűleg szeptemberben elkészül. Altatásban fogják végezni, be vagyok tojva. Mikor a BERA-vizsgálatot csinálták, akkor "csak" bódították, de annyira rossz volt így látni szegénykémet. :( Nem vágyom még egy ilyenre, de muszáj. Ja, és az altatás díját ki kell fizetni, ami 15 000 Ft... És nincs is hozzánk közel a vizsgálat helyszíne, és nem lehet tömegközlekedéssel menni (az altatás miatt, a hallásvizsgálatkor is hüledeztek, és alig akartak hazaengedni, mikor megtudták, hogy vonattal jöttünk és azzal is óhajtunk távozni). Nekünk meg ugye nincs járgányunk. Férjem munkatársa, ha szerencsénk van, elvisz, ha nem, akkor nem tudom, mi lesz. És még autósülést is kell szerválnom. Van egy helyi facebook-os csoport, ott feltettem a kérdést, hogy tudnának -e nekem kölcsönözni, és többen is írtak, hogy igen, így úgy tűnik, az is megoldva. És van egy angyali sorstársam, aki azt mondta, hogy beszáll az altatás árába. Annyira jóleső érzés! :) Olyan jó lenne valahogy viszonozni az ilyen kedvességeket, de nem tudom, hogy hogy tudnám.

 Félek nagyon  vizsgálattól. Vagyis nem csak attól, hanem hogy mi van, ha találnak valamit a kobakjában? Ez a bizonytalanság sokszor úgy érzem, hogy teljesen kicsinál. Persze, bízom én, meg próbálom nem túldramatizálni, de akkor is be vagyunk fosva. Férjem arcán is láttam az aggodalmat, pedig ő tényleg nem egy ijedős típus. Nehéz, na! Nagyon várom, hogy legyen diagnózis, vagy valami biztosabbat tudjunk, mert fél éves kora óta csak vizsgálgatva van (és születésétől kezdve voltak nehézségeink). Fárasztó, lelkileg megterhelő, szeretnék hátradőlni, megnyugodni és csak úgy gyereket nevelni mindenféle hurcibálás, vizsgálat, rettegés nélkül. Közelítünk egyre inkább a cél felé, de azért még hosszú az út.

 A Vadaskertbe (nem, a megtévesztő név ellenére nem állatkertbe szeretnénk menni, hanem ez egy igen jó hírű gyermekpszichiátria) is leadtam a jelentkezést, várom a válasz email-t.

MÉÉÉ NEM MONDTA EDDIG EGYETLEN SZAKEMBER SEM, HOGY MI VAGYUNK A BENGA SZÜLŐK, ÉS ATTÓL ILYEN; VAGY HOGY CSAK BEKÉPZELJÜK??? (Ellenben a sok ismerőssel, akik ezt gondolták/gondolják... és sok esetben nyíltan vagy burkoltan a tudtunkra is adták. Pl. sógorom -lehet, hogy már írtam, akkor bocsi, nem emlékszem- szóval mondta férjemnek, mikor mesélt neki, hogy a leányzóval vannak problémák, erre aszongya, hogy "nem tudom, ti mennyit foglalkoztok a kislánnyal, de mi a fiúkkal rengeteget. Ezt én nem tudom nem célzásnak venni ilyen szövegkörnyezetben... Meg a "kedves" volt barátnőm is ugye váltig állította, hogy nincs vele semmi.)

2013. augusztus 25., vasárnap

3 éve nem szívok (legalábbis cigit nem...)

forrás: http://www.demilked.com/33-creative-anti-smoking-ads/
 3 éve nem dohányzom!!! Ma van az évfordulónk. Soha nem fogom azt írni vagy mondani, hogy leszoktam, mert az én véleményem az, hogy ha valaki egyszer függő volt, az az is marad. Szóval, jelenleg nem bagózom. Remélem még sokáig bírom, bár néha azért el szoktam játszani a gondolattal, hogy de jól is esne egy szál. De tudom, ha egyetlen egy slukkot is szívnék, abban a pillanatban újra kezdődne az egész, és nem lenne megállás a megszokott nap/doboz adagig. Körülbelül 10 évig szívtam rendszeresen, és próbáltam kocabagós lenni, de nekem nem ment. Én úgy voltam vele, hogy vagy szívom "rendesen" vagy sehogy sem. Irigylem azokat, akik kibírják, hogy csak hébe-hóba vagy csak társaságban gyújtanak rá. Mázlisták! :)
 Férjem is majd 2 évig kibírta, de sajnos visszaszokott. :( Sajnálom nagyon ezt, mert nem tesz jót.

forrás: http://pinterest.com/pin/36802921925094011/

 A "leszokásomnak" a kisasszony volt az oka, ugyanis beköltözött a hasamba. Szerencsém volt, mert mikor még nem is tudtam róla, hogy terhes vagyok, már kezdett hányingerem lenni a cigitől. Olyan volt, mint mikor buliztam, és túl sokat szívtam, és másnap rosszul esett. Pont ilyen érzés volt. Majd miután kétcsíkosat teszteltem, tudtam, hogy valahogy abba kell hagyni. Persze agyon stresszeltem magam, hogy biztos ártottam már neki, de állítólag az első hetekben még nincs összeköttetésben az anyai vérkeringéssel, így ezzel nagyjából megnyugtattam magam. Gondolom az lenne a legideálisabb, ha már előtte leszoktam volna. Próbáltam is, de nem ment. De miután megláttam a mákszemnyi kis szívét dobogni az uh-on, akkor döntöttem. Valahogy akkor fogtam fel úgy igazán, hogy ez jelenleg nem csak az én testem. Pár napig csökkentgetni próbáltam, de végül 2010.08.25-e óta "tiszta" vagyok. (Egy kicsit talán büszke is.)

forrás: http://www.gyermekevek.hu/s_kicsik/cikk/a_dohanyos_szulo_ruhaja_is_mergezo

 Anyu mondta, hogy lehet, hogy nem kellett volna leraknom terhesen, és akkor nem nőtt volna ilyen nagyra a leány (3850g), és akkor talán könnyebben kifért volna, és elképzelhető, hogy akkor tipikusan fejlődő gyerekünk lenne. :( Sokszor hibáztatom még mindig magam, tudom, nincs értelme, de azért még mindig mardos a lelkiismeret. A szüléssel kapcsolatban is bánt, hogy mi van, ha én nem nyomtam jól, vagy hasonlók (ezt amúgy a praxis blogon is a pofámba vágták...). Meg az is bánt, hogy lehet, hogy a tejfüggőségem miatt lett ilyen? Ugyanis olvastam, hogy a tej káros hatással lehet az arra érzékenyek idegrendszerére, és mi van, ha már magzatként kicsináltam az agyát??? Annyira kívántam a tejet, hogy az valami elképesztő, napi fél liter volt a minimum.
 De már egyre ritkábban marcangolom magam, ugyanis lehet, hogyha cigiztem volna, akkor is nagy baba lett volna. Talán az sem elképzelhetetlen, hogy a brutál tejfogyasztásom nélkül is eltérően fejlődne. Nem tom...

 forrás: http://www.demilked.com/33-creative-anti-smoking-ads/
 A dohányosok elleni "boszorkányüldözéssel" viszont nem értek egyet. Bár tény és való, hogy sok dohányzó tapintatlan. Ott van mondjuk a férjem, aki mikor nem bagózott, mindig morgolódott, hogy fujj, de büdösek, behány a szaguktól, meg milyen izék már, hogy az arcába fújják a füstöt. Igen ám, de mióta visszaszokott, újra eltompult a szagérzékelése, és már nem zavarja, nem érzi olyan büdösnek... Előfordul, hogy a konyhában rágyújt, aminek én rohadtul nem szoktam örülni, mert elég a szomszédok füstjét szívni (a szellőzőrendszeren és az ablakon keresztül is feljön).  Mondjuk, mikor én cigarettáztam, akkor én sem nagyon értettem, hogy a nemdohányzók miért vinnyognak, hisz bagósként én sem éreztem büdösnek. De ez a boszorkányüldözés úgy lenne fair, ha mondjuk a piásokat is basztatnák, hisz azért ha választhatnék, akkor inkább leszek a férjem által passzív dohányos, mint hogy azt kelljen néznem, ahogy szétissza magát...

forrás: http://www.demilked.com/33-creative-anti-smoking-ads/

Pörgés utáni szemtekerezgés hiánya

 Szerencsére a Cuki magatartása javult, sőt, majdnem olyan, mint mikor kőkeményen TSMT-ztünk. Szerintem kellett egy kis idő, mire megszokta az idegrendszere, hogy most nem kapja meg a megszokott dózist, és gondolom ezért volt olyan nyűgös, hisztis. Így abban állapodtunk meg, hogy mivel normalizálódott a helyzet, hagyjuk a heti 1 tornát, úgyis nemsokára kezdődik újra az egész móka, egy kis pihi meg jót tesz (nekünk), és ugye a konduktor is azt mondta, hogy csak akkor kell, ha nagyon megváltozna.

 De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy miket tapasztaltunk. Kezdődött azzal, hogy mikor elkezdtük az egészet, nem rezgett a szemtekéje pörgetés után. Ezt nem mi vettük észre, nem is hallottam ilyesmiről, hanem az első felmérésen vizsgálták és mondták. Egy normál gyereknél illendő, ha pattog a kis szemgolyója. Rengeteg ideig képes volt hintázni, alig lehetett kiimádkozni belőle. Aztán teltek a tornás hónapok, és észrevettük, hogy már rezeg a szeme pörgetés után, és a hintából is elég neki 10-20 perc. Majd ugye jött a nyári szünet, és az történt, hogy megint hintamániás lett, és egyáltalán nem rezeg a szeme pörgetés után. o.O Szerintem van összefüggés, és elég érdekes. Várom azért már, hogy elkezdődjön a korai fejlesztés. Bevallom, a biztonságérzetemnek sokat számít az a heti 2x45 perc szakemberekkel. És akkor a leányzóra gyakorolt pozitív hatásokat még nem is említettem... Szóval várom. :) És örülök, hogy annak idején a sarkunkra álltunk, és nem vártuk a csodát. Ebben az esetben nagy valószínűséggel még csak most kezdenénk az egész fejlesztést... És azért fél év az fél év!

 És ha már ennyire szóba jött a torna, hozok képeket a házi gyártmányú billenőtalpról. :) Még jó, hogy férjem szeret barkácsolni, így jóval olcsóbban megúsztuk, mintha meg kellett volna vennünk.
Amiből mi eszkábáltuk:
- 70x70-es deszka (mi lapszabászaton vettük, max 1500 Ft, ha volt)
- Csatornacső (szerencsére maradt ki, és akkora mázlink volt, hogy az átmérője pont jó, vagyis 11 cm, a deszka 1cm, így a magasság a javasolt 12 centi)
- 4 db fekete háromszög, ami valami bútor izé (barkácsboltban vettük potom pénzért). Ez azért fontos, hogy nehogy a csemete ujjacskája a deszka és a padló közé szoruljon. Láttam már olyat is, hogy erre a célra régi centrifuga vagy mosógép talpakat rögzítettek a deszkához. Éljen az újrahasznosítás! :)
- Opcionális a szőnyeg. Ezt azért raktuk rá, hogy ne csúszkáljon és szerencsére ebből is volt elfekvőben. Kicsit lehetne nagyobb, de hát ekkora volt itthon, és így is jó.

 Aztán már csak fúrni-faragni kellett, és kész is lett a csodaeszköz, a kisasszony imád rajta billegni. :)


A "remekmű" + a mindenhol ott lévő macska... :D

 Arról a fantasztikus dologról is muszáj vagyok írni, hogy ma teljesen meglepett a Tündüske, kétszer is. Először is EBÉDELT!!! El sem akartam hinni. A másik pedig, hogy lementünk a játszóra, és nem akart megszökni, homokozott, egyszer csúszdázott, hintázott, és ami a legérdekesebb: NEM borult ki egyáltalán, amikor feljöttünk. Egy árva mukkot nem szólt, semmi szabadulóművészes mutatványt nem hajtott végre a babakocsiban. Hú, annyira jó volt. Meg tudnám szokni, az biztos! :) Mondjuk egy gyerek nem volt a játszótéren rajta kívül, lehet ezért sem akart menekülni, de most nem is foglalkozom tovább a miértekkel, hanem egyszerűen csak örülök. :)))

2013. augusztus 23., péntek

Bírom a macskákat!!! :D

Pár képkocka ismerős. :) Azok a fejek?! Erre gondolhatnak: "nem is én voltam! vagy "mi a problémád?"

a képeket innen szedtem össze

Minden nap beöltözött


 Pár napja láttam a facebook-on, hogy egy lány 1 éven keresztül minden nap beöltözött, és szerencsére erről blogot is vezetett: http://theme-me.com/
 Nekem nagyon tetszenek az efféle őrültségek. :) Talán mert én sem vagyok teljesen normális. Nem is szeretnék az lenni! Majd hamarosan hozok bizonyítékot arról, hogy olykor teszek is róla, hogy ez látszódjon is. :D (Technikai okok miatt titkolózom, de pár héten belül lehull a lepel.)
 Megnéztem az egész blogot, tök jóóóóó!

Sokszor az aktuális világnapot jelképezően öltözött be:
forrás: http://theme-me.com/2012/11/21/day-147-world-tv-day/

forrás: http://theme-me.com/2012/10/09/104-world-post-day/



Mi is ott vagyunk, ugyanis október 23-án így festett:
forrás: http://theme-me.com/2012/10/23/day-118-national-day-of-hungary/



Gyakran előfordult, hogy a szülinapját épp ünneplő hírességgé változott:
forrás: http://theme-me.com/2013/04/29/day-306-uma-thurman/



Azt csak pirinyó betűkkel jegyzem meg, hogy sajnos beleolvastam a hozzászólásokba, amik a facebook-os megosztáshoz érkeztek. Kár volt! Még ennyi rosszindulatú embert?! Páran ilyeneket írtak: "mennyi ideje van", "de ráér". Én nem értem, hogy miért kell ez? Milyen jogon szólnak bele, hogy mire fordítja a szabadidejét??? Ha megnézzük, a legtöbb jelmez könnyen, vagy legalábbis rövid időn belül elkészíthető. Az szerintem sokkal haszontalanabb időtöltés, mikor mondjuk az alkoholisták támasztják a kocsmapultot. Biztos azokhoz is odamennek ezek a fotelkommentelők, hogy de ráérsz heee... 

2013. augusztus 20., kedd

8 év


forrás

 2005. augusztus 19-én lettünk 1 pár az emberemmel. :))) Már előtte is kerülgettük egymást, ugyanis egy munkahelyen dolgoztunk, és valami rezgés volt kettőnk közt. Nekem akkor volt barátom, és ő is ott dolgozott (diákmelósok voltunk, a kiszemeltem meg állandó munkás). Ebből adódott is egy kínos szitu, ugyanis épp bagóztunk hárman, a kiszemeltem arról mesélt, hogy volt a töke mellett egy tályog (fogalmam sincs, hogy jött ez szóba), a lényeg, hogy elég közel volt a férfiasságához, és maradt heg, mire én odafordultam, és nyálcsorgatva megkérdeztem, hogy:
-Megnézhetem???
Erre kínos csend lett, eléggé szégyelltem magam, de valahogy úgy magától kirobbant ez a kérdés a számból. :D 

 Első látásra egyébként eléggé unszimpatikus volt. Küllemileg viszont megfogott a csokibarna bőre, a szőke mini haja, a rikító kék szeme, az aranykalászos alkarszőre (lehet, hogy alkarfetisiszta vagyok, sokszor nézem meg ezt egy pasiban, és az övé pont a zsánerem: szőke, dús, júúúúj). Aztán elkezdtem vonzódni hozzá, imádtam munkába járni, utáltam a hétvégét, és azt, ha esett az eső, mert akkor mi nem dolgoztunk (fizikai melót végeztünk a szabad ég alatt). Szegény barátnőm, mikor eljött, mindig áradoztam neki, hogy így, meg úgy tetszik, stb. Majd mikor már sejtettem, hogy ez nem csak egy hirtelen fellobbanó és tovatűnő vonzalom lesz, szakítottam az akkori párommal. Ezt megtudta Ő is, és a tettek mezejére lépett, elhívott randevúra. :) Jaj, de szép is volt! Aztán elcsattant az első csók, és azóta is boldogan élünk, míg meg nem halunk. 3 hónappal az összejövetelünk után már hozzá is költöztem (otthagytam a fősulit, mert 1: útközben rájöttem, hogy akar a fene védőnő lenni; 2: annyira hiányzott, hogy majd belepusztultam). Hát így történt. :)

 Tegnap megünnepeltük strandolással. Annyira fura volt, hogy csak kettesben voltunk, nagyon ritkán történik ilyesmi, anyu vigyázott a nallányra. Úsztunk, szaunáztunk, gőzfürdőztünk, heverésztünk, dumáltunk, áztattuk a fenekünket a meleg vízben. Csodás volt! Egy bajom volt csak: hamar eltelt az a 4 óra, de ne legyek már mindig elégedetlen! :) 
 Azért is megérte elmenni, mert ugye írtam már, hogy a leányka ritkán mutatja ki, hogy örül annak, ha újra lát bennünket, vagy ha hazajön az apja. Most viszont (gondolom furcsa volt neki, hogy egyik szülője sem volt vele több órán keresztül), rohant hozzánk, mosolygott, többszörösen megölelt, hol hozzám, hol az apjához bújt. Annyira jó érzés volt, biztos fantasztikus lehet, ha sűrűn csinál ilyet a gyermek. :) Egy kis ízelítőt kaptunk most belőle. 

2013. augusztus 19., hétfő

Megijedtem!


forrás
Az történt ugyanis, hogy kerestem egy bizonyos fényképet. Nem találtam. Mondom, mi a szösz? Átnéztem minden lehetséges helyen, de nem volt sehol. Ember aludt, lány nem; emiatt is kissé feszült voltam (mármint a sikertelen altatási kísérletek miatt).
 Nálunk úgy vannak a képek, hogy az én őskori laptopomra (kicsit lassú, de amúgy szeretem, netezésre bőven elég, igaz, ha megnyitok mellé egy programot, akkor már akadozik, de összességében nincs okom panaszra) teszem fel első körben. Majd miután összegyűlt egy adag, átrakom a külső vinyóra, és megkérem szívem választottját, hogy írja mán ki az ő gépén (enyémen nem lehet, még cd-t olvasni sem, ijesztő hangokat adott ki, mikor megpróbáltam). Pironkodva jegyzem meg, hogy nem tudok dvd-t írni, még sosem csináltam. Lehet, hogy menne, de mivel rendes férjem van, és megcsinálja, így nem töröm magam, hogy pótoljam ezt a hiányosságomat, de a mostani eset is arra sarkall, hogy valóban nem ártana megtanulnom végre. Ugyanis azért tűnt el 1 hónapnyi képem, mert Embör kiírta, de kimaradt pár album, ami nem fért már rá a dvd-re, az maradt a vinyón, hogy majd a következő adaggal ki lesz írva. Csak erről a drágám megfeledkezett, és letörölte...
 Miután felkelt, elmeséltem neki, hogy 1. nem aludt a lánya, 2. eltűntek képek, amiket valószínűleg ő tüntetett el, és emiatt roppant szomorú vagyok, mert köztük volt a kisasszonyka 2. szülinapján készült fényképek is. Erre aszongya, hogy:
 - Ha lakástűz lenne, akkor is odalenne minden.
Mondom, mi van??? Nem ám, hogy bocs vazze, vagy valami, hanem jön egy ilyen szöveggel. Én erre csak annyit tudtam válaszolni, hogy akkor én meg belepisilek (csúnyább szót használtam) a gépedbe, és vegyük úgy, hogy ha leáztatott volna a szomszéd, akkor is hasonló történt volna. Annyira elkeseredtem, hogy még picsogtam is egy picit, majd elaludtam o.O (délután 5-kor, most ezért nem tudok még...) Majd miután felkeltem, megnyugodtam, mert jó pár képet meg lehetett menteni valami törölt fájl helyreállító programmal. :) Így elpárolgott a haragom. Nem is tudtam, hogy vannak ilyen programok. Vagyis azt tudtam, hogy ami egyszer a gépre kerül, az örökre (vagy legalábbis törlés után is) ott marad, de azt hittem, hogy csak a nyomozók tudják elővarázsolni az adatokat, de ma kiderült, hogy nem. Úgy örültem!!! Ha ez nem sikerült volna, akkor csak pár, kisebb méretű kép maradt volna a 2. szülinapjáról. Ez is csak azért, mert blogolok (van egy hipertitkos is, ahová nem kockázott fejű képeket is fel merek tenni).
 Holnap, vagyis ma meg romantikázunk egyet a strandon (utód nélkül!!!!). :)

2013. augusztus 16., péntek

Angyalarcú ördögfióka

 Ki vagyok! Ki vagyunk! /Milyen meglepő :D / Elegem van! Váááááá!!! A leányzó teljesen kifordult önmagából. És ezáltal mi is. Arra jutottunk, hogy elképzelhető, hogy azért változott meg ennyire, mert most nem TSMT-zünk (tényleg, mintha kicserélték volna), nyári szünetet tartunk. A konduktor mondta, hogy tarthatunk 1 hónap pihenőt, és ha visszaesést látunk, akkor hetente egyszer-kétszer vegyünk elő régebbi feladatsorokat. Úgy érzem, elérkezett az a pont, hogy tornáznunk kell. Gondolom ez ilyen szintfenntartás vagy valami hasonló dolog miatt jó. Szeretném szemközt köpni azt, aki szerint a fejlesztések kínzások, és baromságok, és hagyni kell a gyereket, hogy a saját ütemében fejlődjön. Olyan szívesen odaadnám az ilyen okostojásoknak 1 napra, szerintem sírva adnák vissza. Mióta nincs rendszeresen tornáztatva, azóta egyre több furcsaság jön elő, és brutál módon visszahúzódik a csigaházába. Most az a legújabb hobbija, hogy fog egy babát vagy bármit, és azt kopogtatja a falhoz, ajtófélfához, csúszdához, babakocsihoz, vagy mint a videón is látszódik, a kád oldalához és közben halandzsázik. És ilyenkor se hall, se lát. És ami még érdekes ebben a játékban, hogy iszonyú sokáig képes csinálni. Valamelyik nap az apja megszunnyadt délután, ő kopácsolt a szobájában már egy ideje. Mondom játszunk már valamit. Bemegyek, tisztes távolságban leülök. Ahogy meglátta, hogy ott vagyok, már ment is át a nagyszobába. :( Bevallom, fáj, hogy nem enged magához közel, és hogy sokszor elutasító. Csalódást érzek ilyenkor. Ne tudjátok meg, hányszor volt már hasonló szituáció!

A nem túl izgi, hosszú videó. A retró fürdőszobát ne nézzétek, utálom, ha letelik az egyik hitelünk a hatból, akkor beruházunk egy felújításra! (Még pár évig gyönyörködhetek benne, és anyázhatok a takarítása közben, mert borzasztó a kád, rücskös, kopott fos, a fugákról nem is beszélve.)


 Most tudom, hogy így blogon keresztül nem jön át, hogy milyen is ez az egész helyzet. De egy picit azért megpróbálom érzékeltetni. Először is le szeretném szögezni, hogy tudom, hogy a gyerekek kivétel nélkül hisztiznek, sírnak, ellenkeznek. Itt szerintem ami kirívó, az a "bulik" gyakorisága és az intenzitása. Nálunk az a fura, ha nem őrjöng. Ez azt jelenti, hogy kb 100 sétából 1 olyan ha van, mikor arra megy, mint mi; nem akar mindenáron az úttesten menni, vagy virágot bámulni. Ez a virágbámulás is olyan, hogy meglátja, ránéz, mondja, viág, hihi, tesz kb. 5 lépést a kívánt útirányba, majd vissza a növényhez, újra mondja: viág, hihi, ismét pár lépés a jó irányba, majd hátra arc, és vissza a virághoz. 20-ig számoltam a köröket, aztán meguntuk, és beletettük a babakocsiba, hogy még aznap elérjük az úti célunkat... Ha jól tudom, ezt hívják repetitív akárminek.
 Ott van példának az ivás. Írtam már párszor, hogy csak egy bizonyos helyen hajlandó, kizárólag fekve inni. Ez régen a szobájának az egyik sarka volt, most legújabban a mi ágyunkat nevezte ki hivatalos ivóhelynek. Lehet, ha nem ebben élnék, és olvasnék hasonlót valakinél, azt gondolnám, hogy hova szarjak, iszik, mi a baja ennek a nőszemélynek. És lehet, hogy nem feltétlenül jutna eszembe az, hogy ez a gyakorlatban mivel jár: a legnagyobb kánikulában sem ivott házon kívül, már cserepesedett a szája, és akkor sem, csak mikor már hazajöttünk... Jó, ne igyon, talán nem szárad ki. Igen ám, de a nemivás tökéletes arra, hogy székszorulást okozzon. :( Remélem erről leszokik, mert a bölcsibe nem tudom elvinni az ágyunkat...

 Higgyétek el, hogy nem élvezem ezt az állandó rinyálást, de valahol ki kell adnom magamból, mert így is kezdek megtébolyodni. Alvásproblémáim is vannak, egyre nehezebben alszom el és egyre később (hajnal 4 körül), másnap meg mosott fos vagyok. Íme egy szokásos párbeszéd:
- Ez ke!
- Mi kell aranyom?
- Ezzzz keeee, méééég keeeee!!!
- De mi? Nem értem! Mutasd meg vagy valami légyszíves! Nem tudom, mire gondolsz, nem vagyok gondolatolvasó sajnos.
- Ez keeeemégkeee, ezkeeeemééééégkeeeee.
Ha mázlim van, akkor ezek után odahúz a kezével a hőn áhított valamihez, ha nincs, akkor éktelen hiszti következik, aminek általában a Dóra a felfedező bekapcsolása szokott véget vetni. Már nincs Bogyó őrület, most a Dórára van teljesen rátapadva, én meg hülyét kapok, mikor vegyítik az angolt a magyarral, és jönnek a jó kis dalocskák: Mi is a célunk??? -taps,taps,taps- A nagy kék bokor. A Bogyót jobban viseltem. Azért van, hogy szavakkal is elmondja, hogy mire fáj a foga. Például ha meseelvonása van, akkor olyan cukin mondja, hogy tüptüp Dóra. :D A másik édibédi dolog, hogy gyakran előveszi ezt a mondandót, hogy: -Hun a madáj? Ejepűt a madajak. :D Ja, meg amit szépen kifejez, hogy kapcsoljuk be a muzsikát: -Bekaccsó zenéket! Maszkabát! (Most az állandó háttérzaj a Maszkabál, mindig azt akarja hallgatni.) Szóval van, hogy mondd ő dolgokat, a kiejtése egyre gyönyörűbb, lazán kimondja, hogy katicabogáj, ami nemrég még kataaaca volt. Szerintem az jól leírja a problémámat, hogy nem kölcsönös a kommunikációja, vagyis előfordul, hogy kér, de kérdésre nem válaszol, csak egyirányúan mondja a magáét (kér vagy énekel), figyelmen kívül hagyja azt, hogy mi mit karattyolunk, kéréseket továbbra sem érti igazán.

 Az étkezése továbbra is katasztrófa, de már nem idegesítem magam. Ha nem eszik, nem eszik. Mondjuk minden kajáláskor görcsbe rándul a gyomrom, mikor evés helyett trimbolja, vagy tömködi le az etetőszék pici lukacskáján az ételt (apja aszitte, hogy kibánik vele, ha leragasztja cellux-al, mondanom sem kell, hogy pár perc alatt megoldotta...) , szóval, lehet, hogy azért az nem annyira fedi teljesen a valóságot, hogy nem idegesítem magam rajta. Nem tudom, hány kiló, nincs mérlegünk, de szerintem fogy... Hol van az én szinte mindent befaló, hurkás babám???

 Egy puszta elindulás itthonról is hatszáz év, (minimum félóra), mert nem akar jönni, meg se hallja, hogy mit akarunk, már a napirendi kártyák sem érdeklik.

 A pelenkázás is mumus lassan, nem zavarja, ha bekakilt, úgy kell könyörögni, hogy hagy cseréljük már ki.

 A másik "kedvencem": mentünk tegnap a játszóra. Őt egy picit megint elvarázsolták a virágok, és továbbment a játszótér bejáratánál. Aztán észrevette, hogy hoppá, mi mellett sétált el, és ekkor odarohant a kerítéshez. Elkezdte ráncigálni, és látszódott rajta, hogy szeretne bemenni. Mondtam, neki, hogy életem, gyere, menjünk a kapuhoz. Mutattam is, hogy merre kellene jönnie. Erre elkezdett toporzékolni, és még jobban cibálta a kerítést. (Persze mindenki bennünket bámult, kezdem megszokni, hogy látványosság vagyunk.) Ezután megfogtam a kezét, hogy akkor odavezetem, vagy legalábbis megpróbálom. Na ettől kiakadt, toporzékolt, elvetette magát, aztán egy pár centin keresztül, nem túl elegánsan húztam a földön. :/ (Nem vagyok rá büszke, de ez van!) Ekkor otthagytam, fogtam magam, és elindultam a bejárat felé, és akkor esett le neki, hogy mit akarok tudatni vele, mikor a kerítés másik oldalán integettem neki... Nem könnyű vele kommunikálni, az egyszer biztos! Ja, közben kutyaszarba is lépett, csak hogy az egész napos hiszti és hadakozás meg legyen koronázva. Mindegy, azt mondják, szerencséje lesz. Amúgy megvan a véleményem azokról, akik mindenhová szaratják a kutyájukat, és nehezükre esik felszedni... Most nem azért, de ennyi erővel csinálhatnám azt, hogy megvárom, hogy jól teleürítse a macskám a bigyóját, kinyitom az ablakot, és kiszórom a tartalmát... (De még akkor is kedves lennék, mert valószínűleg nagyjából egy kupacban landolnának, és így könnyebb lenne észrevenni, mint a fűben lapuló magányos kulákat, de az is lehet, hogy szanaszét szóródnának, nem tudom, majd egyszer kipróbálom. :D )

 Bízom benne, hogy visszaáll a viszonylagos rend, és nem lesz minden ilyen nyögvenyelős! De lehet, hogy csak akkor lesz ez, mikor újra elkezdjük szeptemberben intenzíven a TSMT-t. Kicsit félek. o.O De majd lesz valahogy, csak most betojtam.

2013. augusztus 15., csütörtök

Keresőszavak lelőhelye

 Hozzászólásokban kérdeztétek, hogy hol lehet megtalálni a keresőszavakat. Próbáltam szavakkal leírni, de az ilyen számítógépes-netes izékben én inkább képekben gondolkodom, nehezen fejezem ki magam verbálisan, így gondoltam, hátha ezzel egyszerűbben megtalálja az, aki kíváncsi rá. Amúgy szerintem úgy logikusabb lenne, ha nem az egyebekre kellene kattintani, hanem magára a forgalom forrásaira... Így eléggé el van dugva.



 És tanultam újat: megtudtam, hogy mire jó a PrtSc/SysRq billentyű. :) Tök jóóó, lenyomva le lehet "fotózni" a monitort. Amúgy totál amatőr vagyok az informatikát tekintve, ezért ekkora öröm, hogy most már ezt is tudom. :) (Persze férjuram segített egy picit, de ez a lényegből nem von le semmit.)

Ápdét: Ismét tanultam, köszönöm Gina és Orsolya! :) Hozzászólásban további hasznos infókat tudtam meg. Szóval, rá lehet kattintani a forgalom forrásaira is, csak a baloldali sávban, módosítottam a fotót ennek megfelelően. o.O Én általában az eldugottabb megoldásokat találom meg... És a másik: ha nem akarjuk az egész képernyőt menteni, akkor van egy képmetsző program, és azzal tetszőlegesen lehet vágni a monitor képéből.

Érdekes keresőszavak

Trágár kifejezések következnek!!! Kiskorúaknak és csúnya szavakra érzékenyebb olvasóimnak nem ajánlom!



"hogyan baszot meg fönököm történet": Én még nem basztam főnökkel, nem is akarok, pláne, hogy a jelenlegi nőnemű, és én heteroszexuális vagyok és amúgy sem szeretnék házasságot törni. Munkatárssal feküdtem már le, ő lett a férjem. :)

"lassan cumiznak a csajok": Mondd nekik, hogy gyorsabban csinálják, ha a sebességgel van problémád! :D

"bugyik sötét lilla": Van sötét lila bugyogóm, de nem tudom, hogy a google ezt honnan tudja, emlékeim szerint nem írtam róla. o.O

"fejbe baszott egér"Nem hinném, hogy bármely élőlényt is fejbe kéne baszni!!! :(

"mezitláb harcoló csajok": Őőő, egyszer "harcoltam" csajjal, és akkor sem mezítláb verekedtünk. :O De gondolom pajzán, kamu verekedésre gondolt, ilyet még nem csináltam, és nem is vágyom rá.

 Azért megnézném a kedves keresőket, hogy milyen arcot vágnak, mikor megnyitják a blogot, és rájönnek, hogy itt nem találnak ilyesmiket. :P :D
forrás

2013. augusztus 14., szerda

Már megint a spamak közt volt egy hozzámszólás!!!

 A macska rúgja már meg tényleg! (Most aztán rendesen visszafogtam ám magam, hogy ne trágárkodjak nagyon.) Az történt ugyanis, hogy egy augusztus 9-ei hozzászólást most tudtam kirakni, mert a spamak közt volt. Nem értem, hogy miért csinálja ezt a blogspot, és már nem először történt ilyen... Grrrrrrr!
 Nincs beállítva a spam szűrés, hisz eddig egyetlen egy ilyen jellegű hozzászólás volt a majd 2 év alatt, és olyan olvashatatlanok azok a betűk és számok, hogy inkább kikapcsoltam. Ide lehet írni névtelenül is, nem szabályozom, hogy ki írhat, viszont moderálok. Ezt sem azért, mert félek, vagy csak a nekem tetsző hozzászólásokat akarom látni a bejegyzéseim alatt; hanem azért, mert bár tudom, hogy be lehet állítani, hogy kapjak a hsz-ekről emailt, de én sajnálom, azt nem látom át, nekem így jobb.
 Zita! Emiatt tettem csak most ki. :(
 Akik vezetnek blogot, azt tudom javasolni, hogy néha kukkantsatok be a spamak közé, nehogy ti is így járjatok! Mondjuk lehet, csak engem szívat, de azért nem hinném, ennyire nem vagyok üldözési mániás. :D

Szerepek


forrás
Unom már a rossz zsaru szerepét, sajnos legtöbbször nekem kell ebben "tetszelegnem". Apu a jófej, a vicces; anyu meg a gonosz banya, aki szigorú és sokszor tilt meg dolgokat. Oszt még csodálkoztam, hogy 3 hónappal később mondta az anyut... :D

 Sajnos most megint nem volt kakija (régebbi olvasóim talán emlékeznek rá, hogy nála a tejallergia makacs székszorulás képében jelentkezett, remélem most nem ez van, ekcéma most nincs, bízom benne, hogy csak keveset ivott a melegben, és azért ragadt be), már 3 nap kimaradt, és nyűgös is volt, így úgy döntöttünk kap kúpot. A tervek szerint férjem hajtotta volna végre, de felkapta a vizet, mert tiltakozott a leányzó... Én meg közben főztem (nem kell nagy dologra gondolni, még mindég nem vagyok konyhatündér, virslit és kukoricát készítettem épp), mikor hallom, hogy morog az uraságom, hogy le van szarva nem adom be, kész. A Tündüs meg nem akarta visszavenni a pelenkát, így még azon is tudott puffogni a férjem, el is dobta a pelust, ami szétszakadt, és kipotyogott a belseje... Volt nagy öröm! Mondom, jó, akkor berakom a fenijébe én... Persze nekem sem állta, tekergőzött, üvöltött, tiltakozott, rúgkapált, de azért valahogy csak sikerült. De olyan rosszul esett, hogy már megint nekem kellett "bántanom". Nemsokkal utána szerencsére lett produktum. De én úgy elkenődtem, mert a kúpozás mellett Ember még flegmult, volt valami baja, amit rajtam vezetett le, így gondoltam inkább elmegyek biciklizni.
 Szeretek tekerni, csak sajnos a biciklim egy roncshalmaz, csörög-csattog-zörög, de legalább most  a lánc a helyén maradt. Jól esett, kellemes volt az idő, és le is nyugodtam, mire hazaértem. :)

2013. augusztus 11., vasárnap

Hozzáállás, bűnbak keresése

 Bevallom, még mindig fáj, amit a "barinőm" írt. És rágom is rajta magam, és rosszul esik, hogy engem hibáztat, és a megértés halovány szikráját sem érzem benne. Nem ő az egyetlen ilyen ember, sok hasonlóval találkoztam már, és kezdem megszokni. De attól még szarul esik.
 A következőkkel lehet, hogy sok ember ellenszenvét kiváltom, de ez nem tántorít el attól, hogy leírjam, hisz én így látom, így érzem, és ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez így is van.
 Mivel eléggé sok időm van olvasgatni, és általában a szabadidőmet arra használom, hogy bújom a netet, és rengetegszer találkoztam olyan történetekkel, olyan hozzászólásokkal, hogy inkább bekussoltam, mert egyszerűen nem bírtam volna ki, hogy kulturáltan válaszoljak, ömlött volna a számból a randábbnál-randább kifejezések tömkelege. (Már a gimis ofőm is megmondta, hogy mocskos a szám, de így, ezekkel a szavakkal. Általában vissza tudom fogni magam, de ha eldurran az agyam, akkor előfordul, hogy nem...). Szóval, az egyik ilyen történet az volt, hogy angyalka lett egy koraszülött baba. Erre egy szívtelen idióta azt írta, hogy biztos azért, mert a szülők nem bíztak benne eléggé. Hogy lehet ilyet gondolni és írni??? A másik: gyógyíthatatlan betegségben meghalt valaki, és ott is a hozzátartozókat okolták, ott azzal, hogy nem imádkoztak eléggé. Nem tudom felfogni, hogy miért olyan érthetetlen az, hogy vannak dolgok, amik elkerülhetetlenül megtörténnek sajnos, és nincs okozója, nincs bűnbak. Azért lehet ez, mert azáltal, hogy kinevezünk valakit hibásnak, könnyebb feldolgozni a történteket? Vagy miért kell mindenáron kinevezni bűnbaknak valakit? Egy másik: lombikos anyuka, tényleg rengeteg dolgot megtesz azért, hogy lehessen gyereke. Erre valaki beszól, hogy biztos lelkileg nincs rá felkészülve, sok a stressz, bla-bla. De ez a nő még pszichológushoz is járt, szóval tett azért, hogy a lelkileg is stabil legyen (én meg ugye az esküvőnk környékén estem teherbe, amikor minden voltam, csak nem nyugodt...). Oké, azt nem mondom, hogy a lélek semmis, meg a hozzáállás lényegtelen, de szerintem eléggé túl van misztifikálva ez az egész. Jócskán ellentmondásos ez nekem, mert ha csak a zen állapotban lévő, hiper-szuper lelki harmóniában élő nők esnének teherbe, akkor már kihalt volna az emberiség szerintem. A másik, amitől falra mászok: biztos nem akarja eléggé. Közben hány olyan van, aki nem szeretne terhes lenni, mégis úgy marad... Akkor hogy is van ez?
 Rájöttem, hogy nem szeretem a szélsőségeket, sőt hülyét kapok tőlük. Általában rögeszmésen keresem az aranyközéputat. Nekem ez a legszimpatikusabb, lehet, hogy nem mindig a legcélravezetőbb, és leghelyesebb, de ez van. Itt van például a hozzáállás kérdése. Olvastam olyat, hogy csak megfelelően kell szemlélni a világot, és már be is vonzzuk a jót és minden fasza lesz. Nekem ez így erős. Persze fontosnak tartom, hogy jól álljunk a dolgokhoz, de nem hiszem, hogy ezzel meg lehetne váltani a világot. Változtatni lehet dolgokon vele, de nem tudom elképzelni, hogy gondolati síkon mindent meg lehetne oldani. Ott van pl. a son-rise program, aminek egyik fő pillére, hogy elfogadjuk a gyereket olyannak, amilyen, és megfelelően állunk a dolgokhoz. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert a leányzón is észrevettem, hogy nagyon megérzi, hogy épp milyenek a rezgéseim. Én ezt nem is vonom kétségbe. De azt sem tartom valószínűnek, hogy a rossz hozzáállásom az okozója minden furcsaságának, különcségének, lemaradásának; ugyanakkor azt sem, hogyha tökéletesen átprogramoznám az agyam, és csak és kizárólag pozitívan állnék mindenhez, "meggyógyulna".

Én a 3. vagyok asszem:
forrás

2013. augusztus 9., péntek

Miért kell beszólni???


forrás

A napokban történt egy "kis" incidens azzal az ismerősömmel, akihez vittem a családi napközibe a leányzót pár hónapja. Nemrég eljött a barátnőm, és mondta, hogy szerinte durva volt az a bejegyzésem, amiben a közös ismerősünkről írtam, hisz nagyon régi az ismeretség, és erre való tekintettel nem volt túl kedves dolog, hogy ilyeneket írtam róla. Ezen elgondolkoztam, sőt, még bűntudatom is lett. Viszont most fordult a kocka, és az a benyomásom, hogy az ominózus ismerős is magasról tesz az ismeretségünk korára, ugyanis olyanokat írt, hogy csak pislogtam, és borzasztóan fájt, így gyorsan elillant az eddig érzett bűntudatom.
2 hónapja megkérdeztem tőle levélben, hogy hogyan állnak a leányzó furcsaságaihoz a gyerekek, és még ezt azt, de választ nem kaptam, pedig fontos lett volna számomra ez az infó. Aztán meg 2 profilja van a fb-on, és észrevettem, hogy a privátabbról törölt... Így gondoltam leírom neki a véleményem, nem szeretem elsunnyogni a dolgokat, és az elvarratlan szálakkal sem vagyok jóban. Viszont ilyen választ még az ellenségeimtől sem vártam volna.

ÉN:
"Heló! Nem akartam írni, de mivel észrevettem, hogy a személyesebb profilodnak már nem vagyok az ismerőse, így sajnos nem bírom szó nélkül hagyni a történteket, pedig tudom, hogy az lenne a helyes. Szóval, leírom, hogy nekem mi is a bajom, bár gondolom rohadtul nem érdekel. Ugye kezdődött azzal, hogy hívtál a családi napközibe. Elmentünk. Én szerettem volna pár infót megtudni, te ígérted is, hogy majd írsz róla. Elhiszem, hogy kurva sokat dolgozol, de talán egy pár soros válaszra tudtál volna időt szakítani 2 hónap alatt... Vagy megkérdezni, hogy miért nem viszem már Hannit. De gondolom örülsz, hogy nem megyünk, és nem akarod bolygatni. Baromira fáj, hogy több szakember véleményét megkérdőjelezed vele kapcsolatban. Elhiszem, hogy nagy dolog, hogy elvégezted a pszichológiai egyetemet, de mennyit is tanultál, olvastál az autizmusról vagy a fejlődési zavarokról? Nem hinném, hogy annyit, mint a vizsgálatot végzők. Gondolom gyakorlati tapasztalatod sincs a témával kapcsolatban, mégis az utolsó csanás alkalomkor leordítottad a fejem, hogy jaj már, csak visszahúzódó személyiségű. Tudom, hogy az utóbbi pár évben, vagy akár egész életemben sem voltam valami vicces vagy kellemes társaság, de nem gondoltam volna, hogy ezt a hosszú évnyi ismeretséget ennyivel lerendezed testvéreddel egyetemben. Nem tartom túl gerincesnek amit és ahogy csináltok. Nővéred is jön azzal, hogy azért haragszik rám, mert meg mertem kérdezni, hogy utál -e, és ez -e annak az oka, hogy nem válaszol? Valami frappánsabbat is kitalálhatott volna, hogy lekoppintson. Te meg, úgyszintén nem írtál vissza, plusz még a személyesebb profilodról meg ki is toloncolsz. Mindegy, amúgy emlékszem az általad művelt pár hasonló lepattintásra, most én kerültem sorra, ez van. Sajnálom, hogy így alakult, és fáj is, de nincs mit tenni. Elfogadom, lenyelem. Minden jót!"



Ő:
"(...) Nem mondtam, hogy semmi baja Hannának, az egyetlen üzenet, amit át akartam adni, hogy rosszul állsz a problémához, és egy szeretetreméltó boldogságforrás helyett megoldandó problémaként és felállítandó diagnózisként tekintesz rá. Nem tudod szeretni a maga valójában, mert folyton ez jár a fejedben. Elhiszem, hogy nem könnyű, de te teszed bonyolulttá (...) Minden szakember mond, amit akar, legyen úgy. De a saját gyereked, és a legjobban kéne szeretned a világon. Ehelyett a hibákat keresed benne. Ami igencsak visszaveti a javulás útján... (...)"


Szerintem ezt nem nagyon kell magyarázni. Hogy lehet ilyet írni? Honnan veszi a bátorságot, hogy meg meri kérdőjelezni, hogy mennyire szeretem a gyerekemet, és azzal vádol, hogy a hozzáállásom veti vissza a fejlődését? El sem tudom mondani, hogy ez mennyire szarul esett. Szerintem ez az egyik legdurvább, amit egy szülőnek lehet mondani.
Igen, abban igaza van, hogy előfordul például a heti 5 tsmt alatt, hogy feladatként tekintek rá. Főleg, mikor bepakoljuk az eszközöket. De ahogy elkezdjük a tornát, és vigyorog ezerrel, és élvezi; egyből elfeledkezem arról, hogy ez egy feladat, vagy egy probléma, és pillanatoknak tűnik az a 20-25 perc. Majd szét szakad a kezem a kis sószáktól, és még ebben a kánikulában is csináltuk becsülettel, ahogy elő van írva, erre azzal merészel jönni, hogy a hozzáállásommal "visszavetem a javulás útján". Én úgy érzem, hogy a tőlünk telhetőt megtesszük a fejlődése érdekében, a hozzáállásomon is dolgozom.
Ott követtem el a hibát, hogy amikor találkoztam ezzel az ismerősömmel, elmeséltem a nehézségeket, problémákat, lemaradásokat is. Nagy hiba volt! De sajnálom, azt hittem, hogy egy régi ismerős előtt nem kell szépíteni és titkolni dolgokat. Tudom, hogy hajlamos vagyok túlzásba esni, de szerintem ha az ember gyerekével van valami, akkor természetes, hogy fókuszál rá, beszél róla. És egyébként dicsértem is, csak megfigyeltem már, hogy valahogy azt nem annyira veszik észre... És nem is adtam elő sosem ezt az állapotot úgy, hogy mekkora tragédia, vagy legalábbis igyekeztem, ezek szerint szarul.

2013. augusztus 8., csütörtök

Kommunikációs nehézségek 52.

 Úgy megsajnáltam ma a kisasszonyt. :( Elkezdte hajtogatni, hogy kalapács, kalapács, ez keee, ez keee. De mondom milyen kalapácsot akarsz, mi kell? El nem tudtam képzelni. De csak mondja, és látom rajta, hogy nagyon meg szeretné szerezni a kalapácsot. Kérdezem tőle, hogy hol van a kalapács? Mire a válasz: hol van. Már kézzel lábbal próbáltam kiszedni belőle, hogy merre keressem, de vagy csúnyán nézett, vagy elkeseredetten, vagy dühösen. Minimum fél órát elszórakoztunk így, mire feladtam, sóhajtottam egyet és leültem. Erre odajön, megfogja a kezem, és odahúz a szekrény elé, és végre felnézett, és a szemével megmutatta, hogy mire gondol.
 Annyira fura, és számomra felfoghatatlan, hogy akinek ilyen nagy szókincse van, miért nem tud egyszerű kérdésekre válaszolni? Vagy ha nem szavakkal, akkor mutogatással vagy valahogy miért nem tudja kifejezni az óhaját? Mert míg nem húzott oda a szekrényhez, addig nem is nézett arra, szóval még az irányt sem tudtam belőni, hogy vajon merre keressem a kalapácsot. Amúgy a gyurmakinyomóra gondolt... 
 És szegénynek már megint hőemelkedése van. Nemrég volt ilyen, 1 napig tartott. 

 Ezt a meleget meg már nagyon unom! Olyanokat csinálok, hogy textil pelenkát bevizezek, bedobom a fagyóba, majd felrakom a ventilátor elé, jégkockát pakolok tányérba, de még egy tized fokkal sem sikerült lehűteni a lány kicsi szobáját sem. Légkondit akarok: MOST!!! Szülés előtt egész jól bírtam a hőséget, fóliás kertészetben is dolgoztam, de szülés óta valahogy sokkal nehezebben viselem.

2013. augusztus 7., szerda

Ügyimügyi

 Nem is írtam, hogy július 27-én kimentünk a helyi strandra. (Azért írtam dátumot, mer olyan hülyén hangzott, hogy múlt hét előtti hétvégén, nem vagyok a szavak embere...) Móninak hála nem kellett úszópelust vennünk, még egyszer köszi! :) Áhhh, és olyan jó gyerek volt a leányzó, hogy csak na. Annyira tudok örülni az ilyen sikerélményeknek. Most lehet, hogy hülyén hangzik, hogy arról áradozok, hogy nem őszültem meg egy kimozdulás alkalmával, de nálunk tényleg szinte csodaszámba megy, ha nem vadulunk meg kollektíven. Úszógumit nem szerette, a csúszdát annál inkább. Nagyon bátor lett, és jó sokszor lecsúszott. És nem tudom, mi lett, de tavaly még puffogtam, hogy kizavartak a pancsolóból (akkor még nem tudott járni, és valahogy csak ki kellett halászni, és valami vérbunkó stílusban szidott le az úszómester...), most viszont az összes szülő bent volt a pancsolóban és a gyerekmedencében is. Pedig elméletileg csak a medence szélén lehetne tartózkodni, de most nem azért, ki az a hülye, aki hagyja, hogy a gyereke, főleg a pöttömök, egyedül legyenek a vízben... Szerintem megunták az úszómesterek, mert rájöttek, hogy hiába szólnak, a szülők akkor is bemennek, ha meg ki  lennének tiltva, akkor alig lennének páran a medencében. Amúgy sok helyen van ez szabályként, de nem igazán értem, hogy miért. Fertőzésveszély, vagy mi miatt nem mehetnek be felnőttek? Akkor rakjanak bele több klórt, vagy bánom is én. Most nem az, inkább kapjon el valamit, minthogy megfulladjon. Így is, hogy mindig pár lépésnyi távolságban volt tőlünk, történt egy olyan, hogy elmerült. Gyorsan kikapta az apja, de jó sok vizet nyelt, és meg is ijedt(ünk). Most ha a medence szélén lettünk volna, jóval több idő telt volna el, míg odaérünk... De szerencsére pár perc alatt megnyugodott, és nem szegte a kedvét, ment tovább a móka.

 Múlt hét vasárnapján meg besétáltunk kenyérért, és egész hosszú távon jött. Nem akart megszökni, követett bennünket, annyira fura volt. :) A pékségben is úgy viselkedett, mint egy "sima" gyerek, el sem akartam hinni, hisz tényleg ritka az ilyen. Itt sem szökött meg, nem tombolt, szépen várt, stb. Kapott fagyit, amit egy helyben ülve!!! megevett. Jaj, olyan édesen nyalja. Egyszer levideózom, mert szét röhögtük a belünket, de leírva szerintem nem adja vissza. Vagyis én nem tudom megfogalmazni. Aztán meg talált magának egy szökőkutat, pancsolt, majd miután beletettük a babakocsiba, nem vágott le csak egy kis nyöszörgést. Semmi hosszú percekig tartó önkívületi őrjöngés. Már már hiányzott. :P Na jó nem! Remélem egyre több ilyen sikerélményünk lesz, mert annyira jó. Beszéltük Emberrel, hogy milyen fura lehet, ha az ilyen kiruccanások a megszokottak, és az a csodálkozni való, ha megvadul a gyermek. Félre ne értsetek, tudom, hogy a gyerekek hisztisek, de szerintem amit a mi kis csemeténk szokott művelni, az valami elképesztő. A fb-os klubban felmerült, hogy vajon mi írható a másság számlájára, és mi az, ami teljesen természetes, életkori sajátosság. Én abban látom a fő különbséget, hogy a leányzóm jóval intenzívebben és gyakrabban borul ki, mint az átlag. Legalábbis ahogy elnézem a többi gyereket, ezt veszem észre. Most lehet arra is fogni, hogy ilyen a temperamentuma, de azt érzem, hogy inkább az van, hogy sokszor nem érti, amit mondunk. De ezt nem (csak) siránkozásból írom, olvastam egy nagyon jó könyvet, Dása naplója a címe, és sokszor megvilágosodtam és megnyugodtam, például a hisztit illetően is:

 "Van egy jó hírem: akik kihívóan viselkednek, azoknak nem mindennapi tehetségük van a fejlődéshez. Belső indíttatást éreznek rá, hogy tartozzanak valahova, és megértsék a körülöttük levő világot. Szörnyű dolog ilyesmit kimondani, de sok esetre áll, hogy jóval könnyebb visszahúzódni a környezetből a magad kis világába, mint szembenézni és megbirkózni a való világgal. Sokkal nehezebb kapcsolatot találni olyasvalakivel, aki már föladta, és visszahúzódott oda, amit Donna Williams az „autizmus szentélyének” nevez: a saját belső világába. Már se vágy, se indíték nincs benne, hogy másokat is beengedjen, vagy hogy csatlakozzon az ő világukhoz. Furcsamód akadnak pedagógusok, akik szeretnek az ilyen visszahúzódó, tétlen gyerekekkel „dolgozni”. Az ilyen gyerekek reggeltől délutánig boldogan elüldögélnek az osztály egyik sarkában, míg haza nem kell menniük. A (rosszul tájékozott) gondozók azt képzelik, ezeken a gyerekeken könnyű segíteni, mivel hogy hiányzik belőlük a „kihívó viselkedés”. Abban igazuk is van, hogy a viselkedésük nem „problémás”. Ennek viszont az a folyománya, hogy belső indítékuk sincs részt venni a többiek ténykedéseiben."
 (T. O. Daria: Dása naplója)

 Szóval mostanában, ha kiborul a leányzó, akkor próbálom azt észben tartani, hogy ez bármennyire is nehéz, de jó, hisz annak a bizonyítéka, hogy ő igenis kapcsolatba akar lépni az őt körülvevő világgal és egyes emberekkel, csak az ingereket tőlünk eltérően érzékeli és dolgozza fel. Nehéz eligazodnia, megérteni a szabályrendszereinket, a miérteket, stb. 

2013. augusztus 6., kedd

Komment :D

 Mondom rálesek még alvás előtt a fb-ra, mikor is egy  elég naturális képpel találtam magam szemben, amin épp megszületik egy baba, ITT megtekinthető. Egy -szerintem- gyönyörű pillanatot kapott el a fotós, amit kiállítottak, de egy látogatónak (vagy többnek) nem tetszett, így eltávolították. o.O Most nem azért, de ha nem tetszik, akkor ne nézze, forduljon el. Vagy mittudomén! Mindenki ilyen maszatosan, véresen jön a világra, nem értem, hogy miért kell ezen elborzadni? Mármint el lehet, szíve joga, de miért kell ezért eltávolítani egy fotót??? Amit szerintem soha nem fogok felfogni: miért van az, hogy hangoztatjuk, hogy fű de lazák, elfogadóak, nyitottak, felvilágosultak vagyunk; közben meg ha valaki arra használja nyilvánosan, de ugyanakkor diszkréten a melleit, hogy táplálja a gyerekét, azon meg háborognak sokan, és jönnek azzal, hogy ez magánügy (én nem tudtam szoptatni, és lehet, ha igen, akkor sem mertem volna az utcán, de ugyanakkor ha láttam ilyet, semmi rossz érzés nem volt bennem, mert szerintem természetes). De az, hogy mondjuk valaki olyan kivágott felsőben van, hogy több látszódik ki a melléből, mint egy éppen szoptató nőnek; vagy hogy ki van a fél valaga, az teljesen rendben van, és az nem magánügy, és nem intim. o.O Mi va??? Én próbálom ezt felfogni, plusz még a prűdebb emberek nézőpontjából is átgondolni, de bevallom, nem megy. Mindegy, ettől is szép az élet, még jó, hogy nem vagyunk egyformák! :)
 De igazából nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy majdnem felröhögtem, mikor olvastam a képhez tartozó egyik kommentet:  "A kedves látogató valószínűleg azt hitte,hogy így rakják be!" :D Bírom az ilyen hozzászólókat! Azokat már kevésbé, akik például ezt a képet a káromkodással hasonlítják össze... Nem is értem, hogy miért.

2013. augusztus 4., vasárnap

Cifra fosi

 Csütörtök késő délután óta dögrováson vagyok. :( Derült égből jött, semmi előjel, ja de, mégis, hétfőn széthasadt a fejem, meg fáradékonyabb voltam. Aztán csütörtökön elkezdtem a cifra fosást. Szombatra virradóig minimum 20-szor voltam, és közben megfejtettem, hogy miért hívják cifrának. Blöáááhhhh... Lehet, másnak könnyebben leesik, de én nem mindig vagyok gyors észjárású, és mivel inkább székszorulásos vagyok, így nem is volt "szerencsém" ezen agyalni...eddig. De végre tudom! Pont ez hiányzott az életemből. :D :P Fúúúj, és olyan is történt, amit le sem merek írni, a fantáziátokra bízom.
 Pénteken délelőtt elmentem a dokihoz, anyu vigyázott addig a leánykára. Helyettesítés volt, és egy olyan aranyos dokinő volt, hogy el voltam ájulva. Mosolygós, kedves, barátságos. Vírusra gyanakszik. Normaflore-t javasolt. Rákérdeztem, hogy a család többi tagja mennyire van veszélyben, azt mondta, hogy eléggé. :( Nekik is adom a jóféle bélbacikat (ezt is ő javasolta), így elméletileg van arra esély, hogy ha el is kapják, kevésbé jön ki rajtuk. A tetőfokon még a késleltetett felszívódású gyógyszeremet (nyugi bogyót) is kikakkantottam egészben, de szerencsére nem lettem idegbeteg. :D
 Tegnap a hajnali toalettes kaland után egész nap és egész éjjel nem jött rám a szapora, tökre örültem, de ma azért még megörvendeztetett. Pedig már nagyon unom! Meg a sóba-vízbe krumplit és a ropit is!
 De férjem tök jófej, nagyon jól állja a sarat, le a kalappal előtte! Büszke vagyok rá és hálás vagyok neki. Azért az nagy megnyugvással tölt el, hogy ha valami történne velem, akkor is biztonságban és szeretetben tudhatom a leányzót. És azon is elgondolkodtam, hogy azért milyen rossz lehet egyedülálló szülőnek lenni. :( Mert oké, hogy ne hagyjuk el magunkat, de mondjuk a péntek délelőtti gyerekellátásom így nézett ki: fosi, táp gyors megcsinálása, majd beadása a kiságyba, ezután újra hasmenés, ezt követően tisztába tettem és alig bírtam befejezni, már rohanhattam újra... Szóval ilyen esetben hiába vagyok rohadt erős, az inger nagy úr. És a dokinő is megerősített, abban, hogy jól emlékeztem, hogy ilyenkor hagyni kell távozni a dolgokat, nem túl szerencsés hasfogót bekapdosni. Mondjuk az orvoshoz csak úgy jutottam el, hogy bekaptam egy széntablettát...
 Remélem nem fertőzök le senkit és hamarosan elmúlik!