Ki vagyok! Ki vagyunk! /Milyen meglepő :D / Elegem van! Váááááá!!! A leányzó teljesen kifordult önmagából. És ezáltal mi is. Arra jutottunk, hogy elképzelhető, hogy azért változott meg ennyire, mert most nem TSMT-zünk (tényleg, mintha kicserélték volna), nyári szünetet tartunk. A konduktor mondta, hogy tarthatunk 1 hónap pihenőt, és ha visszaesést látunk, akkor hetente egyszer-kétszer vegyünk elő régebbi feladatsorokat. Úgy érzem, elérkezett az a pont, hogy tornáznunk kell. Gondolom ez ilyen szintfenntartás vagy valami hasonló dolog miatt jó. Szeretném szemközt köpni azt, aki szerint a fejlesztések kínzások, és baromságok, és hagyni kell a gyereket, hogy a saját ütemében fejlődjön. Olyan szívesen odaadnám az ilyen okostojásoknak 1 napra, szerintem sírva adnák vissza. Mióta nincs rendszeresen tornáztatva, azóta egyre több furcsaság jön elő, és brutál módon visszahúzódik a csigaházába. Most az a legújabb hobbija, hogy fog egy babát vagy bármit, és azt kopogtatja a falhoz, ajtófélfához, csúszdához, babakocsihoz, vagy mint a videón is látszódik, a kád oldalához és közben halandzsázik. És ilyenkor se hall, se lát. És ami még érdekes ebben a játékban, hogy iszonyú sokáig képes csinálni. Valamelyik nap az apja megszunnyadt délután, ő kopácsolt a szobájában már egy ideje. Mondom játszunk már valamit. Bemegyek, tisztes távolságban leülök. Ahogy meglátta, hogy ott vagyok, már ment is át a nagyszobába. :( Bevallom, fáj, hogy nem enged magához közel, és hogy sokszor elutasító. Csalódást érzek ilyenkor. Ne tudjátok meg, hányszor volt már hasonló szituáció!
A nem túl izgi, hosszú videó. A retró fürdőszobát ne nézzétek, utálom, ha letelik az egyik hitelünk a hatból, akkor beruházunk egy felújításra! (Még pár évig gyönyörködhetek benne, és anyázhatok a takarítása közben, mert borzasztó a kád, rücskös, kopott fos, a fugákról nem is beszélve.)
Most tudom, hogy így blogon keresztül nem jön át, hogy milyen is ez az egész helyzet. De egy picit azért megpróbálom érzékeltetni. Először is le szeretném szögezni, hogy tudom, hogy a gyerekek kivétel nélkül hisztiznek, sírnak, ellenkeznek. Itt szerintem ami kirívó, az a "bulik" gyakorisága és az intenzitása. Nálunk az a fura, ha nem őrjöng. Ez azt jelenti, hogy kb 100 sétából 1 olyan ha van, mikor arra megy, mint mi; nem akar mindenáron az úttesten menni, vagy virágot bámulni. Ez a virágbámulás is olyan, hogy meglátja, ránéz, mondja,
viág, hihi, tesz kb. 5 lépést a kívánt útirányba, majd vissza a növényhez, újra mondja:
viág, hihi, ismét pár lépés a jó irányba, majd hátra arc, és vissza a virághoz. 20-ig számoltam a köröket, aztán meguntuk, és beletettük a babakocsiba, hogy még aznap elérjük az úti célunkat... Ha jól tudom, ezt hívják repetitív akárminek.
Ott van példának az ivás. Írtam már párszor, hogy csak egy bizonyos helyen hajlandó, kizárólag fekve inni. Ez régen a szobájának az egyik sarka volt, most legújabban a mi ágyunkat nevezte ki hivatalos ivóhelynek. Lehet, ha nem ebben élnék, és olvasnék hasonlót valakinél, azt gondolnám, hogy hova szarjak, iszik, mi a baja ennek a nőszemélynek. És lehet, hogy nem feltétlenül jutna eszembe az, hogy ez a gyakorlatban mivel jár: a legnagyobb kánikulában sem ivott házon kívül, már cserepesedett a szája, és akkor sem, csak mikor már hazajöttünk... Jó, ne igyon, talán nem szárad ki. Igen ám, de a nemivás tökéletes arra, hogy székszorulást okozzon. :( Remélem erről leszokik, mert a bölcsibe nem tudom elvinni az ágyunkat...
Higgyétek el, hogy nem élvezem ezt az állandó rinyálást, de valahol ki kell adnom magamból, mert így is kezdek megtébolyodni. Alvásproblémáim is vannak, egyre nehezebben alszom el és egyre később (hajnal 4 körül), másnap meg mosott fos vagyok. Íme egy szokásos párbeszéd:
- Ez ke!
- Mi kell aranyom?
- Ezzzz keeee, méééég keeeee!!!
- De mi? Nem értem! Mutasd meg vagy valami légyszíves! Nem tudom, mire gondolsz, nem vagyok gondolatolvasó sajnos.
- Ez keeeemégkeee, ezkeeeemééééégkeeeee.
Ha mázlim van, akkor ezek után odahúz a kezével a hőn áhított valamihez, ha nincs, akkor éktelen hiszti következik, aminek általában a Dóra a felfedező bekapcsolása szokott véget vetni. Már nincs Bogyó őrület, most a Dórára van teljesen rátapadva, én meg hülyét kapok, mikor vegyítik az angolt a magyarral, és jönnek a jó kis dalocskák: Mi is a célunk??? -taps,taps,taps- A nagy kék bokor. A Bogyót jobban viseltem. Azért van, hogy szavakkal is elmondja, hogy mire fáj a foga. Például ha meseelvonása van, akkor olyan cukin mondja, hogy tüptüp Dóra. :D A másik édibédi dolog, hogy gyakran előveszi ezt a mondandót, hogy:
-Hun a madáj? Ejepűt a madajak. :D Ja, meg amit szépen kifejez, hogy kapcsoljuk be a muzsikát:
-Bekaccsó zenéket! Maszkabát! (Most az állandó háttérzaj a Maszkabál, mindig azt akarja hallgatni.) Szóval van, hogy mondd ő dolgokat, a kiejtése egyre gyönyörűbb, lazán kimondja, hogy
katicabogáj, ami nemrég még
kataaaca volt. Szerintem az jól leírja a problémámat, hogy nem kölcsönös a kommunikációja, vagyis előfordul, hogy kér, de kérdésre nem válaszol, csak egyirányúan mondja a magáét (kér vagy énekel), figyelmen kívül hagyja azt, hogy mi mit karattyolunk, kéréseket továbbra sem érti igazán.
Az étkezése továbbra is katasztrófa, de már nem idegesítem magam. Ha nem eszik, nem eszik. Mondjuk minden kajáláskor görcsbe rándul a gyomrom, mikor evés helyett trimbolja, vagy tömködi le az etetőszék pici lukacskáján az ételt (apja aszitte, hogy kibánik vele, ha leragasztja cellux-al, mondanom sem kell, hogy pár perc alatt megoldotta...) , szóval, lehet, hogy azért az nem annyira fedi teljesen a valóságot, hogy nem idegesítem magam rajta. Nem tudom, hány kiló, nincs mérlegünk, de szerintem fogy... Hol van az én szinte mindent befaló, hurkás babám???
Egy puszta elindulás itthonról is hatszáz év, (minimum félóra), mert nem akar jönni, meg se hallja, hogy mit akarunk, már a napirendi kártyák sem érdeklik.
A pelenkázás is mumus lassan, nem zavarja, ha bekakilt, úgy kell könyörögni, hogy hagy cseréljük már ki.
A másik "kedvencem": mentünk tegnap a játszóra. Őt egy picit megint elvarázsolták a virágok, és továbbment a játszótér bejáratánál. Aztán észrevette, hogy hoppá, mi mellett sétált el, és ekkor odarohant a kerítéshez. Elkezdte ráncigálni, és látszódott rajta, hogy szeretne bemenni. Mondtam, neki, hogy életem, gyere, menjünk a kapuhoz. Mutattam is, hogy merre kellene jönnie. Erre elkezdett toporzékolni, és még jobban cibálta a kerítést. (Persze mindenki bennünket bámult, kezdem megszokni, hogy látványosság vagyunk.) Ezután megfogtam a kezét, hogy akkor odavezetem, vagy legalábbis megpróbálom. Na ettől kiakadt, toporzékolt, elvetette magát, aztán egy pár centin keresztül, nem túl elegánsan húztam a földön. :/ (Nem vagyok rá büszke, de ez van!) Ekkor otthagytam, fogtam magam, és elindultam a bejárat felé, és akkor esett le neki, hogy mit akarok tudatni vele, mikor a kerítés másik oldalán integettem neki... Nem könnyű vele kommunikálni, az egyszer biztos! Ja, közben kutyaszarba is lépett, csak hogy az egész napos hiszti és hadakozás meg legyen koronázva. Mindegy, azt mondják, szerencséje lesz. Amúgy megvan a véleményem azokról, akik mindenhová szaratják a kutyájukat, és nehezükre esik felszedni... Most nem azért, de ennyi erővel csinálhatnám azt, hogy megvárom, hogy jól teleürítse a macskám a bigyóját, kinyitom az ablakot, és kiszórom a tartalmát... (De még akkor is kedves lennék, mert valószínűleg nagyjából egy kupacban landolnának, és így könnyebb lenne észrevenni, mint a fűben lapuló magányos kulákat, de az is lehet, hogy szanaszét szóródnának, nem tudom, majd egyszer kipróbálom. :D )
Bízom benne, hogy visszaáll a viszonylagos rend, és nem lesz minden ilyen nyögvenyelős! De lehet, hogy csak akkor lesz ez, mikor újra elkezdjük szeptemberben intenzíven a TSMT-t. Kicsit félek. o.O De majd lesz valahogy, csak most betojtam.