lassandebiztosan

2018. augusztus 31., péntek

Nyaralás

8 év után végre eljutottunk oda, hogy nyaraljunk. Kb. ugyanoda mentünk, mint legutóbb, ahol is megfogant a kis drágánk. Nászutunkat a Mátrában/Bükkben töltöttük és nagy az esély rá, hogy a két sejtünk ott fent egyesült ;)
Alföldi lányként nekem maga a csoda a hegység, dombok. Mikor megláttam a körvonalukat, fülig ért a szám.
Sástóra mentünk először. Ja, az indulásnál 1 órás késésben voltunk, ami a későbbiekben lesz fontos tényező... Ugyanis mikor megérkeztünk, csodás napsütés, meleg, bár a távolban volt egy nem túl bizalomgerjesztő felhő. De itt a pusztában, ahol élünk, ez annyit jelent, hogy vagy esik egy picit vagy elhalad mellettünk (legtöbbször az utóbbi), dörög párat oszt csókolom. Emiatt is voltunk úgy vele, hogy nincs mitől tartanunk. Nagyot tévedtünk. Kutyák is jöttek persze velünk. Mindketten rettegnek az erős hangoktól. Mikor a kilátóhoz értünk, már egyre inkább közeledett a vihar. Felengedték volna őket is (még belépőt sem kellett volna fizetni utánuk), de pár lépcsőfok után leblokkoltak. Fogalmam sincs, hogy a tériszony vagy a dörgés vagy mindkettő miatt történt. Így én lent maradtam velük, férj meg a nagylány felmentek. Bíztunk benne, hogy kikerül az ítéletidő és majd ha ők lejönnek, akkor én is felmegyek, hát nem így történt.


Ehelyett kutyák pánikoltak, Fickó egyszer ki is tépte magát a kezemből, alig bírtam visszahívni; én sem voltam épp nyugodt, mert nagyon közel villámlott, ők meg még mindig fent voltak a fém kilátón... Nagyon aggódtam értük, férj persze fenézte felvenni a telefont. Mikor leszakadt az ég, akkor mi 3-an bemenekültünk a jegyszedő irodába. Nagyon durva, hogy a hegyek mennyire visszaverik és felerősítik a dörgést. Ijesztő volt, pláne, hogy egyszer a kilátóba is belecsapott pár 10 méterre tőlünk. Ekkor szerencsére már ők is a jegyszedőben voltak. Ok, hogy van villámhárító, de az nem garancia mindenre.
Ők csurom vizesek voltak, mi kevésbé. A cukit rábeszéltem, hogy vegyük le a pólóját, belement, a testemmel próbáltam melegíteni. Az apja el akart menni a kocsihoz száraz ruháért, de szerencse, hogy lebeszéltük róla, mert nemsokkal az ötlete után egy közeli fába is belecsapott a villám.
Nem akarok hazudni, de rohadt sokáig tartott, több mint 1 órán keresztül dühöngött az időjárás és mindezt megúsztuk volna, ha a tervek szerinti időpontban indultunk volna.

Végre elállt, átmentünk a Kékestetőre. Egyik kedvenc helyem, de most a szanatórium kissé csalódás volt, nem volt olyan állapotban, mint 8 éve. Mókusokat valszeg továbbra is lehet etetni, elképzelhető, hogy csak a vihar miatt vagy a késői időpont miatt nem lehetett velük találkozni. Viszont abszolút pozitívum, hogy a portás beengedett kutyákkal azzal a kitétellel, hogy végig pórázon lesznek.
A TV-toronyba a nagylány és én mentünk fel, embör addig elment a kutyákkal geocaching ládát keresni.
Tetszett mindkettőnknek. :)




Ezután felkerestük a szálláshelyet. Késtünk (a vihar miatt), de nem problémáztak. Átvettük a kulcsokat, nem is zavartak sokáig. Nagyon fasza vendégház volt, mindez Tarnaszentmárián. Egyetlen hátránya volt, hogy a csigalépcső rohadtul félelmetes, szerintem cseszettül nem biztonságos. Mármint nem számunkra, hanem mondom ha a gyerök elkezd alvajárni (én több éven keresztül voltam alvajáró) és leesik, akkor minimum egy törés, de inkább durvább sérüléseket szerzett volna. Megoldottuk, elbarikádoztuk az erkélyen lévő székekkel (baszott nehéz fonott vagy milyenek voltak), meg azon tárgyakkal, amiket találtunk. Fura volt, hogy az előzetes telefonos egyeztetés során a tulaj kikötötte, hogy a kutyákat ne engedjük fel az emeletre, ahol a háló van, mert hogy össze fogják karcolni a parkettát vagy laminált padlót. Őőőő, szerintem qrvára nem az előzőleg ott megszálló  kutyák karistolták meg, hanem azok a székek, amiket férjemmel ketten alig bírtunk kicibálni az erkélyről és amiket nagy valószínűséggel mások is arra használtak, hogy biztonságosabb legyen...
Úgy voltam vele, mikor telón mondta ezt a kutya fentre ne dolgot, hogy már csak azért is, de a barikád ellenére is fenn állt a veszély, hogy átférnek rajta, így ők lent princöltek 2 éjszakán át, szerencsére megértették, csak picit nyüszögtek.




Másnap Szilvásváradra igyekeztünk úgy, hogy kemény 4 órát aludtunk :D . Olyan úton mentünk autóval, hogy majd kiokádtam a belem a sok kacskaringótól, le-föltől. Azt el is felejtettem írni, hogy Morzsikám az odautazás alatt, ami kevésbé volt girbe-gurba, úgy kb. 6-szor hányt. élmény volt takarítani. :/ Ja, meg szegény embört az este folyamán a paplan alatt megcsípte egy darázs, mert hát minek a luxus szúnyogháló. :( Anélkül is bejöhetnek, ezzel tisztában vagyok, de így azért nagyobb rá az esély.
Szilvásváradon megrökönyödtem, hogy milyen bazinagy a lölő stadionja és hogy mennyire nem passzol a környezetbe. A kutyákat a szálláson hagytuk, jobb is, mert szerintem a kisvasutat nem díjazták volna, meg a le-fel menést az ősember barlangba sem. Nagyon ügyik voltak, semmiben nem tettek kárt, türelmesen vártak bennünket, volt is nagy öröm, mikor megérkeztünk.
A cuki  és én nehezen viseltük a sétát. Ő nem tudom miért, én viszont azért, mert mindkét térdem bedurrant, bedagadt, ők le is hagytak, remegő, fájó térddel nem tudtam tartani a tempót. Mindegy, túléltem, de azért kellemetlen volt. 8 éve is felmentünk, akkor nem volt semmi baja a lábamnak, bár pár kilóval könnyebb, pár évvel fiatalabb voltam, lehet, ez a titok.
Este sütögettünk tűzön szalonnát, hagymát, stb., bár a nagylány nem igazán díjazta, hamar megunta. Mindegy, kaja finom lett, jót vacsoráztunk belőle.

Szombat reggel kijelentkeztünk a szállásról, majd elmentünk az Ilona-völgyi vízeséshez. Imádom ezt a helyet is, itt is voltunk 8 éve, és a közelben lévő parkban vadkempingeztünk. :D
Most a kutyák is jöttek, hááát, Morzsi szinte minden fűszálat megszimatolt, Fickó meg sokszor húzott, nem volt egy leányálom, de ahhoz képest ügyesek voltak. A nagylány kevésbé: -mikor érünk már oda? -nem bírok tovább menni, -messze van mééég? -jajjjj, fáradt vagyok, madzagozni akarok, stb. Végre odaértünk, tetszett neki a vízesés, nekünk is. Visszafele szintén végig nyafkázott.



Délután érkeztünk az újabb szállásra, Sámsonházára. Nem volt nagyon unszimpatikus a kiadó, de mondjuk azt furcsálltam, hogy mintha próbált volna rábeszélni, hogy a kutyák ne fent aludjanak a szobában, hanem a lépcsőfordulóban, mert volt már olyan nagy kutya vendégük, akit ott a gazdája elbarikádozott. Há' mondom én biztos nem fogom őket oda bezárni, elég volt az előző 2 este viszonylag külön. Nem volt ellenvetése, annyit még kért, hogy az utcára ne engedjük ki őket, nem is szándékoztunk. Volt kert, meg hátsó nagy terület is, jól elrohangásztak.
Szombat este még egy rövidebb túrát megejtettünk, jócskán meredek és izgalmas volt, egy várromhoz vezetett. Lefele el is fikkantam. :D De a táj itt is szép volt.



Vasárnap reggel az apjával elmentek játszótérre, csórikám meg leesett egy mászókáról, de úgy, hogy a keze végighúzódott egy kötélen, ami jócskán felsértette, szerencse, hogy nem tört el neki!


Ezután nem sokkal Hollókőre mentünk. 11 fele indultunk, a házigazda természetesen már ott volt... (Amott jobb volt, hogy csak a kulcsátadáskor jöttek)  Kutyákat nem vittük, ő meg kétségbeesve kérdezte, hogy hol vannak. Mondtuk, hogy a szobában és nyugodjon meg, nem fognak ugatni, rágni, bepiszkítani. (ez egy többszobás szálló) Nem volt ellenvetése. (Este is megjelent az úr és elmondása alapján sem ugattak, csak akkor, mikor a kerti kútból húzta fel a vizet és nyikorgott, erre elkezdtek óbégatni. Bár hozzátette, hogy mért nem kötöttük ki a kertbe őket. Ja, mondom persze... Szobakutyákat kikötünk majd egy vadidegen helyre, miközben mi meg lelépünk. Logikus és biztos nem viselte volna meg őket.)
Hollókő nagyon szép hely, bár a tömeg nem igazán tetszett. A vár is szép, a kilátásról nem is beszélve.



Terveztük, hogy hétfőn még megnézünk ezt-azt, de közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy húzzunk haza. Elfáradtunk, honvágyunk volt, meg ilyenek, így útra keltünk. Visszafele szerencsére Morzsi már nem hányt, elég nyugodt utunk volt.