2017. október 3., kedd

Kéz-láb-száj betegség

Csütörtökön este 38,4 volt a hője. Délután kicsit bágyadt volt, de nem nagyon, viszont nem ivott, ez már gyanús volt, ezért is mértem hőt. Így pénteken nem vittem oviba. Reggel még enyhe hőemelkedése volt, de dél körül már 36,4-re csökkent, remek közérzettel, étvággyal. Sokat agyaltunk, hogy vigyük -e így orvoshoz, végül arra jutottunk, hogy nem, hátha csak egy kis kósza megfázás, amit kipihen a hétvégén (volt már rá példa). Sajna nem így lett, ugyanis szombat reggel elkezdett pöttyösödni az arca, keze, talpa. Gondoltuk, hátha elmúlik. Nem épp így történt, sőt, durvult a helyzet, egyre több, egyre vörösebb pöttyök lettek szegényen. Így vasárnap úgy voltam vele, hogy f*szom várjon hétfő du.-ig (ekkor rendel a gyermekorvosunk), elvittük ügyeletre. 
Nagyon rendesek, kedvesek voltak. Kapott receptre Cetirizint, ami a bárányhimlőjénél is nagyon bevált. Bár az ügyeletes patikában csepp nem volt, de kiváltottuk a tablettát, u.a. a hatóanyag, csak az adagolás macerásabb, de nem vészes.
Szegénykém sírt, mert szerdán lesz az állatok világnapja az oviban is, és oda mindenképp szeretett volna menni, de így ugye nem vehet benne részt. Azon is kiakadt érthető módon, hogy míg pöttyös, addig a játszóterezés is felejtős. :( 


2017. szeptember 26., kedd

Csupa pozitív

Valamelyik nap az ebéd utáni hazamenetel kapcsán esedékes öltözés alkalmával az óvónő nagyon pozitív dolgokat mondott a kisasszonyról. Úgy elolvadtam és büszke voltam, hogy csak na. :) Mesélte, hogy a fejlesztős papírra ráírták, hogy úgy érzik, hogy nincs szüksége külön kognitív fejlesztésre, hisz ezen téren minden ok (gondolom ezt csinálták egyénileg). A kommunikációs, szociális dolgain meg csoporton belül lehet javítani, éles szituban, nem pedig elkülönítve. Ezekben is nagyon ügyes. Szuperül beilleszkedett a csoportba, együttműködő, kedves, bájos "cukorborsóturmix" :) . Annyira jó volt ilyeneket hallani! (Rengeteg leíró szakvélemény után meg pláne...).
Bár kissé félve, de megkérdeztem az óvónőt, hogy ő 4 évvel ezelőtt, mikor elkezdte az ovit a Cuki, gondolta volna -e, hogy ide eljut és határozottan mondta, hogy nem. Pedig autispec., többszörösen továbbképzett, rengeteg gyakorlattal rendelkező óvónő. Nagyon jól esett az őszintesége, hisz a kezdetekkor (hanyatt fekve csak cumisüvegből ivott, félt a gyerekektől, nem volt szobatiszta, a kommunikáció sem volt az erőssége, sőt..., dühkitörések, stb.) nekem is úgy tűnt, hogy nehéz lesz integrálni. Sokat aggódtam, de szerencsére fölöslegesen. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy első évben szegregált csoport (5-6 gyerkőc), majd azt megszüntették, 2. évben kislétszámú csop. (10-12), majd tavaly, a 3. évnél került be egy átlagban 20 fősként működőbe, hisz az előző is megszűnt. Végtelenül sajnálom, hogy áthelyezték/megszüntették az előző csoportjait, viszont neki ez nagyon jól és jókor jött a fejlődésében, beilleszkedésében, iskolára való felkészülésében.

Ma pedig azt közölték, hogy egyedül neki nem kell sem gyógycipő, sem lábtorna a csoportból, annyira rendben van a lába.
Lehet, hogy hülyeség, de egyből az ugrott be, hogy ennek is köze van a Dévényhez. Elképzelhetőnek tartom, hogy mivel betartottuk a gyógytornász javaslatát, miszerint nem kell supinált, lúdtalpbetétes cipellő, ez is hozzájárult ahhoz, hogy bár az izmai, ízületei lazák voltak, mégis a "tornának" és a tanácsoknak is köszönhetően nem kell semmi a lábijára.

Holnap pedig az ő csoportja fog fellépni az ovis szüreti mulatságon. Eleinte kissé félt, de remekül veszi az akadályokat, nem szorong, várja, melyeknek nagyon-nagyon örülök. Egyem is meg!

2017. szeptember 14., csütörtök

Ovikezdés

1-én végre elkezdődött, mind3an nagyon vártuk már. :) Hosszú volt a 3 hónapnyi nyári szünet...
Nagyon lelkes volt, könnyen ébredt, vidáman ment az első napon is. Csak 4en voltak; lehet, többen úgy hitték, hogy majd csak hétfőn fog elkezdődni (a kapura nem volt kiírva csak az, hogy a kiscsopisoknak ekkor meg akkor szülői).

Új csoportszobájuk van. Szerencsére nem akadt ki rajta. Abba is viszonylag könnyen belenyugodott, hogy vannak olyanok, akik már nem ide járnak (köztük van a tavalyi szerelme) és vannak új csoporttársak is.
Egyikőjük nem tud segédeszköz nélkül járni. Nem csak a kisfiúnak, hanem a többieknek is nagyon hasznos, hogy csoporttársak lehetnek, mindannyian profitálnak abból, hogy a kissrácot nem eldugják egy szegregált intézménybe (mint ahogy tették az ovi hibáján kívül a spéci csoporttal, amit áthelyeztek egy speckó iskolába 😢 ), hanem beillesztik normál csoportba. Már ilyen kicsi korban fontos szerintem, hogy saját tapasztalataik útján jöjjenek rá, hogy vannak olyanok, akik mások, de ez nem azt jelenti, hogy ők kevesebbek lennének az átlagnál! Sokkal toleránsabbak, érzékenyebbek, elfogadóbbak, nyitottabbak lesznek ők ezáltal; és a kisfiúnak is jót tesz ez a csoport. Óvónénik, dajka néni is nagyon nyitottak; a szülőin mondták, hogy a gyerekek is mennyire odafigyelnek rá, alkalmazkodnak, segítik. Óriási dolgok, értékek ezek, melyeket a tapasztalat útján van szerencséjük elsajátítani. És ebben a jelenlegi gyűlölködő, kirekesztő hangulatban hatványozottan fontosak az ilyen érzékenyítő, elfogadáshoz vezető élethelyzetek, szituációk.

7.-én már kicsit gyanús volt a hangja, majd péntekre kidőlt, itthon marasztaltam. Elvittük orvoshoz, de csak péntekre adott igazolást, azzal a feltétellel, hogy ha rosszabbul lesz, nem javul, akkor vigyük vissza. Lehet, ő is olvas Dr. Novák Hunort :) hisz ott is rendszeresen feltűnik ez a hazánkban újkeletű hozzáállás, szemlélet, vagyis ha taknyos/göthös, de a közérzete jó és nincs láza, akkor simán mehet közösségbe és felesleges az elkülönítés. Igaza is lett az orvosnak, hétfőre jobban lett, már hétvégén is ezerrel pörgött, ahogy szokott :D

Most szerdán meg hát az történt, hogy elfeledtem beállítani a telót és az órát (azért 2, mert ha az egyik lemerülne, elromolna, legyen másik). Így hát elaludtunk. :/ Féltem, hogy mit fog hozzá szólni a kisasszony, de megdöbbenésemre örült neki. Sosem jártam amúgy hasonlóan, pedig egy ideje órára kelek. Csak hát hiába a telefon, amin be lehetne állítani, hogy hétfőtől-péntekig csipogjon, én inkább a macerásabb utat választottam, vagyis minden nap állítgattam (megszokásból vagy nem is tudom). Az eset óta már változott a hozzáállásom. :D






2017. augusztus 26., szombat

Augusztus

A hónap elején esküvőre voltunk hivatalosak. Nagyon örültem a meghívásnak. A menyasszony nem akárki volt, hanem azon 2 ember közül az egyik, akit a barátomnak érzek. Bár a földrajzi távolság miatt sajnos ritkán találkozunk, de tényleg ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk előtte, még ha az előző fél éve vagy 1 éve is volt. A tanúja pedig ugyanaz a személy volt, aki nekem is és ő a második, akit barátnak tartok.
Szerintem nem írtam még, hogy vettünk egy autót (hitelre, 96'-os évjárat, de jól karbantartott és én amúgy szercsis lettem belé :) ), és ennek is köszönhető hogy el tudtunk menni az esküvőre, hisz egy autista gyerkőccel, 2 kutyával tömegközlekedéssel ez a táv elég necces lett volna... Arról nem is beszélve, hogy anyagilag szinte több is lett volna.
Gyerekkoromban volt apáméknak trabijuk és emlékszem, hogy azért mennyivel egyszerűbb így közlekedni. Eddig is mentünk ide-oda, de legtöbbször orvostól-orvosig. Az első pár év szinte kizárólag erről szólt és hát lelkileg/párkapcsolatilag megterhelő volt jócskán, és pl. az MR vizsgálatkor férj munkatársát kellett megkérni, hogy vigyen fel, mert tömegközlekedéssel szinte kivitelezhetetlen lett volna, pláne a hazaút a rövidtávú altatás miatt. :( Na de ez a múlt, szóval most igyekszem felfogni, hogy van autónk és bízom benne, hogy fent is tudjuk tartani hosszútávon is.
Na de visszatérve az esküvőre, nagyon csodás volt. Kinti ceremónia egy gyönyörű helyen. Az anyakönyvvezető megható szöveget mondott, többször el is pityeredtem elérzékenyülésem kapcsán. :')
A lakodalom egy többszobás nyaralóban és udvarán zajlott. Nagyon tetszett, hogy nem volt konkrétan az, hogy na, most akkor zaba; hanem mindenki akkor evett, mikor úgy érezte, hogy éhes. Bár nem kóstoltam végig mindent, de amiket ettem, azok isteniek voltak.
Táncoltunk is, a leányzó is jól bírta a lagzit (tovább fent volt, mint én :D ).
Szombaton volt az esküvő, ekkor és vasárnap ott aludtunk. (én még maradtam volna, de az embernek mehetnéke volt, meg a Cukkancs is ki volt idegileg, mert a macskát azért nem vittük és nagyon hiányzott neki <3 ) Ez is nagyon tetszett, mármint hogy nem csak egy nap tartott a mulatság. Én valamilyen szinten ürességet éreztem az esküvőnk/lagzink után. Olyan volt, mintha elvágták volna, így viszont volt átmenet és itt most nem csak magunkra, mint vendégekre gondolok, hanem az ifjú párra is, mert ennyi előkészület után meg amúgy is szerintem jobb volt így. Még hétfőn is szólt az éljen az ifjú pár felkiáltás természetesen. :)
Gyönyörű volt a környezet is, minden tökéletes összhangban volt. Annyira örülök, hogy meghívtak bennünket!
Ami még fontos, hogy ezen a helyen nem volt net (legalábbis az én szolgáltatómnál, emberé döcögősen, de működött, viszont kibírtam, hogy csak  kicsit kérjem kölcsön). Mivel egy kissé függő vagyok (főleg fb.), így ez nagyon kedvezően hatott rám, rájöttem, hogy mennyi időt rabol el. Bár azóta is persze fb-ozok, de jelentősen kevesebbet. Remélem ez marad is így! :)

Cserkeszőlő=sz*pás. Hallottuk, hogy hú de jó. Nem rossz, de nem is egy olyan nagy szám. Pláne, hogy szegénykémnek megmutattuk netes fotón, hogy milyen óriáscsúszda van, de f@sza lesz. Ja, csak ott derült ki, hogy 8 éven aluliak nem használhatják, plusz külön fizetni is kell érte (elképzelhető, hogy mi nem néztünk utána alaposan, ennek majd még azért utánajárok). Ezt nem igazán tolerálta, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Teljesen kiakadt és elment autiba. De nagyon durván!!! Kb. 2 óra hosszán keresztül tartott. :( Apja letargikus lett én meg depis. Tudom, nem a legjobb stratégia, de nézzétek el, hisz 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség után azért nem könnyűek az ilyen szituációk. A "jókedvemhez" az is hozzájárult, hogy előző éjjel az Embörrel egy "kissé" összeszólalkoztunk, olyannyira, hogy legszívesebben nem is mentem volna másnap strandolni. Ezt tetőzte ez a kiba' csúszdásos kiakadásos történet. Napozásba fojtottam bánatom.

Állatkert=majdnem ugyanakkora szopi. Elmentünk a Szegedi Vadasparkba. Akkor voltam utoljára, mikor az apjával még csak pár hónapja voltunk együtt és hát az nem most volt (12 éve). Mivel a leány is legalább annyira állatbolond, mint az anyja, így gondoltam tetszeni fog neki. Majdnem... Áh, kezdődött azzal, hogy az érkezés után nem sokkal azt szajkózta megállás nélkül, hogy "pingvin-pingvin-pingvin, hol a pingvin, pingvint akarok látni!". Nemsokkal ezután szembejött velünk egy játszótér (aminek láttán erőteljes ingert éreztem, hogy lebontsam, felgyújtsam, sóval hintsem be; hát mondom nem igaz, hogy itt sincs nyugtunk tőle). Elvolt egy darabig, majd anyós szerencsére megoldotta a helyzetet és ki tudta könnyedén imádkozni.
Következtek a pingvinek. Tetszett neki. Abban reménykedtem, hogy majd így megnyugszik és élvezhetjük az állatkertezést. Nem igazán történt így. Ugyanis a kisasszony ezután újabb monoton ismételgetésbe kezdett: "papagáj, hol a papagáj, papagáj, papagáj, papagájt akarok nézniiiiiiíííííí!" Félre ne értsen senki, örülök, hogy verbálisan is ki tudja fejezni az óhaját, de azért voltam szomorú és ideges, mert tudtam, hogy ez a madzagozás (autiba való elvonulás) alternatívája. Ezzel sem lett volna problémám, csak mondom ki tudja mikor jutunk el hasonló helyre és ahelyett, hogy jól érezné/éreznénk magunkat, beszélgetnénk az állatokról, tudást szippanthatna magába játékosan, könnyedén, ehelyett a monoton dumáját ismételgette szüntelenül.
A papagájok előtt jött velünk szembe a gazdasági udvar, ahol persze voltak nyuszik és teljesen átkapcsolt az agya a "vigyünk haza nyulat, nekem is kell nyuszi most azonnal" üzemmódba. Ennek természetesen hangot is adott, nem is akárhogy. Már a papagájok sem érdekelték, azért nagy nehezen sikerült eljutni oda is, de zavarta a hangjuk. Meg ugye a folyamatos "nyuszi kell, nyulat akarok most!". Mikor a Fókáknál jártunk, akkor szégyen nem szégyen, de otthagytam őket és elmentem egy eldugott helyre bőgni. Nem csak a kiakadása(i) bántott(ak) (előfordul, megszoktam), hanem az, hogy basszus, az autizmus miatt nem tud élvezni egy ilyen kirándulást perpillanat, pedig odavan az állatokért. És hát ott volt bennem az is, hogy sem az apja, sem én nem vehettünk részt ehhez hasonló családi kiránduláson, ugyanis a faterjaink fostak ránk (enyém még most is, Emböré már nem él). Fájt, hogy neki itt lenne a lehetőség, de nem tudta mégsem jól érezni magát. :( Sikerült kizökkenteniük (én feladtam, 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség mellett rohadtul nem jól reagálok már sajnos az ilyenekre, nyugodtan lehet emiatt megkövezni, lenézni, de az én határaim is végesek), M. mama megígérte neki, hogy majd egyszer, ha úgy alakul, akkor nála lesz egy nyuszija (nálunk teltház van, meg gondolom 2 kutya+ macska mellett nem annyira érezné magát jól egy nyuszi a panelban... )
Ami szerintem a nyulakon kívül tetszett neki, hogy az egyik majom teljesen belezúgott a karkötőjébe. :D


Hazafelé induláskor meg kikunyizott egy plüssnyuszit az állatkerti boltból, amit elnevezett Répának és azóta is a kedvence. Összességében azért ez a nap is jól telt. :) És erőt ad az, hogy pár nap és ovi! ;)

2017. augusztus 1., kedd

Május, június, július

Május:
Nagyon szép és megható volt az idei anyák napi ünnepség is. ❤ Most közös műsor volt és az évben tanultakat fűszerezték meg az anyák napi mondanivalóval. Annyira drágák és ügyesek voltak.
Ebben a hónapban volt egy kirándulás is az ovis csoport által, ami nagyon jól sikerült. Vonattal mentünk egy közeli üdülőhelyre. Volt bográcsozás, fagyizás, játszóterezés. Rendesen el is fáradt szerintem a legtöbb résztvevő. :)


Szülinapjára (áprilisban) kapott biciklit, tetszett neki. Pótkerekes. Pont a mérete, de valahogy nem ment a tekerés. Ő anno nem kismotorozott, bébitaxit vagy mit sem hajtott, nem érzett rá az ízére. De most megtört a jég. Lendületadás után már tekeri és a kormányozás is jól megy. Van, hogy ekkor is el akar menni autiba, de nem akarom hagyni, hogy összekapcsolja, hisz ha a későbbiekben már élesben, kétkerékkel, a forgalomban fogunk binyózni, akkor azért elengedhetetlen, hogy odafigyeljen és ne rögzüljön neki, hogy a biciklin lehet "autiföldén" lenni.


A hagyományokhoz híven idén is volt családi nap az oviban, amit sajnos az esőzés kissé megzavart, de ettől függetlenül remek volt a hangulat. Tetszett a csajszinak az egész, beült a rendőrautóba, felpróbálta a tűzoltó sisakot, trambulinozott, bulizott egy nagyot. ☺
A helyi kutyamenhelyen volt gyermeknapi program, itt is szuperül éreztük magunkat. Volt baba strucc/kölyök kutya/cica simogatás, lovaglás, lovaskocsikázás, stb.






Június:
Kifestettük az előszobát, meg a nagyszobát és természetesen a Cukker is segített. 
Ellátogattunk egy közeli arborétumba, ahol természetesen a legtöbb időt az ottani játszótéren töltöttünk. ☺
Megnéztük a soltszentimrei csonka tornyot.


Tetszett neki, piknikezett is egyet uzsiidőben:




Július:
Játszóterezünk, lazulunk, strandolunk, megyünk ide-oda. (én mondjuk mindezek mellett a hétköznapokban feszülök, mert nagyon hosszú a 3 hónap ovi/fejlesztés-nélküliség...és még hátra van bő 1 hónap és nem csak nekem sz*r, hanem neki is ).
Horgászott, vagyis fogta a botot, meg hálóval cipelt egy mocsári teknőst (aki horogra akadt, de természetesen egy kis nézegetés, vizsgálódás után szabadon lett engedve).





Ellátogattunk egy jótékonysági Tompeti és barátai előadásra. Az oda való út és a sorban állás is elég neccesre sikeredett.  Volt, hogy egy előttünk álló férfit meglökött, meg folyamatosan azt ordibálta, hogy nem akar menni, meg hogy utálja a Tompetiéket. Ehhez képest a koncert alatt remekül érezte magát a kis "büdöse"... 樂 

2017. július 14., péntek

Pedagógiai Szakszolgálat

A héten kaptuk meg a szakvéleményt írásos formában. Szóban a vizsgálat után elmondták mindezek nagy részét, alá is írtuk. Csak pozitív tapasztalataink vannak velük. Sokan félnek tőlük (szerintem sokszor alaptalanul). Mikor először jártunk náluk, akkor is korrektek és rugalmasak voltak. Most is. És alaposak.
Lehet, hogy az ellenszenv, félelem velük kapcsolatban azért is létezik, mert nyersen írják le az adott gyermek állapotát és ez sok szülőnek fáj. Igen, nekünk is szarul esett, hiába tudtuk, hogy így van... Mégis baszottul fos érzés volt olvasni olyat pl, hogy "alacsony átlagos intellektuális működés regisztrálható a gyermeknél". De ezen túl kell lépni és örülni az elért sikereknek. Bár nem egyszerű lelkileg, de a gyerkőc érdekében is muszáj!







2017. június 13., kedd

Qrva vírusos szemölcs!

Meg persze qrva egészségügy is! Nagyon mérges vagyok! Meg félek is. Hisz ha egy ilyen viszonylag egyszerű dolgot nem tudnak megoldani, akkor rettegéssel tölt el, hogy egy esetleges bonyolultabb, összetettebb betegségnél milyen kilátások vannak? (Mondjuk az eddigi 6 év tapasztalatait figyelembe véve nem maszek úton nem sok jóra számíthat az ember :( meg hát ugye olvasva, hogy milyen helyzetben van az eü., hány tízezren halnak meg évente a szar állapotok miatt...)

Majd lesz májusi összefoglaló is, de most ez így annyira kihozott a sodromból, hogy muszáj kiírnom magamból! :) 

Szóval vírusos szemölcs van a nagylány talpán. Vagyis szemölcsök, kettő egymás mellett, jó mélyen. :( Bűntudatom is van, hogy nem vettem előbb észre, de már nincs mit tenni. Elvittük hát sztk/tb alapon bőrgyógyászhoz. Közölte, amit sejtettünk (hogy szemölcs, meg hogy jó nagy), majd pár pillanat múlva se szó se beszéd elkezdte fagyasztani... Nem bántam volna, ha a kislányomat és bennünket tájékoztat, hogy mi fog következni. A Cuki nem sírt, szerintem szinte pillanatnyi sokkot kapott, lefagyott ő is, nem csak a szemölcsei (jah azok nem :/ ), nem értette, hogy mi történik. Ezután 1 hét múlva kellett visszamennünk, ekkor már tudta, hogy mi fog következni. A 2.-nál nem a doktornő, hanem az asszisztens fagyasztotta. Mint az ezt követő 3 alkalommal is. Olyan érzéketlen volt, hogy nem igaz, még a dokinőnél is fancsalibb volt, pedig ő sem egy cukibomba :D  + még azt is felrótta, hogy volt pofánk odamenni fél 5-kor (6-ig van rendelés!) természetesen nem így fogalmazott, hanem hogy legközelebb jöjjünk legkésőbb 4-re (így is tettünk a kövi alkalomkor, vagyis már fél4 körül ott voltunk majd ugyanúgy mint előtte fél5-kkor kerültünk sorra azzal a különbséggel, hogy várakoztunk majd 1 órát...)!
Egy kedves szót, egy elterelő hadművelet sem vetett be, teljesen látszódik rajta a fásultság, amit megértek, de könyörgöm, legalább a gyerekekkel szemben lenne/lennének emberségesebbek!!! De neeem... Volt, hogy le is szidta, hogy ne hisztizzen. Ketten az apjával alig tudtuk sokszor lefogni. Elméletileg nem fáj, de akkor is basszus! Ja, nem fáj akkor, ha úgy csinálják, hogy hatástalan a kezelés és akkor lehet menni hatmilliószor. Biztos drága a lidokain vagy f*szom tudja. Nagyon elegünk volt már mindhármónknak, és a pontot az i-re a legutóbbi alkalom tette fel: végzett a hölgy a fagyasztással, mi vártunk illedelmesen, erre szemöldökfelhúzva közli, hogy (mért nem takarodtok már) készen vagyunk. Ezután kérdeztem, hogy mi a következő lépés, kell -e még jönni, mit gondol, kb. még hány kezelés kell a gyógyulásig, mire a válasz: -Hát el lehet jönni megmutatni. A 4 fagyasztásról egyetlen papírt sem kaptunk, számomra ez is kissé fura. Szerencsére már megtanultam valamennyire visszafogni magam, így anyázás nélkül megköszöntem és elhagytuk a helyszínt. Nem volt könnyű! Tudom, hogy nem életveszély a szemölcs, de hogy ilyen felszínes, foskaki ellátást kapjon egy kisgyerek ötször, az azért felkúr. Ha nem a saját gyerekemről lenne szó, akkor is hasonló erejű dühöt éreznék!

Így most kipróbáljuk a szalicilsavas megoldást, hátha valaha el fognak tűnni ezek a rohadékok a lábáról! Jelenleg a Naturlandost kűggyük naponta kétszer. Látok változást, van remény. A kisebbik szerintem az 1 hetes kenegetés hatására is el fog múlni, a nagyobb viszont még kapni fog egy második adagot is (1 hét kezelés után kell tartani 1 hét szünetet)

Az is bosszant, hogy semmi kiegészítő megoldást nem javasoltak, aláírattak velünk egy olyan papírt, hogy vállaljuk a fagyasztás esetleges szövődményeit, meg az otthoni utókezelést (víz/vérhólyag vágást, fertőtlenítést) oszt csókolom. Természetesen ezt sem előtte, hanem a legelső beavatkozás után (nem tiltakoztunk volna ellene, de szerintem a sorrendiséggel némi gond volt így...). Megjegyezném, hogy egyszer sem keletkezett semmiféle hólyag így gecire nem tudtuk, hogy mit vágjunk ki és mit nem...
Jelenleg csak reménykedni tudunk, hogy használ ez a szer és nem kel magán úton elintézni ezt (is!) -közalkalmazotti bérből és ápolásiból-.



(Nekem is volt ilyenem. Első körben szintén fagyasztották folyékony nitrogénnel, de nem fújóssal, hanem gézes pálcikával, és olyan mélyre hatoltak, hogy úgy vérzett, hogy azt hittem, soha nem fog elállni, napokig alig tudtam járni, kurvára fájt. És hát mindezek ellenére igen hamar kiújult... 
Ezután anyu valahogy elintézte, hogy sebészileg kimetszésre kerüljön. Az orvos mondta, hogy az érzéstelenítő miatt nyomást fogok érezni (így is volt), majd elkezdte kivágni, amiből semmit nem éreztem, majd meg is mutatta a kivágott genyát, mert mondtam neki, hogy szeretném látni, kíváncsi vagyok. Véres kis bőrcafat volt egy gézlapon, nem volt szép, de megnyugvással töltött el hogy valszeg végleg elbúcsúzhatom tőle. És így is lett. Kaptam 2 öltést, és ennyi. Hogy lekopogjam, azóta sem tért vissza. Viszont szegény kislányomat meg annyira sajnálom, hogy a saját példánk alapján kb 20 év távlatából nemhogy hatékonyabb lenne a rendszer, hanem sokkal szarabb.)

2017. június 1., csütörtök

Áprilisi összefoglaló

Annyira rohadtul haragszom magamra, hogy ennyire elhanyagolom a blogot, hogy nem igaz! Lusta dög vagyok. :( Reménykedem benne, hogy sikerül összeszednem magam és írni rendszeresebben!

Április 11-én volt a szülinapja. Még így 6 év után is feltörnek az emlékek elég brutkón a születésével kapcsolatban, de azért már sokkal könnyebb. (Nem kerülget sírógörcs pl.) Még pár év és hátha csak a szülinapra tudok majd koncentrálni... Ennek egyik lépcsőfoka az lenne, ha végre megírnám a Másállapotot a szülészetben-nek a történetünket. Csak azt is meg kéne fogalmazni, ami nem az erősségem. De rajta vagyok. Idővel majdcsak összejön! :)
Volt két tortája (1 az oviba, egy a családi bulira), természetesen mindkettőnek szamócásnak kellett lennie, hisz egy ideje eperfüggő lett. Pedig régebben nem volt hajlandó még megkóstolni sem, változnak az idők.

Kapott sok szuper ajándékot, örült mindennek. Köztük volt egy bicikli is, és pár gyakorlás után meg is tanult vele hasítani (alig bírom utolérni futva, elég ijesztő).
Elindulni még nem tud, de ha kicsit meglökjük, akkor utána már ügyesen teker. (pótkerékkel megy, nem kétkeréken, de számunkra ez is nagyon fantasztikus és büszkék vagyunk.)
Továbbra is felfoghatatlan a számomra, hogy már 6 éves! Lekakilom, hogy közhely, de tényleg most született, lassan meg már iskolás lesz. :O

Az egyik "kedvencem" is e hónapban történt: státuszvizsgálat. Nem volt semmi gond, csak az előzmények miatt én eléggé félve és szkeptikusan állok ehhez az egészhez.
A látásvizsgálatnál bizonytalan eredmény született, ugyanis nem tudni, hogy magát a feladatot, a mutatás módszerét nem értette, vagy pedig szemüveg kell neki. Abban maradtunk, hogy ismét megyünk szemészetre, biztos ami biztos alapon. (Kaptunk is időpontot októberre...)
A státusznál nekem az egy kicsit fura volt, hogy előtte pár hónappal már beszéltünk a védőnővel (összefutottunk a rendelőben, mert hát az utóbbi időben rengetegszer volt beteg), hogy kéne, pontosan mikor, meg hogy oltás is lesz és hogy ne mondjam el neki. Ezzel abszolút nem értek egyet. Megkérdeztem az egyik óvónőjét is a leányzónak és megerősített abban, hogy jók az anyai megérzéseim, miszerint nem a titkolózás, tagadás a helyes. Szerintem ez autista és neurotipikus gyereknél is egyértelmű: nem titkolózunk, hanem felvilágosítjuk őket, hogy mi fog velük történni. Anyu példáját követve készítettem fel: mondtam neki, hogy lesz injekció, amit a doktornéni a hűtőből fog elővenni, és fájni is fog picit. Ennek érzékeltetése gyanánt megcsíptem a kézfejét kb. annyira, mint amennyire szerintem fájdalmas egy szuri. Nem is volt gond, le lett fogva, de ha nem, akkor is tűrte volna, ebben biztos vagyok. Azt mondta, hogy nem is fájt.

Voltunk fülészeti kontrollon is, ami javulást mutatott hála! Még nem az igazi, de már csak 2 hetes gyógyszerelést írtak elő (ugyanazokat), és 2 hónap múlva ellenőrzést. Remélem akkor már jó lesz az eredmény.

2017. április 3., hétfő

Iskolaérettségi vizsgálat

Március 27-én volt behívónk a vizsgálatra. (Alapból már decemberben is mehettünk volna, de lebetegedett, így halasztani kellett.)
Rossz szokásomhoz híven szétstresszeltem magam, pedig kár volt. Tudtam, hogy ezen annyira nem múlik nagy dolog, hisz 1 évvel a vizsgálat eredményétől függetlenül is tovább marad oviban, de akkor is bennem volt az aggodalom.
Busszal mentünk, türelmes volt az úton, nem volt balhé. :) Előre készítgettük, hogy hová megyünk, mit fognak vele csinálni, miért van erre szükség.
Majdnem eltévedtünk, de aztán azért időben sikerült megérkeznünk. (Megzavart, hogy az épületen több tábla is volt, melyek közül legnagyobb a mák-é, mondom akkor biztos ez az egész az övék, így tovább álltunk, de aztán megkérdeztünk egy járókelőt, aki megerősített abban, hogy bizony ottan van. 4 éve voltunk legutóbb és hát kopnak az emlékek... De a lényeg, hogy sikerült odatalálnunk. :)

Nem kellett sokat várni, mehetett a nagylány az első vizsgálatra. Nem értek hozzá, de szerintem ez egy általános felmérés lehetett. Nem tudom, hogy auti spec volt -e, nem is lényeges, csak én így éreztem. Mindvégig bent lehettünk. Nagyon szimpatikus volt, hogy alapból a termekben 2 szék volt a szülőknek.
Aranyos volt, többször hátrafordult, hogy segítsünk, de hát nem tehettük.
Nagyon ügyes volt. Nem akarok hazudni, de szerintem több, mint 1 órán keresztül tartott az első (1 órás minimum volt, abban nem vagyok biztos, hogy több volt -e). Végig feladathelyzetben maradt, ami nem kis teljesítmény. Koncentrált ezerrel, egyem is meg!
Ezen az állomáson olyan feladatok voltak, hogy: válaszolnia kellett kérdésekre: mikor született, hol, hogy hívják anyut, aput, milyen csoportba jár, hol lakik, mikor van a szülinapja, milyen évszakok vannak, most mi van épp, milyen nap van, milyen hónapok vannak, mi volt február előtt, stb. Ezeket szinte hibátlanul megválaszolta.
Majd volt rajzos, ixelős rész, aminél szerintem magát a feladatot nem értette, a vizsgálót végző szerint viszont magát a fogalmakat nem. Lehet, mindkettőben van igazság. Az volt ekkor a feladat, hogy x-et kellett rajzolnia oda, ami egyforma. Ez nem igazán ment. De így is tök sokat eltalált. :)
Volt memória teszt. Verbális és képi is. Természetesen a képinél többet vissza tudott mondani.
Másolnia is kellet. Mutattak neki egy képet (pl. 2 egymást metsző karika) és ezt le kellett rajzolnia. Több-kevesebb sikerrel ment is. A ceruzafogására mondta a hölgy, hogy van min még csiszolni.
A rajzolás további része volt, hogy egyenes vonalon, hullámoson vezesse a ceruzát.
Jaj, meg annyira édes és határozott volt az egyik feladatnál: szívecskéket kellett volna színeznie kékkel, erre mondta, hogy a szív piros. :D Nem volt piros ceka (ki volt törve a hegye), de a vizsgáló kihegyezett egyet. :) Örülök, hogy ilyen határozott és kiáll az igazáért.

Ezután volt egy kis szünet, majd jött a kövi vizsgi. Az ezt végző hölgy úgy sejtem, hogy autizmusban jócskán jártas. Meg szerintem ez volt a direkt autis vizsgálat. Bár nem mernék rá megesküdni, de én így érzékeltem. Egy újabb terembe kellett mennünk, melynek egyik sarkában játéksziget volt (gondolom nem véletlenül... :) ) Fel is keltette a Cuki érdeklődését, de rá lehetett könnyedén venni arra, hogy leüljön a nénivel szembe és figyeljen a feladatokra. Itt többször hátrasasolt a játékokra, de simán vissza lehetett zökkenteni. Végig feladathelyzetben maradt. És én amúgy úgy láttam, hogy tetszett neki ez az egész vizsgálósdi.
Ennél az állomásnál szerintem jócskán nehéz feladatok voltak. Ugyanolyan kocka akármit építeni, mint amit a néni, majd ez tovább bonyolódott olyannal, hogy még a mintáknak is egyezniük kellett. De csak felülnézetből. :O
Volt csoportosítós rész. Kezdte a hölgy szóban, de ezt nem tudta megoldani. Majd miután szinte ugyanazokat a kérdéseket feltette vizuális megsegítéssel, egyből vágta.
Miután vége lett, mondta a Cukkancsunknak, hogy nyugodtan nézze meg a játékokat. Szó szerint vette a drágánk és kissé összezavarodottan, félúton megtorpanva kérdezte a testbeszédével, hogy tényleg csak nézheti? Mi az apjával mondtuk neki, hogy úgy érti a néni, hogy játszhat velük. Ezután nekibátorodott. Mire a hölgy válasza az volt, hogy nem véletlenül fogalmazott így. :)

Az eredmény: az átlag szint alján van iskolaérettségileg, szóval már most is mehetne iskolába szeptembertől. De marad még 1 évet oviban, ahogy el is volt tervezve. Számomra meg nem az átlag alján van, hanem erőteljesen fölötte! Rengeteget küzdött (küzdöttünk), hogy ide jusson. Ő állta a sarat rendületlenül (orvosi vizsgálatok tömkelege, Dévény, TSMT, stb.), mi csak asszisztáltunk.
Normál tanmenetű osztályt jelöltek ki neki, ami szuper, csak azt hiányolom, hogy egyáltalán nem történt megjegyzés arról, hogy lehetőleg kis létszámúba és/vagy gyógyped. asszisztenssel vagy valami. Értesülésem szerint a kijelölt intézményben már 2 éve nincs kis létszámú osztály indítva, mert annyira kevés a gyerkőc, hogy nem tudják kivitelezni....Az óvónő azt mondta (autispec szakember), hogy próbáljuk meg a sima iskolát majd, hisz úgy látja, hogy menni fog neki, meg húzóerő lesz a többi gyerek. Ha meg nem tud beilleszkedni, akkor is van kövi lépéstervezet: helyi Göllesz vagy a kecskeméti spec. suli).

2017. március 23., csütörtök

Középfülgyulladás, iskolaérettségi, tiltakozás

Az utóbbi 1 évben határozottan könnyebb volt vele. De most erőteljes visszaesést érzek. Főleg az utóbbi 1 hónapban. Egyszerűen megint az van,hogy minden, de tényleg minden ellen tiltakozik. Több kiborulása is volt, amit bevallok, még mindig nehezen viselek. Egy-egy ilyen rohamszerűség után úgy elfáradok, mint anno, mikor fóliás kertészetben dolgoztam 8 órát a 40 fokban. A nagy létszámú sima csoportba viszonylag könnyen beilleszkedett, de nemrég szegregálták a cimbijét +jöttek új gyerkőcök, mely tényezőktől jócskán szorongóssá vált. Tépi/rágja a körmét, a körme melletti bőrt is véresre. :(
Nem igazán mondja el, hogy mik történnek vele. Ha meg ki is szedem nagy nehezen belőle, akkor meg sokszor kamuzik. Mekkora hülyeség, hogy az autik nem tudnak hazudni/füllenteni! Óvónő is egyből jött azzal, hogy de hát az autisták nem hazudnak. Olyat kamuzott amúgy, hogy az egyik fején lévő hámsérülést Beni csinálta, mert hozzávágott egy játékot. Ezt persze nem hagytam szó nélkül, rákérdeztem az óvónőnél, aki közölte, hogy a kisfiú már 3 hete nem ebbe az oviba jár...

Hétfőn iskolaérettségi vizsgálat Kecskeméten. Kíváncsi vagyok az eredményre! Már decemberben lett volna, de lebetegedett.

Nagyon sokat beteg mostanában. :/ Jelenleg középfülgyulladása van, semmi jelét nem tapasztaltam. Szaranya érzés effektus megint. Nem vettem észre hallásromlást, pedig a tympanometria igencsak ezt jelzi. Csak azért derült ki, mert volt bárányhimlős és mondta a gyermekorvosunk, hogy vigyük el, hogy nem -e ráment a fülére. Majdnem el is felejtettem, de végül szerencsére megtörtént a vizsgálat. A bárányhimlő nem, viszont egy-két megfázás ráment a fülére. :( Kapott gyógyszert (Lordestin), meg orrsprét (Nasonex), 3 hét múlva kontroll, ha nem javul, akkor vagy mandulaműtét vagy tubus (vagy mind2). Bűntudatom van amiatt is, mert valszeg azért alakult ki nála ez, mert az utolsó 2-3 megfázása alkalmával már azért picit kifújta az orrát. Jó, nem fektetett bele nagy kifúvóerőt, de azért próbálkozott. Így az orra porszívózását hanyagoltuk. Kár volt...

4 foga kiesett. Kis vámpírom. :D <3 A felső középső 2metszők szinte egyszerre, 1-2 hét különbséggel pottyantak ki és a helyükön csak minimális csontfog kezdemény van még, így duplán csorbacsík a drágám.

2017. február 27., hétfő

Meltdown



Ma 2 nagyon intenzív és hosszú meltdownja volt. :( 45 és 30 percesek. Ezekből láthattok egy kis részletet. Borzasztó a tehetetlenség. :( Van pár tippem, hogy mi okozhatta. De ezek csak feltételezések.

2017. február 21., kedd

Integráció/szegregáció

Régebben írtam már erről. De most úgy érzem, hogy ismét kell. Ugyanis szembejött velem egy gusztustalan förmedvény "cikk": http://gyerkocokkelsuttogo.hu/integracio-minek-es-foleg-kinek-az-aran/ Ez egy akkora gusztustalanság, hogy nem igaz! Megjegyezném, hogy ezt a fost egy olyan anyuka írta, aki pedagógus (leírása szerint) és magántanuló a fia. Egy kalap alá vesz mindent és mindenkit. Nagyon kirekesztő és bántó írás! És ahogy bejelöltem bosszantónak a fb-on a posztját, egyből kért, hogy lájkoljam az oldalát. :D Abba bele sem gondolt, hogy én az ellenoldalt képviselem. A kommentjeim után le is tiltotta a további hozzászólásaimat (ez is elárul ezt-azt róla). Pár napja ülepedik már bennem a dolog, de azért még mindig felhúz ez az egész!
Ez is elég lett volna, de mindehhez jött Dumanyu is. Megosztotta ezt a szennyet (nem tudtam róla, az egyik ismerősöm hívta fel rá a figyelmem). Elküldtem neki priviben egy nagyon jó és hasznos írás linkjét: Válasz Pribránszki Mariannának az „INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?” c. írására Válaszolt is nagyon kulturáltan, meg is nyugodtam, mivel úgy éreztem, hogy átgondolta ezt az egészet, korrigálta is az eredeti megosztását. Majd nem sokkal később szintén priviben kaptam üzenetet, hogy mennyire megbántottam. Nem értettem, aztán neki köszönhetően esett le az, hogy egy kritikát mertem megfogalmazni a saját fb-profilom kommentjében. Itt is szeretném leszögezni, hogy rohadtul nem volt célom, hogy megbántsam! De ha ilyen suttogó senkiháziak valakik megbánthatnak gyerekek és szüleik ezreit, akkor had ne legyen már nagyon bűntudatom amiatt, hogy megbántottam Dumanyut egy egyszerű kritikával! Nekem sem volt kellemes olvasni az olyan hsz-eket, amelyek a fejem levágásáról és arról szóltak, hogy buta, megkeseredett, alulművelt senkiházi vagyok, de ezeken túl kell lépni! 

Na, de a LÉNYEG: NEM mindig integrálnak olyanokat, akiket nem lehet! Van, hogy megpróbálják, de ugye a puding próbája az evés. Saját ovis élményből merítek. Van egy kisfiú. Első ovis évét normál csoportban kezdte. Majd átkerült az én kislányom csopijába, ami egy kis létszámú csoport volt (azóta megszűnt sajnos, ami szerintem nagyon nagy kár!). Együtt voltak naposak, úgy láttam, hogy jól elvoltak, kedvelték egymást. Majd ugye azon gyerkőcök közül, akik nem kerültek iskolába, (vegyes korcsoport volt) mentek vagy középsőbe vagy nagycsoportba. A leányzónk és a kisfiú középsősök lettek. Örültem, hogy legalább 1 ismerőse lesz, ugyanis ez már a 3. éve az oviban és minden évben más helyre került az előző csoportok megszüntetése miatt. "Köszönjük" fenntartók!!! Különösen "jó" ám az állandó változás egy autista gyereknek... Mindegy, előnyei is voltak, így lenyeltem a békát.
Majd, hogy egy saját példán keresztül is megcáfoljam a suttogót: lassan 2 hete volt utoljára itt az ismerős fiú, ugyanis se neki, se a többieknek nem volt jó az integrálás. A tavalyi tizenakárhány fős csoportban gyógyped. asszisztenssel szuperül érezte magát tudtommal, de ez a nagyobb létszámú, asszisztens nélküli nem neki való volt (ismét köszi fenntartó...). Így egy szegregált, speciális iskola óvodai csoportjába került. Ez olyasmi lehet, mint ahol a tündérkénk kezdte, csak sajnos az oviból áthelyezték az iskolába. :( Amiatt is bánt, mert a 2,5 év alatt erősen azt tapasztalom, hogy nem az integráció, az elfogadás irányába halad ez az ország. Pedig bármennyire is félelmetesnek és lehetetlennek tűnik a suttogók hozzáállásával megáldottak számára az, hogy az integráció a többség és a kisebbség javára is válhat, ha jól van csinálva, van megfelelő háttér (szakemberek, eszközök, akadálymentesítés) ez bizony nem lehetetlen.

Át tudom érezni -bármennyire is hihetetlen- azon szülők aggályait is, akik kénytelenek szegény tökéletes gyereküket olyan csoportba hordani, ahol van 1-2 spéci (SNI-s). Mert pl. van az a félelem, hogy mi lesz, ha eltanulja a furiktól a dolgokat. Nem fogja eltanulni vagy ha mégis, akkor csak átmenetileg, amit toleráns felnőttek el tudnak viselni (szerintem). Ez nagyon jól meg van fogalmazva a Merj MÁS lenni! blogon: "(...) ha egy erősen gyengénlátó kisgyerek kerül a csoportunkba, aki úgy közlekedik, hogy mindent megtapogat, nem fogjuk ezt neki megtiltani, csak azért, nehogy a többiek is tapogatni kezdjenek. És a többiek ki is fogják próbálni, ez kell ahhoz, hogy megértsék és elfogadják - ez az ő tanulásuk. De aztán ráunnak és abba fogják hagyni, mert nincs rá szükségük." 

A szegregált ellátás kapcsán is van olyan, hogy olyat tanul a gyerkőc, aminek a szülő nem örül. És pl. egy autista 3-4 évessel megértetni sokkal nehezebb ám azt, hogy mit utánozzon és mit nem, mint egy "simával". Volt az első évben egy értelmileg középsúlyosan akadályozott kislány a csoportban. Pár szót használt, de inkább mutogatással párosított hangadással adta tudtára a többieknek, hogy mit szeretne. Ezt a Cukink természetesen utánozta. És nem értette, hogy miért nem kellene (nem volt egyszerű elérni nála, hogy beszéljen, majd azt, hogy kommunikációra is használja). De erre is volt megoldás: ha a lemásolt módon szeretett volna kérni, akkor nem reagáltunk rá, csak annyit, hogy kérleltük, hogy mondja, hisz így fingunk nincs, mit szeretne (persze volt, de hát nah, kegyes hazugság); ha viszont szóval kérte, akkor meg megkapta, amire vágyott. Pár hét alatt megértette. Nem volt könnyű és visszafejlődésként éltem meg, kissé mérges is voltam, hogy basszus, ezért sedergettük lepedőben, lóbáltuk, lógattuk fejjel lefelé (TSMT egyes részei), hogy beszéljen és kommunikáljon; de viszonylag hamar leesett, hogy gyökér vagyok, ha így gondolom.

A 2. ovis évében (kis létszámú) is volt olyan, ami miatt ha suttogó lennék, akkor már vertem volna a tamtamot. Történt ugyanis, hogy az egyik kisfiú mindenféle előjel nélkül fejbe vágott egy kislányt valami játékkal. Szegénynek ömlött a vére, felrepedt a bőre. Varrni szerencsére nem kellett. De az egész nagyon ijesztő volt mindenki számára. A kisfiú is megértette szerintem a tettének a súlyát. És igen, én is félve vittem ezután a lányomat. És igen, megkérdeztem az óvónőt, hogy ezek után mi lesz. De nem azt kezdeményeztem, hogy távolítsák el a srácot, meg hogy hogy fordulhatott ilyen elő; hanem érdeklődtem az áldozat anyukájával karöltve arról, hogy mennyire kell félni további támadástól, lesz -e pl. szakértői vagy pszichológiai vizsgálat a fiúnál, hogy miért csinálta, stb. Féltem, hogy a kövi a lányom lesz, de ugyanakkor az is előttem lebegett, hogy ez akár véletlenül is megtörténhetett volna. Nem tudjuk sajnos mindentől megvédeni a gyermekeinket, bármennyire is szeretnénk, ebbe bele kell nyugodni! (soha nem fogok, de jól hangzik)

A nemrég áthelyezett kisfiú pedig nagyon hiányzik a Cukinak. :( Konkrétan nem fogalmazza ezt meg, de egyértelmű. Valamelyik nap pl. olyanokat mondott, hogy utálja az óvodát, nem szeret oda menni, rossz ott (idén még nem mondott ilyeneket eddig), ő is a másikba akar menni. Mikor beszélgettünk arról, hogy miért nincs már velük a kisfiú, miért került másik oviba, akkor mondtam neki, hogy itt nem érezte magát jól, így átkerült egy olyanba, ami megfelelőbb a számára. Egyem is meg az óriási szívét. Lehet, hogy olykor nem tudja közölni mások számára érthetően azt, ami benne zajlik, de abban biztos vagyok, hogy a kis lelke nagyon rendben van, nagyon érzékeny, rengeteg szeretet, együttérzés lakozik benne.

2017. január 11., szerda

Összefoglaló 2016 második feléről

Szeptemberben folytatta a "sima", integráló, új csoportban az ovit (3 év alatt, 3 különböző csoport, na mindegy, nem is idegesítem magam; inkább csak reménykedem, hogy a középsőt és a nagyot már ugyanitt járhatja...).
Úgy érzem, hogy nagyon jó hatással van rá ez a csopi. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ha kezdésnek került volna nagylétszámúba, elveszett volna. Így szerencse a szerencsétlenségben, hogy fokozatosan szokhatott hozzá, hogy egyre több gyerkőc van körülötte, egyre több inger éri.

Együttműködési hajlandósága változó. A napirendi kártyákat természetesen itthon is használjuk. Olykor megcincálja az idegrendszerünket, feszegeti a határait, minden ellen tiltakozik, ha olyanja van (sokszor van olyanja). Kell hozzá türelem rendesen. 🙂 De ahhoz képest ahonnan indultunk...

Az autiba való elmenése továbbra is változatlan: ugyanazt a két cipőfűzőt rázza a szeme előtt,  miközben le-fel szaladgál és monológokat ad elő. Fogalmam sincs, hogy mi lenne az ideális mennyiség belőle, ha hagynánk, egész nap tudná művelni. De olykor azért kell enni, inni, meg ezt-azt csinálni. Most azon agyalok, hogy lehet, be kellene vezetni madzagozási időt, melyet vizuálisan is jeleznénk neki, hogy mettől-meddig tartana. Abban biztos vagyok, hogy szüksége van rá, és ha nem engednénk neki, akkor keresne mást, akár még önbántalmazó dolgot is; csak azt jó lenne tényleg tudni, hogy mi lenne az ideális időintervallum. Tanácstalan és bizonytalan vagyok ezen téren is.

Dec. 30-án lejárt a szerződésem a munkahelyemen. Meg akarták hosszabbítani, de nemet mondtam; kértem, hogy ha még kellek, akkor pár hónap múlva keressenek meg (nyári szabadságolások idején). Ennek két oka is van: anyu nem vállalja, hogy egyedül vigyázzon rá délutánonként; a másik pedig, hogy mivel rohamtempóban közeledik az iskolakezdés, így jó lenne valahogy felkészíteni rá, délután kicsit rágyúrni, amit egy nagyitól nem várhatok el. Ugyanis a ceruzahasználata, rajzkészsége, színezése nincs azon a szinten, mint a kortársaié. A finommotorikája szerintem jó, de valahogy nem tudja ezt kamatoztatni a rajzolásnál. Nem érdekel, hogy jaj, hát hasonlítgatok. Sajnos van, hogy kell! Muszáj szembenéznem azzal is, hogy amellett, hogy bizonyos területeken nagyon ügyes, ugyanakkor vannak más részképességek, melyeknél jócskán le van maradva. És hát ezek pont azok, amik pl. az írás megtanulásához kellenek majd... Bizonytalansággal és félelemmel tölt el, hogy ilyeneken múlhat esetlegesen az egész jövője. :/ Mi egy vidéki kisvárosban élünk, ahol nem sok lehetőség van; két variáció jöhet szóba: sikerül integrálni normál iskolába vagy mehet egy szegregált intézménybe, ahol tudtommal nincs konkrétan auti osztály, de ebben nem vagyok biztos, lehet hogy van és tegyük fel, hogy van és elképzelhető, hogy itt jobban ki tudna teljesülni, mint egy sima iskolában. Rettegek és egyre fogy az idő.
Decemberben lett volna az iskolaérettségi vizsgálat a szakértői bizottságnál, de megfázott. Férj felhívta őket, megköszönték, hogy jeleztük,  hogy nem tudunk menni, majd közölték, hogy új időpont jócskán sokára várható. Ettől is nagyon fosok, mármint a vizsgálattól.  Jó lett volna túlesni rajta. Kíváncsi vagyok, hogy mikorra kapunk új időpontot!

Kommunikációja rengeteget fejlődött, olykor már előfordul, hogy spontán is elmesél pici részletet az adott napjából. Kérdésekre legtöbbször adekvátan válaszol; van, hogy kérdez is.
Kiejtése kifogástalan, logopédusra biztos nem lesz szüksége.
A kommunikációja egyébként jócskán tipikusan autis. Amiről ő szeret beszélni, arról a végtelenségig tud, míg másról nem igazán hajlandó még. Ha épp nincs kedve válaszolni egy kérdésemre, akkor elintézi annyival, hogy "hagyjál békén, madzagoznom kell!".

Az érzelmeket, arckifejezéseket is egyre pontosabban tudja értelmezni. Az együttérzése pedig határtalan, olyan kis édes, hatalmas szívvel rendelkező tündérbögyörő. 💝 (Ez is óriási dolog ahhoz képest, hogy pár éve még ha sírtam/sírást imitáltam, kinevetett, értetlenül, zavartan állt a szituáció előtt).

Bizakodó vagyok egyébként a jövőjét illetően, de ezt azért beárnyékolja az aggódás. Amiről nem ő tehet, hanem az a rendszer, az a közhangulat, az a tolerancia-hiány, amiben most élünk/fogunk élni. Nem hinném, hogy ez érdemben tud változni az elkövetkezendő pár éven/évtizeden belül.  De NE legyen igazam!!!

A rugalmasság is egyre inkább megy. Egyik példa erre, hogy régebben bődületes kiborulás lett volna abból, ha helyettesítik a doktornőjét és másik ajtón kellett volna bemennie; míg mára már nem okoz neki fennakadást. Legutóbb, mikor a bárányhimlőjét mutattuk meg, helyettesítés volt. Mondtam neki, hogy ez a helyzet; meg elkísértem az ő doktornénijének ajtójához és megmutattam, hogy zárva van az ajtaja, ő is próbált benyitni. Ő azt gondolta, hogy biztos a doktornénije is bárányhimlős, emiatt nincs itt. ☺ Egyem is meg.

Amire még rá kell gyúrni, az az önállóság. Pl. öltözésnél, fürdésnél, fogmosásnál.

Az éjjeli szobatisztasága kezd stabillá válni. Nyáron próbáltuk elkezdeni, de akkor még nem volt kész rá. Így elnapoltuk. Ősszel viszont egyre gyakrabban volt reggel üres a pelenka. De úgy voltunk vele, hogy nem erőltetjük, nem beszéltük rá a bugyiban alvásra, de természetesen megdicsértük, hogy száraz volt a pelus. Egy idő után (1-2 hónapja) viszont ő kérte, hogy had aludjon bugyiban. Így is lett. (Alatta azért a műanyag lepedő ott volt.) Nem pisilt be ezután egyszer sem. Nagyon büszke is volt magára a kis drágánk, ennek hangot is adott. Mi meg persze mindig dicsértük. Majd jött a bárányhimlő. Ekkor minden este bepisilt. Féltem, hogy hogyan érti meg, hogy a pöttyök miatt van ez és jobb lenne, ha a betegség lefolyásának idejéig visszatérnénk a pelusra, de kár volt fosiznom, hisz egyáltalán nem tiltakozott.
Miután múlóban voltak a pöttyök, egyre többször volt ismét száraz reggelre a pelenka. Kérte, hogy had aludjon bugyogóban. Így is lett és azóta is tart az éjszakai szobatisztaság.

December elején elkapta a hányós vírust. (Erről itt nem írtam, a fb-oldalon viszont igen.) Nagyon sajnáltam szegénykémet. Szerencsére egész könnyen átvészelte, fosi nem is volt, "csak" hányás. És még pozitív hozadéka is lett: nem mertem neki cumisüvegből adni inni ilyen állapotban (hanyatt fekve ivott belőle mindig), így maradt a pohár. És hogy lekopogjam, azóta teljesen elhagyta azt a fránya cumisüveget, amit már nagyon vártam. Ezt is próbáltuk régebben, de ekkor megmakacsolta magát és a kezdeti ivás után nem volt hajlandó pohárból magához venni semmi folyadékot. A székszorulása (és a rá adott székletlazító használata)  miatt viszont nem volt szerencsés folyadék nélkül hagyni. Emiatt kapott kis haladékot. Ami még fontos, hogy egy ideje HAJLANDÓ VIZET INNI!!!! Sőt, van, hogy ő kéri! Ahhoz képest, hogy évekig kizárólag a Cappy sárga/őszibarackot volt hajlandó csak fogyasztani, ez is óriási változás.

Kaki: továbbra is tart a kakiverseny, (amin természetesen mindig ő nyer). ☺ Ez nagyon bevált, erős benne a versenyszellem. Egy ideje már székletlazítót sem használunk. Ezt is kb. akkor hagytuk el, mint a cumisüveget, vagyis a hányós víruskor. Előtte már fokozatosan csökkentettük az adagot, így szerencsére fokozatos volt a leállás róla (Primbiotik). Meg ami nagyon bevált, az a JutaVit Probium 6 + Inulin. A hányás elmúltával tartottunk 1 hetes kúrát és azt vettem észre, hogy ez is hozzájárult a székletének a rendeződéséhez. Árban is nagyon kedvező, 15 db-ot vettem 800 Ft-ért. 6 féle baci van benne, plussz a számukra fontos táplálékot, vagyis az inulint is tartalmazza (a csicsókában is ez van, mármint az inulin, csak hát azt nem eszi a leányzó).
Nem akarok semmit elkiabálni, de úgy érzem, hogy a kakilása végre rendben van (születése óta küszködtünk vele...).

2017. január 3., kedd

Bárányhimlő

Kezdődött december 28-án, pár pöttyel a pocakján, derekán (3-4). Sejtettem, hogy ez a betegség áll a háttérben, hisz járvány is volt az oviban nemrég; meg mindezek előtt nekem és az egyik kolléganőmnek is nagyon hasonló pöttyeink voltak. Én nem mentem orvoshoz, de az ő háziorvosa szerint bárányhimlő volt, bár a bőrgyógyásza szerint nem... Mindkettőnknek hőemelkedése volt, majd a lappangási idő után a hegesedés is megvolt és még sorolhatnám a hasonlóságokat. Anyu szerint én nem estem át rajta gyerekként, így az a verzió is elképzelhető, hogy csak enyhe lefolyású volt anno, amit észre sem vettünk; így olvasatom szerint simán van arra esély, hogy most felnőttként így ismétlődött meg, pár pöttyel, amik viszont elegek voltak ahhoz, hogy hazahozzam szegénykémnek  . Ez úgysem fog soha kiderülni, de arra "jó", hogy a lelkiismeretemet mardossa.
30-án jutottunk el orvoshoz (a miénket helyettesítette az én gyerekkori orvosom). Nem vagyok szakember, azt sem tudom, hogy ezek nélkül hogy reagált volna a szervezete, de a hatóanyagok után olvasva azt érzem, hogy a lehető legjobbakat javasolta a doktornő. Egyik, ami szerintem a legtöbbet segített, az a Cetirizin Hexal. Bár ez is antihisztamin (ugyanúgy, mint a Fenistil csepp), amik azért nem a legveszélytelenebb hatóanyagtípusok tudtommal (sok helyen olvastam, hogy sok mellékhatásuk lehet), de ez már szelektíven hat, így jóval kevesebb mellékhatással jár, kevésbé terheli meg az idegrendszert, mint az előzőekben említett másik szer. Ráadásul a Cetrizin vény nélkül is kiváltható és csak pár száz Ft különbség van a receptes és nem receptes ár közt. Ha tudom, hogy létezik és nem receptköteles, akkor már hamarabb megvettem volna természetesen teljes áron is, de nem hallottam még sohasem erről a szerről. 2 éves kortól alkalmazható. Legtöbbször allergiásoknak adják; a kislányomnak fele dózisban írták fel, mint az allergiásoknak.
A másik csodaszer a Virasoote . Ezt is ugyanezen doktornő ajánlotta. Mielőtt orvoshoz kerültünk volna, persze gugliztam, de sajnos nem dobta fel ezt (sem)... Elképzelhető, hogy én kerestem rossz keresőszavakkal. Pedig qrva jónak bizonyult!!! Mindkét szert tiszta szívvel merem ajánlani! Természetesen lehetnek mellékhatásaik, és nem mindenkinek jók gondolom, de a legtöbb bárányhimlős betegnek szerintem óriási segítséget jelentenek ezek a szerek. Ezek mellett is volt, hogy vakarózott picit, de tényleg elhanyagolható mértkben; ha szóltunk, hogy nem kéne, akkor egyből abba is hagyta és nem is folytatta. Meg szerintem az is a cseppnek köszönhető, hogy a másod, harmad nap kijött nem kevés pötty minimálisan hólyagosodott. Azok, amik a csepp/krém előtt jöttek ki rajta, jócskán csúnyák. A többi szerencsére nem. Persze lehet, hogy kizárólag az immunrendszere által kiváltott válasz miatt lettek enyhébbek az újabbak, de ezt én azért nem tartom valószínűnek.
Pénteken visszük vissza és nagyon bízom benne, hogy jövőhéten már mehet oviba! Neki is és nekünk is hiányzik az óvoda. 

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...