lassandebiztosan

2014. március 31., hétfő

Azt a homofób mindenségit neki!

Welcome_To_Reality posztjában olvastam egy nagyon jó kezdeményezésről. Elméletileg Ember is benne van, hogy 1 hétig éljünk úgy, mintha egynemű pár lennénk. Minden részlet megtalálható a bejegyzésben. Már ezen a héten is megpróbáltam volna, de meg vagyok fázva, így nem hiszem, hogy megyünk társaságba, így a 4 fal közt meg nincs értelme, hisz ennek a kihívásnak pont az a lényege, hogy szembesüljünk olyan szituációkkal, amiknél nem mutathatjuk ki, hogy egy pár vagyunk. Amint kipróbáljuk, beszámolok majd róla.

A kommenteket olvasva viszont elborzadtam. Ez a birkaképű jókora korlátolt lehet. Eleinte azt hittem, hogy csak trollkodik, számomra ugyanis felfoghatatlan, hogy valaki hogy gondolkozhat így, azt hittem, hogy csak heccből ír ilyeneket. De beleolvastam az egyik hsz-ében linkelt, szegény homofóbokról szóló bejegyzésébe (végig nem bírtam...), így szerintem ő tényleg így vélekedik. Hogy merészeli betegségnek és bűncselekménynek beállítani a homoszexualitást valaki??? Mindegy, nem is húzom fel magam, de azért érdekes és ijesztő nézeteket vall az illető. És még büszke is rá. Jah, és valamiért nagyon érdekli a homofóbokat, hogy leszbi vagyok -e vagy sem, nem először kérdezték már tőlem. Sőt, most férjem nemi identitása felől is érdeklődtek. o.O (Amúgy van egy elméletem az ennyire szélsőségesen homofóbokról... szerintem elképzelhető, hogy valójában melegek, csak nem merik bevallani maguknak és ezért akarják mindenáron valami fertőnek beállítani és az elnyomás miatti frusztrációjukat öntik olyanokra, akik velük ellentétben fel merik vállalni vagy legalábbis maguknak be merik vallani, hogy az azonos neműekhez vonzódnak. Nem biztos, hogy így van, de nekem a vérgyűlölködőkről ez szokott beugrani.) 

2014. március 27., csütörtök

Márciusi körömkihívás - 6. Kedvenc körömdíszítő


Máris itt van Manna Márciusi körömkihívásának utolsó fordulója. Ez volt az első kihívás, amire jelentkeztem és nagyon örültem, hogy bár nem vagyok egy kifejezetten körmös/beauty bloggerina, mégis részt vehettem benne. :) Amúgy nagyon tetszett, hogy úgymond volt miért lakkoznom. Mármint amúgy is van miért, szóval szokásomhoz híven elég hülyén fogalmaztam, de arra gondoltam, hogy bár pusztán a saját szórakozásomra is boldogan lakkozom a karmaimat, de így valahogy izgibb és örülök a témáknak, mert így nem kell törnöm az agyam, hogy mégis milyenre fessem a körmeimet. :)

Ennek a körnek a kedvenc körömdíszítő volt a témája. Ebben sem vagyok túl tapasztalt. Annyira nem, hogy a kedvenc körömdíszítőmet, ami az öntapadós szalag, most használtam ilyen vonatkozásban először. Mindegy, valahol mindent el kell kezdeni! :) Néztem pár videót meg "Pinspirálódtam" is (nagy boldogság, hogy egy  ideje már magyarul is elérhető a Pinterest), és ezek alapján fogtam neki. Ami nekem bevált, hogy pici ecset híján csak simán a lakk ecsetjét használva festettem a különböző színeket. A másik, hogy a csíkokat ezután úgy raktam fel, hogy a szalag egyik végét ráragasztottam az asztalra, a másikat pedig fogtam, így kifeszítve meglepően könnyű volt a megfelelő helyre tenni őket (nagyon tartottam tőle, mert nincs valami hú de jó kézügyességem). És hát természetesen a kedvenc színemet használtam fel, ami nem más, mint a zöld. :D

Felhasznált lakkok:
*NYC 011 Anise Green
*Essence 150 upper green side
*Essence 159 the green & the grunge

Az Essence lakkokat 150 Ft/db áron vettem nemrég, egyszerűen képtelen voltam otthagyni őket ennyi pénzért, pláne, hogy zöldek!!! :)





2014. március 25., kedd

Nemsokára itt az Autizmus Világnapja

kép forrása: Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért

Tegnapelőtt sétáltattam Fickót (vagy ő engem, hát itt még van min dolgoznunk... :D ), és összefutottam egy régi ismerősömmel, aki sétált a leányzómnál pár hónappal fiatalabb kislányával. Ő kezdeményezte a beszélgetést, nekem nem volt nagy kedvem hozzá, de mondom, ha már ennyire érdeklődsz, akkor mondok ezt-azt. Kár vóóót! Úgy felhúztam magam, hogy csak na... Idővel biztos ezek a dolgok is könnyebben fognak menni, de még rendesen ki tudok akadni az NT szülők okoskodásain, bármennyire is nem rossz szándékból mondanak blődségeket, de nem értem, hogy miért nem tudják magukban tartani a "de hát az én gyerekem is csinál ilyeneket, és egyébként is imádnak a dokik skatulyázni, biztos tévedtek, jajjj, hát olyan szép, biztos nem autista!" És mindeközben ott battyog mellette a gyereke, akinek ha mond valamit, akkor csinálja, és erre mondom, hogy látod, nálunk ilyen egyelőre elképzelhetetlen, mire egyből, "jajjj, hát ő is dacol ám, hát ő is hisztizik, hát vele is nehéz sokszor". Még mondott olyanokat, hogy legszívesebben üvöltöttem volna, de visszafogtam magam. Miért hiszik sokan azt, hogy az autizmus csak úri huncutság, amit unatkozó szülők biggyesztetnek rá a gyerekükre??? Én ezzel a hozzáállással már rengetegszer találkoztam, sőt, az a fura, ha valaki nem így áll hozzá a beavatottak közül... :/ És szerintem ezért is jó, hogy egyre többen blogolunk, mert így talán a kívülállók is reálisabb képet kapnak az autizmusról és nemcsak az Esőember ugrik be a szó hallatán és talán pár (10? ) év múlva nem lesz ekkora tiltakozás, tagadás, elutasítás azzal kapcsolatban, hogy nem csak skatulya, hiszti, visszahúzódás, elkényeztetés, szülői bakik következménye; hanem egy igenis létező, a többségitől eltérő gondolkodásmód, állapot, az agy más bedrótozása az autizmus.

Fontosnak tartom, hogy a kívülállók is kapjanak egy kis betekintést, hogy milyen a mi és a hozzánk hasonló helyzetben lévő családok élete. Itt is szeretném felhívni a figyelmeteket egy sorstárs anyuka blogjára, akinek a kislánya az én Cukimmal közel egykorú (és talán a diagnózist is egy nap, de legalábbis egy helyen kapták meg és lehet, hogy akkor még láttuk is egymást). 



És ugye lassan itt az április. Az autizmus világnapja pedig április 2-án van. Szerintem az elfogadáshoz elengedhetetlen, hogy azok is több, életszerűbb, igazabb dolgot tudjanak meg az autizmusról, akik mondjuk nem ismernek egy spektrumlakót sem, nincs rokonuk, szomszédjuk, ismerősük, aki érintett lenne. Viszont mereven tartom magam ahhoz, hogy az emberek az ismeretlentől nagyon tartanak, így bízom abban, hogy ha az autizmust legalább alapjaiban megismerik az emberek, akkor nem igyekeznek egy konkrét diagnózis kapcsán azzal érvelni és megkérdőjelezni, hogy de hát az én gyerekem is csinált/csinál ilyet, meg a szomszédé is, te is ilyen hisztis voltál gyerekként, stb. Tudom vagyis remélem, hogy ezek a megjegyzések nem bántó jelleggel érkeznek hozzánk, de ettől függetlenül baromira tudnak fájni. Nekem annyi elég lenne, ha a diagnózist meghallva annyit mondanának, hogy hú vazze, ez mivel jár, milyen fokú, milyen fejlesztést kap, mennyit stb. Annyi kérdés van, ami nem fáj, de ez az állandó megkérdőjelezés teljesen ki tud hozni a sodromból. :( Azért is zavaró ez számomra, hisz nem olyan mókás ám mindenféle vizsgálatokra cibálni a gyerkőcöt, nem unalmunkban vittük, de hogy megkapja az állam által számára biztosított, specifikus fejlesztéseket, az intézményben a megsegítést (ahelyett, hogy elkönyvelnék neveletlen hülyegyereknek, benga szülők áldozatának) muszáj lepapírozni! Persze, könnyebb lenne amögé bújni, hogy hát ő ilyen, én is hasonló voltam, visszahúzódó, nincs vele semmi, meg blabla, egyszerűbb lenne tagadni, szőnyeg alá söpörni mindent, de az nem szolgálná az érdekét. És itt Ő a lényeg!

Szeretném felhívni egy szerintem nagyon ötletes, hasznos, remélem sok embert elgondolkodtató, megindító kezdeményezésre is a figyelmeteket, amit a Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért nonprofit szervezet indított, ami arról szól, hogy minden nap kitesznek a Facebook oldalukra egy képet, ami visszaszámlálás jellegű a világnapig, és aki úgy gondolja, megoszthatja. Nemcsak érintettek tehetik ezt meg ;) , nagyon jó lenne, ha minél szélesebb körben terjedne el az az infó, hogy autisták igenis vannak, léteznek, itt élnek köztünk, nem ijesztőek, nem ufók; hanem értékesek, sokszínűek, nem kell tőlük félni, el kell fogadni és meg kell segíteni őket, ki kell állni az érdekeikért, az egyenlő bánásmódért és még folytathatnám a sort...

Kép forrása: Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért 

2014. március 23., vasárnap

A gekkó, a patkányok és a törpehörcsögök

Valentin-napi ajándék volt. Még valahogy 2007 tájékán (legalábbis úgy rémlik, hogy ekkor költözött be hozzánk a gyíkunk, Embör kapta tőlem).

Ő is táplálási nehezítettséggel küzdött az első időkben. Már pár hete nem evett, kezdtünk aggódni. Visszamentem a kereskedésbe, ahol azt mondták, hogy ő nem befogott, hanem tenyésztett és náluk evett. Hát köszi, sokat segítettél... A következőket csak erős idegzetűeknek javaslom továbbolvasni: így arra a megoldásra jutottunk, hogy kinyomtuk egy gyászbogárlárva belsőségét, amit rákentünk a szája mellé, ugyanis megfigyeltük, hogy ha ráspricceltünk, azt is egyből lenyalta, bíztunk benne, hogy ezt is lenyalogatja és nem veszik éhen. És bevált a sejtésünk. :) Ezután a kereskedéses tücsköt is megette, majd lassan jött a tavasz és kapott szabadon fogott lepkét, szöcskét, amikre szépen elkezdett vadászni.
Nem volt egy túl izgalmas élete, de jó volt nézegetni, gyönyörű szemei voltak, aranyosan melegedett a lámpa alatt. Ha nem volt bekapcsolva és fázott, akkor a lámpa alatt dekkolt, jelezve, hogy kapcsoljuk már be...

Egy ideje megint nem evett, majd ma meghalt. :( Sajnáltam. Már tegnap is olyan fura volt, keveset tapadt fel a terrárium falára, inkább lent időzött és bár amúgy sem volt egy mozgékony, de most valahogy még annyit sem mászkált, mint szokott. :(




És hát voltak nekünk patkányaink is, én világ életemben nagy állatbolond voltam és szerintem az is maradok. Irtó édesek, okosak, aranyosak amúgy és tiszták is. A macskám viszont félt tőlük... bátor. :D
Sajnos ők keveset maradtak velünk, hamar átmentek a szivárványhídon túlra. :( Füli, a nagyfülű egyik napról a másikra "elaludt", semmi jelét nem mutatta, hogy bármi baja is lenne és fiatal is volt. Lábas (becenevén Lábi) pedig nemsokkal utána daganatban hunyt el sajnos. 












Még mikor a kapcsolatunk elején jártunk, kaptam egy törpehörit. Egy szürkét. Imádnivaló volt. Majd gondoltuk, legyen neki társa, szerelme, így került mellé egy fehér fiúcska. A legény velünk nem volt jóban, de a párját nagyon szerette, szerelmüknek gyümölcsei is lettek volna, de sajnos a szülésbe belehalt. :( És nagyon durva volt, hogy mennyire védte a halott párját a fehér hörcsög. Alig bírta az Ember kiszedni. :( Majd pár hét múlva ő is utánament.  

Szomorú a halál, de sajnos elkerülhetetlen. :( (És bele sem akarok gondolni abba, hogy a macskám már nem mai "tyúk"...)

Márciusi körömkihívás - Kedvenc minta


A kedvencem a pöttyös minta. :) Egyszerű, de mégis látványos és rengeteg lehetőség rejlik benne. És végre kipróbáltam a pontozómat (eddig gombostűt használtam, de az egyik problémám az, hogy a lakk oldotta a tű fejének festékét; a másik pedig, hogy egy ideje nem találom őket, fogalmam sincs, hogy hová tűntek, valahová nagyon elpakoltam o.O )

Igazából színátmenetes pöttyöket szerettem volna, de maradjunk inkább annál, hogy jóindulattal  szivárványszerűnek mondható. :D Mindegy, összességében tetszik, de a hüvelykujjaimnál másképp csinálnám, ott valahogy nem találtam el a színeket. De annyi baj legyen! :)

A lakkokat nehéz lenne felsorolni, mert elég sokat használtam és nem emlékszem pontosan, hogy melyikeket, meg sokszor össze is kutyultam őket. Alapnak a Flormar M127-et használtam (egy 100 Ft-os féle boltban vettem, nem egy mai darab szerintem, de semmi bajom nem volt az állagával, fedésével, tartósságával. 

Ez a manikűr arra is jó volt, hogy elhitessem férjemmel, hogy márpedig nagyon fontos, hogy sok körömlakkal rendelkezzek :D 










Mattító fedőlakkal:




2014. március 22., szombat

Nem akarok semmit sem elkiabálni...

... de muszáj leírnom, hogy a pár hetes ideggörcsös állapot enyhülni látszódik. :) Most olyan a drágaságunk együttműködési hajlandósága, mint mikor elkezdtük a napirendi kártyákat használni vagyis ég és föld a pár nappal ezelőtti viselkedéséhez képes. Óriási a különbség és van egy teóriám, hogy mitől változott meg ennyire drasztikusan, de nem vagyok benne biztos, de talán ez lehet a háttérben.

Az történt, hogy a múlt héten, ahogy jött a jó idő, egyre több kisgyerekes család vonult ki a játszóra, az utcára és hát írtam is, hogy egy csöppet földbe döngölt ez így hirtelen. Az egyik fejlesztésen ahogy mondta N., hogy milyen csodás idő van, én bekönnyeztem. :S Majdnem el is bőgtem magam és mondtam, hogy milyen szar látnom a kézenfogva sétáló/motorozó gyerekeket. Erre mondta, hogy ha van kedvem, átugorhatnék a pszichológushoz. Tudom, palástolni kellene az érzelmeimet és szoktam is, meg igyekszem visszafogni a rinyálást legalább a fejlesztéseken, de most az állandó hiszti és a sok "normális" család látványa együttesen kicsináltak.
Mondom, jó, átmék. Amúgy vannak fenntartásaim a pszichológusokkal szemben, talán amiatt is, hogy a volt barátnőm, aki ugye szakmabeli, elég érdekes dolgokat mondott és írt ("nem a hibákat kell keresni a lányban, hanem szeretni, nincs vele semmi, csak visszahúzódó, blablabla"). Jah, és lehet, hogy a sors fintora vagy nem is tudom, mi lenne a megfelelő szó rá, de 1-2 hónapja a pedagógia szakszolgálatnál dolgozik az ominózus illető és gyakran összefutunk...  Remélem nem veszi magára egy pszichológus sem aki esetleg olvas, mert nem áll szándékomban bántani egy szakmát, hivatást sem, és ez csak az én személyes véleményem a témáról, biztos sokaknak segít a pszichológus, de nekem ez a pár alkalom (háromszor voltam, egyszer a leányzóval) olyan megmondósdinak tűnt. Amúgy nagyon aranyos, kedves a hölgy, de nem tudom, nekem olyan fura ez a megmondjuk a nagy igazságokat meg a mittudoménmit és várja tőlem az aha, jé télleg reakciót. De ezt lehet, hogy már én képzelem hozzá, mindenesetre nagyon vegyesek az érzéseim ezzel kapcsolatban. A lényeg, hogy arra jutottunk, hogy nem ártana egy 4-es találkozó (férjem, gyógyped, pszichológus és én). Annyit mondtam, hogy nem zárkózom el előle, ha az emberem is beleegyezik.

A majdnem elbőgős napon mondta a fejlesztő, amiért nagyon hálás vagyok, hogy van egy kétszer szólok és mutatom, harmadjára viszlek "szabály". Ez úgy jött fel, hogy mondtam neki, hogy abból is elegem van, hogy én vagyok mindig a szemét kiképzőtiszt, míg az Ember meg az aranyos apu, aki képes volt fél órát is kérlelni a tündérkéjét, hogy hajlandó legyen fürdeni menni pl. Én viszont mivel napjában többször küzdöttem vele, már túl türelmetlen, túl fásult, túl kemény voltam. Szerintem. De elmondtam férjemnek ezt a kettes szabályt és amióta betartja, azóta működik újra együtt a Cuki. Én ezt azzal magyarázom, hogy amúgy egy nagyon turpis, huncudék és rájött, hogy ha hisztizik, akkor azzal sarokba tud szorítani bennünket és az van, amit ő akar. Legalábbis az apjánál ez volt, ő ugye férfi, akiknek többsége hülyét kap a vinnyogástól, és hát ugye a lánya egy igazi kis apaszíve, így inkább sokszor hagyta, hogy a 100 centis kis főnökasszony diktáljon és szerintem nálam is ezt szerette volna elérni a "minidiktátor". De mióta apu is bekeményített, pillanatok alatt rájött, hogy nincs mese. :)

Most mérhetetlenül boldog vagyok, hogy egyik napról a másikra visszaállt a rend, a nyugalom. Persze, így is vannak ellenkezések, de tolerálható mértékben. Viszont amiket az elmúlt hetekben művelt, az azért túl durva volt. Remélem nem kiabálok el semmit és marad ez a hozzáállás. Olyan ügyes most, ha nem is jön egyből nézni a napirendit, de harmadjára ugye odavisszük, és onnantól kezdve már szépen megy kezet mosni, enni vagy öltözni, úgyhogy hip hip hurrá van! :) (Azt már csak tényleg apró betűsen jegyezném meg, hogy a legutóbbi játszóterezésnél ugyanúgy kiborult, mint a nemrég feltöltött videón, csak most egyedül kellett megbirkóznom vele, de szerencsére már nem télikabátot hord, így legalább a körmeim nem törtek be a közelharc során :D És most felérve nem volt még bónusz félórás sírás, 5-10 percen belül lenyugodott.) Haladunk-haladunk! :) )

És Fickó meg egyre-inkább szobatisztul megfele és egyre kevésbé terrorizálja Mókit, szóval itt is vannak előrelépések. :)

2014. március 20., csütörtök

Nyitottak vagyunk kezdeményezés

A The very style blogon értesültem róla. Ahogy elolvastam és megnéztem a videót, majd ellátogattam a Nyitottak vagyunk honlapjára, tudtam, hogy ott a helyem, részese akarok lenni. Azért gondolom így, mert nyitottnak tartom magam, a hideg ráz az előítéletektől, a kirekesztéstől és nagyon hasznosnak tartom ezt a kezdeményezést. 

És hát ugye nemrég történt egy "kis" incidens, mikor felhoztam egy posztban, hogy mit gondolok a melegekkel szembeni előítéletekről, és még azért él bennem. Kimerítő napok voltak a bejegyzés utániak... Na és persze megrendültem sok véleményt olvasva. Csalódtam is.


Aki egyetért a kezdeményezés céljával és egy közösséget, céget, baráti társaságot képvisel, ahol szeretne hangot adni annak, hogy nyitottnak lenni jó és megéri, akkor csatlakozzon bátran:



Facebook oldala is van a kezdeményezésnek, lájkoljátok, osszátok, vigyétek hírét kérlek, hogy lássák a kevésbé nyitottak is, hogy mi is sokan vagyunk! :) És hogy nem ijesztő és nem is fáj az elfogadás!


Érdemes a videókat is megnézni, nagyon érdekesek, tanulságosak! 

2014. március 18., kedd

Márciusi körömkihívás - 4. Kedvenc körömlakk


Már a 4. fordulónál tartunk Manna kihívásánál. Most a kedvenc lakkunkat kell bemutatni. Agyaltam rajta egy darabig, és nem volt könnyű dönteni, hisz csak 1-2 olyan lakkom van, amiket mondjuk soha nem kennék fel (többé), de a többit nagyon kedvelem. És hát egyet kiemelni közülük... Végül egy nemrég megszerzett álomlakk mellett döntöttem, ami nem mellesleg kalandosan és meghatóan került hozzám. Az ötletet persze körmös blogokról merítettem, és örihari van, hogy mindig elcsábulok és hogy olyan dolgok (lakkok) iránt kezdek el vágyódni, amikről addig nem is hallottam... :) Ezek a szálas glitterek például nekem totál újdonságok, ha nem olvasok róla, nem is tudtam volna a létezésükről (kutyultam szilveszter környékén egy ilyen tollas fedőlakkot, de valahogy nem éreztem igazinak, ellenben a most bemutatott lakkal, hisz ez az abszolút kedvencem lett rövid időn belül).

A kedvencem tehát a Golden Rose Impression 12. Rengeteg szálas glitter van benne (fekete, fehér és egy ici-pici holó hatású is), nem kell ügyeskedni semmit azon, hogy elég kerüljön belőlük az ecsetre. Sőt, inkább én az ellenkezőjét tapasztaltam. :)
Egy fehér-szürke átmenetes alapra kentem fel, de szeretném majd még sok más lakkon is kipróbálni. Imádom! :)


2014. március 17., hétfő

Ilyen minden hazajövetel a játszóról... :(


Ez lett a vége a mai napi játszóterezésének (megvágtam a videót, de fél órán keresztül nyomta, majd itthon még vagy negyedórát, aztán az esti rutinnál is vagy 10 percet bömbölt, pedig csak táplálékot szerettem volna adni neki én aljas szemétláda). Végül is, nincs benne semmi meglepő (számunkra), hisz tényleg 50-ből 48-szor így kell hazacibálni... A kajára rávevés is kétemberes volt, úgy kellett lefogni. :( Embertelen!!! Fizikailag és lelkileg is nagyon nehéz!
És hiába a kártya, hiába a zsarolás (ha abbahagyod/ha feljössz a lépcsőn/ha befejezed az őrjöngést, kapsz csokit).
És ami miatt a kedvem a béka feneke alatt van vagyis lesz, az az, hogy holnap reggel kezdődik elölről a harc, ugyanis tornás fejlesztés lesz... (Ugye itt van az, hogy a másik kiscsaj csinálja mosolyogva az anyukájával a feladatokat, miközben a fejlesztő és én ketten fogjuk le és próbáljuk erőszakkal rávenni az én csemetémet, hogy legalább egy picit vegyen már részt a fejlesztésben... nem túl felemelő ám...).

És csak zárójelben mutatnék meg egy képet a 3 évvel ezelőtti állapotomról, mikor még (majdnem) minden idilli volt... és ekkor még hittem a pempörzös plakátoknak, amik az sztk-s nőgyógyászat falán voltak kihelyezve (talán még mindig ott vannak)... :D

Kommunikációs nehézségek 125. rész

Az utóbbi pár napban gyakran előforduló párbeszéd:

- Adó nekem!
- Mit?
- Adó nekem!
- Mit adjak neked életem???
- Adó nekem!
- De mit kérsz?
- Adó nekem!

A sokadik "adó nekem!"-nél el szokott kicsit füstölni az agyvelőm; olyan szomorú, hogy mondaná ő, de nem tudja. :( Pedig esküszöm, bővebb szókinccsel rendelkezik, mint némely felnőtt és mégsem tud egy kérést elmondani nekem úgy, hogy megértsem... Mármint vannak olyanok, amiket tud kérni, ami mondjuk napi szinten többször előfordul, mint pl. azt megértem, mikor mondja, hogy adó nekem barackot, ekkor inni kér. De ha valami újat szeretne, az nem megy. :( Azért milyen nehéz lehet neki. És milyen idegesítő, frusztráló lehet, hogy nem tudja kifejezni magát nagyon. Én attól hülyét kapok, ha nem engedik, hogy befejezzem a mondandómat. Akkor neki milyen rossz lehet ilyenkor.

Ez odáig fajult, hogy délután kapott egy "kis" rohamot. Kezdődött azzal, hogy a "narancssárga és a ződi" (a szent cipőfűzők) nem úgy rázkódtak, mint ahogy szerette volna és nem úgy tekeredtek a baba nyakára, ahogy kellett volna nekik, hogy rohadnának meg. Na, ezen már elkezdett dühöngeni. Aztán valahogy sikerült megoldanunk és már jól mozogtak a cipőfűzők... De kb. 1 óra múlva meg kiakadt. De hogy mitől, az rejtély... Még a tv-t is megpofozta szűrővel, mire azért elbődültem, hogy jó lenne, ha befejezné, erre odajött hozzám és befogta a számat. o.O Mondom, oké, nem kiabálok, de csak fogta a számat és közben szikrákat szórt a szemével. Aztán én is befogtam az övét, de az sem tetszett neki. Itt van anyu is, őt is elküldte már jó párszor a búsba a "helló viszlát!"-os felszólításával. Nincs jó napja. Szörnyű volt látni. Tele van feszültséggel a gyerek, ami legfőképp szerintem a kommunikációs nehézségekből fakad. Legalábbis ma nagyon ez volt a gyanúm.

Az apja meg nagyon bátor, hisz levitte a játszótérre... Olyan fura a csönd. Mert ugye ő amúgy rengeteget beszél, egész nap be nem áll a szája, folyamatosan idéz mesékből, dalokból. És mikor ezt hallják a nagyon "okosok", akkor szoktak jönni azzal, hogy mi bajom van ezzel a gyerekkel, hát tud beszélni, a szomszéd gyereke még ennyi szót sem tud. Miért olyan veszett nehéz azt megérteni, hogy a beszéd nem egyenlő a kommunikációval??? Na meg a kedvencem: "de hát nem is látszódik rajta, hogy autista, biztos, hogy az?"
Kíváncsi leszek, hogy milyen állapotban jönnek majd fel a játszóról. :O

2014. március 16., vasárnap

Szolgálati közlemény

Arra jutottam, hogy üsse kavics, kipróbálom ezt az új kommentelősdit. Jelenleg folyamatban vannak a régebbi hozzászólások importálása, de a leírtak alapján akár 1 napig is eltarthat... (és sajnos avatar nélkül fognak a régebbiek megjelenni).

Sokat agyaltam, hogy belevágjak -e, de mondom miért ne? Most úgy látom, hogy rengeteg lehetőség rejlik benne, ki szeretném próbálni, hogy a valóságban nálam hogy működik, beválik -e. Ha mégsem tetszik, akkor sincs vész, hisz az is jó ebben az egészben, hogy ha visszatérek a Bloggeres rendszerre, akkor sem vesznek el a Disqusra érkezett hsz-ek, hisz exportálni is lehet a kommenteket. És hát puding próbája az evés, úgyhogy belevágtam.
Persze azért tartok is kicsit tőle, mert csak nagy változás ez, de hátha beválik és nem veszi el a kedveteket a kommenteléstől.
Amint már írtam, lehet Twitter, Facebook vagy Google profillal is bejelentkezni, de ha ezektől függetlenül szeretnétek írni, akkor lehet email címmel is regisztrálni a Disqus-ra.

Ha bármi kérdésetek van, tegyétek fel bátran! Email-ben, a Facebook oldalon, Twitteren is felvehetitek velem a kapcsolatot.

Moderálás és névtelen kommentelési lehetőség továbbra sem lesz.

2014. március 14., péntek

Márciusi körömkihívás - 3. Kedvenc glitteres lakk


Nahát, ez egy érdekes része a kihívásnak számomra, ugyanis még pár hónapja egyáltalán nem voltam oda a glitterekért, fedőlakkokért. De azóta fordult a kocka. :D
Igaz, még így sem vagyok tele ilyen típusú körömlakkokkal, de egyre inkább kezdik belopni magukat a szívembe. :)
Most a jelenlegi kedvenc ilyen típusú lakkom az Essence 112 time for romance.

A gyűrűsujjaimon fehér alapon van 2 rétegben, míg a többin feketén és 1 rétegben (feketén nekem sokkal jobban tetszik...). Alapnak Moyra-t használtam. Most avattam be az első ilyen márkájú fekete és fehér lakkjaimat és nem csalódtam. Ha tudnék szépen lakkozni, szinte 1 rétegben is fednének, de azért biztosabb a kettő. Nem vagyok nagyon tapasztalt, de szerintem ár-érték arányban a Moyra jócskán előkelő helyet foglal el.

Felhasznált lakkok:
  • Moyra No. 35 (fekete,)
  • Moyra No. 03 (fehér)
  • Essence 112 time for romance






2014. március 13., csütörtök

Meglepetés :)

Kedden jött a postás, aki ismét hülyének nézett, hisz most meg nem értettem, hogy mé' jött már megint, és ezt a szemére is hánytam :D hát mondom nem is várok semmiféle csomagot, nem rendeltem semmit sem, mi lehet a dobozban, mit kaptam? Átvettem, majd izgatottan téptem szét a dobozt és agyaltam azon, hogy ki lehet vajon az Apró Ajándék??? De egyszerűen nem jövök rá... :) Pedig egy kézzel írott levelet is kaptam, de ez alapján sem tudom meghatározni, hogy ki lehetett ez az iszonyúan kedves és szintén gondolatolvasó olvasóm, aki megajándékozott bennünket. Igen, többesszám, hisz mindhárman kaptunk valamit. Ugyanis még arra is ügyelt, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül, hisz az ajándék 2 kivételével nekem jött. Annyira fura volt... Mármint hogy én is létezem. Sokszor érzem azt, mintha csak árnyéka lennék önmagamnak, meg nem vagyok hasznos, nem nyomok a latba jóformán semmit, legtöbbször szürke kisegérnek érzem magam és ezért is volt számomra teljesen megdöbbentő, hogy most én kaptam. Tényleg nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire jól esett!!! És ami még számomra hihetetlen, hogy 'Apró Ajándék' hogy a csudába találtad el ennyire mindhármunk méretét???  Én magamnak sem tudom... :) Az összes ruha jó méretileg is és ízlésileg is (nem csak nyáladzok, megírnám, ha valami nem tetszene, de tényleg nagyon ráéreztél a dolgokra)
A farmernél megnéztem a címkét, mondom xs-es... Hát, gondoltam szülés előtt még lett volna rá esély, hogy rám gyün, de azóta a kufferom és a csípőm megnövekedett, így reménytelennek láttam, hogy belebírom magam passzírozni. De azért persze felpróbáltam és biztató volt a címkéjén az, hogy sztreccs, hát akkor mondom hátha. És hihetetlen, de bizony rám jött egy xs-es naci!!! És az még hagyján, hogy rám jött, be is tudtam gombolni és cipzárazni, de mindezek fejébe még nem is szorít, tök kényelmes! Úgy örültem és önbizalom-növelőnek se elhanyagolható az, hogy rám jön a régi méretem! :) Jó, elölről a megnyúlt hasbőröm kibuggyan, de hasszorító bugyiban viszont nem. Szóval ez is állatjó!!!
Hú, és annyira furcsa ám nekem, hogy ennyi új ruha tulajdonosa vagyok, hisz még a lányomnak sem veszek újat, nemhogy magamnak...

Annyira szeretném egyszer valahogy viszonozni ezt a sok kedvességet, figyelmességet, amit kapok tőletek! Azt érzem, hogy meg sem érdemlem és zavarban is vagyok ám rendesen és furcsállom és keresem a szavakat, de nem tudom magam kifejezni... De remélem, hogy az örömöm, meghatódottságom azért átjön a soraimon! Hálásan köszönök mindent neked/nektek! ♥

És elnézést a képekért, nem vagyok egy modellalkat, meg pózolni sem tudok, sőt a testtartásom is katasztrófa, de szerettem volna megmutatni azt, hogy mennyire eltalálta a méretet (is) a jóakaróm! :) És imádom a fölsőkben, hogy hosszú a derékrészük, hisz nekem ez az előnyös, ugyanis rövid törzsű vagyok. Áh, a melegítőfelső meg... hát külön szót érdemel, hisz nem akartam elhinni, hogy egy melegítő lehet belülről ennyire puha.

Nagyon szépen köszönöm kedves ismeretlen! Hihetetlen érzéked van, hogy képről bemérd, hogy kinek milyen méretű ruha jó! :)







Az előző és ez a felső ugyanaz, de szerintem ezen kép alapján kell hordani. Az előzőn igyekeztem rájönni a nyitjára. :D (Nem volt még ilyen fazonú ruhám, pedig mindig is tetszett és szerintem nekem előnyös is.)




A Cukié

Embörre is jó lett a méret (híznia nem nagyon szabad, de most pont jó) és tetszik is neki és ő is köszöni

Köszönjük!!!

Hétfőn jött a postás és hozott csomagot. :) Néztem rá hülyén, hisz azt hittem, hogy futárszolgálatos fogja kihozni, de nem így történt. Erre a csomagra számítottam, ugyanis egy kedves olvasóm megkeresett email-ben, hogy mit szólnék egy ilyen vizuális ingeres dologhoz (választhattam is, a másik csillagkivetítős óra lett volna, de emellett döntöttem. Ez az óceán projektoros lámpa volt a dobozban:




A képek nem adják vissza, valójában sokkal jobban kivetíti és ahogy mozog... de egy kis ízelítőt azért ad. Tényleg olyan, mintha az óceánban, tengerben lenne a szoba. A Cuki úgy hívja, hogy tenger. :)
És hát ő ugye odavan a vizuális ingerekért (ezért szór, ezért a kedvenc játéka a szem előtt rázott cipőfűző), ez meg nagyon is az. Köszönjük szépen! :)

2014. március 11., kedd

Tegnap és ma is jött a postás + kommentek :)

Már megint teljesen meg vagyok hatódva! Annyira aranyosak vagytok! Kettőtöktől is kaptam csomagot, amiket hálásan köszönök! Nagyon jóóók! :) Este (vagy ha közbe jönne valami, akkor holnap) bővebben is írok és képeket is teszek fel róluk. Komolyan nem tudom ám hová tenni, hogy mivel érdemeltem ki, hogy már ennyien gondoltatok ránk/rám! ♥

A cím második fele pedig egy kérdés lenne: Mit szólnátok hozzá, ha módosítanám a kommentelést úgy, hogy nem a bloggeren keresztül menne, hanem a Disqus-on??? A névtelenek garázdálkodása kapcsán kezdtem el agyalni és már régebben is találkoztam vele, és tetszik. Jóval többet tud, mint az itteni kommenrendszer (Lehet módosítani a hozzászólásokon, lehet tetszikelni/nemtetszikelni a hsz-eket, képeket is lehet behelyezni, szóval állat és jóval rugalmasabb, mint ez) És lehet magán a Disquson lévő regisztrációval is belépni, de ugyanakkor lehet facebook, twitter, google és még pár fiókon keresztül is.
Nagyon igyekszem válaszolni a hozzászólásaitokra, csak eléggé el vagyok csúszva... :O De szeretném, ha tudnátok, hogy a rengeteg kulturált hangvételű, normális kommenteknek hála az a pár rosszindulatú teljesen eltörpül a szememben, hisz megerősítettetek abban, hogy ezek csak kötekedések, feszültséglevezetések, stb! Ezt is köszönöm nektek!

Ha nem találkoztatok volna még a Disqus-szal, itt olvashattok róla bővebben:

http://blog.volgyiattila.hu/2011/11/10/szolgalati-kozlemeny-uj-kommentelesi-rendszer/
http://www.dynamicart.hu/blog/disqus-komment-rendszer.html

Most jött el az ideje...

Innentől nem engedélyezem a Névtelenkék okoskodásait, beszólásait. Nem csak azért, mert engem kikezdtek, szarok bele, ad az élet jóval nagyobb pofonokat is, adott eddig is... De azt nem tűröm, hogy a régóta ismerős anyukákba is belekössenek teljesen bunkón és oktalanul (csak azért nem törlöm, hogy lássák az emberi rosszmájúságot, kötekedésre való élvezést az olvasóim). Ettől egyenesen hányingerem van!!! És tényleg felment a pumpám!!! Remélem élvezed/élvezitek kedves perverz névtelenkéim! Elérted/elértétek a célotokat. De ne örüljetek nagyon, mert ha nem bírsz/birtok magatokkal, hát visszaállítom akár a moderálást is és szevasz köcsög hsz-ek, pár klikk és törlődik. Bármennyire is a szólásszabadság híve vagyok, bizonyos határok után már szarok bele és lépni fogok! Ne itt élje ki magát a sok elkeseredett alak, ne itt vezessék le a fájdalmukat... (Vagy lehet, hogy csak egy emberről van szó, de ha így van, akkor viszont ijesztően keserű ember és nagyon sajnálom és csak azt tudom javasolni, hogy keressen egy jó terapeutát vagy sportoljon vagy dugjon vagy valami!)

És egyáltalán nem az ellentétes vélemények miatt van most ki a vaginám, hanem a rosszindulat, irigység, gonoszság miatt. Lehet azt írni nyugodtan, hogy pl. ronda egy lakkozásom. Ezt elfogadom, átgondolom és ha jogosnak tartom, akkor legközelebb próbálom szebbre. Na de attól a gyomrom fordul ki, hogy valaki azzal jött, hogy a körömlakk luxus és hogy ő csak évente párszor festi és akkor is visszafogottabb színt használ... Hát hova kakiljak??? És kedves névtelen, ma is luxusoltam, ugyanis vettem 150 Ft-ért lakkot, a qrva anyámat, hogy ilyen elvetemült vagyok! (Egyébként ha 2000-ért vennék, ahhoz sem lenne közöd...én sem osztom be a pénzed.)
De ez a példa csak egy kis lepkepuki volt ahhoz képest, amiket már itt írtak... de a lényeget tökéletesen leképezi.

Trollok, kérlek, hagyjatok békén! Senki nem kérte, hogy olvassatok!!! Azt meg pláne nem, hogy kommenteljetek!

2014. március 10., hétfő

Elgurult a gyógyszerem...

Elfogyott a türelmem!!! Annyira várom, hogy szeptember legyen és végre elkezdje az óvodát!!! Szenvedjen vele az, akinek két anyja van! Unom, hogy mindig rettegek kaja előtt, mert úgy kell vele megküzdeni. Tojik a napirendi kártyákra is és minden ellen tiltakozik. Oké, rendben, dac, de szeretném megkérdezni a neurotipikus gyerekek szüleitől, hogy tényleg úgy van náluk is, hogy reggeltől estig minden ellen tiltakozik a gyerek és úgy kell becipelni kezet mosni, fürdeni, lefogni, harcolni, küzdeni, kiabálni??? Az apja jóval türelmesebb, mint én, de vasárnapra már neki is rendesen kivan a fasza... (Jó, én sem könnyítem meg a dolgát az uramnak, de ebbe most inkább nem megyek bele...)

A sima dac ennyire brutális lenne és én vagyok alkalmatlan a gyereknevelésre? Fizikailag is rendesen próbára tesz, nem kell egy darabig fogyókúráznom az biztos...
Én úgy képzelem el (és amennyit láttam más gyerekek viselkedéséből, együttműködéséből arra merek következtetni), hogy sokat dacolnak a nem autik is, csak mondjuk nem ilyen elemi erővel robbannak. Vagy nem minden ellen, nem állandó jelleggel. És mondjuk ők néha hallgatnak a szüleikre. Vagy ők is sosenem??? És meg lehet őket vesztegetni, meg lehet velük beszélni a dolgokat. Mindenki dacol, de a játszótéren is látom, hogy mikor mennek el, van egy kis hiszti, de utána mennek. A miénk meg... volt, hogy az apja vitte le, én fent voltam, ablak csukva, redőny leeresztve (ez egy enyhébb téli napon volt és már sötét volt), és hallom ám, hogy "jön" haza a szerelmünk gyümölcse. A jövetel annyit tett, hogy az apja tepsifogással igyekezett megelőzni, hogy kitépje magát a kezéből. Nagyon rossz volt látni. Velem is ezt szokta, csurom víz vagyok, mire hazavonszolom. Már ott tartok, hogy egyedül le sem merem vinni.
De ott van pl. a séta. Érdekes, más dacoló gyerekeknél nem látok olyat, hogy ne lehetne megfogni a kezüket, ne lehetne rávenni, hogy abba az irányba menjenek, amerre a szülei. A boltban is elvannak. Persze, hisztiznek, meg vinnyognak, de nem úgy, mint az enyém. Legalábbis én ilyet még nem tapasztaltam, pedig nem vagyok remete, nem egy barlangban élek, szóval látok másokat. És persze, lehet szépíteni a mesékkel, írásokkal, de amiket a saját szemeimmel látok, azon nincs semmiféle cukormáz.

Meg csúnya, amit most írok, de egy átlagosan fejlődő gyerek a cukiskodásokkal feledteti a hisztiket vagy enyhít a miattuk érzett rossz érzésen. Legalábbis így képzelem. De valahogy én nem tudok annak örülni, nem érzem felemelőnek, hogy azt kell néznem egész nap, hogy nem játszik, hanem csak lóbálja a cipőfűzőt és rohangál le-fel. :(

A szomszéd is felbaszott már több ízben. Ha találkozunk, mindig azzal zaklat, hogy "mi van, nincsen ennek a lánynak lába, hogy nem tud lépcsőzni?" (Ugye szinte sosem hajlandó lépcsőzni, így marad a cipelés). Nemrég meg azzal jött, mikor mentünk fejlesztésre, babakocsival, hogy "egy ekkora lány mé' nem sétál". Annyit mondtam, mert nem tud. És ezt két egymás utáni nap is megkérdezte, most legutóbb meg férjemtől is. Hát normális az ilyen? És tudja, hogy autista, hát mért nem bírja befogni? Esküszöm, legközelebb megkérdezem tőle, hogy az anyukád hogy van?

Ja, annyi még eszembe jutott, hogy ami jól műkszik, az a fejlesztés előtti készülődés. Felrakom a napirendit és szépen együttműködik, csak ritkán méltatlankodik. Annyi van csak, hogy ha előbb kel fel, akkor marad a rácsosban (igen, még mindig rácsos ágyban alszik és még mindig csak cumisüvegből iszik...). Volt, hogy 1,5 órát ott dekkolt (szerencsére 4-ből 3 fejlesztés korai időpontban van, így ritkák az ilyenek, általában úgy kell keltegetni és akkor nincs ilyen probléma). Adtam neki könyvet, meg játékokat, de egyszerűen nem mertem kivenni, mert ha meg van szakítva a reggeli rutin, (aminek mindig ugyanúgy kell zajlania, ugyanazokat kell mondani) akkor aztán lehet vele kergetőzni, birkózni, hogy megengedje, hogy ráadjam a kabátot, cipőt, stb.

Ma úgy eldurrantotta az agyam az ebéd előtti kézmosásos hadakozással, hogy még bőgtem is. És enni is alig bírtam, az idegtől kissé görcsben volt a gyomrom. :/

I think this is the beginning of a beautiful friendship

A nap is sütött tegnapelőtt és tegnap és hát a kedvem is jobb volt. :)

Kerékpároztam is tegnapelőtt. (Lapos hátsókerékkel, hát úgy az igazi... :D )

A gyerök olyan, mint volt; bár egyszer hajlandó volt játszani!!! Siker! :)

És hát kaptam a jószágoktól nagy cukibombákat (az utolsó kivételével az összes kép szombaton készült, még sosem aludtak egymáshoz ilyen közel!!!) A Ficak Úr erősen kotorékeb jellegű keverék (állatdoki szerint 75 %-ban Jagd terrier) és hát sokan ijesztgettek azzal, hogy meg fogja majd enni a macskánkat. Féltem nagyon. Láttam is rajta, hogy olyan furán, meredten, vadászóan szemlélgette (persze már csak azután, hogy nagyobb lett, mint Móki... addig ugyanis félt tőle, hisz a cirmi rendszerint lepofozta). Minden kergetőzésnél, csúnya nézésnél magyaráztam Fickónak,  hogy nem helyénvalóan viselkedik, Mókit szeressük, nem ildomos hát bántalmazni. Valamennyire figyelt, de láttam rajta azért az ösztönt és hogy milyen nehéz neki visszafognia magát, de azért az igyekezetet is észrevettem. Na meg szegénykém csomószor haverkodásilag közeledett volna a cicushoz, aki válaszul beleakasztotta a karmait az orrába. :/ Féltem, nehogy belekapjon a szemébe, de kopkopkop, nem történt ilyen és remélem nem is fog (a pofozkodás a mai idilli pár óra után is ugyanúgy jellemző volt, de Ficak nem adja fel... remélem a verekedést Móki igen, mert csúnya dolog és tényleg nem szolgál rá szegény eb).

Sétáknál is olyan zabálnivaló, mindig jár a farka ezerrel, szaglászik, barátkozik, ha kutyával találkozik (én meg rendszerint arra irányítom, ahol eb vagyon, had szocializálódjon). A nőjével már rég "randevúzott" (Lédi nevezetű, hasonló vérmérsékletű kis puskagolyó kutya, vele engedtem el kettőször, édesek, ahogy kergetőznek.) Bízom benne, hogy a továbbiakban is ilyen kis havercsávó marad és nem lesz valami vérmes, domináns lakótelepréme. Mondjuk ha nem növekszik vizslánál nagyobbra, akkor elméletileg szét tudom szedni őket, ha van a közelben valami seprűnyélhez hasonló erősségű ág bot rúd vagy valami. (A menhelyen nekem ez vált be leginkább: rányomni a támadó gigájára, és automatikusan eresztett a szorításból.)

Na de beszéljenek inkább az édibédi fényképek a kutya-macska barátságról. (Jó, még azért nem öribarik, de már az óriási előrelépés a 3 hónap alatt, hogy egymástól nem messzire képesek tetélni, szerintem ehhez biztonságban kell magukat érezniük, főleg a macseknak!) Valami szercsi elkezdődött itten remélem! :) ♥


Mekkora imádat van már a tekintetében, egyem is meg!

Tudnak élni... :D 





Egy kép, hogy karácsonykor még mennyivel másabbak voltak a méretarányok. o.O

2014. március 9., vasárnap

Márciusi körömkihívás - 2. Kedvenc technika


Manna körömkihívásának 2. fordulójához érkeztünk. :) Ennek témája a kedvenc technika. Míg nem kezdtem el körmös blogokat olvasni, fogalmam sem volt arról, hogy az egyszínű lakkon és a francia manikűrön kívül is vannak dolgok, de örülök, hogy megismerhettem párat belőlük. Nem vagyok profi, rengeteget kell még gyakorolnom, de nagyon örülök, hogy legalább tudomásom van róluk. És hát az én nagy kedvencem az OMBRE... Egyszerűen nem tudok betelni a színátmenetes technikával. Eleinte úgy csináltam, ahogy a Pinterest egyik képén láttam, vagyis hogy egy fóliára csepegtettem a lakkokat, amiket fogpiszkálóval összedolgoztam, majd szivacsra nyomtam őket és jöhetett is a "móka". De Thimmyke blogján találtam egy másfajta kivitelezést. Annyi a különbség, hogy itt alapból a szivacsra visszük fel a lakkokat és ez valóban jóval haladósabb. IDE KATTINTVA megnézhettek erről a technikáról egy nagyon jó videót, hogy hogyan is lehet lépésről-lépésre elkészíteni ezt a manikűrt. Még tényleg van mit fejlesztenem, de nagy örömmel tölt el, hogy minél többször csinálom, annál jobban tetszik a végeredmény. :)




Azért fedőlakkal szerintem kellemesebb látvány nyújt. Nagyon szépen elrejtik a csillámok az esetleges hibákat.




Felhasznált lakkok:
*Astor 116
*Revlon 028 Minted
*Essence 121 gold fever