lassandebiztosan

2014. február 26., szerda

Csomagot kaptam! :)

Sokszor érzem azt, hogy nem tudom megfelelően kifejezni magam, nem tudom leírni, hogy mit érzek belül. Pedig olyan jó lenne megosztani veletek ezt, de sajnos nem vagyok a szavak embere.

Jó lenne átadni azt az örömöt, amit éreztem a csomag bontása közben. :') Be is párásodott a szemem, mert hihetetlenül jól esett a figyelmesség, a kedvesség, amit egy olyan sorstárs anyukától kaptam, akit személyesen nem ismerek, de az interneten keresztül annál inkább. Ő is a kis csapatunk tagja. Sok ember eltávolodott tőlem, de nekik hála nem érzem magam magányosnak. Mindig meghallgatást kapok tőlük, és kölcsönös bizalmat. Olyan dolgokat el merek nekik mesélni, amit rajtuk kívül senki másnak. Óriási kincs ilyen embereket ismerni és bízom benne, hogy a nagy álmom, egy találkozó is össze fog majd jönni egyszer (az ország szinte legtávolabbi szegleteiből vagyunk...). Akkor ismertem meg őket, mikor felmerült, hogy nem -e auti a leányzó és rettentően kétségbe voltam esve. Visszanéztem, 2012.10.07-én jelentkeztem abba a bizonyos, itt már sokat emlegetett klubba. :)

A csomag amúgy úgy indult, hogy kinéztem a Nailland-nél lakkokat, de vidéki lévén csak rendelni tudtam volna, így viszont minimum 2000 Ft-ért kellett volna + a szállítás költsége. És hát azok a lakkok, amiket kinéztem, 900 Ft körüliek voltak, a kettő együtt 1800 és ha jól láttam, a legolcsóbb is 600 Ft, így csak a lakkokért ki kellett volna pengetnem 2400 pízt. És én általában akciósokat szoktam venni, így sokkoló volt számomra 3 lakkért ez az összeg. Le is tettem róluk, de aztán a Lakkomlakkom blogban láttuk a fűrészporos csodát, és az anyuka felajánlotta, hogy megveszi nekem a hőn áhított körömlakkokat és elküldi. Nem csináltam sosem titkot abból, hogy nem vet fel a pénz sajnos bennünket (nem így terveztük anno a dolgokat, elképzeléseink szerint már dolgoznék, de sok minden nem úgy alakult, ahogy előre elképzeltük...), és olyan aranyos volt a csomag küldője, hogy felajánlotta, hogy nézzek ki több lakkot és majd kamatmentesen törlesztem. :) Aztán végül 2 lakknál maradtam, nagyon nehéz volt választanom, (de szívem szerint megvenném az egész bótot... :D ) Annyira örülök, hogy nincs a közelünkben Nailland, mert nagy lenne a kísértés. :)

Pont ebédeltünk, mikor jött a postás. Már az gyanús volt, hogy 2 lakk miért került ilyen nagy dobozba. :) Izgatottan birkóztam a csomagolással, és beigazolódott a sejtésem, hogy bizony rengeteg minden van a dobozban. Teljesen el voltam képedve, nem hittem a szemeimnek. És annak sem, hogy ez az anyuka ennyire gondolatolvasó. Pont kifogyott a buborékfújó és azt is kaptunk.
Na meg a 2 lakk helyett 7-et kaptam!!! Áh, körömlakkfüggő vagyok. És bár kissé szégyenkezve, de bevallom, hogy nekem eddig nem volt alap-és fedőlakkom, de ezeket is kaptam. Plusz még körömerősítőt is, annak is nagyon örültem, mert nemrég kezdett el lemezesen "hámlani" a körmöm. És még körömmatricát is küldött (olyanom sem volt még sosem).
Kaptunk még Milka csokit, amiről egyből az jutott eszembe, hogy mennyire praktikus lesz jutalomként a leányzónak feladatok után. Persze azért én is fogok belőle enni. ;)
És az Anyu mesélj! című könyv... Nagyon-nagyon tetszik! Szuperül van felépítve (különböző hosszúságúak benne a mesék), aranyos történetekkel és édes rajzokkal.
És arra is valahogy ráérzett a sorstárs anyuka, hogy a szüntelennek tűnő Fifi a kis virág mese megszállottság enyhülni látszik és legújabban Bogyó és Babócát is szokott újra kérni. Kapott a Tündüs egy Bogyós játékot, ami egy kihajtós lap, a farsangi bálos részre épül, és a szereplőket el lehet helyezni rajta. Le lehet őket venni és újra vissza lehet ragasztani, nagyon jóóó! Nem is láttam még ilyet.

Nagyon szépen köszönöm itt is!!! Bízom benne, hogy egyszer valahogy sikerül meghálálnom!!!







2014. február 22., szombat

Régi konyhaszekrény


aprod.hu
Legalábbis nekem ez jut eszembe a mostani lakkom láttán. :) Hasonló volt mamámnak is és el tudnék képzelni a konyhánkba is egy ilyet.

Nagyon megtetszett ez a két lakk együtt:

Revlon 028 Minted: Ez magában is nagyon gyönyörű, imádom a zöldet, ezt az árnyalatot pedig különösen. A lakkot egy kedves olvasómtól kaptam még régebben. :)

Essence 121 gold fever: Leárazáson vettem 350 pízért. Kezdek csillámfüggő lenni! o.O (Nemrég még el nem tudtam volna képzelni, hogy tetszeni fognak, most meg...)


Szerintem párszor még fogom együtt használni őket... Ja, és jelentkeztem életem első körömkihívására. :O Izgalmas!!! Majd márciusban lesz, ha bevesznek. Bár a blogom nem kifejezetten szépségblog, így lehet, hogy aszongyák, hogy nem kellek, de bízom benne, hogy én is részt vehetek benne. :)


2014. február 21., péntek

Laza hét

Ez a hét elég lazára sikerült a fejlesztéseket illetően, ugyanis párat kihagytunk. Hétfőn már gyanús volt a leányzó, ugyanis délben kelt (jó, alapból is hétalvó és inkább bagoly-típus, de azért nem ennyire...)
Aztán nem evett, nyűgös volt, és 2-kor már megint aludt. Egészen 6-ig. Kicsit fent volt, majd megint kidőlt. Igaz hajnalban felkelt, de ijesztően sokat aludt. Láza nem volt, csak hőemelkedése. Elég érdekes, hogy múltkor 37,8-al rohangált ugyanúgy fel-alá, míg most a 37,4 ledöntötte a lábáról. Így írtam még hétfőn, hogy a másnapi fejlesztés lefújva. Kicsit még nyűgös volt, meg a szemein látszódott, hogy valamivel küzd a szervezete, de se egy köhintés, se egy kis takony, semmi. Sajnálom, hogy nem tudja elmondani, hogy mi a baja. Kérdeztem én tőle, próbáltam mutogatva is a nyakamra, hogy talán neki az fáj. Láttam rajta, hogy valamit szeretett volna mondani, de nem tudta. :( Ekkor majd megszakadt a szívem. Pár pillanat múlva meg már inkább idézett a Fifi meséből...
Szerdán még itthon tartottam, mert nyűgösen, betegen még annyira sem együttműködő. Mondjuk az utóbbi időkben egyre ügyesebb, sok ideig feladathelyzetben marad, ügyesen válogatja a különféle dolgokat, épít, gyöngyöt fűz. Nagyon jó ezt látni, mert nemrég semmi nem kötötte le a figyelmét. Hihetetlen, hogy mennyire jó hatással van rá a vizuális megsegítés, a fejlesztéseken is minden folyamat le van fényképezve és mikor kész van egyel, akkor már meg is fordítja. :) Mondjuk akkor is, ha nincs kedve az adott játékhoz, és át szeretné ugrani. :D
Hőemelkedése  már kedden sem volt és utána sem, így csütörtökön már mentünk. És olyan jóra sikerült, nagyon tetszett. Az ellőttünk lévő kislány maradt a mi óránkban is az anyukájával és én úgy örültem. Tündérek voltak együtt. A kislány Down-szindrómás. Egy kis szeretetgombóc. Dobált nekem labdákat, egyem is meg. :) Kicsit idősebb, mint a mi Tündüsünk, és hát most is szembesültem azzal, hogy mekkora egy behemót a lányunk. o.O Nem duci, de óriási a korához képest (meg ahhoz is, hogy én és az apja sem vagyunk valami hú de nagyok...).
Most nincs erőm megosztó témába belevágni, de a kislánnyal való találkozáskor ismét elgondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha az anyukája más döntést hoz... Na ez sem egy egyszerű téma, egyszer lehet, hogy leírom a véleményem.
Ami a legtündéribb pillanat volt, az az volt, mikor megsimogatták egymást. Majdnem könnybe lábadt a szemem. Először a kislánynak mondta az anyukája, hogy simizze meg, majd én is megkértem a Cukit, és ős is ezt tette a maga kis furi módján. :) A furcsaság az, hogy ő a simogatás előtt teljesen beremegősödik (izgalom, boldogság hatására, és elég látványosan adja elő, még a fogait is szokta csikorgatni). Mikor először csinálta, egy kicsit megijedtem, a macskát-kutyát és bennünket is így szeretget, bár nálunk már ritkábban remeg, de új embereknél igen. Szerencsére a kislány nem ijedt meg tőle. :) Párszor mentek csak oda egymáshoz, mindkettő csajszi elvolt egyedül, de az a pár pillanat nagyon felemelő volt. ♥
És megvan a következő játékötlet: nem is tudtam, hogy van pici tőgyes labda. Lehet, hogy nem pont így hívják, de nekem ez jutott eszembe a kapaszkodójáról. :D (alföldi, kisvárosi gyerek vagyok, nem vitás) Szóval ez a labda nagyon bejött neki, billegett rajta, meg direkt eldőlt vele. :) Azért is kellene beszerezni egyet, mert még ugye elég hipotón, és dolgoztatni kellene és ez arra is jó, hogy a kapaszkodás által melóztassa a kezét. Úgyhogy hamarosan beszerzünk egyet. (Remélem nem jön senki azzal, hogy a kutyára fordított pénzből hány labdát tudnánk venni, mert menten falnak megyek. :P :D De legalább lett ebből poszt ötletem, mert majd össze szeretném foglalni, hogy mennyibe "fáj" kb. egy kutya, többen kérdezték már.)
A fejlesztés végén óramű pontossággal jelezte a leányzóm, hogy itt a Pezz cukor ideje. N. néninél ez a jutalom minden óra végén. Nem is tudtam, hogy még árulnak, de szerencsére igen. Itt evett először és nagyon édesen ropogtatja. És persze a másik kislány is kapott. (Ő is itt kóstolta meg először). Ekkor is édik voltak, sajnos háttal ültek, így az arckifejezésüket csak N. néni elmondása alapján tudom: az én leányom tömte befele a cukrot, és hát már csak 1 volt. Nyúlt volna érte, de mondta neki N. néni, hogy ez a másik kislányé. Erre meglepődött, óriásira nyitotta a szemeit, de belenyugodott. :D Semmi hiszti, semmi nemtetszés. Amúgy szerintem az osztozkodásra is jó hatással van a kutya, mert komolyan, mint két testvér, úgy szoktak civakodni a játékokon és ilyenkor mindig próbálom magyarázni, hogy ez most a Fickóé, had játsszon ő is vele, majd később visszaadja. Vagy ha a Ficak úr szemétkedik és elveszi a játékát, akkor meg arra próbálom rávenni a Tündüst, hogy ne visítson, hanem mondja neki, hogy kérem.

Ápolási update: rendes volt a doktornő, zokszó nélkül kitöltötte a papírt. Így jövőhéten leadjuk (van még pár olyan cifra kérdés, amit nem értek, arra majd rákérdezünk a hívatalba' a polgár Jenőnééé) és majd elválik, hogy megkapjuk -e. Azért hiába vagyok tisztában azzal, hogy mi van, mégis fáj (lehet, hogy mindig is fájni fog), ha olyat olvasok a gyerekemről, hogy súlyosan fogyatékos és hogy értelmi sérült. :(

2014. február 19., szerda

Ez azért fáj!

Soha nem csináltam még emlékeim szerint ilyet, mármint hogy egy posztban válaszoltam egy hozzászólásra, de most eljött ennek is az ideje. Még az is átfutott az agyamon, hogy letiltom a hozzászólásokat, de neeem, nem adom meg ezt az örömöt! :)
Bevallom, eddigi bloggerina létem ideje alatt ez a leggonoszabb írás, amit felém intéztek. :( De nem siránkozom, hisz ezt vállaltam, mikor nyílt blogolásba kezdtem, szóval annyira azért ne sajnáljatok! ;)


"Kedves Kati!
Azért ez nekem eléggé tudathasadásos állapotnak tűnik a részedről... 
Hogy van az, hogy büszkén vered a melledet, hogy mennyire elfogadó vagy, hogy mennyire elfogadod a homoszexualitást... de akinek más a véleménye azt megköpködöd, vagy hogy a saját 3 éves autista kislányodat meg képtelen vagy elfogadni...
Fura elvárni mástól az elfogadást, mikor te is képtelen vagy rá... egyébként azt gondolom, hogy ha a gyermeked homoszexuális lenne, azt is képtelen lennél elfogadni... 
azt írod, hogy azt szeretnék az emberek, h a homoszexualitás a négy fal között zajlódjon, meg hogy azt is, h a gyermeked is a négy fal között autistáskodjon... hát pont te írtad a posztodban, hogy legszívesebben ki sem vinnéd/viszed az utcára... akkor most miről is beszélünk??? A homokat igen, de a saját gyerekedet, aki a véred, meg nem???
Tudod, szerintem nem véletlenül kaptad te ezt a kis manót az élettől... nem ártana egy kis alázatot tanulnod!
Van homo barátom, ismerősöm is, nem is egy... de ők nem vesznek részt a felvonuláson, mert undorítónak tartják, ahogy ott viselkednek az emberek... aztán csodálkoznak, hogy megköpködik őket... ilyen viselkedésért bárkit, nem kell hozzá homonak lenni... és nem attól fogják őket elfogadni, hogy felvonulnak és verik a mellüket... kézenfogva séta, puszi abszolút belefér sztem, de minden más a négy fal közé tartozik... homoknál és heteroknál egyaránt... nem tartozik senkire... ugyanúgy, mint hogy pl. nem sz@runk az utcára... és nem, nem úgy működik, ha valami nem tetszik majd félrefordítom a fejem! mert akkor majd mindenki azt csinál, amit akar, aztán ha a fejedre sz@rik valaki, akkor majd forgathatod a fejed...

Bea"


Kedves Bea!
Járok pszichiáterhez, majd ha megyek kontrollra, akkor megkérdezem, hogy skizó vagyok -e, oké? :)
Én úgy vélem, nem köpködtem senkit. De mint már többször is leírtam, ha megöltök sem fogom elfogadni azt, hogy nem tekintik normálisnak egyesek a melegeket! Ez az én világnézetembe nem fér bele. Számomra az nem érték, hogy heteró vagyok. De ha valaki ezt annak tartja, hát nem tudom megállni szó nélkül! És ha ez köpködés, akkor jó, szemét vagyok. Nem igazán érdekel!
Az, meg hogy a pofámba dörgölöd, hogy mekkora gyökér vagyok, hogy nem fogadom el a gyerekemet, aki a saját vérem és hogy ez milyen ellentmondásos a melegek melletti kiállásommal, hát csak gratulálni tudok. Felhasználod és ellenem fordítottad azt, amit őszintén leírtam arról a folyamatról, ami az elfogadásról szól. Nem tudom, hogy ki vagy, nem tudom, hogy van -e olyan gyereked, aki más, nem tudok rólad semmit, így nem ítélkezem, és nem is kívánok neked rosszat, de azért ez nagyon gonosz dolog volt tőled. Szerintem... Nem kívánom, hogy éld át azt, amit a lányom, én és a férjem átélünk. Idővel biztos másképp fogom látni, de bocs, hogy nem hazudom azt, hogy egyik napról a másikra pikkpakk elfogadom azt, hogy a gyerekemnek számtalan nehézséggel kell szembenéznie, és nem is biztos, hogy önálló életet tud majd élni felnőttként. Azt sem tudom, hogy te mennyire ismersz engem, hány bejegyzésemet olvastad el figyelmesen, de ha így tettél volna, akkor szerintem nem írtad volna ezt, hisz szerintem eléggé érződik sok írásomon, hogy dolgozom azon, hogy elfogadjam az állapotát. Csak tudod, ez baromira nehéz. Egy melegnél sokkal jobban be tudod határolni a "kilátásokat", míg az autizmus egy akkora kérdőjel így gyerekkorban, hogy nem igaz! És ha meleg lenne a gyerekem, azért nyelném le nehezen, mert félteném a sok begyepesedett, szemellenzős baromtól!
Tudod, hogy miről beszélünk??? Hogy miért nem szeretek kimenni az utcára? Szívesen válaszolok: egyik, hogy fizikailag alig bírom hazacipelni és valahogy bizony haza kell jönni... És mivel minden alkalom ilyen, már félve megyek ki. A másik, ami miatt legszívesebben bezárkóznék, az a sok megvető pillantás. Leszarom, de azért ettől még fájnak a megjegyzések, az okoskodások, a lenéző bámulások és kibaszottul fáj, mikor látok családokat mondjuk boldogan, kézen fogva sétálni a gyerekeikkel. Nálunk is remélem eljön majd ez az idő, de még nem. És sajnálom, de baromira hiányzik ez (is).
Az meg hogy egy meleg kimegy -e a felvonulásra vagy sem, saját döntése. Ők sem egyformák. Én nem ítélem el azokat sem akik kimennek, meg azokat sem, akik nem. Mint írtam, az én meleg barátom sem megy ki, de nem fogom basztatni, hogy mivel én valószínűleg kimennék, ha leszbi lennék, akkor menjen ki ő is...

Ápolási intézése

Ma elmentünk a gyerekorvoshoz megérdeklődni, hogy mi a helyzet. Nem küldött el bennünket a sunyiba, olvasgatta a papírokat, és hát ő jött valami 3 éves korhatárral, meg ilyenek, de én úgy tudom, hogy ez nem kikötés. Ahogy kivettem a szavaiból még nem fordultak hozzá ilyennel. Szerintem kevesen tudják, hogy igen is jár az ápolási díj és a gyes különbözete.
Az AOSZ-nak is írtunk, és a jogászuk azt válaszolta, hogy úgy véli, hogy jár az emelt ápolási (ez nem egyenlő a kiemelttel, az a legsúlyosabb esetekben jár).

De persze voltam olyan okos, hogy otthon hagytam pont azt a leletet, ami alapján kitölthette volna a papírt... :D

Azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy végül megkapjuk -e!

A melegfelvonulásokról

Vagyis arról, hogy miért csinálják. Hogy miért fontos, hogy felhívják a figyelmet magukra. Röviden annyi, hogy másként nem lehet eredményt elérni...

Aki érdeklődik, nyitott, kíváncsi; olvassa el ezt a bejegyzést! Nem kizárólag a szexuális beállítottságról szól, sokkal inkább az autizmusról és annak elfogadtatásáról, megismertetésével, nagyon hasznos és elgondolkodtató írás:


"(...) ha a társadalom tolerancia- és elfogadásszintje mondjuk a zéró vonalán húzódik, és alulról, a mínusztartományból hiába próbálják a melegek áttörni ezt a plafont, akkor nincs mese, felülről kell rázúdulni a társadalomra. Azaz: ha hiába kérjük szépen, és érvelünk, és könyörgünk, hogy hadd lehessünk ugyanolyan jogú és státuszú emberek, mint ti, akkor nagyot dobbantunk, és provokálunk, és akkor kivonulunk, és látványosak leszünk." 

"Én hiszek abban, hogy határozottan, erőt sugárzóan kell kommunikálni -- ha kell, provokatívan. És nem ijedni meg a konfrontációtól. Le kell csapni minden előítéletre, minden számunkra sértő megnyilvánulásra, legyen az szándékos vagy akaratlan."


Nem mai cikk, de szerintem nagyon jól össze van foglalva a melegfesztiválok története:

2014. február 18., kedd

Nem akartam már erről írni, de...

Ma olvastam ezt az írást és a múltheti "acsarkodáshoz" szerintem maximálisan passzol. Annyira szépen, intelligensen, átérezhetően, hatásosan van megírva az, amit én olyan, hogy is mondjam, konyhanyelven próbáltam megfogalmazni, hogy azok, akik nyitottnak érzik magukat a másság irányába, olvassák el végig!

De inkább azoknak kellene elolvasniuk, akik az "Elfogadom, de nem akarom látni!!!" mondatot zengedezik nyakra-főre. Idézek belőle, de ha van időtök, kedvetek, kérlek olvassátok el az egészet, mert úgy kerek-egész! Nem pusztán a homoszexualitásról van benne szó, hanem összességében a MÁSSÁGRÓL!!!
És én nem írok olyat, hogy ezzel zárom és hasonlók, mert baromira fontosnak tartom ezt a dolgot!!! 

forrás: http://www.pinterest.com/pin/323062973240320104/

forrás: http://www.pinterest.com/pin/229120699762701733/

Az idézet innen származik:


"Minden elismerés, kényelem és gördülékenység csak téged, a dölyfös többségit illessen?"

És ha megköveztek, elítéltek, nem olvastok többé, leköptök az utcán, akkor is azt vallom amíg élek, hogy:

forrás: http://www.pinterest.com/pin/241013017530164194/
http://www.pinterest.com/pin/241013017530164194/
http://www.pinterest.com/pin/241013017530164194/

2014. február 17., hétfő

"Autizmus vagyok. Fonák tükör a ti világotokra. Akibe beköltözöm, abból kiirtom a hazugságot, a csalást és a képmutatást."

Van egy csoport... Egy pár fős szülői társaság, akik a kezdetekben is nagyon sokat segítettek nekünk, tanácsokkal láttak el, irányt mutattak, lelket öntöttek belém, meghallgattak, MINDIG ott voltak. Lassan másfél éve ismerem őket és szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetek nekik! Teljes mértékig bízom bennük, és nagyon remélem, hogy egyszer személyesen is tudunk majd találkozni. Sajnos szinte az ország legtávolabbi szegleteiről boronálódtunk össze, így a találkozó leszervezése kissé macerás, de hátha egyszer összejön!!! :)

A tegnapi kiborulásom után, szinte egyik percről a másikra térítettek észhez, és nem tudok érte eléggé hálás lenni!!! Sajnos alapból depire, önsajnálatra hajlamos természetű vagyok; így az ilyen felrázások leírhatatlanul hasznosak számomra! Itt is szeretném nektek csajok megköszönni mindazt, amit értünk/értem tettetek! ♥♥♥

3 idézetet hoztam tőlük, szerintem sok sorstársnak hasznos lehet. Jusson eszünkbe a nehezebb napokon:

"Az autizmus vagyok. Nem tehettek ellenem semmit. De ha elfogadtok és megtanultok velem élni, akkor tehetetlenné válok veletek szemben. Túl erősek vagytok ahhoz, hogy én erős legyek. Leromboljátok a határaimat és tudomást sem vesztek rólam. Elvesztem...győztetek! MERT FELTÉTEL NÉLKÜL SZERETTEK ÉS EZ ELLEN NEM TEHETEK SEMMIT!"

" Autizmus vagyok. Fonák tükör a ti világotokra. Akibe beköltözöm, abból kiirtom a hazugságot, a csalást és a képmutatást. Bár ezzel védtelenné teszem szállásadómat, de ha szereted és segíted, látni fogod, hogy milyen sok tehetséget adok neki ajándékba, amivel boldogulhat. Autizmus vagyok. Csak az láthatja és érezheti olyan kivételesen a világot, akibe beköltözöm. Ha szeretsz és kinyitod a szívedet felém, talán neked is lehet szerencséd felpróbálni a szemüvegemet. Csak szeress engem is, aki része vagyok a gyermekednek. Nem ellenség, nem barát, hanem valami más, ami értékes alternatívája az életnek."

 "(...) nekem eltökélt szándékom az autizmus pozitív oldalának kommunikálása. Nagyon sok irodalom szól arról, hogy ez milyen nehézségekkel jár, amiben a fájdalmukban, nehézségükben egymásra találhatnak a szülők. Az is nagyon fontos, tudom! De az éremnek két oldala van, a borús oldal megosztása ad erőt az együttérzésre és megértésre a nehéz helyzetekben, másik, pozitív oldala - ami eddig nem kapott elég teret a köztudatban - szent meggyőződésem, hogy óriási erőt tud adni ahhoz, hogy higgyünk a gyermekünkben és szeretni tudjuk az állapotot, ami ha akarjuk, ha nem, a végzetünk. és a hit az, ami igazán előrevisz, örömet, boldogságot tud hozni.... nem a gyászos sorsközösség. A gyászban mi szülők vagyunk a főszereplők, a hitben viszont a gyermek. A gyászban csak a szülőtársakkal tudunk osztozni. Az örömben a gyermekkel is. Engem ez visz előre. Engem a hit tudott kirántani a boldogtalanságból és a félelemből. Én ezért viszem ezt a zászlómon. Remélem egyszer össze tudom szedni a gondolatomat mélységeiben is és meg tudom írni az egészet. Szeretném, hogy mások is így érezzenek. És az egyetlen életüket boldogan tudják élni, autizmussal együtt. Legalábbis, az autista gyermekük miatt sose legyenek boldogtalanok!"

2014. február 16., vasárnap

Az előzőhöz

Csak annyi történt, ami kissé megborított, hogy a jó időre való tekintettel lementünk a közelünkben lévő játszótérre. Ugye itt van kút, ami a homok miatt mindig el van dugulva, és mindig van ellenállhatatlan tócsa... Már megszoktuk, hogy ő a játszó csodabogara, nem is ezzel volt a baj, hanem a feljövetellel. Hiába a kártya, hiába Fifi a telefonon, ő annyira belemerült a tócsázásba, hogy csak egy kiborulás árán sikerült hazacibálnunk. :( Tekergett, tombolt, üvöltött, dobálta magát a kezünkben, ketten alig bírtunk el vele (szerintem kibaszból nagyok általában az autik, hogy még nehezebb legyen a velük való küzdés, a leányzónk pölö 4-5 éveseknek való ruhákat hord... és nincs még 3 éves).

Döntöttünk: erre a játszóra többé nem megyünk. Nem éri meg se a Cukinak, se nekünk. A gyerekekkel továbbra sem foglalkozik, rájuk sem néz, csak a repetitív dolgaival van elfoglalva. A hazajövetel viszont tényleg brutális. :( És persze, minden gyerek hisztizik (gondolom én), de biztos, hogy nem ilyen rendszerességgel és intenzitással.
Van egy távolabbi játszótér, ahol nincs kút és tócsa, oda szoktunk elmenni és onnan egy picit könnyebb is hazarángatni. De már előre rettegek a tavasztól/nyártól. Olyan jó volt bezárkózni a 4 fal közé. :(
Többszörösen is fájdalmas nekem a játszóterezés: látom a többi, tipikusan fejlődő, átlagosan játszó, kacarászó gyereket (és összeszorul a szívem, hogy a mi lányunk is lehetne egy közülük); az enyémről sikít, hogy csodabogár és akkor még a haza út is ott van...

Autizmusnak hívnak... (monológ)

Autizmusnak hívnak.......

Írta: Omri Fiman/Marty Murphy

Hello. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Autizmusnak hívnak.

Talán már ismer engem, vagy hallott rólam. Egy körülmény vagyok, egy "rendellenesség", ami igen sok embert érint. Ott és akkor támadok, ahol, és amikor csak nekem tetszik. Nem úgy, mint a Down Szindróma, vagy más születési "rendellenességek", én nem hagyok semmilyen jelet azokon, akiket megtámadok. Igazából büszke is vagyok arra a képességemre, hogy úgy vagyok képes behatolni egy gyermek életébe, hogy megejtően szépnek hagyom meg. Sokan még csak észre sem veszik, hogy ott vagyok. A gyermeküket hibáztatják azért, amit én csináltatok vele. Az autizmus vagyok, és azt teszem, ami nekem tetszik.

Az autizmus vagyok. Megtámadok fiúkat és lányokat is. Megtámadok csecsemőket és kisgyermekeket, Legjobb áldozataimat a 2 éves körüli korúak között találom, de bármilyen gyermek megfelel. Szeretem e gyerekeket, és ők mindig az igazi áldozatok, bár a gyerekek családjaiból más áldozatokat is szedek. Ez olyan, mint amikor egyet fizet, kettőt kap. Egy gyermekre hatok, és "megfertőzöm" az egész családot.

Az autizmus vagyok. Megtámadok szegényt és gazdagot egyaránt. A gazdagok taníttatással és terápiákkal küzdenek ellenem. A szegények elzárják a gyermekeiket, és nem tesznek ellenem erőfeszítéseket. Könnyebben vagyok képes legyőzni a szegény gyerekeket, mint a gazdagokat, de bárhol gyökeret tudok verni.

Az autizmus vagyok. Az a rendellenesség vagyok, ami az egyenlő lehetőségeket teszi tönkre. Egyformán megtámadok fehéreket, feketéket, mexikóiakat és ukránokat, oroszokat, lengyeleket, szlávokat japánokat, koreaiakat és finneket. Valójában bárhol a Földön lecsaphatok. Számomra nincsenek földrajzi korlátok.

Az autizmus vagyok. Nem teszek különbséget vallási alapon sem. Megtámadok zsidót és keresztényt, muszlimot, buddhistát, ateistát és agnosztikust egyformán. Nem törődöm egy ember vallásával, vagy hogy miben hisz. Amikor lecsapok, minderre úgyis elég kevés ideje marad. Amikor rám találnak, mindent megkérdőjeleznek, amiben addig hittek, úgyhogy miért kellene csak egy csoporttal foglalkoznom? A bolygó minden vallása követői között vannak, akik hatásom alatt állnak.

Én vagyok az autizmus, és erős vagyok, és minden évvel, minden hónappal és nappal, minden perccel és másodperccel egyre erősebb leszek. Izgat ugyan az a pénz, amit az ellenem folytatott küzdelembe, valamint a hatalmamba kerített gyermekek megsegítésébe be lehetne fektetni, de eddig kevés félnivalóm akadt. Egy-két ország, mint Kuvait egész szép összeget költenek arra, hogy segítsék azokat, akiket célba vettem, mások, mint az Egyesült Államok, inkább olyan nevetséges dolgokra költenek pénzt, mint hogy megszámolják, hány amerikai indián gyakorolja a voodoo*t, ahelyett, hogy ellenem harcolnának. Ilyen légkörben, ami most itt van, virulok, és olyan pusztítást és roncsolást végzet, amilyet csak akarok. Ilyen helyeken jókedvűen dörzsölöm a tenyeremet azoknak a gondoknak a láttán, amiket a gyerekeknek, családjuknak és végső soron az egész társadalomnak okozok.

Az autizmus vagyok. Amikor jövök, azért jövök, hogy végleg ott maradjak. Elveszem a családok álmait és reményeit, és élvezettel taposom le őket. Látom a félelmet és zavarodottságot áldozataim szemében, és látom formálódni a félelem és szenvedés ráncait a szüleik arcán. Látom, ahogy szégyenlik miattam a gyermeküket, és látom sikertelen kísérleteiket, hogy elrejtsék őt és engem a világ elől. Látom a könnyeket, amiket a szülők sírnak, és érzem gyermekeik könnyeit. Az autizmus vagyok. Bánat jár nyomomban.

Az autizmus vagyok. Mindent elveszek, és cserébe semmi mást nem adok, csak zavarodottságot, és iszonyt. Elveszem a beszédet és a tanulást. Elveszem a szocializációt és a megértést. Elveszem a "hétköznapi értelmet", és, ha lehetőségem van rá, hogy viruljak, mindent elveszek a fizikai léten kívül. Amit meghagyok, gyakran rosszabb a halálnál.

Az autizmus vagyok. Semmitől sem félek, csak a bátorságtól, amiből, szerencsémre, igen kevéssel találkozom. Azoktól félek, akik ellenállnak nekem, és küzdeni próbálnak ellenem, és harcukba másokat is bevonnak. Azoktól félek, akik biztonságosabbá és könnyebbé próbálják tenni áldozataim és családjuk életét. Azoktól félek, akik előre próbálnak menni, függetlenül az én jelenlétemtől. Félek attól a naptól, amikor eltűnök a Földről. Bár mostanság nincs túl sok félnivalóm. Nincs félelemre okom. Az autizmus vagyok, és fogadok, hogy ismersz engem, vagy tudsz rólam. Ha mégsem, akkor esetleg hamarosan találkozunk. Egyre gyorsabban haladok előre, sokkal gyorsabban, mint valaha is tettem. Új és új gyerekeket keresek állandóan. Újabb gyerekeket keresek, akiket elfogyaszthatok, és új életeket, amiket lerombolhatok. Rettegek attól a naptól, amikor fitymálóan, vagy még rosszabb: megértően fognak rám nézni. Attól a naptól kezdve fogok haldokolni. De addig is biztonságban vagyok, szabadon portyázhatok tovább. Szabadon okozhatok kínt és szenvedést, amit olyan jól csinálok! Küldetésben vagyok, és sok tennivalóm van még, és szerencsémre, még senki sem állított meg.

Hello. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem: autizmus. Talán már ismer, vagy talán már hallott rólam, vagy ha nem, hát hamarosan találkozhatunk...

Forrás: egy sorstárs anyuka blogja - http://tdori.blogger.hu/2013/12/16/hello-autizmusnak-hivnak-monolog

Jah, amúgy semmi extra, "csak" lementünk a játszótérre... Kár volt! :(

2014. február 15., szombat

A fiamról

Neeem, nem vagyok terhes (és eltitkolt fiam sincs.) Nem is szeretnék várandós lenni, talán soha vagy max. 20 év múlva... Ami egyenlő a sohával. A szívem mélyén még vállalnék vagy 2 gyereket (az eredeti terveink alapján 3 gyerkőt szerettünk volna), de ez lehet, hogy ilyen fajfenntartási ösztön. Mármint hogy minden porcikámmal vágyom az agyamon kívül újabb babára, babákra. :(

De visszatérve a címadóhoz, hát persze, hogy a Ficak Úrról van szó. :) Egyem is meg, tegnap vittük állatorvoshoz, kapott veszettség elleni oltást és chippet. Sok helyről hallottam, hogy brutális a behelyezés, de szerencsére Fickót nem igazán viselte meg. Legalábbis nem mutatta. Egy hangja nem volt. :O Pedig azért nem volt olyan hű de vékony a tű, amivel belehelyezték a mikrochippet. Hát hős na, nincs mit tenni. :) Pedig vérzett is picit szegénynek.

Kifaggattam a dokit, hogy szerinte igaz -e, amivel számtalan ember ijesztgetni próbál, hogy óriási kutya lesz, németjuhász, meg ilyenek. Ő is azt mondta, mint a menhely, hogy közepes termetű lesz max. Az orvos szerint 75%-ban Jagd terrier-nek mondható, akikre nem a behemót méret jellemző. Szóval jól sejtettük, hogy nem lesz óriás. Még biztos fog nőni (most 7,7 kg), de én olyan 10 kilósra saccolom a végleges termetét.

Pénteken volt 4 hete, hogy levisszük sétálni és eddig 4 kaki és 5 pisi történt a szabad ég alatt. :D Azt hittem, hogy azért könnyebben fog menni, de hát csóré kutya 9 hétig lakásfogságban volt, és eléggé azt szokta meg, hogy a taposóra kell végeznie a dolgát. De mindig, mikor lent ürít, agyon van dicsérve. És idővel biztos rá fog jönni, hogy jobban örülünk annak, ha lent szarik vagy pisál. Amúgy szobai baleset már csomó ideje nem volt, szóval nincs okom panaszra. Vezényszavak közül az ül és a fekszik megy neki (párszor kellett csak kajával motiválni), az eldobott dolgokat visszahozza és kérés nélkül leteszi. Szerintem amúgy tök okos és cuki. Egyre kevesebbszer ugrál, egyre szebben sétál, a macskát még hajkurássza, de nem látom ezt agresszív üldözésnek, inkább csak játszana vele, de szegénykém a közeledéseire mindig pofon választ kap. De szerintem nem fogja megenni Mókit. :) Sokszor, ha kergetné, mondom, hogy maradj, és marad. Vagy legalábbis lassít.

A chipnél elkezdtem félni, mert az orvos beadta, de utána nem ellenőrizte le, hogy csipog -e (meg ahogy láttam, nem a nyaka bal oldalába, hanem a két lapockája közé adta o.O ). És én már csak ilyen mindenen aggódó idióta vagyok, akinek egyből az jutott eszébe a hazafelé úton, hogy mi van, ha hibás darab, nem lett leellenőrizve és ha ne adj' Isten elszökik tőlünk véletlenül, ha majd póráz nélkül futtatjuk, akkor nem kerül vissza hozzánk. Akinek van kutyája, megköszönném, ha elárulná, hogy náluk a chip beadása után leellenőrizték -e leolvasóval, hogy műkszik -e. Előre is köszi! A neten megnéztük, és a száma már regisztrálva van, ott virít, hogy Fickó, meg hogy kan, fekete-cser színű. :)

Jah, és fogatlan bába. Elkezdte lecserélni a tejfogait. :)























Nem lógott ki a kukija, de mondom ha maradtak még a homi téma után konzervatív olvasóim, nem sokkolom őket kutyahímtaggal és herezacsival... :P De azért láSSátok, hogy mennyire szenved szegénykém a panelban? :D (apám szerint pölö nem való lakásba jószág... én ezt cáfolnám)

2014. február 13., csütörtök

Normális

Mi az, hogy normális? Mi a természetes? Mi a követendő, az elfogadott, mi a norma? Az amit többen képviselnek? Hát nyilván... :(

Ma is erősen elgondolkodtam ezen a fejlesztésen. Ma valahogy nem akart együttműködni. Nem bánkódom, mert neki sem egyforma minden napja, most ilyenje volt és kész. Megtalált mindenféle zsinórt és azokat lóbálta, bezárkózott nagyon a világába. Persze igyekeztük eldugni előle, de mindig talált újabbat a kis sasszemű. És miközben rázta-rázta rendületlenül, megkérdeztem a fejlesztőt, hogy ha az autik lennének többen, akkor vajon bennünket vennének rá mindenáron, hogy rázzunk dolgokat, repkedjünk a kezünkkel, járjunk lábujjhegyen, ne hallgassunk a nevünkre, egyoldalúan kommunikáljunk? Amúgy nagy dilemmám és szintén sok kérdőjelet látok a szemeim előtt annak kapcsán, hogy mennyire kell beavatkozni az autik dolgaiba? Olyan szempontból be kell szerintem, hogy akik képesek rá, ezzel megkönnyítjük, hogy beilleszkedjenek az NT-k világába, lehetőséget adunk rá, hogy ne szoruljanak mások segítségére, önálló felnőttekké váljanak, hisz ez az ő érdekük is. De sokszor olvastam már autiktól, hogy ők nem igazán örülnek, mikor meg akarják őket változtatni, mert az autizmus a sajátjuk, ők ilyenek, nem akarják, hogy átformáljuk őket. Nehéz megtalálni szerintem az egyensúlyt...

És fura összevetni a homoszexualitást az autizmussal, mert  különbözőek, de abban mondjuk hasonlóak, hogy genetikailag meghatározott mindkettő és nem választás, nem nevelés kérdése. És ezért jutott az is eszembe, hogy ha ők lennének többen, akkor ők is át szeretnék nevelni a heterókat melegekké? És nem engednék, hogy nyilvánosan megpusziljuk a szerelmünket, hogy fogjuk egymás kezét? Csak a 4 fal közt lehetne "heteróskodnunk"?

Tudom, hogy ez így hülyeség, de most akkor is ezen jár az agyam. :) Nagyon rámozdultunk erre a témára a csajokkal (tegnap tök későn feküdtem le, most meg ragad a szemem, olyan álmos vagyok...), és már kezd sok lenni nekem (is), de ez még nagyon kikívánkozott. Egy darabig most már tényleg jegelem a témát!!! :) Vagy legalábbis is nem írok róla, viszont elkezdtem olvasni a gay.hu-t és nagyon tetszik, sok érdekességet lehet ott olvasni. (Nem, nem pornó oldal, ne féljetek szemérmesebb olvasóim ;) , a melegek jogairól, lehetőségeiről van főleg szó.)

Kedvezmények egyes játszóházakban

Sokszor érzem azt, ha nem vagyok elég szemfüles, akkor számtalan kedvezménytől, támogatástól esünk el... Az ápolási még mindig lóg a levegőben, de hamarosan kiderítjük, hogy most akkor nekünk mi jár és mi nem.

Az ápolásit éppúgy, mint a kedvezményes játszóházazást is Facebook-os szülőcsoportokban olvastam. A játszóházast például tök véletlenül. Tagja vagyok pár autis csoportnak és ott írta egy anyuka, hogy a lakhelyükön nyílt egy játszópark, és az autik vagy más okból kifolyólag emelt összegű családi pótlékra jogosult gyerkőcök olcsóbban vehetik igénybe. Gondoltam megnézem, hogy a hozzánk legközelebb lévőben van -e ilyen, és IGEN, van!!! Persze ezt nem hirdetik nagy betűkkel, muszáj odafigyelni. A honlapjukon lecsekkoltam, de a biztonság kedvéért fel is hívtuk őket. :) És valóban van kedvezmény. Ezt szerintem a szolgáltató határozza meg, valószínűleg nincs is mindenhol így; de ahol mi voltunk, ott úgy van, hogy fél órát kifizetünk (600 Ft), majd utána korlátlan ideig ott tartózkodhatunk teljesen ingyen, bérmentve... :) Így 2 órát ott töltöttünk és nagyon tetszett a csajszinknak. :) Mink vidékiek vagyunk és hát nem vagyok spúr (asszem), főleg nem a gyerekemmel, de ha kiszámoljuk, hogy ott az útiköltség is (még így, hogy én 90%-kal utazhatok, "szerencsére" bevezették ezt a pótjegyet vagy mi a tökömet egyes járatokon, tehát még így is perkálós...legalábbis a mi pénztárcánkhoz mérten igen is drága a tömegközlekedés), szóval, biztos, hogy nem engedhetnénk meg neki egy ilyen 2 órás játszóházazást, (bármennyire is szeretnénk), ha nem lenne ez a kedvezmény. Így viszont 2400 Ft helyett csak 600 Ft volt maga a játszóház! (Azé' nem mindegy!) Szerintem ez nagyon kedves gesztus! Ezúton is köszönöm a Cukkancs nevében is! Aki úgy elfáradt, hogy csak na :D , este kilenctől másnap délig aludt...

Baráti/sorstársi tanács, hogy nézzétek meg, hogy a hozzátok közel lévő játszóházakban van -e hasonló kedvezmény, mert azért nagybetűkkel nem írják ki általában szerintem...



2014. február 12., szerda

JÁTÉÉÉK

Biztos sokan találkoztatok már ezzel a játékkal, végre én is kaptam egy felkérést Viveca Summers-től. Köszönöm, tényleg jól esett! :)
Lehet, hogy sokan hülyeségnek tartják ezt az egészet, de szerintem nem az, hisz így sok olyan blogra felfigyelhet az ember, amit előtte mondjuk nem vett észre. :) Én is jártam már így. Na meg egy kicsit magunkra lehet koncentrálni, hogy mi is az a 7 dolog, amit megosztanánk hirtelen.

A szabályok:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak.

  • Mivel éhes vagyok, így elsőre az jutott eszembe, hogy kevés olyan kaja van, amit nem szeretek, ezek közül pár: paradicsomleves, tejleves... Szerintem több nincs is. :)
  • Ha már táplálék: kedvencem a töltött káposzta és a húsleves. Nyamiiii! (Volt, hogy eszembe jutott, hogy vegetáriánus leszek, de elvetettem gyorsan az ötletet, mivel úgy érzem, húsleves nélkül nem tudnék meglenni.
  • Szeretnék jó anyuka, jó feleség, jó háziasszony lenni, de jelenleg úgy érzem, hogy kudarcot vallottam mindhárom területen. Csak pár példa: trehány és lusta vagyok, képes vagyok elcseszni a zacskós rizst, leégetni a vizet, sajnos falat húztam a Cuki és közém (nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyanra, hogy unom a kiképzőtiszt szerepét például, de valakinek muszáj, és ez csak úgy megy, ha egy pici falat felépítek), amit igyekszek lerombolni, de nem könnyű, nagy valószínűséggel nem én vagyok az év legjobb felesége sem... :/ :D
  • Nagyon örülök, hogy végül csak lett kutyánk! Bármennyire is nehéz, de nem csinálnám vissza az örökbefogadást. Most már a tapasztalat is megerősíti bennem azt, hogy szerintem nem szentségtörés és állatkínzás lakásban tartani kutyát. :) Annyira alkalmazkodó, hogy az valami csoda. És a kisasszonyra is tényleg nagyon jó hatással van, amióta ő velünk él, sokkal többször néz a szemünkbe. És ide passzol, hogy miért is szerettünk volna ennyire ebet (én amúgy is szerettem volna, férjem már nem annyira, de a cikk, na meg a Thomas után film is magyarázatot ad a miértre:  http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg_orvos-valaszol/16393/a_kutyak_az_autistak_segitotarsai#
  • Nem tudok parancsolni a pofámnak (vagyis mióta korlátozottak a társas kapcsolataim, inkább helytálló az, hogy nem tudok parancsolni a klaviatúrának... :D ) Kíváncsi vagyok, hogy ez idővel változni, mérséklődni fog -e, de lehet, hogy nem. És ha őszinte akarok lenni, nem is zavar mindez. Most ezzel nem azt állítom, hogy mindenkinek megmondom a frankót, vagy legalábbis azt, ami szerintem a frankó; de az esetek többségében nem rejtem véka alá a véleményem és ez sok-sok konfliktushoz vezetett már... Nem véletlenül kergetett meg a volt fogdokiúr. :D De ha így belegondolok, ez is én vagyok és miért is kellene megváltoznom? Azért, hogy sikeresebb legyek? Hogy ne kerüljek kínosabbnál kínosabb helyzetekbe? Látok rá némi esélyt, hogy maradok ilyen temperamentumos, indulatos hülye picsa, amíg élek. Vagy elfogadnak ilyennek, vagy nem... Nem igazán érdekel.
  • Nem bírom elviselni az igazságtalanságot, az állatkínzást, az alapvető emberi jogok eltiprását, a korlátoltságot és még sok minden mást sem. :P   
  • Kedvenc sorozatom az Office. :)
Akiknek tovább szeretném adni ezt a játékot:

2014. február 10., hétfő

Elfáradtam, felhúztam magam, és még bűnbak is lettem...

Nem bántam meg a posztot, mert fontosnak tartom, hogy ezekről a tabukról is lehessen beszélni és amúgy igen jót dumáltunk. :)
Volt már, hogy nekem is beszóltak itt, rosszul esett, fájt, túltettem magam rajta. Volt, hogy nem beszóltak, hanem nagyon nem értettünk egyet. Azt sem élveztem. De egy percig nem jutott eszembe, hogy emiatt abbahagyjam a blogolást. Nem azért írok, hogy mindenki szeressen, hogy mindenki egyetértsen velem, hogy bólogassanak az általam lefirkantott dolgokra.

Viszont az, hogy bűnbaknak lettem kikiáltva igencsak felháborít! Ugyanis szerény véleményem az (de elképzelhető, hogy nincs igazam), hogy aki szeret blogolni, az nem fogja pár "beszólás" miatt abbahagyni az egészet... Akkor beállítja azt, hogy ne lehessen egyáltalán kommentelni és kész. Az illetőnek valószínűleg el volt már tervezve a befejezés, és ez csak egy jó kis indok volt. Nem biztos, hogy igazam van, de az is lehet, hogy csak így akar megutáltatni, haragosokat keresni számomra. Vagy ez már üldözési mánia a részemről?

Nem érzem azt, hogy mi itt Anikót kibeszéltük, kinevettük a háta mögött. Olvasta a posztot, hozzá is szólt, nem értem, hogy ezt miért vette a személye elleni támadásnak... Oké, általánosítottunk, de ő nem ezt tette a divathomikkal? Nekik lazán adna anyai pofont úgy, hogy nem is ismeri őket; míg ugyanakkor neki fáj, ha róla alkotnak mások úgy véleményt, hogy igazából nem ismerik... De ő nem ugyanezt csinálta?

Még annyit akartam írni a témáról, aztán befejezem tényleg, hogy lehet rólam azt feltételezni, hogy biztos csak azért vagyok ilyen hű de nagy elfogadó a melegekkel, mert nekem is egy kisebbséghez tartozó gyerekem van. Ez nem fedi a valóságot, ugyanis akkor tudtam meg az egyik középiskolai barátomról (elmondta nekem és tisztán emlékszem, hogy mekkora megtiszteltetésnek éreztem, hogy elmondta), hogy meleg, mikor terhes voltam, és akkor még sejtésem sem volt arról, hogy egy csodabogarantyút növesztek a hasamban. :)
És amit még fontosnak tartok: attól, ha a szülők előítéletesek a melegekkel szemben és ezt jelzik is a gyerekeiknek, megtanítják, hogy az a norma, hogy csak nő és férfi lehet egy pár, ezek az óvintézkedések még nem garantálják, hogy a gyerek nem lesz majd meleg vagy elfogadó, nyitott, befogadó. Anyám iszonyú melegellenes. Mindig mosta az agyam, hogy ez Isten szemében halálos bűn és undorító és fúj és aberráltak, gusztustalanok, fajtalanok. Mégsem tudott meggyőzni... :D És attól, hogy "divatleszbiztem" (csókolóztam pár lánnyal...), nem érzem azt, hogy olyan nagyon rossz dolgot tettem és szégyellnem kellene magam. És nem is lettem ezektől a kamaszkori szárnypróbálgatásoktól meleg. Nem magamutogatásból, nem buliból, pusztán kíváncsiságból csináltuk. És tudtommal egyik "alkalmi partnerem" sem lett leszbi. ;) Szóval nyugi! Ha valakinek a génjeiben ott van, hogy meleg, akkor meleg. Ha nincs, akkor nem az. Ilyen egyszerű. És ezt nem fogja megváltoztatni az, hogy valaki el van -e szeparálva a melegektől, lát -e gyerekként, kamaszként csókolózó fiúkat/lányokat, stb.

Egy nálam jóval okosabb, tanultabb ember, Dr. Czeizel Endre nyilatkozta ezt:

"Czeizel Endre arról is beszélt az interjúban, hogy a homoszexualitás genetikai eredetű. Olyan ez, mint a balkezesség - fogalmazott a genetikus. Ki lehet verni az illetőből, de akkor ennek következményei lesznek. Ahogy egy látens balkezes mindig is ügyetlenül fog írni a jobb kezével, úgy a "megnevelt" homoszexuális sem lesz boldog soha az életben. A professzor egyébként nehezen viselte, amikor megtudta, hogy fia homoszexuális. "Ilyenkor az ember még jobban félti a gyerekét, hiszen létezik az AIDS, és tudom, hogy a társadalom minek tartja őket" - mondta Czeizel Endre."

forrás: http://www.babanet.hu/gyermekvallalas/csaladtervezes/czeizel-megadna-a-valasztas-lehetoseget/

És egy záró gondolat: egyre inkább azt érzem, hogy nem véletlenül kerülnek a kacifántos, más, eltérő fejlődésmenetű gyerekek azokba a családokba, ahová kerülnek...

2014. február 8., szombat

:D

Valamilyen okból kifolyólag ez a zene jutott eszembe... :D

Még egy kicsit a diverzitásról...

forrás: http://www.pinterest.com/pin/297026537895681165/
Nem szándékoztam ezt tovább boncolgatni, de olvastam egy általam viszonylag régóta követett blogban egy olyan bejegyzést, amiben azon botránkozott meg a bloggerina, hogy fényes nappal lány ruhába öltözött fiú megcsókolt egy fiút a tv-ben.
Elgondolkodtam azon, hogy ebben mi zavarta? Csak ma jutottam el oda, hogy elolvassam a posztot és választ nem kaptam a kérdéseimre, mert még nemrég tettem fel az illetékesnek; de őszintén érdekel, hogy mi bántja, mi zavarja? Az, hogy egy fiú lány ruhát vett fel? Vagy hogy egy fiú megcsókolt egy fiút? Vagy a kettő együtt volt túl sok? Nem láttam a műsort, így nem tudom pontosan, hogy mi volt benne. Bár számomra ha nem a melegek kigúnyolásáról szólt, akkor semmi problémám vele.

Meg lehet kövezni érte, de szerintem a szexuális hovatartozás sokfélesége is a változatosság egy igen szép példája és szükség van rá. És többé, színesebbé teszi a társadalmat, a közösségünket! Végtelenül szomorúnak tartom, hogy a homoszexuálisok kapcsolata az itteni, mai társadalomban nem egyenértékű a heteró kapcsolatokkal. Nem értem, hogy miért nem mindegy, hogy éppenséggel két férfi, két nő vagy egy nő és egy férfi szereti -e egymást? Nem a szeretet a lényeg? Jó lenne megtudni, hogy sokakat ez miért zavar?

forrás: http://www.pinterest.com/pin/241013017530164194/


forrás: http://www.pinterest.com/pin/498351514986989752/

Könyörgöm, aki egy kicsit is nyitott vagy pusztán érdekli a téma, olvassa el a következő bejegyzést, szerintem nagyon jól összefoglalja sok ember véleményét a melegekről és még röhögni is lehet rajta..:

  
Idézek belőle egy picit, nekem nagyon tetszik:

"Manapság egyre divatosabbá válik az a téves nézet, hogy a buzik is emberek, és hogy őket is édesanya szülte. Egyre több meleg bújik elő, vonul fel, aztán még nekik áll feljebb, ha a normális emberek nyíltan lerohadtbuzizzák, ratyizzák vagy köcsögözik őket. Lassan már meg sem lehet rugdosni a buzikat anélkül, hogy valami buzgómócsing jogvédő közösség tagja elleni erőszakkal ne vádolná az elkövetőt. Az alábbi tíz hasznos tanáccsal azoknak az embertársainknak kívánunk segítséget nyújtani, akik nem szeretnék vagy nem tudják nyíltan felvállalni homofóbiájukat, és a civilizáltság mázával kénytelenek palástolni mélyen fortyogó indulataikat.

 1) Ha nem muszáj, ne ismerd el, hogy utálod a buzikat. Tudjuk, hogy néha jól esne beszólnod, hogy “dögöljetekmegrohadköcsögbuzikakurvaanyátok”, de sajnos a liberális szabadságeszmény posványában dagonyázó korunkban ajánlatosabb palástolnod igaz érzelmeidet. Inkább azt hozd fel, hogy téged "nem érdekel, ha a négy fal között csinálják, csak ne mutogassák magukat”. Ezzel azt a hamis benyomást keltheted az emberekben, mintha téged nem zavarna a buziság, csak annak közszemlére tétele. (Höhö, a hülyék, ha nem zavarna a buziság, akkor miért zavarna, ha látnod kéne őket?)"

További 9, nagyon elgondolkodtató, de viccesen megfogalmazott pontot találhattok erről a témáról.

Engem ez a 2 film is nagyon megérintett, meghatott, olykor megnevettetett és a szívemet is megmozgatták rendesen: Túl a barátságon és az I Love You Phillip Morris.


Amúgy cseszettül nem erről akartam írni, de így hozta a sors (siránkozni akartam, de ne aggódjatok, az is meglesz hamarosan... :D )

2014. február 6., csütörtök

"Én hiszek benne, hogy ahogy a fajoknak szüksége van diverzitásra, hogy a bolygó továbbra is fennmaradjon, nekünk is szükségünk van a szeretet diverzitására és családok diverzitására, ami megerősíti a jóság ökoszféráját."


"A szeretet valami, ami ideális esetben feltétel nélkül jelen van a szülő és a gyerek kapcsolatában. De az elfogadáshoz idő kell. Mindig idő kell."

(Andrew Solomon)

Nagyon elgondolkodtató videó! Sok esetben megnyugodtam, hogy nem feltétlenül vagyok például szörnyeteg, hogy nem tudom kapásból elfogadni, hogy auti a lányom. (Volt, hogy megkaptam, hogy "Hát de mért nem tudod elfogadni a gyerekedet olyannak, amilyen?", de szerencsére most is megerősítést kaptam, hogy a sejtésem remélhetőleg valós, miszerint nem megy ez egyik napról a másikra és talán az idő is mindenkinél más.) A címben szereplő idézet pedig egyszerűen tökéletes. Legalábbis engem teljesen magával ragadott. Valami hasonlót én is éreztem, de nem tudtam ilyen szépen összefoglalni. Örülök, hogy más megtette!

Összevissza/mindenféle

  • Nagyon örültem, mikor hétfőn közölte a továbbra is jófej fogorvos, hogy fél évig búcsút intünk egymásnak. Persze azért még megtömködött (olyan édes, mindig ezzel poénkodott, meg a lukaimmal... :D meg hogy milyen szép vagyok :) de azért mérgelődött azon, hogy hagyján, hogy kicsi ez az asszonyka, de hogy még a fogai is ilyen aprók legyenek...). Imádom ezt a pasit! Remélem még jó darabig nem akar nyugdíjba menni!!! Én félek vagyis féltem a fogorvosoktól, de mióta hozzá járok, ez elmúlt, hiszen tudom, hogy egy pár másodperces fájdalom után (érzéstelenítés) már nincs mitől tartanom. Az asszisztensei is jókedvűek voltak mindig, szerintem állat jófej, abszolút nem érzékelteti, hogy ő a "Jani", látszódik rajta, hogy az embert, nem pedig az alattvalót látja a munkatársaiban, pácienseiben. És mindezt INGYÉ, TB alapon vettem igénybe, igazán szerencsésnek érzem magam! Hálapénz ellenes vagyok elvből; de neki ha lenne miből, szívesen adnék; meg persze az asszisztenseinek is, mert tényleg le a kalappal, szinte felüdülés volt odajárni (de kinézem a főorvos úrból, hogy nem fogadná el...) Terveztem egy köszönöm kosarat és amint lesz rávalónk, összeállítom. Ha pár év múlva, akkor pár év múlva, de nem tudom szó nélkül hagyni, hogy ilyen rendesek voltak velem. Amúgy annyi tömésem volt, hogy össze sem tudom számolni, de olyan 10 körüli. :( Pedig esküszöm, hogy mosok fogat, de valahogy szülés után elkezdtek tönkremenni.
  • A Cukinál agyalok, hogy mit tegyünk, ugyanis megejtettem a csoportos tsmt-s gyógypednek, vagyis Zs. néninek, hogy szerintem nagyon puhány/hipotón a lány, és hogy lehetne -e itthon valamit rágyúrni és/vagy vigyem Dévényre. Mindkettőt jó ötletnek tartotta. Úgyhogy napi pár perc erősítés és ha nem hoz változást, akkor elviszem Dévényre. Erről jut eszembe, hogy van a honlapukon egy nagyon könnyen érthető és iszonyúan hasznos kiskönyv, amit szívesen hozzávágnék a volt gyerekorvosunkhoz azért, mert izomsorvadással jött.., mert nem tartott súlyt a lában és nem rugózott a Cukker, mikor megemelte a hónaljánál... Ez is egyértelműen le van írva a kiadványban, én a terhesgondozás keretén belül is odaadnám a szülőknek és ha előbb olvastam volna, akkor nem lett volna annyi álmatlan éjszakánk... és nem jön rám a szarszeplő...
  • Fickó eddig a majd 3 hetes sétáltatások alkalmából 2 kakit és 1 pisit ejtett meg az utcán (ebből az egyik kaki azért volt, mert szerintem bezabáltattuk és fosizott, a kövinél meg csak kibaszból kakkantott, ugyanis ekkor történt meg a több mint 14 nap alatt először, hogy nem vittem magammal zacskót... a sikeres ürítés után Fickóval feljöttünk, majd magamhoz vettem egy zacsit, és visszamentem egyedül a tett helyszínére és összeszedtem a kulát.) Mindegy, okos kutya, idővel rá fog jönni, hogy nem csak poénból visszük le. Amúgy kezd egy pirinyót dominánsan viselkedni más kutyákkal, de én ilyenkor hagyom, hogy elrendezzék egymás közt. Sok gazda annyira félti a kutyáját... Persze, én sem örülnék, ha megtépáznák, de egy kis pofozkodás a kutyák világában szerintem belefér. Annyi mindent kommunikálhatnak egymással egy-két leteremtés során, hogy talán gőzünk sincs, miket beszélhetnek meg az alatt a pár perc alatt, míg a gazdik engedik őket egymáshoz. Én nagyon örülök, mikor látok kutyulit, általában arra is szoktunk irányozni és persze kérdés után, hogy szabad-é, agresszív -é az eb, a válaszok tükrében engedem a Ficakot barátkozni. Szerintem ez legalább annyira fontos része a sétáltatásnak, mint a kaki-pisi... És nem akadok ki, ha egy-két kutya elveri. Teljesen természetes, hogy kialakítják a rangsort valamilyen szinten. Volt egy-két gazdi, akiken láttam, hogy furcsállták, hogy nem akadok ki, hogy a kutyájuk lepofozta az én farokcsóváló, barátkozós ebemet. A menhelyen tapasztaltaknak köszönhetően különbséget tudok tenni a tényleges agresszió és a puszta rangsorolási csetepaték, csipkelődések közt. Ha hagynánk, akkor valószínűleg előfordulna, hogy átcsapna a számunkra már nem tolerálható harcba, de hát azért vagyunk ott. Tegnap pl. egy fele méretű pincsi "támadta be" vagyis csipkedte, de én egy picit azért örültem ennek, mert amúgy nagyon nagy az arca Fickovicsnak, nem baj az, ha néha számára is egyértelműen jelzi egy fajtársa, hogy vegyél vissza öcsém. :) Mi is erre ösztönözzük, de hát persze nem mindig akarja érteni. :D A macskát is rendszeresen hajkurássza (és vadászik a cicuka szarára, volt már, hogy sikerült megkaparintania és nagy boldogsággal csámcsogta...) Mindez igaz, nem a valótlanság állítása miatt húztam ki, hanem azért, mert undi!!! Ha kergetést látok, egyből közlöm vele, hogy butaságot csinál és megkérem, hogy ne tegye. És azért szerencsére van, hogy az ösztönét legyőzi az, hogy meg szeretne nekünk felelni. Annyira okos egyébként (szerintem ezért sem mer szegény lent brunyálni/kakilni, mert azt tanulta, hogy a helyes ürítési helyszín a folyosónk...) Tud vezényszóra ülni, feküdni, a pórázon is viszonylag szépen sétál (fojtó nyakörve van, bármennyire is nem szimpi nekem, de most úgy érzem, hogy muszáj), hallgat a nevére, ha leszidjuk, elsunnyog; most ez hülyén hangzik, de a lányunk után számomra ez olyan fura és könnyű. Mondok valamit és öcsém úgy van. o.O Kellemes! A macska amúgy szerintem depis, csomószor pofozza is Ficit, akinek a legújabb beceneve Strici. :D Férjem szerint a Fickó is tök gáz név, nemhogy ez. :D Mindegy. Azért csomószor szeretgetem Mókit is, és valamennyire halad a kapcsolatuk pozitív irányba. Már sokszor elérem azt a "Fickó, nem szabad!" mondattal, hogy nem kezdi el kergetni. Jó lesz ez, csak kitartónak kell lenni! 
  •  Van egy Facebook-os ismerősöm, aki szintén örökbefogadott egy kölyök kutyát a menhelyről, de sajnos 3 nap után úgy döntött, hogy visszaviszi, mert a gyerekét zavarja... Nem az, de az ilyen gazdijelöltekre fújtunk, mert egyszerűen nem értettük és a mai napig nem értem, hogy hogy várja el bárki is, hogy 3 nap alatt majd minden jó lesz. (Kicsit azt érzem, hogy nem gondolták át, nem fogták fel, hogy a kölyökkutya azon kívül, hogy űbercuki, bizony szarik-pisil, nem lehet rá pelenkát adni, kutyaszagú, és sok feladattal, felelősséggel, anyagi áldozattal jár. És ráadásul az örökbefogadó tisztaságmániás...és panelba fogadott örökbe egy baba kutyát) Oké, állítólag másfél órát sírt a kislánya, annyira zavarta a kutya. :( Nekem is átfutott az agyamon az elején, hogy visszaviszem a picsába, de adtam időt, ami meg is hozta a gyümölcsét. És az én gyerekem is rettegett a kutyától, miközben széttöredezett a szívem, de pár nappal később megoldódott szerencsére és azóta cimbik. Olyannyira, hogy az egyik reggelen is a kutya befutott a leányzó szobájába, rohangászott, a leányzó kacagott, majd bementem, hogy kivegyem a rácsos ágyból (igen, hiába lesz lassan 3 éves még abban alszik, ki-berakásnál majd befosok, nem tudom, hogy hány kiló, de biztos nem kevés), mire megkaptam az általa elég sokszor hangoztatott "Helló, viszlát" dumát, ami nála azt jelenti, hogy húzz a picsába. :) Ezt az utcán, a korai fejlesztőben is sokszor előadja. :D 
  • Az ellenségeim most örülhetnek, ugyanis olyan mélyponton voltam a héten, hogy legszívesebben eltűntem volna a Föld színéről. De a gyávaság győzött. :D 
  • Vár rám a közeljövőben egy olyan találkozás, amihez annyira nincsen kedvem. De mivel nem érzem magam rosszabbnak, mint ők, így állok elébe...
  • Büszke vagyok magamra, ugyanis tegnap, mikor pelenkabegyűjtésen voltam a Rossmann-ban, vissza tudtam tenni egy AKCIÓS, gyönyörű körömlakkot. :) Fejlődök én csak kurva lassan. :D 
  • A pelenkáról jut eszembe, hogy biztos vannak, akik nem tudják, de 3 éves kor felett ingyenes a pelenka a "kacifántos" gyerkőknek!!! Legalábbis autiknak biztos és azoknak is, akiknek összefügg a szobatisztaság késése a betegségükkel/állapotukkal. (Asztmásoknak gondolom nem jár, de például Down-szindrómásoknak, vesebetegeknek igen.) Abból sejtem, hogy vannak, akik nem tudják ezt, hogy áradoztam a gyógypedünknek, hogy éljen éljen, havi 10 rongy megmarad április után. A következő fejlesztésen mesélte, hogy mindezt elmondta egy érintett anyukának, és ő nem tudott róla... És amúgy én sem lennék ám ilyen jólinformált, ha nem basznám a rezet a net előtt (állítólag lehet, hogy ez már gyes-betegség, és ha visszakerülök egy kicsit felnőtt társaságba és azután is ennyi időt netezek, na akkor van gáz, de addig elnézhető :) )

2014. február 5., szerda

Nincs több moderálás nálam

Az történt ugyanis, hogy elment az internet nemrég. Pont a hajnali netezős időmben (bagoly típusú vagyok...). Erre kitettem pár hozzászólást, volt egy videó és azt megnéztem, majd elkezdtem válaszolni, erre nem elment a kábeltévé netestől, mindenestől??? Majd szétvetett az ideg, de szerencsére a mákos képernyő láttán kapcsoltam és gyorsan lementettem az addig bepötyögött hsz-t, amúgy még jobban felhúztam volna magam. Így is feszülten aludtam el...mert attól féltem, hogy majd a hozzászóló olvasóm azt hiszi, hogy csak kitettem a kommentjét és bacok rá válaszolni, pedig ez egyáltalán nem állt szándékomban. Még a vekkert is hamarabbi ébresztésre állítottam, hogy hátha reggel már lesz net. Lett is, de nem sokkal a fejlesztésre indulás előtt (el is késtünk picit...).

De innen jött az ötlet, hogy végül is csak azért moderálom a hsz-eket, mert így könnyebben átlátom, az irányítópulton már egyből piroslik, ha valaki írt, egyébként meg 1 olyan komment sem érkezett, amit ne tettem volna ki (nem számítva azokat, amikben email cím volt megadva vagy külön kérte az olvasóm, hogy ne tegyem ki, hisz csak nekem szánta a mondandóját), így arra jutottam, hogy nem moderálok tovább. :) Majd kérek email értesítést a hsz-ekről, és hátha megtanulom így is átlátni a dolgokat. :)

2014. február 2., vasárnap

Már nem haragszom a csillámokra :D

Mindkét körömlakk akciós volt és hát ugye hogy is hagyhattam volna ott őket. :) Az Essence pl. 350 Ft volt... És úgy érzem itt a vég, elkezdtek tetszeni a csillámok! :D Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide jutok, de hát nincs mit tenni. :) Nem tudom, mi volt a bajom velük eddig, de elmúlt a csillámgyűlöletem. Nekem nagyon tetszik ez a két lakk együtt, kiemelik egymás színét. És őrület, hogy vannak kis csillámok, nagy csillámok, kevés hologrammos is. Nagyon tetszik!

Próbáltam, hogy csak az Essence lakkot vittem fel 3 rétegben, gyönyörű volt, de szereztem 1-2 új őszhajszálat, miután fél óráig tartott a lemosás. o.O Pedig be is bugyoláltam acetonos vattával előtte, de makacsul ragaszkodott hozzám a drágaság...



*Miss Sporty 425
*Essence  112 (time for romance)