Ez a hét elég lazára sikerült a fejlesztéseket illetően, ugyanis párat kihagytunk. Hétfőn már gyanús volt a leányzó, ugyanis délben kelt (jó, alapból is hétalvó és inkább bagoly-típus, de azért nem ennyire...)
Aztán nem evett, nyűgös volt, és 2-kor már megint aludt. Egészen 6-ig. Kicsit fent volt, majd megint kidőlt. Igaz hajnalban felkelt, de ijesztően sokat aludt. Láza nem volt, csak hőemelkedése. Elég érdekes, hogy múltkor 37,8-al rohangált ugyanúgy fel-alá, míg most a 37,4 ledöntötte a lábáról. Így írtam még hétfőn, hogy a másnapi fejlesztés lefújva. Kicsit még nyűgös volt, meg a szemein látszódott, hogy valamivel küzd a szervezete, de se egy köhintés, se egy kis takony, semmi. Sajnálom, hogy nem tudja elmondani, hogy mi a baja. Kérdeztem én tőle, próbáltam mutogatva is a nyakamra, hogy talán neki az fáj. Láttam rajta, hogy valamit szeretett volna mondani, de nem tudta. :( Ekkor majd megszakadt a szívem. Pár pillanat múlva meg már inkább idézett a Fifi meséből...
Szerdán még itthon tartottam, mert nyűgösen, betegen még annyira sem együttműködő. Mondjuk az utóbbi időkben egyre ügyesebb, sok ideig feladathelyzetben marad, ügyesen válogatja a különféle dolgokat, épít, gyöngyöt fűz. Nagyon jó ezt látni, mert nemrég semmi nem kötötte le a figyelmét. Hihetetlen, hogy mennyire jó hatással van rá a vizuális megsegítés, a fejlesztéseken is minden folyamat le van fényképezve és mikor kész van egyel, akkor már meg is fordítja. :) Mondjuk akkor is, ha nincs kedve az adott játékhoz, és át szeretné ugrani. :D
Hőemelkedése már kedden sem volt és utána sem, így csütörtökön már mentünk. És olyan jóra sikerült, nagyon tetszett. Az ellőttünk lévő kislány maradt a mi óránkban is az anyukájával és én úgy örültem. Tündérek voltak együtt. A kislány Down-szindrómás. Egy kis szeretetgombóc. Dobált nekem labdákat, egyem is meg. :) Kicsit idősebb, mint a mi Tündüsünk, és hát most is szembesültem azzal, hogy mekkora egy behemót a lányunk. o.O Nem duci, de óriási a korához képest (meg ahhoz is, hogy én és az apja sem vagyunk valami hú de nagyok...).
Most nincs erőm megosztó témába belevágni, de a kislánnyal való találkozáskor ismét elgondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha az anyukája más döntést hoz... Na ez sem egy egyszerű téma, egyszer lehet, hogy leírom a véleményem.
Ami a legtündéribb pillanat volt, az az volt, mikor megsimogatták egymást. Majdnem könnybe lábadt a szemem. Először a kislánynak mondta az anyukája, hogy simizze meg, majd én is megkértem a Cukit, és ős is ezt tette a maga kis furi módján. :) A furcsaság az, hogy ő a simogatás előtt teljesen beremegősödik (izgalom, boldogság hatására, és elég látványosan adja elő, még a fogait is szokta csikorgatni). Mikor először csinálta, egy kicsit megijedtem, a macskát-kutyát és bennünket is így szeretget, bár nálunk már ritkábban remeg, de új embereknél igen. Szerencsére a kislány nem ijedt meg tőle. :) Párszor mentek csak oda egymáshoz, mindkettő csajszi elvolt egyedül, de az a pár pillanat nagyon felemelő volt. ♥
És megvan a következő játékötlet: nem is tudtam, hogy van pici tőgyes labda. Lehet, hogy nem pont így hívják, de nekem ez jutott eszembe a kapaszkodójáról. :D (alföldi, kisvárosi gyerek vagyok, nem vitás) Szóval ez a labda nagyon bejött neki, billegett rajta, meg direkt eldőlt vele. :) Azért is kellene beszerezni egyet, mert még ugye elég hipotón, és dolgoztatni kellene és ez arra is jó, hogy a kapaszkodás által melóztassa a kezét. Úgyhogy hamarosan beszerzünk egyet. (Remélem nem jön senki azzal, hogy a kutyára fordított pénzből hány labdát tudnánk venni, mert menten falnak megyek. :P :D De legalább lett ebből poszt ötletem, mert majd össze szeretném foglalni, hogy mennyibe "fáj" kb. egy kutya, többen kérdezték már.)
A fejlesztés végén óramű pontossággal jelezte a leányzóm, hogy itt a Pezz cukor ideje. N. néninél ez a jutalom minden óra végén. Nem is tudtam, hogy még árulnak, de szerencsére igen. Itt evett először és nagyon édesen ropogtatja. És persze a másik kislány is kapott. (Ő is itt kóstolta meg először). Ekkor is édik voltak, sajnos háttal ültek, így az arckifejezésüket csak N. néni elmondása alapján tudom: az én leányom tömte befele a cukrot, és hát már csak 1 volt. Nyúlt volna érte, de mondta neki N. néni, hogy ez a másik kislányé. Erre meglepődött, óriásira nyitotta a szemeit, de belenyugodott. :D Semmi hiszti, semmi nemtetszés. Amúgy szerintem az osztozkodásra is jó hatással van a kutya, mert komolyan, mint két testvér, úgy szoktak civakodni a játékokon és ilyenkor mindig próbálom magyarázni, hogy ez most a Fickóé, had játsszon ő is vele, majd később visszaadja. Vagy ha a Ficak úr szemétkedik és elveszi a játékát, akkor meg arra próbálom rávenni a Tündüst, hogy ne visítson, hanem mondja neki, hogy kérem.
Ápolási update: rendes volt a doktornő, zokszó nélkül kitöltötte a papírt. Így jövőhéten leadjuk (van még pár olyan cifra kérdés, amit nem értek, arra majd rákérdezünk a hívatalba' a polgár Jenőnééé) és majd elválik, hogy megkapjuk -e. Azért hiába vagyok tisztában azzal, hogy mi van, mégis fáj (lehet, hogy mindig is fájni fog), ha olyat olvasok a gyerekemről, hogy súlyosan fogyatékos és hogy értelmi sérült. :(
