Van egy csoport... Egy pár fős szülői társaság, akik a kezdetekben is nagyon sokat segítettek nekünk, tanácsokkal láttak el, irányt mutattak, lelket öntöttek belém, meghallgattak, MINDIG ott voltak. Lassan másfél éve ismerem őket és szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetek nekik! Teljes mértékig bízom bennük, és nagyon remélem, hogy egyszer személyesen is tudunk majd találkozni. Sajnos szinte az ország legtávolabbi szegleteiről boronálódtunk össze, így a találkozó leszervezése kissé macerás, de hátha egyszer összejön!!! :)
A tegnapi kiborulásom után, szinte egyik percről a másikra térítettek észhez, és nem tudok érte eléggé hálás lenni!!! Sajnos alapból depire, önsajnálatra hajlamos természetű vagyok; így az ilyen felrázások leírhatatlanul hasznosak számomra! Itt is szeretném nektek csajok megköszönni mindazt, amit értünk/értem tettetek! ♥♥♥
3 idézetet hoztam tőlük, szerintem sok sorstársnak hasznos lehet. Jusson eszünkbe a nehezebb napokon:
"Az autizmus vagyok. Nem tehettek ellenem semmit. De ha elfogadtok és megtanultok velem élni, akkor tehetetlenné válok veletek szemben. Túl erősek vagytok ahhoz, hogy én erős legyek. Leromboljátok a határaimat és tudomást sem vesztek rólam. Elvesztem...győztetek! MERT FELTÉTEL NÉLKÜL SZERETTEK ÉS EZ ELLEN NEM TEHETEK SEMMIT!"
" Autizmus
vagyok. Fonák tükör a ti világotokra. Akibe beköltözöm, abból kiirtom a
hazugságot, a csalást és a képmutatást. Bár ezzel védtelenné teszem
szállásadómat, de ha szereted és segíted, látni fogod, hogy milyen sok
tehetséget adok neki ajándékba, amivel boldogulhat. Autizmus vagyok.
Csak az láthatja és érezheti olyan kivételesen a világot, akibe
beköltözöm. Ha szeretsz és kinyitod a szívedet felém, talán neked is
lehet szerencséd felpróbálni a szemüvegemet. Csak szeress engem is, aki
része vagyok a gyermekednek. Nem ellenség, nem barát, hanem valami más,
ami értékes alternatívája az életnek."
"(...) nekem eltökélt szándékom az autizmus pozitív
oldalának kommunikálása. Nagyon sok irodalom szól arról, hogy ez milyen
nehézségekkel jár, amiben a fájdalmukban, nehézségükben egymásra
találhatnak a szülők. Az is nagyon fontos, tudom! De az éremnek két
oldala van, a borús oldal megosztása ad erőt az együttérzésre és
megértésre a nehéz helyzetekben, másik, pozitív oldala - ami eddig nem
kapott elég teret a köztudatban - szent meggyőződésem, hogy óriási erőt
tud adni ahhoz, hogy higgyünk a gyermekünkben és szeretni tudjuk az
állapotot, ami ha akarjuk, ha nem, a végzetünk. és a hit az, ami igazán
előrevisz, örömet, boldogságot tud hozni.... nem a gyászos sorsközösség.
A gyászban mi szülők vagyunk a főszereplők, a hitben viszont a gyermek.
A gyászban csak a szülőtársakkal tudunk osztozni. Az örömben a
gyermekkel is. Engem ez visz előre. Engem a hit tudott kirántani a
boldogtalanságból és a félelemből. Én ezért viszem ezt a zászlómon.
Remélem egyszer össze tudom szedni a gondolatomat mélységeiben is és meg
tudom írni az egészet. Szeretném, hogy mások is így érezzenek. És az
egyetlen életüket boldogan tudják élni, autizmussal együtt. Legalábbis,
az autista gyermekük miatt sose legyenek boldogtalanok!"