lassandebiztosan

2015. július 27., hétfő

Az első lovaglás


Olvastam és többen mondták is,  hogy milyen jó lenne, ha lovagolhatna a leányzó, hisz nagyon jó hatással van a gyerekekre. Sajnos nem volt olyan ismerősöm, akinek lenne lova, így csak álomnak tűnt egészen tegnapig ez a lehetőség.
Az infót a dologról a tetkós srác adta, meg a telefonszámot is. Ő is viszi a fiát és mikor a leányzómról készítette a portrét, akkor jött fel ez a téma. Nagyon megörültem neki, fel is hívtam a számot.

Vasárnapra kaptunk időpontot, szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, kellemes volt nagyon és nem is esett. Én persze szokásomhoz híven már előre szétidegeltem magam tök fölöslegesen (mi van ha leesik, mi van, ha nem ül fel rá, stb.) Mondjuk ez a leeséstől való aggodalmam szerintem onnan eredhet, hogy mikor gyerek voltam, akkor egy rendezvényen majdnem ledobott egy ló, két lábra állt és nagyon megmaradt bennem, hogy mennyire megijedtem.

Rövid gatyó volt a Cukin és hát mint kiderült, hosszú lett volna jobb, de majd legközelebb. Nem értünk a lovagláshoz asszem. :) (becsípheti a kengyel, meg ha izzad, nagyon hozzátapad, stb.)
Először próbálták rávenni, hogy simogassa meg, de szerintem a lovaglósisak felhelyezése kicsit megzavarta, így elég félős volt, majd mikor kérdezte a néni, hogy felül -e, akkor láttam rajta, hogy elkezdett szorongani, mondta is, hogy nem akarok pacizni. Szerencsére a hölgy jól kezelte, hamar ráhangolódott a leányzóra, nem volt tolakodó, üntyüli-püntyülizős (valahogy azokat az embereket nem tudja hová tenni, feszélyezik, zavarják), kellően határozott is volt. Szerintem ennek is köszönhető, hogy sikerült felvarázsolni a nyeregbe. :) Megfogta a nő és felrakta. Kicsit meg volt szeppenve, de nem tiltakozott. Nagyon fura volt, hogy csendben volt, nem pöntyögött, nem járt a szája; alapból egész nap karattyol, most viszont szinte a fél óra alatt alig szólalt meg. :D

Volt "feladat" is: színes karikát adtak neki, amit aztán vissza kellett adnia. Nagyon ügyes volt, többször előfordult, hogy így egy kézzel kapaszkodott csak. Mondta a hölgy, hogy látja, hogy az egyensúly-érzékelésével azért vannak gondok, viszont azt is hozzátette, hogy azért sokszor korrigál is és hogy ahhoz képest, hogy először lovagolt, szépen, stabilan ült.
Nagyon örültem, hogy felült és hogy tetszett neki. A vége fele már egészen feloldódott, mosolygott és integetett is. :) Olvastam, hogy szinte az összes auti az első alkalomkor felül a lóra. Ez azért jócskán elgondolkodtató és érdekes.

Miután vége volt a lovaglásnak, még megsimogatta a többi pacit, a nyuszit és a kacagógerle babát is. :) És olyan rendes volt a nő, hogy kizárólag a lovaglási időt számította fel, az állatsimogatást nem, pedig így majdnem egy teljes órát voltunk ott, és ekkor végig a nő foglalkozott vele, de csak fél óra árát kérte el.

Lesz folytatás, abban biztos vagyok; ha az időjárás engedi akkor ezen a hétvégén is megyünk. :)

2015. július 18., szombat

Vadaskert

Először voltunk állatkertben a nagylánnyal, a Kecskeméti Vadaskertet látogattuk meg. (Okkal csak most mertük bevállalni.) Busszal mentünk, az út vége felé már elég nyűgi volt, mindenképp le akart szállni hamarabb, mint kellett volna. Nagy nehezen azért sikerült rávenni, hogy maradjon.
Ezután elmentünk fagyizni (ott lehet pisilni, meg ezzel zsaroltuk úgymond, hogy bírja már ki azt a kicsit az útból, utána lesz fagyi).

Majd még várt ránk egy helyi tömegközlekedés is, ami bár sűrűn jár, de a kisasszonyka nem volt túl türelmes.
A felszállás helyének megtalálása is egy kicsit nehezünkre esett helyismeret nélkül, de aztán megleltük a 3-as busz hozzánk legközelebb eső megállóját. :)

Leszállás után kezdődtek a gondok, ugyanis az állatkert bejárata előtt van egy játszótér. Ugrálóvárakkal... Ő mindenáron oda akart volna menni, és nem tudtam eldönteni, hogy mi a jobb. Mármint hogy kezdjünk a játszival, de aztán ha nagyon elmegy autiba, akkor nagyon nehéz lesz "elrángatni" onnan. Vagy menjünk a vadaskertbe először és utána a játszótér. Az utóbbit választottuk, bíztam benne, hogy majd az állatkák lekötik, de tévedtem. :( Lehet, jobb lett volna a másik út, na de majd legközelebb kipróbáljuk azt is. Másfél órát voltunk bent és közben szinte megállás nélkül hisztizett, nyígott, hogy ő nem akar az állatkertben lenni, menjünk a játszótérre. Bevallom, kicsit csalódott voltam, mert arra számítottam, hogy majd mekkora élmény lesz neki, meg minden; erre egy "szaros" játszótér jobban érdekli, mint a tigrisek, tevék, makik, stb. Így egy kis gyomorgörcs kíséretében néztük meg az állatokat (nem akartam azt sem, hogy hisztizik, és erre az legyen a reakciónk, hogy oké, akkor az lesz, amit ő akar). Ez köcsög dolognak hangozhat, de egy nem túl rugalmas gyerkőcnél szerintem nagyon is fontos a következetesség és nem akarom megerősíteni benne azt a képzetet, hogy ha rinyál, akkor majd az lesz, amit őkelme óhajt. Így maradt a másfél órás (majdnem folyamatos) vinnyogás, de egy idő után már megszokta a fülem, az agyam és enyhült a gyomorgörcs is. A legijesztőbb az volt, hogy kb. 10 percig annyira bezárkózott, oly mértékben elvonult autiba, mint tavaly nyáron számtalanszor, előző évben meg szinte állandóan. Látótávolságon belülre, de elsétáltunk, mondtuk neki előtte, hogy jöjjön, különben itt hagyjuk, ő meg egy helyben kóválygott. És nem érdekelte, legalábbis nem adta a külvilág tudtára, hogy zavarná, hogy egy idegen helyen egyedül van. Régen ez általános volt, de egy ideje már jön utánunk, meg lehet győzni, hogy nem baj, ha arra megy, amerre kérjük, így furcsa és félelmetes volt ez a nosztalgia.
Volt, mikor abbahagyta a zsörtölődést, leginkább az állatsimogató nyerte el a tetszését. Szerintem azért, mert oda ugye bemehetett, simizhette, etethette őket, így jobban izgi volt. :) Vigyázat, képáradat következik, utána még némi szöveg is vagyon:











Sajnálom, hogy nem tudtunk ezzel a kiruccanással önfeledt kikapcsolódást és örömet szerezni neki, de legközelebb már hátha jobban fog sikerülni, hisz egyikünknek sem lesz új a hely, az élmény. És ahhoz képest, hogy tavaly még nem mertünk bevállalni hasonlót, már ez óriási előrelépés. :) Biztos, hogy még idén visszamegyünk.

Természetesen az állatkert után beígért játszóterezés is megtörtént. Nagyon ügyesen mászott fel és csúszott le a légváron. Csak az elején kellett egy kicsit lendületbe hozni, aztán már simán ment. Nagyon jónak tartom, hogy itt nincs időkorlát. Fizetés után addig használhatja a csemete a légvárakat, amíg bírja. :) Tündüs csomószor felmászott, lecsúszott, a végén már alig bírt kapaszkodni és a 3-as busz is jött, így muszáj volt kb. fél óra múlva útnak eredni. Szegénykém rendesen zokon vette, sírt (nem egyenlő a hisztivel), sajnáltam nagyon, hullottak a krokodilkönnyek, de elég hamar megnyugodott.

Nagy örömmel tölt el, hogy már tudunk szervezni ilyen kiruccanásokat, eddig szinte csak orvosokhoz utaztunk, mer' muszáj volt... És bár nem úgy alakult minden, mint terveztük, de összességében és visszagondolva nagyon is csodálatos és kellemes vasárnap délután volt. :) Várom az ismétlést!

2015. július 3., péntek

Akkor és most 1.

Annyira el vagyok maradva a blogolással, hogy borzalom. Pedig annyi fontos dolgot kellene megörökítenem, mert szerencsére van bőven. :) Igyekszem visszatérni a rendszeres íráshoz, mert olyan jó hogy egy helyen vannak a dolgok (és olykor hasznos is, hogy vissza tudom keresni, hogy mikor hol tartott a leányzó, többször volt már, hogy orvosi vizsgálatoknál elővettem a blogot pl. kérdőív kitöltéséhez).

Nemrég nézegettem fényképeket, és az egyiknél esett le rendesen, hogy mennyit fejlődött 1 év alatt. Eszméletlenül sokat, nem győzöm kapkodni a fejem! Úgy örülök neki! Olyanokat csinál, ami tavaly még elképzelhetetlen volt. Ilyen pl. a buborékfújás, nappali szobatisztaság, együttműködésre való hajlandóság.

Együttműködés/feladathelyzet:
Régen nagy fejtörést és sok izzadságcseppet és gyomorgörcsöt okozott, hogy semennyire sem fogadott szót, kész rémálomként gondolok vissza a játszóterezésekre. Főleg a feljövetelre... Harc volt, nem is akármilyen, akkora erő volt/van benne, hogy csak na. És mikor torkaszakadtából üvöltött, és fetrengett, szó szerint úgy kellett felcibálni hát hú. És ez minden egyes alkalommal így volt. Bevallom, nehezen viseltem és elszomorított. Mert oké, tudom, hogy  nem auti gyerekek is hisztiznek, ellenkeznek, na de nem mindig! És itt a különbség. Hiába használtuk már tavaly is a napirendi kártyákat, valahogy akkor még házon kívül nem segített. Vagy legalábbis ilyen szituációkban lekakilta magasról. Most meg... Mai eset: elmentünk biciklivel fagyizni. Majd egy kicsit játszóterezni. És mikor már szerettünk volna az apjával hazajönni, ő épp csúszdázott. Mondtam neki, hogy ötször lecsúszol és az lesz az utolsó ma, utána megyünk haza. És megértette. :) Semmi balhé, semmi tiltakozás, úgy örültem! Akkora sikerélmény, megkönnyebbülés az ilyen, hogy csak na! És lehet, nem értékelném ezt ennyire, ha nem küzdöttünk volna tavaly ennyit ez ügyben. :) Mondta a kis drágám, hogy "ideje hazamenni". Egyem is meg!

A figyelmének felkeltése, lekötése is egy nehéz pont volt az életünkben eddig, de ebben is óriásit változott. A fentebb említett fénykép pont erre emlékeztetett, hisz tavaly mikor vége volt a korai fejlesztésnek, akkor a gyógypedagógusok szerveztek egy csoportos foglalkozást, ami nagyon kedves dolog volt tőlük. Ekkor a Cukedlit még csak minimális ideig lehetett lekötni, sokkal inkább érdekelték a sztereotíp/repetitív dolgai, mint a játék. A fotón pont a sarokban kóválygott egyedül, míg a többiek játszottak. Most meg csomó dolog elkezdte érdekelni a saját világán kívül is. Szeret rajzolni, az ABC és a számok a mindenei. :) Próbálunk olyan játékokat válogatni, amik különösebben érdeklik. Ezzel kapcsolatos az első applikáció vásárlásom. Imádja a betűket. Így az Ablak Zsiráf nevű appot kipróbáltuk. Szemlátomást elnyerte a tetszését, hát nem volt mit tenni, megvettem a fizetőset. Amúgy én azért nem néztem eddig pénzes appokat sosenem, mert azt hittem, hogy qrva drágák, de megdöbbentem, hogy pl. ez is csak kétszáz valahány Ft-ba kerül. Azt gondoltam, drágábbak, végre kellemes meglepetések is érnek. :) Tetszik neki nagyon, felismeri a betűket, megérti a feladatot (2. szintnél tart). Jah, és a kütyük, hát mondanom sem kell, hogy nagyon ért hozzájuk... És csomó ideig lekötik. De az is nagyon jó, hogy a "táblával" (így hívja a táblagépet) nem elvonulva játszik, hanem igényli, hogy ott legyünk, megbeszéljük, hogy mi van pl. a képen, várja a megerősítést, hajlandó a kölcsönösségre, fontos számára, hogy együtt éljenezzünk, ha sikerült valami. Annyira illik ide ez az idézet: "(...)nincs egyetlen olyan tünet sem, ami minden autizmussal élő gyermekre igaz lenne, illetve egyetlen olyan dolog sem, ami kizárná az autizmust." forrás: Merj MÁS lenni! blog Azért tartottam fontosnak, hogy kiemeljem ezt, mert hallottam már olyan véleményt, hogy "de hát bizti nem autista a lányod, mert belenézett a szemembe"... o.O És hát a kölcsönösség sem mindig úgy működik autiknál, mint a normál fejlődésmenetű gyerkőcöknél, és el szeretném kerülni azt, hogy bárkiben is felmerüljön a bejegyzésem kapcsán az, hogy "de hát egy autista ilyeneket nem csinál".
Rengetegszer lelkesen segít, megérti a kéréseinket. Nemrég borsót fejtettünk közösen és kb. negyed órán keresztül le is kötötte. Először nagyon tetszett neki, aztán persze unta, amit nem is csodálok, nem annyira izgalmas egy művelet. :)



De nem engedtem, hogy kibújjon a "feladat" alól, be volt ígérve neki a KerekMese (amúgy a betűimádata is nekik köszönhető, de vigyázat, függőséget okoz, de komolyan. :D eleinte hülyét kaptam tőlük és menekültem volna, de már kezdem megszeretni és sokszor azt veszem észre, hogy egy-egy dalukat dúdolom magamban o.O ), de csak miután végeztünk az egésszel. Tavaly ilyenkor csak minimális ideig lehetett lekötni és legtöbbször akkor is csak olyan dolgokkal, amik felettébb érdekelték vagy amit rituálé szerűen, megszokásból tett.

Úgy terveztem, hogy írok egy rövid összefoglalót, de már két téma ecsetelése is túl bő lére lett eresztve, mert nem akarom, hogy a feledés homályába vesszenek a fontos momentumok, mérföldkövek; így inkább lebontom részekre, mert egybe meg túl hosszú lenne és álmos is vagyok. :) Folyt.köv. hamarosan.