Akkor és most 1.

Annyira el vagyok maradva a blogolással, hogy borzalom. Pedig annyi fontos dolgot kellene megörökítenem, mert szerencsére van bőven. :) Igyekszem visszatérni a rendszeres íráshoz, mert olyan jó hogy egy helyen vannak a dolgok (és olykor hasznos is, hogy vissza tudom keresni, hogy mikor hol tartott a leányzó, többször volt már, hogy orvosi vizsgálatoknál elővettem a blogot pl. kérdőív kitöltéséhez).

Nemrég nézegettem fényképeket, és az egyiknél esett le rendesen, hogy mennyit fejlődött 1 év alatt. Eszméletlenül sokat, nem győzöm kapkodni a fejem! Úgy örülök neki! Olyanokat csinál, ami tavaly még elképzelhetetlen volt. Ilyen pl. a buborékfújás, nappali szobatisztaság, együttműködésre való hajlandóság.

Együttműködés/feladathelyzet:
Régen nagy fejtörést és sok izzadságcseppet és gyomorgörcsöt okozott, hogy semennyire sem fogadott szót, kész rémálomként gondolok vissza a játszóterezésekre. Főleg a feljövetelre... Harc volt, nem is akármilyen, akkora erő volt/van benne, hogy csak na. És mikor torkaszakadtából üvöltött, és fetrengett, szó szerint úgy kellett felcibálni hát hú. És ez minden egyes alkalommal így volt. Bevallom, nehezen viseltem és elszomorított. Mert oké, tudom, hogy  nem auti gyerekek is hisztiznek, ellenkeznek, na de nem mindig! És itt a különbség. Hiába használtuk már tavaly is a napirendi kártyákat, valahogy akkor még házon kívül nem segített. Vagy legalábbis ilyen szituációkban lekakilta magasról. Most meg... Mai eset: elmentünk biciklivel fagyizni. Majd egy kicsit játszóterezni. És mikor már szerettünk volna az apjával hazajönni, ő épp csúszdázott. Mondtam neki, hogy ötször lecsúszol és az lesz az utolsó ma, utána megyünk haza. És megértette. :) Semmi balhé, semmi tiltakozás, úgy örültem! Akkora sikerélmény, megkönnyebbülés az ilyen, hogy csak na! És lehet, nem értékelném ezt ennyire, ha nem küzdöttünk volna tavaly ennyit ez ügyben. :) Mondta a kis drágám, hogy "ideje hazamenni". Egyem is meg!

A figyelmének felkeltése, lekötése is egy nehéz pont volt az életünkben eddig, de ebben is óriásit változott. A fentebb említett fénykép pont erre emlékeztetett, hisz tavaly mikor vége volt a korai fejlesztésnek, akkor a gyógypedagógusok szerveztek egy csoportos foglalkozást, ami nagyon kedves dolog volt tőlük. Ekkor a Cukedlit még csak minimális ideig lehetett lekötni, sokkal inkább érdekelték a sztereotíp/repetitív dolgai, mint a játék. A fotón pont a sarokban kóválygott egyedül, míg a többiek játszottak. Most meg csomó dolog elkezdte érdekelni a saját világán kívül is. Szeret rajzolni, az ABC és a számok a mindenei. :) Próbálunk olyan játékokat válogatni, amik különösebben érdeklik. Ezzel kapcsolatos az első applikáció vásárlásom. Imádja a betűket. Így az Ablak Zsiráf nevű appot kipróbáltuk. Szemlátomást elnyerte a tetszését, hát nem volt mit tenni, megvettem a fizetőset. Amúgy én azért nem néztem eddig pénzes appokat sosenem, mert azt hittem, hogy qrva drágák, de megdöbbentem, hogy pl. ez is csak kétszáz valahány Ft-ba kerül. Azt gondoltam, drágábbak, végre kellemes meglepetések is érnek. :) Tetszik neki nagyon, felismeri a betűket, megérti a feladatot (2. szintnél tart). Jah, és a kütyük, hát mondanom sem kell, hogy nagyon ért hozzájuk... És csomó ideig lekötik. De az is nagyon jó, hogy a "táblával" (így hívja a táblagépet) nem elvonulva játszik, hanem igényli, hogy ott legyünk, megbeszéljük, hogy mi van pl. a képen, várja a megerősítést, hajlandó a kölcsönösségre, fontos számára, hogy együtt éljenezzünk, ha sikerült valami. Annyira illik ide ez az idézet: "(...)nincs egyetlen olyan tünet sem, ami minden autizmussal élő gyermekre igaz lenne, illetve egyetlen olyan dolog sem, ami kizárná az autizmust." forrás: Merj MÁS lenni! blog Azért tartottam fontosnak, hogy kiemeljem ezt, mert hallottam már olyan véleményt, hogy "de hát bizti nem autista a lányod, mert belenézett a szemembe"... o.O És hát a kölcsönösség sem mindig úgy működik autiknál, mint a normál fejlődésmenetű gyerkőcöknél, és el szeretném kerülni azt, hogy bárkiben is felmerüljön a bejegyzésem kapcsán az, hogy "de hát egy autista ilyeneket nem csinál".

Rengetegszer lelkesen segít, megérti a kéréseinket. Nemrég borsót fejtettünk közösen és kb. negyed órán keresztül le is kötötte. Először nagyon tetszett neki, aztán persze unta, amit nem is csodálok, nem annyira izgalmas egy művelet. :)

De nem engedtem, hogy kibújjon a "feladat" alól, be volt ígérve neki a KerekMese (amúgy a betűimádata is nekik köszönhető, de vigyázat, függőséget okoz, de komolyan. :D eleinte hülyét kaptam tőlük és menekültem volna, de már kezdem megszeretni és sokszor azt veszem észre, hogy egy-egy dalukat dúdolom magamban o.O ), de csak miután végeztünk az egésszel. Tavaly ilyenkor csak minimális ideig lehetett lekötni és legtöbbször akkor is csak olyan dolgokkal, amik felettébb érdekelték vagy amit rituálé szerűen, megszokásból tett.

Úgy terveztem, hogy írok egy rövid összefoglalót, de már két téma ecsetelése is túl bő lére lett eresztve, mert nem akarom, hogy a feledés homályába vesszenek a fontos momentumok, mérföldkövek; így inkább lebontom részekre, mert egybe meg túl hosszú lenne és álmos is vagyok. :) Folyt.köv. hamarosan.