lassandebiztosan

2014. december 29., hétfő

"Mintha" játék

Elkezdte! :) Emlékszem, mikor a Vadasban voltunk először (2,5 éves volt ekkor), kérdezte a doktornő, hogy csinál -e ilyesmit, és akkor még határozott nem volt a válaszunk. De elérkezett ez is. Ma pl. a tampontartóm volt a telefon, egy játék kanál pedig a cicafésű, a telefontöltő pedig egy mikrofon. :)

2014. december 22., hétfő

Összefoglaló

Vagyok ám, csak el vagyok veszve rendesen. Nem kifejezetten időhiány miatt, hanem valahogy mostanában nehezen jön az írás. Nem tudom, miért; remélem visszatér az ihlet, mert amúgy nagyon hiányzik a blogolás.

Most csak egy kis összefoglalóra futja:
  • Életem az ovi utolsó hetét itthon töltötte betegszabin, így lemaradt az ünnepségről is. De az ajándékot a közelben lakó daduska nénitől megkaptuk. :) Kedves gesztus volt ez. Állítólag az egész óvoda lebetegedett. :( Mondjuk nem is csodálom ilyen tél mellett... De ha azt nézem, hogy a majd fél év alatt 2 hetet hiányzott, az szerintem egész jó, hisz Ő most került először közösségbe. Persze a kezdetek óta folyik az orra, meg hasonlók, de annyira enyhe, hogy én emiatt nem tartottam itthon. Nehéz eldönteni, hogy mikor mehet és mikor nem...
  • A nappali szobatisztaság  már házon és ovin kívül is működik. Igazából amióta bugyista, azóta nem történt pisi "baleset". Volt, hogy a kaksi bekarcolt, de ez a kövi pont.
  • A kakival továbbra is hadilábon állunk... Ez születése óta tart és már kezdem kicsit unni így majd 4 év után. Ha jól emlékszem, tavasszal kezdte visszatartani. A kiváltó okra nem jöttünk rá. Sok mindent elkövettünk, hogy megoldjuk; a koraiban pszichológus is igyekezett segíteni, de nem változott semmi. :( Pedig még az eléggé elvont Kakikönyvet is nézegettük. Kapott Laevolac-ot, de semmi. Immunis rá szerintem. Mármint volt, hogy hatott, de kínszenvedés ez nálunk. Emellett kúp. Egyszer volt, hogy az ügyeletet is felhívtam, mert már nem is evett. Ajánlották, hogy vegyek beöntő készüléket, hisz ha ez válna szükségessé, akkor amellett, hogy egy majd 30 km-re lévő városba kellene elutazni, még bent is tartanának... Azért röhej szerintem, hogy egy több tízezer lelket számláló kisvárosban minden sz*rért a megyeszékhely kórházába kell átutazni, hisz itt bezárt a kórház, elfekvővé alakították. Persze kocsival lehet, nem lenne annyira nehéz, de így szívás! De autóval is gondolom az, csak átjutni egyszerűbb. Mikor a Laevolac már nem segít, akkor szoktuk bevetni a Guttalax-ot. Csak annál meg nehéz eltalálni az adagot, még ki kell tapasztalnunk; így van, hogy bekarcol vagy épp befosizik. Remélem hamarosan megoldódik ez, mert nagyon rossz nézni, ahogy szenved. :(
  • Elkezdett szerepjátékozni. :) Jó, kicsit repetitíven adja elő (pl. a pipipopós reklámot játssza el egymás után vagy hússzor), de a lényeg, hogy csinálja és ennek nagyon örülünk! :) Hátha így a karácsonyi ajándékának is fog örülni. 
  • Második dackorszaka van asszem. Kérdezek valamit, mindenre nem a válasz. :D De ilyen horrorfilmes, elváltoztatott hangon mondja ám. Egy tündér (az idegeimet sokszor megcincálja... :D )
  • Ő még rácsos ágyban alszik, de elképzelhető, hogy a szünet alatt leszereljük. Nem tudom, mit fog hozzá szólni. Meg remélem, nem fog lepottyanni! :O
  • A dacolástól eltekintve kicsit könnyebb vele, rugalmasabb.
  • Egyre többször beszél mondatokban. Van, hogy a ragokat is jól használja. Mesélni még nem mesél, hogy pl. mit evett az oviban vagy hasonlók, de hátha egyszer ennek is eljön az ideje!
  • Eddig inkább csak firkálgatott, most viszont már rajzol. Kiszedtem belőle, hogy a piros, az egy medve; a kék valaminél meg elmondta, hogy szeme, szája, stb,a piros két pálcika pedig a lába. :) Másnap is megkérdeztem, hogy a piros alak micsoda, és akkor is azt mondta, hogy medve. :)

2014. december 7., vasárnap

Egyszerű adventi naptár

Idén nagy karácsonyváró lázban égek. Nem magam miatt, hanem a leányzó miatt. Nem tudom szavakkal kifejezni azt, hogy mekkora boldogság, hogy nyit a külvilág felé, hogy érdeklődik, hogy (ha kedve van) tud együttműködni, megért dolgokat. Tavaly egyáltalán nem volt még ilyen és olyan fura, hogy most meg igen. Bevallom, a tavalyi ünnepeket csalódásként éltem meg; tudom, hogy csúnya dolog, van is bűntudatom miatta. :(

Na de a jelen a fontos és optimistának jobb lenni, mint rinyap*nának: gondoltam, gyártok egy olcsó, egyszerű naptárat, hátha örömmel fogja bontogatni. És így lett. :) Nem követelőzik, simán megértette, hogy 1 nap egy csomagot bonthat. Büszke vagyok rá nagyon. Sőt, annyira beleépült a napirendjébe, hogy már azon tanakodunk, hogy lehet, hogy karácson után is folytatnunk kell a bontogatást... :O

A naptár tényleg nagyon egyszerű és pénztárcabarát. Alapanyagként papírboltban fellelhető háztartási csomagolót használtam, ami 200 Ft-ba került (120x80cm egy ív és 5db van egy csomagban). Ezt az anyagot nem is ismertem, mármint nem tudtam, hogy lehet kapni. A korai fejlesztésen pingált rá a leányzó, ott láttam először ilyet és nagyon megörültem, mikor mondta a gyógypedagógus, hogy potom pénzért árulják.

A hajtogatás is egyszerű, így csináltam, csak előtte összegyűrtem majd kisimítottam a papírt :

Forrás: Pinterest

Vettem még tortapapírt (asszem így hívják), db-ja 6 Ft-ba fájt. Szóval ez sem egy nagy összeg. És akkora mázlim volt, hogy nem tervezgettem a méreteket, hanem csak ahogy jött és legnagyobb örömömre pont jó méretű zacsikat hajtogattam a tortapapírokhoz. 20x20 cm-es papírból készítettem a csomagokat, és ez a mérésnél is könnyített a dolgomon,  hisz az ívek 20 centinként vannak behajtva. :D 
A csipeszeket szintén kb. 6Ft/db áron sikerült beszereznem.
Az első bontás után agyaltam, hogy hogy jelezzük, hogy az már nyitva, de mondom, ha nem rakjuk vissza, akkor hülyén nézne ki, így abban maradtunk, hogy a kibontottat úgy helyezzük vissza, hogy a tortapapírt nem hajtjuk félbe.


2014. november 30., vasárnap

Advent

A naptár is majdnem kész és végre időben elkészültem a "koszorúval" is. :) Aminek a gyertyáját a csemete fújta el. :) Ez akkora nagy öröm, hogy csak na. Ahogy meglátta, azt mondta, hogy szép és hogy karácsony. Egyem is meg! ♥

2014. november 23., vasárnap

Előítélet

Még egy régebbi poszt egyik hozzászólása kapcsán -ami az integrációról szólt- gondolkodtam el azon, hogy mennyire vagyok elfogadó. Szerintem az átlagnál a sorsom, történetem kapcsán egy kicsit érzékenyebb vagyok, mint az átlag, de ez persze nem jelenti azt, hogy én vagyok a világ legnyitottabb nőcije.
Sok olyan "dolog" van, ami abszolút nem botránkoztat meg, nem vált ki belőlem semmiféle ellenérzést, ugyanakkor álszent lennék, ha azt állítanám magamról, hogy mindenhez ugyanolyan elfogadóan állok. Ez nincs így. De aki nyitott, az szerintem igyekszik leküzdeni az előítéleteit, a helytelen általánosításokat.

Mikor a nagylány elkezdte az ovit, akkor szinte semmit nem tudtam a csoporttársairól. Annyit már hallottam, hogy van egy gyerkőc, aki súlyosan magatartászavaros. És hát vittem a csajszit, együtt szokott be egy cigány kisfiúval és bevallom, hogy őt tippeltem magatartászavarosnak. És persze azért, mert sötétebb a bőre. :( Szégyellem magam emiatt, de tanulópénznek viszont jó volt az ezt követő megismerés.
Történt ugyanis, hogy nálunk zárva van az ovi, aki félnapos, lehozzák, tilos a bejárás napközben. Van egy várótér és ott gyűjtjük be a csemetéinket. :)
Nemrég egy nagyon pozitív kisugárzású nőcivel várakoztam. Még nem láttam, de valahogy szóba elegyedtünk. Kérdezte, hogy hova jár a lányom, mondom a speckó csopiba. Erre közölte, hogy az ő fia is. Kérdeztem, hogy komcsi? Ezután mesélt a kissrácról. A roma fiú a nevelt gyereke. A legkisebb vér-szerinti utóda sérelmezte úgymond, hogy neki nincs kistesója, rágta állandóan az anyja fülit. De ő már negyvenen felül van (nem mondtam volna 35-nél többnek) és emiatt sem, meg egyébként sem szeretett volna elmondása szerint újabb gyereket szülni. De egy új családtag érkezése ellen nem volt ellenvetése, így elvégzett nevelőszülői tanfolyamot és a gyakorlat során ismerkedett meg az otthonban élő kisfiúval, aki elvarázsolta. De annyira, hogy örökbe is fogadták. És imádják. Nagyon nagy szerencséje van a kisfiúnak, hisz a drágám agyvérzéssel, oxigénhiánnyal született, gégemetszést is kellett végezni rajta. Ezek után jó kezekbe került, már az otthonban elkezdték a fejlesztését. Majd az új anyukája is hordta koraira és mára ott tart ő is, hogy a Cuki mellett ő a másik leginkább integrálható csemete a csoportban. :)

Nagyon jót beszélgettem az anyukával, csak úgy sugárzott belőle a pozitív hozzáállás, hihetetlenül szimpatikus volt. És tényleg teljesen elérzékenyültem, hogy ilyen szerencsés a kisfickó. Majd aztán persze mardosott a bűntudat, hogy azért, mert a kiskrapeknak sötétebb a bőre, már egyből arra gondoltam, hogy ő a magatartászavaros... Ne értsen félre senki, nem nézek megvetően a magatartászavarral küzdő gyerekekre sem és nem képzelem azt, hogy a szüleik tehetnek róla; csak érdekes volt, hogy egyből ezt a következtetést vontam le... Előítélet, skatulyázás, általánosítás; és zavar, hogy ez is a részem, de az ugyanakkor örömmel tölt el, hogy felismertem gyarlóságom és igyekszem ellene tenni!

Egyébként Cukker szerelme a valóban viselkedészavaros kiskrapek. Ezek szerint ő is a rosszfiúkra bukik, mint az anyja... :D :P

2014. november 13., csütörtök

Fejlődések hada

Annyira csodálatos, hogy mindenféle szépítés nélkül is úgy érzem, hogy most nagyon pozitív periódusunkat éljük. :)

Oké, a házasságunk kissé megrogyott alapjait igyekszünk rendbe tenni gőzerővel és ez sokszor fájó és elképesztően nehéz is tud lenni; de legalább őszinték vagyunk és ez szerintem nélkülözhetetlen a folytatáshoz, a hosszútávú kapcsolathoz. Akármennyire is kényelmesebb lenne színjátékozni, füllentgetni, megjátszani magunkat, az csak rövidtávon lenne célravezető...
Nagyon nagy árat fizettünk, hogy erre rájöjjünk, de legalább eljutott végre a tudatunkig. Már merünk segítséget kérni és végre világos, hogy igenis kell kettesben töltött idő, kettesben való kimozdulás is.

Rengeteget fejlődött a Cuki az utóbbi időkben, ezeket próbálom pontokba szedni, remélem nem hagyok ki semmit! :) Hihetetlenül büszke vagyok rá, főleg, hogy a handicap-je ellenére is ennyire jól állja a sarat és ilyen szuperül beilleszkedett, alkalmazkodott. A pozitív változásokat nagyban köszönhetjük annak, hogy közösségbe került és hogy elkezdte az utánzást. (Eddig is utánzott, de nem vitte azért túlzásba.)

  • Nappali szobatisztaság: kialakulóban. :) Annyira örülök ennek! Nyáron elkezdtük, de nem volt még rá kész. Erőltetni nem akartuk, hallgattunk a megérzéseinkre. Na meg persze a kakivisszatartásos mizéria is negatívan befolyásolta a szobatisztaság útjára való terelgetésünket; hisz úgy voltunk vele, hogy örülünk, ha szarik, nem érdekel, hogy hova... Azért persze sokszor levettük a pelust, meg felpróbáltuk a bugyit, de nem erőltettük. Most viszont az oviban már bugyiban van, haza is úgy jön, szinte mindig szól, hogy "pisilni" vagy "levesszük a bugyit"; csak párszor volt az, hogy rábrunyizott a szőnyegére. Persze ekkor sem volt leszidva, de azért ezek után nem kapott jutalom csokit és dicséretet; hanem próbáltuk elmagyarázni neki, hogy jobban megéri, ha a bilibe vagy a klotyóba pisikél, hisz akkor jipijájé érzés kerít hatalmunkba bennünket és ujjongunk, plusz még csokit is kap érte. Sajnos a kaki visszatartás még mindig tart... :( Már ez is javult, de azért nyugodtabb lennék, ha nem tartaná vissza.
  • Ragozás, mondatalkotás: Ebben a bő 2 hónapban ez is óriásit fejlődött nála, egyre inkább kezdi megfelelően használni a ragokat, a történéseket gyakran kommentálja mondatokkal. A kéréseit is sokszor már egyértelműbben közli, bár itt volt az ovikezdéssel párhuzamosan egy kis visszalépés, amit az előző bejegyzésben említettem is, szóval, hogy leutánozta az "eőőőőeööeőőő"-zést és várta, hogy ebből megértsük, hogy mit szeretne. Olyan szituációknál is így próbálta a tudtunkra adni az óhaját, amiknél előtte már verbálisan ki tudott fejezni. De ilyenkor én mondom neki, hogy ebből nem tudom kitalálni, hogy mit akar, akkor is értetlenül reagálok és próbálom ösztönözni a szóbeli kommunikációra, ha épp vágom is, hogy mit szeretne az eőőőőzéssel a tudtomra adni. Van, hogy eredményes, van hogy nem. 
  • Irányíthatóság, napi rutin: Itt is csak örömteli változásokról tudok beszámolni szerencsére. :) Kezdjük ott, hogy hajlandó lépcsőzni!!! Eddig ez ritkaságszámba ment, de nagyon. Egy ideje viszont már csak ritkán fordul elő, hogy követeli, hogy cipeljük a kis picsáját. Olyan persze van, hogy mondjuk izgalmasabb számára a korlát kopogtatása, de ezekből is sokkal egyszerűbben ki lehet zökkenteni. A napirendi kártyák továbbra is nagy segítséget jelentenek mindannyiunknak. A fejében van minden mozzanat és sokszor kártyák nélkül is menne, de a Vadaskertnél is azt a tanácsot kaptuk, hogy ilyen esetben is használni kell az érdekében. Már volt egy-egy sétálás, játszóterezés kapcsán, hogy közelharc nélkül is hajlandó volt hazajönni. Persze legtöbbször minimális hiszti volt, de hát az lópikula ahhoz képest, hogy nemrég még rendszeresen "vontatni" kellett...
  • Táplálkozás: Sokkal inkább nyitottabb az új ételek felé, az oviban mindent megkóstol, sok esetben megeszik (nem akartam elhinni, hogy a sóskakrémből!!! boldogan falatozott), nem ragaszkodik annyira mereven a sajtostészta ebédre-virsli vacsira kombóhoz. :)

2014. november 4., kedd

Ovi, integráció, bizakodás

Épp tegnap puffogtam férjnek (is), hogy mennyire idegesít, hogy két hónapja jár oviba a leányzó és ez alatt sem lettek kommunikatívabbak irányomba az óvónők. Ha nem kérdezek, akkor annyi az átadás, hogy kezembe nyomják az uzsonnát meg a kölyköt oszt csá. Jó, az egyik óvónéni mond pár szót, de nekem ez kevés. Lehet, hogy túl nagyok az igényeim, de szerintem nem... Tudják ők is, hogy egy auti (vagy legalábbis a legtöbb) ennyi idősen nem meséli el, hogy mi volt. Se spontán, se kérdésre. És engem frusztrál, hogy 4 órát idegenek közt van a gyerekem úgy, hogy semmit nem tudok arról, hogy mi történik vele, hogy viselkedik, eszik -e, iszik -e, wc-zik -e, stb. Nem litániát és hosszú percekig tartó beszámolót várnék, de legalább érintőlegesen mesélhetnének erről-arról. Ettől eltekintve aranyosak, meg minden, de nem tudok ezen túllendülni. Majd nemsokára lesz családlátogatás, akkor jól kifaggatom őket. :)

Ma viszont nagyon jó híreket kaptam, a beszédesebb óvónéni mondta, hogy erősen gondolkoznak azon, hogy átrakják az integráló csoportba. :) Hihetetlenül örültem ennek, mert én is úgy érzem, hogy eljutott erre a szintre és a szegregált csoport visszafogja. Olyanra gondolok, hogy eddig mondjuk legtöbbször szóban kért, most viszont gyakran előfordul, hogy artikulálatlan hangon szeretné velünk közölni a kívánságait, amit ugye nem értek. Ő mutogatásban, ránézésben sincs annyira toppon, így sajnálom, de nem értem, hogy az alatt, hogy őőőeeeőőőeee mit ért... 
Még régebben volt egy eléggé megosztó bejegyzésem az integrációval kapcsolatban. Ott felmerült hozzászólásnál, hogy azért is féltik az nt szülők a gyerekeiket az ilyen vegyes csoportoktól, mert hogy megtanulják pl. az eőőőő-zést, repkedést, stb. Igen ám, csak itt van egy olyan dolog, hogy míg egy "sima" gyerek kipróbálja a repkedést vagy bármilyen más, egyeseknek furcsának tűnő dolgot, utána gyorsan rájön, hogy ez neki nem okoz örömet, nincs rá szüksége, a kipróbálás után abbahagyja. Egy autista olvasatom szerint az ilyen választási lehetőségeket nehezen kezeli, nehezen tudja eldönteni, hogy mit "kell" utánozni. A Cuki most kezdett el erősen utánozni és ennek amúgy nagyon-nagyon örülök, mert ez is egy fontos állomása a fejlődésnek. Csak ugye neki azt is külön meg kell tanulnia, hogy mi a hasznos és mi a felesleges utánzás. És míg egy nem auti erre ráérez, neki meg kell tanítani. Lehet, hogy nincs igazam, de én így képzelem el. Olyasmi lehet ez szerintem, mint hogy egy nt gyerek zsigerből hallgat a nevére és mások szemébe néz; míg egy autistának ezt meg kell tanulnia.  
Annyi most az integrálása ellen szóló dolog az elmondás alapján, hogy nem tud végighallgatni egy mesét (érthető, mert a többi gyerek számára zavaró, ha olvasás közben van egy zizegő, folyamatosan karattyoló és rohangászó csemete). De ezt is meg fogja tanulni, mert ügyes-okos. Szerintem ha az idei tanítási év alatt nem is, de a következőnél már hátha kikerül a szegregált csopiból. Nem, már nem bánt (annyira), hogy speckó csoportba jár, de úgy érzem, hogy az integráció nagy hasznára válna és megérett rá.

Sok érintett szülőben felmerülhet az, hogy Úristen, azért nem egyezek bele a speciális csoport kijelölésébe, mert onnan nincs kiút. Bennem is felmerült ez, de bízom abban, hogy igaz az, amit mondtak még a beíratásnál, hogy ha úgy látják, akkor átrakják. 

Azon is szoktam rágódni, hogy lehet, hogy nemet kellett volna mondanom a spéci csoportnak és egyből be kellett volna dobni a mélyvízbe (integrált csoport), de szerintem az óriási szorongással, feszültséggel töltötte volna el. (Ő nem volt bölcsis, teljesen új neki a közösség.) Ha eljut arra a szintre, hogy áthelyezhető lesz és ez meg is fog történni, akkor abszolút nem fogom bánni, hogy rábólintottam a spéci csoportra és ott kezdte (felhívtak a nevelési tanácsadóból anno, hogy beleegyezem -e és igent mondtam; bár nem tudom, hogy ellenkező esetben számított volna -e a szavam és be tudtam volna -e passzírozni integráló csoportba...)

Bár sokszor érzem azt, hogy visszafejlődik az oviban; de összességében ez nincs így szerintem és roppant bizakodó vagyok a jövőt illetően. :) 

2014. október 24., péntek

Vadaskert, kontroll

Már lassan 1 hónapja voltunk kontrollon. Kicsit el vagyok maradva az írással... Vonattal mentünk, nem volt egy leányálom, hiába a kedvenc videói a telón, azért voltak kiborulások. Mondjuk nem is csodálom, hosszú volt az út. Kőbánya-Zugló szakaszon tört rá a legerősebb kiakadás, minden baja volt már. Aztán leszálltunk és onnan szerencsére férjem keresztapja elvitt bennünket autóval. Ott megszeppent a kisasszony (nincs személygépjárművünk), így semmi probléma nem volt. :)

Kicsit várni kellett, de vannak jó játékok, az udvarra is kimentünk.




A doktornő el volt ájulva, hogy mennyit nőtt és fejlődött a Cuki. Beszélgettünk, majd mondta, hogy postázza a leletet meg az igazolást, szakorvosit.

Hazafele megszívtuk... Pár perc híján késtük le a vonatot, mert nem volt szabad pénztár (returt szerettünk volna venni, de nem sikerült a vonaton valamiért, olyan megállóban szálltunk fel, ahol nincs pénztár, így a vonaton is meg lehet venni. Csak hát a retur az meghaladta a máv képességeit, vagy a jegyvizsgálóét, mert egy ismerősöm is kaller, és szerinte a kalauz bá' volt béna vagy lusta.) Nem kicsit voltam dühös... Már én is fáradt voltam, nemhogy a lány. De valahogy túléltük. Csak lett pár új őszhajszálam. :P

Úgy kb. ennyi volt, semmi izgi.

Most a tavalyihoz képest hamar megkaptuk a levelet is. Csak hát azért túl szép lett volna, ha minden benne lett volna... A szakorvosi igazolás a tartós betegségről hiányzott (ez kell az emelt családihoz, hosszabbított gyes-hez). De szóltunk a doktornőnek, és egy szavunk sem lehet, hisz pár napon belül már a kezünkben volt. :)

2014. október 19., vasárnap

Hallatlan!

Hogy mennyire elhanyagolom a blogírást! :( Hiányzik nagyon. Nem szeretném abbahagyni szerintem már sosem, de most valahogy nem szentelek rá elég időt. Ennek több oka is van. Részletekbe nem fogok belemenni, de voltak durva dolgok az utóbbi 1-2 hónapban, kimerültem, megsemmisültem többször, elfáradtam, kiégtem, szétrepedt a szívem, de aztán megragasztotta az illetékes és bízom benne, hogy jó minőségű, tartós ragasztót használt. Cserébe azért én is gonoszkodtam, vissza szerettem volna vágni, visszaadni a fájdalmat és most iszom is a levét. De úgy érzem, jó úton haladunk. Mert megbeszéltük. És lehet, hogy ha nem történnek ezek a dolgok, akkor most tovább laposodna a házasságunk és csak távolodnánk tovább egymástól. Így viszont úgy vélem, hogy mindketten igyekszünk tenni annak érdekében, hogy működjünk szeretetteljes egységként, társként.

Még a Vadaskerti kontrollról sem írtam... Na de ami késik, nem múlik! :) Várom már a hosszú hétvégét, akkor hátha valamennyire utolérem majd magam!

2014. október 8., szerda

Az ovi kezd jobb lenni :)

Legalábbis ha azt veszem alapul, hogy a leányzó az utóbbi pár napban szó szerint rohant, akkor csak nem érezheti rosszul ott magát. :)
Az óvónők nagyon aranyosak, a Cukinak szerintem már szerelme és barinője is van. Ugye ő bár beszélő auti, de nem igazán kommunikál, szóval ezeket csak úgy sejtem és kikövetkeztetem abból, amit látok és amit echolál.
Ez azért szomorúsággal tölt el, mert szívem szerint úgy hallgatnám az élménybeszámolóját. És attól függetlenül, hogy nem mesél, én mindig megkérdezem, hogy mi volt az oviban, mit ebédelt, stb. Egyszer hátha felel. :) Hétfőn volt az állatok világnapja alkalmából állatsimogatás és kutyás bemutató, ezt is az óvónő mondta csak. És hát azért hazudnék, ha azt írnám, hogy nem fáj, hogy az ilyenekről sem számol be.  
Ami változatlanul nem tetszik az az, hogy nem sok infót kapok róla, bár azért én nem szoktam annyiban hagyni és faggatózom rendesen. :)
Na meg persze a folyadékbevitele sem elégséges szerintem...
De amit igyekszem előtérbe helyezni, az az, hogy az óvónők és az asszisztens nagyon elhivatott, türelmes, kedves, jó szakemberek. Akkor is meggyőződtem erről, mikor jeleztem reggel, hogy valószínűleg nyűgös lesz a csemetém, hisz úgy jöttünk, hogy folyamatosan visszatartotta a kakit (ilyenkor sokkal ingerlékenyebb). Mivel már nagyon unom ezt az állapotot (lassan fél éve tart...), kicsit hisztiztem az óvónőnek, hogy mennyi mindent kipróbáltunk már sikertelenül (kakikönyv, wc-n kula lehúzásának ünnepélyes magaslatokba való emelése, stb.), megnyugtatott azzal, hogy mikor voltak továbbképzésen vagy valami hasonlón, akkor direkt rákérdezett erre a problémára és ott azt mondták, hogy autiknál gyakran előfordul és amíg ő nem rendezi ezt az agyában, egyszerűen nem tudunk mit tenni. Nt gyerekeknél is sokszor nehézséget okoz ez, érintetteknél meg hatványozottan... És sokkal tovább szokott tartani. :(
Fejlesztések még nincsenek (fél füllel hallottam, hogy csak a beszoktatás után lesznek, ami itt 2 hónap).
Jó lesz ez, csak ki kell forrnia magát. Elsőre volt roppant ijesztő Cukinak és nekem is. Kezdünk belejönni szerintem. :)

2014. szeptember 30., kedd

Ovi

Röviden: csalódás... Lehet azért is élem meg ennyire szarul, mert túl sok reményt fűztem hozzá. Tudom, hogy 1 hónap nagyon rövid idő, de ahhoz talán elégséges, hogy következtetéseket vonjak le, véleményt alkothassak.

A fejlesztések előtt vagyis jobban mondva az emelt számú (heti 4) korai előtt nagyon nehéz volt a leányzóval. Aztán bevezettük a napirendit, jártunk a koraiba, és mintha kicserélték volna. Persze, hisztizett, meg dacolt, meg vért izzadtam, mire felkacimbáltam pl. a játszóról, de ég és föld volt a különbség. Aztán ugye (nem tudom, hogy milyen baromállat találta ki azt, hogy a korai iskolarendszer szerint legyen elérhető...) jött a nyári szünet. Nekünk nincs pénzünk magán fejlesztésekre, így egész nyáron kallódott a gyerek és iszonyúan visszafejlődött. A viselkedése is egyre elkeserítőbb volt. Ezért is vártam annyira az óvodát, hogy hátha könnyebb lesz egy kicsit. Még van bennük bizodalmam és reménykedem is ezerrel, hogy a kezdeti dolgok ellenére idővel ki fogja forrni magát az egész. De most eléggé kétségbe vagyok esve.

Ami már a legelején nem tetszett, az az, hogy a beszoktatás annyi volt, hogy leadtam a gyereket és húznom kellett a picsába. Jó, nekik több a tapasztalatuk, de nekem fura volt. Jó, azzal nyugtattam magam, hogy nekik több a tapasztalatuk, biztos jobb így.

Másnap már eldurrantották az agyam. Mondta meglepődve az óvónő, hogy pelenkás. (Gondoltam magamban, hogy nem mondja????? téllleg???) Beíratásnál sem csináltunk abból titkot, hogy még nem szobatiszta és bár húzta a száját az igazgatónő, belement a felvételbe. Hehe, mondjuk nem igazán pattoghatna, hisz kijelölt intézmény kijelölt csoportjáról beszélünk, ami csak úgy mellékesen megjegyezném speciális, szegregált csoport, szóval szerintem ezért is teljesen abszurd, hogy elvárják egy 3,5 éves gyerektől, hogy szobatiszta legyen... Aki -csak úgy szintén halkan jegyezném meg- nem mellesleg autista is, akiknél gyakran előfordul, hogy később hagyják el a pelenkát, mint a nem autik. De úgy tudom, hogy a neurotipikusoknál is valahol 4 év a szobatisztaság határa. Az óvónőnek gondolom az fájt, hogy meglepetésként érte, mert az igazgatónőtől nem jutott el hozzá ez az infó, de úgy érzem, ez nem az én hibám. Jött azzal, hogy ez így nagyon nem lesz jó, hisz pár éve már az alapítói okiratban is benne van, hogy csak és kizárólag szobatiszta gyerekek vehetőek fel, mert nem egészségügyi intézmény, nincs tárgyi feltétel, finanszírozás, blablabla. Ahogy ezt mondta, először teljesen megrettentem, de aztán előtört a harci énem, és mondtam, hogy ha úgy sem megoldható, hogy ha betrottyintana, akkor telefonálnak, leszaladok, hazaviszem (nagyon közel lakunk az ovihoz), vagy ott tisztábateszem; akkor oldják meg, hogy megkapja a kiírt óraszámban az autispec fejlesztéseket egészségügyi intézményben vagyis a bölcsiben... (valami finanszírozási bizbasz is van benne, de ehhez nem értek, a lényeg, ami nekem lejött legalábbis, hogy teljesen ki vannak akadva attól, hogy pelenkás). Azt is mondtam, hogy ha ez ekkora probléma, akkor én szívesen felhívom a nevelési tanácsadót vagy szakbizottságot vagy mi a túrónak hívják, és akkor majd ők találjanak ki valamit erre a problémára. Ami igazából ha belegondolunk szerintem egy speckó csoportban nagyon nem kellene, hogy problémát jelentsen. Vagy ha igen, akkor ne legyen az ovinak speciális csoportja... Csak gondolom a háromszoros/kétszeres fejkvóta meg jól jön. :P
Teljes idegsokkal jöttem haza. Gyorsan bekapcsoltam a gépet és szerencsére az sni-s gyerekeket nevelő szülők fb-os csoportjában pillanatok alatt megnyugtattak. Sajnos a legtöbben hasonló tapasztalatokról számoltak be, de azért a szülő szinte minden esetben ki tudta harcolni, hogy maradhasson a gyerek. De basszus, nem harcolni és szégyenkeznünk kellene, hanem segítséget kellene kapnunk. Szerintem. Örülök, hogy van ez a csoport, és hogy van összefogás, így hosszú idő alatt szerintem majd el tudjuk érni, hogy változzanak a dolgok pozitív irányban. Csak nyomatékosabb ha többen jártatjuk a szánkat, mintha egyedül kezdek el pampogni. Szerintem.

A másik aggályom, hogy nem engedik, hogy a cumisüvegéből igyon. :( Nem is vihetem be a csoportszobába. Míg megbízható forrásokból tudom, hogy sima csoportban meg lazán aludhatnak cumival... Itt meg szintén szeretném kihangsúlyozni, hogy speckó csoportról van szó! Néha azon agyalok, hogy lehet, hogy ha mondjuk mozgássérült lenne, akkor a járókeretet is otthon kellene hagynia, mert biztos a többi gyerek is akkor csak azzal szeretne közlekedni? Mert a cumisüveges ivás ellenérveként ezt hozták elő. De tudom, hogy neki ez a folyadékbevitel mellett biztonságérzetet is nyújt, de hát erre senki nem volt kíváncsi. Sokszor tényleg valami kiképzőosztagnak érzem ezt az egészet. Legalább az elején engednének vagy valami, de neeem. :(

Nem tetszik, hogy kevés infót kapok a lányom ovis életéről. Ő félnapos, de ott ebédel. Hát, had ne mondjam, hogy azt is harapófogóval kell kihúznom belőlük, hogy evett -e rendesen, ivott -e. A viselkedéséről, beilleszkedéséről, fejlesztéséről meg semmi infót nem kapok. És a bizalmam sem teljes. Az egyik nap, mikor elmondás alapján gyönyörűen ebédelt, itthon zabált nem sokkal később. Pedig rá nem jellemző, csak akkor, ha nagyon éhes... És hát ugye a Cuki nem tudja egyelőre elmondani, hogy mi volt vele az oviban. :( Ez egyébként nagy szívfájdalmam. De bízom benne, hogy idővel jobb lesz.

Aztán az egyik nap azzal jöttek, hogy sárga... Gondoltam magamban biztos alkesz. o.O De ezzel is szinte lerohant az óvónő, pedig szerintem qrvára nem sárga. Szerintük meg igen. Nem baj, hogy előtte volt megfázva, volt gyerekorvosnál, szerintem ha annyira sárga lenne, biztos küldött volna tovább a doktornőnk, de erről szó sem volt... A szeme fehérjéje sem sárgesz, szóval nem értem, hogy miért kell beleadni az ideget az emberbe.

Jah, meg a megfázás utáni héten volt pofikája köhögni a gyerkőckémnek, ezt is minden alkalommal hánytorgatták. Mikor már nagyon untam, hogy állandóan faggatnak, hogy kap -e köptetőt vagy valami (egyébként itthon alig köhintett párat, orra nem folyt, hőemelkedése nem volt, egyértelműen az előző nátha utózöngéje volt...), akkor azért odamondtam, hogy csókolom, ahhoz, hogy hasson a köptető, ahhoz bőséges folyadékbevitel is kellene, ottan írják az betegtájékoztatócskában is, de mivel itt az oviban egész délelőtt nem iszik, valószínűleg ez is hozzájárul a kehességéhez. Erre aszongya az óvónő, hogy akkor reggelire meg vacsira is kapjon levest. WTF??? Jah, hogy azzal pótoljam azt, hogy egy speckó csoportban nem képesek elfogadni, hogy egy 3,5 éves gyerek cumisüvegből szeret leginkább inni... És a leveskét sem hajlandó mindig elfogadni, a baracklét cumisüvegből viszont igen. Ja, mégsem, ovi óta már nem annyira. De megnyugtattak, hogy 1-2 korty vizet szokott azért inni. :P :( Legyen az ő folyadékbevitelük is annyi, mint neki... Grrrrrrrrrr.

Amiket szerintem ott tanult: kérdezünk valami egyszerűt, akkor rendszerint sikít válasz gyanánt. Kenyeret dugott az orrába. Van, hogy üt. Belerúgott a kutyába.
Ezek eddig nem voltak és biztos, hogy egy sima csoportnál is eltanulná a rosszaságokat, nem is ezzel van a fő problémám, hanem azzal, hogy jelenleg azt látom, hogy sokkal több a negatív változás, mint a pozitív az ovi elkezdése óta. :( Nagyon nehéz vele, rengeteg türelem kell hozzá. És tényleg nagyon bíztam az óvodában. Remélem, hogy idővel kiforrja magát, de jelenleg csalódás az egész. De legyek már optimista vagy minek híjják, mikor pozitívan állnak a dolgokhoz az emberek... :D

Biztos még kifelejtettem ezt-azt, de jelenleg ezek a legfrusztrálóbb dolgok számomra... De bízom és reménykedem. :)

2014. szeptember 25., csütörtök

Ovi...............

Vagy inkább kiképzőosztag. Jaj, annyira kivan a f@szom vele... Azzal vigasztalódom, hogy legközelebb csak kövi hét keddjén kell vinni a leányzót. (Csütörtökön óvónéniket képzik tovább, pénteken meg nem viszem, hogy nehogy hétfőre lebetegedjen, így is kehes, had pihenjen, ugyanis menni kell a Vadaskertbe felülvizsgálatra, nem lenne hátrány, ha nem betegen utazna jó pár kilómétert).

Borzalom, csalódás az egész. Pedig mennyi reményt fűztünk hozzá. :/ Ma már majdnem világgá mentem. Holnap (vagyis ma este) kifejtem bővebben. Jelenleg azon gondolkodom, hogy kiveszem az oviból. Természetesen még adok időt, de sajnos az alapvető dolgok, amik nem a lányomon és nem rajtam vagy az apján múlnak; nem hiszem, hogy változni fognak (kölcsönös kommunikáció, együttműködés, tolerancia, elfogadás).


2014. szeptember 18., csütörtök

Ki Mit Tube

Ez a klip szerintem hihetetlenül jó! Annyira egyértelműen ott van benne az elfogadás lényege, hogy ha tehetném, kötelezővé tenném a megnézését sokak számára... Köszönöm az Itt van, pedig senki se hívta blognak, hogy megismerhettem, hogy felhívta rá a figyelmem!

2014. szeptember 13., szombat

Tetoválás

Szeptember 2-án történt. :) Ő volt az első. Az biztos, hogy nem az utolsó, már ábrándozom a következőről (terveim szerint a bal karomat végig, meg a jobb lábamra is szeretnék pár mintát, esetleg lapockára is. Vagy ha nagyon gazdag lennék, akkor szétvarratnám magam és csak az arcom és a nyakam meg a hasam, a muffom maradna ki.
Annyira ideges voltam előtte, hogy nem igaz, aludni alig bírtam, ment a hasam meg hasonlók. Sok volt egyszerre a stressz, ugye a magánéleti válság, az ovikezdés és akkor még a tetoválás is.
Szerencsére nem kellett túlórázni, időben sikerült befejeznünk, így rohantam a szalonba. Én másik madárkát vittem, de azt mondta a művész úr, hogy azt nem szeretné. Nem annyira örültem neki, de úgy voltam vele, hogy csak jobban ért hozzá és ugye itt azt is figyelembe kellett venni, hogy a hülye hegeimet takarja.


Nehéz volt meghozni a döntést, de végül sikerült. Úgy izzadtam, mint egy ló, nagyon fostam, hogy mennyire fog fájni. Reménykedtem abban, hogy ha a szülési fájásokat túléltem, akkor talán ez is menni fog. És kár volt ennyire szétidegelnem magam, hisz pl. a szárnynál szinte semmit nem éreztem. Persze voltak neccesebb helyek, főleg az inaknál. És gondolom csont közelében is tud fájni, de nem vészes. 1 óra+ 15 percig készült. 

Frissen

Maga a tetoválás nem gyulladt be, viszont a mellette lévő bőrfelület kicsit kipattogzott, szerintem az immunom nem bírja azt a bacit, ami az 1 évvel ezelőtti szájrohadásomkor is kínzott, ezek a bubik is olyanok voltak, de szerencsére nem durvult nagyon. Fertőtlenítőszappannal mostam, kentem Bepanthen-nel és egy kis Octenisept-et is kapott. Hamar elmúltak a pöttyök, igazából csak azok fájtak, maga a tetoválás csak minimálisan volt érzékeny. Keveset fóliáztam, csak akkor, ha nagyon muszáj volt.

Aztán az ötödik nap elkezdtem vedleni. Ekkor nem nyújtott szép látványt, viszketett, feszült. És nehéz volt kibírnom, hogy ne szedegessem le, mert imádom tépkedni az ilyen bőrcafatokat; olyan volt, mint mikor gyerekként hólyagosra pirultam és aztán az elkezdett hámlani. :) És én azt mindig leszedegettem. Még másokról is... o.O :D

Vedlés közben


Ezek pedig mai képek, 11 naposan így néz ki, szerintem szinte 100%-osan meggyógyult, egyáltalán nem érzékeny, Bepanthen-nel még kenegetem. 2 hetet mondanak átlag gyógyulási időnek. Örülök, hogy megcsináltattam! Mindenképp szerettem volna tetoválást, valószínűleg nem ide került volna (az első), de a heget nagyon szerettem volna elfedni, az utóbbi időkben egyre inkább kezdett zavarni. Jó, ha nagyon figyeli az ember, akkor persze látszódik, de aki nem tudja, hogy ott vannak, az szerintem nem is feltétlenül szúrja ki a kamaszkori ballépésemet. :)

A 11. napon :)

Sokan kérdezték, hogy miért pont ez. A madár az egyértelműen a szabadságot jelképezi számomra. Az meg csak nemrég jutott eszembe, hogy mivel szerintem valami pintyféle lehet a kicsmadár, így az autizmusra is utalhat Darwin által (elméletileg ő is érintett volt).

2014. szeptember 9., kedd

1 hét ovi 1 hét nem ovi

Sejtettem én, hogy meg fog fázni, de abban azért reménykedtem, hogy kicsit később... Azért sem örülök neki, mert így a beszoktatás is nagyon döcögős, nyögvenyelős. Mondjuk megszokhattam volna már, hogy nekünk semmi nem megy könnyen. :P :)

És naná, hogy én is taknyos lettem, úgy fáj a torkom, mint a fene... Külön kellemes, mikor egyszerre fázunk meg a nagylánnyal. Két kiállhatatlan nyűgös picsuli. :)

Még jó, hogy az apja munkahelye viszonylag rugalmas, így ő el tudta vinni orvoshoz, mert naná, hogy du. rendel a doktornő én meg akkor melózok. (Jeleztem már a vezetősségnek, hogy ha lenne rá mód, akkor rakjanak már át reggelre, hátha egyszer összejön.) Fogalmam sincs, hogy visszamenőleg tudna -e adni a doki igazolást, ha mondjuk csak kedden vittem volna, de elképzelhető, hogy nem.

A drágám ma úgy köhögött, hogy be is hányt. Még sosem rókázott, meg is lepődött, kicsit megijedt, de nem vészesen.

Az ovi egyébként úgy volt, hogy kedden elég paprikás hangulattal hagytam ott a leányzót (mármint én voltam felhúzva), mert bár beíratásnál jeleztük az óvodavezetőnek, hogy nem szobatiszta, aszondta, hogy belefér, megoldjuk, de igyekezzünk, hogy nyáron azzá váljon. Amúgy szerintem abszolút felháborító és vérlázító, hogy egy speckó csoportban is elvárás a szobatisztaság... Ezt a szakbizottságnak vagy nem is tudom, legújabban hogy hívhatják őket, na de ott is mondtam a hölgynek, aki telefonon megkérdezte, hogy belemegyek -e a speciális csoportba, kijelölhetik -e, vagy szeretném erőltetni az integráltat. Mondta, hogy teljesen igazam van (még szép...) és hogy szerinte max. fél napra kötelesek lesznek felvenni, szerintem az óvodavezető sem pattogott, hisz tisztába van vele, hogy kijelölt intézmény, kijelölt csoportjába vette fel a kisasszonyt. Mikor megtudta, hogy ápolásin vagyok és csak félnapos lehet, akkor megnyugodott.
Na de ott tartottam, hogy azzal fogadott második nap az óvónő, hogy észrevették tegnap, hogy pelusos. o.O És hogy ez nem lesz jó, meg ők nem egészségügyi intézmény, és már pár éve az alapító okiratban is benne van, hogy csak és kizárólag szobatiszták járhatnak oda. Pár pillanatig kétségbeestem, majd előtört a harcimarci énem, és mondtam neki, hogy itt lakom egy köpésre, ha kell, telefonáljanak, átugrok, tisztába teszem, és hazamegyek. Meg ha mondom ez így nem megoldható, és nem maradhat a neki legmegfelelőbb csoportban és át akarnák rakni bölcsibe (ahol bár ki tudnak cserélni egy kiba' pelenkát, ám nem kapna autispec. fejlesztést, ami elő van neki írva ugyebár és mindezt a félmegoldást a város túlvégében vehetnénk igénybe...), akkor minden követ meg fogok mozgatni, hogy ez ne következhessen be. Persze normálisan fogalmaztam meg mindezt és úgy tűnik hatásos volt, mert mikor mentem a csajsziért, akkor már finomodott a véleménye az óvónőnek, azt mondta, nem lesz ezzel gond. Gondolom neki inkább az esett rosszul, hogy az óvodavezetőnek leadott infó nem jutott el hozzá, így váratlanul érte az egész.

Úgy terveztük a beszoktatást, hogy szerdán már fél 11-ig marad, majd a következő héten meg ebédig, de hát a kisasszonykám, aki ugye egy felpörgött, állandóan mozgásban lévő csajszi, nagyon nehezen tűrte a tízórai utáni relaxációt. 3 éneket kellene nyugiban kibírnia egy helyben a többiekkel, de nagyon nem tetszett neki. :)
Így péntekig csak 10-ig maradt. Most azt próbálják vele megértetni, hogy ha nem pihengél, akkor nincs hinta. De közben meg mindezt úgy kell kivitelezniük, hogy azért az ovit se utálja meg. Nem irigylem őket. :) De szerencsére nagyon elhivatottak, kedvesek, türelmesek.
Az óvónő szerint októberig biztosan beszokik és utána ő lesz a csopi húzóereje. :)

A reggeli kelés is felülmúlta a várakozásaimat, rosszabbra számítottam, néha volt csak kicsit nyűgi. De csütörtökön pl. már tökre boldog arcot vágott, mikor mondtam neki, hogy elmegyünk az oviba. A napirendi-kártyák használata itt is nagyon sokat segített és a hazajövetelt is megkönnyítette.

2014. szeptember 8., hétfő

Tündüske beteg...

1 hetet bírt ki az oviban szegénykém, mára már elég ramatyul van, folyik az orra és hasonlók. Egyem is meg. Így holnap itthon tartom, és megyünk vagyis mennek az apjával dokihoz (délutáni műszakban vagyok, nem tudom elvinni...).
Olyan kis nyűgi, van egy kis hőemelkedése is. Meg tüszizik és sokszor felriad. :( Kis drágafalat, remélem hamarosan meggyógyul!

2014. szeptember 3., szerda

Majd visszatérek ám hamarosan :)

Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen párkapcsolati válság ennyi időt és energiát el fog venni tőlem. Így az új blogba sem írtam még azóta, pedig egyre több mindenről tudnék és szeretnék firkantani. Kicsit összeszedem magam, és írok.

Nem hittem volna, hogy ennyien fogtok érdeklődni, nagyon jól esik, köszönöm!!! És nagyon sajnálom, hogy sokszor csak késve tudok válaszolni!

2014. szeptember 1., hétfő

Új blogom a részletekről

Ha valakit érdekelnek a részletek is (igen, kiírom magamból, úgy érzem enyhít a fájdalmamon, nálam tényleg műkszik az írásterápia), akkor keressen meg privát üzenetben fb-on vagy email-ben a lassandebiztosan@indamail.hu-n.
A blog nem zárt, de a címét csak olyanoknak szeretném elárulni, akikről én is tudok dolgokat. Így kizárólag azoknak küldöm el, akiket mondjuk a blogjuk alapján ismerek vagy azoknak, akik fb-on bejelölnek ismerősnek.

Höhö

Csak hogy megörökítsem, hogy milyen kurva pozitív vagyok... :D Sokat agyaltam, hogy mi legyen a tetoválásom, de szerencsére ez az élethelyzet megkönnyítette a döntést. Egy madárka lesz (há' me' most már én is szabad vagyok, remélem szárnyalni is fogok).
Hűűű, és mindjárt holnap, úgy várom! Fura lesz, hogy az a testrészem, amit eddig szégyelltem és takargattam, az meg fog szépülni. Izgulok nagyon!

Nagyon durva, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi változás lett/lesz az életemben...

Ovi első nap

Ma 1 órát volt a nagylány oviban. Hú, nagyon szép lett a csoportszobájuk, most lett felújítva, még labdatenger és nyugisarok is van. :)
Az óvónéninek meg tényleg hihetetlenül jó kisugárzása van. Ketten vannak jelenleg 4 gyerekre. Lehet, hogy majd még többen lesznek, de nem sokkal. A másik nőnek nem mutatkoztam be, de majd holnap. Lehet, hogy a nyílt napon már bemutatkoztam neki, de inkább többször, mint egyszer sem. Ne tartson már bunkónak! :)

Alig bírtam hazahozni, maradt volna még. :) Holnap 2 órát lesz, szerdán meg már fél 12-re kell mennem érte. Jövő héten pedig majd csak ebéd után jön haza.

Bízom abban, hogy egy kicsit javulni fog az állapota, mert nagyon érződött, hogy a nyáron nem kapott fejlesztést. Az együttműködése majdnem a nullával lett egyenlő és hát az állandó harc és bőgés elég megterhelő.

Jó lesz ez! :)

2014. augusztus 30., szombat

"A szerelemnek múlnia kell, ha múlik, akkor fájnia kell"



"Miért titkolnánk
Hogy egy kicsit nehéz?"

Óvoda

Nemrég volt a szülői. Olyan volt a beosztásom, hogy nem tudtam elmenni, így az Apja ment el...

Masni lesz a jele és a Babóca csoportba fog járni a leányzó.

Bűntudatom volt amiatt is, hogy kissé örültem annak, hogy nem nekem kellett mennem szülőire, de megnyugodtam, ugyanis az Apja is mondta, hogy hát azért nem olyan hű de fasza érzés volt az, hogy felsorolták a 2 sima csoportba járók névsorát, és akik kimaradtak, mentek a speckó részlegre, ugyanis az eléggé el is van szeparálva a simáktól. Na de jó'van, hát az udvaron egy légtérben vannak... :P :(
Nem vagyok benne biztos, de ha jól tudom, régebben 2 spéci csoport volt + egy integráló; de a drága önkormányzat leredukálta egyre (ahová a Cuki is fog járni), a megszüntetett csoport tagjai meg mennek az integráltba. Igen ám, csak az ezt kitervelők leszarják, hogy csomó integrálható gyereknek sem feltétlen egy nagylétszámú csoport a legmegfelelőbb... Mert az összevonás által igencsak nagylétszámúra (kb. 25 fő) sikerült az integrált csopesz... Végülis nem az ő kölkeikről van szó, már bocsánat a nyers megfogalmazásért!

Annyit tudok, hogy a leányzó csoportjának egyik tagja egy szintén auti, egy másik szerintem mutista, a harmadik (akitől a leginkább félek) egy iskolaérett fiú, aki veszettül agresszív... Értelmileg teljesen ép, de annyira kezelhetetlen és vadóc, hogy az oviban marasztalták... Pedig van a városban speciális iskola is, szóval akkor szerény véleményem szerint tényleg nagy odafigyelést igényel a srác; amit csak az ovi kislétszámú, egyetlen speckó csoportjában kap meg. Fú, csak egyszer halljam meg, hogy bántja a lányom! Tudom, ez egy sima ovis/bölcsis csoportban is előfordul a teljesen neurotipikus gyerekeknél is; na de mikor tudja előre az ember, hogy egy kis agresszor mellé kell beadnia egyszem gyermekét, az azért számomra felettébb ijesztő! Többiekről semmi infóm, de hamarosan lesz. :)

És basszus, mindjárt hétfő!!! Valahogy úgy éreztem eddig, hogy még bőven van idő... Félek! :O :) De azért várom is, meg kíváncsi is vagyok.

2014. augusztus 29., péntek

Szélsőségek felerősödése

Valahogy a hideg ráz tőle. És az eszközeimhez mérten mindig is harcolni fogok ellene!
Nem tudok szó nélkül elmenni egy fb-os ismerősöm, volt kollégám egy igencsak szélsőjobbos oldalról származó, onnan megosztott képe mellett... Íme -e "remek montázs":

forrás

Na de most úgy komolyan ez most mi a f*szom már??? Én libsinek tartom magam, és nem értem, hogy hogy jönnek ahhoz, hogy azt feltételezik rólam (és az összes mocskos liberálisról vagy csak simán elfogadó, nyitott emberekről), hogy "mucsai parasztkultúrának" tartjuk a népi hagyományokat, a múltunkat? És hogy a tökömbe jön ide Győzike és egy amcsi rapper??? Áh, esküszöm, hogy igyekszem megérteni ezt az igencsak téves általánosítást a liberálisokról, de nem megy... Nem tudom felfogni, hogy attól, hogy én kurva fontosnak tartom a demokrácia és az egyenlőség megteremtését/fenntartását; ez a nézetem miért zárja ki azt, hogy magyarnak érzem magam és semmi bajom a kultúrámmal, a népviselettel, a hagyományokkal? 

Nagyon ijesztő, hogy a szélsőségek ilyen mértékben erősödnek; ha azt vesszük alapul, hogy a történelem ismétli önmagát, akkor nem sok jóra számíthatunk... :( Nem akarok vészmadár sem lenni, de ha megnézzük a külpolitikai helyzetet, akkor szerintem van félnivalónk. :( De NE legyen igazam!!!

Egyet viszont biztosan tudok: ha a szélsőjobb kerül hatalomra, akkor úgy itt hagyom ezt az országot, hogy nem igaz!  És ígérem nem politizálok többet, de ez nagyon kikívánkozott... 
Fáj! Csak azért nem fogtam padlót (teljesen), mert várható volt ez. Szerintem hirtelen könnyebb, ha van ideje felkészülnie az embernek a rá váró nehézségekre, fájdalomra.

Konkrétumot nem szeretnék írni, de szerintem sejthető, hogy miről lehet szó. :(

A szálak nincsenek teljesen elvarrva, még bármi lehet. Nagy kérdőjel az egész...

Pinterest


2014. augusztus 27., szerda

Tetoválás

Ember csináltatott alkartetkót. Már én is terveztem egy ideje, de a végső lökést ez adta meg. Nagyon jól sikerült és ahhoz képest nem is került olyan sokba.
Az is motivál a tetoválásra, hogy eltüntessem egy kamaszkori ballépésem. Már vagy 12 évvel ezelőtt történt, hogy sok minden összejött és a kamaszkor is ott volt. Így azt gondoltam, hogy a lelki fájdalmat megpróbálom fizikai fájdalommal elfedni. Úgy emlékszem, hogy nem szerettem volna meghalni, de azért persze eljátszottam a gondolattal, de inkább csak tényleg ilyen ideglevezetés volt. És nem azért csináltam, hogy felhívjam magamra a figyelmet, hisz már akkor takargattam és szégyelltem, mikor még friss volt a seb. És ez azóta is így van. Ezért is utálom a jó időt, mert ilyenkor nem mászkálhatok pulcsiban... Nyáron pedig még jobban is látszódik, mert a csíkok nem barnulnak, míg a környező bőr igen, így jócskán fel szokott erősödni a kontraszt. :/


Gondoltam lézeres eltávolításra is, de azt meg azért nem szeretném, mert teljesen nem akarom, hogy eltűnjön, hisz az a valaki is én voltam, aki ezt csinálta magával. A célom annyi, hogy a kívülállók ne szúrják ki egyből.

Azért is szeretném elfedni, mert belegondolva az akkori dolgokhoz képest az azóta történtek miatt csontig vághatnám... De nem fogom. Majd kicsinál az élet, nem siettetem (annyira...)

Már voltam is a szalonban és mázlim volt, mert lemondtak egy időpontot, így 1 héten belül kaptam (Ember 3 hetet várt). :) Nagyon örültem és azt mondta a tetováló, hogy el lehet fedni azzal a fajta technikával, amit én kinéztem magamnak. Akvarell tetkóm lesz. :) Szerintem színes. De ez még nem biztos. Konkrétan azt sem tudom, hogy mit varrassak magamra, de a virág, macska, madár, szitakötő, lepke közül fogok szerintem választani.
Most ezerrel nézegetem az inspirációkat és azon jár az agyam folyamatosan, hogy mit, milyet, stb. Egészen rágyógyultam a témára.
Ilyesmikben gondolkodom:

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

2014. augusztus 25., hétfő

Világot látni voltunk

Pár órát sikerült kettesben kimozdulnunk. Jó volt! Nem messzire utaztunk, de ez szerintem lényegtelen infó. :) És hát nem egy hegyi túra volt, de azért pár órát sétáltunk, van is izomlázam. :)
Köszönöm anyósomnak, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült kirándulnunk, hisz bevállalta, hogy a gyerökre és az ebre is vigyázott! :)

2014. augusztus 20., szerda

A csudálatos 9. évfordulónkról...

Egy aprócska jótanács férjeknek/élettársaknak/szeretőknek: ne mosd ki egy nőszemély sminktáskáját, mert megvadul. Sőt, ha az eset felfedezése után semmi megbánást nem tanúsítasz, na az végképp idegesítő és veszélyes!!!
Jah, és lehetőleg ezt a merényletet ne egy jeles évfordulót megelőző napon tedd meg, hisz akkor szinte biztosra vehető a teljes kiborulás.
Legalábbis ha a mi példánkból indulok ki, akkor mindenképp ez a legvalószínűbb forgatókönyv... :/

Történt ugyanis, hogy a drágám szabin volt, és a fürdőszobai polcon rendet tett és valószínűleg ekkor kerülhetett szerintem bele a mosógépbe a sminkcuccom...
Majd mosott is (kéretik nem írni szexista megjegyzéseket, hogy "megérdemelted hülye luvnya, hát mi az, hogy egy hímvesszővel rendelkező mos, hát szörnyűség!")
A teregetést én hajtottam végre, így a szembesülés is nekem jutott. Először furcsálltam, hogy miért van ennyi hajgumi a mosódobban, de mondom biztos csak beleestek vagy valami, de aztán gyanús lett, és nem sokkal később kiderült, hogy minden sminkes akármim ki lett mosva. :( A legtöbb beázott, de mondjuk ami nem, azt sem használnám szívesen, hisz azért lehet, hogy a 40 fokos mosás nem tett jót nekik...

Hát szóval ez volt az évfordulós ajándék az Embertől. :S Azért is bosszantott veszettül ez az egész, mert mindig akciósan vettem meg az amúgy sem luxus kategóriás bizbaszaimat... Erre nem kimosta a majd 1 évnyi gyűjtögetésemet???

Ahogy felfogtam a történteket, elkezdtem bőgni, de mint állat. Sok elfojtott dolog is feltört persze, mert én olyan vagyok, hogy ritkán bőgök, de akkor aztán izomból művelem... (És másnap persze meló volt, én meg olyan fajta picsogó vagyok, hogy úgy bepüffed utána a szemem, hogy nem igaz. Ijesztően néztem ki, hűtöttem, meg minden házi praktikát bevetettem, és így szerencsére azért nem rettentek meg tőlem a kollégák, de azért néztem már ki jobban is. :D )






'Is it purple' fantázianevű szemhéjpúderemre az eset után inkább azt mondanám, hogy baszki, nem pörpül, hanem semmilyen, mivel üres... :( 


A kiakadásom után azért beszélgettünk egy kicsit, ez is nagy szó ám, ritka az ilyesmi mifelénk. De hát nem jutottunk dűlőre. Sőt, elég szar volt azzal is szembesülni, hogy mindketten úgy látjuk, hogy a kapcsolatunk kibaszottul ingatag, és ki tudja, merre tartunk... :(

Bónuszként ezek mellett meg is jött (szülés előtt szinte észre sem vettem, de azóta viszont nagyon megérzem) és naná, hogy a kutya is bevizelt hajnalban, pedig szinte 100%-ig szobatiszta, de most azért meg kellett örvendeztetnie neki is. :P

2014. augusztus 12., kedd

Nyári depresszió

Azt hittem, hogy én szartam a spanyolviaszt, közben meg kiderül itt, hogy nem... :D Ugyanis mielőtt a nyári depikémről szerettem volna írni, azért rágugliztam a diy diagnózisomra, hogy létezik -e. És igen, létezik. Az azért megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a nyarat nem jól éli meg. Lehet, hogy ha nem lennék/lennénk bebörtönözve (pénzhiány és az autizmus miatt), más lenne a helyzet; de így a nyárból annyi marad meg, hogy: unom, hogy csurog még a picsámból is az izzadtság, bűzlök, ragadok, mikorleszmánvéééége???

Idén egyszer voltunk a helyi strandon az Emberrel kettesben (persze szigorúan 3 után, mer' akkor úccsúbb a belépő...), és kb. ennyi. A leányzóval is tervezzük, de hát félünk... :/ Azért a tervek közt szerepel, és valószínűleg össze is hozzuk idén. Talán.

Ezek mellett jön a rengeteg csalódás, szívfájdalom, amikről inkább nem is írok, mert csak... :(

És igen, irigy vagyok, beismerem. A facebook nekem sokszor maga a kínzás a rengeteg nyaralós, boldogcsaládos képekkel. (Nem vagyok hívő, de tudom, hogy ez a hét főbűn egyike is...) De mit csináljak, ha szinte az egész életemet kudarcok sorozatiként élem meg??? És azt is látom, hogy míg mások lófasznyit sem tesznek/áldoznak, mégis az ölükbe hull a boldogság; addig én ha meggebedek sem tudok semmilyen téren sem még a közelükbe se jutni az egész családommal együtt (nem érdekel a ne hasonlítgasd az életedet másokéhoz dolog, aki ezzel jön(ne), az nézzen tükörbe, és könyörgöm mellőze ezt a fajta jótanácsot! Köszi! ;)

Úgy érzem magam, mintha zsákutcában lennék, annyi különbséggel, hogy nincs visszaút. :(
Minden ugyanolyan egy csomó ideje. Nincs motiváció, nincs húzóerő, nincs ami vigyen előre, nincs amibe kapaszkodhatnék. És azt is leszarom, ha emiatt szaranyának tartanak egyesek, lehet idejönni, vigyázni egyetlen egy napot a lányra, és akkor talán megértenék a sárdobálók, hogy miért nehéz ez egy ilyen tündérarcú mellett. És igen, valószínűleg az is igaz, hogy nem tudom hová tenni a lányom autizmusát. Én azt azért túlzásnak tartom, hogy nem fogadom el az állapotát. Megkaptam ezt is (hozzászólásban), de az tény, hogy fingom sincs, hogy hogy lehetne ezt úgy kezelni, hogy a Cuki fejlődjön, ugyanakkor gyerek is lehessen, az anya-lánya kapcsolat is jó legyen, hol a határ, meddig lehet hagyni elvonulni, mikor kellene "kirángatni", hogyan kellene ezt csinálni??? És igen, azt is bevallom, hogy jelenleg fridzsider-szülőként funkcionálok sokszor sajnos. Jó, nem teljesen azért, de észreveszem magamon. Régebben ezt tartották az autizmus OKozójának (pl. a nem eléggé szeretetteljes szoptatás mellett... o.O), de ahogy a saját bőrünkön tapasztaljuk férjemmel, inkább az a helyzet szerintünk, hogy ez OKOZATként jön létre). Én ezt úgy élem meg, mint egy védekező-funkciót; és igen, már abban a pillanatban, ahogy leírtam mindezt, undorítónak tartottam (hát milyen már, hogy valaki nem tudja egyből feldolgozni azt, hogy a gyereke eltérő képességprofillal rendelkezik, aminek eredményeképp valószínűleg sokkal nagyobb próbatételek elé kerül az életben, mint NT társai, de azért nyugtasson az a gondolat, hogy egyes területeken viszont valószínűleg messze túlszárnyalja majd az átlagot, csak rá kell jönni, hogy miben erős, és arra rágyúrni... Jó, persze ettől még lehet, hogy sokkal boldogabb, mint más gyerekek, de amíg ő ezt nem tudja nekem kommunikálni, addig nem tudom, hogy Ő, ott legbelül bizonyos szituációkat miképp él meg, mint mikor pl. a legtöbb egyes napirendi szituknál harcolni kell vele, meg vonszolni, lefogni, stb.)

Itt a bizonyíték, hogy nem kamuzom a nyári depivel kapcsolatban. :)

Egy idézet a cikkből:

"Aki lelkileg egyébként is rosszul érzi magát, annál inkább elhatalmasodik rajta ez az érzés, minél jobb kedvük van a környezetében lévő embereknek."

2014. augusztus 3., vasárnap

Mikor lesz már tél???

Vagy egy csapadékos ősz??? Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezekre fogok vágyni, de most ez a helyzet. :(
Már megint a qrva játszótér. Bevallom, gyarló mód csak ritkán viszem le a leányzót és mindig gyomorgörcs előzi majd követi az eseményt, majd hazajövetelkor és utána meg idegbaj. Az apja is le szokta vinni, úgyhogy nem kell ám annyira sajnálni a kisasszonyt, hogy a 4 fal közé van bezárva állandóan. Mikor gyereket terveztem és vártam, nem így képzeltem el ezt az egészet; sokat álmodoztam az esti meseolvasásról, játékokról, kézműves-kreatív foglalatosságokról. Azt hittem, hogy tök jó lesz a játszón is. Hát nem. Sajnálom, de nem szeretek élni lemenni. És nem azért, mert úgy viselkedik legtöbbször, hogy sikít róla, hogy nem átlagos csemete. Ezt a részét leszarom. Eddig másokat nem zavaró csodabogárka volt a játszón, aki szórta a homokot a szeme előtt és magában beszélt és szinte semmiféle kapcsolatot nem keresett a többi gyerekkel. Nemrég még mivel volt el, ez szerintem a repetitív viselkedés egyik iskolapéldája lehetne, nem túl izgalmas videó. :)



Az utóbbi néhány alkalommal viszont az történt, hogy sajnos dobálja a homokot. De nem ám úgy, hogy csak feldobom, vagy valami, hanem hogy is fogalmazzam, szóval ilyen sutty módon, mintha frizbit dobna, megy mindenfelé a homok, beteríti a fél játszóteret... Meg persze az ott tartózkodókat. És hiába mondom el százmilliószor, le se kakilja. Fenyegetés ide vagy oda, nem érdekli, ugyanúgy csinálja. Én meg nem győzök rászólni. Iszonyú türelmetlen is vagyok, mert baromira kimerít ilyenkor az, hogy minden rezdülését figyelnem kell, állandóan résen kell lennem (nem csak a homokdobálás miatt, hanem a vajon melyik pillanatban szökik meg dolog miatt is). Szerintem a legutóbb már páran azon gondolkodhattak, hogy kihívják rám a gyermekvédelmiseket. :O Legalábbis jó nagy csönd lett egy-egy "nedobáldmáraztarohadthomokotlégyszíves" kifakadásom kapcsán és természetesen mi voltunk a legizgalmasabb látványosság (gyűlölöm, ha bámulnak!!!). Jó, nem voltam olyan vérbrutál, nem vagyok agresszív sem, de a türelem messze elkerül az utóbbi időkben. Egyszer rá is ütöttem a kezére, mert már nagyon elegem volt. Nem vagyok rá büszke, sőőőt! :( Szégyellem is! De persze ebből sem értett... Most azon agyalok, hogy hogy a lótúróba rajzoljam le azt, hogy a homokot nem dobáljuk mindenfele... Istenem, annyira nehéz, hogy a kommunikáció nálunk nem úgy megy, mint másoknál. :( Teljesen foskaki, hogy nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy vizuálisan megsegítsem mondjuk ilyen esetekben... Túl nagy falat ez nekem. És az állandó kudarcélmény is sok! Ez is qrva szarul hangzik, tudom én, de akkor is ezt érzem és rettentően mardos és felemészt! Ezen a héten hétfőn is volt korai fejlesztős összejövetel és hát had ne mondjam, hogy melyik gyerkőc vonta ki magát leginkább az egészből... :/ Pedig ismét jó játékokat eszeltek ki a pöttömöknek a fejlesztők.

Csúnya dolog, de az is éltet, hogy már augusztus van. Nemsokára ovi és nagyon bízom benne, hogy egy kicsit együttműködőbbé válik majd a naccsága! :) (De persze ugyanakkor rettegek is az óvodától, nem tudom, mit fog hozzá szólni, lelkileg milyen hatással lesz rá ez a nagy változás...)

2014. augusztus 2., szombat

Megőrülök!!!

Az utóbbi pár napban rendesen cincálják az idegszálaimat, úgy érzem magam, mint azok a mesehősök, akiknek gőzöl a fülük...

Kezdődött a külföldi némberrel hölggyel, aki rágyógyult egy kutyára, mert elmondása alapján beleszeretett az egyik ismerőse. Csináljak már róla több képet, nézzem meg, hogy a pórázhoz mit szól. Mondom oké. Úgy esett, hogy pont oltás/chipezés volt a menhelyen, így elmaradt, csak arra volt idő, hogy az adatlapokat csinálgassuk és hogy az új kutyákról csináljak pár képet. Amúgy halkan megjegyezném, hogy az ominózus ebről vannak jó képek, lehet következtetni a küllemére.
Következő héten teszteltük pórázra, csináltam még róla pár képet. Írtam neki, hogy elkészültek. Gallery-re szoktam tölteni, gondoltam ha ennyire érdeklődik, majd megnézi a jelzésem után. Hááát nem. Ő elvárta volna, hogy külön neki küldjem. o.O És amivel felhúzott, hogy azt írta, hogy jó, akkor plusz 2 kép...köszi mindenesetre. Nekem ez egy kicsit gúnyosnak hangzik vagy elégedetlenkedőnek. De most mit várt el? Rengeteg kutyát kellett fotóznom, a többiek is fontosak, és naná, hogy azokat helyezem előtérbe, akikről mondjuk egy nyamvadék használható kép sincs, de nem??? Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy hát azért szívesen vazze.

Ugye nemrég történt a facebook csoportos kipenderítésünk. Nem esett jól. Oké, szarok rá meg minden, de hazudnék ha azt írnám, hogy nem zavar és nem dühít! Azóta még két embert kidobtak... Egyikőjüknek az volt a bűne, hogy meg merészelte kérdezni, hogy ugye nem ez az a csoport, ahol hülyeségeket írnak egyesek az autizmus okairól. Úgy bemásolnám a zsidózós mentésemet, de nem merem, félek, nehogy valamilyen következményei legyenek...

Aztán szintén egy bula nő idegesített fel, legszívesebben elküldtem volna már a fenébe. Az történt ugyanis, hogy még júniusban eltűnt a kutyája. Láttam én is plakátolva a városban sok helyen. Aztán most írt egy levelet a menhely fb-oldalára, hogy nincs -e kint a kutyája. Hát mondom én nem tudom, de megadtam a menhely vezetőjének a számát, hogy hívja fel. Erre azt felelte, hogy nem akar telefonálni. o.O Megkérdeztem, hogy ugyan miért nem, mire a válasza, hogy mikor eltűnt a kutyája, akkor volt kint a menhelyen és a hölgy nem volt vele kedves. Hát én sem lettem volna, az biztos, most is rendesen vissza kellett magam fogni többízben. Az történt ugyanis, hogy egy nő megtalálta a kutyáját, kivitte a menhelyre, de teltház volt, nem tudta átvenni. Chip természetesen nem volt a kutyában, pedig 2013. január 1-e óta kötelező, anélkül veszettség elleni oltást sem kaphat az eb. Gondolom a menhely vezetője emiatt sem volt cukimuki a kutyáját kereső hölggyel.
Ez írtam is neki, hogy gondolom okkal volt "nem túl kedves", és erre még neki állt feljebb, hogy hát de ez meg az. Arra a kérdésemre, hogy miért nincs benne chip, azt válaszolta, hogy azért, mert ők is így kapták, meg nincs értelme, meg nagyon sok kutyában nincs. o.O Na ekkor már kezdett a pumpám felmenni. Nem tudom, valahogy ha én kerülnék hasonló helyzetbe, inkább behúznám fülem-farkam... Mi olyan bonyolult abban, hogy kötelező???
Sajnos biztos forrásból tudok olyat, hogy egyes állatorvosok chip nélkül is beoltják veszettség ellen a kutyát. :( Sőt, még a gazdát lebeszélik a chipről olyan indokkal, hogy ó, hát már nem sok van hátra a kutyának, felesleges beletetetni... Grrrrr... Pedig tudnia kellene a dokinak, hogy chip nélkül hiába a matrica az oltási könyvben, az transzponder hiányában ÉRVÉNYTELEN, és ugyanolyan, mintha nem lenne beoltva. Ha valakit megharap, vagy valami, súlyos bírságokat is kiszabhatnak a tulajra. Arról nem beszélve, hogy már a chip hiányáért is jár a bírság. De komolyan, hogy csinálhat ilyet egy állatorvos??? Megáll az ész...

2014. július 31., csütörtök

Csók

Egy szerintem nagyon jó és hasznos kezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmeteket. :) Ez nem más mint a Szabad a csók. Aki nem homofób és ezt arccal is meri/szeretné vállalni, annak ott a helye. /én már adtam egy csókot ;) /
A kezdeményezés lényege, hogy nemtől, szexuális beállítottságtól függetlenül lehet küldeni csókot, amivel tiltakozunk a homo- és transzfóbia ellen. Pusztán egy csücsörítős fotó kell oldalnézetből, és ennyi. A keresztnevet, országot, várost kell megadni és kész is. Semmi regisztráció vagy hasonlók, tök egyszerű az egész, pillanatok alatt megvan. Ha valaki kedvet kapna, kattintson az alábbi linkre legyen kedves:

2014. július 30., szerda

Vegyeske

Szobatisztaság: Nagy boldogan figyeljük, majd mosollyal és dicsérettel nyugtázzuk, hogy egyszem csemeténk a bilibe pisil, mire ő vidáman kiönti az egészet a szőnyegre... o.O :D (Annyira várom, hogy végre laminált-padlónk legyen... :P Iszonyú szagok uralkodnak, még régebben egy hozzászóló írta, hogy egy ilyen krém színű szőnyeg + fekete kutya, eszünknél vagyunk -e, de hát a házhoz járt, így vettük. Ez megspékelve egy szobatisztuló gyerekkel. Hagy ne kelljen ecsetelnem, hogy a szerencsétlen szőnyeg hogy néz ki és milyen büdös, pedig májusban volt kitisztítva... hamarosan újra nekieshetek :/ ) 

Facebook-csoport: Nahát, ez egy érdekes történet... Ki lettem szó és mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül penderítve egy auti szülőcsoportból. Egy másik társammal együtt. A bűnöm, amivel erre rászolgáltam annyi volt, hogy egy régebben elhagyott csoportban nem tudtam szó nélkül elmenni amellett, hogy a csoport adminja elég erőteljesen célzott arra, hogy az autizmust a zsidók is okozhatják, hogy elpusztítsák a magyarokat, erről a blogomban is írtam, itt ni. És ezt az ominózus szóváltást volt pofám kimásolni. Nem tettem sehol sem közzé, pedig szívem szerint ezt cselekedném, mert sokan el sem hiszik, hogy ilyen megtörtént. Pedig itt rohadjak el, ha nem így volt! És ezért sem bántam meg a képernyőmentést, mert így van kezemben bizonyíték, hogy nem besározni akarunk egy illetőt kamu dolgokkal, hanem ténylegesen ilyeneket írt! És ami még kétségbeejtő, hogy egy akkor kb. 300 tagot számláló csoportból csak páran nyitottuk ki a pofánkat, hogy ez nem épp helyes meglátás. De értitek, ami még bosszantó, hogy olyan csoportokból b*sztak ki bennünket (jó, a zsidózóból önként léptem ki...), amelyeknek a tagjai azért is harcolnak, hogy a csodabogár gyerekeinket fogadja el, integrálja, ne rekessze ki a társadalom... Ehhez képest az ismerősömet is és engem is kirekesztettek, pusztán azért, mert volt egy kis nézeteltérésünk. És tényleg nem alpári stílusban zajlott a diskurzus, sőt, az egyik csoportnál meg sem szólaltam, csak úgy kitett az admin, mert egy zsidózó bejegyzést volt pofám másolni anno és erről tudomást szerzett a szintén kitett ismerősömtől...

Ivartalanítás: Fickó lassan 2 hete "töketlen". Szerencsére mindenféle komplikáció nélkül gyógyul, nincs gyulladás sem. A műtét úgy történt, hogy egy pici nyílást hagyott az állatorvos a zacsiján, gondolom ezen keresztül távolította el a golyókat és a vér meg a nedvek is távozhatnak a kis résen keresztül, varratszedésre sem kell mennünk és szépen húzódik össze a seb. Eleinte jócskán be volt dagadva szegénykémnek, de napról-napra szebb, és a műtét után nem sokkal már szinte ugyanolyan hebrencs energiabomba volt, mint előtte. :) Nagyon örülök, hogy túl vagyunk rajta és hogy nem viselte meg!
Az ivartalanítás fontosságát szerintem ha akarnám sem tudnám jobban megfogalmazni, mint Demény Gazdája:

2014. július 24., csütörtök

Nyaralás

:( Még pár hónappal ezelőtt egy kedves olvasóm felajánlotta, hogy ingyen és bérmentve mehetünk a nyaralójukba kikapcsolódni. Mikor megkaptam az erről szóló email-t, nagyon beleéltem magam. Ahogy meséltem férjnek teljesen bepörögve, fel is kaptam a vizet azon, hogy ő miért nem ujjong annyira mint én. Jah, mert az ő agyvelejét nem bódította el az a lehetőség, hogy 4 év után végre nyaralhatnánk. Ő sokkal gyakorlatiasabb, mint én. Elfelejtettem, hogy a helyre el kellene jutni (kocsi nélkül egy autista gyerekkel 200 km-es út nem egy leányálom úgy, hogy egy 25 km-es buszozásnál is voltak jócskán gondok...)
És ez még csak az utazás része. Abba bele sem merek gondolni, hogy egy új helyen való alvászathoz mit szólt volna. :( De ahogy ismerem, nem sok jó sült volna ki belőle. Nagyon jó képességű csajszi, iszonyú okos, de mindezek mellett eléggé merev gondolkodású (pl. ha az apja hazajön a melóból, akkor mindig ugyanazokat kéri tőle és még sorolhatnám, de hát nincs min csodálkozni, autiknál gyakran előfordul) és hát a kommunikációján is van mit csiszolni.
Lehet, hogy gyávák és pipogyák vagyunk, vagy azoknak tűnünk; de hosszas beszélgetések (amúgy elég ritkán áll velem szóba az Ember, nem az a dumálós, de ezt azért rendesen kiveséztük) után arra jutottunk, hogy még nem merjük bevállalni. Pedig én úúúúgy mentem volna, és megmondom őszintén, hogy összetörtem, hogy nem jött össze. :( 
Annyira önzetlen dolog volt az olvasómtól a felajánlás, hogy nem is tudtam hová tenni, mindenesetre nagyon jólesett, hogy ennyi bizalmat szavazott nekünk és félve és halogatva írtam meg neki a nemleges válaszunkat. Pedig még a kutyát is vihettük volna, kiszámoltuk neki is a buszjegyet meg ilyenek, tervezgettünk, de mindent összevetve nem mertük bevállalni. :(  
Lehet, hogy a sors fintora, hogy mikor kaptam az invitálást, az jutott eszembe, hogy basszus, a tervezett nyaraláskor már dolgozom, és lehet, hogy nem engednek el könnyen szabira akkor, mikor én szeretném (a 4 évvel ezelőtti nászútra is alig sikerült elkéreckednem...), erre naná, hogy akkorra írtak ki szabira, mikor a nyaralás lett volna. Pedig nem is említettem, meg semmi... Volt egy csavar, mert egyszer a főnökhelyettes felhívott, hogy sztornó a szabadságolás, de végül pár nap múlva kiderült, hogy mégsem. :/ Pedig a lelkemnek jobb lett volna.
Köszönöm azért a felajánlást, tényleg nagyon jól esett!!! ♥

2014. július 23., szerda

Telefon

forrás
Elképesztő, utolért a technika engem is! :D A Sony Ericsson G502 után (nem akarok hazudni, de szerintem 2008 vagy 2009 óta nyúztam, és még mindig, hisz a családi ingyé beszélgetés miatt használom amíg fel nem adja szegénykém) azért nagyon durva, hogy mit tudnak ezek a tapicskolós okostelefonok. :O Csak ámulok komolyan! Nem értek hozzá, de az Ember elmondása alapján erősebb az új mobil, mint a laptop-om. o.O Két magos vagy mi a fene. Emlékszem még arra, mikor mekkora királyságok voltak az első színes kijelzős telefonok, sőt, ha még kamera is volt benne, na az meg már űbermodern volt. A legelső mobilkészülékemre is tisztán emlékszem (meg arra is, hogy mennyit kellett anyuék fülét rágni, hogy nekem is legyen...). Akkora volt, mint a ház, nagy bucis, dobozhanggal, de imádtam! Westel-es voltam. :) 
a legelső mobilom: http://www.mobilgyujtemeny.hu/
  
Jó, volt már a kezemben okostelefon (férjnek egy ideje már az van és kölcsönadta, hogy az Endomondo-val mérhessem a hatalmas távokat, amiket lefutottam :D meg hogy netezzek rajta), szóval nagyjából sejtettem, hogy mi vár rám, de mégis meglepődtem, hogy mennyi minden rejlik bennük. 

Örülök neki, tök jó, de az egy kicsit baj, hogy sokszor betegesen féltem a dolgaimat. Rettegek, hogy elhagyom vagy elejtem vagy mit tudom én. Ember szerint hülye vagyok. Elképzelhető... :) De olyan szééép. Sajnos csak új előfizetés megkötése mellett sikerült megvenni és én személy szerint gyűlölöm az előfizetést, hisz nálam két opció szokott lenni: vagy rohadt keveset beszélek (és akkor kidobott pénz a havidíj) vagy qrva sokat, és átlépem, mint állat. Van ilyen netes akármi, ahol nyomon lehet követni a dolgokat, majd ott figyelek, és akkor hátha nem lesz az, mint régebben. :) 

http://www.pinterest.com/