lassandebiztosan

2014. május 30., péntek

"Depike"

Vagy inkább padló... Mögest... :S Áh, nem a meló, bár az is megérne egy misét, mindenesetre azt továbbra is élvezem. Ideges vagyok, meg minden, de tök jó kimozdulni, csinálni valamit, felnőttek közt lenni, teljesíteni, kis szabadságot érezni, stb...

Ami most jócskán kiborított, az az ovis családi napon való részvétel. Szólt a gyógypedagógus és a leendő óvónő is, hogy lesz ilyen és szeretnék megismerni a Cukit személyesen is, hisz már rengeteget hallottak róla. Én szerencsére sajnos pont dolgoztam, és még pletyóztam is a munkatársammal utána, hogy megússzam (igen, szaranya vagyok, de nem érdekel, aki végigcsinálja utánam az elmúlt három évet, amiben 1 olyan hónap volt, mikor nem volt semmi, hanem "csak" úgy voltunk, az beszólhat) de pont ekkor volt a közösköltséget perkálós nap is és már pár hónappal el voltunk maradva, így férj felhívott, hogy mikor mék, mer' be kéne fizetni, így nem volt mese, mennem kellett. :/ Mindegy, legalább láttam az ovi udvarát belülről is. Amúgy nagyon szép, parkosított, virágokkal teli, tényleg nagyon állat; de amit a leányzó csinált, hát, őőő, izé, nem volt felemelő látni. :( Annyira marslakó, hogy nem igaz. Nagyon megviselt, hogy ennyi átlag gyerek közt kellett látnunk. A játszótér kismiska ehhez képest. És az is érdekes lesz, mikor majd mindennap vinni kell és látni a sok átlagosan fejlődő gyereket, a vidám szüleikkel együtt...

Valószínűleg sokan gyarlónak tartotok, de még azt sem tudtam hová tenni magamban, hogy speciális csoportba fog járni. :( 5-en lesznek. Ők a legsúlyosabb esetek, ők a (jelenleg) nem integrálhatók. Azért nagy falat ám ez, bármennyire is keresem a pozitív részt benne. Jó, persze, örüljek, hogy felveszik elméletileg pelenkásként is; meg tegyem össze a két kezem, hogy egyáltalán van itt a közelben ilyen lehetőség; és a leendő óvónőjéről mindenki csak és kizárólag szuperlatívuszokban beszél, nagyon elhivatott, kiváló szakember; de azért mennyivel másabb lenne sima csoportba íratni, vinni, részt venni anyák napi ünnepségeken, évnyitókon, évzárókon, farsangon, meg ilyenek... (az anyák napjától egyenesen rettegek. mármint az ilyen ovis ünnepségektől). :(

Annyira megmaradt, hogy egy kissrác valahol távol az anyjától játszott, muterja a nevén szólítva hívta, a gyerek meg szinte vágtát futva loholt az anyukájához... Én meg eközben is totál szerencsétlenként tébláboltam ott a sok "normálisék" közt és igyekeztem megakadályozni, hogy nekimenjen az embereknek (csomószor annyira kizárja a többieket, hogy lazán nekik szalad). És csak bolyongott céltalanul, mindenfelé, annyira látszódott, hogy nem találta a helyét. :( Nagyon szívfacsaró volt ezt látni. Hisz itt egy angyalarcú, gyönyörűséges, kedves kislány, akinek penge esze van, okos, ügyes, miegymás; de az autizmus megakadályozza abban, hogy kiteljesedjen. Én legalábbis jelenleg így látom ezt az egészet. Lehet, hogy pár év vagy évtized után a hasznára fognak válni az állapotából adódó sajátosságok, de most szerintem hátrány neki, nekünk... Nyugodtan el lehet ítélni emiatt, a trollokat megelőzvén írnám, hogy nem érdekel a véleményük, és semmi és senki nem változtatja meg azt, hogy jelenleg így érzek. A blogolásom kezdetén elhatároztam, hogy amennyire csak lehet, őszinte próbálok maradni. Nem fogok szépíteni. Most tényleg ezt érzem/érezzük. Látom az Emberemen is, hogy ő is kezd fáradni... Nehéz ez, nagyon nehéz! :( Legalábbis nekem mindenképp.

Volt egy nagyon aranyos momentum is. Egy fán voltak krepp szalagok. A lányom nem érte el, de nagy erőkkel azon volt, hogy megszerezze az egyiket. A közelében volt egy kiskrapek, és szavak nélkül megértették egymást, a lovag lejjebb húzta a Cukinak, aki elkezdte rázogatni. Édesek és voltak. :)

Valamikor még régebben olvastuk, hogy autiéknál a 3-5 éves korig terjedő időszak a leghúzósabb, és lehet, hogy ennek isszuk most a levét. Elképesztő, hogy miket tud művelni... Dacol is ezerrel, de ez megspékelődik azzal, hogy ugye kommunikációs nehézségekkel küzd. Áh, nem egyszerű ez, nagyon nem...  

És továbbra sem szarik kakil... Pedig ingere lenne, de visszatartja. :(((

Ésésés utálom, hogy nem tudom kezelni a stresszt. Régebben sem tudtam, de az utóbbi pár évben meg pláne nem. Sőt, most meló közben meg szörnyű vagyok. Izzad a tenyerem, de annyira, hogy hámlik is, mert kiázott, meg teljesen izgulok, hogy jól csinálom -e, meg ilyenek. Annyira várom azt, ami régen volt, hogy csak az volt bennem munkába indulás előtt, hogy a faszomnak van kedve menni. Most ez nincs, jelenleg csak szorongok. Pár hét/hónap és remélem eljön az az idő, hogy stabilan betanulok, és menni fog. (A pesszimista énem meg azt sugallja, hogy majd biztos ekkor fognak kirúgni... :P )

Majd egyszer azt is szeretném összefoglalni, hogy hogy élem meg a nem túl ideális vagy legalábbis számomra nem elégséges szintű anya-lánya kapcsolatot. Annyira szeretném meghallgatni a másik felet is erről, de az is lehet, hogy soha nem fogja tudni kifejteni nekem a véleményét. Tényleg fásult vagyok. De őszintén kérdezem, hogy ki nem lenne az, ha ezt kellene néznie másfél éven keresztül? Jó, ki lehet zökkenteni olykor, de sokszor qrva nehéz vagy épp lehetetlen... :(



Na meg amit egy ideje érzek vele kapcsolatban az, hogy van is gyerekem, meg nincs is. :( (Tudom, hogy ez is csúnya kijelentés a részemről...)

Aztán még itt vannak azok a dolgok is, amikről nem szeretnék írni, de nyomaszt, félelemmel tölt el. (Most ilyen párkapcsolati akármikre tessenek gondolni.)
Azt érzem, hogy kisiklott az életem... Nincs jövőképem, motivációm. :/ Semmi nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Nincs karrierem, nincs pénzünk, nincs erőm, nincs semmi. Jó, ez így azért sarkított, de lényegében így van. És ez így nem túl kellemes. Öregnek érzem magam...

2014. május 28., szerda

A gyerekcipő(m)...

Elég nagy szívás, ha egy felnőttnek 35-ös lába van. Nagyon ritka az, hogy jó rám a 36-os... Az éktalpú, kék tornacsuka ez a kategória. Meg is lepődtem, mikor felpróbáltam. Igen ám, de mivel huzamosabb ideig még soha nem hordtam magassarkút, így úgy megyek benne, hogy nem túl bizalomgerjesztő, szoknom kell még. Kutyát sétáltatni lemerészelek benne. :D Így gondoltam kellene egy rohangászós cipellő, hisz a mezei fekete tornacipőm megadta magát 2 hónap után. Bementem hát a kínaiba utánpótlásért, de most valahogy nem volt kedvem a 100 éve (középiskolás korom óta) rendszeresen hordott lábbelihez. Bevadultam, és vettem egy furit a gyerekosztályon, mivel 35-ös legtöbbször csak ott lelhető fel. Hát, ő, izé, pink és fehér pöttyös; sőt, még egy kis masnika is van a tépőzárnál. o.O Valami történt az agyammal szerintem, nem tudok rá épkézláb magyarázatot adni. Kb. úgy vagyok ezzel, mint a csillámos fedőlakokkal: pár éve még el nem tudtam volna képzelni, hogy ilyesmiket fogok önként!!! viselni. Attól a szívem még persze acélszív, csak a külcsín lett más. :) De az is lehet, hogy kapuzárási pánikom van? :D Jaj, hát úgy sajnálom, hogy elméletileg ismerősök is olvasnak, hisz erről is lenne egy vicces történetem. (Áh, nem bírok magammal, aki magára ismer, magára vessen, szóval egy illető azt mondta a férjemnek, hogy biztos azért vett el 5 év párkapcsolat után, mert kapuzárási pánikolt 31 évesen. Bevallom, azért nem esett jól, elég önbizalom-romboló ilyet hallani, de már túltettem magam rajta...)

Már hozzá passzoló manikűrt is kiterveltem. ;) (Természetesen egy rózsaszín-fehér pöttyöst...)

Örülök, hogy a leányzó elég nagy termetű, hátha méretesebb lesz a lába, mint az enyém. (Neki már 27-es...)



Hát nem édes?! :)
Khm... Ilyen dobozban volt o.O



Ez pedig a magastalpú csodatornacsuka 

2014. május 26., hétfő

Első nap pipa

Olyan ideges voltam, hogy csak na, az emésztőrendszerem is reagált erre (magyarul többször kellett felkeresnem a klotyót, mint alapjáraton...). De odaértem és túl voltam rajta. Voltak érdekes momentumok, de mivel 1 évet a szülés előtt már dolgoztam itt, így nem ért váratlanul mindez. :D

Elsőként persze baleset-biztonság-tűzvédelmi meg még mindenféle oktatáson vettem részt. Még titoktartási kötelezettségeim is vannak ám, úgyhogy nem pletyózhatok sokat. 

A kötelező kör után megnézhettem, hogy mit fogok csinálni. Hát, őőő, nem vagyok elájulva. Mármint nem túl bonyolult, de mivel gyes alatt nem igazán használtam az agyam és eléggé beszűkültem, így eleinte biztos nehéz lesz... Amúgy 3 nap hivatalosan nálunk a betanulási idő, de szerencsére mellettem 5 napig lesz a betanítóm. Aztán viszont már élesben megy a dolog... o.O Jaj szegény fejemnek!!! :)

Izgalmas amúgy amit majd csinálnom kell, csak egyelőre elég káoszos az egész (nekem). Annyira jó lenne, ha nem csak a kötelező visszavétel miatt alkalmaznának. És ha így lenne, akkor tök jó lenne, ha már betanulnék. Ahogy korosodom, egyre kevésbé szeretem az újdonságokat, a kihívásokat. Mert ott van a bizonyítási vágy vagy kényszer, nem is tudom, melyik a jobb szó rá... Talán mindkettő. Tudom, hogy a 2 órás munkát kívülállók valószínűleg poén kategóriaként kezelik, de azért a régebbi tapasztalataimból következtetve ez a valóságban nem 2 óra lesz ám... (hanem több). És ha elkúrok valamit, akkor azért kapom majd az ívet rendesen és az még hagyján, mert azt lenyelem, csak ha elbaszok valamit, akkor a munkatársam és az "ügyfél" is szív... És ami még nem elhanyagolható, hogy azért fizetést is kapok ezért, ami nem egy hátrány. Már nem mondhatom, hogy se kutyám, se macskám ugye... És bár nem keresem magam agyon, de majdnem annyit adnak itt, mint máshol 4 óráért. Szóval azért nem volna rossz, ha maradhatnék és a gyerkőc felügyeletét is meg tudnánk oldani.

Valamilyen szinten mondjuk fekszik nekem ez a munkakör, mert bár tényleg lassabb vagyok, mint az átlag, de ez abból fakad, hogy szeretek nagyon precíz lenni. Viszont ennek az előnye az, hogy elég kevés hibaszázalékkal dolgozom és ez itt nem egy hátrány ez. :) Csak hogy fényezzem is már magam. :D

Fura volt visszamenni, végigsétálni majd 3,5 év után ugyanazon a folyosón, belépni az öltözőbe, megsimogatni a volt szekrényemet (aminek van új tulajdonosa, grrr), és szembesülni azzal, hogy anno mennyivel másabb ember voltam, mennyivel fiatalosabb, optimistább, életvidámabb, bátrabb, belevalóbb, szebb, stb... Áh, hogy én mennyire naivan, és túlzó optimizmussal hagytam ott ezt a helyet anno. És hogy mennyire más volt a tervem, mint ami összejött... De hát ugye ember tervez, Isten végez. Vagy a Sors. Vagy a Karma.

Annyira jóérzés volt kikapcsolni az agyvelőmet, vagyis koncentrálni nem pelenkára, nem popsitörlőre vagy krémre és nem azon agyalni, hogy mit egyen, és összességében tök jó volt kimozdulni úgy, hogy ezért még lóvét is kapok. :) Áh, állatjó, de télleg. Egyre inkább érzem, hogy ezt az otthonülősdiszülősdit nem nekem találták ki... (Persze, lehet, hogy egy olyan gyerekkel, akivel lehetne programot vagy csak egy sima sétát, idegrohammentes játszóterezést kivitelezni, másabb lenne, de így nagyon börtönként éltem meg az itthonlétet.)

Kééész! :)

A leányzó által elkövetett "nemkakilokinkábbvisszatartom" dolog kapcsán jöttem rá arra, hogy mennyire kellemetlen, hogy a bezárt blogomból itt nincs semmi... (régen is küszködtünk a székszorulással és le is írtam a tapasztalataimat). 

Ezt a blogot 2012. október 1-én kezdtem el írni, de a bloggerinává válásom ideje 2011. december 14-re tehető. Ekkor született ugyanis az első poszt a régi, azóta már titkossá vált blogon. (A bezárás okairól nem szeretnék írni, és több meghívót sem kívánok adni, de amúgy tök fölösleges volt, mert így is rám találtak egyesek... :D ) De talán az újrakezdés nem volt annyira elvetemült ötlet, hisz bár hiába lettünk nevek és arcok elhagyása ellenére is felismerhetőek, azért így szerintem konkrétumok híján letagadható. :P Vagy legalábbis nem annyira érzem magam kiszolgáltatottnak, hisz elég sok érdekességgel találkozik az ember, ha blogolásba kezd. Vannak, akik szeretnek visszaélni a leírtakkal. Teljesen kiakadtam, hogy egy általam viszonylag régóta követett blog információit is felhasználta ármánykodásra egy gyökér... Sajnos én is éltem már át hasonló szitukat. :( Azóta óvatosabb vagyok, csak ezek a dolgok meg az őszinteség kontójára mennek. :/ És frusztrált is vagyok, mert át kell rágni, hogy mit szabad és mit nem leírnom... Ha csak magamról lenne szó, akkor nem érdekelne (ennyire), de így, hogy a gyerekre is hatással lehetnek az írásaim, így azért érdemes óvatosabbnak lennem/lennünk. :( Egy másik blog azért lett titkos, mert egy olvasó a gyakorikérdéseken felhasználta a blog egyik képét és nem pont egy cuki kérdést tett fel vele kapcsolatban...

És innen jutott eszembe az, hogy biztos több olvasómban felmerült már a kérdés, hogy mi a lótúrért kockázza az arcokat ez a némber a blogján, tán szégyellnivalója van, vagy mifene? Itt szeretnék válaszolni, hogy nem, nem szégyellem, sőt a környezetemben olyan haj de nagy titkot sem csinálok a lányom autizmusából. Csak a virtuális világon kívül tudom, hogy kinek mondom el, itt viszont franc se tudja, hogy kik olvashatnak...

De visszatérve a címre, a kész arra utal, hogy végre átmásoltam a régi blogból a bejegyzéseket ide. :) És ha még csak átmásolni kellett volna, az nem lenne akkora gáz, de át is kellett olvasnom mindet, meg átírni a neveket, lebuktatós képeket törölni vagy kockázni... De végre egy helyen vannak a dolgok. :)
Eddig még sosem olvastam vissza a blogomat. Most meg ugye muszáj volt. Hááát, nem volt egy könnyed, felemelő olvasmány. :/

2014. május 21., szerda

Az első pelyhes lakkom

Még múltkor mentem pelenkáért a Rossmann-ba és persze meg kellett állnom az akciós körömlakkoknál, és nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy 200 Ft-ért árulták a NYC - 010 Top of the Gold pelyhes fedőlakkot. Persze gondolkodás nélkül ment a kosaramba. :)

Egy ideje már szerettem volna olyan ombre manikűrt, aminél körmönként van változás. Nem vagyok elégedett a végeredménnyel, mert pl. a középső-és gyűrűs ujjam közt szinte alig van különbség, míg a mutató és középső közt meg túl erőteljes... Mindegy, azért nem mostam le egyből, pár napig fent hagytam.
Lehet, hogy jobban sikerülne a színátmenet, ha fehérrel és feketével kevernék egy árnyalatot, de ebbe még nem mertem belefogni.


Ezután kipróbáltam az újdonsült fedőlakkot, ami nem mellesleg az első pelyhes fedőm. Nagyon tetszenek ezek a fajta lakkok, talán még jobban, mint a csillámosak. És főleg mattítva, így egy olyan réteget is kaptak a körmeim.




Felhasznált lakkok:
NYC - 011 Anise green
Essence -150 upper green side
Essence -159 the green & the grunge
Astor - 116
Max Factor -15 Glam Green
NYC -010 Top of the Gold
Miss Sporty Check Matte

2014. május 20., kedd

:)

Itt vagyok, jól vagyok! ;) De télleg ám! A jókedvemnek talán az is az okozója, hogy tegnap voltunk Embörrel a megyeszékhelyen, ahol az alkalmassági orvosi vizsgálatot hajtották végre rajtam és szerencsére semmi akadálya, hogy melós legyek. Mikor először voltam, akkor abba kötött bele egy kicsit a doktornő, hogy hogyan fogom elérni a magasan lévő polcokat a kis termetemmel... Most, mivel már másodjára mentem, ezt nem hozta fel; most jött azzal, hogy sápadt vagyok... Meg hogy szívzörejem van. És hogy magas a vérnyomásom. Meg a látásvizsgálatnál is voltak fennakadásaim (a bal szememmel az utolsó kettőt nemigazán láttam...), de a lényeg, hogy átmentem, nem vagyok alkalmatlan. :) Amúgy izgultam rendesen, szerintem ezért is volt a vérnyomeszom 150/90, hiába bizonygattam, hogy a szülés utáni 200/100 óta rettegek a vérnyomásmérőtől. De ez tényleg így van, meg még anno nagyon ifjú koromban is az volt, hogy ha doki mérte, akkor rendszeresen felment, míg otthon nem volt rám jellemző. És egy régebbi vizsgálatnál is pont a 150/90-en akadt ki az akkori háziorvosom... Nálam ez inkább ilyen stresszes akármi lehet, fehérköpeny-hipertónia vagy valami hasonló. Tudom, hogy általában az ilyen értékeket hozó embereknél gyakrabban fordul elő a későbbiekben valódi magasvérnyomás-betegség és nem árt azért odafigyelni. Rám is parancsolt a doktornő, hogy azért menjek el a háziorvoshoz... Okés...
Végre orvostól is hallottam (eddig ezt nem tapizták szülés óta), hogy valóban rectus diastasis-om vala (szétnyílt hasizom). De ebbe hála nem kötött bele (nem tudok emelni vagy hasonlók, pedig ez valószerűbb problémó lenne, mint a nem érem el a magas polcokat dolog...). Annyit megjegyeztem róla, mert "lányos" zavaromban szófosásom volt, hogy elég nagy volt a csajszi, majd 4 kilóval született. Mire a kérdés, hogy akkor császár volt, ugye? Há' nem, hanem pinailag hüvelyi úton jött világra. Erre egy kis csend, majd nem firtattuk a dolgot tovább...
Hamar megkaptam a papirost, hogy dolgozhaték. :) Jajjj, úgy várom amúgy! :)

Mivel Ember elkísért, így még nézelődtünk is a nagyvárosban, kikapcsolódtunk és csodák-csodája, kettesben voltunk! Sőőőt, mindezek mellett még kaptam egy baromi jó dolgot is: tornacipőt. De nem is akár milyet ám... Telitalpút, nőciset, de most képet keresve róla megvilágosodtam, hogy ennek a pontos megnevezése az éktalpú... Le volt árazva és ugye aki kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy tornacipő-mániás vagyok, így nem lehetett otthagyni (akciós is és még tornacsuka is). Sokkal jobban tetszett a szürke változat, de mivel kifutó lábbelikről van szó, így abból naná, hogy nem volt 36-os. Egyébként teljesen meg voltam hatódva, hogy ebből a fazonból jó rám a harminchatos!!!! Nem is reménykedtem benne, csak úgy viccből próbáltam fel (több, más cipővel egyetemben), és a legtöbbnél megfelelő volt a 36-os. Most vagy a lábam nőtt, vagy változtak a méretezések... Mondjuk kicsit furcsálltam, hogy bár xl-es volt, xs-es (ami a 35-ös felnőtt cipőt jelenti) nem. De ami fontos, hogy lett egy éktalpú csodám. :) Teljes áron biztos, hogy nem vettem volna meg, de akciósan otthagyni szentségtörés lett volna... ;)
A Cuki is kapott ám szandit, egy ilyet. És bár számomra elképesztő, de 27-es a lába!!! Óriásbéka!

Az is nagyon kellemes volt ebben a napban, hogy végre több órán keresztül csak egymásra tudtunk figyelni. Nagyon fura volt. Azért meg tudnám szokni, ha olykor-olykor ilyen is történne velünk. Tényleg semmi extra, de mondjuk nekünk már az különleges, hogy egyikünknek sem kellett azon agyalnia, hogy van -e innije, mit eszik, tisztába kell rakni, stb. Szóval tényleg nagyon állat volt! :)

Az áfás számlától is féltem, azt hittem, majd meglincselnek a buszsofőrök, hogy ilyen kívánságaim vannak (igen, betoji vagyok...), de mindkétszer csak annyit reagáltak, hogy ha nem bánom, akkor a végállomásnál szeretnék kiállítani. Így nem ott szálltunk le, ahol szerettünk volna, de annyi baj legyen, sétálni is jó volt kettesben. :) A számla meg azért köllött, mert olyan édi a munkahelyem, hogy térítik az utazást.

2014. május 16., péntek

:(

Nem tudom hová tenni azt, hogy miért kell egymást rugdosni közvetlen, közeli hozzátartozóknak, rokonoknak, barátoknak ahelyett, hogy egymást támogatnánk, segítenénk, szimplán meghallgatnánk vagy csak simán kussban lennénk, visszafognánk magunkat vagy csak nem arra játszanánk, hogy a másik, amúgy is megcincált idegrendszerét még tovább tépázzuk??? Nem fejtem ki, mert sajnos ismerősök is olvasnak, de két olyan személyben csalódtam (ismét) óriásit, akiktől a legkevésbé várnám. És sajnos ismét beigazolódott az is, hogy cseszettül szar emberismerő és naiv picsa vagyok... :(

Kár, hogy nincs bennem elég mersz, hogy megtegyem az egyik, általam leggyávábbnak, de ugyanakkor legbátrabbnak tartott dolgot, ami mindent megoldana... :( :( :( Legalábbis az én szívem többé nem fájna... :'(

2014. május 15., csütörtök

Kaka gondok (újra...)

:( Ugye mi ezzel már küzdöttünk, nem is keveset, a régebbi blogomban utánanéztem, 9 hónapig pofáztam az akkori gyerekorvosnak, hogy nem bír kakilni. (Erről jut eszembe, hogy bár nagy munka lesz, de szerintem áthozom a régi blogból ide a publikus bejegyzéseket, olyan rossz, hogy két fele van...) Na szóval, szegény születésétől kezdve szorulásos volt. Aztán nagy nehézségek áránsikerült kicsikarnom egy beutalót a dokitól (csak úgy vett komolyan, hogy leírtam 1 heti kajcsiját, hashajtóját, grammra/milligrammra pontosan mindent és ezek mellé még ki is nyomtattuk a brutál nagy kakik képeit, és mindezzel a paksamétával elmentem hozzá gyerek nélkül, majd köszönés után ledobtam az asztalára, és mondtam egész határozott hangon, hogy legyen szíves valamit most már végre csinálni. Minden tanácsadáson ugattam, hogy nem sz*rik a gyerek, de csak a sablonszöveget hajtotta, hiába mondtam, hogy nem adok répát/banánt/almát, csak barackot, még sincs semmi változás.

A képek és a fellépésem hatására méltóztatott beutalót adni. Kiderült, hogy szegénykém tejallergia miatt nem tudott kakálni... Diéta után szépen rendeződött, nagyon örültünk neki. Majd fél év múlva befeküdtünk kórházba, ahol elkezdték a tejterhelést. Nem volt szerencsére gond, kicsit keményebb lett ugyan a széklete, de idővel szépen rendeződött.

És most újra a régi lemez... Kb. múlt hét óta. Sajnos visszatartja. :( Lehet, hogy egyszer keményebb volt és azóta fél. :( De így csak tovább rontja a helyzetet. És elmagyarázni sem tudom neki úgy, mint egy nem auti gyereknek. Meséltem a gyógypedagógusunknak is és olyan aranyos, hogy konzultált egy kolléganőjével és majd kipróbálunk trükköket.

Most is már 1 órája csak rohangál, szenved és tartja vissza. :( Annyira rossz nézni!!! Hamarosan kap kúpot... :(

Lila-zöld(es)

Pár hete volt a Rossmann-ban 50%-os leértékeléssel Rimmel Space Dust (006 Moon Walking) lakk, és 400 Ft-ért nem tudtam otthagyni. :)

A gyűrűsujjaimra mindenképp valami zöldeset szerettem volna. Így első körben a másik nagy kedvencemet, a GR Holiday 85-öst kentem fel. De valahogy nem illettek össze, így második rétegnek kapott a Moyra holo No. 253-ból. Így már jobb volt, de nem volt az igazi. Aztán gondoltam egyet és egy iszonyúan vékony rétegben került fel a Lovely Snow Dust ezüstje. És így már tetszett. Olyan kis jeges-mentás árnyalat lett és egész jól passzol a lilához.  Nagyon hasonló a textúrája szerintem a Lovely és Rimmel homoklakkoknak. Ahogy nézegettem a körmös blogokat, megbántam, hogy az ezüstöt hoztam el, sajnáltam, hogy nem a fehéret. Láttam több helyen, hogy mivel annak nem túl jó a fedése, így lehet alapszínekre festeni, így végtelen sok variációt lehet kihozni belőle. Az ezüsttel úgy tudtam hasonló hatást elérni, hogy az ecseten szinte alig hagytam lakkot.

És ahogy nézegetem, eléggé hasonlít a végeredmény a blog színösszeállítására, már csak egy kis rózsaszínesebb/lazacosabb árnyalat kellene bele. :)



Nekem annyi...

Vége a szépéletnek... :O Mikor valamelyik nap a héten hívott a csoportvezető, akkor tudatosult bennem úgy igazán, hogy vészesen fogy az időm, már 2 hét sincs és munkába állok.

Üzemorvoshoz is el kell mennem és ez egy olyan zseniális zéerté, hogy bár elég sokan dolgoznak nálunk, még sincs a városunkban üzemorvosi vizsgálat, megyeszékhelyre kell menni... Mindegy, legalább az utat állják. :) De be vagyok fosva ettől is, mert szülés óta valahogy intenzívebben kapok hülyét, mikor idegenek hozzámérnek, faggatóznak, vérnyomást mérnek meg ilyenek. És attól is tartok, hogy mi van, ha megkérdezik, hogy szedek -e gyógyszert. És akkor most áruljam el, hogy lassan 3 éve tömnek/tömöm magam? Jó, a tömés túlzás, mert nem kellett emelni az adagon, de akkor is zavar, és mi van, ha azt mondják, hogy idegbeteg, sárgalapos vagyok (tényleg adnak a pszichiátrián, legalábbis nálunk, sárga kartonszerűt...) és mi van, ha emiatt aszongyák, hogy alkalmatlan vagyok? Tudom, már megint előre aggodalmaskodom, utálom ezt (is) magamban...

És itt van a hülye beosztásom. Az ég világon semmi bajom nem lenne (max. csak annyi, hogy kicsüngene a herém a koránkeléstől), de simán működne minden, nem függnénk anyámtól, meg ilyenek... :( Majd megyek be aláírni és akkor úgy azért jelzem, hogy nekem nem épp a legmegfelelőbb ez így. Most állítólag más időpontban is fogok lenni, mint a tervezetben volt.

Meg fáj a szívem, hogy a munkaköröm megszűnt. :( Azt tudtam már csinálni, utálom az új dolgokat betanulni, főleg, ha még felelősséggel is jár, már görcsben van a gyomrom. Pénz nem megy át a kezemen szerencsére (az a másik utálatos dolog, fúj, én hosszútávon beleőrülnék, utáltam kasszásnak lenni), de lesz, hogy rögzítenem kell lóvéval kapcsolatos dolgokat.

Amúgy meg ha a stresszes részektől eltekintek, akkor azért várom. :)

2014. május 13., kedd

Fal


Annyi mindenről szeretnék írni, de túl sok időt áldozok ezekre a hülye aranyos kis virágocskákra. :) Amúgy jó csinálni, csak nem nagyon haladok. Napok óta festegetek, de még a két szembe kisebb fal sincs kész... A stencil is megadta magát, eltört. Majd ha kész a szoba, akkor szerintem írok egy részletes beszámolót a tapasztalataimról. :)

2014. május 12., hétfő

Eurovízió, Conchita Wurst

forrás: http://www.eurovision-austria.com/wer-ist-conchita-wurst/
Nem néztem a műsort. A győztes dalt is csak most hallgattam meg. A facebook meg rengeteg oldal a dalfesztivál óta már tele van vele így láttam és tudtam, hogy oké, indult a versenyen. Hazudnék, ha nem furcsálltam volna hirtelen a kinézetét és gondolkodtam rajta, hogy most akkor mi van? Nő vagy férfi? De aztán annyira nem érdekelt, hogy nem is néztem utána, hogy miért ilyen nem hétköznapi a kinézete. Azért az eszembe jutott, hogy ha a "rózsaszín tüllszoknyás csók" akkora felháborodást keltett, akkor ez a győzelem mennyire kicsapta sokaknál a biztosítékot. :D

Annyira örülök, hogy vannak, akik nálam sokkal-sokkal jobban tudnak fogalmazni, ezért nem is erőlködöm, ha kíváncsiak vagytok az egészről való véleményemre, akkor olvassátok el ezt a nagyon jó bejegyzést, minden mondatával egyetértek és nekem is ez a véleményem:


Részlet a posztból: 
"Inkább az a megdöbbentő, ahogyan a honfitársak reagálnak a jelenségre: felháborító, hogy ilyesmi fut szombaton a tévében, mit mondjak a hatéves gyerekemnek, a deviancia a négy fal közé tartozik, arcunkba tolják a mocskot, átprogramozzák az agyunkat, liberális szenny, rohad a világ, a szakállával nyert, nem a hangjával, és a kedvencem: én nyitott vagyok, de... Igaz, mit várunk egy olyan országban, ahol a miniszterelnök határozza meg a család fogalmát, és Harrach Péter igazítja útba a nőket? Ahol a hazánkat képviselő Kállay-Saunders András is megkapja, hogy nem magyar, csak mert sötétebb a bőre, mint a többségé?"



Puzsér Róbertben meg nagyot csalódtam... Voltak jó írásai, valószínűleg lesznek is, de ez a mostani nekem nagyon nem tetszik. Most akkor kezdjük el felháborodni a bajszos/szakállas néniken is??? Ha mán ennyire biológia meg hasonlók jöttek szóba nála... Vagy őket nem kell, mert ők csak a piacon és az utcán mutogatják magukat? Vagy mert nekik nem annyira látványos az arcszőrzetük, így elnézhetjük nekik? Ja, meg mert általában rajtuk nem rúzs van, hanem fejkendő és ez a párosítás nem annyira zavaró? :P

Erről egy nagyon jó posztot írt lucia:

2014. május 7., szerda

Hering

o.O Nem pont ilyennek álmodtam meg, de ez van. :D Úgy terveztem, hogy a 3 homoklakkból csinálok színátmenetet, de a lila egyáltalán nem látszódott, na mindegy. :) Van ez így...





Festés után pedig ilyen volt a manikűröm. :D Alig bírtam lesikálni, mert valami latexes cucc (elméletileg emiatt lehet majd lemosni róla az esetleges gyermekrajzokat), és szinte rám nőtt.





Nem ide tartozik, de szétröhögtem ezeken az alkotásokon magam, ez az egyik kedvencem, de a többi se gyenge:

forrás:ÁGY-ASZTAL-TV

A többi képért kattintsatok IDE! :D

2014. május 6., kedd

Még egy kis anyák napja, neurológus és a gyerekszoba fala


  • Tegnap átjött anyu és hát azért hozta a formáját... Megint jött azzal, hogy a nővére szerint a szervezetemben felhalmozódott és a terhesség alatt kiürületlen nikotin és a cigaretta további káros anyagai miatt lett autista a leányzó. :( (A terhesség elején letettem a bagót, előtte majd 10 évig szívtam és azért nem voltam kocabagós, immáron lassan 4 éve nem vagyok az, pedig tudom, hogy de jól is esne egy slukk...) Nem kellene ilyenekkel foglalkoznom, meg hát anyu nővére lassan 80 éves lesz, de akkor is fáj. Mármint ez a mingyá' 80 éves lesz dolgot nem lenézően írom, hanem mivel az autizmus diagnosztizálása, értelmezése, tudomásul vétele nem régi, így elnézem, hogy ilyen okokat feltételez a háttérben. De ilyenkor érzem anyámon azt, hogy elemi erővel engem okol, hibáztat, rajtunk kívül mindenki másnak elhisz mindent (kamaszként azt is a pofámhoz vágta, hogy apám miattam lett alkoholista...csak mert lány lettem, amúgy faterom alig beszélget, szerintem jócskán spektrumlakó, de nem hinném, hogy anyámnak igaza lenne ebben a feltételezésében, ahogy leszűrtem). És ez szarul esik, bármennyire is állítom, hogy teszek a véleményére, azért néha eléggé meg tudja fájdítani a szívem... Mindegy, gondoltam magamban köszi, hogy elizélted az anyák napját. Nem mintha olyan nagy jelentőséget adnék ennek az ünnepnek, de azért az nem lett volna olyan szar, ha legalább ezen a napon nem kapom meg, hogy én tehetek arról, hogy auti... 

  • Ma voltunk neurológiai kontrollon. Szerencsére minden rendben; sőt, sokat javultak a reflexei, a hipotóniája is elhanyagolható mértékű már, így csak baj esetén kell a doktornőhöz menni. Ez nagyon jó hír. Ha nem lesz 4 éves koráig szobatiszta, akkor ha szeretnénk ingyenes pelenkát, akkor vissza kell menni. Most tudtam meg, hogy csak 4 éves kor betöltése után jár az ingyé' pelus. Ennek azért nem örültem, mert nagy naivan azt hittem, hogy na, majd már kapjuk is a szakorvosi javaslatot. Mindegy, a törvény az törvény, és azért nagyon bízom benne, hogy 4 évesen szobatiszta lesz valamennyire. A doktornő ismét nagyon kedves volt (pedig megint sima sztk-s rendelésre mentünk hozzá és ha az átkozott ápolási megérkezett volna, akkor azért lehet, hogy adtunk volna neki egy kis hálapénzt, bármennyire is elítélem, de neki tényleg nagyon sokat köszönhetünk, abszolút megérdemelte volna!).

Forrás: Pinterest
  • A fallal kapcsolatban meg arra jutottam, hogy talán a legegyszerűbb, legköltséghatékonyabb és a hibákat valamennyire eltüntető megoldás az lenne, ha vennék stencilt meg akrilfestéket és ezek segítségével csinálnék valami lehetőleg függőleges, ismétlődő mintázatot. Remélem sikerül majd megvalósítanom az elképzeléseimet. :) Nem adom fel!!! Hasonlóra gondoltam, de akár egyszerűbb is lehetne, a lényeg, hogy kicsit világosodjon a szoba és ne legyen annyira észrevehető a nem szándékos csíkozottság... :O

2014. május 4., vasárnap

Anyák napja

A legutóbbi fejlesztésen ilyen gyönyörű meglepiket gyártott a mamáknak és nekem a Tündüs. :)

Dongi néni mondta, hogy nyugodtan menjek el sétálni vagy ha van valami dolgom, akkor intézzem el (pont menni kellett a melóhelyre a századik papírt aláírni...). Máskor is volt már ilyen, általában heti egyszer ott szoktam hagyni a nagylányt. :)

Mire visszamentem, ezekkel az aranyos dolgokkal vártak. Nagyon megható volt, jól esett. És még oda is adta a Cuki, édi volt. ♥

Eddig is tudtam, hogy kedves a fejlesztőnk és nagyon szerencsések vagyunk, hogy hozzá kerültünk, de ez a mostani is tovább erősített ebben. :)
A leányzóm lyukasztott, jó, segítséggel, de akkor is nagyon nagy szó, hogy közreműködött, kis ügyim; ő ragasztotta fel őket és csak az egyik féle ragasztó zavarta; nem akadt ki, hogy festékes lett a keze; és a gyöngyöket is ő fűzte. :)




2014. május 3., szombat

Az átkozott falfestés...

Hülyét kaptam tőle, majd teljesen elkeserített, és ez azért is nagy szívfájdalmam, mert ettől eltekintve imádok festeni.

Valamit ki kell találnom, mert így nem maradhat szegény szoba...

Kezdődött azzal, hogy sötétebb, mint hittem, pedig maga a szín nagyon tetszik, pont ilyet képzeltem el csak jóval világosabban. De ez hagyján, ezen még valahogy túltettem volna magam, na de hogy hengerrel se tudjak szépen festeni az már mindennek a legalja. Szégyellem magam  nagyon, de sajnos sikerült valahogy elbaszarintanom és tök csíkos az egész. :( Nem minden szögből látszódik szerencsére, de ez nem feledteti a tudatot, hogy ronda és hogy ennyire benga vagyok, hogy még ez sem megy... És most megszállottan keresem, hogy hogyan lehetne orvosolnii. Gondoltam csíkok festésére világosabb árnyalatból, de azt is biztos elbaltáznám. A másik lehetséges javítás a szivacsos (márványos) technika, vagyis egy világosabb árnyalattal összepacsmagolnám. Ha van valami könnyen és olcsón kivitelezhető ötletetek, nagyon szívesen fogadom, mert teljesen tanácstalan és csalódott vagyok.

Már az eleje szar volt amúgy, hisz már ekkor összeugattunk az emberrel. Hát nem beszólt?! Nekem jutott eleinte a mennyezet (panel, rücskös) és a fal találkozásának festése és nem szeretem a hanyag munkát, inkább több időt fordítok rá. De az előző festő girbegurba vonalvezetését nem szerettem volna követni, így viszont kilátszódott a régebbi festés sok helyen. Meg sehová sem haladtam, ki volt a facom. Mikor elkezdtem, tudtam, hogy szívás, hisz régebben is én csináltam a pepecs munkát falfestésnél (is meg maszeknál is) és persze megkaptam mindig, hogy nem haladok... És ezzel teljesen ki lehet hoznia sodromból. Így már a kezdés is rohadtul "felemelő" volt, legszívesebben világgá mentem volna; volt olyan is, hogy lebasztam az ecsetet és mondom csinálja ezt tovább a f*szom. És olyanokat is a fejemhez vágott, ami fájt ("a maszeknál is ez a baj, hogy mindig túlzásba esel, állandóan tökéletesre akarod csinálni ezért nem haladsz...") Van igazság ebben, tudom magamról, hogy nem nagyon megy a felszínes meló, de az had zavarjon már, hogy pl. a maszek amiben volt, hogy részt vettem, elég komoly fizikai munka, egyáltalán nem nőnek való, mégis viszonylag kevés hisztivel csináltam, mindezek ellenére fikázás az osztályrészem... És nem elismerést várnék, pusztán annyit, hogy ne legyek ilyen élesen kritizálva. Na mindegy.
Akkor is zavart, hogy gusztustalan úgy is, ha pepecselek vele meg úgy is, ha elnagyolja az emberem, így tényleg jócskán kiakadtam, de most komolyan, hát olyan ronda így, nem???

Egyik szebb, mint a másik... Mindkettő vállalhatatlan és bántja a szemem!

Így a dobozában egyáltalán nem tűnt sötétnek. (zuzmó árnyalat) 

Aztán végül ő is belátta, hogy így nem jó és beleegyezett, hogy venni fogunk valami díszlécet vagy mi a tökömet, mert ez így nem maradhat. Persze a Tündüs nem volt nagy segítség, előfordult, hogy lenyúlta a fóliát vagy tapicskolta a falat és hasonlók. Dühöngtem azon is, hogy mé' nem passzoltuk le valahová, de aztán azt meg én ismertem el, hogy bár olykor nem könnyítette meg a dolgunkat, de így legalább látta, hogy mi történik a szobájával és egyáltalán nem vette zokon, hogy más lett a színe, pedig azért féltem tőle, hogy majd mit fog szólni, kiakad -e vajon, de szerencsére nem. :)

Így segített... Takarónak használta, meg rohangált vele. :D Fóliatolvaj!!!

Végül megnyugodtunk és megállapodtunk  a díszlécben, így már csak festeni kellett. Ezután már élveztem, mert amúgy tényleg szeretek festeni, jó látni a folyamatot és tudni, hogy mi csináltuk. (Szerintem ha lenne pénzünk szobafestő-mázoló szakemberre, akkor is mi csinálnánk.)

Csalódás, hogy sötétebb lett a végeredmény, mint amire számítottam. A csíkosság pedig, hát nah! Egyszerűen felháborító!!! Mármint inkább szégyenletes tőlem. :( De ha ez lenne az első festésem, akkor még megérteném, de így azért arcpirító...) Sejtem, hogy mik lehettek a hibák (régi henger, rossz technika). 

Oldalról nézve jócskán látszódik a kontárságom műve, viszont szemből azért szerencsére nem annyira észrevehető...

Valamit tényleg ki kellene találni, hogy mivel lehetne egy kicsit világosítani és elfedni a hibákat... Eddig a szivacsozás tetszik a legjobban, valami hasonlóra gondoltam, csak nem ilyen élénk színekkel, de lehet, hogy gyerekszobában furán mutatna:

forrás

2014. május 2., péntek

Inkább ne mondj semmit kérlek!

Régebben is olvastam ezt a -szerintem iszonyúan fontos, hasznos- összefoglalót és már akkor is megfogott (abban az időben még "csak" gyanúnk volt, így legtöbben azzal jöttek, hogy majd kinövi, biztos nem az, hát olyan szép, blablabla...)



Amikkel személy szerint találkoztam:

"6.  Az én gyerekem ugyanezt csinálja.* 
 12. Biztos, hogy autista? Szerintem teljesen rendben van.**
 18. Nem lehet autista, a szemembe nézett. 
 19. Nekem van egy csodaszerem az autizmusra, amit el kell mondjak neked.
 28. Ő nem lehet autista, túl okos.
 38. Nem is autista, csak meg kéne fegyelmezni.
 42. Ti csak figyelemre vágytok, ezért csináltattátok ezt az autizmus diagnózist."

* Akkor add be gyorsan a járási hivatalba az ápolási díj igénylés papírjait te is, biztos megkapod az emelt összegűt, mint én... :P
** Jah, mivel láttad az Esőember filmet és/vagy olvastál egy bulvárcikket az autizmusról, biztosan jobban értesz hozzá, mint azok, akiknek a diagnózis megerősítése avagy megcáfolása a dolguk, nem kis tapasztalattal a hátuk mögött...

Számomra az 51. pont az, amit a pszichológus volt barátnőm mondott, hogy "nincs vele semmi, csak visszahúzódó személyiségű és ahelyett, hogy szeretnétek, állandóan csak a hibákat keresitek benne..." Szerintem ez volt a legmélyebb tőrdöfés, amit valaha húsvér ismerőstől kaptam! És pont egy pszichológustól... :( És pont egy volt legjobb barátnőtől... :( Azért nem haragszom rá nagyon, mert olvastam pár autizmussal kapcsolatos könyvet és így azt akarom hinni, hogy nem genyóságból mondta ezeket a szavakat, hanem pusztán az egyetemen tanultakat szerette volna ránk húzni... Az Életmentő kézikönyv szülőknek című könyvben találtam egy bekezdést, amiből arra következtetek, hogy a tanult ismerősöm igyekezett a pszichoanalízist ránk vetíteni és a leányzó furcsaságait ezzel magyarázni és abból levonni a számomra felháborító következtetéseit; de azt az igen fontos momentumot elfelejtette vagy nem volt róla tudomása, hogy bár tény és való, hogy a pszichoanalízis nagyon hasznos tudomány, viszont nem lehet minden embernél alkalmazni, pláne nem autistáknál/autizmussal élő gyereket nevelő családoknál...

"A pszichoanalitikus elmélet:
(...) Az autizmust hibásan emocionális problémaként értelmezték, nem pedig olyan állapotnak tartották, amelyet rendellenesen működő neurobiológiai folyamatok okoznak. (...)"
Forrás: Eric Schopler - Életmentő kézikönyv szülőknek 

Most lehet vitatkozni itt is természetesen a "rendellenesen működő neurobiológiai folyamatok" magyarázattal, szerintem sem a legszerencsésebb szóhasználat, szívesebben olvastam volna pl. a többségtől eltérően működő neurobiológiai folyamatok megfogalmazást, de most itt nem ez a lényeg és nem szeretnék szőrszálhasogató lenni...