2014. május 15., csütörtök

Lila-zöld(es)

Pár hete volt a Rossmann-ban 50%-os leértékeléssel Rimmel Space Dust (006 Moon Walking) lakk, és 400 Ft-ért nem tudtam otthagyni. :)

A gyűrűsujjaimra mindenképp valami zöldeset szerettem volna. Így első körben a másik nagy kedvencemet, a GR Holiday 85-öst kentem fel. De valahogy nem illettek össze, így második rétegnek kapott a Moyra holo No. 253-ból. Így már jobb volt, de nem volt az igazi. Aztán gondoltam egyet és egy iszonyúan vékony rétegben került fel a Lovely Snow Dust ezüstje. És így már tetszett. Olyan kis jeges-mentás árnyalat lett és egész jól passzol a lilához.  Nagyon hasonló a textúrája szerintem a Lovely és Rimmel homoklakkoknak. Ahogy nézegettem a körmös blogokat, megbántam, hogy az ezüstöt hoztam el, sajnáltam, hogy nem a fehéret. Láttam több helyen, hogy mivel annak nem túl jó a fedése, így lehet alapszínekre festeni, így végtelen sok variációt lehet kihozni belőle. Az ezüsttel úgy tudtam hasonló hatást elérni, hogy az ecseten szinte alig hagytam lakkot.

És ahogy nézegetem, eléggé hasonlít a végeredmény a blog színösszeállítására, már csak egy kis rózsaszínesebb/lazacosabb árnyalat kellene bele. :)



2 megjegyzés:

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...