Vége a szépéletnek... :O Mikor valamelyik nap a héten hívott a csoportvezető, akkor tudatosult bennem úgy igazán, hogy vészesen fogy az időm, már 2 hét sincs és munkába állok.
Üzemorvoshoz is el kell mennem és ez egy olyan zseniális zéerté, hogy bár elég sokan dolgoznak nálunk, még sincs a városunkban üzemorvosi vizsgálat, megyeszékhelyre kell menni... Mindegy, legalább az utat állják. :) De be vagyok fosva ettől is, mert szülés óta valahogy intenzívebben kapok hülyét, mikor idegenek hozzámérnek, faggatóznak, vérnyomást mérnek meg ilyenek. És attól is tartok, hogy mi van, ha megkérdezik, hogy szedek -e gyógyszert. És akkor most áruljam el, hogy lassan 3 éve tömnek/tömöm magam? Jó, a tömés túlzás, mert nem kellett emelni az adagon, de akkor is zavar, és mi van, ha azt mondják, hogy idegbeteg, sárgalapos vagyok (tényleg adnak a pszichiátrián, legalábbis nálunk, sárga kartonszerűt...) és mi van, ha emiatt aszongyák, hogy alkalmatlan vagyok? Tudom, már megint előre aggodalmaskodom, utálom ezt (is) magamban...
És itt van a hülye beosztásom. Az ég világon semmi bajom nem lenne (max. csak annyi, hogy kicsüngene a herém a koránkeléstől), de simán működne minden, nem függnénk anyámtól, meg ilyenek... :( Majd megyek be aláírni és akkor úgy azért jelzem, hogy nekem nem épp a legmegfelelőbb ez így. Most állítólag más időpontban is fogok lenni, mint a tervezetben volt.
Meg fáj a szívem, hogy a munkaköröm megszűnt. :( Azt tudtam már csinálni, utálom az új dolgokat betanulni, főleg, ha még felelősséggel is jár, már görcsben van a gyomrom. Pénz nem megy át a kezemen szerencsére (az a másik utálatos dolog, fúj, én hosszútávon beleőrülnék, utáltam kasszásnak lenni), de lesz, hogy rögzítenem kell lóvéval kapcsolatos dolgokat.
Amúgy meg ha a stresszes részektől eltekintek, akkor azért várom. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése