2015. november 15., vasárnap

Játszóház, ovis fotózás

1 hete voltunk egy játszóházban. Alig akart felöltözni, elindulni, de végül sikerült rávennünk. A buszon ügyes volt (másik városban van ez a hely). Tetszett neki nagyon, mikor legutóbb voltunk, akkor még mennem kellett vele, egyedül nem tudott/mert felmászni szinte sehova, stb., most viszont már önállóan vette birtokba a terepet. Rohangált ezerrel a kis energiabomba.
Még mindig van itt az, hogy aki rendelkezik mák kártyával, annak csak az első fél órát kell kifizetnie.
Másfél óra után már látszódott rajta, hogy teljesen lefáradt, túlpörgött. Meg amúgy is mondták, hogy mivel teljes teltház volt, így nem bánnák, ha másfél óra ottlét után mennénk. (Tényleg rengetegen voltak, csomóan kint várakoztak és csak akkor engedték be őket, ha valaki elment.)
Nem is fogadott szót (mily meglepő... :P ), pl. tilos a nagy csúszdáról ugrálva lejönni, ő persze egy idő után elleste a többiektől. Volt ott egy csajszi, akinek az volt a feladata, hogy megregulázza a kis rendbontókat. A mi Cukinkra is rászólt, csak hát a drágám nem értette (vagy nem akarta érteni...). Mondtam azért a hölgyinek, hogy bocsesz, auti a lelkem, emiatt is lehet, hogy szarik arra, amit mondasz neki. Persze nem így fogalmaztam, de a lényeg ez volt. :) Szegénynek láttátok volna az arcát. :O Teljes rettenet ült ki rá, és elnézést kért. Én meg mondtam neki, hogy erre semmi szükség; sőt, örülök is, hogy rászólt, pusztán azért hívtam fel a figyelmét az állapotára, hogy ne csodálkozzon annyira, ha nem reagál a hozzá intézett szavakra. Szegény teljesen zavarban volt. Furcsa, hogy a nem érintetteknél milyen ijesztő kifejezés az autizmus; mint valami szitokszó. Bízom benne, hogy ez hamarosan azért változni fog!
Az eljövetel brutális volt! Rég volt már ennyire kiborulva. Szinte el is felejtettem, hogy milyen is az, mikor önkívületi állapotban tombol. Most kaptunk emlékeztetőt... 20 perc intenzív kiborulás és tombolás volt. Hiába állítottam be a telefont, most az sem segített. :/ Dobálta a cipőjét, kiabált, zokogott fuldokolva.



Próbáltuk ráadni a cipőjét, de az apjával együtt sem sikerült rávarázsolni. Hihetetlen, hogy mennyi erő van benne!!! Mikor már fogytán volt az ereje, akkor a lift melletti sarokba ült le hüppögni. Ekkor is próbáltam ráadni a topánkát, de nem ment (az apja kiment bagózni). Jaj, itt olyan édes volt egy kiskrapek: a leányzónk sírását látva megközelítette, próbálta vigasztalni, sőt meg akarta puszilni, de erre elszaladt a kis édibédink. :) Ekkor már egy biztonsági szakember is arra sétált. Lehet, csak véletlen, de eléggé méregetett bennünket. :D Mondjuk a központjuk a játszóház emeletén van; elképzelhető, hogy csak arra libbent. (Megnézte, hogy mi a szitu, aztán visszament az előző helyére.) Amúgy ahhoz képest, amennyire régebben megviselt egy hasonló eset, most már szinte elhanyagolható. Jó, izzadtam, mint egy ló; a gyomrom összeszorult; de az nagyon nem érdekelt, hogy csomóan bámultak, méregettek. Fejlődök kérem szépen! :)
Nagy nehezen megnyugodott. Sikeresen elballagtunk a buszhoz (ő persze annyira fáradt volt, hogy az apja nyakán utazott). Na de a buszon... Szétröhögtem magam. :D Mostanában sokszor beszél a kukiról (nekem még kicsit korai az érdeklődése, de gondolom az oviban ez téma vagy fogalmam sincs, hogy honnan hozza; de az tuti, hogy nem tőlünk, mert nem így nevezzük a nemi szerveket). A buszon jó pár percen keresztül elkezdett beszélni a kukiról. Kezdte azzal, hogy "kukikukikuki". Ekkor még lehetett volna azzal magyarázkodni, hogy az egyik mesében a papagáj vagy valami jószágot Kukinak hívnak (asszem a Dórában, de nem bizti, rég láttam már szerencsére, most a Minion a sláger, amelyben fülemnek kedves zenék vannak :) így idegsokkot sem kapok tőle, mint Dórcitól vagy a Kerekmesétől ). Na de ami utána jött... Az durva. Elkezdte nem kis hangerővel ecsetelni a zsúfolt járművön, hogy "kukit beleteszi punába" és hogy "szereti a kukit". És ezeket persze többször ismételte és gondolom még a sofőr is hallotta elől, pedig hátul ültünk. o.O Kicsit zavarban voltam, de ugyanakkor jót derültem rajta. Az oviról keveset mesél, sőt, szinte semmit; ha kérdezem, akkor sem igazán, bár már azért vannak előrelépések. A késleltetett echolálásából tudok azért erre-arra következtetni. Pl., szerintem az egyik kisfiú megmutathatta a pipilőjét.

Ovis fotózás: Nem vagyok elragadtatva... Történt ugyanis, hogy előző hét vége felé kiírták az ajtóra, hogy e hét közepén jön a fotós, "alkalomhoz illően legyenek a gyerekek öltöztetve". Okés. Kiválasztottam egy szerintem szupercsinos szoknyát, hozzá illő harisnyát, pólót. A fotózás reggelén kérdeztem az óvónőnket, hogy ráadjam -e a csinit? (Félfüllel hallottam előtte, hogy más szülőkkel beszélték, hogy majd ők átöltöztetik, nehogy lekajázzák tízórainál... gondoltam én naiv, hogy ez ránk is vonatkozhat akár, ezért bátorkodtam rákérdezni.) Az óvónő mondta, hogy ne adjam rá, majd ők megteszik kaja után. Mondtam, hogy ott lesz a zöld zacsiban. "Jó, jó, persze, majd átöltöztetjük" mondat kapcsán megnyugodva jöttem haza. Kár volt. :( Ugyanis mikor mentem érte, közölte az óvónő, hogy hát elfelejtették átöltöztetni. (Nem akarok senkit sem bántani, de basztikuli, egy kis létszámú csoportról van szó, amire ketten vannak...) Semmi bocs vazze vagy valami, nekem a közlésmód majdnem annyira fájt, mint az, hogy hagyták egy csúnya, kifakult fekete színű, koszos CICANADRÁGBAN; csíkos, cipőjéhez nem illő zokniban és egy sima pulcsiban a fotómasina elé állítani... Annyira lefagytam, hogy csak arra emlékszem, hogy a bőgés kerülgetett, vörösödött a fejem, a vérnyomásom szerintem az egekben volt és csak annyit tudtam makogni, hogy csóré lány, hogy fog majd mutatni a képeken, mire megnyugtatott az óvónő, hogy ne aggódjak, csak a szánkós képen fog látszani a naci. Hát köszke... :/ És a csoportkép??? Aki régebb óta olvas, tudhatja rólam, hogy a különcség nem zavar, a lányom 1 évig szegregált csopiba járt, nem vagyok egy külsőségekre nagyon adó valaki; de van olyan is olykor, hogy nem bánnám, ha nem lógnánk ki a sorból. Legalább csak évente egyszer-kétszer... Megkockáztatom, hogy szerintem ő lesz az egyetlen kislány, aki cicanaciban fog feszíteni az ovis képeken, nem pedig szoknyácskában. Tényleg nem egy olyan nagy dolog, és ez legyen a legnagyobb bajom, de akkor is rosszul esett! És az is bennem van, hogy előző nap felpróbáltattam vele. És az az öröm az arcán, ahogy pörgött a szoknyában és mondta, hogy ő most hercegnő és csinos... Egyem is meg! Ekkor és reggel is felhívtam rá a figyelmét, hogy a csini szoknyában lesz majd lefényképezve, de hát a drágám gondolom vagy elfelejtett vagy nem mert szólni. :/ Mások meg ugye tettek rá magasról. És azért is bosszant mindez, mert direkt rákérdeztem!!! Mindegy, sima játszós ruciban is gyönyörűséges, szóval nem kapok idegrohamot, de azért nah... Zavar. Mondta az óvónő, hogy hát az egyik csoporttársa utána átöltöztette és a másik csoportnál készült róla csini ruhában is kép. Erre én elkezdtem örömködni, hogy juhú, de gyorsan lekerült az arcomról a mosoly, mert közölte, hogy ott nem mosolygott, nem lettek jók a képek (gondolom a fotós is már türelmetlen lehetett, meg ő sem értette, hogy miért ismétlik meg...) Ezután végighallgathattam, hogy a leányzó egyik csoporttársáról az anyukája kérésére készült kiengedett hajú és copfos kép is... Faszom, az csak frizkó! Nálunk meg az egész öltözékére szartak, már bocsánat... Mindegy, legalább nem megy rá a gatyánk (szerintem pofátlanul sokat kérnek a képekért...).

2015. november 7., szombat

Piros folt

Több hete van a szája mellett egy piros, átlagosan hüvelykujj méretű folt. Ekcémának tűnik. Kisebb korában is volt ilyen, akkor a lábán; arra azt mondták, hogy ekcéma. Nagyon nehezen múlt el az is. Sajnos ez sem akar eltűnni egykönnyen...

Kezdtük Phlogosam krémmel. Nagyon hamar és látványosan visszahúzta, szinte már csak halvány rózsaszín volt vasárnapra (pénteken kezdtük el), erre ahogy jött a hétfő és az ovi, napról-napra nagyobb és pirosabb lett újból. Következett a hétvége, ekkor már elérte az ujjnyi méretet és jócskán piros is volt. Ekkor is enyhült a Phlogosamra hétvégén (hétköznap is kentük), de nem olyan látványosan, mint elsőre.

Hétfőn nem vittem oviba, mert megfázott, így elmentünk a doktornőhöz. Kérdeztem, hogy ez mi ez. Ekkor még nem véltem felfedezni összefüggést a folt és az ovi közt, így csak azt mondtam el, hogy mivel kentük, stb. Ugye nála az sem teljesen használható infó, hogy megkérdezzük, hogy viszket -e. Mert a válasz sokszor attól függ, hogy hogyan érdeklődünk... Ha pl. úgy, hogy "Viszket?", akkor a válasz az, hogy "Igen, viszket". Ha pedig úgy, hogy "Nem viszket?", akkor meg az a felelet, hogy "Nem, nem viszket."... Így azért nem könnyű eldönteni, hogy mi van. Persze, a vakarásból lehet következtetni, de az is olyan, hogy vannak időszakok, amikor piszkálja, de van olyan is, hogy békén hagyja. Ez is hozzájárult a gyanakvásomhoz, miszerint összefüggés van a méret és szín változása és az ovi közt.
A doktornő szerint is ekcéma, ami felülfertőződött gombával, így Canestent javasolt. Kentük is a "betegszabija" alatt, gyönyörűen elhalványult ismét. Majd jött 1 hét ovi, megint csúnya lett a bőre, aztán az őszi szünet végére megint szinte teljesen elmúlt. Most meg ezen a héten ismét felerősödtek a tünetek. Ezért pénteken felkerestük ez ügyben a gyerekorvost, elmondtam, hogy én látok összefüggést. Az is lehet, hogy mivel az óvodában azért jobban vannak szabályok, együtt kell működni, nem lehet elmenni autiba (mármint el lehet, de azt hallottam, hogy nem szokott csak nagyon kis időre és ritkán), így egyértelműen feszültebb. Tanév elején ezt a körömágybőr vakargatásával (véresre) és körömrágással oldotta. Erről leszokott, de lehet, hogy ehelyett jött az arcvakarás, aminek hozadéka a folt. Itthon ovi után sokat madzagozik (két cipőfűző a kezében, szemei előtt rázza, le-fel rohangál közben és magában beszél) és észrevettük, hogy mikor ovi van, akkor sokszor dörzsöli a foltot a madzaggal. De hogy most ezt azért csinálja -e, mert viszket neki vagy azért, mert feszültebb és így vezeti le, az egy nagyon jó kérdés...

Eszembe jutott a fogkrém is. Lehet, hogy az ottanit nem bírja a bőre. A doktornő mondta, hogy kérjem meg az ovit, hogy hagy használjuk a sajátunkat, remélem nem lesz ellenvetésük. Így azt ki lehet szűrni.
Másik ami még felmerült, hogy nem -e tejallergia. De szerintem nem ez lehet a háttérben, hisz mikor itthon van, akkor is kap tejet. Jó, lehet, hogy kevesebbet. Én úgy tudom, hogy allergiánál a mennyiség nem igazán számít, ha valaki allergiás, akkor az és kész; legtöbbször pici mennyiségű allergéntől is előjöhetnek a tünetek.

Kaptunk gyógyszertári keverős krémet, ami csak hétfőre lesz kész. Addig bízom a hétvégében, hogy enyhül neki, többek közt azért is, mert fotózás lesz az oviban jövőhét elején. Természetesen folttal is gyönyörűséges; de örülnék, ha anélkül lenne a képeken. (Főleg, hogy csoportkép is szokott ugye készülni és félek, hogy nehogy legyen olyan szülő, aki meglátva a bőrbajt, beparázzon, hogy valami fertő. Nagyon nem toleránsak az emberek a bőrbetegségekkel szemben /sem/...).

Kíváncsi vagyok, hogy mi okozhatja, remélem mielőbb kiderül és tudunk majd megoldást találni rá!


2015. november 3., kedd

Szétcsusszantam

Úgy összejött minden, hogy csak na... És ez cseszettül lefárasztott mind lelkileg, mind fizikailag. Ezért sem írtam, pedig egy különleges gyerkőc anyukájaként és két kutya meg egy macska gazdájaként azért lenne miről. :) Meg amúgy is.

Kezdődött azzal a mélyrepülésem, hogy nagyot csalódtam többízben egy olyan emberben, akiről nem gondoltam volna, hogy képes azokra a dolgokra, amiket elkövetett... Mindezt besűrítette egy napba/estébe/hajnalba; így még inkább sikerült teljesen padlót fognom. Az is zavar, hogy nem értem a miértet. Mert engem bántson, lesz*rom, na de... (A bántás nem csak fizikailag lehetséges! És azt nem értem, hogy a másik illető mivel érdemelte ki az úgymond cserbenhagyást.) Kár, hogy bármennyire is igyekeztem titkosítani a blogot, nem ment és ránk találtak, felismertek többen; így a részletekbe nem szeretnék belemenni. De az biztos, hogy egy óriási törés volt az életemben az ominózus nap. Meg az utána következő reakciók, poénkodások... Lehet, hogy megérdemeltem, de akkor is fájt, fáj, ennyi! Nem gondoltam volna, hogy abból, amiből indult, ez lesz. :(

Ez az egész persze a "legjobbkor" történt. Őszi szünet előtti hétvégén... Előtte 1 hetet volt oviban a Cukkancs, de az azt megelőzőt itthon töltötte betegség miatt. Így megint az 1 hét ovi 1 hét itthon dolgot játszottuk, amit bevallok és lesz*rom, hogy ki mit gondol róla, de rohadt nehezen viseltem. Tény, hogy rengeteget fejlődött, ügyesedett; de ezzel párhuzamosan egyre harciasabb, lobbanékonyabb, akaratosabb, erősebb; így összességében nem mondanám, hogy könnyebb vele, mint 1 éve.

Tetézte ezt az egészet, hogy le is betegedtem megfázásilag. Meg az is, hogy még mindezen esetek előtt voltam fogorvosnál, aki közölte, hogy a fogam koronával menthető csak. Rákérdeztem a tarifára, és miután felfogtam, akkor kértem a dokit, hogy akkor inkább húzza ki, ha lehet (mert érzékeny és folyamatosan irritálja a szám belsejit). Erre nemet mondott. Pedig mikor a röntgen után beültem a székébe, akkor előadta, hogy szinte félholt a fogam, így kérdéses a sorsa; emiatt is bátorkodtam én naiv azzal előhozakodni, hogy akkor inkább húzza ki a f*szba. Mert most ha felrakatom a koronát, aztán alatta kirohad a fogam, akkor baszhatom a 18 ezer Ft-ot. Aminek bevallom az előteremtése nem egyszerű. Jah, és ez SZTK alapú ár... És verném szájba azt, aki fikázza a magyarok foghíjas mosolyát... Nagyon sokan nem engedhetjük meg magunknak ezt. És ennek kapcsán is csalódtam az előzőekben említett illetőben, mert majdnem sírva felhívtam és csak hümmögött meg nagyokat hallgatott. Pár éve annyit mondott volna, hogy nyugi, megoldjuk valahogy. De hát azok az idők már elmúltak sajnos. :( Nem azt vártam volna el, hogy perkálja ki azonnal a majd 20 rugót, tudom, hogy qrvára nincs pénzünk; hanem hogy lelkileg támogasson, azt érezzem, hogy fontos vagyok neki, hogy mondja azt, amit régen, hogy "ez csak kibaszott pénz, majd lesz valahogy". Anyám mondta, hogy kifizeti, ő volt a második, akit felhívtam. De ő meg pár nap múlva a pofámba dörgölte, hogy miattam nem mehet el a nővéréhez Szegedre emiatt... Meg hogy apám miattam alkoholista. (Most már felfogom, hogy közöm nincs faterom alkoholfogyasztási szokásainak ilyen mértékű, évtizedek óta tartó elharapozásához; de mikor kamasz koromban dörgölte anyucim az orrom alá, az nagyon megrengetett!!! És nagyon szarul esett és évekig bűntudatom volt miatta. Pedig amit ellene vétettem szerintem az csak az lehet anyu elmondása alapján, hogy nem fiúnak születtem... Mikor ezzel a feltételezéssel szembesítettem apámat, akkor lehülyézett és alaptalan vádnak állította be. És most döntsem el, hogy ki mond igazat az érzéseiről... Anyám szerint, mikor megszülettem és könnyezett apám; az azért volt, mert hogy szomorú volt, hogy nem lettem kukis... Apám verziója, miszerint öröm könnykezdemények voltak a szemében, hihetőbb. De mivel nem igazán érezteti azóta sem, így fingom sincs, hogy kinek higgyek. :(

A megfázás mellé kaptam természetesen szájkörnyéki rothadást is (ótvar), ami a fájdalom mellett azért zavar inkább, hogy vajon így bevállal -e majd a fogorvos... Félig gyógyult, hátha redukálódik majd takonymarássá addigra. Szorítsatok léci!

Másik, bár kevéssé fájdalmas dolog, hogy életemben először nem érkezett meg Ebay-es rendelésem... Pedig ezeket vártam a leginkább: esőkabi a kutyusoknak. Szegény postást már napi szinten zaklattam, hogy van -e külföldi küldeményem, de mindig nemmel felelt. Pedig okt. 21-ig meg kellett volna érkeznie. Vártam pár napot, majd felkerestem az eladót. Gondolhatjátok, hogy nyelvtudás nélkül milyen "egyszerű" volt lekommunikálnom, hogy mi f*sz bajom van. Mondjuk a Google fordító nagy segítségem volt. :) És addig el is jutottunk, hogy visszatérítette az egyik esőkabesz árát, de hát ugye kettőt rendeltem. Így most megkértem a másik árát is. Sajnálom, hogy nem érkeztek meg, kép alapján igazán jó kis darabok lettek volna 1500 Ft körüli árért.

Szóval úgy csak lazán kivan a f*szom... Félek a jövőtől, nem tudom, merre tovább. Ha van tovább, akkor hogyan, miként? És mikor lenne rá lehetőség kivesézni, megbeszélni de úgy rendesen ezt az egészet abban az esetben, ha a másik fél is vevő lenne rá, ha a másik fél is (mikor egyikünk sem fáradt/vacsiziképp/blogol/mostnemérekrá/hagyjál??? Bízom abban, hogy ha a legsiralmasabb megoldásnak is kell megvalósulnia, akkor is sikerül esetlegesen véghez vinnünk azt, ami a legkevesebb fájdalommal, sérüléssel, áldozattal jár majd minden "szereplőre" nézve!!!!

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...