Még mindig van itt az, hogy aki rendelkezik mák kártyával, annak csak az első fél órát kell kifizetnie.
Másfél óra után már látszódott rajta, hogy teljesen lefáradt, túlpörgött. Meg amúgy is mondták, hogy mivel teljes teltház volt, így nem bánnák, ha másfél óra ottlét után mennénk. (Tényleg rengetegen voltak, csomóan kint várakoztak és csak akkor engedték be őket, ha valaki elment.)
Nem is fogadott szót (mily meglepő... :P ), pl. tilos a nagy csúszdáról ugrálva lejönni, ő persze egy idő után elleste a többiektől. Volt ott egy csajszi, akinek az volt a feladata, hogy megregulázza a kis rendbontókat. A mi Cukinkra is rászólt, csak hát a drágám nem értette (vagy nem akarta érteni...). Mondtam azért a hölgyinek, hogy bocsesz, auti a lelkem, emiatt is lehet, hogy szarik arra, amit mondasz neki. Persze nem így fogalmaztam, de a lényeg ez volt. :) Szegénynek láttátok volna az arcát. :O Teljes rettenet ült ki rá, és elnézést kért. Én meg mondtam neki, hogy erre semmi szükség; sőt, örülök is, hogy rászólt, pusztán azért hívtam fel a figyelmét az állapotára, hogy ne csodálkozzon annyira, ha nem reagál a hozzá intézett szavakra. Szegény teljesen zavarban volt. Furcsa, hogy a nem érintetteknél milyen ijesztő kifejezés az autizmus; mint valami szitokszó. Bízom benne, hogy ez hamarosan azért változni fog!
Az eljövetel brutális volt! Rég volt már ennyire kiborulva. Szinte el is felejtettem, hogy milyen is az, mikor önkívületi állapotban tombol. Most kaptunk emlékeztetőt... 20 perc intenzív kiborulás és tombolás volt. Hiába állítottam be a telefont, most az sem segített. :/ Dobálta a cipőjét, kiabált, zokogott fuldokolva.
Próbáltuk ráadni a cipőjét, de az apjával együtt sem sikerült rávarázsolni. Hihetetlen, hogy mennyi erő van benne!!! Mikor már fogytán volt az ereje, akkor a lift melletti sarokba ült le hüppögni. Ekkor is próbáltam ráadni a topánkát, de nem ment (az apja kiment bagózni). Jaj, itt olyan édes volt egy kiskrapek: a leányzónk sírását látva megközelítette, próbálta vigasztalni, sőt meg akarta puszilni, de erre elszaladt a kis édibédink. :) Ekkor már egy biztonsági szakember is arra sétált. Lehet, csak véletlen, de eléggé méregetett bennünket. :D Mondjuk a központjuk a játszóház emeletén van; elképzelhető, hogy csak arra libbent. (Megnézte, hogy mi a szitu, aztán visszament az előző helyére.) Amúgy ahhoz képest, amennyire régebben megviselt egy hasonló eset, most már szinte elhanyagolható. Jó, izzadtam, mint egy ló; a gyomrom összeszorult; de az nagyon nem érdekelt, hogy csomóan bámultak, méregettek. Fejlődök kérem szépen! :)
Nagy nehezen megnyugodott. Sikeresen elballagtunk a buszhoz (ő persze annyira fáradt volt, hogy az apja nyakán utazott). Na de a buszon... Szétröhögtem magam. :D Mostanában sokszor beszél a kukiról (nekem még kicsit korai az érdeklődése, de gondolom az oviban ez téma vagy fogalmam sincs, hogy honnan hozza; de az tuti, hogy nem tőlünk, mert nem így nevezzük a nemi szerveket). A buszon jó pár percen keresztül elkezdett beszélni a kukiról. Kezdte azzal, hogy "kukikukikuki". Ekkor még lehetett volna azzal magyarázkodni, hogy az egyik mesében a papagáj vagy valami jószágot Kukinak hívnak (asszem a Dórában, de nem bizti, rég láttam már szerencsére, most a Minion a sláger, amelyben fülemnek kedves zenék vannak :) így idegsokkot sem kapok tőle, mint Dórcitól vagy a Kerekmesétől ). Na de ami utána jött... Az durva. Elkezdte nem kis hangerővel ecsetelni a zsúfolt járművön, hogy "kukit beleteszi punába" és hogy "szereti a kukit". És ezeket persze többször ismételte és gondolom még a sofőr is hallotta elől, pedig hátul ültünk. o.O Kicsit zavarban voltam, de ugyanakkor jót derültem rajta. Az oviról keveset mesél, sőt, szinte semmit; ha kérdezem, akkor sem igazán, bár már azért vannak előrelépések. A késleltetett echolálásából tudok azért erre-arra következtetni. Pl., szerintem az egyik kisfiú megmutathatta a pipilőjét.
Ovis fotózás: Nem vagyok elragadtatva... Történt ugyanis, hogy előző hét vége felé kiírták az ajtóra, hogy e hét közepén jön a fotós, "alkalomhoz illően legyenek a gyerekek öltöztetve". Okés. Kiválasztottam egy szerintem szupercsinos szoknyát, hozzá illő harisnyát, pólót. A fotózás reggelén kérdeztem az óvónőnket, hogy ráadjam -e a csinit? (Félfüllel hallottam előtte, hogy más szülőkkel beszélték, hogy majd ők átöltöztetik, nehogy lekajázzák tízórainál... gondoltam én naiv, hogy ez ránk is vonatkozhat akár, ezért bátorkodtam rákérdezni.) Az óvónő mondta, hogy ne adjam rá, majd ők megteszik kaja után. Mondtam, hogy ott lesz a zöld zacsiban. "Jó, jó, persze, majd átöltöztetjük" mondat kapcsán megnyugodva jöttem haza. Kár volt. :( Ugyanis mikor mentem érte, közölte az óvónő, hogy hát elfelejtették átöltöztetni. (Nem akarok senkit sem bántani, de basztikuli, egy kis létszámú csoportról van szó, amire ketten vannak...) Semmi bocs vazze vagy valami, nekem a közlésmód majdnem annyira fájt, mint az, hogy hagyták egy csúnya, kifakult fekete színű, koszos CICANADRÁGBAN; csíkos, cipőjéhez nem illő zokniban és egy sima pulcsiban a fotómasina elé állítani... Annyira lefagytam, hogy csak arra emlékszem, hogy a bőgés kerülgetett, vörösödött a fejem, a vérnyomásom szerintem az egekben volt és csak annyit tudtam makogni, hogy csóré lány, hogy fog majd mutatni a képeken, mire megnyugtatott az óvónő, hogy ne aggódjak, csak a szánkós képen fog látszani a naci. Hát köszke... :/ És a csoportkép??? Aki régebb óta olvas, tudhatja rólam, hogy a különcség nem zavar, a lányom 1 évig szegregált csopiba járt, nem vagyok egy külsőségekre nagyon adó valaki; de van olyan is olykor, hogy nem bánnám, ha nem lógnánk ki a sorból. Legalább csak évente egyszer-kétszer... Megkockáztatom, hogy szerintem ő lesz az egyetlen kislány, aki cicanaciban fog feszíteni az ovis képeken, nem pedig szoknyácskában. Tényleg nem egy olyan nagy dolog, és ez legyen a legnagyobb bajom, de akkor is rosszul esett! És az is bennem van, hogy előző nap felpróbáltattam vele. És az az öröm az arcán, ahogy pörgött a szoknyában és mondta, hogy ő most hercegnő és csinos... Egyem is meg! Ekkor és reggel is felhívtam rá a figyelmét, hogy a csini szoknyában lesz majd lefényképezve, de hát a drágám gondolom vagy elfelejtett vagy nem mert szólni. :/ Mások meg ugye tettek rá magasról. És azért is bosszant mindez, mert direkt rákérdeztem!!! Mindegy, sima játszós ruciban is gyönyörűséges, szóval nem kapok idegrohamot, de azért nah... Zavar. Mondta az óvónő, hogy hát az egyik csoporttársa utána átöltöztette és a másik csoportnál készült róla csini ruhában is kép. Erre én elkezdtem örömködni, hogy juhú, de gyorsan lekerült az arcomról a mosoly, mert közölte, hogy ott nem mosolygott, nem lettek jók a képek (gondolom a fotós is már türelmetlen lehetett, meg ő sem értette, hogy miért ismétlik meg...) Ezután végighallgathattam, hogy a leányzó egyik csoporttársáról az anyukája kérésére készült kiengedett hajú és copfos kép is... Faszom, az csak frizkó! Nálunk meg az egész öltözékére szartak, már bocsánat... Mindegy, legalább nem megy rá a gatyánk (szerintem pofátlanul sokat kérnek a képekért...).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése