lassandebiztosan

2014. április 29., kedd

Történelmi nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Muszáj megörökítenem, hogy bizony ma megtörtént az, ami űberállatjól esett. Az történt, hogy a Cukival fejlesztés után (ott is ügyi és együttműködő volt) elmentem játszótérre, hisz esős időt mondtak a meteorológusok az elkövetkező napokra, gondoltam már ránk fér egy kis játszóterezés.
Voltunk a számomra rettegett kutas játszin is és mikor trutymózni akart, rászóltam, mondtam neki, hogy ha vizezik, akkor megyünk haza. Szerencsére végre kezdi kapiskálni az összefüggéseket, így bár azért huncut meg dacos és próbált ellenszegülni, mégis eltántorítható volt!!! Ez megdöbbentő és csodás érzés!!! :)
Rajzoltam neki a homokba amit kért, hintázott, rugós játékozott (ez az előre hátra hinta-palintás valami, ezt nem régóta van kedve használni) és ami még nagyon kellemes dolog volt, hogy legutóbb sikerült valahogy ráimádkoznom a mérleghintára. Ekkor csak mi voltunk lent, így én voltam az ellenpóluson. De most voltak mások is és magától odament egy anyukájával mérleghintázó kiskrapekhez és átvette az anyuka feladatát. :) Jó, a kiscsávesz próbált szemkontaktust teremteni és hasonlók, a Cuki meg nem, de hát nincs ezen mit nagyon csodálkozni; a lényeg, hogy már kezd közeledni gyerekek felé és utánozni is igyekszik őket. Ez óriási dolog, hisz eddig inkább bezárult, szóval el vagyok ájulva teljesen! :)

Aztán kérdeztem párszor, hogy nem iszol -é, míg egyszer csak erre a kérdésemre az volt a reakciója, hogy bele próbált mászni a babakocsiba, eddig még soha nem csinált ilyet!!! Segítettem neki, belecsücsült, bekötöttem, odaadtam a "barackot" (csak és kizárólag Avent-es cumisüvegből hajlandó inni Cappy őszi -vagy sárgabaracklevet hígítva és nálunk ez a barack). Majd megmutattam neki a napirendi kártyákat (haza-levetkőzünk-kézmosás-CSOKI). És annyira jó volt, hisz csak úgy simán tolnom kellett a babakocsit, semmi dühroham, semmi kapálózás, semmi babakocsiból kifordulni igyekvés! Nem kellett a hátsó két keréken egyensúlyozva tolnom (ha tombol, akkor muszáj így tolnom, hisz ha nem teszem ezt, akkor beakasztja az első kerekekbe a lábát...)

Ha a csodákból még nem lett volna elég, akkor elmondom, hogy mindezek után egyedül felment a lépcsőn és nem tiltakozott. Egyszer ült le, de rá bírtam venni, hogy jöjjön tovább. Aztán a kézmosás is lazán ment és természetesen megkapta a jutalom csokit. :)
Elábrándoztam azon, hogy mennyire jó lenne már, ha a játszóterezések és a hazautak legalább fele hasonlóan zajlana és nem csatakosra izzadva, gyomorgörccsel kellene felcibálnom, és ő sem őrjöngene közben mindig úgy, mint akit nyúznak... Bízom benne, hogy egyre több lesz az ilyen feljövetel! :) Olyan sok erőt adnak az ilyenek. (Csak nem szabad ilyenkor abba a hibába esni, amibe már volt szerencsém belefutni, hogy a legközelebbi játszóterezésnél is elvárok egy hasonló könnyű, problémamentes feljövetelt. És ha mégis tombolás a vége, nem szabad elkeserednem! Amúgy esküszöm, hogy ha tízből egyszer így sikerülne hazajönnünk átlagosan, akkor az már akkora sikerélmény lenne, hogy nem igaz és a félelmeim is csökkennének!

Apró betűvel jegyzem meg, hogy az idilli napba az egy hangyafasznyit belerondított, hogy bár hamar kelt, tornás fejlesztésen volt, majd játszótereztünk is, és már ott láttam rajta, hogy álmos, mégsem volt hajlandó délután aludni... Hiperaktív!!! Energiabomba!!! :) De ebben is van persze jó dolog: este tök hamar kidőlt... :D  

Áprilisi körömkihívás 6. - Pillangó






Máris elérkeztünk Manna áprilisi kihívásának utolsó fordulójához.

Ha lenne kézügyességem és megfelelő eszköztáram, akkor legszívesebben egy ilyen manikűrrel rukkoltam volna elő, de hát nem tartok itt... :/ Pedig annyira tetszik, hogy nem igaz...

Összességében egyszerűnek tűnik a megvalósítása szerintem, de azért kell hozzá stabil kéz és hasonlók, bele sem mertem fogni... Oda meg vissza vagyok az ilyen típusú lepkeszárny ábrázolásért és ha addig élek is, de valamikor biztos lesz ilyen manikűröm, az biztos! :)

Forrás: Pinterest


Maradtam egy jóval egyszerűbb megoldásnál. Közben eléggé beleszerettem ebbe a jelenleg felhasznált Essence lakkba. Akciósan vettem valami potom pénzért. Tipikusan az a körömlakk, aminek a szépségét nem tudom képekben visszaadni, pedig igyekeztem, de élőben valahogy sokkal különlegesebb. Nem is tudom behatárolni igazán a színét, de talán olyan zöldes-lilás-bordós.




Felhasznált lakkok:
*Essence 122 chic reloaded
*Moyra No. 03
*MoyraNo. 253
*Essence sealing top coat


2014. április 28., hétfő

Óvodai beiratkozás

Bizony, eljött ez az idő is, vagyis a drágánk be lett íratva az oviba. :) Kész nagylány már! Nem is tudtam egyébkén, hogy ma meg holnap van a beiratkozás, valahogy nem verték nagydobra és bár sokszor sétáltatom Fickót az ovi közelében (aminek bejáratával szemben van a bölcsi bejárata is, ahol bezzeg a kapura ki van függesztve, hogy mikor lesz beíratás...) De olyan rendes fejlesztőnk van, hogy felhívott ma, így nem késtünk le róla.

És az Embör is olyan jófej volt, hogy visszaadta az életkedvemet! :) Felhívott, rágódtam, hogy hogy oldjuk meg az ovis dolgot. Jó, persze, lehetne a csajszival is menni, de most nem volt hangulatom ahhoz, hogy megvaduljon a babakocsiban vagy hogy császkáljon a szélrózsa minden irányába vagy dühroham közepette (mármint az ő dührohama közben) figyeljek az elhangzottakra szituhoz sem volt kedvem, így azt terveztem, hogy mozgósítjuk anyut és egyedül megyek. Holnap. De !önként! ajánlotta fel a férjemuram, hogy majd ő lemegy meló után és jól beíratja. Komolyan nagyon jól esett, mert mostanában azt is észrevettem, hogy ha kérek egy kb. 1 percnyi elfoglaltsággal járó valamit, amit én nem tudok könnyen megoldani, húzza a száját ezerrel. De most egy szóval sem kértem rá, hogy segítsen, és ez a felajánlás olyan nagy meglepetés volt, hogy elájultam, meghatódtam. Most ezáltal azt érzem, hogy újra egyfelé evezünk, összetartunk és számíthatunk egymásra. Mármint ezek eddig is jócskán nyilvánvalóak voltak, csak valahogy az utóbbi időkben mintha nem mentek volna olajozottan a dolgok. De ez most nagyon jókor jött! :)

Azért sem volt nagy kedvem menni, mert az ovivezetővel volt már egy kisebb incidensem, mikor a bölcsibe írattam a csajszit és onnan átküldött a bölcsi vezetője, hogy dumáljak már egy kicsit vele is, hogy mi lenne a legmegfelelőbb megoldás. És hát velem annyira nem volt hú de cuki. Főleg a szobatisztaságon ütköztünk, hisz én azért nehezményeztem, hogy egy spéci csoportban mééé feltétel a szobatisztaság, miközben törvényileg nincs ilyen kikötés elméletileg még a sima csoportokban sem. De könnyen kimentette magát azzal, hogy tudja a rendeleteket, de nincs meg a tárgyi feltétel a tisztába tevéshez, így elutasíthatja az ovi a pelusosokat. De ez komolyan abszurdum szerintem... A lényeg, hogy férjemnek is előhozakodott a tárgyi feltételek hiányosságával, de megörült, mikor megtudta, hogy csak félnapos lesz a leány, hisz ápolásin vagyok. Komolyan, ha az kell, akkor ha betrottyant vagy túl pisis, akkor telefonáljanak, felkacimbálom, tisztába teszem (szerencsére az otthonunkban megvannak a tárgyi feltételek... :P :P :P) és visszaviszem. Amúgy bár nem ismerem a tárgyi feltételeket, de lehet, hogy nem lenne lehetetlen beszerezni őket, szerintem itt egész másról van szó. Nem hinném, hogy egy kiba' tisztába tételhez olyan sok dolog kell és hogy ennyi anyagi forrást nem tud előteremteni egy kisváros önkormányzata az általa fenntartott ovinak, ami vállalta a bonyolultabb gyerkőcök fogadását is... Már azt is elterveztem a bölcsis beíratáskor 1 évvel ezelőtt, hogy ha emiatt nem szeretnék fogadni a lányt és inkább bölcsiben helyeztetnék el, akkor minden követ meg fogok mozgatni, hogy csak azért, mert pelusos, ne essen ki a megfelelő intézményi rendszerből, ahol megfelelő kezekben van. Médiától kezdve érdekvédelmi szervezetekhez is fordulnék az hóttuti! Azért is szeretném, hogy ovis legyen, hisz ott rendesen lenne napirend, fejlesztések, tapasztalt, jól képzett gondozók felügyelnék, míg a bölcsiben nem hinném, hogy ez megvalósítható lenne (pláne, hogy elég kevés bölcsisnek van auti diagnózisa...és max integráló csoport van, ha jól tudom, és a csajszi fejlesztéséhez most igenis kell a spéci csoport!) Mondjuk ki is van jelölve ugye ez az ovi, és mikor a szak.bizottságtól felhívtak, hogy belemegyek -e abba, hogy nem integrálják, hanem speciális csoportban szeretnék elhelyezni, akkor azért rákérdeztem a szobatisztaságra, és azt vettem ki a hölgy szavaiból, hogy fél napra mindenképp be kell venniük.

Amit még fontosnak tartok megjegyezni, hogy ismét nagyon örülök, hogy nem hagytuk magunkat és mentünk a fejünk után. Ugye volt egy vidéki gyermekpszichiátriai vizsgálat, ami elég érdekes volt... Olyanokat mondtak, hogy nem igaz, vicc kategória volt az egész, hamarabb le is léptünk... Na, de ezen időszakban megkaptam több helyről azt, hogy gyökér vagyok, mit loholok a diagnózisért, hát nem mindegy, hogy marad -e a vidéki vizsgálat eredménye, vagyis hogy kevert specifikus fejlődési zavara van vagy pedig hivatalosan is kiderül, hogy autista? (meg hát egyébként is csak visszahúzódó személyiség, mondta volt egy pszichológus exbarinőm a diag. előtt pár hónappal...) Rohadtul nem mindegy!!! Ez már a fejlesztések számában sem elhanyagolható, hisz a kevert speckóra heti 2 óra, míg az autizmusra 4 óra jár. Végül is "csak" a duplája... És akinek nincs lóvéja maszek fejlesztésre, nagyon is sokat jelent az a heti 2 óra plusz! A másik, hogy az oviból most egy kevert spec. fejl. zavarral lazán eltanácsolhattak volna bennünket a szobatisztaság hiánya miatt, hisz ez a diagnózis jóval megfoghatatlanabb és úgymond enyhébb, mint az autizmus, aminél bizony igenis fontos a SPECIFIKUS fejlesztés, ellátás, így nem tudják átpakolni bölcsibe, hisz ki van jelölve a spéci ovis csoport... Itt is vannak azért variálások, hisz elméletileg a Cuki a "szelídebb", enyhébb spéci csopiba került volna, de állítólag valami törvényi bizbasz miatt nem lesz két csoport... Mindegy, a lényeg az, hogy az egyik óvónő (vagy gyógypedagógus vagy mindkettő, fogalmam sincs, hogy mi a végzettsége, de mindenhonnan kizárólag azt hallom, hogy az egész életét a spéci gyerkőcöknek, főleg autistáknak szentelte, tapasztalt, elhivatott, iszonyú jó szakember) a "kacifántosabb" csoportban lett volna, de így az összevonás által a csemetém is az ő kezei közé kerül, aminek örülök. Szóval nyugi van! :)

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog majd szólni az ovihoz a kisasszony. :) Féltem, de közben meg várom is... És bevallom, azért fura érzés, hogy speciális csoportba kellett íratni, de megnyugtat az a tudat, hogy ott lesz elméletileg a legjobb helye. És azt is érzem, hogy ha most belemegyek abba, hogy spéci csoportba kerül, akkor kap egy olyan alapot, amit dobbantóként tud majd használni ahhoz, hogy esetleg ált.iskolában már integrálható legyen és komolyabb nehézségek nélkül be tudjon illeszkedni (a fejlettségi szintjét és az autizmusról olvasottakat figyelembe véve úgy érzem, hogy ha most foggal-körömmel ragaszkodnék az integráló ovis csoporthoz, azzal megnehezíteném a jelenét/jövőjét és esetleg elvenném tőle azt az esélyt, hogy az iskolában ne spéci osztályba/intézménybe kerüljön).

Gyerekszoba dilemma

Az úgy volt, hogy mikor birtokba vettük a lakást, akkor olyan jó állapotban volt, hogy kár lett volna kifesteni meg ilyenek, így maradt minden olyan, amilyen (meg miből sem lett volna, hisz azért a lakásvásárlás járulékos költségei se semmik...). És bár egy korosabb hölgytől vettük, a színekkel sem volt gondunk. Jó, a retró konyhabútor piros karika fogantyújait azért átfestettem, mert az számomra brutális (anyáméknál is ilyen van és hát nem annyira jó emlékeket ébreszt fel bennem...)

De elérkeztünk oda, hogy festeni kell, lelaktuk a kéglit. És itt jön a nagy kérdés, hogy vajon milyen színű legyen a leányzó szobája? Azt hittem, hogy könnyebb lesz eldöntenem, de tévedtem. Szőnyeget is szeretnénk cserélni és annak is összhangban kellene lennie a fallal. Most amúgy az ablakos és az azzal szemközti fal sötétnarancs, míg a másik két fal világosabb, sárgásabb árnyalatú. (Ja, nem nyertünk egyébként a lottón, csak elméletileg lesz egy kis örökség, és abból tervezgetünk.)

Még azt sem sikerült eldöntenem, hogy egyszínű legyen vagy se... Annyi minden tetszik, hogy nagyon nehéz választani... Bújom a netet inspirációkat kutatva. Mondjuk ez jó, mert legalább addig sem a f*szságaimon töprengek... :D

Szívem szerint szürke-rózsaszín irányba mennék. De közben tetszik a pasztell zöld fal + sötétlila szőnyeg kombó is, és a fordítottja is, szóval teljesen tanácstalan vagyok...

Forrás: Pinterest Ez a színkombináció áll hozzám a legközelebb, talán úgy, hogy a fal ilyen zöld, a szőnyeg pedig lila.

Forrás: Pinterest

Forrás: Pinterest

Forrás: Pinterest

Forrás: Pinterest

Forrás: Pinterest

2014. április 27., vasárnap

Ha már így benne vagyok a rinyában, akkor költői kérdést is van kedvem feszegetni

A költői kérdés meg az most nekem, hogy vajon miért kefélnek lépnek félre az emberek? Ez úgy jutott eszembe, hogy ugye most nagyon hú de elemezzük a dolgokat és keressük az élet értelmét periódusomban vagyok és ilyenkor ilyesmiken is szoktam csámcsogni...

Kamaszként volt, hogy félreizéltem, de az akkor volt. Fiatal voltam és bohó. És a nem szerelmemet csaltam meg a szerelmemmel (persze ez nem mentesít az alól, hogy csúnya dolog volt részemrül...) Nah, de ami elindította bennem ezt a dolgot, az az, hogy kíváncsi lennék a miértekre. Nem biztos, hogy így van, de én úgy képzelem, hogy a férfiak az esetlegesen megritkult együttlétek miatt kacsintgatnak félre legtöbbször, míg a nők inkább azért, hogy megkapják azt a gyengédséget, figyelmet, szenvedélyt, ami a kapcsolatok elejére jellemző inkább.

Az ezen való agyalást az indította el, hogy valamelyik nap loholtam a csajszival fejlesztésre, szakadt az eső, így esőkabátban száguldoztam, fejemen kapucni, és az egyik legkedvesebb, legudvariasabb munkatársam az út túloldaláról integetett. Ez olyan jól esett, hogy hihetetlen. Nem, egy integetés miatt nem szeretnék vele lefeküdni és szerelmes sem lettem (pár évvel idősebb is nálam, szerintem akár még az apám is lehetne korilag; nem, mintha ez olyan lényeges momentum lenne, mindig is az idősebbekre buktam... :P), de ez az eset is szembesített azzal, hogy milyen jó, mikor figyelnek az emberre vagy legalábbis észreveszik a létezését, emberszámba veszik, emlékeznek rá (csomó munkatársam nem ismer fel, vagy legalábbis b*szik köszönni, oké, elég átlag fejem van és nem sokat dolgoztam ott, na de akkor is...). Ez így szerintem amúgy most rohadtul nem érthető vagy könnyen félreérthető. Azoknak üzenem, akik személyesen is ismernek bennünket, hogy ezt meséltem az uramnak is, szóval fölösleges árulkodni... ;) :P

Még az előzőhöz pár mondat


  • Miközben Fickóval voltam lent pisi-kaka körön (egyre ügyesebb a drágám), azon agyaltam, hogy milyen rég sétáltunk kézen fogva az Embörrel. :(
  • A szexen kívül nem sok mindent csinálunk közösen...
  • Hiányzik. Mármint az, ami régen volt. Persze, minden változik, de akkor is... Nem utáljuk egymást (legalábbis én őt biztos nem), válni sem akarunk, szóval nincs itt minden veszve, de valahogy most olyan fura nekem minden.
  • Sajnálom, hogy a terveim közül nem sok jött össze, és ami sikerült, az sem pont úgy, ahogy elképzeltem. 

Nyafff

Tegnap kollektív depi történt. Vagy valami olyasmi. Kidőltünk és miközben a délutáni alvásra készülődtünk, Emberrel megállapítottuk, hogy aludni szeretünk a legjobban. o.O És ez olyan szarul hangzik. Asszem nem sikerült átprogramoznom az agyam, lehet, hogy soha nem is fog sikerülni és maradok egy megkeseredett, hisztis picsa... :(

Általában férjemmel külön-külön szoktunk megkeseredni, így az éppen nem szomorkodó azért tud lelket önteni a másikba. De most nem ez történt. Szerintem kicsit besokalltunk, elfáradtunk. Tudni kell, hogy az Ember rend -és tisztaságmániás, én meg egy trehány, lusta disznó vagyok. Egy darabig jó a tűz és víz felállás, de pár év alatt azért tud megterhelő lenni. Amióta ilyen fulldepi üzemmódban vegetálok, azóta még jobban meglustultam és megcsinálnám én, de mire odajutok, legtöbbször beelőz (jó, azért nyilván szoktam csinálni dolgokat, előfordul olyan is, hogy főzök meg hasonlók). Csak ő ugye dolgozik és nem érzem jól magam attól, hogy itthon meresztem a picsámat, ő hazajön melóból és kezdheti a következő műszakot. Közben a lány is rá van tapadva, mert hát apaszíve. Pénteken céges buliban volt, hajnal 2-re ért haza, így reggeltől estig egyedül voltam a Cukival. És hááát érdekes volt... Vagy inkább nehéz. Meg úgy éreztem, hogy börtön a lakásom. A kutyát sem tudtam levinni sétálni. Nincs se lelki se fizikai erőm, hogy egyedül vigyem le (és fel) kettőjüket. És olyan magányosnak is  éreztem magam. Mondjuk ez nem csak pénteken volt, gyakran előforduló állapot nálam. Mert hát a leányzóval nem lehet beszélgetni, férjemmel sem (utál beszélgetni, meg mindig azzal jön, hogy a melóban sokat kell dumálnia, itthon már nincs kedve, egyébként meg szerintem lehet, hogy auti a drágám és ez is közrejátszik abban, hogy ha hajlandó is kommunikálni, legtöbbször egyoldalúan teszi...)

A fáradtságunk, fásultságunk, rosszkedvünk oka meg szerintem az lehet, hogy nem vagyunk tehermentesítve. Ez is szarul hangzik, tudom én. És azt is tudom, hogy nem a nagyszülőknek szültem, de olyan jó lenne néha lepasszolni a csemetét. Csak néha... Anyám át szokott jönni, ha mondjuk valami hivatalos ügyem van, de hát rá nem szívesen bízom se a gyerekemet, se a jószágaimat... Ezért csak olyan esetekben szoktam mozgósítani, ha muszáj. Olyané' nem hívjuk át, hogy mondjuk kettesben elmenjünk valahová. Ha meg itt van, akkor is mindent a keze alá kell tenni, sőt azt is elvárja, hogy még őt is szolgáljam ki. Heti egy fejlesztésre el szokott kísérni és olyankor tisztába szokta tenni a leányzót meg felöltözteti. És mégis, ezen a napon szoktunk legtöbbször elkésni. Kikészítem neki, hogy mit adjon rá. Erre mindig megkérdezi, hogy mit adjon rá... És a harisnyás esethez hasonló csomó szitu van, így összességében inkább hátráltat, mint segít.
Anyámnál meg lányostól nem voltam 2012 novembere óta, hisz olyan körülmények közt él, hogy én oda nem viszem a gyerekemet (gyűjtögető, alkoholista az apám, meg az a személy is piás + köcsög, aki ugyanazon a lyukon jött ki, mint én, bár ő nem lakik ott, de bármikor megjelenhet...)
Anyósom meg dolgozik, sokszor szombaton is, fáradt, így rá sem akarjuk tukmálni a gyereket...
Így marad az, hogy belenyugszunk ebbe.

És továbbra is nagyon várom a telet! Azért fejlődök is, mert pl. a virtuális térben már nem hasad meg a szívem, ha nt gyerekekről olvasok, de a való élet azért az más. Az azért oda tud baszni rendesen. Pl. múltkor is látom, hogy a pár hónappal idősebb kiscsaj vidáman hajtja a pótkerekes biciklijét (régebben motorral is száguldozott), míg én meg babakocsiba szíjazva tudok csak közlekedni a Cukival. :( Pedig neki is volt motorja, már biciklije is van, meg triciklije, és egyszerűen nem tudjuk használni őket. Jó, persze, nem hasonlítgatok, de azért látni látok és bármennyire is szeretném, hogy ne jusson el az agyvelőmig, attól még eljut. És fáj! :(

Nagy valószínűséggel internetfüggő is lettem...



A felsorolt dolgok közül vannak olyanok, amiken nem tudok változtatni. Azokon próbálok felülkerekedni, nem rágódni rajta. Amin tudnék változtatni, azon meg igenis kellene. Muszáj erőt vennem magamon, mert nem jó irányba haladok. Nem hangzik ez bonyolultnak, csak megvalósítani nem könnyű nekem...

2014. április 24., csütörtök

Félek

Egyre inkább félek a munkába állástól. Nem, nem a melótól, hisz röhejes az a 2 óra, bár fingom nincs, hogy mi lesz a melóm, hisz a munkaköröm megszűnt, leépítések voltak... :( Amúgy van egy olyan sanda gyanúm, hogy lehet, hogy csak a kötelező ideig fognak visszavenni, olyan fura volt a csoportvezető, mikor mondta, hogy egyben kiadja a felhalmozott szabikat, mert ki kell adnia (nem biztos, hogy jók az infóim, de szerintem nem kötelező egyben kivenni, de most nincs lelkierőm utánanézni), majd közölte, hogy kb. ekkor visszamegyek, dolgozok egy kicsit, aztán megint elküld szabira... És olyan furán nézett, talán mintha egy kis bűnbánás vagy sajnálat lett volna a szemében, de lehet, hogy többet látok bele a dolgokba vagy képzelődöm. Majd elválik. Azért örülnék, ha maradhatnék (pénz, figyelemelterelés, minimális hasznosságérzés miatt).

Na, de... Amitől félek, az az édesanyám. Mármint, hogy ő fog felügyelni a leányzóra, meg a kutyára, macskára.
Ma ő öltöztette a Cukit, erre nem bírta ráadni a harisnyát és miközben én is készülődtem, kétségbeesetten kiabált, hogy segítsek, mert nem megy, nem sikerül. o.O De mondom ez csak egy kiba' harisnya... Sokszor a cipőt is alig tudja rátenni. (Gyakran elgondolkodom azon, hogy hogy a picsába nőttem fel...)
A másik: reggel a kutya szanaszét fosta az előszobát. ("Örültem" nagyon...). Gyanús volt a mennyiség, meg általában akkor szokott ilyen állagút termelni, mikor bezabál. Az is gyanús volt, hogy tegnap is itt volt anyám és általában akkor szokott ilyen rossz lenni az emésztése az ebnek, mikor anyuval van hagyva felügyelet nélkül. Ma rákérdeztem és nem csalt a megérzésem... Bevallotta, hogy adott neki napközben enni, mert olyan könyörgően nézett rá. De már komolyan mondom, hogy vagy tízszer megkértük, hogy ne tömje a kutyát, ne csokiztassa a lányt, de mintha a falnak beszélnénk. Esküszöm olyan, mint amilyen én voltam kamaszként. Már csak azért is vagy már csak azért sem... És így bízzam rá őket... A franc esne a melóba, hogy átraktak délutánra!!!

Azt a bürokata, papírimádó ... eget

Amúgy minden rendben, csak a hosszabbított gyest intézem... És természetesen megint hülye infókat kaptam. Majd ha lehiggadok elmesélem, de most nincs kedvem. A lényege, hogy papír hátán papír, érthetetlenség, és persze semmi nem automatikus, pedig nem hiszem, hogy olyan veszett dolog lenne, ha nem kellene mindent megkérvényezni, főleg olyanokat, amik törvényileg egyértelműek. Arról nem is beszélve, hogy az ügyintézés mikéntjét is úgy kell kinyomozni...

És akkor még a Diákhitel zéertének is írnom kellene kérvényt, hogy nem áll szándékomban a hosszabbított gyes alatt sem perkálni nekik. Mármint ha lenne pénzem, akkor fizetném, mert gyes alatt nem kamatozik (vagyis de, de állítólag az állam állja) és így lenne esélyem még ebben az életben visszafizetnem...

Áprilisi körömkihívás 5. - Állatok a ház körül

Manna kihívásának következő fordulójához érkeztünk. Mikor olvastam a felhívást, már akkor eldöntöttem, hogy ennél a körnél melyik állatot fogom választani. :) Nem árulom el, hogy ezmiez, vagyis inkább mik ezek a valamik a körmeimen, hisz kíváncsi vagyok, hogy vajon kitaláljátok -e... :D (kommentben várom a tippeket). Kell hozzá egy kis képzelőerő, hisz elég elvontra sikerült. o.O Első elképzelésem szerint fekete alapon szemek lettek volna csak, de gondoltam azért kicsit bonyolítok rajta. Aztán ez annyira elfajult, hogy mindenre hasonlított a végeredmény, csak arra nem, amire szerettem volna. :D Így tovább maszatoltam és ez lett belőle:

2014. április 23., szerda

Köszönöm! :)

Komolyan mondom, hogy még mindig meglepődöm , hogy ennyire figyelmes és kedves olvasóim vannak. Nekem ez olyan fura. Mármint az, hogy írok itt ezt azt, szerintem egyáltalán nem könnyed és szórakoztató olvasmány a blogom, sokszor feszültséget levezetni jövök ide, meg vinnyogni, morgolódni és hasonlók; mindezek ellenére már annyian megkerestetek, hogy küldenétek azt, amiről mondjuk megemlítem, hogy nem volna rossz, ha lenne... Esküszöm, nem tudom hová tenni. De természetesen iszonyúan jól esik és agyalok, hogy hogy a manóban tudnám meghálálni ezt a sok jóságot. Legyen az egy kedves, támogató vagy éppenséggel észhez térítő, felrázó hozzászólás vagy ajándék.

Egyszer írtam, hogy a Cuki milyen jót elpattogott a fejlesztőben lévő ugráló labdán. Megkeresett privátban egy olvasóm, és felajánlotta, hogy küld nekünk egy ilyet. :) Meg is kaptuk és oda meg vissza vagyunk tőle, igazi csajos laszti, rendszeresen kéri a Tündüs, hogy vegyük elő és itthon is szeret ráülni, ráhasalni. Vagy kézzel pattogtatni (ez házi feladatnak is ki van adva, hisz elég hipotón ugye a drágám, muszáj izmítani, ha nem szeretnénk újra Dévényt...). És a meglepit is megtaláltam a csomagban, aminek szintén nagyon örültem. Kívánságport kaptam. :) Még nem szórtam szét, mert agyalok a 3 kívánságon, de ha megállapodom abban, hogy mi legyen az a bizonyos 3, akkor szétszórom ;).



Aztán ugye arról is írtam, hogy milyen jó lenne egy golyópálya. És nagy döbbenetemre, egy másik olvasóm is felkeresett, hogy nekik van, nem használják és szívesen odaadja. Ezt a csomagot pont a Cuki szülinapján tudtam átvenni (már előbb megérkezett, de mindig akkor akarta hozni a postás, mikor mi fejlesztődtünk... ). Úgyhogy ez a csomag végeredményben szülinapi ajándék is lett. :) A küldeményben (te jó ég, ezzel a szinte szakszóval lehet, hogy elárulom, hogy hol dolgozom... :D ) a golyópálya mellett volt egy 3D-s matricacsomag, ami  szintén telitalálat (virág, lepke, csillag, a nagy kedvencek). :) És egy gyönyörűséges ruhát is kapott a tündérarcú. Én egyből beleszerettem, és rá is adtam úgy ahogy volt, farmerra, pulcsira. :) A színek is nagyon jók, meg a fazonja is. Csak félek ráadni, nehogy leegye vagy valami, hisz olyan gyönyörűséges!!!





Még egy régebben érkezett csomagról is szeretnék írni. Azért váratott magára a róla való poszt, mert azt terveztem, hogy majd akkor teszem közzé, ha létrehozom a játékot belőle, de sajnos még azóta sem jutottam oda, de szeretném megköszönni és szerintem hamarosan beizzítom a ragasztópisztolyt és felhasználom az alapanyagokat. És persze ha kész lesz, közzéteszem. Andi, a Csillagos ötös blog szerzője küldte ezt a csomagot nekem, és lehet, hogy a képek nem adják vissza, de rengeteg, különböző tapintású/színű anyagot kaptam, amiből remek fejlesztő játékot tudok majd csinálni.


Köszönöm, hogy olvastok, bátorítotok, támogattok, felráztok és hogy ennyire figyelmesek vagytok! ♥ 

2014. április 22., kedd

Csíkos-holo

Sajnos csak egy holo lakkom van (Moyra 253), pedig nagyon tetszik a többi árnyalat is. Gyönyörűek szerintem. :)

Alulra két réteg holo (én is tapasztalom, amiről többen beszámoltak, hogy a második rétegnél vigyázni kell, mert hajlamos feljönni az első és elég érdekes lesz, de ha óvatos és türelmes az ember, akkor rá lehet jönni a nyitjára).
Ezután körömdíszítő csíkokat pakoltam rá (közben olykor idegsokkot kaptam, eléggé türelemjáték...), majd kapott egy fekete réteget és kész is. A csíkoknál kitapasztaltam, hogy ha kicsi szögben húzom le őket és nem várom meg, hogy megszáradjon a lakk, akkor elég szépen lejön. Végül fedőlakkot is használtam (gyorsszárító Moyra), de valamiért bubis lett. :( Mindegy, összességében azért egész jól sikerült szerintem, nekem legalábbis tetszik. :) Valahogy úgy érzem, hogy ez olyan én vagyok, jó érzés hordani, szerintem párszor még lesznek ilyenek a körmeim.
A képeken annyira nem jön át a holo hatás, élőben sokkal jobban látszódik.

A háttérben egy kutya ólálkodott... (talán picit itt látszódik, hogy holo)

A függönyhöz is passzol a színe :P

2014. április 19., szombat

3

3 éve, vagyis 19-én jöhettünk haza a kórházból. Ha valakit érdekel, hogy miért kellett tovább "élveznünk" a kórház(ak) vendégszeretetét, mint az átlagnak, ITT elolvashatja. EMITT pedig a szabadulás napjáról írok, hát az sem volt egy egyszerű eset... (De nem is mi lettünk volna, nem? :D)


Gondoltam, írok egy kis összefoglalót, hogy milyen is most a nagylány. :)
  • Természetesen aranyfalat, angyalarcú kiscsaj. Amióta megtanult puszit osztogatni, még olvasztóbb jelenség: április 05-e óta adja rendszeresen, legnagyobb örömünkre. :)
  •  Ölelgetni is szokott bennünket, meg a jószágokat is. (Ahhoz képest, hogy honnan indultunk, ez is óriási nagy szó ám, akik régebben nem olvastak, azoknak írom, hogy másfél éves kora körül utálta a testi kontaktust, olyanra is volt példa, hogy morgott, ha megsimogattam meg ilyenek...)
  • Továbbra is nagy kedvence a mesenézés. És a szövegeik bemagolása. Hogy a csudába tud ennyit megjegyezni, azt nem tudom. (Nekem mindig is nagyon nehezen ment a szóról-szóra tanulás.)
  • Egyre többször mond kétszavas mondatokat. Mármint helyesebben fogalmazva egyre gyakrabban használja kommunikációra. Vagyis ez sem fedi teljesen a valóságot, mert az óhaját azért sokszor több szóval fejezi ki már elég rég óta, pl. "Adó nekem kekszet!", "Bekaccsojjja zenéket!" De valahogy most kezdte, hogy élménymegosztásra is használja. Pl. a fejlesztőnk is mesélte, hogy egy képkirakóson magától mondta, hogy "Labdázik cica." És itthon is egyre többször közöl így dolgokat, pl. "Fickó pisil.", "Cica dojombol.", "Eszik cica." Ha kérdezünk tőle valamit, hogy mi ez, arra rendszeresen és már régóta válaszol, de ő nem kérdezi, hogy ez vagy az micsoda (pedig olyan jó lenne falra mászni a mi ez kérdésektől...lehet, nálunk ez a korszak kimarad.). Az elvontabb kérdésekre továbbra sem igen válaszol, szóval azért jócskán egyoldalúan kommunikál (jaj, pedig de jó is lenne elcsacsogni vele, faggatózni, trécspartizni...), de ezt most nem panaszképp írom, én örülök annak, hogy legalább dumál, még ha sajátosan is. Amúgy egész nap be nem áll a szája... :D
  • Még mindig imádja a zsinórokat rázni a szeme előtt. Meg rohangálni is szeret, nem tud egy helyben maradni. :D Mikor úgy gondolja, hogy befejezte a táplálkozást, már tépi is le a nyakából az előkét, pattan le a székről (nem emlékszem, hogy írtam -e, de egy ideje már a nagy asztalnál eszik, utálta már az etetőszéket), alig lehet rávenni, hogy ugyan "kicsit töröljük már meg a szádat meg a kezedet". 
  • Játszani úgy lehet vele, hogy meghatározott helyen és strukturálva. Spontán játék nincs, és ezt így azért kicsit fura megszokni, mert az ösztönömben az van, hogy leülök mellé, elővesz/előveszek valami játékot és móka kacagás, de neeem, nálunk ez sem ilyen, hisz ilyenkor napirendi kártyák, bevonulás a szobájába a kis asztalához és ha jó passzban van, akkor hajlandó kirakni ezt azt, vagy festeni és hasonlók, majd a végén kap édességet jutalom gyanánt (persze ezt is jelezni kell neki vizuálisan, mármint hogy ha megcsinálod ezt és azt, akkor kapsz a végén csokit pl.). Már tényleg kezdem megszokni, de azért még sokszor érzem azt, hogy mennyivel másabb lehet "csak" úgy játszani a gyerekkel... Ezeket az itthoni "feladatozásokat", vagyis a jutalommal, vizuális megsegítéssel ráveszlek a játékra és igyekszem elhitetni veled, hogy ez nem is olyan rossz dolog témát inkább az apja szokta végrehajtani.
  • Erről jut eszembe, hogy továbbra is totálisan apaszíve a kisasszony. Van, hogy féltékeny is vagyok ám, mert a Cuki félszavára már ugrik az Embör, szinte ki van hegyezve a füle a töpszli hangjára; míg az én mondandómat sokszor meg sem hallja... o.O Még ilyet?! :O
  • Egyszerű utasításokat végrehajt: hozd ide, rakd oda, stb. Ez is nagyon nagy előrelépés. :)
  • Van pár rituáléja, de rájöttem, hogy ezek végül is neki és nekünk is segítségek. Olyanra gondolok, hogy mondjuk ha fürdés végén azt mondom neki, hogy gyere, kiveszlek, vége a fürdinek, akkor dührohamot kap. Ehelyett kitapasztaltuk, hogy azt kell csinálni, hogy berakjuk a békát a pohárba (én szoktam mondani, hogy álmos a béka, rakjuk bele, van, hogy ő maga helyezi be, de ha nem akkor én), majd a következő varázsmondat a kapsz barackot. Így mindenféle tiltakozás nélkül kiszedhető a kádból. :)
  • Inni ugyanúgy, csak és kizárólag variábilis fejű Avent cumisüvegből hajlandó, és szinte mindig hanyatt fekve. Jah, arról nem beszélve, hogy csak Cappy őszi/sárgabarack jöhet szóba (hígítjuk...)
  • Szobatisztasággal sehogy sem állunk. :( Egy pisi és egy kaka landolt eddig a bilibe. Ha bekakil, van, hogy szól, de van, hogy nem (kb. 50-50%). A bilin nem hajlandó megmaradni 10 másodpercnél tovább. Már egy ideje a 6-os Babydream pelust használjuk, de úgy érzem, kezd kicsi lenni (nem méretileg, inkább tudásilag). Sokszor ki is folyik, hiába nem rakjuk ritkábban tisztába. Valahogy szerintem már nem elég. Pedig nagyon bevált eddig. Kíváncsi vagyok majd a támogatott minőségére... Nemsokára megyünk a neurológushoz, aki majd ad szakorvosi javaslatot, hogy ingyenes legyen bizonyos mennyiségű pelenka. Azért ez is óriási segítség lesz. Na meg azon is agyalok, hogy venni kellene nagyobb méretű body-kat, mert hát ugye őkelme 4-5 éveseknek való cuccokat hord, és ebben a méretben, használtan én nemigen találtam body-t, pedig ahogy tapasztaltam, pelenkához nem árt ez az alsóneműféleség... Azért bízom a jó időben, már beszereztünk bugyikákat is, meg agyalok egy videón, amin én és férjem végeznénk a dolgunkat bilibe, minek végén kapnánk csokit. (van sárga ételfestékem, és műkakit is tudok gyártani :D ) Az is nehéz autiéknál, hogy őt elméletileg nem motiválja az, hogy nagylány legyen, hogy hasonlítson anyura/apura hogy utánozzon bennünket, hogy megdicsérjük (örül a dicséreteknek, el is várja, de nem motiválja) meg ilyenek. Így marad az, hogy jutifalattal megerősítjük majd a produktumokat. Csak ugye el kellene jutni előtte a pelenkán kívüli végtermék elhelyezéséig is.
3 éve azt hittük, hogy a hazaérkezéssel a nehezének vége. Lehet, hogy csöppet naivak voltunk... :D :D :D

Áprilisi körömkihívás 4. - Nyuszi/csibe



Manna kihívásának következő fordulójához érkeztünk. Nagyon tetszenek ezek a témák, olyan cukik. :) És ha bírja a körmöm (tegnap este festettem, látszódik is a párnalenyomat :D ), akkor marad húsvétra.
A méhecskés kihívásnál nagyon megtetszett ez a sárga, így most is ezt használtam. (Akciósan vettem és hát a minősége már nem a legjobb, de biztos, hogy be fogok szerezni még ilyen árnyalatot.)




Most akkor hangos vagy nem hangos a kutyánk???

A fiam iránt természetesen elfogult vagyok és egyértelműen csendesnek mondanám. Ha valamit jelez, akkor is csomószor csak köhögve/böfögve vakkantgat, és nagyon ritkán ugat, abszolút tolerálható. Csak ugye jött a szomszéd kurva hölgy beszólása, és azóta elbizonytalanodtam, meg sokszor még napközben is rettegve viszem le, nehogy ugatni merjen, mert jaj, szegény szomszédok. (Egyébként csomó szomszéd pl. magassarkú, kopogós cipőben lépcsőzik, de olyan is akad, aki meglett ember, és jön föl a gyerekével és szinte versenyt trappolnak... Én meg eskübecsszó, hogy igyekszem halk lenni, próbálok idomulni a hullaházhoz hasonló tömbhöz, és mégis beszóltak. De beszélgettem pár kutyással, és szinte kikerülhetetlen egy-egy akadékoskodó szomszéd. Ha nem lenne kutyánk, akkor másért pofáznának, szóval próbálom magam nyugtatni. Az a legnagyobb bajom, hogy nem ismerem teljesen a törvényeket/rendeleteket a társasházi kutyatartással kapcsolatban, annyi az infóm, hogy a helyi önkormányzati rendeletek mindenhol törölve lettek, helyette az országos van, amiben én nem találtam olyan részt, ami arról szólt volna, hogy a szomszédok beleegyezése kellene... De nem tudom, hogy van -e mondjuk házirend és hogy ez esetleg felülírja -e az országos rendeletet. Szóval tényleg nem tudok semmit. Írtam a menhely egyik önkéntesének, hogy hátha ő tájékozottabb.

Na, de valószínűleg tényleg nem veszettül zajos a kutyuli, hisz az ominózus, beszóló hölgyike véleménye után pár nappal, egymástól függetlenül két, másik szomszéd is nekünk szegezett egy kérdést, hogy "ez a kutya nem tud ugatni?", hisz nem szokták hallani... És a kérdezők közül az egyik alattunk lakik és hát szegényt azért sokszor sajnálom ( hisz a Cuki rendszeresen, órákon keresztül rohangál le-fel, és ez szerintem idegesítőbb lehet, mint pár vakkantás...), és mégsem bunkózik, úgyhogy le a kalappal előtte. A kötekedőnek amúgy szerintem szimplán unszimpatikusak lehetünk, és úgy gondolta, a kutya által fogást talált rajtunk. Remélem nem akarja ellenünk hangolni az "őslakosokat"!

Eddig 2:1 Fickó javára, remélem, hogy az arány marad ilyen, hisz tényleg ő a 2. leghalkabb családtag nálunk... (legcsendesebb a macska).

2014. április 18., péntek

Nevezd meg! - Ne változtasd!

Úgy döntöttem, jobb, ha kiteszem a Creative Commons logóját oldalra, a későbbi, esetleges viták elkerülése érdekében. Nem azért tartom ezt fontosnak, mert hű de hasznos/nélkülözhetetlen/qrvajó "műnek" tartom a blogom, és sírógörcsöt kapnék, ha valaki forrás nélkül idézne bármit; hanem azért, mert nem szeretnék visszaéléseket...
Az történt ugyanis, hogy tegnap fürdetés előtt egy Facebook-oldalon felfedeztem egy bejegyzésben, hogy talán a blogom egyik hozzászólását idézték... De ami furcsa volt, hogy bár idézőjelbe volt téve, mégis azért át volt kicsit fogalmazva (nővér helyett unokatestvér, stb.), de lényegében ugyanaz volt. Sajnálom, hogy nem tudtam rá reagálni (vagy legalább lementeni), mert mire net közelbe kerültem ismét, addigra már eltűnt. :( Pedig szerettem volna megkérdezni az oldal tulajdonosát, hogy vajon félreértettem, és nem az én blogomból emelt át szöveget módosítva, mégis idézőjelbe téve vagy csak puszta véletlen miatt hasonlít ennyire az adott idézet a hsz-emre. (Nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy megőrültem, de bizonyos szálak fűznek az adott oldalhoz közvetve... szóval nem tartom kizártnak a feltételezésem, de persze vádolni sem szeretnék senkit.)

És ami a fő problémám volt, az az, hogy nekem szemet szúrt (és itt lényegében rohadtul mindegy, hogy az én blogomból idézett vagy sem),  hogy idézőjelbe volt téve az ominózus hozzászólás, ami számomra azt jelenti, hogy szó szerint van idézve, de forrásmegjelölés annyi volt, hogy egy "blogon" olvasta az idéző, pedig szerintem ilyen esetekben kell, hogy honnan van a szöveg kiemelve. Ha meg át volt költve, akkor azt fel kellett volna tüntetni és elhagyni az idézőjeleket... Lehet, hogy üldözési mániás vagyok, és semmi köze ennek az egésznek a blogomhoz, de az utóbbi időkben történt negatív dolgok miatt azért bizalmatlanabb vagyok...

Éppen ezért gondoltam arra, hogy feltüntetem a "játékszabályokat". Nyugodtan lehet idézni, képeket vinni, de minden esetben kérném a pontos forrásmegjelölést és azt, hogy változtatás nélkül használjátok fel az itt talált dolgokat! És ez a blogomon lévő hozzászólásokra is ugyanúgy vonatkozik!

2014. április 16., szerda

Nincs túl nagy alvásigénye (nekem viszont lenne...)

A pozitív átváltozásom (hehe, azért kíváncsi vagyok, mennyire fog sikerülni... :D) első napján igyekszem nem felhúzni magam azon, hogy az egyszem gyermekünk tegnap este 23:30-körül aludt el, 8 előtt kelt (én 7-kor), és az álmosság halovány jelét sem látom rajta (magamon annál inkább érzem), nem volt hajlandó délután aludni semennyit sem. o.O Ki vagyok purcanva, reggel felhívtam a fejlesztőt is, és lemondtam a foglalkozást, mert annyira fáj a gigám és gyenge vagyok, hogy nem éreztem, hogy képes lennék elvinni a csajszit (oda-vissza 1 óra gyaloglás). Meg most még lazíthatok ilyen eseteknél, ha munka-ovi lesz, akkor már nem leszek ilyen kiváltságos helyzetben...
Ma enyém az esti rutin + még pizzát is kellene gyúrnom-sütnöm. :/ Még jó, hogy van Mebucain, csak kár, hogy max. 6-ot lehet bevenni belőle. o.O A csodaszeremet, ami mindig bevált, nem használhatom, mert nem lehet a dilibogyóimmal együtt szedni... :( Aspirin+C volt, ami ilyenkor pár nap alatt rendbe tett.

Ma olvastam egy nagyon jó bejegyzést, sok helyen magamra ismertem benne, igyekszem belőle tanulni, a 2. pontot is sok embernek érdemes lenne megszívlelnie:

2. A kétlábúak nem szeretik egymást. Pletykálnak a munkatársaikról, fröcsögnek a szomszédokra, utálják a kutyásokat/a macskásokat/ a kisgyerekeseket/a másképp gondolkodókat/ a másokat/ a mindenkit. Mindenki utál valakit, és még olyan is van, aki mindenkit utál. Nekem is van kevésbé szimpatikus kutya a parkban, de inkább csak nem veszek róla tudomást. Ez miért olyan nehéz a kétlábúaknak?
forrás: http://demenyakotsog.cafeblog.hu/2013/07/29/mit-csinalnak-rosszul-a-ketlabuak/



Változást AKAROK!

Nem szeretnék, hanem AKAROK!!! Az utóbbi hetekben elég sok negatív hatás ért. Legyen az netes összezörrenés vagy szóbeli beszólás. Rövid időn belül velem egyidősek hunytak el a lakókörnyezetemben. Rákban. :( Valahogy úgy van az ember az ilyenekkel, hogy áh, velem ez biztos nem fog megtörténni, lehetetlen. De most nagyon elbizonytalanodtam és valahogy átértékeltem az életemet. Valamennyire. Most tegyük fel, nekem is lehet bármikor gyógyíthatatlan betegségem (pár hónapja sokszor fáj a bal combcsontom minden ok nélkül és félek...), de akár balesetben is meghallhatok és még ez az ukrán-orosz konfliktus is félelemmel tölt el, szóval egészen szorongós vagyok az utóbbi időkben és ez nem jó. Nagyképűen valahogy azt érzem/éreztem sokszor, hogy rajtam nincs fogás, erős és legyőzhetetlen, halhatatlan vagyok, közben meg tudom, hogy dehogyis... Vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, de amiken igen, miért nem tettem meg eddig? Miért vettem/veszem el az időt a lányomtól/férjemtől/állataimtól/háztartástól/főzéstől/kedvenc blogjaimtól/saját blogomtól/levélírástól/találkozásoktól azért, hogy pl. kitöltsek egy majd 4000 karakteres szövegdobozt hsz gyanánt, hogy többedjére is próbáljam meggyőzni a másik felet teljesen feleslegesen, hisz akkora szemellenzője van az illetőnek, hogy ha letépném róla, akkor varrna magának egy újabbat? A toleranciát és elfogadást szem előtt tartva nem leszek köcsög, de nagyon vissza kell magam fognom, hogy ez sikerüljön... De menni fog, mert már nem látom értelmét a fölösleges szócséplésnek. Több privát üzenet is erről erősített meg...

És annyira de annyira felesleges erre a -ki tudja mennyi időre- beengedni azt a rengeteg negatív dolgot, ami az utóbbi időben valahogy hatványozottan ért utol (vagy csak érzékenyebben reagáltam rájuk, ki tudja...?). Vagy legalábbis ennyire a hatásuk alá kerülni, átitatódni. Nem azt szeretném, hogy ezentúl őszintétlenül vigyorogjak bele a világba és mindenről azt állítsam, hogy jaj, de szupcsi; de azt sem szeretném, hogy a siránkozás, a fölösleges harcok, az elégedetlenség és düh töltsék ki a napjaim jelentős részét...

Azért pár mondatban csak megemlékezem az utóbbi időkben ért negatív hatásokról, hátha így könnyebb lesz lezárni:

  • Kérésem ellenére a blogom mégis vitaszíntér lett és olyat kellett meglépnem, amit még soha nem tettem, vagyis hsz-eket töröltem... :( Ismét szeretném kiemelni, hogy nem a véleménynyilvánítással, egyet-nemértéssel van problémám, hanem a személyeskedéssel. És oké, itt kissé visszanyalt a fagyi, hisz a meleg témában én is személyesre vettem a figurát, de szerintem azért másabb az olyan szitu, mikor konkrét, számomra egyértelműen elítélendő hozzáállással szemben emelem fel a hangom, mintha elmegyek más blogjára fikázni egy másik bloggerinát úgy, hogy konkrét magyarázatot még privátban sem tudok a miértekről adni... Ezt a mai napig fel nem foghatom és sajnálom, hogy ez lett belőle és hogy közvetítő közegként funkcionált a blogom. :(
  • Nagyon kimerített egy Aspergeres bloggerrel (bloggerinát már nem is merek írni, mert esetleg szexista leszek... :P) való csatározásom. Lényegében elbeszéltünk egymás mellett, és mindkét fél számára falra hányt borsó volt az összes karakter. :( Olyan vitában nem szeretnék részt venni soha többé, ahol a sok-sok=az összessel (vagyis kifordítják a szavaim rendesen!), ahol az autizmussal élő szitokszó, ahol az NT-k pusztán szemét elnyomó többségnek vannak beállítva (persze, a legtöbb NT valószínűleg szarik az egészre, de rájuk kb. olyan hatással vannak az ilyen görbetükrös írások, hogy még inkább távolságtartóak lesznek az autistákkal szemben, míg pl.  autizmussal élő gyermeket/gyermekeket nevelő szülőknek fájdalmat okozhatnak ezen blog szavai. Azért is zavar ez az egész, mert amúgy a blog mondanivalója, rengeteg bejegyzése hasznos, de ezzel a hozzáállással, stílussal szerintem pont a céljaival ellentétes hatásokat, érzelmeket vált ki sok emberből; de a legőszintébben kívánom, hogy ne legyen igazam és remélem, hogy csak én vagyok olyan mimóza lelkű, hogy nekem ez nem gyerebe, zavaró, provokatív. Lehet, hogy a feminizmus kapcsán ez hatásos volt, de a feminizmus nem egyenlő szerintem az autizmussal élők érdekképviseletével!!! Egész más a kettő, nem kellene ugyanazokkal a módszerekkel harcolni. Szerintem... És azzal sem értek egyet, hogy az autistáknak ne lenne lehetőségük hallatni a hangjukat (hisz az ominózus blog szerzője erőteljesen arra célzott, hogy az autik csak biodíszletként funkcionálnak a szervezeteknél...) Ez sem ennyire fekete és fehér. Szintén csak a saját véleményem közvetítem, de számomra az ilyesfajta rendezvények, programok sokkal inkább a híd felépítését szolgálják és ezáltal a tényleges érdekképviseletet, mint a "kirekesztésre kirekesztéssel válaszolok" hozzáállás... Minden tiszteletem azoké, akik kiálltak, elmondták a véleményüket, tapasztalataikat, versüket! "Minden csak rajtad múlik" - Autista fiatalok beszéltek életükrőlKrisztiánt gyerek kora óta kíséri a kirekesztés
  • A neten kívüli világban is volt pár nézeteltérésem. Ebből az egyik, hogy egy elhagyatott környéken levettem a pórázt Fickóról és labdáztunk. Szerintem nem csak szaratni meg huggyoztatni kell levinni a kutyát, hanem legalább annyira lényeges a testmozgás és a többi kutyával való ismerkedés, szocializáció is, csak ezt sokan nem veszik figyelembe. Labdázunk-labdázunk, de hát jön arra egy kutya-gazdi kombó. Fickó meg annyira egy kis jószándékú lükepék, hogy még azzal a kutyával is pajtiskodna, aki határozottan elutasítja a közeledését. Minden ebhez menne, úgy csóvál, hogy majd leröpül a farkincája a seggéről. És hát a szóban forgó, épp arra sétáltatódott kutya is érdekesebb volt, mint a labda, és még nem teljesen behívható, így nem jött vissza, hiába üvöltöttem és ráztam a jutifalatos dobozkát. De ezzel egyidőben utánairamodtam, elnézést kértem, mire a középkorú hölgy elkezdett velem elég érdekes stílusban kajabálni, hogy hogy képzelem, hogy szabadon van a kutya, hát az övé megijedt, te jó ég, ott a kutyafuttató. Erre én azzal érveltem, hogy a kutyafuttató 4 oldala közül az egyik teljesen ki van döntve, így nem sok értelme van és közöltem vele, hogy egy hebrencs kölyökkutyáról beszélünk, aki barátkozási szándékkel közeledett, mire ő azzal jött, hogy az övé is kölyök (jah, régebben beszélgettünk, 2 éves a kutyája, az mióta kölökkor???), és hogy ha már szabadon engedem, akkor neveljem meg. Hát baszki, szerinted nem azon vagyok??? És egyértelműen nem engedném el, ha tudnám, hogy agresszív, de határozottan nem az! Nincs nagy tapasztalatom (csak 1 évnyi menhelyes meló, ahol azért sokféle temperamentumú kutya megfordult...), így annyit mondanék a kutyámról, hogy domináns szeretne sokszor lenni, de nem agresszív (sokan nem érzik a különbséget, pedig nem elhanyagolható és bízom benne, hogy ivartalanítás után a dominanciája is enyhülni fog). És egyáltalán nem bántotta a szóban forgó ebet, csak barátkozni próbált. De az a hangnem, amit a hölgy megengedett magának, hát vissza kellett fognom magam, de rendesen, és a bunkósságom annyiban kimerült, hogy nem szeretnék a  kutyája lenni... :D (Amúgy már volt arra példa, hogy megéri beszólni: a körzetes fogdokimmal is összeszólalkoztam, mikor negyed 6-kor elküldött a jóédes muteromba, miközben 7-ig van rendelés kiírás szerint, de jól jártam, mert így egy olyan sztk-s fogorvoshoz kerültem, aki iszonyú jófej, humoros és azon fogaimat is megmentette az enyészettől, amire a nem túl kedves volt doki csak annyit mondott, hogy azok nem lyukasak, vegyek Sensodynét, oszt majd halványul az elszíneződés :D...) És ekkor értettem meg, hogy mikor pórázon sétáltattam Ficak Urat, és hozzánk szaladt egy egyértelműen gazdás, szabadon lévő, barátságos kutyuli, a gazdája miért is hívta annyira kétségbeesetten vissza (mondjuk mondta is, hogy hát sokan teljesen felháborodnak, ha a kutyája meg merészeli szaglászni az övéjüket...) csak akkor még túlzásnak éreztem, de azóta már nem. Nem tudom, hogy sokan miért gondolják azt a kutyákról, hogy vérszomjas fenevadak??? Olvasni kell a testjelzéseikből és ennyi... Azért megkérdezném a hölgytől, hogy a sok szabadon kószáló kóbor ebbel mit csinál? Kinek szól be? Pedig volt már rá példa, hogy a kutyámnak neki akart menni sunyi módon, hátulról egy gazdátlan kutya...
  • Az ennél is dühítőbb momentum az, hogy hát Fickócska még nem teljesen szobatiszta. Rengeteget fejlődött, de a környékbeli kutyák gazdijainak beszámolójából ítélve azért ő sem a legegyszerűbb eset. :D Mért is lenne az, na mind1... Így igyekszünk minél többször levinni és galád módon van pofánk sokszor 21:30 körüli időpontban is leugrani vele. És hát még csak fél éves az Istenadtája, meg amúgy is kis hebrencs, főleg az esti sétáknál volt pofija vakkantani max. négyet. Nem mindig, de olykor a boldogságból fakadó izgatottságának hangot adott. Erre pár hete, a fölöttünk átellenben lakó, középkorú hölgy igencsak csúnyán nézett rám, még akkor is, ha gyerekkel mentem, a köszönésbe is majdnem belehalt... (Kutya előtt meg ott nyáladzott, hogy jaj, de cuki kislány, hát jujjj, de persze őt is "helló, viszláááát!!!"- tal illette a csajszim és milyen igaza volt. :D ) Erre múlt héten hát nem beszólt??? Aszongya, hogy: "Nem lehetne, hogy AZT a kutyát nem este fél tízkor, tízkor viszitek le sétálni, hisz ugat?" Én: "Majd igyekszünk, de egyébként kölök, és tudtommal 10-ig nincs csendháborítás, van a tömbben másik kutya is, annak ugatása nem zavar?" Szomszéd hölgyi: "Már nincs időhöz kötve a csendháborítás, a másik kutya sosem ugat, és a gazdái mielőtt ide került volna, mindenkivel aláírattak egy beleegyező nyilatkozatot..." Cáfolnám, hogy az a kutya sosem ugat, de hát a hímnemű gazdája olyan magas pozíciót tölt be, hogy szerintem ha egy lovat szerettek volna a panelba hozni, az ellen sem lett volna senkinek sem ellenvetése... o.O És egyébként mikor beköltöztünk, bennünket nem kerestek fel, hogy zavar -é a kutyájuk... Szerintem amúgy egyértelműen az van a dologban, hogy a némbernek az basztatja a csőrét, hogy nem kértünk, mi zöldfülű, suttyó új lakosok engedélyt az "őslakosoktól". Nem érdekel, hogy többen már 30 éve itt élnek, ettől még nincs semmihez sem több joguk semmihez sem. És nem is fogunk aláírásért kuncsorogni! Utánanéztem, elméletileg a helyi állattartási rendeletek megszűntek, helyettük az országos van, és többször átolvasva sem találtam olyan rendelkezést benne, hogy aláírást kellene gyűjtenem azért, hogy tarthassak kutyát (már a létszámot sem nagyon tudják szabályozni, hisz ez eléggé tiporná a tulajdonhoz való jogokat...) És amúgy azért is voltam vérig sértve, mert a macskánk után a kutya a legcsendesebb tagja a családunknak, így iszonyúan zavart, hogy neki szólt be... 
Mindegy, igyekszem lesöpörni magamról a bántó, zavaró, érthetetlen, negatív behatásokat; és azon leszek, hogy átcsoportosítsam az energiáimat, időmet a valóban fontos dolgokra! Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog ez sikerülni, remélem jócskán! :)

Amúgy meg egészen kivagyok: épp, hogy elmúlt a legutóbbi megfázásom, most megint lebetegedtem... (valahogy a tavaszi náthák mindig is jobban kiütöttek, a terhesség végén  is csomószor meg voltam fázva). Most mindenem fáj, mintha izzanának az érzőidegeim a bőrömben, hol vacogok, hol megsülök, a nyirokcsomóim bepüffedve, fejem alig forog emiatt és most nem a torkom fáj, hanem a gigám alatt. Félek, mert kiskoromban ebből hörgőgyulladás lett, remélem, most megúszom és amiben még jobban bízom, hogy a Cuki nem fog visszaesni, nem fogja elkapni tőlem!!! Drága falat, legközelebb róla írok, egyre édesebb, rengeteget változott az utóbbi időben! :)  

2014. április 15., kedd

Manikűrvadász 8. forduló

Először veszek részt Manikűrvadászaton, amit Iza indított útjára. Nagyon jó ötletnek tartom, szerintem még fogok jelentkezni. :)
A mostani forduló háziasszonya Timi, a Thimmyke lakk-kuckója blog írója
Aki engem kapott, hát ő nem olyan sok manikűr közül választhatott, de idővel majdcsak több lesz. Én szerencsésebb voltam, hisz a sorsoláson az Yndrelian Beauty Blog-ot kaptam, és ott volt miből válogatni, sok szép alkotást találhattok Yndre blogjában.

Végül, bár volt több kiszemeltem is, mégis emellett döntöttem. (A másik nagy kedvencemet IDE KATTINTVA tekinthetitek meg, szerintem valamikor megpróbálom azt is.)

A bejegyzést ITT találjátok

Sajnos nincs sok homok hatású lakkom, pedig imádom őket, így én simákat használtam, amiknek hasonlít az árnyalatuk az eredetihez. A kis glittereket meg a szálakat pontozóval rakosgattam, mert sajnos, ha lekentem az egész körmöm, akkor nagyon megváltozott a színe. :( Tegnap este csináltam és már nem volt időm és energiám az elrontott körmeimet újracsinálni, így elég érdekes, hogy az egyik kezemen ilyen, a másikon meg olyanok a körmeim. o.O :D

Ilyen lett /azért van annyi önkritikám, hogy határozottan szebb az eredeti, van még mit fejlődnöm, de bőszen gyakorlok :) /

Ez a fedőlakkos... :S

Nélküle szebbek a színek






2014. április 13., vasárnap

Áprilisi körömkihívás - Darázs/méhecske

Ez egy kapkodás végeredménye. Még fotóprogramos szépítést sem vetettem be, és hát látszik is... (milyen hullámos mán a darázs testének csíkjai. :O de mentségemül szolgáljon, hogy egy sima, hétköznapi, kissé megnyírt ecsettel próbáltam a mintát létrehozni. Ez lett belőle:




2014. április 12., szombat

Tegnap...

... a Cuki vénült 1 évet és a magyar költészet napja is ugye ezen a napon volt, ezért hoztam párat kedvenc verseim közül:





Ágnes Vanilla - Születésnapodra

Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk 
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 
Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű...



József Attila: Tedd a  kezed homlokomra

Tedd a kezed 
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.




Szabó Lőrinc: Különbéke

Ha tudtam volna régen, amit
ma már tudok,
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok,

nem fütyörésznék most az uccán
ilyen vigan:
valószínűleg felkötöttem
volna magam.

Régen, mint az álamok tékozló
más fiai, 
azt hittem, lehet a világon 
segíteni,

azt hittem, szép szó vagy erőszak
ér valamit 
s az élet, ha sokan akarjuk,
megváltozik.

Minden szörnyübb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken 
az undorom,

egyre jobban bírom az évek 
förtelmeit,
és az idő és a közöny már 
fertőtlenít.

Mert fátylát sorra dobta minden,
egymásután,
s harminchárom évem ma átlát
minden szitán:

látom, sokkal több a mocsok, mint
az ifjukor
sejteni bírta volna bennem
valamikor,

látom milyen rútúl becsapják 
a baleket,
s hogy a balek azért balek, mert
mást nem tehet,

s hogy az ész az érdek rimája,
és hogy magát
sugaras hőssé a bitang is
hogy költi át,

s ha van is, kézen-közön elvész
az ideál,
és hogy nem hozhat egyetértést, 
csak a halál, -

s mert mindez mégcsak nemis aljas,
nem szomorú,
a minden dolog apja valóban
a háború:

úgy nézzem elszát nyugalommal, 
az életet,
mint reménytelen lepratábort
vagy harcteret.

Ha egyszerre tudok meg mindent, 
hogy itt mi van,
egész biztossan felkötöttem
volna magam.

De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmessen:

különbékét ezért kötöttem
a semmivel, 
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.

2014. április 11., péntek

Szolgálati közlemény!!!

Olyat csináltam, amit még sosenem, vagyis kitöröltem hozzászólásokat... Muszáj volt meglépnem, mert hiába kértem, mégis veszekedés volt. Ezúttal szeretném megkérni az összes olvasómat, hogy itt ne vitatkozzatok egymással, ne sértegessétek egymást. Privát módon intézzétek el a nézeteltéréseket, ne személyeskedjetek, ne kötekedjetek, ne célozgassatok! A jövőre nézve is szó nélkül törölni fogok minden olyan hozzászólást, amiben egymást sértegetik a felek. Véleménykülönbségre nem vonatkozik, természetesen nem kell egyetérteni egymással és ha nem csap át személyeskedésbe a "párbeszéd", akkor maradhat. 

Ha velem van bajotok vagy kritikát szeretnétek írni rólam, a blogomról, a dolgaimról; azokat nem fogom törölni, amíg nyomdafestéket tűrő a megfogalmazás.

Mivel most kicsit jobban belemélyedtem a mai konfliktus kapcsán Disqus rejtelmeibe, megtudtam, hogy a névtelen hozzászólókat is tudom feketelistára tenni, nem lehet kijátszani álnévvel, kamureggel sem a rendszert. ;) Szóval aki nem tartja be a fentebb megfogalmazott kéréseimet, az az illető bizonyos ideig vagy végleg moderálva lesz. De, mivel van ilyen lehetőség, így arra jutottam, hogy újra lehet névtelenül is hozzászólásokat küldeni.

forrás: Pinterest