2014. április 29., kedd

Történelmi nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Muszáj megörökítenem, hogy bizony ma megtörtént az, ami űberállatjól esett. Az történt, hogy a Cukival fejlesztés után (ott is ügyi és együttműködő volt) elmentem játszótérre, hisz esős időt mondtak a meteorológusok az elkövetkező napokra, gondoltam már ránk fér egy kis játszóterezés.
Voltunk a számomra rettegett kutas játszin is és mikor trutymózni akart, rászóltam, mondtam neki, hogy ha vizezik, akkor megyünk haza. Szerencsére végre kezdi kapiskálni az összefüggéseket, így bár azért huncut meg dacos és próbált ellenszegülni, mégis eltántorítható volt!!! Ez megdöbbentő és csodás érzés!!! :)
Rajzoltam neki a homokba amit kért, hintázott, rugós játékozott (ez az előre hátra hinta-palintás valami, ezt nem régóta van kedve használni) és ami még nagyon kellemes dolog volt, hogy legutóbb sikerült valahogy ráimádkoznom a mérleghintára. Ekkor csak mi voltunk lent, így én voltam az ellenpóluson. De most voltak mások is és magától odament egy anyukájával mérleghintázó kiskrapekhez és átvette az anyuka feladatát. :) Jó, a kiscsávesz próbált szemkontaktust teremteni és hasonlók, a Cuki meg nem, de hát nincs ezen mit nagyon csodálkozni; a lényeg, hogy már kezd közeledni gyerekek felé és utánozni is igyekszik őket. Ez óriási dolog, hisz eddig inkább bezárult, szóval el vagyok ájulva teljesen! :)

Aztán kérdeztem párszor, hogy nem iszol -é, míg egyszer csak erre a kérdésemre az volt a reakciója, hogy bele próbált mászni a babakocsiba, eddig még soha nem csinált ilyet!!! Segítettem neki, belecsücsült, bekötöttem, odaadtam a "barackot" (csak és kizárólag Avent-es cumisüvegből hajlandó inni Cappy őszi -vagy sárgabaracklevet hígítva és nálunk ez a barack). Majd megmutattam neki a napirendi kártyákat (haza-levetkőzünk-kézmosás-CSOKI). És annyira jó volt, hisz csak úgy simán tolnom kellett a babakocsit, semmi dühroham, semmi kapálózás, semmi babakocsiból kifordulni igyekvés! Nem kellett a hátsó két keréken egyensúlyozva tolnom (ha tombol, akkor muszáj így tolnom, hisz ha nem teszem ezt, akkor beakasztja az első kerekekbe a lábát...)

Ha a csodákból még nem lett volna elég, akkor elmondom, hogy mindezek után egyedül felment a lépcsőn és nem tiltakozott. Egyszer ült le, de rá bírtam venni, hogy jöjjön tovább. Aztán a kézmosás is lazán ment és természetesen megkapta a jutalom csokit. :)
Elábrándoztam azon, hogy mennyire jó lenne már, ha a játszóterezések és a hazautak legalább fele hasonlóan zajlana és nem csatakosra izzadva, gyomorgörccsel kellene felcibálnom, és ő sem őrjöngene közben mindig úgy, mint akit nyúznak... Bízom benne, hogy egyre több lesz az ilyen feljövetel! :) Olyan sok erőt adnak az ilyenek. (Csak nem szabad ilyenkor abba a hibába esni, amibe már volt szerencsém belefutni, hogy a legközelebbi játszóterezésnél is elvárok egy hasonló könnyű, problémamentes feljövetelt. És ha mégis tombolás a vége, nem szabad elkeserednem! Amúgy esküszöm, hogy ha tízből egyszer így sikerülne hazajönnünk átlagosan, akkor az már akkora sikerélmény lenne, hogy nem igaz és a félelmeim is csökkennének!

Apró betűvel jegyzem meg, hogy az idilli napba az egy hangyafasznyit belerondított, hogy bár hamar kelt, tornás fejlesztésen volt, majd játszótereztünk is, és már ott láttam rajta, hogy álmos, mégsem volt hajlandó délután aludni... Hiperaktív!!! Energiabomba!!! :) De ebben is van persze jó dolog: este tök hamar kidőlt... :D  

24 megjegyzés:

  1. De jo volt olvasni! Sok-sok ilyen elmenyetek legyen.:-)
    Egyre tobb hasonlo korunal olvasom h delben nem hajlando aludni. Lilla sem. Csak o mar regota igy en mar nem hadakozom ellene ha igy alakul. :-)
    A bolcsiben alszik, itthon nem mindig.

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon-nagyon jo volt olvasni! Sok ilyer kivanok meg!

    VálaszTörlés
  3. szia, de szuper lenne, az összes drukkom megy most Nektek!!!!!!!
    Ági

    VálaszTörlés
  4. Az utánzás tök jó, nálunk szerintem a legtöbb fejlesztést a pici a nagytesótól kapja, akit mindenben utánozni akar :-)

    VálaszTörlés
  5. Ehhez nincs mit hozzátennem. Megláttad a szépet az életedben, észre is vetted, és értékeled is :) Gratu, nem csak a lánynak, neked is :)
    És valóban, ha holnap nem így jöttök haza, ne keseredj el. Bízz benne, hogy majd holnapután, vagy azután, vagy jövő szerdán ... Sose szabad feladni.

    VálaszTörlés
  6. Örülök a jó hírnek! :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm! Sok erőt adnak az ilyen pillanatok, remélem egyre több lesz belőle! :)
    Neki amúgy szerintem elég kicsi az alvásigénye, így nem is baj, hogy nem lesz az oviban délután, mert ha aludnia kellene ott, akkor esténként lehet, bajban lennénk. :)

    VálaszTörlés
  8. :) Nagyon meglepődtem, hogy ennyire gördülékenyen ment minden, meg tudnám szokni... :D

    VálaszTörlés
  9. Nagyon örülök, hogy megjelent nála az utánozás, ebből sok előnye származhat majd az oviban (is) a drágámnak. Nálunk sajnos nincs tesó.

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen, kedves vagy! :) Azért milyen fura, hogy mi, akik nem átlagosan fejlődő gyerkőcöket nevelünk, mennyire tudunk örülni a "kívülállók" számára természetes dolgoknak is. :)

    VálaszTörlés
  11. Szia. Hát igen, minden "kis" lépés felértékelődik, és amilyen mélyen lehet lenni néha, olyannyira magasan is ezektől a napokról. Imádom a blogodat, mert őszinte.

    VálaszTörlés
  12. Bettina Molnár2014. május 1. 12:18

    Szuper! :) Sok-sok hasonló pozitív élményetek legyen még!

    VálaszTörlés
  13. Jaj de jó volt olvasni! Örülök nagyon! :)

    VálaszTörlés
  14. Ezeket a "kis" lépéseket igazán szerintem tényleg csak a sorstársak érthetik meg.
    Köszönöm, örülök, hogy ezt írtad, hisz mikor anno elkezdtem még 2011-ben blogolni, akkor is azt tartottam szem előtt, hogy a lehető legőszintébben írjak, se ne szépítsek, se ne rondítsak. :)

    VálaszTörlés
  15. :) Köszönöm! Bár ma (vagyis tegnap) úgy megvadult csak úgy lazán vacsora közben, hogy csak na, de ez nem szegi kedvem és a viszonylagos optimizmusomat! :)

    VálaszTörlés
  16. Jaj, de jóóóó volt ezt olvasni!! :))) Még nagyon sok-sok ilyet kívánok neked!!!! :DDDD

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm! :) Remélem egyre több ilyenről tudok majd beszámolni! ;)

    VálaszTörlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...