lassandebiztosan

2014. április 9., szerda

Egy keszekusza poszt

Mindig eltervezem, hogy írok, aztán elmaradt... Na ne sajnáljatok, nem azért van ez, mert olyan hú de elfoglalt lennék, hanem csak mindig leragadok, elcseszem az időm, fölösleges billentyű és egérnyomkorászásra fecsérelem az energiám és még sorolhatnám. Viszont azért zavar, hogy nem örökítek meg számomra fontos dolgokat és sajnos olyan könnyen a felejtés homályába tudnak veszni az emlékek, hogy csak na. Így visszagondolva pl. tökre bánom, hogy terhesen nem vezettem semmiféle naplót. Bár az emlékek elég elevenen élnek bennem, de akkor is jó lenne visszaolvasni, hogy akkor hogyan vélekedtem a dolgokról, miket éreztem.


Nem biztos, hogy időrendben lesz, de azért próbálom összeszedni a történteket:

  • A múlthét előtti pénteken a fejlesztésen én ismét gyerekmentesültem. A fejlesztő beszélt a korai egyik pszichológusával (azután, hogy majdnem besírtam azon, hogy ő örömködött a tavasznak :D ) és arra jutottak, hogy nem árt se nekem, se a Cukinak, ha nélkülem vesz részt néhány foglalkozáson. Ilyenkor mehetek, amerre látok, jó egy kis szabadság. :) 5-10 perccel a vége előtt kell mennem, és öltöztetés közben szokott mesélni a N., hogy mi volt, hogy viselkedett. Ezen az órán azzal kezdte N., akit a Tündüs Dongi néninek hív a Bógyó és Babóca után szabadon. :D olyan édes amúgy (aki nem ismerné, annak elárulom, hogy Dongó néni egy óvónéni az ominózus mesében), hogy történt "baleset", az előzőleg játszó gyerkőc kiszórt egy kis lisztet, és abba nem szabad belelépni. Ebben az a lényeges momentum, hogy az első percekben zajlott a foglalkozás, majd Dongi néni "elaludt". Lefeküdt a matracra és csak résnyire nyitott szemmel figyelte a kiscsajszi reakcióit. :) Próbálta a drágám felhívni magára a figyelmet, mindent kipróbált a teremben, ami elő volt készítve, elment a csábító liszt közelébe is (tökéletesen lehet szórni azt is, ami remek vizuális inger, ugye...) de NEM lépett bele, nem piszkálta! Bezzeg, ha figyeltük volna, akkor szerintem már csak azért is beletapicskolt volna. :D Éljen a dackorszak!!! o.O :) Az egészből amúgy a lényeg, hogy azért a szociális dolgai nem átlagos. Vagyis egy nem auti gyerkőc vagy elkezdte volna keltegetni Dongi nénit, megnézte volna, hogy miért dőlt ki, megszólította volna és hasonlók. De neki mindazokat a szociális interakciókat, amik más gyerekeknek ösztönösen, zsigerből jönnek, azokat neki meg kell tanulnia. Mármint nem kell, de ha be szeretne illeszkedni, boldogulni akar a többségi világban, akkor nem árt...
  • Megkaptuk az emelt ápolási díjat. Nem akartam addig írni róla, míg nincs meg a határozat, de most, hogy a kezemben van, már nem tudok semmit sem elkiabálni. Ugye a gyerekorvossal kitöltettük az igénylőlapot (a szakértői bizottság és a Vadaskerti diagnózis alapján), ezt leadtuk a hívatalnak (én már csak így hívom, fingom nincs, hogy mi a járási hivatal, mi az önkormányzat, számomra ez magas...). Küldtek erre egy levelet, hogy 15 napon belül jönnek felülvizsgálni. És jöttek is. Egy hölgy a megyeszékhelyről, és jöttek még a hívatalból is. Kérdezgettek, megfigyeltek, orvosi papírokat nézegettek és végül megkaptuk. Szóval jár a gyes és az emelt ápolási különbözete, ami a mi pénztárcánkhoz mérten nem elhanyagolható összeg (nettó kb. 16 rongy). 
  • A napokban tudatosult bennem, hogy nemsokára meló! :)  Úgy várom, hogy nem igaz! :) Mikor elmentem terhes táppénzre vagy mi a tökömre, akkor el nem tudtam volna képzelni, hogy majd várni fogom, hogy visszamenjek. :O Pedig most ez van! Csak pitiáner, 2 órás részmunka, de akkor is jó lesz legalább azon intervallumon belül koncentrálni olyasmire, amiért még lóvét is kapok és abszolút nem arról szól, mint ami az elmúlt 3,5 évemet kitöltötte. Meg hát ahogy néztem a bérfejlesztésem, azért jól fog jönni a fizetésem is, bármennyire kis összeg is. (aki a kicsit nem becsüli...) Sajnálom, hogy megszüntették a munkakörömet. :( Mármint nem megszüntették, csak ugye nálunk is létszámleépítés volt és az én melómat nem háttérmunkások látják el továbbá, hanem rendes dolgozók. És ez sajnos a munkabeosztásomba is belerondít, ugyanis eddig hajnalos voltam, míg most délutános leszek. Ami felkelési szempontból kényelmesebb, de gyerekkel (ovi, ahol az ápolási miatt csak félnapos lehet...), jócskán megnehezíti a helyzetünket. Valahogy majd próbálom magam átkuncsorogni hajnali műszakra, bár nem fűzök a sikerhez nagy reményeket. Így viszont anyámat kell megfűzni, hogy vigyázzon a lányra addig, míg én dolgozom. Ez elméletileg nem is kellene, hogy gond és aggodalomforrás legyen (köpésre lakik, nem dolgozik), de ő elég érdekes teremtés. :( Sajnos nem bízom benne, rengeteg kényszeres dolga van és hiába kérjük meg dolgokra, olyan mint egy kamasz, vagy már csak azért is, vagy már csak azért sem... Csak ez mondjuk nem olyan poénos akkor, mikor megkérem, hogy ne adjon a kutyának kaját, erre teletömi azon kis idő alatt, míg nem vagyok otthon. De olyan szinten, hogy csóré kutya több ízben szétfosta a lakást... Hát persze, nem neki kellett feltakarítani, mit számít... :( De nem is az, felszedem, de basszus, százszor elmondtam neki, hogy legyen oly kedves nem zabáltatni a kutyát. De nem bírja ki... És oké, ez a kutya, de ki a franc tudja, hogy a lánnyal mit csinál/mit nem csinál, miközben mi nem vagyunk otthon. :( Nem bántja, abban biztos vagyok, viszont abban is, hogy már csak azért sem úgy csinálja a napi rutint, mint ahogy megkérjük rá. Legutóbb pl. eldugta a Cuki szent cipőfűzőit (ezeket szokta napi rendszerességgel a szemei előtt rázni, és gondolom anyám azt hitte, ha eldugja, kigyógyul az autizmusból a lány...) és másnap hiányolta a Cuki és nem győztük keresni, telefonon persze nem volt elérhető, hogy megérdeklődjük, végül szerencsére meglett. És rá vagyok kénytelen bízni a lányom, hetente négyszer. Ha nem lenne drágább egy bébiszitter, mint a fizetésem, akkor inkább felfogadnék egyet (meg vennék rejtett kamerákat), de így, hogy nem fizetnek agyon, kompromisszum kell... De mégsem tudok felhőtlenül örülni a melónak, mert itt ez a probléma. :( Én mindenképp dolgozni akarok, nekem kell, hogy kimozduljak, hogy valamennyire hasznosnak érezzem magam, hogy hozzájáruljak a kiadásokhoz, hogy legyen egy rendszer az életemben. Szóval ha anyám alkot, és nem sikerülne átkérnem magam délelőttre, akkor keresni fogok valami mást. De ez csak a legvégső esetben fog megtörténni, mert a jelenlegi melómnál talán számíthatok olyan karrierre, hogy 4 órásba átraknak. :D Álmodik a nyomor, tudom, de álmodozni ér, és szerintem nem vagyok akkora hú de beszámíthatatlan munkaerő, nem voltam táppénzen, még 39 fok feletti lázzal is mentem (jó, az első héten szökött ennyire fel a hőm, régi dolgozóként valószínűleg nem mártírkodtam volna, de akkor is na, én büszke vagyok erre, bármennyire is büdös az öndicséret. :)
  • Eljutottam arra a pontra, hogy már el tudok olvasni egy szüléstörténetet pánikroham nélkül! :) Meg a mentő szirénájától sem kapok már sírógörcsöt. Haladok-haladok! :)
  • Vissza bírtam tenni egy akciós (200 Ft-os) körömlakkot! (Ha akció+lakk kombó van a szemem előtt, az nagyon veszélyes...)
  • Összezörrentem ismét egy blogíróval. :( Aki ráadásul Aspi... Nem akartam megbántani, de engem zavar az a hozzáállás, hogy ha valaki ellenvéleményt merészel alkotni, akkor az illető már egyből lenéző, felsőbbrendűségi komplekszusoktól szenvedő, rosszindulatú, lesajnáló, rohadék, mocsok neurotipikus lény... Ismét hangsúlyoznám, hogy roppant fontos és nem elhanyagolható az érintettek véleménye, de ha ezt arroganciával, kioktatóan adják a tudtunkra, az nekünk is ugyanúgy fáj, mint ellenkezőleg... Kölcsönösség. Kölcsönös elfogadás, tisztelet. Ezt mindkét oldalnak át kellene gondolnia és azon felül szem előtt tartania. :( Ismét kiemelném, hogy nem a véleményalkotással volt bajom, hanem a stílussal, ami számomra bántó. Furcsa és rossz érzés volt visszaolvasnom egy olyan kontextusban a mondataimat, ami az el nem fogadásról, és a felsőbbrendű neurotipikus majd jól megmondja a frankót elméleten alapult, de hát evvan... :( Minden energiámmal azon vagyok (a lányom miatt is), hogy a tőlem telhető maximumon tudjak auti szemüvegen keresztül szemlélődni, de valahogy vannak dolgok, amiket nem értek, például egyik, az általam említett blogíró által is nehezményezett "autizmussal élő" kifejezés. Nem tudom felfogni, hogy ebben mi a csuda olyan bántó??? Mások meg azért hurrogtak le, mert azt mertem mondani, hogy autista a lányom, és egyből kijavítottak, hogy nem autista, hanem autizmus spektrum zavaros (ASD). És akkor most mi van??? Szerintem az autizmussal élő nem bántó, míg a spektrumzavaros azért igen... De mégis, akkor hogy merészeljem nevezni a lányom egy tulajdonságát?
  • Tegnap a fejlesztésen tök ügyi volt. :) A mozgásterapeutánk a végén meg is jegyezte, hogy hát most nem is volt semmi kihívás a csajsziban. :D Ahhoz képest, hogy az első hónapokban teljes ellenállást tanúsított, mára már eljutottunk oda, hogy a "feladatok" 90%-át örömmel és önként, mosolyogva!!! hajlandó végrehajtani (drasztikusan pozitív változást hozott a vizuális megsegítés, vagyis hogy itt is részekre lett bontva és fényképekkel illusztrálva a torna egyes részei). Akkor szokott csak méltatlankodni, mikor izomerőt kell(ene) kifejtenie, ugye még mindig hipotón és szereti is elhagyni magát, így nem tetszik neki, ha arra akarjuk rávenni, hogy egy kicsit erőlködjön :D