lassandebiztosan

2018. október 18., csütörtök

Pedagógiai jellemzés

Felmerült bennem, hogy nem -e diszgráfiás a nagylány. Nem vagyok képes eldönteni (nem is az én feladatom), hogy azért nem megy az írás, mert szorong, vagy hogy azt érzi, hogy nem tudja és ebből fakad a félelme. Mindenképp ki fogom vizsgáltatni. Egy példa: egyik rokonomnak remegett a keze, heves szívdobogása volt. Egyből megkapta, hogy pánikbeteg, Xanax-ot neki. Nem javult, sőt, rosszabbodott az állapota, mire végre kiderült, hogy a pajzsmirigyével volt gond. Szerintem ez egy jó példa arra, hogyha tényleg diszgráfiás (pajzsmirigy betegség), akkor vihetem én pszichológushoz (Xanax), de az alap probléma nem fog megszűnni, bár a szorongása valszeg enyhülni fog. De én olyan vagyok, hogy a gyökerénél szeretem megragadni a problémát. Természetesen a pszichológusi vizsgálatot is elindítottam, párhuzamosan fog menni a kettő.

Felhívtam a megyei pedagógiai szakszolgálatot, elmondta egy hölgy, hogy töltsem le a felülvizsgálati nyomtatványt, töltsem ki, csatoljam hozzá a pedagógiai véleményt és adjam fel.
Nagyon rendes volt a tanárnő, mert hamar és nagyon korrekt jellemzést írt:



2018. szeptember 23., vasárnap

Iskola 2., 3. hét

2.: Továbbra is vidáman ment iskolába, szeret oda járni.
Felhívtam, hogy kellene pszichológus, mondták, hogy egy papírt ki kellene tölteni és azzal elindítani a folyamatot. Így is tettünk, ki is töltöttem, de a 2. héten alig rágta a körmét, bőrt sem tépett, nagyon nyugis volt. Így elbizonytalanodtam, hogy kell -e külső segítség. Úgy voltam vele, hogy egyelőre halasszuk. 
Szerdán összeakasztottuk a bajszunkat, ugyanis meggyűlt a baja a 'malom' szóval, ami számára mindenáron 'maloN' lett szótagolva. Simán kimondva ment... Soha nem tévesztette ezt a betűt (nem is jellemző rá ilyesmi, kiejtésével is minden rendben, ezért sem értettem és nem értem a mai napig, hogy vajon mi okozhatta). Rengeteg időbe telt, míg nagy nehézségek árán sikerült rávenni, hogy megfelelően mondja. Ettől eltekintve minden rendben ment.
Hétvégén elkezdett tüsszentgetni, gyanús volt a nagylány. Vasárnap elmentünk Mártélyra, túráztunk, majd játszóterezett, nem tűnt betegnek. Viszont este karikásodott a szeme, de reménykedtem, hogy csak fáradt.

3.: Reggel nagyon nehezen döntöttem el, hogy vigyem, ne vigyem, mi legyen. Nagyon határesetes volt a helyzet. Nem volt még hőemelkedése sem, viszont nem nézett ki jól, a torokfájásra egyszer azt mondta, hogy nagyon, egyszer azt, hogy semennyire, hát igazodjon el így az ember. Végül úgy döntöttem, hogy akkor marad itthon, de ma volt a határidő, hogy vigyük a borítékokat a kivágott szótagokkal, így rábeszéltem, hogy vigyük be a tanító néninek, meg rá akartam kérdezni, hogy ilyen esetben a portán hánytól lehet átvenni a leckét és a házit, meg hasonlók. Egy másik anyuka is épp tárgyalt az osztályfőnökkel, ugyanerről. Mindkét esetben azt javasolta, hogy menjenek a gyerkőcök, mert most kezdik az összeolvasást, amiről ha lemaradnak, nem lesz jó, pláne az elején nehéz lesz bepótolniuk. Táskát persze voltam olyan hülye, hogy nem vittem, pedig be volt pakolva, de szerencsére nagyon közel lakunk az iskolához, így hazaszaladtam érte, nagylány meg ottmaradt. Láttam, hogy nem tetszett neki, mivel nem ez volt megbeszélve, de beleegyezett, és csak picit könnyezett a szeme az életemnek. Sajnáltam szegénykémet, de én is úgy láttam jobbnak, ha megy.
Hála tényleg csak valami enyhe lefolyású betegség söpört végig az osztályon, a tanárnő is elkapta. Napról napra jobban volt, nyűgös sem volt, jókedvvel ment a suliba.
Viszont ezen a héten délután is összevesztünk. A kiba' 1-es íráson. De ezt az előzőt megelőző bejegyzésben már írtam. Nagyon elkeseredtem, viszont péntek reggel egy fiatal nő szórólapot osztogatott az iskola/óvoda közt. Elvettem (mindig el szoktam), gyorsan rápillantottam és mikor olvastam, hogy TSMT, mondtam a hölgynek, hogy jártunk rá a korai fejlesztéskor. 
A Cuki egyik nap mondta, hogy volt külön a többiektől egy nénivel és tornáztak meg beszélgettek, ebből gondolom, hogy az fejlesztés volt. Annyira édes és annyira büszke vagyok rá, mert mondta, hogy kérdezte a néni, hogy ki a családja és Ő felsorolta, hogy apu, anyu, Móki, Fickó és Morzsi. <3 Semmit nem tudok amúgy ezen kívül a fejlesztésekről, ami azért is lenne fontos, mert ha kap TSMT-t, akkor nyilván nem viszem el külön, maszekba. Nem azért, mert nem akarok fizetni érte, hanem azért, mert szerintem sok és fölös lenne a kettő, de ebben mondjuk nem vagyok biztos. Majd kiderítem. Péntek délután megkérdeztem a tanárnőt, hogy kap -e a nagylány TSMT-t, mire a válasza az volt, hogy az meg mi... (bocsánat, de számomra fura, hogy nem tudta, remélem az autizmusról azért van több tudása, amellett, hogy volt már auti "gyereke") Mondtam neki, hogy Tervezett Szenzomotoros Tréning, mire azt felelte, hogy kap mozgásterápiát, heti 5-ször kap fejlesztést, aminek azért örültem. Mondtam neki, hogy hát a mozgásterápiából is sokféle van. Eddig jutottunk, valahogy majd kiderítem, hogy konkrétan miket kap. Ha TSMT-t is, akkor ott van a gyermek jóga, amit szintén a szórólapos hölgy tart. Szerintem az sem lenne rossz.



Iskola 1. hét

Iskolakezdés előtti nap volt az évnyitó. Ügyesen végigülte, csendben is volt, nagyon meg volt szeppenve a drágám. Volt egy kisfiú, aki lila felsőben jött el az ünnepségre, szerintem azért, mert nincs pénzük ünneplőre. :( Volt sok beszéd, oklevelek átadása, majd jöhettünk haza. Nem bántam volna, ha némi infót kapunk, annyit tudtam csak, hogy másnap fél és 3/4-ed 8 között kell érkezni és még felkísérhetjük őket, meg hogy hétfőn lesz a szülői.

Másnap reggel kissé álmosan, de annál nagyobb izgalommal készülődtünk. Olyan fura, hogy már iskolás.
A teremben egy kis időt még maradhattak a szülők, természetesen sorra készültek a fotók, szelfik, majd jönnünk kellett haza. Nehéz volt otthagyni, de ez van.
1-re mentem érte. Egy ismerős anyukával összefutottam és felmentünk a terem elé, mert azt hittük, hogy ott kell őket várni. Takarítónők kérdezték, hogy kit keresünk, mondtuk, ők pedig felvilágosítottak, hogy nemrég mentek le ebédelni és eléggé szúrós szemmel néztek ránk.
Hazajöttünk, azt mondta a nagylány, hogy tetszik neki, házi természetesen még nem volt.

Délután szülői. Én nem tudtam, hogy most kell leadni a tanszereket, de szerencsére ott volt Ember is és így hazaszaladtam. Könyveket most osztották ki (fura, az én időmben augusztus végén volt mindig). Tanárnők szimpatikusnak tűnnek. Az egyik leszidott, mert feljöttünk. Nem személy szerint, annyit mondott, hogy megdorgálták amiatt, hogy 2 szülő nem az iskola előtt várta a csemetéjét. Szerintem a takarítók köptek be bennünket, nem hiszem, hogy saját maga alatt vágták volna a fát árulkodással. Mondtam, hogy elnézést kérek, nem tudtuk, hogy ez tilos, azt hittük, hogy reggelhez hasonlóan feljöhetünk. Azt mondta nem kell elnézést kérnem, ez van.
Annyi infó zúdult ránk a 2 óra alatt, hogy én komolyan úgy éreztem magam, mint egy agymosott zombi.
Fél8 után értünk haza, ezután gyorsan becsomagoltuk a könyveit, vagyis inkább az apja, én a címkéket írtam.

Kedden sokunkat kisebb  hidegzuhanyként ért, hogy már nem mehetünk fel velük. Sorakozónál az egyik kisfiú, konkrétan a lila felsős, megkérdezte, hogy lesz -e a párja és ő mondta, hogy igen. Nagyon rendes volt a legény, még az uzsonnás dobozát is vitte a leányzónak. Nem borult ki, hogy már nem mehetek fel; szerencsére, ha nem nekünk kell szótfogadnia, akkor maximálisan szabálykövető. :D
Mentem érte 1-re, most is azt mondta, hogy tetszett neki, nem olyan mesélős típus, de ahhoz képest sok mindent megosztott.
Az osztályfőnök mondta, hogy van egy fiú, aki a szárnyai alá vette, sokat segít neki és hogy kissé problémás a srác, szokott verekedni, de ha bármi lesz, szól. A srác a lila felsős. Ismétli az elsőt. Mondta a tanárnő, hogy ez nem csak a lányomnak, hanem a kisfiúnak is hasznot hoz, mert otthon nem nagy valószínűséggel kapja meg a kellő törődést, figyelmet.

Ezen a rajzon totál meghatódtam, a segítő kisfiú készítette

Itthon nyitom ki a táskát, nincs benne semmi. Nem tudtam, hogy van -e házi, így felhívtam a tanárnőt. Mondta, hogy még ma sincs, így nem kell bemennem a könyvekért.

A hét többi napján továbbra is vidáman ment, lelkes volt még a háziknál is. A segítője mellé ültették. Viszont látszódott, hogy legbelül szorong, véresre tépte a körme melletti bőrt több helyen, a körmét pedig tövig rágta. Pénteken beszéltem a tanárnővel, mert úgy éreztem, hogy érdemes lenne pszichológus segítségét kérni, kiindulva az oviból, hisz ott is rettenetese szorongott, hasonló tünetei voltak. Tanárnő is egyetértett.

2018. szeptember 20., csütörtök

Iskolakezdés

Ami a legfontosabb és ad reményt, hogy a lentebb írottak ellenére is jókedvűen megy suliba, elmondása alapján szeret oda járni.
Heti bontásban majdnem kész a beszámoló az iskoláról. Szerettem volna, ha kissé napra készebben sikerül, de nem jött össze, de pótolni fogom. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű a kezdés, na de hogy ennyire nem... A tanító nénik szuperek, fejlesztéeket is kap, de röviden a majd 3 hét: 1.:pokol, 2.:reményteljes, 3.kétségbeesős.
Olvasással, magatartással nem lesz gond, de az önállóssággal, az írással, szorongással úgy érzem, hogy igen. Természetesen adok időt, de úgy vélem, hogy a speciális iskolában -amennyiben nem kap gyógyped.asszisztenst- jobb helye lenne. Ma pl. úgy jött haza, hogy háziként pótolnia kellett az 1-eseket, mert nem csinálta órán. Pedig tudja, hisz itthon már vagy 1 éve megy neki. Ok, nem csíkos könyvbe, de ment. Délután már csomó mindent bevetettünk az apjával, de olyan, mintha leblokkolna, szorong, bezár. Pszichológus felkeresésén is gondolkodunk.
Annyira fáj, hogy nem tudom biztosítani számára azt, amit megérdemelne, ami az ellátórendszer feladata lenne. Jelenleg ápolásin vagyok, így napköziben nem maradhat, amit nem bánok,mert nem bírná ennyi időn keresztül azt, hogy nem szabad elmennie autiba (madzagozás). De az sem ideális, hogy egy mindenféle végzettség nélküli, úgymond mezei szülőnek kell segítség nélkül tanítania délutánonként az autista lányát.

2018. augusztus 31., péntek

Nyaralás

8 év után végre eljutottunk oda, hogy nyaraljunk. Kb. ugyanoda mentünk, mint legutóbb, ahol is megfogant a kis drágánk. Nászutunkat a Mátrában/Bükkben töltöttük és nagy az esély rá, hogy a két sejtünk ott fent egyesült ;)
Alföldi lányként nekem maga a csoda a hegység, dombok. Mikor megláttam a körvonalukat, fülig ért a szám.
Sástóra mentünk először. Ja, az indulásnál 1 órás késésben voltunk, ami a későbbiekben lesz fontos tényező... Ugyanis mikor megérkeztünk, csodás napsütés, meleg, bár a távolban volt egy nem túl bizalomgerjesztő felhő. De itt a pusztában, ahol élünk, ez annyit jelent, hogy vagy esik egy picit vagy elhalad mellettünk (legtöbbször az utóbbi), dörög párat oszt csókolom. Emiatt is voltunk úgy vele, hogy nincs mitől tartanunk. Nagyot tévedtünk. Kutyák is jöttek persze velünk. Mindketten rettegnek az erős hangoktól. Mikor a kilátóhoz értünk, már egyre inkább közeledett a vihar. Felengedték volna őket is (még belépőt sem kellett volna fizetni utánuk), de pár lépcsőfok után leblokkoltak. Fogalmam sincs, hogy a tériszony vagy a dörgés vagy mindkettő miatt történt. Így én lent maradtam velük, férj meg a nagylány felmentek. Bíztunk benne, hogy kikerül az ítéletidő és majd ha ők lejönnek, akkor én is felmegyek, hát nem így történt.


Ehelyett kutyák pánikoltak, Fickó egyszer ki is tépte magát a kezemből, alig bírtam visszahívni; én sem voltam épp nyugodt, mert nagyon közel villámlott, ők meg még mindig fent voltak a fém kilátón... Nagyon aggódtam értük, férj persze fenézte felvenni a telefont. Mikor leszakadt az ég, akkor mi 3-an bemenekültünk a jegyszedő irodába. Nagyon durva, hogy a hegyek mennyire visszaverik és felerősítik a dörgést. Ijesztő volt, pláne, hogy egyszer a kilátóba is belecsapott pár 10 méterre tőlünk. Ekkor szerencsére már ők is a jegyszedőben voltak. Ok, hogy van villámhárító, de az nem garancia mindenre.
Ők csurom vizesek voltak, mi kevésbé. A cukit rábeszéltem, hogy vegyük le a pólóját, belement, a testemmel próbáltam melegíteni. Az apja el akart menni a kocsihoz száraz ruháért, de szerencse, hogy lebeszéltük róla, mert nemsokkal az ötlete után egy közeli fába is belecsapott a villám.
Nem akarok hazudni, de rohadt sokáig tartott, több mint 1 órán keresztül dühöngött az időjárás és mindezt megúsztuk volna, ha a tervek szerinti időpontban indultunk volna.

Végre elállt, átmentünk a Kékestetőre. Egyik kedvenc helyem, de most a szanatórium kissé csalódás volt, nem volt olyan állapotban, mint 8 éve. Mókusokat valszeg továbbra is lehet etetni, elképzelhető, hogy csak a vihar miatt vagy a késői időpont miatt nem lehetett velük találkozni. Viszont abszolút pozitívum, hogy a portás beengedett kutyákkal azzal a kitétellel, hogy végig pórázon lesznek.
A TV-toronyba a nagylány és én mentünk fel, embör addig elment a kutyákkal geocaching ládát keresni.
Tetszett mindkettőnknek. :)




Ezután felkerestük a szálláshelyet. Késtünk (a vihar miatt), de nem problémáztak. Átvettük a kulcsokat, nem is zavartak sokáig. Nagyon fasza vendégház volt, mindez Tarnaszentmárián. Egyetlen hátránya volt, hogy a csigalépcső rohadtul félelmetes, szerintem cseszettül nem biztonságos. Mármint nem számunkra, hanem mondom ha a gyerök elkezd alvajárni (én több éven keresztül voltam alvajáró) és leesik, akkor minimum egy törés, de inkább durvább sérüléseket szerzett volna. Megoldottuk, elbarikádoztuk az erkélyen lévő székekkel (baszott nehéz fonott vagy milyenek voltak), meg azon tárgyakkal, amiket találtunk. Fura volt, hogy az előzetes telefonos egyeztetés során a tulaj kikötötte, hogy a kutyákat ne engedjük fel az emeletre, ahol a háló van, mert hogy össze fogják karcolni a parkettát vagy laminált padlót. Őőőő, szerintem qrvára nem az előzőleg ott megszálló  kutyák karistolták meg, hanem azok a székek, amiket férjemmel ketten alig bírtunk kicibálni az erkélyről és amiket nagy valószínűséggel mások is arra használtak, hogy biztonságosabb legyen...
Úgy voltam vele, mikor telón mondta ezt a kutya fentre ne dolgot, hogy már csak azért is, de a barikád ellenére is fenn állt a veszély, hogy átférnek rajta, így ők lent princöltek 2 éjszakán át, szerencsére megértették, csak picit nyüszögtek.




Másnap Szilvásváradra igyekeztünk úgy, hogy kemény 4 órát aludtunk :D . Olyan úton mentünk autóval, hogy majd kiokádtam a belem a sok kacskaringótól, le-föltől. Azt el is felejtettem írni, hogy Morzsikám az odautazás alatt, ami kevésbé volt girbe-gurba, úgy kb. 6-szor hányt. élmény volt takarítani. :/ Ja, meg szegény embört az este folyamán a paplan alatt megcsípte egy darázs, mert hát minek a luxus szúnyogháló. :( Anélkül is bejöhetnek, ezzel tisztában vagyok, de így azért nagyobb rá az esély.
Szilvásváradon megrökönyödtem, hogy milyen bazinagy a lölő stadionja és hogy mennyire nem passzol a környezetbe. A kutyákat a szálláson hagytuk, jobb is, mert szerintem a kisvasutat nem díjazták volna, meg a le-fel menést az ősember barlangba sem. Nagyon ügyik voltak, semmiben nem tettek kárt, türelmesen vártak bennünket, volt is nagy öröm, mikor megérkeztünk.
A cuki  és én nehezen viseltük a sétát. Ő nem tudom miért, én viszont azért, mert mindkét térdem bedurrant, bedagadt, ők le is hagytak, remegő, fájó térddel nem tudtam tartani a tempót. Mindegy, túléltem, de azért kellemetlen volt. 8 éve is felmentünk, akkor nem volt semmi baja a lábamnak, bár pár kilóval könnyebb, pár évvel fiatalabb voltam, lehet, ez a titok.
Este sütögettünk tűzön szalonnát, hagymát, stb., bár a nagylány nem igazán díjazta, hamar megunta. Mindegy, kaja finom lett, jót vacsoráztunk belőle.

Szombat reggel kijelentkeztünk a szállásról, majd elmentünk az Ilona-völgyi vízeséshez. Imádom ezt a helyet is, itt is voltunk 8 éve, és a közelben lévő parkban vadkempingeztünk. :D
Most a kutyák is jöttek, hááát, Morzsi szinte minden fűszálat megszimatolt, Fickó meg sokszor húzott, nem volt egy leányálom, de ahhoz képest ügyesek voltak. A nagylány kevésbé: -mikor érünk már oda? -nem bírok tovább menni, -messze van mééég? -jajjjj, fáradt vagyok, madzagozni akarok, stb. Végre odaértünk, tetszett neki a vízesés, nekünk is. Visszafele szintén végig nyafkázott.



Délután érkeztünk az újabb szállásra, Sámsonházára. Nem volt nagyon unszimpatikus a kiadó, de mondjuk azt furcsálltam, hogy mintha próbált volna rábeszélni, hogy a kutyák ne fent aludjanak a szobában, hanem a lépcsőfordulóban, mert volt már olyan nagy kutya vendégük, akit ott a gazdája elbarikádozott. Há' mondom én biztos nem fogom őket oda bezárni, elég volt az előző 2 este viszonylag külön. Nem volt ellenvetése, annyit még kért, hogy az utcára ne engedjük ki őket, nem is szándékoztunk. Volt kert, meg hátsó nagy terület is, jól elrohangásztak.
Szombat este még egy rövidebb túrát megejtettünk, jócskán meredek és izgalmas volt, egy várromhoz vezetett. Lefele el is fikkantam. :D De a táj itt is szép volt.



Vasárnap reggel az apjával elmentek játszótérre, csórikám meg leesett egy mászókáról, de úgy, hogy a keze végighúzódott egy kötélen, ami jócskán felsértette, szerencse, hogy nem tört el neki!


Ezután nem sokkal Hollókőre mentünk. 11 fele indultunk, a házigazda természetesen már ott volt... (Amott jobb volt, hogy csak a kulcsátadáskor jöttek)  Kutyákat nem vittük, ő meg kétségbeesve kérdezte, hogy hol vannak. Mondtuk, hogy a szobában és nyugodjon meg, nem fognak ugatni, rágni, bepiszkítani. (ez egy többszobás szálló) Nem volt ellenvetése. (Este is megjelent az úr és elmondása alapján sem ugattak, csak akkor, mikor a kerti kútból húzta fel a vizet és nyikorgott, erre elkezdtek óbégatni. Bár hozzátette, hogy mért nem kötöttük ki a kertbe őket. Ja, mondom persze... Szobakutyákat kikötünk majd egy vadidegen helyre, miközben mi meg lelépünk. Logikus és biztos nem viselte volna meg őket.)
Hollókő nagyon szép hely, bár a tömeg nem igazán tetszett. A vár is szép, a kilátásról nem is beszélve.



Terveztük, hogy hétfőn még megnézünk ezt-azt, de közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy húzzunk haza. Elfáradtunk, honvágyunk volt, meg ilyenek, így útra keltünk. Visszafele szerencsére Morzsi már nem hányt, elég nyugodt utunk volt.

2018. július 17., kedd

Ápolási, tüntetés, gyűjtés

Ne tudjátok meg, hogy mennyi bejegyzés lapul a piszkozatok közt... Nem panaszképp írom, hisz időm lenne, csak nem tudom beosztani rendesen (elterveztem, hogy csinálok magamnak napirendit, hátha segítene, hogy ne csússzak el szinte mindennel), meg megyünk erre-arra, + sok mindenbe belevágtam a fejszém. Egyik és most számomra a legfontosabb, az egy gyűjtés és a pénteki tüntetés.

2 ismert személyt megkerestem azzal, hogy osszák meg. Egyikőjük azt válaszolta, hogy tett egy ígéretet, hogy vagy minden ilyen jellegű bejegyzést megoszt vagy egyet sem és az utóbbinál döntött. Válaszoltam neki, hogy köszönöm, hogy egyáltalán írt és tiszteletben tartom, de ha lehet, akkor értesítse más módon az ismerőseit vagy ha ő utal akár 2 gombóc fagyi árát, az is nagy segítség. Ezután az üzenetem után is megugrott az összeg, viszont nem annyira, mint mikor Péterfy-Novák Éva, az Egyasszony írója osztotta meg. Egyszerre volt megtisztelő és megható, hogy bizalommal fordult felém. A számláló pedig elkezdett ezerrel pörögni, amit látva olyat éreztem, hogy szavakba nem tudom önteni, de nagyon felemelő volt.


Ha módotokban áll, akkor kérlek segítsetek Ti is, hogy összejöjjön, (nincs minimális összeg, 100 Ft-is nagyban hozzájárul) hogy sikerüljön. Akár megosztással, akár felajánlással vagy mindkettővel. ;) Itt a közvetlen link: https://www.goood.hu/gyujtes-ue2zm655n4
Ha valaki aggódna, megnyugtatnám, hogy Erzsi for President is lebonyolított már ezen a portálon több gyűjtést is, teljesen megbízható. 



A másik, ami lefoglal (írogatok ennek kapcsán is ismert embereknek, csoportoknak, politikusoknak, hogy legalább osszák meg, de nem nagyon járok sikerrel) az a pénteki tüntetés, megmozdulás, vagy nevezzük akárhogy. Kérlek, ha tehetitek, gyertek el, legyünk minél többen! A megosztások és a petíció aláírása is sokat jelent! 

Esemény és az alábbi idézet forrása: https://www.facebook.com/events/2079314512389009/

"Magyarországon több mint 45 ezer ember ápolja otthon gyermekét, idős hozzátartozóját, 24 órában az év 365 napján, szabadság, szünet nélkül. Ezért a munkáért a legmagasabb összeg, amit kapnak 52.810 Ft. Ez az összeg még Romániában is 130 ezer forint és munkaviszonyként ismeri el az állam!

A családi pótlékkal együtt is maximum 75.810 forintból kell két embernek megélnie, ami egyszerűen lehetetlen Magyarországon. Ez tarthatatlan helyzet!

1. a téren látható lesz több ezer érintett ember személyes története, melyet elküldtek számunkra
2. Szeretnénk, ha sokan lennénk, ezzel is megmutatva, hogy ez egy KÖZÖS ÜGY és ezzel felhívnánk a problémára a figyelmet.

Azonnali intézkedések szükségesek!
50 000 Ft-tal emeljék az ápolási díjat és 2019. január 1-től minősítse át a kormány legalább minimálbéres munkaviszonnyá vagy foglalkoztatási jogviszonnyá."

2018. június 6., szerda

Ápolási felülvizsgálat

2 hete+1 napja voltak nálunk a kötelező felülvizsgálaton. Kedvesek voltak meg minden, de sokszor a kérdéseket olyan furán tették fel (pl. veszélyhelyzet esetén mit csinál, milyen segédeszközt használ?). És az egyik hölgy reakciói is érdekesek voltak ("Ó, hát az én 20 éves fiam is hasonló, hú az egyik ismerősöm gyereke is auti, akin egy orosz professzor segített, teljesen megváltozott a srác, nemsokára egy zártkörű előadásra fog jönni az illető csodatevő, de lesz majd nyílt előadás is és akkor majd felhívom önt, hátha maguknak is segítene) a válaszaimra. Zavarban voltam már az alap szitutól is, mert jócskán szorongós vagyok és mióta nem melózok, szinte teljesen el vagyok szeparálva a külvilágtól. Velem szemben 2 idegen nő és mindenféle kérdést tettek fel. Jogosnak tartom a felülvizsgálatokat, de basszus. Egy ilyen rendszerben, egy ilyen országban ez nagyon megalázó és ijesztő tud lenni. Igazságtalanul kevésnek tartom az összegeket és a 3 kategóriát is. Minimum 5 kellene szerintem...
Több, mint két hete gyomoridegem van, megy a hasam, szorongok. És még ma sem jött levél, úgy várom a postást, mint a messiást... Ja, és voltam olyan idióta, hogy nem olvastam el a jegyzetet, amit írt az egyik nő, hanem csak aláírtam. Hogy lehetek ilyen ostoba? Meg ahhoz is csak gratulálni tudok magamnak, hogy mikor pl. kérdezték, hogy tud -e egyedül öltözni, akkor én hosszasan kifejtettem, hogy folyamatosan ott kell lenni mellette, mondani, hogy csinálja, meg ilyenek. Közben meg azt kellett volna, hogy nem tud, oszt kész. Mert összességében nem tud... Hamarabb is jöttek volna, nem volt ellenvetésem (pénteki nap lett volna), de mondtam, hogy oviban van a gyerök. Közölte a hölgy, hogy nem gond. Végül azért nem aznap jöttek, mert hogy a céges autót más használta, gyalog meg messze vagyunk. Szóval ez is olyan fura, hogy akár az ápolt ottléte nélkül, pusztán az ápoló kikérdezés alapján döntenek. Ennyi erővel simán mondhattam volna mindenre, hogy nem tudja önállóan... Jó, nem egyszerű téma ez, hisz hogy ellenőrzik mondjuk azt, hogy tud -e egyedül tisztálkodni vagy mosdót használni? De úgy érzem, hogy valami jobb, pontosabb, összetettebb módszertan kellene.
A nallányt megnézték, hüledeztek, hogy milyen szép, kérdezősködtek a csepphintáról, hogy ez fejlesztés gyanánt van -e és hasonlók. A Cuki megölelte az egyikőjüket, ami aranyos dolog, de azért nem egy általános dolog. Ez később szóba is került, de a hölgy (a csodamódszeres) közölte, hogy ő ilyen gyerekmágnes, rengeteg csemete viselkedik így vele, ő ilyen hatással van rájuk. Itt inkább befogtam a szám, többedjére is elszámoltam 10-ig és próbáltam mosolyt erőltetni az ábrázatomra.

Ha lecsökkentik alapösszegűre és ezáltal havi 14 000 Ft-tal kevesebbet kapunk, akkor fogalmam sincs, hogy mihez kezdünk (főleg iskolakezdés előtt). Természetesen ha ez lesz, akkor fellebbezünk, de ugye az sem garancia semmire.
Nem vagyok szakértő, de az a véleményem, hogy nekünk jogosan járna még 2 évig, azután pedig remélem, hogy jelezhetem, hogy már nincs az emelt összegre szükségünk, mert önállóság terén elérte azt a szintet.
Szorítsatok kérlek, hogy mielőbb megérkezzen a határozat és megnyugtató dolgokat olvassak benne! Köszönöm! :)

2018. május 14., hétfő

Dudú

Május 6-án kirándulni mentünk. Csak a célhoz nem értünk el, mert elakadtunk a homokban. Nagyon nagy szerencsénk volt, ugyanis a közelben lévő városban (Izsák) van speciális mentő. Annyira rendesek voltak, hogy vasárnap du. is se szó se beszéd, jöttek és kivontattak bennünket az erdőből. INGYEN! Ebben az anyagias, rohanó, közönyös világban ez jócskán fura. És annyira figyelmesek voltak, hogy hideg vizet is hoztak. Nagyon jó érzés volt mindezeket átélni. Szopás volt elakadni, rossz volt kiszolgáltatottnak érezni magunkat (engem pánikroham is kerülgetett, de a nagylány miatt muszáj voltam belül, titokban átélni, mert nem szerettem volna, hogy ő is féljen), de összességében eszméletlenül pozitív élménnyel lettünk gazdagabbak. Egy nyitott tetejű terepjáróval húztak ki bennünket a homok fogságából, és az ezen járművön való utazás nagyon tetszett a Cukkernak. Jókat kacagott, ahogy lobogott a haja. :) Örök hála a mentésért a Dél-alföldi katasztrófavédelmi Off-Road és Túra, Egyesület -nek.
Egy kissé elkeseredett a nallány, hogy nem autóval megyünk haza és kimarad a szent körforgalom (van egy, amin mindig át kell mennünk...), de megértette, hogy a kocsi amellett, hogy elakadt, meg is betegedett és ezek a rendes bácsik elviszik a szerelőhöz, aki olyan, mint a doktornénik/bácsik, mi meg busszal fogunk hazajutni. Naná, hogy nem volt az Embörnél az 50%-os közalkalmazotti kedvezményre jogosító papíros, nálam meg a 90%-os mák-os... Így teljes árral kellett utaznunk, ráadásul kb. 3 perccel késtük le a közvetlen járatot, így csak hosszabb távú, átszállásos megoldás volt aznapra. Tényleg igaz, hogy a szegény embert az ág is húzza.

1 éve vettük hitelre 200 ezerért a 22 éves autót. És én nagyon megkedveltem. Szó szerint kinyílt a világ, hisz olyan helyekre tudunk ellátogatni, ahová tömegközlekedéssel nehezen vagy egyáltalán nem lehetne eljutni, és ez szuper. Szabadabbnak érzem magam, mint előtte. Biztos nem tett jót neki a homokos út, de amúgy is volt arra utaló jel, hogy van valami gond a váltóval vagy a kuplung akármivel (5ösből volt, hogy kiugrabugrált)

Ma a szerelő megnyugtató hibaforrást jelölt meg: úgy tűnik, hogy ezt fussa a büdzsénk. Nagyon nem értek hozzá, de hála nem valami veszettül drága dolog ment tönkre. :)

2018. április 29., vasárnap

Írni akartam...

...de nem megy. Igaz nincs sok izgi, de azért jó lenne megörökíteni, hogy hol tartunk (ez nem ilyen büfizünk, pukizunk dolog, hanem tényleg többünkről van szó). Igyekszem összekaparni magam, de nem megy ez sem. Röviden: Embör idegsokkos az utóbbi pár napban, a nagylány eszméletlenül és egyre inkább szemtelen, visszapöntyög, szófogadatlan, én meg jócskán depressziós kezdek lenni. Fickóban kullancs volt, így fosok a babéziózistól (Bravecto-t kap, szóval elméletileg kicsi az esélye, de pár % azért van, 1 hét lappangási idő kb.). Apám tüdején találtak egy foltot, 9-én megy CT-re (testvére tüdőrákban halt meg). Szorongok az iskolától, mert az egyik óvónő elmondása szerint ha nem lesz mellette gyógypedasszisztens, akkor nem fog menni neki az iskola. Ha ebbe az intézménybe nem tud beilleszkedni, akkor marad a kisegítő (ami ugyanezen óvónő szerint túl gyenge a nagylánynak). Másik lehetőség, hogy napi 40 km utazással átjárunk a megyeszékhelyre, ahol született, de arról az iskoláról is sok rosszat hallottam, olvastam. Kivan rendesen a nemlétező f*szom! :(

2018. január 30., kedd

Fogorvos, ovi, nátha, köhi

Ez a hétkezdés remélem kevesebb könnyel fog járni, mint az előző! Hétfőn (01.22.) kezdődött azzal, hogy eltűnt a fogorvostól kapott matrica az oviban... Egész délután ki volt akadva. 

Előző nap anyuval is összevesztem, mert nem tudja a határokat. A volt barátnőm(?)nek olyan álinfókat csepegtetett, amiknek mi nem örülünk. Az életem ezen szálát elvarrtam és bosszant, ha valaki a megkérdezésünk nélkül beszél badarságokat. Hogy konkrétumot is említsek, elmondása alapján a párbeszédük egyik része valahogy így zajlott:
Anyu: - A lányom nem tudja feldolgozni, hogy autista a gyereke.
Exbarinő: - Pedig ezen túl kell lépni, ennyi. (3 nt gyermek anyukája az illető)
Anyun azért is akadtam ki, mert honnan veszi, hogy én nem dolgoztam fel? Belelát az agyamba? Még ha valamilyen szinten igaza is lenne, akkor sem kellene ezzel előjönnie egy számomra már vadidegenné vált valakinek. Pláne, hogy a volt barátnő is azon sokak közül az egy, aki hülyének nézett/néz(?) és azt szajkózta, hogy minden rendben, csak én vagyok a túlaggódó rinyapina. A pszichológus testvére is hasonló állásponton volt...

Visszatérve a fogászati vizsgálatra: nem tudtam róla (vagy elfelejtettem, de ennyire nem lehetek szenilis szerintem, mindig nézegetem a faliújságot, ha fontos időpontról szólnak, akkor felírom, stb.). Szerencsére nem késtünk el (többször volt már ilyen vizsgálat és akkor kérték, hogy előbb menjünk, meg maradjon a kinti gatyó, hogy csak cipőt kelljen cserélni.)

De ami bevallom, letaglózott, hogy vissza kell menünk. Volt már ilyen, de akkor csak barázdazárásra, most viszont az aláhúzott indok: "fogazati/harapási rendellenesség"... Igen, mélyharapásos. (Az apja és én is azok vagyunk.) Természetesen visszamegyünk, de ha van rá lehetőség, akkor elhalasztanánk a fogszabis kérdést. Elég lesz neki bőven az iskolakezdés után és tudtommal kora felnőtt korig simán lehet fogat szabályozni, sőt utána is. 

Változnak a dolgok, ezzel tisztában vagyok, de az én gyerekkoromban még fúrtak tejfogat, szabályzót meg csak azután javasoltak, miután az összes tejfog kiesett. Mostanában meg nem tömnek a legtöbb helyen tejfogat, fogszabályzót viszont már nagyon korán javasolnak. Hozzá nem értőként azonban vannak fenntartásaim... Főleg, hogy kivehető és rögzített fogszabijaim is voltak.

Másnap, kedden meg jött azzal boldogan kifele a leányzó, mikor mentem érte ebéd után, hogy szerdán szép ruhába kell majd jönni, mert mennek iskolalátogatóba. Nekem már ez egy kicsit necces volt (mi a f*szomért kell külsőségekhez kötni egy látogatást). De ami ezután jött, az végképp elborította az agyam, ugyanis az óvónő közölte, hogy mivel köhög, folyik az orra, így ha lehetőségem van rá, akkor ne vigyem leszek szíves másnap. Értem én, de basszus, előző héten is hasonló állapotban volt, de az aheti óvónőt nem zavarta, legalábbis nem szólt... Meg őt sem keddig. 

Szintén egész délután zaklatott volt, mint előző nap, sokat sírt és engem hibáztatott. Nem értette meg az ok okozati összefüggéseket. :( Fájt és mérges voltam én is! Persze nem vittem szerdán, meg egész héten. De még mindig náthás és köhécsel is. De ennyi erővel akkor szinte soha nem mehetne oviba. Az első 2 év alatt alig volt beteg, az utóbbi kettőben viszont durván sokat. Kedve jó, hőemelkedése sincs, tudtommal már az orrfolyás megjelenése előtt is fertőzhetnek, szóval akkor ha egy jókedvű, energikus, ugyanakkor náthás és göthös gyerkőcöt nem lehet közösségbe vinni, akkor kit? És írom ezt úgy, hogy én könnyen vagyok, mert hazahozhatom bármikor, de akik dolgoznak?  Nem egyszerű és jócskán megosztó ez a téma.

2018. január 16., kedd

Vega, vegán, vegetáriánus?

Nem szereti a húst a nagylány. De nagyon nem. Ez régebben kezdődött nála, pontos időpontot nem tudnék meghatározni, de általánosságban elmondható, hogy szinte sosem volt a kedvenc kajája.
Fogalmam sincs, hogy mi váltotta ki nála ezt az ellenérzést. Lehet, alapból az állagát, ízét nem kedveli. Nem tudom, mert ugye nem túl bőbeszédű az őt érintő kérdésekkel kapcsolatban, nagyon zárkózott. Rengeteget csacsog, dumál sztorizik, mesél (mesét) ami tök jó, csak épp ha róla kérdezek, akkor védekező álláspontot vesz fel és vagy nem válaszol, vagy elkezd egész másról beszélni. Nem minden esetben van így, de legtöbbször igen.

Tegnap azt mondta, hogy azért nem eszik szívesen husit: "Mert hagyom az állatot élni." Na ez nem gyenge! Szíven is ütött. Bennem is sokszor megfogalmazódott az, hogy jó lenne elhagyni a húst, de sajnálom, én töltött káposzta és húsleves nélkül nem tudom elképzelni az életemet. És az is hozzájárul a döntésemhez, hogy szerintem nem véletlenül gumós az emberek fogazata... Ami ugye a vegyes táplálkozáshoz való alkalmazkodás eredménye. Legideálisabb az lenne, hogyha az összes állati eredetű élelmünket saját gazdaságból vagy kistermelőktől tudnánk beszerezni. Ezeknek két akadálya van ránk nézve: panelban nehéz haszonállatot nevelni; a másik, hogy a pénztárcánk nem engedi meg, hogy teljesen kiiktassuk a nagyüzemi tartásból való állati eredetű fehérjebevitelt. :( A lehetőségeinkhez mérten természetesen igyekszünk minél több háztáji nevelésű húst beszerezni ismerősöktől, de hát nem könnyű. Meg a különbséget háztáji és nagyüzemi tartás közt úgy vélem, hogy még nem értené. Persze próbáltam/om kifejteni a különbséget, de valszeg nála az van, hogy édi a tyúk, disznó, aztán meg felfaljuk őket, hát hogy van ez. Gondolom NT gyermekeknél is előfordul sok esetben hasonló dilemma, hsz-ben, priviben vagy bármilyen módon kérném szépen az auti és nt gyerkőcöt nevelő szülők észrevételeit, hogy hogyan lehet külön venni a cuki pipi, majd a csirkepöri dolgot!

Nemrég volt anyuék által szervezett disznóvágás, háztájiból. Na az abból származó pörinél is az volt, hogy kipiszkálta az összes húst (nem volt jelen a vágáson, feldolgozáson!). Természetesen nem szidtuk le emiatt, de azért igyekszünk rávenni, hogy némi állati fehérjét is vegyen magához. A tojást és a tejet elfogadja (nem, nem a tej miatt autista és nem is az oltások miatt!), de szerintem rá fogunk állni arra, hogy ahogy a pénztárcánk engedi, átszokunk a piaci, kistermelői tejre/tejtermékre/húsra.)

2018. január 11., csütörtök

Ne fészbúkozzál!

Ezt magamra veszem, mert jócskán itt lenne az ideje...



2009 augusztusában regisztráltam, pusztán azért, mert hallottam ismerőseimtől, hogy milyen jó is a farmville, van cuki fekete bárány, meg minden. Darabig tetszett is, de közben meg átvette az iwiw szerepét ez a közösségi oldal sajna, iwiw megszűnt, farmot meguntam, de maradtam. Mérsékelten használtam egy darabig. Majd főleg a gyes alatt váltam függővé. :( Magányosnak éreztem magam, sok infót kaphattam egyetlen platformon, akkoriban még nem árasztották el a hirdetések, az algoritmus is nekem megfelelő volt. Nem úgy, mint most... Ez is az egyik ok, hogy tudatosan meg fogom szabni magamnak, hogy napi hány percet lehetek fent.
A másik, hogy olyan szinten a valóságtól maximálisan elrugaszkodott, idealizált képekkel, történetekkel van tele csomószor, hogy nem igaz. Persze van itt is kivétel, de hát az meg erősíti a szabályt vagy mi. Megdöbbenve veszek tudomást arról, hogy pl. aki nemrég még mondjuk nagyon vidám családi fotót rakott ki szívet melengető szöveggel, hogy jaj, de szeretjük egymást, a család a minden, annyira boldogok vagyunk, hogy majd kicsattanunk, stb, pár hónappal később már mégsem ennyire hepik, sőt, azóta a posztoló már eljegyzési gyűrűt is kapott. Egy másik illetőtől persze.
Meg abból is elegem van, hogy naponta többször felcseszem magam az aktuálpolitikán, az ország jelenlegi siralmas helyzetén (elég ezt saját bőrön is tapasztalni, nem hogy még a neten is dühöngeni kikapcsolódás helyett) meg az emberek közömbösségén, gonoszságán, áldozathibáztatásos hsz-eiken; a sok állatkínzásos poszton, a több éve menhelyen ragadt állatok szemét nézve. És még ekkor szerencsésnek is tekinthetőek, hisz ha nem veszik át a menhelyek (mert nincs helyük!!!), akkor ha a 14 napos karantén lejár, akkor mindenféle következmény nélkül altatható bármelyik eb a gyepmesteri telepeken. :( Kb. évi 150 ezer azon szerencsétlenek száma, akik a felelőtlen tartók miatt halnak meg a gyepiken. :'(

A blogot emiatt is írtam ritkábban: egyszerűbb volt zombiként a telót/gépet görgetve elvonulni a valóságtól, mint szembenézni vele, megörökíteni. :( Mikor meg odajutottam, hogy oké, blogolás, akkor meg az volt, hogy majd holnap, hisz "Ej, ráérünk arra még!", úgy rendesen Pató Pál úrhoz hasonlóan. Ez régebben is jellemző volt rám, emlékszem, gimiben többször előfordult, hogy mivel az otthoni felkészülést sokszor addig halasztottam, míg az iskolába nem értem, szünetben készültem fel. (Oh, de rég is volt és mennyivel másabb voltam, te jó ég, hiányzik az az énem, remélem eljutok az önismereti akármimben addig, hogy picit olyan legyek, mint akkor! Most is hasonló vagyok, csak sajnos a szorongás és a pánikbetegség úgy érzem, gúzsba kötnek és megakadályoznak a visszatérésben, hogy az legyek, aki a felszín alatt leledzem/leledzettem.)

Igyekszem minél kevesebbet a fb-on lenni, ami nem könnyű. A példaképem az az ismerősöm, akinek az idővonala látható az alábbi képen. :D


Az összes ismerőse és kedvelt oldala követését leállította. :O
Bár nem fogok szerintem sosem eljutni idáig, de iránymutatásnak jó. :)

Nem könnyű rövidíteni a közösségi oldalon lévő időt, de rajta leszek!