lassandebiztosan

2015. december 3., csütörtök

Éjszakai szobatisztaság: elhalasztva

Ez sem egyszerű dolog nálunk. Tavaly ugye ovi kezdéskor még nappal is pelusos volt és hát nem örültek neki... (jó, mi se, de bármilyen próbálkozásaink ellenére makacsul ragaszkodott a pelushoz, így a lelki békénk megőrzése érdekében bizonyos mennyiségű győzködés után elnapoltuk). Szerencsénkre az ovi kezdete után egyik napról a másikra bugyis lett nappalra. (Tavaly még szegregált csopiba járt és még ott sem volt megengedett az, hogy pelenkás legyen 3,5 évesen, jelezték is, hogy ha nem oldódik meg ez, akkor baj lesz, és valszeg nem maradhat. Oké, ovi, na de hogy még egy speciális, szegregált csoportban sem nézik el (azt, hogy 8-12-ig pelenkában legyen), az azért érdekes. Erről tavaly írtam ITT. Bele sem akarok gondolni, hogy ha nem szobatisztult volna meg nappalra, akkor mi lett volna, hova járt volna. Szerencsére ez a része megoldódott.

De itt az éjszakai. Ami nem megy. Legalábbis egyelőre!!!! Szóval, én úgy vagyok vele, hogy nem erőltetek szívesen dolgokat. Próbálom azért rávezetni, de hát nem vittem túlzásba. Ez nem is zavart a státuszvizsgálatig. Itt a doktornő jelezte, hogy ilyenkor már azért kellene és nehogy vesebaj miatt legyen ez. Adott is üvegcsét meg beutalót, hogy megnézzék, hogy nem -e vesegond miatt nincs még kialakulva az éjszakai szobatisztaság nála. Csak hát nem olyan egyszerű ám a mintavétel. Ki is csúsztunk a beutalóból, de az üvegcse megvan. Ha nem változik a helyzet, akkor kérek újabb beutalót. Annyira nem tudok eligazodni rajta, hogy nem igaz! :( Mikor pelusban aludt, akkor csomószor volt csontszáraz...

Nagy nehezen sikerült rávenni arra, hogy este is bugyogót viseljen. Csak zsarolás útján ment persze, melynek során a rituálékhoz, megszokott dolgokhoz való erőteljes ragaszkodását használtam ki: leraktam a pelenkát egy pár oldalas babakönyv mellé. A bugyit meg a megszokott, minden nálam történő esti rutinnál elhangzó esti mesét tartalmazó könyvekre (Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám!, Arany János: Családi kör)* helyeztem.


Elsőként a pelust és a rövid mesét választotta, majd jött a másik verzió utáni kérése. :) Nagyon örültem, mert féltem, hogy hogy a manóba tudom majd rávenni a váltásra. Bugyi került rá, felolvastuk a meséket és nyugovóra tért. Vettem gumilepedőt, hogy ne az egész matrac legyen egy esetleges bebrunyálásnál hugyos pisikés.
Nem volt sikeres, talán túl korai volt ez az "akció", ugyanis kettőször kellett hajnalban átöltöztetni, mert csupa pisi volt. :/

De nem adtuk fel ilyen könnyen, így másnap ismét próbálkoztunk. Hasonló eredménnyel... És a következő nap is.

Aztán múlthét pénteken lebetegedett, délután szunyókált majdnem 1 órát!!! (2 éves kora óta egyáltalán nincs nála délutáni alvás, bármennyire is fáradt, kizárólag betegen hajlandó aludni picit). Ekkor is pelus nélkül aludt este. Ezen éjszaka folyamán felkelt többször, szólt, hogy "anyuci, folyik az orrom", mire mentem megtörölni és kérdeztem, hogy kell -e pisilni és mindig igent mondott, el is végezte a dolgát és aludt tovább. Ez volt az egyetlen este, hogy száraz maradt... Aztán másnap már szerencsére jobban lett, de ennek következtében nem kelt fel pár óránként orrot töröltetni, így csupa pisi lett reggelre. :/ És az a durva, hogy egyáltalán nem zavarja. :( Emiatt is gondoltuk, hogy el kell ezt még halasztani, mert így nincs értelme. Egyik hajnalban pl. kiabál, hogy "anyu, anyuci, takarj be". Rohanok kómásan, megtapogatom, hogy mi a helyzet, persze merő adta brunya, de hiába könyörögtem, nem engedte, hogy ágyneműt, ruhát cseréljünk; csak a takaró kellett neki. Szégyen nem szégyen, mivel ekkor fél 6 volt, így hagytam pisiben, mert úgyis nemsokára kelés, és ilyen időpontban kifejezetten nincs kedvem közelharcot vívni a gyerkőcömmel... Egyébként sincs, de ekkor pláne nem volt. Szó szerint harcolni kell vele és ez engem nem fizikailag, hanem inkább lelkileg fáraszt, sokkol le de rendesen. :( Mondjuk a fizikai része se gyenge (ha erőteljesen megvadul, akkor még két felnőtt sem tudja lefogni, felöltöztetni, stb.), de az számomra könnyebben feldolgozható.

Mindezeket összevetve úgy döntöttünk, hogy estére kell még a pelus. Tegnap azaz szerdán újra ebben aludt. Természetesen követelte a bugyit, de nagy nehezen sikerült meggyőznöm, hogy most még kell a pelus.

Ha van valakinek ötlete, tanácsa azt szívesen várom, legfőképp érintett szülőktől.


*Nálunk még mindig az a módi, hogy egyik nap én, másnap az apja vacsiztatja, fürdeti, fekteti le. És kialakította, hogy nálam ez a két mesének kell szólnia, míg az apukájánál másoknak.

2015. november 15., vasárnap

Játszóház, ovis fotózás

1 hete voltunk egy játszóházban. Alig akart felöltözni, elindulni, de végül sikerült rávennünk. A buszon ügyes volt (másik városban van ez a hely). Tetszett neki nagyon, mikor legutóbb voltunk, akkor még mennem kellett vele, egyedül nem tudott/mert felmászni szinte sehova, stb., most viszont már önállóan vette birtokba a terepet. Rohangált ezerrel a kis energiabomba.
Még mindig van itt az, hogy aki rendelkezik mák kártyával, annak csak az első fél órát kell kifizetnie.
Másfél óra után már látszódott rajta, hogy teljesen lefáradt, túlpörgött. Meg amúgy is mondták, hogy mivel teljes teltház volt, így nem bánnák, ha másfél óra ottlét után mennénk. (Tényleg rengetegen voltak, csomóan kint várakoztak és csak akkor engedték be őket, ha valaki elment.)
Nem is fogadott szót (mily meglepő... :P ), pl. tilos a nagy csúszdáról ugrálva lejönni, ő persze egy idő után elleste a többiektől. Volt ott egy csajszi, akinek az volt a feladata, hogy megregulázza a kis rendbontókat. A mi Cukinkra is rászólt, csak hát a drágám nem értette (vagy nem akarta érteni...). Mondtam azért a hölgyinek, hogy bocsesz, auti a lelkem, emiatt is lehet, hogy szarik arra, amit mondasz neki. Persze nem így fogalmaztam, de a lényeg ez volt. :) Szegénynek láttátok volna az arcát. :O Teljes rettenet ült ki rá, és elnézést kért. Én meg mondtam neki, hogy erre semmi szükség; sőt, örülök is, hogy rászólt, pusztán azért hívtam fel a figyelmét az állapotára, hogy ne csodálkozzon annyira, ha nem reagál a hozzá intézett szavakra. Szegény teljesen zavarban volt. Furcsa, hogy a nem érintetteknél milyen ijesztő kifejezés az autizmus; mint valami szitokszó. Bízom benne, hogy ez hamarosan azért változni fog!
Az eljövetel brutális volt! Rég volt már ennyire kiborulva. Szinte el is felejtettem, hogy milyen is az, mikor önkívületi állapotban tombol. Most kaptunk emlékeztetőt... 20 perc intenzív kiborulás és tombolás volt. Hiába állítottam be a telefont, most az sem segített. :/ Dobálta a cipőjét, kiabált, zokogott fuldokolva.



Próbáltuk ráadni a cipőjét, de az apjával együtt sem sikerült rávarázsolni. Hihetetlen, hogy mennyi erő van benne!!! Mikor már fogytán volt az ereje, akkor a lift melletti sarokba ült le hüppögni. Ekkor is próbáltam ráadni a topánkát, de nem ment (az apja kiment bagózni). Jaj, itt olyan édes volt egy kiskrapek: a leányzónk sírását látva megközelítette, próbálta vigasztalni, sőt meg akarta puszilni, de erre elszaladt a kis édibédink. :) Ekkor már egy biztonsági szakember is arra sétált. Lehet, csak véletlen, de eléggé méregetett bennünket. :D Mondjuk a központjuk a játszóház emeletén van; elképzelhető, hogy csak arra libbent. (Megnézte, hogy mi a szitu, aztán visszament az előző helyére.) Amúgy ahhoz képest, amennyire régebben megviselt egy hasonló eset, most már szinte elhanyagolható. Jó, izzadtam, mint egy ló; a gyomrom összeszorult; de az nagyon nem érdekelt, hogy csomóan bámultak, méregettek. Fejlődök kérem szépen! :)
Nagy nehezen megnyugodott. Sikeresen elballagtunk a buszhoz (ő persze annyira fáradt volt, hogy az apja nyakán utazott). Na de a buszon... Szétröhögtem magam. :D Mostanában sokszor beszél a kukiról (nekem még kicsit korai az érdeklődése, de gondolom az oviban ez téma vagy fogalmam sincs, hogy honnan hozza; de az tuti, hogy nem tőlünk, mert nem így nevezzük a nemi szerveket). A buszon jó pár percen keresztül elkezdett beszélni a kukiról. Kezdte azzal, hogy "kukikukikuki". Ekkor még lehetett volna azzal magyarázkodni, hogy az egyik mesében a papagáj vagy valami jószágot Kukinak hívnak (asszem a Dórában, de nem bizti, rég láttam már szerencsére, most a Minion a sláger, amelyben fülemnek kedves zenék vannak :) így idegsokkot sem kapok tőle, mint Dórcitól vagy a Kerekmesétől ). Na de ami utána jött... Az durva. Elkezdte nem kis hangerővel ecsetelni a zsúfolt járművön, hogy "kukit beleteszi punába" és hogy "szereti a kukit". És ezeket persze többször ismételte és gondolom még a sofőr is hallotta elől, pedig hátul ültünk. o.O Kicsit zavarban voltam, de ugyanakkor jót derültem rajta. Az oviról keveset mesél, sőt, szinte semmit; ha kérdezem, akkor sem igazán, bár már azért vannak előrelépések. A késleltetett echolálásából tudok azért erre-arra következtetni. Pl., szerintem az egyik kisfiú megmutathatta a pipilőjét.

Ovis fotózás: Nem vagyok elragadtatva... Történt ugyanis, hogy előző hét vége felé kiírták az ajtóra, hogy e hét közepén jön a fotós, "alkalomhoz illően legyenek a gyerekek öltöztetve". Okés. Kiválasztottam egy szerintem szupercsinos szoknyát, hozzá illő harisnyát, pólót. A fotózás reggelén kérdeztem az óvónőnket, hogy ráadjam -e a csinit? (Félfüllel hallottam előtte, hogy más szülőkkel beszélték, hogy majd ők átöltöztetik, nehogy lekajázzák tízórainál... gondoltam én naiv, hogy ez ránk is vonatkozhat akár, ezért bátorkodtam rákérdezni.) Az óvónő mondta, hogy ne adjam rá, majd ők megteszik kaja után. Mondtam, hogy ott lesz a zöld zacsiban. "Jó, jó, persze, majd átöltöztetjük" mondat kapcsán megnyugodva jöttem haza. Kár volt. :( Ugyanis mikor mentem érte, közölte az óvónő, hogy hát elfelejtették átöltöztetni. (Nem akarok senkit sem bántani, de basztikuli, egy kis létszámú csoportról van szó, amire ketten vannak...) Semmi bocs vazze vagy valami, nekem a közlésmód majdnem annyira fájt, mint az, hogy hagyták egy csúnya, kifakult fekete színű, koszos CICANADRÁGBAN; csíkos, cipőjéhez nem illő zokniban és egy sima pulcsiban a fotómasina elé állítani... Annyira lefagytam, hogy csak arra emlékszem, hogy a bőgés kerülgetett, vörösödött a fejem, a vérnyomásom szerintem az egekben volt és csak annyit tudtam makogni, hogy csóré lány, hogy fog majd mutatni a képeken, mire megnyugtatott az óvónő, hogy ne aggódjak, csak a szánkós képen fog látszani a naci. Hát köszke... :/ És a csoportkép??? Aki régebb óta olvas, tudhatja rólam, hogy a különcség nem zavar, a lányom 1 évig szegregált csopiba járt, nem vagyok egy külsőségekre nagyon adó valaki; de van olyan is olykor, hogy nem bánnám, ha nem lógnánk ki a sorból. Legalább csak évente egyszer-kétszer... Megkockáztatom, hogy szerintem ő lesz az egyetlen kislány, aki cicanaciban fog feszíteni az ovis képeken, nem pedig szoknyácskában. Tényleg nem egy olyan nagy dolog, és ez legyen a legnagyobb bajom, de akkor is rosszul esett! És az is bennem van, hogy előző nap felpróbáltattam vele. És az az öröm az arcán, ahogy pörgött a szoknyában és mondta, hogy ő most hercegnő és csinos... Egyem is meg! Ekkor és reggel is felhívtam rá a figyelmét, hogy a csini szoknyában lesz majd lefényképezve, de hát a drágám gondolom vagy elfelejtett vagy nem mert szólni. :/ Mások meg ugye tettek rá magasról. És azért is bosszant mindez, mert direkt rákérdeztem!!! Mindegy, sima játszós ruciban is gyönyörűséges, szóval nem kapok idegrohamot, de azért nah... Zavar. Mondta az óvónő, hogy hát az egyik csoporttársa utána átöltöztette és a másik csoportnál készült róla csini ruhában is kép. Erre én elkezdtem örömködni, hogy juhú, de gyorsan lekerült az arcomról a mosoly, mert közölte, hogy ott nem mosolygott, nem lettek jók a képek (gondolom a fotós is már türelmetlen lehetett, meg ő sem értette, hogy miért ismétlik meg...) Ezután végighallgathattam, hogy a leányzó egyik csoporttársáról az anyukája kérésére készült kiengedett hajú és copfos kép is... Faszom, az csak frizkó! Nálunk meg az egész öltözékére szartak, már bocsánat... Mindegy, legalább nem megy rá a gatyánk (szerintem pofátlanul sokat kérnek a képekért...).

2015. november 7., szombat

Piros folt

Több hete van a szája mellett egy piros, átlagosan hüvelykujj méretű folt. Ekcémának tűnik. Kisebb korában is volt ilyen, akkor a lábán; arra azt mondták, hogy ekcéma. Nagyon nehezen múlt el az is. Sajnos ez sem akar eltűnni egykönnyen...

Kezdtük Phlogosam krémmel. Nagyon hamar és látványosan visszahúzta, szinte már csak halvány rózsaszín volt vasárnapra (pénteken kezdtük el), erre ahogy jött a hétfő és az ovi, napról-napra nagyobb és pirosabb lett újból. Következett a hétvége, ekkor már elérte az ujjnyi méretet és jócskán piros is volt. Ekkor is enyhült a Phlogosamra hétvégén (hétköznap is kentük), de nem olyan látványosan, mint elsőre.

Hétfőn nem vittem oviba, mert megfázott, így elmentünk a doktornőhöz. Kérdeztem, hogy ez mi ez. Ekkor még nem véltem felfedezni összefüggést a folt és az ovi közt, így csak azt mondtam el, hogy mivel kentük, stb. Ugye nála az sem teljesen használható infó, hogy megkérdezzük, hogy viszket -e. Mert a válasz sokszor attól függ, hogy hogyan érdeklődünk... Ha pl. úgy, hogy "Viszket?", akkor a válasz az, hogy "Igen, viszket". Ha pedig úgy, hogy "Nem viszket?", akkor meg az a felelet, hogy "Nem, nem viszket."... Így azért nem könnyű eldönteni, hogy mi van. Persze, a vakarásból lehet következtetni, de az is olyan, hogy vannak időszakok, amikor piszkálja, de van olyan is, hogy békén hagyja. Ez is hozzájárult a gyanakvásomhoz, miszerint összefüggés van a méret és szín változása és az ovi közt.
A doktornő szerint is ekcéma, ami felülfertőződött gombával, így Canestent javasolt. Kentük is a "betegszabija" alatt, gyönyörűen elhalványult ismét. Majd jött 1 hét ovi, megint csúnya lett a bőre, aztán az őszi szünet végére megint szinte teljesen elmúlt. Most meg ezen a héten ismét felerősödtek a tünetek. Ezért pénteken felkerestük ez ügyben a gyerekorvost, elmondtam, hogy én látok összefüggést. Az is lehet, hogy mivel az óvodában azért jobban vannak szabályok, együtt kell működni, nem lehet elmenni autiba (mármint el lehet, de azt hallottam, hogy nem szokott csak nagyon kis időre és ritkán), így egyértelműen feszültebb. Tanév elején ezt a körömágybőr vakargatásával (véresre) és körömrágással oldotta. Erről leszokott, de lehet, hogy ehelyett jött az arcvakarás, aminek hozadéka a folt. Itthon ovi után sokat madzagozik (két cipőfűző a kezében, szemei előtt rázza, le-fel rohangál közben és magában beszél) és észrevettük, hogy mikor ovi van, akkor sokszor dörzsöli a foltot a madzaggal. De hogy most ezt azért csinálja -e, mert viszket neki vagy azért, mert feszültebb és így vezeti le, az egy nagyon jó kérdés...

Eszembe jutott a fogkrém is. Lehet, hogy az ottanit nem bírja a bőre. A doktornő mondta, hogy kérjem meg az ovit, hogy hagy használjuk a sajátunkat, remélem nem lesz ellenvetésük. Így azt ki lehet szűrni.
Másik ami még felmerült, hogy nem -e tejallergia. De szerintem nem ez lehet a háttérben, hisz mikor itthon van, akkor is kap tejet. Jó, lehet, hogy kevesebbet. Én úgy tudom, hogy allergiánál a mennyiség nem igazán számít, ha valaki allergiás, akkor az és kész; legtöbbször pici mennyiségű allergéntől is előjöhetnek a tünetek.

Kaptunk gyógyszertári keverős krémet, ami csak hétfőre lesz kész. Addig bízom a hétvégében, hogy enyhül neki, többek közt azért is, mert fotózás lesz az oviban jövőhét elején. Természetesen folttal is gyönyörűséges; de örülnék, ha anélkül lenne a képeken. (Főleg, hogy csoportkép is szokott ugye készülni és félek, hogy nehogy legyen olyan szülő, aki meglátva a bőrbajt, beparázzon, hogy valami fertő. Nagyon nem toleránsak az emberek a bőrbetegségekkel szemben /sem/...).

Kíváncsi vagyok, hogy mi okozhatja, remélem mielőbb kiderül és tudunk majd megoldást találni rá!


2015. november 3., kedd

Szétcsusszantam

Úgy összejött minden, hogy csak na... És ez cseszettül lefárasztott mind lelkileg, mind fizikailag. Ezért sem írtam, pedig egy különleges gyerkőc anyukájaként és két kutya meg egy macska gazdájaként azért lenne miről. :) Meg amúgy is.

Kezdődött azzal a mélyrepülésem, hogy nagyot csalódtam többízben egy olyan emberben, akiről nem gondoltam volna, hogy képes azokra a dolgokra, amiket elkövetett... Mindezt besűrítette egy napba/estébe/hajnalba; így még inkább sikerült teljesen padlót fognom. Az is zavar, hogy nem értem a miértet. Mert engem bántson, lesz*rom, na de... (A bántás nem csak fizikailag lehetséges! És azt nem értem, hogy a másik illető mivel érdemelte ki az úgymond cserbenhagyást.) Kár, hogy bármennyire is igyekeztem titkosítani a blogot, nem ment és ránk találtak, felismertek többen; így a részletekbe nem szeretnék belemenni. De az biztos, hogy egy óriási törés volt az életemben az ominózus nap. Meg az utána következő reakciók, poénkodások... Lehet, hogy megérdemeltem, de akkor is fájt, fáj, ennyi! Nem gondoltam volna, hogy abból, amiből indult, ez lesz. :(

Ez az egész persze a "legjobbkor" történt. Őszi szünet előtti hétvégén... Előtte 1 hetet volt oviban a Cukkancs, de az azt megelőzőt itthon töltötte betegség miatt. Így megint az 1 hét ovi 1 hét itthon dolgot játszottuk, amit bevallok és lesz*rom, hogy ki mit gondol róla, de rohadt nehezen viseltem. Tény, hogy rengeteget fejlődött, ügyesedett; de ezzel párhuzamosan egyre harciasabb, lobbanékonyabb, akaratosabb, erősebb; így összességében nem mondanám, hogy könnyebb vele, mint 1 éve.

Tetézte ezt az egészet, hogy le is betegedtem megfázásilag. Meg az is, hogy még mindezen esetek előtt voltam fogorvosnál, aki közölte, hogy a fogam koronával menthető csak. Rákérdeztem a tarifára, és miután felfogtam, akkor kértem a dokit, hogy akkor inkább húzza ki, ha lehet (mert érzékeny és folyamatosan irritálja a szám belsejit). Erre nemet mondott. Pedig mikor a röntgen után beültem a székébe, akkor előadta, hogy szinte félholt a fogam, így kérdéses a sorsa; emiatt is bátorkodtam én naiv azzal előhozakodni, hogy akkor inkább húzza ki a f*szba. Mert most ha felrakatom a koronát, aztán alatta kirohad a fogam, akkor baszhatom a 18 ezer Ft-ot. Aminek bevallom az előteremtése nem egyszerű. Jah, és ez SZTK alapú ár... És verném szájba azt, aki fikázza a magyarok foghíjas mosolyát... Nagyon sokan nem engedhetjük meg magunknak ezt. És ennek kapcsán is csalódtam az előzőekben említett illetőben, mert majdnem sírva felhívtam és csak hümmögött meg nagyokat hallgatott. Pár éve annyit mondott volna, hogy nyugi, megoldjuk valahogy. De hát azok az idők már elmúltak sajnos. :( Nem azt vártam volna el, hogy perkálja ki azonnal a majd 20 rugót, tudom, hogy qrvára nincs pénzünk; hanem hogy lelkileg támogasson, azt érezzem, hogy fontos vagyok neki, hogy mondja azt, amit régen, hogy "ez csak kibaszott pénz, majd lesz valahogy". Anyám mondta, hogy kifizeti, ő volt a második, akit felhívtam. De ő meg pár nap múlva a pofámba dörgölte, hogy miattam nem mehet el a nővéréhez Szegedre emiatt... Meg hogy apám miattam alkoholista. (Most már felfogom, hogy közöm nincs faterom alkoholfogyasztási szokásainak ilyen mértékű, évtizedek óta tartó elharapozásához; de mikor kamasz koromban dörgölte anyucim az orrom alá, az nagyon megrengetett!!! És nagyon szarul esett és évekig bűntudatom volt miatta. Pedig amit ellene vétettem szerintem az csak az lehet anyu elmondása alapján, hogy nem fiúnak születtem... Mikor ezzel a feltételezéssel szembesítettem apámat, akkor lehülyézett és alaptalan vádnak állította be. És most döntsem el, hogy ki mond igazat az érzéseiről... Anyám szerint, mikor megszülettem és könnyezett apám; az azért volt, mert hogy szomorú volt, hogy nem lettem kukis... Apám verziója, miszerint öröm könnykezdemények voltak a szemében, hihetőbb. De mivel nem igazán érezteti azóta sem, így fingom sincs, hogy kinek higgyek. :(

A megfázás mellé kaptam természetesen szájkörnyéki rothadást is (ótvar), ami a fájdalom mellett azért zavar inkább, hogy vajon így bevállal -e majd a fogorvos... Félig gyógyult, hátha redukálódik majd takonymarássá addigra. Szorítsatok léci!

Másik, bár kevéssé fájdalmas dolog, hogy életemben először nem érkezett meg Ebay-es rendelésem... Pedig ezeket vártam a leginkább: esőkabi a kutyusoknak. Szegény postást már napi szinten zaklattam, hogy van -e külföldi küldeményem, de mindig nemmel felelt. Pedig okt. 21-ig meg kellett volna érkeznie. Vártam pár napot, majd felkerestem az eladót. Gondolhatjátok, hogy nyelvtudás nélkül milyen "egyszerű" volt lekommunikálnom, hogy mi f*sz bajom van. Mondjuk a Google fordító nagy segítségem volt. :) És addig el is jutottunk, hogy visszatérítette az egyik esőkabesz árát, de hát ugye kettőt rendeltem. Így most megkértem a másik árát is. Sajnálom, hogy nem érkeztek meg, kép alapján igazán jó kis darabok lettek volna 1500 Ft körüli árért.

Szóval úgy csak lazán kivan a f*szom... Félek a jövőtől, nem tudom, merre tovább. Ha van tovább, akkor hogyan, miként? És mikor lenne rá lehetőség kivesézni, megbeszélni de úgy rendesen ezt az egészet abban az esetben, ha a másik fél is vevő lenne rá, ha a másik fél is (mikor egyikünk sem fáradt/vacsiziképp/blogol/mostnemérekrá/hagyjál??? Bízom abban, hogy ha a legsiralmasabb megoldásnak is kell megvalósulnia, akkor is sikerül esetlegesen véghez vinnünk azt, ami a legkevesebb fájdalommal, sérüléssel, áldozattal jár majd minden "szereplőre" nézve!!!!

2015. október 18., vasárnap

Hosszú hét volt...

1 héttel ezelőtt gyanús volt a leányzó este, ugyanis sokszor felébredt, sírt; ez egyáltalán nem jellemző rá. Beigazolódott a sejtésem: lebetegedett. Nem volt még hőemelkedése sem, de náthás volt és köhögött. Így nem vittem oviba.

Kedden mentünk orvoshoz. Úgy volt, hogy vonattal megyünk (úgy fele annyi a gyaloglós út), de túl hamar értünk oda. o.O Ilyen is ritkán fordul elő velem, általában késésben szoktam lenni. 20 percet meg nem volt kedvem ácsorogni, pláne, hogy az aranyom sem nagyon marad meg egy helyben; így odafele gyalog mentünk (2 km). Volt, hogy vittem, de sokat sétált is. Örülök, hogy azért már lehet vele menni, jön, amerre kérem. 1 éve még elképzelhetetlen volt ez.
Várni kellett kicsit, mert a doktornő csecsemőlátogatáson volt, de ez is simán ment. Bent kicsit szégyenlősködött, aranyos volt, szót fogadott. :) Kérdezte az asszisztens néni, hogy mi a "baj, mi fáj?", és válaszolt rá, hogy "fáj a torkom". Tudom, hogy olykor elsiklok az ilyen csodák mellett, de azért sokszor észre is veszem őket. A torka csak kicsit volt piros. Szerintem ilyen mezei nátha.
A héten betegszabin volt. Bevallom, nem örültem neki. Nehéz vele, az ovi meg jó hatással van rá, emiatt sem repestem, hogy nem mehet. Lehet, a héten pár plusz őszhajszállal gazdagodtam. :D Nem semmi a csajszi, rendesen próbára teszi az ember idegrendszerét, tűrőképességét. A hétvégén már kész idegbeteg állatként viselkedtem, amire nem vagyok büszke. :( Imádom, cuki, aranyos, ügyes-okos, gyönyörű; de ugyanakkor egy kis diktátor, haramia, állandóan dacoló kis disznófülű! Már azzal fenyegetem, hogy a télapótól nem kap semmit, csak a krampusz fog majd neki hozni óriás virgácsot. :P
Hazafele vonattal jöttünk, kemény 20 Ft-omba került. :D Tetszett neki az út, ügyi volt a fel -és leszálláskor is. 1 megállót utaztunk. :) Arra gondoltam, hogy ha lesz majd az őszi szünet, akkor valszeg csinálunk majd ilyen vonatos "túrát", sétákat. Az az igazság, hogy egyedül félve megyek vele bárhová. Az oké, hogy kezd együttműködni, ugyanakkor az ereje is egyre nagyobb... 20 kg-nyi harcimarci. Így sokszor van bennem félsz, hogy mi van, ha kap egy kiakadást forgalmas út mellett, vonatra felszálláskor, zebrán áthaladáskor, stb. Még elbírok vele, de egyre nehezebben.

Azért eltelt a hét, de nyögvenyelősen. Nagyon várom, hogy holnap reggel vihessem az oviba, megkönnyebbülés lesz. Ez csúnyán hangzik, de így van. Én nem tudom neki azt nyújtani, amit a gyerekközösség. Az óvónéni mondta, hogy 2 kislánnyal nagyon jól kijön és ennek úgy örülök! Tanácsolták többen, hogy a nyáron minél többet legyünk játszótéren, voltunk is, de az más. Ott simán elvonult, míg az oviban alig. Van, hogy picit elmén autiba, de az óvónéni mondta, hogy ritkán és rövid ideig történik. Az összes zsinórt, madzagot eldugták, hogy kisebb legyen a kísértés :D (ő úgy vonul el, hogy a szeme lőtt rezegtet dolgokat és a kedvence a zsinór, cipőfűző).
Leírhatatlanul örülök, hogy integrált csoportba járhat, nagyon jó hatással van rá. Nem bánom egyébként a tavalyi szegregáltat sem, mert szerintem akkor még nem igazán tudott volna beilleszkedni egy tizenakárhány fős csapatba, most viszont már megérett rá. Jó volt alapozásnak a tavalyi év és hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan szerencsénk volt, hogy több személy, dolog, csoportszoba ugyanaz maradt. Szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem viselte meg annyira a változás. Kezdéskor sebesre vakargatta a körömágybőrét, meg szeptember óta én nem vágtam a kézkörmét, mert rágja; szóval azért sajnos szorong, de ugyanakkor összességében én azt látom, hogy ez enyhül és egyre jobban érzi magát. :)

Finoman fogalmazva is felháborító!!!


"Az elmúlt három évben Álmos szülei és a vele foglalkozó gasztroenterológus szakember is kérvényezte a lakhely szerinti...

2015. október 5., hétfő

Őszi összefoglaló

  • Köhögés, kötőhártya-gyuszi elmúlt, viszont van helyette más. Az arcán kijött egy piros folt. Már régebben is volt(ak), de most elkezdett nőni a fennmaradó. Már az óvónő is jelezte, hogy érdemes lenne orvoshoz vinni... Régen is volt ilyen neki, még baba korában, csak akkor a lábán. Akkor azt mondta a doki, hogy gomba, kenjem Canestennel. Kentem, de nagyon lassan gyógyult, sőt csak akkor, mikor már nem használtam mosószert, hanem csak mosódiót (szerintem nem a gombaellenes szer mulasztotta el, hanem az allergének kerülése). Most is ugyanilyen foltja lett, én EKCÉMÁRA gyanakszom. Kértem tanácsot gyógyszerészektől, egyik Tetran-t javasolt, de attól 1 éjszaka alatt még pirosabb lett... Így gondolom nem baci. Azt mondták, hogy arcra nem jó a Canesten, így  eszembe jutott a Borax, de nem tudtam, hogy sima bőrre (nem nyálkahártyára) jó -e, így egy másik gyógyszerésztől érdeklődtem. Azt mondta, próbáljam meg. Így is tettem. De az sem hozott javulást. Ekkor úgy voltunk vele, hogy jó, akkor doki, férjem érdeklődött sógoromtól, hogy hogy van bőrgyógyászati rendelés (kórházban dolgozik már egy jó ideje), és ekkor mondta, hogy előtte próbáljuk ki a PHLOGOSAM krémet. Szerencsére ő adta a legjobb tanácsot, hisz használ. Már rövid időn belül láttunk javulást, ami azóta is tart. Félek amúgy attól, hogy mi van, ha a tejallergiája tért vissza vagy súlyosbodott, stb. :/ Mondjuk sokszor nem lehet tudni az ekcémakiváltó okát, lehet, hogy ezt is megnyerte tőlem a kancsalság mellett: nekem is volt... Igaz más formában, de volt.

  • Az OVIBA szerintem könnyen beszokott, a kezdeti nagy szorongás is enyhülni látszik. Eleinte véresre vakarta szegénykém a bőrt a körmei körül és enélkül is látszódott rajta, hogy nem érzi magát biztonságban, feszült, fél. Rettenetesen rossz érzés volt, hogy nem tudok rajta az ilyenekben segíteni. :( Pedig még így is nagy mázli, hogy maradt a csoportszoba, az óvónéni és E. néni, a jele + egy kisfiú a régi csopiból. Bele sem akarok gondolni, hogy ha ez nem így alakul, mennyire viselte volna meg az ennél nagyobb változás. Olykor még előfordul, hogy sír reggelente, mert nem akar menni, de egyre ritkábban van rá példa. Ilyenkor úgy sajnálom a kis drágát. :(
  • Az ovival kapcsolatos konkrétumokat, kézzel fogható dolgokat elmondja, ilyen pl. a csoporttársai neve és jele. Annyira édes és ügyes, ahogy sorolja. :) 
  • Volt az óvodában szüreti mulatság idén is. Csináltak mustot, volt néptánc, őszi dekoráció. Tavaly még nem vett részt benne, az akkori óvónénije mondta, hogy a tömeg és a zaj annyira zavarta, hogy el kellett vonulni vele. Most viszont már az első sorban nézte a sutulást, a helyi újság netes felületén megjelent képeken is csomón szerepel, amiken érdeklődve szemléli a történéseket. Óriási fejlődés ez. Sejtettem, hogy így lesz, hisz a városi rendezvényeken is már részt tudtunk venni nyáron, nem úgy, mint tavaly... 

  • KOMMUNIKÁCIÓ: Már sok kérdésre ad ADEKVÁT VÁLASZT és ez nagy előrelépés. Viszont az elvontabb dolgok, élmények megosztásai még nem igazán mennek. Olyanokra gondolok, minthogy mi volt az ebéd, ettél -e, kivel szoktál játszani, stb. Ezekre nem válaszol. Előfordult már olykor, de nagyon ritka. Ha kérdezünk tőle a miértekről, hogy pl. miért sírt a Zolika, akkor azt válaszolja, hogy "azért, mert sírt". A róla szóló kérdésekre is így szokott válaszolni: "miért nem akar a Cuki vacsorázni?" "azért, mert nem akar". Ez akkor is előjön, mikor arról érdeklődöm, hogy a bibise viszket -e vagy fáj vagy a torkával mi van, ha mondjuk beteg. Szoktam trükközni a kérdésekkel. A mostani bőrproblémájánál is volt példa erre: "Viszket itt?" "Igen, viszket." "Fáj?" "Igen, fáj." Majd jön a trükk: "Itt nem viszket?" "Nem" "Nem fáj?" "Nem." És akkor döntsem el, hogy most melyik válaszára hagyatkozzak. Nem könnyű. Ez a része nekem nagyon nem az. Persze, össze lehet rakni a képet, mert szerintem nem viszket neki, hisz akkor kaparná; de azért nem bánnám, ha szóban is tudná jelezni, hogy mit érez. Nagyon jellemző rá a késleltetett echolália is.

  • Egy ideje ismét erőteljesebben érezteti az EGYÜTTMŰKÖDÉSI HAJLANDÓSÁGának a majdnem teljes hiányát. A falra mászom tőle. :) Eddig inkább csak hisztivel, őrjöngéssel adta a tudtunkra, hogy nem akar ezt-azt. Most viszont vigyorogva ellenkezik szinte minden ellen. Bevallom, ez jobban fel tud húzni, mint az előző verzió. :O :) 

  • A REPETITÍV szokásai közül úgy érzem a legállandóbb a "madzagozás". Ekkor kezeiben a madzagok, melyeket a szeme előtt rezegtetve fel-alá rohangál, közben ismétlődve skandálja az épp aktuális dumáit, melyek legtöbbször reklámok, meseszövegek. Továbbra is bajban vagyok, hogy mi a helyes, mennyit szabad hagyni ezt csinálni (ekkor megy el autiba). Régebben nehezebben lehetett kizökkenteni belőle, mostanában viszont már közben is reagál a külső ingerekre. Szerintem szüksége van rá, szóval ha teljesen eltiltanám tőle, az nagyon megviselné, de nem tudom, hogy hol a határ... 

  • SÉTA: már nem mászkál el mindenfelé, jön velünk legtöbbször. Ez annyira jóóó! Tavaly még ez is elképzelhetetlen volt. Nem lehetett vele sehová sem menni nagyobb távon, kizárólag biciklivel szállítva, hisz minden alkalommal dührohamot kapott, irányíthatatlan volt, kóválygott mindenfele. Mára viszont ez is változott pozitív irányba. Lehet, hogy a kutyák is közrejátszanak. Sőt, biztos is. Kicsit idegtépő a közös séta ötösben (mi + a két eb), de úgy érzem, profitálunk mindannyian belőle. :) Nagyon jó érzés és örömmel tölt el, hogy már szervezhetünk pl. délutáni családi programként sétát. Kisvárosban lakunk, nincs túl sok izgi itt, de akkor is jó kimozdulni a négy fal közül gyomorideg nélkül. Induláskor azért még vannak durva dolgok (előfordul, hogy ő inkább autiban maradna, nem vevő arra, hogy menjünk; de miután sikerül kirángatni kizökkenteni ebből, jól érzi magát a közös program során. És nagyon fontosak szerintem mindhármunknak ezek a szabadidős tevékenységek. :)

2015. szeptember 25., péntek

Kötőhártya-gyulladás+göthösség

Ezen a héten nem volt oviban a kisasszony. Már múltkor elkezdett náthás-köhögős lenni, de se láz, se még egy kis hőemelkedés sem kísérte (mondjuk szerintem emiatt vagyis ezek hiánya miatt húzódott el ilyen sokáig ez a megfázás).
A szeme 1 hete kezdett csipásodni, azt hittem, hogy homok ment bele. De aztán egyre durvább lett, hétfőn már csupa vörös és váladékos volt. Annyira azért nem brutkó, de azt a szintet ütötte, hogy ne merjem vinni oviba. És az is hozzájárult a betegszabihoz, hogy jócskán köhögött.

Nagyon ügyes volt a doktornéninél, türelmesen várt. Hagyta magát megvizsgálni is, együttműködő volt.
Cseppet kapott. Jócskán féltem attól, hogy majd nem sikerül beadni neki (mikor még ragasztgatni kellett a szemét kancsalság miatt, meg előtte csepegtetni a pupillatágítót, hát azok elég durva dolgok voltak, minden erejével tiltakozott ellenük, amit teljesen megértek). Emiatt a félelmem miatt kérdeztem a doktornőt, hogy nem -e jobb lenne krém, de azt mondták, hogy attól csomó ideig homályosan látna, rosszabb mint a csepp. Adtak tanácsot, ami szerencsére bevált és hálás vagyok érte: a "csipagyűjtőbe" (nem tudom, hogy hívják, talán belső szemzug, de nem bizti), szóval oda csukott szem mellett csöppentés, majd kinyittatni a szemet, és ennyi. :) És bevált. Persze mostanában már csak csokiért hajlandó hanyatt fekvésben tűrni a csepegtetést (napi 5-ször kell), de nagyon örülök, hogy sikerül. Sőt, a "megvesztegetés" is egy nagy-nagy eredmény, mert látom rajta, hogy érti, hogy ha nem tombol, lefekszik, akkor kap érte édességet.
A köhögésére kapott gyógyszert is bevette kisebb-nagyobb harcok árán. Nem volt vészes, bár párszor azért összevesztünk miatta... :D

Ma kellett visszamenni kontrollra, hétfőn már mehet oviba. Az apja rendes volt, elvitte egyedül. Úgy volt, hogy én is megyek, de aztán elcsúsztam időben; mikor a kutyákkal jöttem fel, akkor ők már indultak. Mondtam, hogy utánuk tekerek, de aszondta az Ember, hogy inkább tegyek rendet itthon. :) Igyekeztem, bár akkora volt a káosz, hogy csak részlegesen sikerült, de legalább a ruhásszekrényem szinte kifogástalan állapotba került. :) (Még benne éktelenkedik egy csúszda, mely qrva nagy helyet foglal el, amiért már egy jó ideje pampogok, hogy vigyük már el, de hát még nem jött el az ideje... :P )
Ismételten ügyi volt az orvosnál, nagyon büszke vagyok rá, most is kapott matricát, aminek nagyon örült, hisz dinós! Fel is került a szobaajtajára. Emlékszem 1 éve még ott tartott, hogy el sem fogadta, csak tombolt, hisztizett, ellenkezett minden ellen, én vért izzadtam; óriási a pozitív változás! Akkor már várakozás közben görcsölt a gyomrom, mert nem lehetett kontrollálni.

Meg kell említenem, hogy nagyon jó ötlet volt az orvosváltás anno. Mondjuk nem az ötlet a megfelelő kifejezés rá, hanem inkább a kényszer, hisz az előzőt már nem bírtuk elviselni... (1 éves volt ekkor a drágánk). Nem is feltétlen őt, hanem inkább a hozzáállását egy "problémásabb" gyerkőchöz és a szüleihez.
Szerencsére a mostani doktornéni nagyon aranyos, figyelembe veszi, hogy autista a nagylány, nem tolakodik, jó a kisugárzása, csodásan rá tud hangolódni, nem tutujgatós (a Cuki nem díjazza a túlzott üngyüli-büngyülizést). A Dévényes gyógytornászunk ajánlotta, hálás vagyok ezért is neki. :)

2015. szeptember 24., csütörtök

Rövid idézetet keresek, ami autizmussal kapcsolatos


Segítsetek kérlek! :) Nemsokára megyek tetováltatni, aminek témája az autizmussal kapcsolatos (a Cuki portréja mellett...

2015. szeptember 10., csütörtök

Ovi

10 fős csoportba került. Könnyen ment a kezdés, remélem nem kiabálok el semmit és marad ilyen együttműködő. :) Maradt a csoportszoba helye, ami át lett kicsit alakítva (amit értek, de sajnálom a régit, nagyon jól meg volt csinálva: külön kis feladatzugok, golyómedence, amikből már nincs semmi, vagy legalábbis máshol vannak; pedig egy pályázat kapcsán lett a tavalyi állapot létrehozva alapítványi hozzájárulással... 1 évig tölthette be szerepét...). Az egyik óvónéni és a E. néni (akinek a beosztását nem tudom) is maradt, nagyon örültem, hogy bár sok a változás, de azért csomó minden maradt a régi.

Természetesen van, hogy tiltakozik az oviba menetel ellen, feszegeti a határait, be akarja még mindig magyarázni, hogy "nincs óvoda, szünet van" :D de én mindezeknek örülök. Bár falra tudnék mászni tőle sokszor, de akkor is jó jelek ezek. :)

Sajnos viszont ami aggaszt és fogalmam sincs, hogy hogy tudnék neki segíteni, az az, hogy látom rajta, hogy rettenetesen szorong. :( Ennek leginkább a körömrágás, köröm melletti bőr kapargatása a jele. Mondom neki, hogy nincs mitől tartania az oviban, nem bántja senki, de ez kevés. Ha valakinek lenne ötlete, azt szívesen venném.

Szülőire nem tudtam elmenni, mert melóztam... (ne sajnáljatok nagyon, nem dolgozok nagy óraszámban, csak hülye a beosztásom; szabit sem tudtam kérni, mert helyettesítettem az egyik munkatársamat). De szerencsére Embör ott volt, jegyzetelt. :) Tegnap meg is vettem a cuccot, amit kértek (rajzlap meg ilyesmik).
Ráparancsoltam, hogy kérdezzen rá a fejlesztésekre, hogy hol, milyen formában lesznek. Annyit tudtunk meg, hogy van az ovinak gyógypedagógusa, és minél több gyereknek próbálják biztosítani helyben a fejlesztéseket. Kíváncsi vagyok, hogy mi benne leszünk -e, vagy rángathatom heti 4-szer, de akkor meg ugye az oviban lesz nagyon keveset, mert a ped.szakszolgálat helyi épülete viszonylag messze van. Bízom benne, hogy nem kell majd vinnem. Persze, más lenne, ha lenne autó vagy legalább tudnám biciklivel vinni (az utóbbira fizikai és lelki okok miatt nem vagyok képes :( ). Izgulok, hogy mi lesz... Arra is kíváncsi vagyok, hogy mikor fog majd kezdődni. Milyen csodás, hogy elő van neki írva heti 4x45 perc, de már június elseje óta semmilyen fejlesztésben nem részesült. :( Itt jön az, hogy akinek nincs pénze, annak a gyereke le van sz*rva. Az egyik volt fejlesztőnk mondta, hogy régen nem tanrend szerint ment a korai... Gratulálok annak, aki bevezette ezt a baromságot. Szerintem október elején ha lesz valami belőle, ami annyit jelent, hogy 4!!! hónapig ellátás nélkül volt a Cukkancs. Olvastam, hogy persze, nekik is kell a pihenő, de elméletileg elég lenne 1 hónapnyi szünet. Lehet, hogy követelőző és elégedetlen vagyok, de szerintem ennyi kihagyás nem helyén való. Nem az ovira haragszom, hanem a rendszerre! De arra nagyon! Annak viszont végtelenül örülök, hogy az óvónéni nagyon jól ismeri az SNI-s gyerekeket, használják a napirendi kártyát és figyelembe veszi maximálisan, hogy auti a nagylányom. Ez azért is van szerintem, hisz ő évekig speckó csoportban volt. Nem akarok rosszmájú lenni, de szerintem egy "sima" vagyis ilyen téren tapasztalatlan óvónő inkább próbálná szóban hússzor kérlelni egy-egy feladatra ahelyett, hogy felpakolna egy kártyát, amiből egyből tudja, hogy mi következik...

Holnap nem viszem, mert megfázott, tegnap jelentkeztek az első tünetek. Olyan határesetes (nehezen tudom eldönteni, hogy most akkor vigyem vagy sem). Ha dolgoznék délelőtt, akkor valószínűleg holnap is menne, mert nem vészes, jókedvű meg minden; de így inkább itthon tartom, hátha hétfőre kipiheni. Szerencsére eddig az esetek túlnyomó részében így vészelte át a betegségeket: orrfolyás, száraz köhi, normál testhő, pici nyűgi. Most is ez van. Bűntudatom van, mert felkészíthettem volna a szervezetét a közösségi életre egy kis C-vitaminnal és egyebekkel, de bevallom, ez elmaradt. :/ Csak most kezdtem el erősíteni az immunrendszerét.

A szorongást leszámítva úgy látom, hogy szeret járni az oviba, mikor nem volt megfázva, akkor magától kelt. Nem kell harcolni sem vele, jól megy a reggeli rutin.
Alig vártam, főleg augusztusban, hogy kezdődjön, de persze most meg hiányzik, mikor nincs itthon délelőttönként. :) <3
Annyira édes, ahogy megörül nekem, mikor megyek érte! Próbálok vele beszélgetni a hazafelé úton, ami valamennyire sikerül. Általában panelekben beszél ilyenkor, és mindig ugyanabban a sorrendben meséli el a történteket.
Próbálok konkrét dolgokat kérdezni, amikre sokszor adekvátan válaszol, pl. mik a csoporttársak jelei, teljes nevük, de megfigyeltem, hogy sok az echolálás is. A névről jut eszembe, hogy mikor a Farkas vezetéknevű gyerkőc következett a faggatózásomkor, akkor azt mondta, hogy Farkas lompos... :D Valamelyik mesében van lompos farkas, ha jól sejtem. Olyan édes volt, ahogy összekapcsolta. Szakadtam a nevetéstől. :)
Azt, hogy mit evett, azt továbbra sem hozza tudtomra, eddig egyszer árulta el, hogy mi volt az ebéd. :)

2015. szeptember 5., szombat

Menekültek

Tényleg nem akartam erről írni, de eljutottam arra a pontra, hogy nem tudom megállni. Mélységesen elszomorít az, ahogy sok ismerősöm a helyzethez áll. Családos anyák, többgyerekes apák, szomorú szemű gazdátlan kiskutyáktól sírógörcsöt kapó ismerőseim nyilatkoznak úgy a Facebook-on és a való életben is a menekültekről, hogy férgek, potenciális robbantók, gusztustalan állatok, dögölne meg mind, golyót beléjük és még sorolhatnám. Nagyon elszomorít mindez, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire manipulálhatóak az emberek a szűk környezetemben is és hogy ennyi elfojtott gyűlölet tör most belőlük a felszínre az új ellenségkép kapcsán... :( Akikre egyből ráhúzzák, hogy csőcselék, hálátlan senkiházik; mert mondjuk páran közülük balhéznak. És egyből általánosítanak, hogy mind ilyen. De ezek persze nem gondolnak abba bele, hogy akkor ennyi erővel a tegnap és tegnapelőtt randalírozó focihuligánok miatt mondjuk az egész magyarságot beazonosíthatnánk autókat borogató, felgyújtó agresszív vadbarmokként is. Mert ezt próbálják a szélsőségesek eljátszani egy-egy balhézás kapcsán a menekülteknél. A hazugságokról, ferdítésekről, felnagyításokról nem is beszélve (itt pl. a Bp.-Szeged vonalon, a WC-ben megerőszakolt lány estére is gondolok...).

Tudom, össze-vissza írok, de fűt az indulat és a tehetetlenség, ezért bocsi, ha csak úgy bele-bele kapok egy-egy dologba ennek az ügynek a kapcsán. 

Bevallom, már a nemzeti konzultációs leveleknél is hülyét kaptam. A plakátokról nem is beszélve, nah azok rendesen felb*szták az agyamat! A rájuk fordított pénzt sokkal hasznosabb dolgokra is fel lehetett volna használni, de hát a szavazótábor megtartásáért tenni kell, manipulálni kell, magyarul ki kell írni a menekülteknek, hogy nem vehetik el a munkánkat, meg tisztelniük kell a kultúránkat. o.O WTF? És nem gondoltam volna, hogy ennyien vevőek erre a f*szságra. A terrorizmus és a bevándorlás összemosása is sokkal több embernél célt ért, mint gondoltam volna. :( 

A mostani eseményekről nekem a 2. világháború gyalázatos történései jutnak eszembe. És mindez félelemmel tölt el. Most nem a zsidók az ellenség, hanem az "illegális határátlépők". Eddig voltak a cigányok, most meg ők a főbűnösök. Mennyire jól járnak azzal az uszítók, hogy a vándorlók bőrszíne sötétebb, mint az európaiak többségének és ezáltal könnyebb őket utálni, "sivatagi cigányok"-ként említik őket...
Sajnálom, hogy sokan nem látják, hogy csak a szavazataikra apellálnak ez ügyben is. Annyira birkaként viselkednek sokan, hogy hihetetlen számomra. Teljesen abszurdak a reakcióik. Félelemmel vegyes undort érzek emiatt. 
Ismét bebizonyosodott, hogy rossz emberismerő vagyok, mert csomó olyan ismerősöm is vevő a gyűlölködésre, akikről nem is gondoltam volna. :/ Sajnos nem látják, hogy ha a civilek az állam helyett (mely sok-sok euró-t kapott az ügy kezeléséért, de baszott bármi érdemlegeset is tenni, hisz az érdekeik nem ezt szolgálták) tették a dolgukat. Felháborít, hogy ezen honfitársaim hazaárulónak vannak kikiáltva, pedig nélkülük lett volna itt igazi káosz, lázongás; ami szerintem a fidess-nek és a jobbiknak nagyon jól jött volna, de úgy látszik az emberség győzött. Remélem a továbbiakban is így lesz, mert ez nem egy rövid történet...
Hányok attól, hogy csomó hsz-ben arról okoskodtak, hogy mé' nem a magyar rászorulókon segítenek ezek a geci önkéntesek. Anyádé' vazzz... Milyen jogon akarja megmondani a kedves kommentelő, hogy az adott illető kin segítsen? Ezek többsége csak a monitor mögött pofázik, érdemlegesen nem tett semmit sem a magyar, sem a menekült embertársaiért, sem pl. kutyamenhelyek lakóiért (ez azért jutott eszembe, mert pár éve volt egy balhé egy fb-os gyűjtésnél, melynek során páran anyázták az állatvédőket, hogy mé' nem az embergyerekeket védik, hülye köcsögök...) 

Most nem szeretnék belemenni a szerintem mi miért történik globális szinten dologba, de azzal is tököm tele, hogy akik lenézik és hazaárulózzák azokat, akik nem akarják lapáttal agyonverni a kerítésen áthatolókat, sőt még segítenek is; jönnek egyből azzal, hogy sz*pkodják a nigger f*szukat... Meg hogy ha ennyire imádjuk őket, akkor fogadjunk be párat közülük. Meg hogy fertőznek. Terroristák. És reggelig sorolhatnám még. 
Tudjuk, mi nem gyűlölködők is, hogy ez a helyzet mekkora terhet ró egész Európára, amibe akár bele is roppanhat (ami nagyon jó lenne más nagyhatalmaknak...), de nem szabad, hogy emiatt elembertelenedjünk, rasszisták legyünk, a keresztény és európai értékeket kukába dobva eres szemekkel, habzó szájjal ontsuk magunkból a gyűlöletet, kirekesztést, agressziót. Az egyik ismerősöm egy olyan képre reagált számomra felháborítóan, melyen menekült gyerekek szerepelnek és erről neki egyből az jutott eszébe, hogy potenciális bombarobbantó palánták láthatóak a fotón, kiktől meg kell védenie a családját. :O És persze megkaptam a "vigyél haza párat" örök érvényű dumát is:

(Tudom, kissé magyarázkodás szagú a válaszom második része, de cseszettül idegesít, hogy egy olyan ember mondja meg nekem, hogy otthon vagyok szerinte állandóan naplopóként, akinek az anyja előlegezte meg pl. a kocsija árát, amit az anyucikájának törleszt, gondolom nem olyan kamattal, mint ha bankon keresztül vett volna fel kölcsönt...)

2015. augusztus 16., vasárnap

Össze-vissza bejegyzés a nyáron történtekről

Hétfőn (10-én) voltunk a 3. lovagláson. Tetszik a Cukinak, nyitott, szereti a pacit. :) Egyelőre kb. 15-20 percet marad rajta, aztán mindenáron le akar szállni, hogy megetesse. :) Majd kitalálunk erre valamit (lehet, itt is bevetjük a telós visszaszámlálót). Mármint arra, hogy tovább is a nyeregben maradjon. Nem akarom feladatként ráerőltetni ezt a szabadidős tevékenységet, de az a baj, hogy ha ráhagyjuk és mindig úgy történnek a dolgok, ahogy elpukizza magát, akkor aztán lesz haddelhadd. Nehéz az egyensúlyt megtalálni, hogy ne kényszernek élje meg, de ugyanakkor muszáj egy kicsit szigorúbban fogni, mint egy nt gyerkőcöt az ő érdekében. Nem könnyű, de rajta vagyunk az ügyön.
Nagyon lelkiismeretes a nő, aki tartja a foglalkozást. Nem a szó szoros értelmében vett terápiás lovaglásra kell gondolni, de hiszem, érzem, tapasztalom, hogy jó hatással van rá így is. Csomószor pénzt sem akar elfogadni I. néni... Most elég érdekes a magánélete, emiatt sem megy úgy ez a része az életének, mint ahogy ő szeretné. Nagyon szorítok neki, hogy összejöjjön az álma, a tervei, nem csak önös érdekeim miatt (ekkor aztán még esőben is tudna pacizni a leányzó), hanem mert igazán megérdemelné, ritka az ilyen jó szándékú, egyenes, becsületes ember manapság.

A leányzó bár egész jól tolerálta a meleget (energiabomba volt így is, egész nap pörgött ezerrel), azért a viselkedésén, a nyűgösségi fokán, együttműködési hajlandóságán érezhető volt a nem túl kellemes időjárás hatása. Aludni is kevesebbet bírt, mint szokott, gondolom ez is hozzájárult mindehhez. Na meg hát mi is türelmetlenebbek, ingerlékenyebbek voltunk, mint normál esetben. Kell egy légkondi!!! (Álmodozni ér, nah... :P :D )

Nemsokára ovi, ami szorongással tölt el. Integrált csoportba kerül szeptembertől. Mondjuk annak nagyon örülök, hogy lesz két olyan gyerkőc is a csoportjában, akik tavaly vele együtt voltak a szegregáltban, na meg az óvónéni és a gyógyped.asszisztens (nem tudom pontosan a beosztását) is ugyanazok maradnak. Az ismerősök biztonságérzetet fognak nyújtani neki és ez rá is fér, hisz jócskán szorongó. :( Sokszor rágja a kezét is mostanában.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja feldolgozni azt, hogy nem abba a csoportszobába kell mennie, lesznek új gyerekek, stb. Biztos vagyok benne, hogy emlékszik arra, hogy mi volt az előző tanévben, nem tudom, hogy mennyire fogja bezavarni ez a jócskán nagy változás. Tudom, hogy ügyes-okos, de azt is tudom tapasztalatból, hogy mennyire szar szorongani és ezt biztos nem éli meg anélkül. :( Mindegy, remélem csak túlaggódom és viszonylag simán megy majd a beilleszkedés, beszoktatás és örömmel fog járni az oviba! :)

A kommunikációja nagyon sokat fejlődött. Elkezdte a ragokat (sokszor megfelelően) használni, egyre kevesebbszer echolál. Kéréseit mondatokba rendezve adja a tudtunkra. A hangsúlyán van mit csiszolni, hisz eléggé kis diktátorosan adja elő :D, ekkor persze az üvöltéses követelőzésére azt reagálom, hogy megkérem, hogy mondja szépen, nyugodtan, nem ordibálva és ez szerencsére sokszor működik. :)
A vele történtek verbális megosztása is nagyot fejlődött. Ez a folyamat amúgy ovi vége fele kezdődött, mikor is egyetlen egyszer válaszolt a kérdésemre, hogy mi volt az ebéd (minden nap feltettem a kérdést).
A következő élménymegosztása a Kerekmese - Kukásautó dalának volt köszönhető (többször próbáltam már neki mutogatni régebben is, hogy milyen izgi, hogy elviszik a bácsik a szemetet azzal az űber járgánnyal, de nem érdekelte, míg meg nem látta a Kerekmesés választ arra, hogy mi a fene az a kukásautó). Amikor jön a kukásautó, akkor szólok neki, vagy ő nekem; rohanunk egymás felé ujjongva, felkapom és nézzük a folyamatot, ami nagyon tetszik neki. Szerintem azért köti le ennyire, mert a Kerekmesének köszönhetően érti a szitut, hisz előtte abszolút hidegen hagyta mindez. A lényeg: egyik este megkérdeztem tőle az apja jelenlétében, hogy "mit néztünk az ablakból?", mire mondta, hogy "kukásautót". Ez egy óriási nagy dolog, eszméletlenül örültem neki! Még azt is elmesélte az apukájának (kérdésre válaszolva), hogy milyen színű volt a járgány. :)
Azóta több ilyenre is volt példa, aminek leírhatatlanul örülök. 

2015. augusztus 13., csütörtök

Kivan a micsodám

Nem erről akartam írni, piszkozatban csücsül egy félkész összefoglaló, azt szeretném már befejezni végre. De ma eléggé kihúzta a gyufát nálam a csajszi, elfogyott a türelmem, türelmünk; így ideglevezetőként muszájnak érzem kiírnom magamból...

Lehet, hogy a meleg is közrejátszik, de valami elképesztő produkciókat vág le az utóbbi időkben. :( Nagyon látszódik rajta, hogy május vége óta nem volt szakember kezei közt, nem kapott fejlesztést, éljen a tanév rendszerű fejlesztés. :( Nagyon kezd elkanászosodni. Egyre kevésbé együttműködő. Egyedül ez a telós visszaszámlálós dolog műkszik, de ugye ezt nem lehet mindenre alkalmazni (pedig milyen jó lenne).

Közben a bűntudat is mardos, mert tisztában vagyok azzal, hogy többet is tehetnék érte, de valahogy most nem megy. :( Elfáradtam, belefásultam abba, hogy minden egy feladat, egy játékhelyzetbe hozás is, olyan mű ez így. Szinte semmi nem megy csak úgy, magától. Ezért lazábbra vettem a nyarat, meg is van az eredménye. Egyre többet van autiban, egyre kezelhetetlenebb, egyre intenzívebbek a kitörései. :(  És egyre erősebb. Mikor már szakad a cérna, akkor eltervezem, hogy kap egy kis langyos zuhanyt. (Tudom, hogy genyóság meg minden, de volt, hogy bevált, sikerült általa kizökkenteni, visszahozni.) De már olyan erős, hogy egyedül képtelen vagyok belerakni a kádba.

Ma azon akadtam ki és ez borította ki a bilit leginkább, hogy szerettem volna elvinni egy gyerekeknek való koncertre, ami a városunk mini erdőjében volt, de nem tudtuk sehogyan sem rávenni. :( Alig vannak elérhető programok számunkra (autó és anyagi hiányosságaink miat).
Itt lett volna egy remek alkalom, de neeeem, nehogy már jó legyen. Elkezdett irdatlanul tiltakozni. Az apja sem volt annyira partner, szerintem neki sem volt nagy kedve menni (nekem sem, nem épp az én zenei ízlésem az Alma Együttes, de akkor is jó lett volna egyet bohóckodni, "bulizni" hárman...) És ilyenkor (is) jön a rágódás, hogy mi lenne a helyes, mi lenne a legjobb neki, nekünk? Erőszakkal elrángatni a koncira, hogy találkozzon más gyerekekkel, tömeggel, hangzavarral? Mert ez nagyon kellene neki, de ilyen erős tiltakozás mellett hogy kivitelezzük? Azzal nyugtatom magam a hiányosságainkat elnézve, hogy basszus, mi nem autispec. fejlesztők vagyunk, hanem csak szülők. Tudom, hogy sokszor egy neurotipikus gyerekkel sem egyszerű, de ettől nekem nem könnyebb.

Hosszú, túl hosszú ez a 3 hónap óvoda, fejlesztés nélkül...

És akkor még nem írtam arról, hogy másfél éve vannak kakigondok.
Hogy a férjem munkahelyi furcsaságai miatt (szerintem) feszültebb, mint szokott.
Hogy faszom kivan a meleggel. Meg azzal, hogy a fölöttünk lakó "kedves" szomszédéknak annak ellenére folyamatosan búg a légkondijuk, hogy nem fizetnek közösköltséget (több százezres hiányuk van). Van kocsijuk is és még két garázst bérelnek.... A garázsokról könnyedén le tudnék mondani, de a légkondit és az autót azért el tudnám fogadni én is. És mióta itt lakunk, ha félretettük volna a közösköltség árát, már lehetne klímánk... És ezek voltak a másodikok, akik sérelmezték, hogy vannak kutyáink. Sőt, az ürge egyszer lejött délben!!! ugatni, hogy nyikorog a lányom alatt a hinta (a kisszoba ajtófélfájában van rögzítve), anyámé nem olajozom be. Mindezt többszöri baszdmegolás kísérte. Meghallgattam, majd mondtam neki, hogy baszd meg te és rák*rtam elég erőteljesen az ajtónkat... Még így is túl elegáns és udvarias voltam. :P
A melóm is egy foskaki. Mármint nem maga a meló, mert az még jó is, de a munkatársak tudnak érdekesek lenni olykor. Nem szeretem a veszekedést, volt benne részem elégszer gyerekként, lehet emiatt is visel meg ennyire egy-egy összezördülésük.

Így most hirtelen ennyi. Van még bennem tüske, zavaró dolog, keserűség, értetlenség a fentebb ecsetelteken kívül is, de szerintem ezekből elég ennyi is, sőt kicsit sok is volt most így egyszerre. Legalábbis leírni nekem mindenképp. :/ Meg visszaolvasni. :(

2015. július 27., hétfő

Az első lovaglás


Olvastam és többen mondták is,  hogy milyen jó lenne, ha lovagolhatna a leányzó, hisz nagyon jó hatással van a gyerekekre. Sajnos nem volt olyan ismerősöm, akinek lenne lova, így csak álomnak tűnt egészen tegnapig ez a lehetőség.
Az infót a dologról a tetkós srác adta, meg a telefonszámot is. Ő is viszi a fiát és mikor a leányzómról készítette a portrét, akkor jött fel ez a téma. Nagyon megörültem neki, fel is hívtam a számot.

Vasárnapra kaptunk időpontot, szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, kellemes volt nagyon és nem is esett. Én persze szokásomhoz híven már előre szétidegeltem magam tök fölöslegesen (mi van ha leesik, mi van, ha nem ül fel rá, stb.) Mondjuk ez a leeséstől való aggodalmam szerintem onnan eredhet, hogy mikor gyerek voltam, akkor egy rendezvényen majdnem ledobott egy ló, két lábra állt és nagyon megmaradt bennem, hogy mennyire megijedtem.

Rövid gatyó volt a Cukin és hát mint kiderült, hosszú lett volna jobb, de majd legközelebb. Nem értünk a lovagláshoz asszem. :) (becsípheti a kengyel, meg ha izzad, nagyon hozzátapad, stb.)
Először próbálták rávenni, hogy simogassa meg, de szerintem a lovaglósisak felhelyezése kicsit megzavarta, így elég félős volt, majd mikor kérdezte a néni, hogy felül -e, akkor láttam rajta, hogy elkezdett szorongani, mondta is, hogy nem akarok pacizni. Szerencsére a hölgy jól kezelte, hamar ráhangolódott a leányzóra, nem volt tolakodó, üntyüli-püntyülizős (valahogy azokat az embereket nem tudja hová tenni, feszélyezik, zavarják), kellően határozott is volt. Szerintem ennek is köszönhető, hogy sikerült felvarázsolni a nyeregbe. :) Megfogta a nő és felrakta. Kicsit meg volt szeppenve, de nem tiltakozott. Nagyon fura volt, hogy csendben volt, nem pöntyögött, nem járt a szája; alapból egész nap karattyol, most viszont szinte a fél óra alatt alig szólalt meg. :D

Volt "feladat" is: színes karikát adtak neki, amit aztán vissza kellett adnia. Nagyon ügyes volt, többször előfordult, hogy így egy kézzel kapaszkodott csak. Mondta a hölgy, hogy látja, hogy az egyensúly-érzékelésével azért vannak gondok, viszont azt is hozzátette, hogy azért sokszor korrigál is és hogy ahhoz képest, hogy először lovagolt, szépen, stabilan ült.
Nagyon örültem, hogy felült és hogy tetszett neki. A vége fele már egészen feloldódott, mosolygott és integetett is. :) Olvastam, hogy szinte az összes auti az első alkalomkor felül a lóra. Ez azért jócskán elgondolkodtató és érdekes.

Miután vége volt a lovaglásnak, még megsimogatta a többi pacit, a nyuszit és a kacagógerle babát is. :) És olyan rendes volt a nő, hogy kizárólag a lovaglási időt számította fel, az állatsimogatást nem, pedig így majdnem egy teljes órát voltunk ott, és ekkor végig a nő foglalkozott vele, de csak fél óra árát kérte el.

Lesz folytatás, abban biztos vagyok; ha az időjárás engedi akkor ezen a hétvégén is megyünk. :)

2015. július 18., szombat

Vadaskert

Először voltunk állatkertben a nagylánnyal, a Kecskeméti Vadaskertet látogattuk meg. (Okkal csak most mertük bevállalni.) Busszal mentünk, az út vége felé már elég nyűgi volt, mindenképp le akart szállni hamarabb, mint kellett volna. Nagy nehezen azért sikerült rávenni, hogy maradjon.
Ezután elmentünk fagyizni (ott lehet pisilni, meg ezzel zsaroltuk úgymond, hogy bírja már ki azt a kicsit az útból, utána lesz fagyi).

Majd még várt ránk egy helyi tömegközlekedés is, ami bár sűrűn jár, de a kisasszonyka nem volt túl türelmes.
A felszállás helyének megtalálása is egy kicsit nehezünkre esett helyismeret nélkül, de aztán megleltük a 3-as busz hozzánk legközelebb eső megállóját. :)

Leszállás után kezdődtek a gondok, ugyanis az állatkert bejárata előtt van egy játszótér. Ugrálóvárakkal... Ő mindenáron oda akart volna menni, és nem tudtam eldönteni, hogy mi a jobb. Mármint hogy kezdjünk a játszival, de aztán ha nagyon elmegy autiba, akkor nagyon nehéz lesz "elrángatni" onnan. Vagy menjünk a vadaskertbe először és utána a játszótér. Az utóbbit választottuk, bíztam benne, hogy majd az állatkák lekötik, de tévedtem. :( Lehet, jobb lett volna a másik út, na de majd legközelebb kipróbáljuk azt is. Másfél órát voltunk bent és közben szinte megállás nélkül hisztizett, nyígott, hogy ő nem akar az állatkertben lenni, menjünk a játszótérre. Bevallom, kicsit csalódott voltam, mert arra számítottam, hogy majd mekkora élmény lesz neki, meg minden; erre egy "szaros" játszótér jobban érdekli, mint a tigrisek, tevék, makik, stb. Így egy kis gyomorgörcs kíséretében néztük meg az állatokat (nem akartam azt sem, hogy hisztizik, és erre az legyen a reakciónk, hogy oké, akkor az lesz, amit ő akar). Ez köcsög dolognak hangozhat, de egy nem túl rugalmas gyerkőcnél szerintem nagyon is fontos a következetesség és nem akarom megerősíteni benne azt a képzetet, hogy ha rinyál, akkor majd az lesz, amit őkelme óhajt. Így maradt a másfél órás (majdnem folyamatos) vinnyogás, de egy idő után már megszokta a fülem, az agyam és enyhült a gyomorgörcs is. A legijesztőbb az volt, hogy kb. 10 percig annyira bezárkózott, oly mértékben elvonult autiba, mint tavaly nyáron számtalanszor, előző évben meg szinte állandóan. Látótávolságon belülre, de elsétáltunk, mondtuk neki előtte, hogy jöjjön, különben itt hagyjuk, ő meg egy helyben kóválygott. És nem érdekelte, legalábbis nem adta a külvilág tudtára, hogy zavarná, hogy egy idegen helyen egyedül van. Régen ez általános volt, de egy ideje már jön utánunk, meg lehet győzni, hogy nem baj, ha arra megy, amerre kérjük, így furcsa és félelmetes volt ez a nosztalgia.
Volt, mikor abbahagyta a zsörtölődést, leginkább az állatsimogató nyerte el a tetszését. Szerintem azért, mert oda ugye bemehetett, simizhette, etethette őket, így jobban izgi volt. :) Vigyázat, képáradat következik, utána még némi szöveg is vagyon:











Sajnálom, hogy nem tudtunk ezzel a kiruccanással önfeledt kikapcsolódást és örömet szerezni neki, de legközelebb már hátha jobban fog sikerülni, hisz egyikünknek sem lesz új a hely, az élmény. És ahhoz képest, hogy tavaly még nem mertünk bevállalni hasonlót, már ez óriási előrelépés. :) Biztos, hogy még idén visszamegyünk.

Természetesen az állatkert után beígért játszóterezés is megtörtént. Nagyon ügyesen mászott fel és csúszott le a légváron. Csak az elején kellett egy kicsit lendületbe hozni, aztán már simán ment. Nagyon jónak tartom, hogy itt nincs időkorlát. Fizetés után addig használhatja a csemete a légvárakat, amíg bírja. :) Tündüs csomószor felmászott, lecsúszott, a végén már alig bírt kapaszkodni és a 3-as busz is jött, így muszáj volt kb. fél óra múlva útnak eredni. Szegénykém rendesen zokon vette, sírt (nem egyenlő a hisztivel), sajnáltam nagyon, hullottak a krokodilkönnyek, de elég hamar megnyugodott.

Nagy örömmel tölt el, hogy már tudunk szervezni ilyen kiruccanásokat, eddig szinte csak orvosokhoz utaztunk, mer' muszáj volt... És bár nem úgy alakult minden, mint terveztük, de összességében és visszagondolva nagyon is csodálatos és kellemes vasárnap délután volt. :) Várom az ismétlést!

2015. július 3., péntek

Akkor és most 1.

Annyira el vagyok maradva a blogolással, hogy borzalom. Pedig annyi fontos dolgot kellene megörökítenem, mert szerencsére van bőven. :) Igyekszem visszatérni a rendszeres íráshoz, mert olyan jó hogy egy helyen vannak a dolgok (és olykor hasznos is, hogy vissza tudom keresni, hogy mikor hol tartott a leányzó, többször volt már, hogy orvosi vizsgálatoknál elővettem a blogot pl. kérdőív kitöltéséhez).

Nemrég nézegettem fényképeket, és az egyiknél esett le rendesen, hogy mennyit fejlődött 1 év alatt. Eszméletlenül sokat, nem győzöm kapkodni a fejem! Úgy örülök neki! Olyanokat csinál, ami tavaly még elképzelhetetlen volt. Ilyen pl. a buborékfújás, nappali szobatisztaság, együttműködésre való hajlandóság.

Együttműködés/feladathelyzet:
Régen nagy fejtörést és sok izzadságcseppet és gyomorgörcsöt okozott, hogy semennyire sem fogadott szót, kész rémálomként gondolok vissza a játszóterezésekre. Főleg a feljövetelre... Harc volt, nem is akármilyen, akkora erő volt/van benne, hogy csak na. És mikor torkaszakadtából üvöltött, és fetrengett, szó szerint úgy kellett felcibálni hát hú. És ez minden egyes alkalommal így volt. Bevallom, nehezen viseltem és elszomorított. Mert oké, tudom, hogy  nem auti gyerekek is hisztiznek, ellenkeznek, na de nem mindig! És itt a különbség. Hiába használtuk már tavaly is a napirendi kártyákat, valahogy akkor még házon kívül nem segített. Vagy legalábbis ilyen szituációkban lekakilta magasról. Most meg... Mai eset: elmentünk biciklivel fagyizni. Majd egy kicsit játszóterezni. És mikor már szerettünk volna az apjával hazajönni, ő épp csúszdázott. Mondtam neki, hogy ötször lecsúszol és az lesz az utolsó ma, utána megyünk haza. És megértette. :) Semmi balhé, semmi tiltakozás, úgy örültem! Akkora sikerélmény, megkönnyebbülés az ilyen, hogy csak na! És lehet, nem értékelném ezt ennyire, ha nem küzdöttünk volna tavaly ennyit ez ügyben. :) Mondta a kis drágám, hogy "ideje hazamenni". Egyem is meg!

A figyelmének felkeltése, lekötése is egy nehéz pont volt az életünkben eddig, de ebben is óriásit változott. A fentebb említett fénykép pont erre emlékeztetett, hisz tavaly mikor vége volt a korai fejlesztésnek, akkor a gyógypedagógusok szerveztek egy csoportos foglalkozást, ami nagyon kedves dolog volt tőlük. Ekkor a Cukedlit még csak minimális ideig lehetett lekötni, sokkal inkább érdekelték a sztereotíp/repetitív dolgai, mint a játék. A fotón pont a sarokban kóválygott egyedül, míg a többiek játszottak. Most meg csomó dolog elkezdte érdekelni a saját világán kívül is. Szeret rajzolni, az ABC és a számok a mindenei. :) Próbálunk olyan játékokat válogatni, amik különösebben érdeklik. Ezzel kapcsolatos az első applikáció vásárlásom. Imádja a betűket. Így az Ablak Zsiráf nevű appot kipróbáltuk. Szemlátomást elnyerte a tetszését, hát nem volt mit tenni, megvettem a fizetőset. Amúgy én azért nem néztem eddig pénzes appokat sosenem, mert azt hittem, hogy qrva drágák, de megdöbbentem, hogy pl. ez is csak kétszáz valahány Ft-ba kerül. Azt gondoltam, drágábbak, végre kellemes meglepetések is érnek. :) Tetszik neki nagyon, felismeri a betűket, megérti a feladatot (2. szintnél tart). Jah, és a kütyük, hát mondanom sem kell, hogy nagyon ért hozzájuk... És csomó ideig lekötik. De az is nagyon jó, hogy a "táblával" (így hívja a táblagépet) nem elvonulva játszik, hanem igényli, hogy ott legyünk, megbeszéljük, hogy mi van pl. a képen, várja a megerősítést, hajlandó a kölcsönösségre, fontos számára, hogy együtt éljenezzünk, ha sikerült valami. Annyira illik ide ez az idézet: "(...)nincs egyetlen olyan tünet sem, ami minden autizmussal élő gyermekre igaz lenne, illetve egyetlen olyan dolog sem, ami kizárná az autizmust." forrás: Merj MÁS lenni! blog Azért tartottam fontosnak, hogy kiemeljem ezt, mert hallottam már olyan véleményt, hogy "de hát bizti nem autista a lányod, mert belenézett a szemembe"... o.O És hát a kölcsönösség sem mindig úgy működik autiknál, mint a normál fejlődésmenetű gyerkőcöknél, és el szeretném kerülni azt, hogy bárkiben is felmerüljön a bejegyzésem kapcsán az, hogy "de hát egy autista ilyeneket nem csinál".
Rengetegszer lelkesen segít, megérti a kéréseinket. Nemrég borsót fejtettünk közösen és kb. negyed órán keresztül le is kötötte. Először nagyon tetszett neki, aztán persze unta, amit nem is csodálok, nem annyira izgalmas egy művelet. :)



De nem engedtem, hogy kibújjon a "feladat" alól, be volt ígérve neki a KerekMese (amúgy a betűimádata is nekik köszönhető, de vigyázat, függőséget okoz, de komolyan. :D eleinte hülyét kaptam tőlük és menekültem volna, de már kezdem megszeretni és sokszor azt veszem észre, hogy egy-egy dalukat dúdolom magamban o.O ), de csak miután végeztünk az egésszel. Tavaly ilyenkor csak minimális ideig lehetett lekötni és legtöbbször akkor is csak olyan dolgokkal, amik felettébb érdekelték vagy amit rituálé szerűen, megszokásból tett.

Úgy terveztem, hogy írok egy rövid összefoglalót, de már két téma ecsetelése is túl bő lére lett eresztve, mert nem akarom, hogy a feledés homályába vesszenek a fontos momentumok, mérföldkövek; így inkább lebontom részekre, mert egybe meg túl hosszú lenne és álmos is vagyok. :) Folyt.köv. hamarosan. 

2015. június 13., szombat

Szerdai riadalom (agyrázkódás, napszúrás, epilepszia???)

Az apja egész héten szabin volt. Én nem. :/ Szerdán jöttem haza és már az fura volt, hogy a Cuki alszik (évek óta nem hajlandó délután pihenni). Felkelt, ahogy jöttem, nagyon nyűgös volt, zokogott. Látszódott, hogy nem hiszti, hanem tényleg valami baja volt. :( Mondta férj, hogy valószínűleg elesett egy kutyapisa tócsába, szaladt be hozzá, és vizes volt a bugyija meg a háta és zokogott. (A nagy meleg beköszöntével párszor előfordult a kisebb ebnél, hogy bebrunyált, viszont soha nem ebben az időpontban, így nekem ez gyanús). De mivel nem tudjuk, hogy mi volt, így ez csak feltételezés. Aztán ami ijesztő volt, hogy hányt. Ekkor már elkezdtünk agyalni, hogy mit tegyünk, hová menjünk. Alig találtam meg az ügyelet számát (kora este kezdett el hányni). Majd meglett, de ők átirányítottak a sebészeti ügyeletre. Közben nagy nehezen kihúztuk belőle, hogy fáj a feje.
Indulás előtt még hányt egyet, addig zokogós is volt, de az utolsó hányás után, mintha egycsapásra elmúlt volna minden, újra a régi volt.
A napszúrás azért kevésbé valószínű szerintem, mert aznap nem volt napon és hőemelkedése sem volt.

Biciklivel mentünk, végig jókedvű volt, és tényleg, mintha nem történt volna semmi.


Az ügyeleten kijött egy asszisztens hölgy és ő azt mondta, hogy a helyünkben, mint hogy ő is szülő, nem röntgeneztetné meg, nem úgy néz ki, mintha komoly fejsérülése lenne. Ezzel egyetértettem, de azért egy kis vizsgálatért nem haragudtam volna meg (áttapogathatták volna a fejét, reflexeket nézhettek volna, stb., de semmi ilyen nem történ, a folyosón beszéltük meg a dolgokat, a doki ki sem jött, nem is látta a gyerkőcöt...)
Azzal bocsájtottak el, hogy ha újra hányna vagy valami, akkor vigyük a megyei kórházba, hisz itt a helyben úgysem tudnak vele mit kezdeni... (Régen volt kórház, de egy ideje már csak rendelőintézet rehabbal meg elfekvővel.) Ilyenkor azért bánom, hogy nincs autónk...


Kiposztoltam fb-ra, mire az egyik rokonom, akinek szintén autista a gyereke, írta, hogy náluk is hasonló tünetek voltak és végül kiderült, hogy más a baj. Egyből az epilepszia ugrott be (és privát üzenetben mg is erősítette a sejtésemet). És lehet, hogy nem is a kutya pisilt be, hanem ő a roham alatt, mert mikor odaszaladt az apjához vigasztalásért, akkor is lett ott egy tócsa. Nekem különös ez az egész, de sajnos nem tudom kideríteni, hogy mi történhetett pontosan. Figyeljük és ha ismétlődik, akkor visszük vizsgálatra. Ezelőtt is volt egy furcsasága (egyik reggel mintha nem lett volna itt, halandzsált, ami nem szokása és nem reagált rám egyáltalán, pár percig tartott), már akkor is eszembe jutott, hogy mi van, ha... Meséltem az óvónőnek és ő is egyből arra gondolt. :( Azt olvastam, hogy autiknál gyakran jelentkezhet epilepszia, így van rá reális esély, hogy nála is elő fog jönni. Azért nagyon bízom benne, hogy nem, de fel kell készülni arra is, hogy igen.

Ember írt egy nagyon aranyos, segítőkész neurológusnak, Dr. Báló Máriának az Orvostudakozón:

forrás: http://www.orvostudakozo.hu/SzakorvosValaszol/DrBaloMaria.htm

Azért is gondolok  epilepsziára, mert azt provokálhatja alvásmegvonás és az utóbbi pár napban/hétben jelentősen kevesebbet aludt, mint eddig.
Kíváncsi vagyok és persze nagyon aggódom, hogy mi áll a háttérben.

2015. június 7., vasárnap

Rendezvények, gyerekprogramok, kikapcsolódás

Eljött az az idő is, hogy részt tudunk venni rendezvényeken. Ez tavaly elképzelhetetlen és kivitelezhetetlen volt. Nem tudott akkor még egy helyben maradni kis ideig sem, mindig ment a feje után, nehéz volt vele egy sima séta is, teljesen irányíthatatlan volt. Nem is igazán erőltettük. De most már mivel több ilyenen is részt vettünk, így merem állítani, hogy idén megy. Vártam már erre nagyon! :)

Volt egy szabadtéri városi buli, ahová elvittük. Volt sok látnivaló, szabadtéri kiállítás, nyüzsi, zaj, tömeg; de remekül vette, nem zavarta semmi. Nagyon tetszett neki, hogy voltak szalmabálák, amiben a gyerkőcök jókat ugrabugrálhattak. A körhintára is felült, bár kicsit féltem (mi lesz, ha út közben megijed, kiugrik, stb.), pedig kár volt. Ez nem tipikus hinta volt, hanem fából készült és kézi erővel volt hajtva. Mikor vége volt, akkor megkongatták a kolompot (vagy harangot), és a Cuki egyből, zokszó nélkül szált ki és közben mondta, hogy "itt a vége, fuss el véle". Annyira ügyes!!!
Aztán megnéztük a kiállítást is, ott a víz hatására próbált elmenni autiba csurgatással, de könnyen kizökkenthető volt. Azt is megértette, hogy nem szabad belemenni.
Ezután volt egy bábelőadás, amin annyit ült, hogy már fájt a popója (a betonon voltak rongyszőnyegek, de itt nem az ülőalkalmatosság a lényeg, hanem hogy ismételten maradt egy helyben, figyelt is, tapsolt is, stb.). Nem maradtunk a végéig, de így is elismerést érdemel a kitartása, 40 percet lazán bírt.
Majd a kirakodó vásáron venni szerettem volna neki karkötőt vagy valami kis játékot, de azt mondta, hogy nem kell. o.O Ritka az ilyen gyerek... :D

Következő hétvégén pedig gyereknap volt. Én délelőtt a helyi kutyamenhely standján önkénteskedtem (hoztunk a menhelyről kutyákat akiket lehetett simizni, volt kvíz, kifestők, stb.), majd loholtam haza levinni az ebeket, utána pedig vissza a központba a leányzóval gyereknapozni. Ekkor is volt ugyanaz a fa körhinta és bár mivel több volt a lurkó, így rövidebb volt egy kör és nem volt kolomp a végén, de egy kis értetlenkedés után mentünk a következő programra. Simizett kutyust, színezett is, táncoltunk és voltunk gyerek koncerten is. Ahol meglepődtem ismét, hisz mindenféle noszogatás nélkül, önként állt be a táncba, mókába. Néha látszódott, hogy nem érti vagy legalábbis nem kapcsol olyan gyorsan, mint mások, de így is szuperügyes volt és büszke voltam/vagyok rá. Még körjátékozott is (itt volt egy olyan jelenet, hogy egy kisfiút az anyukája a vége fele vezetett be a körbe, a Cuki és egy másik kisgyerek közé helyezte és az életem nem értette, hogy mit akar a kiskrapek, nem fogta meg a kezét, de odamentem, és segítettem kicsit és ment tovább a körjáték. :)
A mamától kapott egy buborékfúvó delfint, ami rózsaszínben és kékben volt kapható, az apja mondja a mamának, hogy vegyél rózsaszínt, mire a Cukker kikérte magának és kéket kért. Ekkor is el voltam olvadva, hogy milyen kis öntudatos csajszi már most is, és mennyire nem hagyja, hogy megmondják, hogy mi kell neki. :) Remélem ez a későbbiekben is így lesz. Jó, nem várom el tőle, hogy vérfeminista legyen, de szeretném, hogy tisztába legyen a dolgokkal és álljon ki bátran magáért. Nagyon durva amúgy ez a bubicsináló, abszolút sikert aratott. 2 tartályost kapott, és az első elég hamar kifogyott, mivel szinte folyamatosan nyomta. :D

Majd másnap ovis családi délután volt. Itt is remekelt. Csomó ideig ült egy helyben. Jó, sokszor feszengett, meg kicsit nyűgi volt, de megmondom őszintén, hogy én is és ez az előadás inkább nagyobb gyerekeknek szólt. De semmi balhé, semmi földön hempergős mutatvány, semmi megyek össze-vissza, szólt, mikor pisilnie kellett.
Volt csillámtetkó, de nem bírtam rávenni, azt mondta nem kell. Na de majd pár év múlva hátha megyünk igazi tetoválóhoz közösen. ;)
Vettünk vattacukrot, hát, nem aratott sikert a szájához érintette és mondta, hogy blöáh, nem kell. o.O Nem sok olyan gyerkőccel találkoztam még, aki ne lett volna oda a vattacukorért. :)
Pónilovas kocsikázás is volt és meglepő mód kedvezményes áron lehetett felülni: 200 Ft/fő. Elméletileg csak gyerekek mehettek+ egy óvónő. Volt bennem félsz, hogy mit fog szólni az egészhez. Ez nem azért van, mert nem bízom benne vagy hasonlók, hanem azért, mert nála nagyon nem lehet tudni, hogy egy adott dologra miképp fog reagálni. Mondtam az óvónőnek, hogy majd futok utánuk, hogy ha baj van, akkor lekapom a kocsiról. Kérdezte, hogy miért, mire én közöltem, hogy auti. Így megengedte, hogy én is felszálljak, és akkor ha begorombult volna a leányzó, akkor lepattantunk volna. (Még jól is jártam, mert így legalább én is kocsikázhattam. :D ) Kár volt aggódni, hisz tetszett neki. (De nem bántam meg, hogy felültem, mert lehet, hogy ha nem lettem volna ott, akkor megijedt volna vad idegen társaságban új szituációban). Aranyosan megsimizte a pacikat, nem félt tőlük. Jó lenne lovagoltatásra vinni, csak nem tudom még, hogy milyen lehetőségek vannak a környéken, de majd kiderítem.

2 nappal ezután pedig a helyi kiserdőbe ment 2 csoport az oviból, busszal. Itt is minden rendben volt, türelmesen várta a gyerekeket, tetszett neki a busz. Mivel nem könnyű és nincs is sok gyakorlata a wc/bili nélküli pisilésben, így olyan lett a bugyija és a rövidgatyója. A hátizsákjában elbújt a váltócucca, így más gyerekek ruhái voltak rajta. :) Mondták az óvónénik, hogy már csak azután vették észre a váltóruha meglétét, hogy ráadták ezeket. :) (Erről jut eszembe, hogy el ne felejtsem visszavinni!!!) De itt sem ez a lényeg, hanem az, hogy kérdeztem tőle, hogy kié a bugyi és megmondta. :) Ez óriási nagy fejlődés a kommunikációjában, hihetetlenül boldog vagyok ettől! :)

Most hétvégén pedig másodjára aludt a mamánál. Már nem szorongtam emiatt. Persze, hiányzott, meg minden, de kellenek az ilyen kis lazítások is. Szombat kora délután vitte az apja, és ma délelőtt mentünk érte. Tegnap kifestettük a szobáját (roppant büszke vagyok, hisz az egészet én hengereltem egyedül, 2 rétegben; férj a pepecs melót, mint szegélyek festése, pakolás, stb. csinálta). Jó is, hogy nem aludt itthon a kisasszony, mert hiába volt meleg, gyorsan száradt, folyamatosan szellőztettünk, de azért csak erős szaga volt még az első este.
Állítólag nem ment a nagyi idegeire. :) Bár hozzá képest keveset aludt, de nem volt harc, hiszti, együttműködött. Kicsit azért próbálkozott, de anyósom kellően szigorú, így nem játszotta ki a drágaság és ez tök jó, mert nála kifejezetten fontos a következetesség és az, hogy ne hagyjuk, hogy ő irányítson, mert akkor aztán van nemulass...
Délelőtt mentünk érte, majd átmentünk sógoromékhoz babalátogatóba. Nagyon kis tündéri, aranyos a Cuki legfiatalabb unokatesója. :) Meg is dajkáltam picit. (Persze előtört belőlem, hogy akarok még egy gyereket, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot.) A leányzónak is tetszett. Na meg az akváriumi halak. Amivel nem volt baj egészen addig, míg bele nem szeretett volna mászni és úszkálni az aranyhalakkal... o.O Kicsit bepipult, hogy nem engedtük neki a lehetetlen kivitelezését (nem férne bele az akváriumba). :D

Tetszenek ezek a mozgalmas napok, végre nem csak a szürke, monoton hétköznapok és a hasonló hétvégék vannak, hanem történik is körülöttünk ez-az. :) Ez nekem sok erőt ad, felpörget, jó érzéssel tölt el.

2015. június 4., csütörtök

Az első ottalvás a mamánál

Egy ideje már terveztük. Persze volt bennünk félsz, mikor eljött az idő. :) Május 15-én történt. Az apja arcán is láttam egy kis aggodalmat, mikor indultunk kettesben haza. Lehet, nem ez a legmegfelelőbb szó rá, de a lényeg, hogy végre némi érzelem ült ki az arcára. ( :P nem egy érzelgős fajzat...)

Nagyon furcsa volt, hogy nem aludt itthon. Sokszor eszünkbe jutott, nagyon hiányzott; de ugyanakkor már ránk fért, hogy kettesben legyünk egy kicsit huzamosabb időn keresztül is. :)

Jól vette ezt az óriási változást (sohasem aludt még nélkülünk máshol). Mikor rájött, hogy aludni kell, akkor elpityeredett, de a mama megvigasztalta és utána tetélt egy jót. Ez azért is nagy szó, mert sok téren merev a gondolkodása, ragaszkodik a megszokott rutinokhoz, de ez az ottalvás is bizonyítja, hogy ugyanakkor mennyire rugalmas is és ennek végtelenül örülök, mert a jövője nagymértékben függ az alkalmazkodóképességén.

Ébredés után is gördülékenyen mentek a dolgok, nagyon ügyes volt végig. :)

2015. május 29., péntek

Ezt egyszerűen nem tudom hová tenni és rohadtul elegem van!!!

És nem érdekel, hogy felhasználom a levelét az illetőnek (aki az oviban dolgozik) és ez esetlegesen bűncselekménynek számíthat, ledolgozom (de ha nyáron kell, akkor hová teszem a gyerkőcöt :P o.O :D ...) mivel a kijelölt ovi 3 hónapig nem hajlandó fogadni a lányomat. MÉG 2 KIBA' HÉTIG SEM!!!) vagy leülöm!
Nem fogok kussolni! Tudom, hogy sokan őrültnek néztek emiatt, de egyszerűen késztetést érzek aziránt, hogy az ilyen eseteket ne hagyjam szó nélkül.
Tervezem, hogy jártasabb emberektől jogi tanácsot kérjek, mert egyszerűen nem értem a kirekesztés indokait, amikkel nekem estek: ha gyesen vagy, akkor nem viheted a gyerekedet ügyeletre HÁROM HÓNAPIG EGYÁLTALÁN!!!, mert nem kaphat kétféle ellátást egyszerre (gyes+ óvodai felügyelet, ami érdekes mód szeptembertől május végig lehetséges, de júniustól augusztus végéig elképzelhetetlen és törvénysértő WTF???), de közben meg gyes mellett elméleti síkon 8 órában is dolgozhatna az emberjánya!
Ha mindannyian meghunyászkodunk, elhiszünk mindent, akkor soha nem fog változni semmi! Lehet, hogy az én (és pár sorstárs, hasonlóan temperamentumos szülő :) akikben nagy bizodalmam van és remélem, hogy nem csak én próbálok meg az árral szemben úszni ilyen tekintetben! ;)  ) pattogása is majd csak pár generáció múlva fog célt érni, de akkor is úgy érzem, hogy cselekednem/cselekednünk kell! Helyettünk nem fogja senki sem megtenni! És igen, tisztában vagyok azzal, hogy az esetleges akció(i)mmal a saját gyerekemnek árthatok; de ha az ott dolgozók ez alapján bánnak egy gyerekkel, akkor nincs továbbá ott keresnivalónk! És a tükörbenézéssel nem nekünk lesz gondunk...
Meg ne tartson senki hülyének, ha nem túl nagy kérés! Sajnos az utóbbi pár hétben, napban koncentráltan próbáltak annak nézni és ez nálam rendesen kiverte a biztosítékot!!! Legyetek könyörgöm velem őszinték és nem csak az ovi munkatársaitól esne jól mindez, hanem a rokonaimtól is...

Előre szeretném jelezni, hogy hosszú lesz a bemásolt anyag, de nem akarom, hogy csak részleteket emeljek ki, hisz úgy esetleg félreérthető, egyoldalú lenne. A levelezést egy fb bejegyzésem indította, amiben virágnyelven kifejtettem, hogy mennyire kivan a faszom a sok ál-integrációval, esélyegyenlőtlenséggel, kivételezésekkel, ami azt takarta, hogy mennyire zavar, hogy ma is közölték velem, hogy nem vihetem ügyeletre egyáltalán a gyerekemet nyáron, mert gyesen vagyok vele (előzmény ITT és ITT). Erre reagált privátban egy ott dolgozó illető...

A bicskanyitogató bejegyzés, amire írt egy túlbuzgó, ál lelkiismeretes ottan dolgozó:

"Éljen az egyenlő bánásmód, az integráció, esélyegyenlőség... :( Mire felnő a lányom, harci amazon leszek, aki csomó paragrafust kívülről fog fújni, vagy zártosztályra kerülök. Vagy mindkettő..."

Erre privát üzenetben:

Zsuzsi*.. nincs igazad most, az autizmushoz semmi köze hogy nem jöhet ügyeletre. De én semmit nem mondtam mert nem tehetem"

De akkor mi az oka??? Ki fogom deríteni, abban biztos lehetsz, a gyerekemért bármit! Vannak sejtéseim, a miértekről és ha ezt őszintén közölték volna velem, akkor nem lenne semmi probléma. De így, hogy köntörfalaznak és hülyének néznek, ez nagyon-nagyon fáj és rosszul esik! Mindig csak azzal jönnek, hogy a gyes miatt nem jöhet ügyeletre. De akkor mi a lópikuláért van az, hogy gyes mellett 8 órában is dolgozhatnék? És akkor 3!!! hónapig hova raknám a gyerekemet??? Őszinteség. Nekem ez fontos lenne, lett volna, tudok alkalmazkodni. És most azért is érint ez érzékenyen, mert a saját férjem, anyósom, az egész pereputtyom ilyen köntörfalazó üzemmódban közelít hozzám, amitől teljesen ki tudok borulni!!!

Pedig csak ez az ovoda az ahol vannak engedmények. EGYIK óvodába se mehet a gyerek ha a szülő nem dolgozik . Gyes mellett nem dolgozhatsz sztem 8-at de tény h az autizmusnak semmi köze ehhez. Aki "normális" gyerek az se jöhet mert ez igy működik az ügyeletbe.Ember sincs sok nekünk is most adják ki a szabikat. Szoval hidd el h ez a munkahelyes dolog nemkifogás hanem ez a tény! Mehetsz bhova attol ez nem változik. Mert ez ügyelet csak.
Amúgy meg sajnálom h ezt mondom dee alig viszitek vhova, más gyerekek közé általában a kutyusokkal vtok pedig egy játszon is sokat tanulhatna. Vagy egy bevásárlás alatt pl.
De én nemmondtam semmit mert nincs hozzájogom h óvodai dolgokról beszéljek.
Bajba kerülhetek


DE, igen is dolgozhatnék 8 órában gyes mellett a lány 10 éves koráig, ha lemondanám az ápolásit (+havi 16 ezer), így annyi megkötés van, hogy csak félnapos lehet és max. 4 órában vállalhatok melót. Ha ez az akadály, akkor miért nem ezt mondják? Jah, és én amúgy dolgozom a p*st*n... és hidd el, hogy sokszor többet, mint mások x órában...
Fú, Nelli***, ne haragudj, de most inkább nem írok semmit a nem visszük sehová témakrre, hisz nymdafestéket nem tűrne...
témakörre
nyomdafestéket
Köszi, puszi!

Te tudod de kár felháborodnod. Ezt el kell fogadni. Sajnálom szija
De annyira megkérlek h ne emlitsd már az oviba h beszéltünk erről. Köszi


Jah, és tök jó, hogy tudod, hogy hova visszük a gyerekemet, meg hova nem, csak gratulálni tudok a hozzáállásodhoz... Biztos attól lett ugye autista, hogy nem vittük közösségbe (ami nem igaz!!!), meg fridzsider anyuka és társai elméletek és szar szülők vagyunk... (mielőtt ítélkezel, legalább minimálisan tájékozódj lécci!) Meg a többi tévhit. Igen, és pont emiatt a hozzáállásod miatt nyilatkoztál Biankáról** is olyan negatívan... Tudod mit kívánok neked? Azt, hogy soha NE!!! legyen autista gyereked (vagy más kismillió dolog miatt SNI-s csemetéd). Mert ha akkor is úgy állsz a dolgokhoz, mint ahogy írtad: "Te tudod de kár felháborodnod. Ezt el kell fogadni.", akkor a gyereked fogja meginni a megalkuvásod levét. NEM, NEM FOGOM ELFOGADNI! SOHA! HA BELEPUSZTULOK, AKKOR SEM!!! És azért megnyugodtam, mert végül csak kibukik a szög a zsákbul... Csak ezt miért nem lehetett volna nekem őszintén elmondani??? Nem vagyok hülye basszus!!! Mondom: együttműködő és végtelenül toleráns embernek tartom magam, ha valaki nyíltan odaáll elém, hogy figyuzz, hát tudjuk, hogy állandó délutános műszakban vagyol a postán, így nekünk sokat jelentene, ha nem hoznád a nyáron a kölködet (még 2 kurvakibaszott hétre se), mert létszámhiány van és így ki tudnák venni a dolgozók a szabijaikat. Hallod, simán rábolintottam volna és készségesen belementem volna (még annak ellenére is, hogy mehettem volna idénymunkára délelőttönként...). Nem te vagy az első hidd el, akitől hallottam a nyári szabadságolás témaköréről velünk kapcsolatban... És ha ezt őszintén lekommunikáltátok volna, akkor most nem lennék felháborodva, nem csalódtam volna ekkorát bennetek... Nem fogok említeni egy nevet sem, de holnap ha sikerül, akkor beszélek az intézmény vezetőjével. És hidd el, hogy ha anya lennél, te sem bírnád szó nélkül hagyni ezt. És egy kis mellékes: akkor a te kutyád valszeg azért antiszoc és agresszív, mert nem jöttök elégszer a kutyafuttatóba, inkább műkörmöshöz mész pl. helyette és csak üríteni viszitek le... :P Remélem érzed az élcet.

De buta vagy
Erre mást nem tudok irni


Köszike!
"Amúgy meg sajnálom h ezt mondom dee alig viszitek vhova, más gyerekek közé általában a kutyusokkal vtok pedig egy játszon is sokat tanulhatna. Vagy egy bevásárlás alatt pl."

Nagyon félreértesz te mindent


Ezt te írtad és rám mondod, hogy buta vagyok :D :D :D

De nem azt mondtam h ettöl lett
Autista
Igen
Sajnos buta a felfogásod meg gonosz és támado
En segiteni akartam h ne ertsd felre miert nemhozhatod de innentől gondolj amit akarsz
az állásommal játszok h beszélek veled ilyenről,de tudod se a felfogásod se te nem érsz annyit h bajba kerüljek. Ez is kár volt. Es majd ha az en gyerekem is az lesz majd en is sajnáltatom magam és gondolok rád.
Tényleg gondolkozznod kéne h kivel mit és hogy...
Az agresszivitasrol annyit h te kis vmid is ugy ugatja az enyémet.. de nem süllyedek le a szintedre. Egyáltalan nem.
Egyszerűen szavakat nem találok rád.
De a jövőben se szeretnék
Szoval hidd h az autizmus a baj mindenki utalatos gonosz körülötted csak te nem.
Most zsuzsi* csalodtam benned de nagyot.


Na tudod ki sajnáltatja magát... Úgy érzem, hogy provokálni próbálsz, de kicsi csillag, megsúgom, hogy kurva sok emberrel kellet már megküzdenem a lányom érdekében, és te nem fogsz rajtam kifogni, bárkit "széttépek" érte, számomra Ő a minden. És kérlek olvasd át azokat, amiket írtál és ha van agyad, akkor próbálj belegondolni, hogy mennyire érzéketlen vagy ezek miatt. És neked a legnagyobb problémád a munkahelyed féltése... Jah, és az én kis valamim. Na a lányom után meg a jószágaim azok, akikért vérre megyek. Szóval bogárkám, igen, ugat, de nem támad rá senkire, vagy ha próbál keménykedni, akkor rászólok és abbahagyja... Van különbség. De most, hogy olvasom, hogy csalódtál  bennem nagyot, megyek és sírok és aludni sem fogok tudni emiatt, :D :D :D :D Nem ismersz te engem drágám, úgyhogy ez a mondatod visszafele is érvényes: "Tényleg gondolkozznod kéne h kivel mit és hogy..." Én egyszer sem sértegettelek, ellenben veled...

***

És itt rohadjak el, ecskübecsszó, hogy nem a személyére haragszom, hanem azért vagyok elkeseredve és üvöltenék legszívesebben, mert tudom, hisz a saját bőrömön tapasztalom, hogy ez a többségi vélekedés a kívülállóknak az SNI-s gyerekeket és szüleiket illetően. :( (anyuka,apuka, macilaci tehet róla; mit képzel ez, hogy ahhoz HASONLÓ! lehetőségeket, jogokat, bánásmódot remél ez az átok szülő az utódjának, mint amik a nem SNI-s gyerekeket alanyi jogon megilletik, hát Taigetoszt ezeknek a nyomingereknek, nemhogy örülnének fület-farkat behúzva, hogy megtűrjük itt egyáltalán őket). Tudom, a zárójeles rész túlzás és hátha nem is a többség vélekedik így, de sajnos a amiken mi átmentünk, ez a hozzáállás, felfogás nagyon gyakori. :/ Sosem felejtem el pl., mikor megkérdezte valaki, hogy miért ilyen a lány. Erre mondtam, hogy mert autista. Mire ő reflexből rávágta, hogy ne mondjak már ilyet erre a gyerekre, hát biztos nem az, normális vagyok -e, hogy így becsmérlem. o.O

Fáradt vagyok ezektől a rendszeres, szélmalomharcnak tűnő csatározásoktól, de most mégis azt érzem, hogy nekem ez a küldetésszerűségem. Valahogy velőből jön és bár sokszor próbáltam visszafogni magam, tenni ellene, de nem igazán ment. Lehet, hogy nem is baj ez...

*, **, ***: hogy ne (annyira) legyen beazonosítható és ne sértsek személyiségi jogokat vagy mi, így megváltoztattam a neveket...