Egy ideje már terveztük. Persze volt bennünk félsz, mikor eljött az idő. :) Május 15-én történt. Az apja arcán is láttam egy kis aggodalmat, mikor indultunk kettesben haza. Lehet, nem ez a legmegfelelőbb szó rá, de a lényeg, hogy végre némi érzelem ült ki az arcára. ( :P nem egy érzelgős fajzat...)
Nagyon furcsa volt, hogy nem aludt itthon. Sokszor eszünkbe jutott, nagyon hiányzott; de ugyanakkor már ránk fért, hogy kettesben legyünk egy kicsit huzamosabb időn keresztül is. :)
Jól vette ezt az óriási változást (sohasem aludt még nélkülünk máshol). Mikor rájött, hogy aludni kell, akkor elpityeredett, de a mama megvigasztalta és utána tetélt egy jót. Ez azért is nagy szó, mert sok téren merev a gondolkodása, ragaszkodik a megszokott rutinokhoz, de ez az ottalvás is bizonyítja, hogy ugyanakkor mennyire rugalmas is és ennek végtelenül örülök, mert a jövője nagymértékben függ az alkalmazkodóképességén.
Ébredés után is gördülékenyen mentek a dolgok, nagyon ügyes volt végig. :)
