2016. augusztus 27., szombat

A nyárnak lassan vége...

...oh, de kár. :D Várjuk már nagyon az ovit! Hosszú volt ez a nyári szünet is, bár most kaptunk a tavalyihoz képest 2 plusz hetet, vihettem addig, míg az iskolák nyitva voltak. Úgy érzem, hogy mindkettőnknek jót fog tenni, ha elindul szeptembertől a móka. :) Ez nem azt jelenti, hogy nem volt jó a nyár, csak egyszerűen mindketten, mindhárman elfáradtunk, hiányzik a nagylánynak a szigor, a keret (mi is próbáljuk azért megfékezni a kis diktátort, de hát nem annyira megy sokszor).
Persze közben azért van bennem egy adag félsz is, hisz 2 év után új csoportszobában lesz, új társakkal, 19-en lesznek a 10 fő helyett, új óvónénivel, E. néni nélkül. Úgy érzem, hogy simán menni fog a váltás, de attól még aggódom picit. :) De ez szerintem természetes...

Augusztus elején voltunk egy közeli üdülőhelyen pár órát. Vonattal mentünk, már az tetszett neki. 3 éve voltunk utoljára ott, na az a kiruccanás eléggé érdekesre sikerült, akkor még nagyon nagy kiborulások övezték a családi programokat, változásokat. Leírhatatlan az, amit érzek annak kapcsán, hogy már tudunk csinálni bizonyos dolgokat idegroham, kiborulás nélkül is. Előfordul még, hogy vannak balhék; de ahonnan indultunk, onnan nézve meg egyébként is nagyon nagy a pozitív változás.
Csónakáztunk, sétáltunk, játszótereztünk. Azt is elfogadta szerencsére, hogy most nem fürdünk, mint mások (a 3 évvel ezelőtti látogatásunkkor még nem értette és hogy megelőzzünk egy nagyobb kiborulást, így belement az apjával mindenféle fürdős cucc nélkül, sima pelussal, mellettük lócitrom, meg iszap, dagonya; nem volt túl bizalomgerjesztő, pláne, hogy nyelt is jó pár kortyot, de szerencsére semmi baja nem lett. )

Pár nappal ezután mentünk státuszvizsgálatra. Nem volt olyan egyszerű, már csak azért sem, mert a védőnő száma megváltozott, jó pár hívásomba belekerült, de végül sikerült elérnem. Húztam, halasztottam, de már úgy éreztem, hogy inkább legyünk túl rajta. (Szerintem a sok régi rossz emlék miatt is vagyok ezekkel a méricskélésekkel, vizsgálódásokkal hadilábon.)
Sokan szidják a Pokémon-t, de én kihasználtam a számunkra áldásos hatását, vagyis hogy a leányzó pörgetett a Pokéstoppoknál és így a térképen is tudtam mutatni, hogy hol vagyunk, mennyit kell még menni. Tetszett is neki. Így lazán legyalogolta a 2 kilométert odafele mindenféle hiszti nélkül.
Most nem tudtuk megfelezni a távot vonattal (a védőnői vizsgálat ugyanazon a helyen van, mint a gyermekorvosunk; és ha lebetegszik, akkor úgy szoktam időzíteni, hogy vonattal lerövidítjük, de most ugye fix időpontunk volt, így ez nem jött össze).
Nagyon ügyes volt, a kérdésekre is jól és cukin válaszolt. Egyedül annál bizonytalanodott el, hogy mi az anyja neve; zavarba is jött, hogy nem ugrott be neki, pedig tudja. Miután mondtam, hogy milyen Kati, azután rávágta egyből a vezetéknevemet is. Egyem is meg, annyira édes volt ekkor is. :)
Majd jött a látásvizsgálat. A villással próbálkozott a védőnő, de annak a logikáját nem értette, én halkan jeleztem az elején, hogy inkább a számossal próbálkozzunk, de valszeg nem hallotta a védőnő. Mindegy, elővette az ábrás (házikó, szék, csibe, stb.) képeket és azoknál a legkisebbeket is felismerte, így pipa.
Ezután hallásvizsgálat következett. Itt is volt egy kis zökkenő, hisz mikor bemutatta a feladatot a védőnéni, akkor először az egyik fülében, majd másodjára a másikban szólt a hang és rá kellett mutatnia, hogy hol hallja, és ezt a kis drágám szabálynak hitte, mármint hogy mindig hol az egyik, hol a másik füle lesz ingerelve mindig felváltva. Így mikor élesbe ment a dolog, akkor is hol az egyiknél, hol a másiknál jelezte, attól függetlenül, hogy melyik oldali fülhallgatóból jött a sípolás. A védőnő jól reagált erre is, teljesen értette, hogy a feladatot nem tudja hová tenni a nagylány és ettől függetlenül jó lehet a hallása. Ilyen esetekben el szoktam gondolkozni, hogy vajon egy ilyen dolgot, vizsgálatot, szitut, hogy a francba lehetne vizuálisan megsegíteni, de sajnos nem vagyok kreatív. Emiatt csomószor van bűntudatom is...
Nagyon pozitív volt a védőnőtől, hogy minden egyes vizsgálat előtt megkérdezte, hogy szabad -e, nem fog -e kiborulni az adott szitutól. Évről évre azt érzem, hogy egyre nyitottabbak az emberek az autizmus kapcsán. Nem mindenki, de én javuló tendenciát érzek szerencsére.
22,5 kg és 119 centis a "kicsikénk" (hogy a manóba ekkora, számomra rejtély, bár nem zavar, csak pl. anyukám már mindenféle betegséget vizionál, melyeket cikkekkel is igyekszik alátámasztani olykor... tény, hogy az apja és én sem vagyunk hórihorgasok, de ettől függetlenül nem gondolnám, hogy bajt jelezne, hogy őkelme nagyobb, mint az átlag korosztálybeliek)

A vizsgálat után átmentünk a gyerekorvoshoz, mert pöttyös a szája körül a bőr; meg mondom akkor egyúttal kérek időpontot a hivatalos státuszvizsgálatra is. De tök rendesek voltak, mert mondták, hogy nehogy emiatt még egyszer bejöjjünk, megcsinálják most a státuszt. Örültem neki nagyon. :) 3 legyet 1 csapásra.
A száján lévő bibi nagy valószínűséggel ételallergiára utal, ezt mondta a doktornő és azt a javaslatot kaptuk, hogy ha nem múlik, akkor bőrgyógyász, allergia vizsgálat. Szerintem amúgy a tejföl a ludas. A mániája ez a tejtermék, csomó olyan kajához is kéri, amivel párosítva engem hányinger kerülget... Bele sem akarok gondolni, hogy ha beigazolódik a gyanú, akkor mivel fogom helyettesíteni. Hisz tejföllel szépen eszik, nem igazán válogat, de anélkül??? Egyelőre még bizakodom, hogy hátha nem a tejallergia tért vissza ilyen formában.

2016. augusztus 9., kedd

Ismét kaka

Vagyis kakamizéria. Múlt hét csütörtök óta nem volt kaksi. Elegem van! 2 éve szenvedünk vele (igazából születése óta kínlódunk, de konkrétan a visszatartással 2 éve). És ami felettébb bosszant, hogy van ingere, nincs a szó szoros értelmében vett székrekedése, de a visszatartás sajnos nagyon megy neki. :( 2 év basszus!!! Csomó dolgot kipróbáltunk (kakikönyv, vizuális elmagyarázás, zsarolás, jutalmazás, kakanaptár), de csak időleges megoldást hozott, már amelyik...

Nem igazán van ötletem. Mani anyukájának blogján viszont olvastam egy olyat, ami hátha nekünk is segítene! Lehet, hogy ez sem lenne végleges megoldás, de ha pár hét/hónap nyugi lenne, már veszettül örülnénk neki.
Magyarázni próbáltam neki, hogy a kakája boldog lesz, ha a biliben/wc-ben pihenhet; de úgy érzem, hogy így verbálisan nem igazán érti. Le fogom rajzolni, úgy hátha.

Friss: pár perccel ezelőtt végre kijött. :) Óriási megkönnyebbülés! Elkezdtük zsarolni, mert már egy ideje beszéljük, hogy holnap megyünk moziba, és arra fektettük a fő hangsúlyt, hogy aki nem kakál, az nem jön. Áthívjuk a mamát, aki vigyáz rá és csak anyu, apu megy, hisz mi kulázunk.
Amúgy durva, hogy kb. fél perc alatt kinyomta mindenféle sírás nélkül, valszeg nem is fájt neki, jó kedvvel pattant fel a bilről. Egyszerűen nem értem!!!! Miért csinálja??? Neki is rossz, nekünk is. Valami sürgős megoldást kellene találni. Kipróbálom ezt a boldog kakis projektet vizuális megsegítéssel. Bár a rajztudásom kritikán aluli, de szerencsére a pálcikaemberes firkálmányaimat is érti. :)


----------------------------------------------------------------------------------------------------
FRISSÍTÉS (08.11.): újra érdeklődést mutat a kakanaptár/verseny felé, így hétfőtől újrakezdtük. Azóta már háromszor kakkantott, pedig még csak csütörtök van! Remélem most is beválik pár hétig/hónapig!!! 

2016. augusztus 7., vasárnap

Nyári szünet

Sokat pihenünk, lébecolunk, jól vagyunk. :)

Egy ideje nem dolgozom: úgy alakultak a körülmények, hogy a legkedvezőbb többünk számára az volt, hogy felmondtam. Hirtelen jött, nem tudtam sokáig hová tenni, de kértem a munkaadómtól, hogy a felmondási idő maximumát igénybe vehessem, meg is kaptam. Így azért volt átmenet, felkészülés (1 hónap). Rendesek voltak, mert felajánlottak egy kedvezőbb időbeosztást, több óraszámban, de nem vállalhattam el (szeptemberig nem tudtam volna hová tenni munkaidőmben a nagylányt). Bánom is meg nem is. Nagyon vegyesek még mindig az érzéseim ezzel az egésszel kapcsolatban. Mert nagyon jó érzés volt, hogy bár csak részmunkaidőben, huszonpárezerért melóztam, de kikapcsolt, adott egy keretet a napomnak, felnőttekkel is tudtam beszélgetni gyereknevelésen kívüli témákról is, meg sokszor sokat/jókat röhögtünk. Persze stressz is meg elvárás is volt rendesen, nem volt a szabadságokon kívül délutánom; de hol nincsenek ilyesmik... Jó volt kicsi kimozdulni, pláne úgy, hogy még pénzt is kaptam érte, ezáltal nem éreztem úgy, hogy ingyenélő/eltartott vagyok. :( Persze lópikula összeg volt, amit a családi kasszába tettem ezáltal, de akkor is, nah.

Mindenfélét elterveztem a felszabadult időintervallumba, de bevallom, még nem tartok ezek megvalósításában sehol. :/ De azért nincs akkora bűntudatom emiatt, mert basztikuli, nyári szünet van. Egy sni-s gyereknek is! (jó, ez kicsit ilyen lelkiismeret nyugtató mondat részemről, hisz aggyal érzékelem, hogy többet kellene most is úgymond nyaggatni, de mintha elfáradtam volna vagy nem tom) Igen... eltolódott az alvása, ha nem zsaroljuk, akkor nem hajlandó rajzolni színezni vagy bármi mást csinálni a "madzagozáson=elmentemautiba"/mesenézésen/játszóterezésen/strandoláson kívül.

A játszótéren már egészen máshogy viselkedik, mint 1 éve. Már nem fél a gyerekektől, szóba is elegyedik velük: általában a korukról, nevükről, az öltözékükről, a fogaikról érdeklődik. Neki kiesett a két alsó középső metszője (július 23-án/24-én ) és a legtöbb embernek elújságolja. :)


A fogtündéres dolgot kissé félreértette, mert azt gondolja, hogy most ő a fogtündi. De hát annyi baj legyen!
Örülök, mert miután észrevettük, hogy mozognak, elkezdtem aggódni, hogy mit fog ehhez a nagy változáshoz szólni, mennyire viseli majd meg, mi lesz, ha lenyeli, stb. De kár volt fosnom, hisz minden simán ment. Kezében tartotta a kipottyant fogat és szólt, hogy mi történt. Azóta mondjuk ha egy kókuszdarabka marad a szájában, azt kihalássza; arra is azt hiszi, hogy fog. De megérti, hogy nem az, nem is ideges közben, nem mondanám, hogy szorong emiatt. Ennek nagyon örülök.
A játszóra visszatérve: már csak ritkán van durva balhé a hazamenetelkor. Ezt sem hittem volna még pár éve, hogy ez is elérkezik valaha.

Nagyon megnyugtató az is számomra, hogy már nem vagyunk annyira kiszolgáltatva másoknak. Egyik példa erre, hogy rá tudom venni, hogy levigyük a kutyusokat. (Eddig mikor férj nem volt itthon és muszáj volt az egészségügyi séta az ebeknek, akkor anyut kellett mozgósítani, hogy eljöjjön és vigyázzon a nagylányra, míg én levittem őket...)
Ő viszi a kicsit én a nagyot általában, de vannak kivételek, amit az alábbi kép is megerősít. Van, hogy nincs kedve, ellenkezik, de trükkökkel rávehető.
Természetesen ebben a folyamatban is vannak olyan dolgok, amiknek mindig ugyanúgy kell történniük, de ez neki biztonságérzetet ad és szüksége van rá, így megértem. Ez a kutyasétáltatás csak a szünetekben lesz így, hisz ha ovi van, akkor simán meg tudom oldani nélküle is. De ha szeretné, akkor ovi mellett is jöhet pl. a délutáni körre. :)

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...