2015. július 18., szombat

Vadaskert

Először voltunk állatkertben a nagylánnyal, a Kecskeméti Vadaskertet látogattuk meg. (Okkal csak most mertük bevállalni.) Busszal mentünk, az út vége felé már elég nyűgi volt, mindenképp le akart szállni hamarabb, mint kellett volna. Nagy nehezen azért sikerült rávenni, hogy maradjon.
Ezután elmentünk fagyizni (ott lehet pisilni, meg ezzel zsaroltuk úgymond, hogy bírja már ki azt a kicsit az útból, utána lesz fagyi).

Majd még várt ránk egy helyi tömegközlekedés is, ami bár sűrűn jár, de a kisasszonyka nem volt túl türelmes.
A felszállás helyének megtalálása is egy kicsit nehezünkre esett helyismeret nélkül, de aztán megleltük a 3-as busz hozzánk legközelebb eső megállóját. :)

Leszállás után kezdődtek a gondok, ugyanis az állatkert bejárata előtt van egy játszótér. Ugrálóvárakkal... Ő mindenáron oda akart volna menni, és nem tudtam eldönteni, hogy mi a jobb. Mármint hogy kezdjünk a játszival, de aztán ha nagyon elmegy autiba, akkor nagyon nehéz lesz "elrángatni" onnan. Vagy menjünk a vadaskertbe először és utána a játszótér. Az utóbbit választottuk, bíztam benne, hogy majd az állatkák lekötik, de tévedtem. :( Lehet, jobb lett volna a másik út, na de majd legközelebb kipróbáljuk azt is. Másfél órát voltunk bent és közben szinte megállás nélkül hisztizett, nyígott, hogy ő nem akar az állatkertben lenni, menjünk a játszótérre. Bevallom, kicsit csalódott voltam, mert arra számítottam, hogy majd mekkora élmény lesz neki, meg minden; erre egy "szaros" játszótér jobban érdekli, mint a tigrisek, tevék, makik, stb. Így egy kis gyomorgörcs kíséretében néztük meg az állatokat (nem akartam azt sem, hogy hisztizik, és erre az legyen a reakciónk, hogy oké, akkor az lesz, amit ő akar). Ez köcsög dolognak hangozhat, de egy nem túl rugalmas gyerkőcnél szerintem nagyon is fontos a következetesség és nem akarom megerősíteni benne azt a képzetet, hogy ha rinyál, akkor majd az lesz, amit őkelme óhajt. Így maradt a másfél órás (majdnem folyamatos) vinnyogás, de egy idő után már megszokta a fülem, az agyam és enyhült a gyomorgörcs is. A legijesztőbb az volt, hogy kb. 10 percig annyira bezárkózott, oly mértékben elvonult autiba, mint tavaly nyáron számtalanszor, előző évben meg szinte állandóan. Látótávolságon belülre, de elsétáltunk, mondtuk neki előtte, hogy jöjjön, különben itt hagyjuk, ő meg egy helyben kóválygott. És nem érdekelte, legalábbis nem adta a külvilág tudtára, hogy zavarná, hogy egy idegen helyen egyedül van. Régen ez általános volt, de egy ideje már jön utánunk, meg lehet győzni, hogy nem baj, ha arra megy, amerre kérjük, így furcsa és félelmetes volt ez a nosztalgia.
Volt, mikor abbahagyta a zsörtölődést, leginkább az állatsimogató nyerte el a tetszését. Szerintem azért, mert oda ugye bemehetett, simizhette, etethette őket, így jobban izgi volt. :) Vigyázat, képáradat következik, utána még némi szöveg is vagyon:











Sajnálom, hogy nem tudtunk ezzel a kiruccanással önfeledt kikapcsolódást és örömet szerezni neki, de legközelebb már hátha jobban fog sikerülni, hisz egyikünknek sem lesz új a hely, az élmény. És ahhoz képest, hogy tavaly még nem mertünk bevállalni hasonlót, már ez óriási előrelépés. :) Biztos, hogy még idén visszamegyünk.

Természetesen az állatkert után beígért játszóterezés is megtörtént. Nagyon ügyesen mászott fel és csúszott le a légváron. Csak az elején kellett egy kicsit lendületbe hozni, aztán már simán ment. Nagyon jónak tartom, hogy itt nincs időkorlát. Fizetés után addig használhatja a csemete a légvárakat, amíg bírja. :) Tündüs csomószor felmászott, lecsúszott, a végén már alig bírt kapaszkodni és a 3-as busz is jött, így muszáj volt kb. fél óra múlva útnak eredni. Szegénykém rendesen zokon vette, sírt (nem egyenlő a hisztivel), sajnáltam nagyon, hullottak a krokodilkönnyek, de elég hamar megnyugodott.

Nagy örömmel tölt el, hogy már tudunk szervezni ilyen kiruccanásokat, eddig szinte csak orvosokhoz utaztunk, mer' muszáj volt... És bár nem úgy alakult minden, mint terveztük, de összességében és visszagondolva nagyon is csodálatos és kellemes vasárnap délután volt. :) Várom az ismétlést!

1 megjegyzés:

  1. Hű, mekkorát nőtt a lány!:)
    Amúgy így visszagondolva a gyerekkoromra ez annyira jellemző volt emlékeim szerint, hogy baromira nem az érdekelt, amiért eredetileg mentünk, hanem valami más, akár egy szimpla játszótér:D.

    VálaszTörlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...