Ezen a héten nem volt oviban a kisasszony. Már múltkor elkezdett náthás-köhögős lenni, de se láz, se még egy kis hőemelkedés sem kísérte (mondjuk szerintem emiatt vagyis ezek hiánya miatt húzódott el ilyen sokáig ez a megfázás).
A szeme 1 hete kezdett csipásodni, azt hittem, hogy homok ment bele. De aztán egyre durvább lett, hétfőn már csupa vörös és váladékos volt. Annyira azért nem brutkó, de azt a szintet ütötte, hogy ne merjem vinni oviba. És az is hozzájárult a betegszabihoz, hogy jócskán köhögött.
Nagyon ügyes volt a doktornéninél, türelmesen várt. Hagyta magát megvizsgálni is, együttműködő volt.
Cseppet kapott. Jócskán féltem attól, hogy majd nem sikerül beadni neki (mikor még ragasztgatni kellett a szemét kancsalság miatt, meg előtte csepegtetni a pupillatágítót, hát azok elég durva dolgok voltak, minden erejével tiltakozott ellenük, amit teljesen megértek). Emiatt a félelmem miatt kérdeztem a doktornőt, hogy nem -e jobb lenne krém, de azt mondták, hogy attól csomó ideig homályosan látna, rosszabb mint a csepp. Adtak tanácsot, ami szerencsére bevált és hálás vagyok érte: a "csipagyűjtőbe" (nem tudom, hogy hívják, talán belső szemzug, de nem bizti), szóval oda csukott szem mellett csöppentés, majd kinyittatni a szemet, és ennyi. :) És bevált. Persze mostanában már csak csokiért hajlandó hanyatt fekvésben tűrni a csepegtetést (napi 5-ször kell), de nagyon örülök, hogy sikerül. Sőt, a "megvesztegetés" is egy nagy-nagy eredmény, mert látom rajta, hogy érti, hogy ha nem tombol, lefekszik, akkor kap érte édességet.
A köhögésére kapott gyógyszert is bevette kisebb-nagyobb harcok árán. Nem volt vészes, bár párszor azért összevesztünk miatta... :D
Ma kellett visszamenni kontrollra, hétfőn már mehet oviba. Az apja rendes volt, elvitte egyedül. Úgy volt, hogy én is megyek, de aztán elcsúsztam időben; mikor a kutyákkal jöttem fel, akkor ők már indultak. Mondtam, hogy utánuk tekerek, de aszondta az Ember, hogy inkább tegyek rendet itthon. :) Igyekeztem, bár akkora volt a káosz, hogy csak részlegesen sikerült, de legalább a ruhásszekrényem szinte kifogástalan állapotba került. :) (Még benne éktelenkedik egy csúszda, mely qrva nagy helyet foglal el, amiért már egy jó ideje pampogok, hogy vigyük már el, de hát még nem jött el az ideje... :P )
Ismételten ügyi volt az orvosnál, nagyon büszke vagyok rá, most is kapott matricát, aminek nagyon örült, hisz dinós! Fel is került a szobaajtajára. Emlékszem 1 éve még ott tartott, hogy el sem fogadta, csak tombolt, hisztizett, ellenkezett minden ellen, én vért izzadtam; óriási a pozitív változás! Akkor már várakozás közben görcsölt a gyomrom, mert nem lehetett kontrollálni.
Meg kell említenem, hogy nagyon jó ötlet volt az orvosváltás anno. Mondjuk nem az ötlet a megfelelő kifejezés rá, hanem inkább a kényszer, hisz az előzőt már nem bírtuk elviselni... (1 éves volt ekkor a drágánk). Nem is feltétlen őt, hanem inkább a hozzáállását egy "problémásabb" gyerkőchöz és a szüleihez.
Szerencsére a mostani doktornéni nagyon aranyos, figyelembe veszi, hogy autista a nagylány, nem tolakodik, jó a kisugárzása, csodásan rá tud hangolódni, nem tutujgatós (a Cuki nem díjazza a túlzott üngyüli-büngyülizést). A Dévényes gyógytornászunk ajánlotta, hálás vagyok ezért is neki. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése