2018. január 11., csütörtök

Ne fészbúkozzál!

Ezt magamra veszem, mert jócskán itt lenne az ideje...



2009 augusztusában regisztráltam, pusztán azért, mert hallottam ismerőseimtől, hogy milyen jó is a farmville, van cuki fekete bárány, meg minden. Darabig tetszett is, de közben meg átvette az iwiw szerepét ez a közösségi oldal sajna, iwiw megszűnt, farmot meguntam, de maradtam. Mérsékelten használtam egy darabig. Majd főleg a gyes alatt váltam függővé. :( Magányosnak éreztem magam, sok infót kaphattam egyetlen platformon, akkoriban még nem árasztották el a hirdetések, az algoritmus is nekem megfelelő volt. Nem úgy, mint most... Ez is az egyik ok, hogy tudatosan meg fogom szabni magamnak, hogy napi hány percet lehetek fent.
A másik, hogy olyan szinten a valóságtól maximálisan elrugaszkodott, idealizált képekkel, történetekkel van tele csomószor, hogy nem igaz. Persze van itt is kivétel, de hát az meg erősíti a szabályt vagy mi. Megdöbbenve veszek tudomást arról, hogy pl. aki nemrég még mondjuk nagyon vidám családi fotót rakott ki szívet melengető szöveggel, hogy jaj, de szeretjük egymást, a család a minden, annyira boldogok vagyunk, hogy majd kicsattanunk, stb, pár hónappal később már mégsem ennyire hepik, sőt, azóta a posztoló már eljegyzési gyűrűt is kapott. Egy másik illetőtől persze.
Meg abból is elegem van, hogy naponta többször felcseszem magam az aktuálpolitikán, az ország jelenlegi siralmas helyzetén (elég ezt saját bőrön is tapasztalni, nem hogy még a neten is dühöngeni kikapcsolódás helyett) meg az emberek közömbösségén, gonoszságán, áldozathibáztatásos hsz-eiken; a sok állatkínzásos poszton, a több éve menhelyen ragadt állatok szemét nézve. És még ekkor szerencsésnek is tekinthetőek, hisz ha nem veszik át a menhelyek (mert nincs helyük!!!), akkor ha a 14 napos karantén lejár, akkor mindenféle következmény nélkül altatható bármelyik eb a gyepmesteri telepeken. :( Kb. évi 150 ezer azon szerencsétlenek száma, akik a felelőtlen tartók miatt halnak meg a gyepiken. :'(

A blogot emiatt is írtam ritkábban: egyszerűbb volt zombiként a telót/gépet görgetve elvonulni a valóságtól, mint szembenézni vele, megörökíteni. :( Mikor meg odajutottam, hogy oké, blogolás, akkor meg az volt, hogy majd holnap, hisz "Ej, ráérünk arra még!", úgy rendesen Pató Pál úrhoz hasonlóan. Ez régebben is jellemző volt rám, emlékszem, gimiben többször előfordult, hogy mivel az otthoni felkészülést sokszor addig halasztottam, míg az iskolába nem értem, szünetben készültem fel. (Oh, de rég is volt és mennyivel másabb voltam, te jó ég, hiányzik az az énem, remélem eljutok az önismereti akármimben addig, hogy picit olyan legyek, mint akkor! Most is hasonló vagyok, csak sajnos a szorongás és a pánikbetegség úgy érzem, gúzsba kötnek és megakadályoznak a visszatérésben, hogy az legyek, aki a felszín alatt leledzem/leledzettem.)

Igyekszem minél kevesebbet a fb-on lenni, ami nem könnyű. A példaképem az az ismerősöm, akinek az idővonala látható az alábbi képen. :D


Az összes ismerőse és kedvelt oldala követését leállította. :O
Bár nem fogok szerintem sosem eljutni idáig, de iránymutatásnak jó. :)

Nem könnyű rövidíteni a közösségi oldalon lévő időt, de rajta leszek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...