lassandebiztosan

2014. április 27., vasárnap

Nyafff

Tegnap kollektív depi történt. Vagy valami olyasmi. Kidőltünk és miközben a délutáni alvásra készülődtünk, Emberrel megállapítottuk, hogy aludni szeretünk a legjobban. o.O És ez olyan szarul hangzik. Asszem nem sikerült átprogramoznom az agyam, lehet, hogy soha nem is fog sikerülni és maradok egy megkeseredett, hisztis picsa... :(

Általában férjemmel külön-külön szoktunk megkeseredni, így az éppen nem szomorkodó azért tud lelket önteni a másikba. De most nem ez történt. Szerintem kicsit besokalltunk, elfáradtunk. Tudni kell, hogy az Ember rend -és tisztaságmániás, én meg egy trehány, lusta disznó vagyok. Egy darabig jó a tűz és víz felállás, de pár év alatt azért tud megterhelő lenni. Amióta ilyen fulldepi üzemmódban vegetálok, azóta még jobban meglustultam és megcsinálnám én, de mire odajutok, legtöbbször beelőz (jó, azért nyilván szoktam csinálni dolgokat, előfordul olyan is, hogy főzök meg hasonlók). Csak ő ugye dolgozik és nem érzem jól magam attól, hogy itthon meresztem a picsámat, ő hazajön melóból és kezdheti a következő műszakot. Közben a lány is rá van tapadva, mert hát apaszíve. Pénteken céges buliban volt, hajnal 2-re ért haza, így reggeltől estig egyedül voltam a Cukival. És hááát érdekes volt... Vagy inkább nehéz. Meg úgy éreztem, hogy börtön a lakásom. A kutyát sem tudtam levinni sétálni. Nincs se lelki se fizikai erőm, hogy egyedül vigyem le (és fel) kettőjüket. És olyan magányosnak is  éreztem magam. Mondjuk ez nem csak pénteken volt, gyakran előforduló állapot nálam. Mert hát a leányzóval nem lehet beszélgetni, férjemmel sem (utál beszélgetni, meg mindig azzal jön, hogy a melóban sokat kell dumálnia, itthon már nincs kedve, egyébként meg szerintem lehet, hogy auti a drágám és ez is közrejátszik abban, hogy ha hajlandó is kommunikálni, legtöbbször egyoldalúan teszi...)

A fáradtságunk, fásultságunk, rosszkedvünk oka meg szerintem az lehet, hogy nem vagyunk tehermentesítve. Ez is szarul hangzik, tudom én. És azt is tudom, hogy nem a nagyszülőknek szültem, de olyan jó lenne néha lepasszolni a csemetét. Csak néha... Anyám át szokott jönni, ha mondjuk valami hivatalos ügyem van, de hát rá nem szívesen bízom se a gyerekemet, se a jószágaimat... Ezért csak olyan esetekben szoktam mozgósítani, ha muszáj. Olyané' nem hívjuk át, hogy mondjuk kettesben elmenjünk valahová. Ha meg itt van, akkor is mindent a keze alá kell tenni, sőt azt is elvárja, hogy még őt is szolgáljam ki. Heti egy fejlesztésre el szokott kísérni és olyankor tisztába szokta tenni a leányzót meg felöltözteti. És mégis, ezen a napon szoktunk legtöbbször elkésni. Kikészítem neki, hogy mit adjon rá. Erre mindig megkérdezi, hogy mit adjon rá... És a harisnyás esethez hasonló csomó szitu van, így összességében inkább hátráltat, mint segít.
Anyámnál meg lányostól nem voltam 2012 novembere óta, hisz olyan körülmények közt él, hogy én oda nem viszem a gyerekemet (gyűjtögető, alkoholista az apám, meg az a személy is piás + köcsög, aki ugyanazon a lyukon jött ki, mint én, bár ő nem lakik ott, de bármikor megjelenhet...)
Anyósom meg dolgozik, sokszor szombaton is, fáradt, így rá sem akarjuk tukmálni a gyereket...
Így marad az, hogy belenyugszunk ebbe.

És továbbra is nagyon várom a telet! Azért fejlődök is, mert pl. a virtuális térben már nem hasad meg a szívem, ha nt gyerekekről olvasok, de a való élet azért az más. Az azért oda tud baszni rendesen. Pl. múltkor is látom, hogy a pár hónappal idősebb kiscsaj vidáman hajtja a pótkerekes biciklijét (régebben motorral is száguldozott), míg én meg babakocsiba szíjazva tudok csak közlekedni a Cukival. :( Pedig neki is volt motorja, már biciklije is van, meg triciklije, és egyszerűen nem tudjuk használni őket. Jó, persze, nem hasonlítgatok, de azért látni látok és bármennyire is szeretném, hogy ne jusson el az agyvelőmig, attól még eljut. És fáj! :(

Nagy valószínűséggel internetfüggő is lettem...



A felsorolt dolgok közül vannak olyanok, amiken nem tudok változtatni. Azokon próbálok felülkerekedni, nem rágódni rajta. Amin tudnék változtatni, azon meg igenis kellene. Muszáj erőt vennem magamon, mert nem jó irányba haladok. Nem hangzik ez bonyolultnak, csak megvalósítani nem könnyű nekem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése