2014. február 19., szerda

Ez azért fáj!

Soha nem csináltam még emlékeim szerint ilyet, mármint hogy egy posztban válaszoltam egy hozzászólásra, de most eljött ennek is az ideje. Még az is átfutott az agyamon, hogy letiltom a hozzászólásokat, de neeem, nem adom meg ezt az örömöt! :)
Bevallom, eddigi bloggerina létem ideje alatt ez a leggonoszabb írás, amit felém intéztek. :( De nem siránkozom, hisz ezt vállaltam, mikor nyílt blogolásba kezdtem, szóval annyira azért ne sajnáljatok! ;)


"Kedves Kati!
Azért ez nekem eléggé tudathasadásos állapotnak tűnik a részedről... 
Hogy van az, hogy büszkén vered a melledet, hogy mennyire elfogadó vagy, hogy mennyire elfogadod a homoszexualitást... de akinek más a véleménye azt megköpködöd, vagy hogy a saját 3 éves autista kislányodat meg képtelen vagy elfogadni...
Fura elvárni mástól az elfogadást, mikor te is képtelen vagy rá... egyébként azt gondolom, hogy ha a gyermeked homoszexuális lenne, azt is képtelen lennél elfogadni... 
azt írod, hogy azt szeretnék az emberek, h a homoszexualitás a négy fal között zajlódjon, meg hogy azt is, h a gyermeked is a négy fal között autistáskodjon... hát pont te írtad a posztodban, hogy legszívesebben ki sem vinnéd/viszed az utcára... akkor most miről is beszélünk??? A homokat igen, de a saját gyerekedet, aki a véred, meg nem???
Tudod, szerintem nem véletlenül kaptad te ezt a kis manót az élettől... nem ártana egy kis alázatot tanulnod!
Van homo barátom, ismerősöm is, nem is egy... de ők nem vesznek részt a felvonuláson, mert undorítónak tartják, ahogy ott viselkednek az emberek... aztán csodálkoznak, hogy megköpködik őket... ilyen viselkedésért bárkit, nem kell hozzá homonak lenni... és nem attól fogják őket elfogadni, hogy felvonulnak és verik a mellüket... kézenfogva séta, puszi abszolút belefér sztem, de minden más a négy fal közé tartozik... homoknál és heteroknál egyaránt... nem tartozik senkire... ugyanúgy, mint hogy pl. nem sz@runk az utcára... és nem, nem úgy működik, ha valami nem tetszik majd félrefordítom a fejem! mert akkor majd mindenki azt csinál, amit akar, aztán ha a fejedre sz@rik valaki, akkor majd forgathatod a fejed...

Bea"


Kedves Bea!
Járok pszichiáterhez, majd ha megyek kontrollra, akkor megkérdezem, hogy skizó vagyok -e, oké? :)
Én úgy vélem, nem köpködtem senkit. De mint már többször is leírtam, ha megöltök sem fogom elfogadni azt, hogy nem tekintik normálisnak egyesek a melegeket! Ez az én világnézetembe nem fér bele. Számomra az nem érték, hogy heteró vagyok. De ha valaki ezt annak tartja, hát nem tudom megállni szó nélkül! És ha ez köpködés, akkor jó, szemét vagyok. Nem igazán érdekel!
Az, meg hogy a pofámba dörgölöd, hogy mekkora gyökér vagyok, hogy nem fogadom el a gyerekemet, aki a saját vérem és hogy ez milyen ellentmondásos a melegek melletti kiállásommal, hát csak gratulálni tudok. Felhasználod és ellenem fordítottad azt, amit őszintén leírtam arról a folyamatról, ami az elfogadásról szól. Nem tudom, hogy ki vagy, nem tudom, hogy van -e olyan gyereked, aki más, nem tudok rólad semmit, így nem ítélkezem, és nem is kívánok neked rosszat, de azért ez nagyon gonosz dolog volt tőled. Szerintem... Nem kívánom, hogy éld át azt, amit a lányom, én és a férjem átélünk. Idővel biztos másképp fogom látni, de bocs, hogy nem hazudom azt, hogy egyik napról a másikra pikkpakk elfogadom azt, hogy a gyerekemnek számtalan nehézséggel kell szembenéznie, és nem is biztos, hogy önálló életet tud majd élni felnőttként. Azt sem tudom, hogy te mennyire ismersz engem, hány bejegyzésemet olvastad el figyelmesen, de ha így tettél volna, akkor szerintem nem írtad volna ezt, hisz szerintem eléggé érződik sok írásomon, hogy dolgozom azon, hogy elfogadjam az állapotát. Csak tudod, ez baromira nehéz. Egy melegnél sokkal jobban be tudod határolni a "kilátásokat", míg az autizmus egy akkora kérdőjel így gyerekkorban, hogy nem igaz! És ha meleg lenne a gyerekem, azért nyelném le nehezen, mert félteném a sok begyepesedett, szemellenzős baromtól!
Tudod, hogy miről beszélünk??? Hogy miért nem szeretek kimenni az utcára? Szívesen válaszolok: egyik, hogy fizikailag alig bírom hazacipelni és valahogy bizony haza kell jönni... És mivel minden alkalom ilyen, már félve megyek ki. A másik, ami miatt legszívesebben bezárkóznék, az a sok megvető pillantás. Leszarom, de azért ettől még fájnak a megjegyzések, az okoskodások, a lenéző bámulások és kibaszottul fáj, mikor látok családokat mondjuk boldogan, kézen fogva sétálni a gyerekeikkel. Nálunk is remélem eljön majd ez az idő, de még nem. És sajnálom, de baromira hiányzik ez (is).
Az meg hogy egy meleg kimegy -e a felvonulásra vagy sem, saját döntése. Ők sem egyformák. Én nem ítélem el azokat sem akik kimennek, meg azokat sem, akik nem. Mint írtam, az én meleg barátom sem megy ki, de nem fogom basztatni, hogy mivel én valószínűleg kimennék, ha leszbi lennék, akkor menjen ki ő is...

138 megjegyzés:

  1. Na ez kemeny. Nem tudom hogy jon barki is ahhoz, hogy emiatt palcat torjon feletted, foleg ugy, hogy jo esellyel halvanylila goze sincs arrol, min mentek keresztul.
    Kedves Bea! Szerintem a leheto legvisszataszitobb dolog az, amit csinaltal: ott rugtal bele Katiba, ahol tudod, hogy a legjobban faj neki. Kicsit gondold mar at a dolgot, tedd a patikamerleg ket tanyerjaba az autimust es a homoszexualitast, es latni fogod, mekkora blod marhasagot hordtal ossze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gina, köszönöm! Amúgy már nem lepődöm meg annyira, hisz a volt legjobb barátnőm pont ugyan ezt csinálta. Csak más szövegkörnyezetben... Még taposott rajtam egyet a padlón fekve. Idővel megedződöm és erős leszek hála a sok "kedves" embernek. :)

      Törlés
  2. Én sem tudom felfogni, hogy ezt a kettő dolgot hogyan lehet összemosni.
    Mekkora egy hülye!
    Kár volt erre egy külön posztot szánni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy azért hasonlította össze, mert én is írtam azért hasonlóságokról a két állapot közt, mert bizony vannak (pl. genetikailag meghatározott, nem választás kérdése, a társadalom nagy része egyik csoportot sem érti meg/fogadja el).
      De az hogy jön ide, hogy egy szülő hogy dolgozza fel. Feldolgozom nem egyenlő az elfogadással!!! Én maximálisan elfogadom a lányom de még nem sikerült feldolgoznom. Ha ez olyan nagy baj és szaranyaság, akkor ezt is vállalom. Jah, biztos hazudoznom kellene, és akkor majd ha olvassa pár év múlva egy sorstárs "kezdő" anyuka, akkor a hazugságom miatt érezze magát szarul, hogy neki nem ment csettintésre az elfogadás...

      Törlés
  3. De egy csomó mindenben meg nem lwhet összehasonlítani... és pont úgy nem, ahogy ő írja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez igy nagyon aljas, hogy igy akar bantani.

      Törlés
    2. Igen, az aljas jó szó.

      Törlés
  4. Kedves Bea!
    Ha már nem tudod a két helyzetet megkülönböztetni akkor legalább ne írnál. Övön aluli ütést vittél be ami nem volt jogos. Nem mindegy hogy valaki nem akar elfogadni valamit vagy azért küzd hogy minél jobban elfogadja. Autista gyereket nevelni nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is nehéz, értsd a gyerek súlya nő, az anyja ereje viszont nem nő ezzel együtt. De nem is tudom mit magyarázok itt, a két dolog nem tartozik egy lapra. És én egy konzervatív vén csaj vagyok ezért nem szólok hozzá a másik témához, de igyekszem olyanná válni mint amivé kellene hogy legyek alapból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Turchi, köszönöm!!! És tiszteletben tartom, hogy az előzőekhez nem szóltál hozzá. És esküszöm, hogy azzal sincs bajom, ha te mondjuk nem fogadod el a melegeket úgy mint én, de mivel nem zengedezed, hogy mánpedigénbaromiraelfogadóvagyokcsaknelássam hülyeséget, így semmi ellenérzést nem váltasz ki belőlem. Áh, majd még írok erről, mert még annyi dolog van bennem, de már tényleg szétsült az agyvelőm és még be is kell szólnom egy nem túl kedves hozzászólómnak. :D

      Törlés
  5. Szerintem igaza van Beának. Én tudom milyen autista gyereket nevelni, szerencsére már a nehezén túl vagyunk, de a nehéz napokat én nem úgy töltöttem, hogy prédikáltam, hanem a megoldást kerestem, a saját dolgommal foglalkoztam és hittem, hogy van megoldás. Azoknak hittem akik azt mondták, hogy ez nem csak genetikai rendellenesség, hanem igenis gyógyítható, nagyon erősen hittem. A napjaim nagy részét a konyhában töltöm, hogy ne feldolgozott, finomított ételeket tegyek a kisfiam elé, mert igenis rengeteg múlik egy autista gyereknél azon, hogy mit eszik. Nem drága alapanyagokat használok én sem és az én kisfiamnak sem tetszett az új étrend eleinte, de hittem benne, hogy ez az ő és az egész család érdeke és hittem, hogy nincs más megoldás. Próbáltam vele játszani, vele lenni és nem a netet bújtam egész nap holmi homoszexualitásról szóló cikkeket olvasva és nem mások véleményén csámcsogtam, mert nem volt rá időm és igazából erre sincs.
    És nem, nem bántani akarlak, hanem ráébreszteni, hogy rettenetesen rossz úton jársz. A kislányodnak nem blogra és nem kutyára hanem az anyjára van szüksége. Abból a pénzből,amit Fickóra költöttetek már kitelne az 1 éves homeopátiás kezelése is, ha pedig nem akkor én a helyedben dolgozni mennék és nem itt a blogon siránkoznék nap mint nap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 100%ig igazad van.
      Móni.

      Törlés
    2. Én mikor a jó büdös francba szóltam bele abba, hogy a szabadidőtöket mivel töltsétek és hogy mivel tápláljátok a gyerekeiteket? Vagy hogy esetleg legyen -e kutyátok? Ezek nem alapvető emberi jogok, mint mondjuk a szexuális beállítottság, hanem választás, döntés kérdése! És kurvára nem tartjátok tiszteletben, hogy mondjuk én nem hiszek annyira a diétában, mint ti.
      Igen, a lányomnak nem blogra van szüksége, de nekem igen, hisz a való életben is hasonló kaliberű, nagyon okos és mindent tudó emberekkel hozott össze a sors, és kell egy hely, ahol kieresztem a gőzt. Ha nem tetszik, akkor tényleg nem kell ám olvasni! És köszi, hogy azt feltételezed, hogy nem foglalkozom vele és nincs anyja. Menj a fenébe! Nem kellene azért szerintem bunkózni!
      És drága Noémi, az autizmus baromira NEM gyógyítható! Hisz ez NEM betegség! Nem is genetikai rendellenesség, hanem egy genetikailag meghatározott állapot, egy tulajdonság, amit persze felerősíthetnek külső tényezők, mint szülés körüli oxigénhiány, táplálkozás és társai... DE NINCS CSODAMÓDSZER! A te kisfiad talán "meggyógyult"?
      Ha erre sincs időd, akkor miért írogatsz és olvasol? Komolyan nem értelek! Nagyon sajnálom, hogy sorstárs anyukaként is ennyire támadó vagy! Azt hittem, legalább mi egy picit toleránsabbak vagyunk egymással, de ismét tévedtem. Nem akarsz felakasztani véletlenül azért, mert nem hiszem, hogy az oltástól lett autista a gyerekem? o.O
      És a legőszintébben kérdezem, hogy a fiad kacagott olyan mélyről jövően a diétás ételre, mint a lányom a kutyára??? És egyik napról a másikra jobban tartotta/kereste a szemkontaktust? Vagy osztott meg élményt először az alapján, hogy jé, diétás kajcsika? A lányom legelső élménymegosztása az volt, hogy szart a kutya a folyosóra. És ekkor rám nézett, majd a kakira, újra rám és mondta, hogy "kutya, kaka fúúúj, bídööös". És végig rám tekintgetett. Óriási élmény volt és kérlek ne akard megmondani, hogy nekünk mi a jó! Attól, hogy nektek szerencsére ennyire bevált a diéta, az nem jelenti azt, hogy mindenkinél ugyanennyire hatásos!!! Csomó olyan történetet is olvastam, hogy hiába tartották be, lókakit sem ért. Nah, ilyenkor mi van??? Biztos a köcsög anyuka nem hitt benne eléggé , ugye? Vagy nem játszott a gyerekével eleget, hanem homis cikkeket olvasott... NINCS MINDEN AUTISTÁRA EGYFORMÁN HATÓ CSODAMÓDSZER, ÉRTSÉTEK MÁR MEG KÉRLEK! És ne ítélkezzetek! Én a kutyában jobban hiszek, mint a homeopátiában, de egy percig sem jutott eszembe sosem, hogy mondjuk az ezt a módszert alkalmazó szülőnek azt írjam, hogy te felelőtlen gazember, ennyi pénzből nemhogy kutyát vettél volna...
      "Wiebke Schwartze mindenek előtt az ember-állat kontaktus szabadságát emeli ki. A kutya szociális lény, keresi a kapcsolatot az emberekkel. Ezt az autizmus ténye jelentősen megnehezíti, azonban ha az állat kellően türelmes, együtt érző és óvatos, el tudja érni a szemkontaktust, és képes magára irányítani az ember figyelmét anélkül, hogy ő kényszert érezne: a legvisszahúzódóbb autistát is képes előbb vagy utóbb megnyitni a kutya, hiszen mindannyiukban él az állatok iránti érdeklődés, különösen ha ez egy szociális lény."
      És drágám, ott siránkozom, ahol, amikor akarok és annyit, amennyi nekem kell. Ha nem tetszik, még egyszer írom, el lehet innen menni (és a számat harapva válogatom meg a szavaimat és nem győzöm törölni a trágár kifejezéseket...:D )! Vagy te is írhatsz blogot és oszthatod a nagy pozitív dolgaidat meg az észt ezerrel. Majd megyek én is oda trollkodni, oké? :P És drágám, a lányom szülinapja után hivatalosan is munkába állok, veszem ki a szabijaimat, majd munkát is fogok végezni. Igaz, csak részminkaidő, de szerintem ahhoz sem lenne semmi közöd, ha egyáltalán nem vállalnék munkát és életem végéig itthon vakargatnám. De most komolyan, hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd, hogy mit csináljak? Ki vagy te? Kinek képzeled magad?

      Törlés
    3. Noémi!
      Szerintem te ne akarj senkit ráébreszteni semmire. Ahogy mondtad, te csak a magad dolgával foglalkoztál. Tedd most is ezt! Lehet hogy te jársz rettenetes úton, ki tudja?

      Törlés
    4. Kati, szerintem siman zarj be. Komolyan mondom. Baromira nincs szukseged a hasonlo megmondoemberekre. Nekem cseszi fel az agyamat nap mint nap, amiket itt olvasok, mennyi irritalo, kommunikalni egy ovodas szintjen sem tudo, nevtelenul agresszivkodo baromarcut vonz ez a blog. Ne engedd meg nekik ezt!!!!! Ez a te blogod, te velemenyed, te erzeseid.

      Törlés
    5. Kedves Kati!
      Csak nekem tűnt fel egy nagy elletmondás ebben a majdénmegmondommilesznekedjó típusú hozzászólásban? Azt várná el,hogy egyszerre legyél a gyerekkel egész nap és menj dolgozni is? Vagy mi van? o.O (Nem mintha bárkinek bármi köze lenne hozzá...) Egyébként biztos vagyok benne,hogy a blogot akkor írod,mikor a gyerkőc alszik,nem az együtt töltött idő rovására teszed.
      Ami pedig a stílust illeti,nekem kifejezetten tetszik az őszinteség,amivel leírod,mit érzel, és örülök, hogy nincs mesterkélt,rózsaszín ködös álomvilág-hiszen ez a valóság, ha leírjuk,ha nem.

      Törlés
    6. Anka: :-), Igen, azt várja el hogy legyen egész nap a gyerekkel és menjen is dolgozni egész nap.

      Törlés
    7. Az szép... :D Ketté ne szakadjon?

      Törlés
    8. Ankával értek egyet teljes mértékben :) Én is azért szeretlek olvasni, Kati, mert ki mersz mondani dolgokat, mersz írni érzésekről, olyanokról, amik tudatosan vagy tudat alatt biztosan ott vannak minden érintettben, csak nem mindenki meri kimondani. (felvállalás = elfogadás? Adom én itt neked rendesen a poszt-ötleteket :) ) Az őszinteség ma megbecsülhetetlen kincs.
      S.

      Törlés
    9. homeopátia a kutya helyett? hahaha.

      Törlés
    10. Gondoltam már rá, hogy megszüntetem a hozzászólási lehetőséget, de sokkal többet jelentenek a kedves kommentek, mint amekkora fájdalmat okoznak a kekeckedők. Úgyhogy marad, csak majd arra kell rávennem magam, hogy ne reagáljak a szemétkedésekre.
      Anka, bevallom, nekem a dühtől felrobbanni készülő agyam teljesen elsiklott Noémi hozzászólásában lévő jókora ellentmondás felett. :D Pedig szinte sikít! Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem, így legalább mosolyogtam végre egy jót.
      Köszönöm a kedves szavakat nektek!!! Meg a posztötleteket is! ;)
      Az őszinteségről: férjem szerint én már nem őszinte vagyok, hanem hülye. :D

      Törlés
    11. Hát már muszáj hozzászólnom a kutya okán :) Most keveredtem csak ide hozzád a nagy buzi-botrány kapcsán, így nagyon alaposan nem olvastalak még át, kb. képben vagyok.
      De az tuti biztos, hogy a kutyusnál jobb gyógyszer nincs a világon!
      Ez a Noémi meg hogy van a kisfiával, amikor a konyhában tölti a napját?
      A mi bölcsinkbe járt egy aut.kisifú, rettenetesen sajnálom, hogy pont most ment oviba, mert ritka jó arc volt, igazi rákkendroller :) Így van rálátásom is, hogy mennyire nehéz lehet, igaz csak ilyen közvetett tapasztalat.
      Buzis (pozitív) tapasztalatom is van. De szerintem itt sokan úgy ugatnak, hogy egyik sincs nekik: se kutya (állatszeretet), se auti, se buzi.

      Törlés
    12. Egyetértek. És a kutya nem csak és kizárólag a leányzónkra van jó hatással, hanem ránk is, és így még közvetve is pozitívan hat a Tündire, mivel a radarjai nagyon élesek és biztosan érzi, hogy mondjuk vidáman jövök fel egy kutyasétáltatásból. Noémi szerintem egy szuperlény: dolgozik+a macerás diétás kajákat gyárt+ 24 órában még azon küszködik, hogy kizökkentse a fiát és és nonstop játsszon vele. :D Szeretnék tőle tanulni,kíváncsi lennék a titkára, hisz ha meggebedek sem megy ez nekem. :) Még gondolati síkon sem...
      Jaj, hát annyira tetszik a rákkendrolleres hasonlatod, mert szerintem is olyanok sok szempontból. :) A közvetett tapasztalat is nagyon fontos és annyira jó volt olvasni, hogy így vélekedtél az auti srácról és hogy még sajnáltad is, hogy ovis lett.

      Törlés
    13. Örülök,hogy sikerült megmosolyogtatni, a férjed megjegyzésével engem is sikerült! :) Úgyhogy megy a lájk!
      Egyébként az állat mindig jó a háznál,nekünk is vannak macskáink,kutyusunk, és imádjuk egymást, nem tudok elindulni otthonról anélkül,hogy valamelyik dorombológép ne dörgölőzne a lábamhoz. Kész kis szeretetbombák! :D

      Törlés
  6. Tök jó hogy ez a nagyokos hozzászóló kitalálta és megmagyarázta, hogy azért "kapjuk" autistán a gyerekeinket, mert nem vagyunk elég alázatosak... ergo ez is csak a mi hibánk, magunknak köszönhetjük. Király... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért az érdekelne, hogy vajon a kedves hölgy szerint mi lehet a bűne azoknak akiknek látás-, hallás-, vagy mozgássérült gyerekük születik, ők is mind "kiérdemelték" ezt a nem megfelelő hozzáállásukkal vagy a nem megfelelő spirituális hozzáállással? Kész őrület, komolyan mondom. Utóbb még azt is megtudjuk, hogy a Föld lapos és a Nap kering körülötte... a melegtéma spec hidegen hagy, de a kislányra vonatkozó utalást gusztustalannak tartom, ezért szólok hozzá.

      Törlés
    2. Hát de nincs igaza? :P Nincs hát!!! De komolyan nem értem, hogy mit képzelnek egyesek. És még az előző incidens során kaptam meg azt, hogy nem tudok viselkedni mások blogján. De amit itt megengednek egyesek, az már durva. Nagyon megtáltosodtak, mióta nincs moderálás :D , bár így is egyik percről a másikra törölhetném, de nem teszem, mert szerintem tökéletes tükör sok ember hozzáállásával szemben... :(

      Törlés
  7. Na ez durva és már gusztustalan! Erre már a kommentjére is akartam reagálni. Igazán az érti meg amit írsz Kati, akinek van legalább 1 családtagja aki más, aki bármilyen okból sérült.

    Én látássérült vagyok, már születésem óta, és sajnos a kislányom is, örökölte, más betegséggel együtt. Unoka hugim hallássérült, unokaöcsém szívbeteg, anyukám érszűkületes. Sőt, egy mozgássérült is van sajnos a családban. Nem panaszkodni akartam most ezzel, csak inkább érzékeltetni a helyzetet. Az meg hogy nem tudja az ember elfogadni, hát bocs, de nekem sem megy. 6 éves a lányom, de nem, nem tudom még most sem elfogadni. Sőt, anyukám sem a mai napig.

    Most komolyan, ezt mind a viselkedéssel, és a hozzáállással érdemeltük ki? Nem ez jön le a blogodról, és ha olvasna ezt le tudná szűrni ő is. Emlékszem, hányszor, és mennyi olyan bejegyzést írtál már, amiben pont arról írsz, hogy nem tudod elfogadni akárhogy szeretnéd a kislányod betegségét.

    Ne add meg az örömöt ennek a "kedves" névtelennek, hogy felhúzod magad. Ne is reagálj ezekre. Tudom nehéz, de próbáld meg, mert ezek mind megnehezítik. Sajnos sok erő kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, Ancsa voltam, és bocs az esetleges íráshibákért, .

      Törlés
    2. Már lassan tényleg félek az emberektől, sajnos tényleg most érzem a fotelkommentelő hadsereg erejét. :( Eddig gondolom nem volt olyan izgi írogatni, mert be volt állítva a moderálás (bár ennek ellenére minden kommentet kitettem...még a nem tetszőeket is), most viszont ki tudják itt ereszteni a gőzt. Mindegy, ha nekik ettől könnyebb. ám legyen, lehetek én boxzsák...

      A te családodnak is sok nehézséggel kell szembenéznie. :( És én semmiféle ellenszenvet nem érzek azért, mert leírtad, hogy nem tudod elfogadni a kislányod állapotát. Te őszinte vagy, nem úgy mint mondjuk az észosztók! Fontos a tanács, de nem ilyen stílusban, nem így. Nem vagyunk mi a lábtörlőjük vagy a diákjuk, mindannyiunknak a saját utunkat kell bejárnunk. Tanácsot kulturáltan lehet adni, sőt hasznos is, de az ilyen bunkózások csak arra jók, hogy nekik jobb. Most komolyan azt kellett volna tennem, hogy bólogatok és másnap már glutén/kazein/cukor mentes diétára fogjam a leányzót? És mi lesz majd 7 hónap múlva? Én azt is olvastam, hogy bizony az ilyen módszereknek akár 1-2 év is lehet a hatásideje, és szerény véleményem szerint károsabb, ha most diétáztatom, majd az oviban meg telepumpálják a mellőzött anyagokkal...

      Fú, tudom, hogy igazad van, de annyira nehéz megállni, hogy ne reagáljak rájuk. Azóta már érkezett egy még "kedvesebb" is... :( De ha ettől boldogabbak, én megadom nekik ezt az örömöt! :) De remélem idővel megtanulom majd visszafogni magam, mert az biztos jobban dühítené őket.

      Törlés
  8. Kati! Imádni való, csodás anya vagy, aki mást mond nem ismer. Mondjuk az más kérdés h még bunkó is. Az én fiam amúgy röhögött a kaján, de igazából rajtam röhögött h meg akarom vele etetni. Nálunk macska a terápiás eszköz, és mivel nem lehet nem szeretni, ezért imádja mindenki.

    Kár amúgy h nincs a bejegyzések után dislike gomb, mert néhányszor megnyomogatnám.

    A "kedves" érintett anyukának meg csak gratulálni tudok h ilyen görény, hogy ezt képes volt leìrni. Egyébként akármilyen okos vagy, nem fog meggyógyulni a gyereked Noémi, mert nem beteg. Tünetementes hosszabb rövidebb lehet, elnyomhatod a fura, számodra nem megszokott dolgait, arról még érintett marad.

    Noname Bea! Te meg nem tudod mit beszélsz :(

    MfromtheCLUB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. MfromtheCLUB, azt hiszem, sejtem ki vagy. ;)
      Köszönöm szépen, igyekszem jó anyja lenni és felnőni ehhez a nem kis feladathoz. Van mit tanulnom, de hát a jó pap is a sírig tanul.

      Törlés
  9. Lehet, hogy kiutáltok :-), de Noémi írásában van némi igazság. Az internetezés például. Már 2 hónapja én is érzem magamon, hogy túlzás, amit csinálok. Valóban foglalkozhatnánk a gyerekekkel a sok pötyögés helyett. Csak azért az éremnek van egy másik oldala is: el vagyunk szeparálva a külvilágtól, és egy fémdoboz a kapocs hozzá. Noémi azt nem érti meg, hogy minden anyuka másképp éli meg ezt az időszakot. Én azt érzem magamon, hogy amint visszamegyek dolgozni, nem lesz ennyire fontos, hogy bloggerináskodjak. (Amúgy most elkezdtem átértékelni, és lehet, hogy már most visszaveszek.) Ha belegondolsz, idegen emberekkel beszélgetünk ahelyett, hogy a gyerekkel játszanánk. De mondom, én aztán megértem. :-D Nem lehet egész nap játszani... hagyjuk is.
    Ne haragudj, de ha már a munkánál tartunk. Megmondom őszintén, bennem is megfogalmazódott már, hogy miért nem mész el dolgozni, hiszen mindig a nehéz anyagi helyzetről írsz. Az előző előtti posztodnál kommenteltünk a feminizmusról. Nekem nincs bajom vele, hogy is lehetne, de ez a fene nagy feminizmus arról is szól, hogy a nő is felelősséget vállal. Végül is ezt szerettük volna, megkaptuk. De biztos megvan rá az okod, egyáltalán nem bántani akartalak. Gondolom, majd most megtudom a választ. :-) Azt is érzem, hogy nincs hozzá közöm, magamtól eszembe nem jutott volna ezt megkérdezni, csak ugye most mindenki lehurrogta Noémit (a stílusa az tényleg gáz, és néhány gondolata is), de lehet, hogy csak arról van szó, hogy néhány dolgot tényszerűen leírt, és nem költögette évezredekig.
    A kutya is lehet terápia, de megmondom őszintén, bennem is megfogalmazódott az a gondolat, amikor befogadtátok, hogy egy kutya nagyon drága, de erről azért sem írtam, mert semmi közöm nincs hozzá, hogy te mire költesz. :-D Mindenki másképp gondolkozik, mi azért sem veszünk kutyát, mert rengeteg pénzbe kerül (és még bonyolult is megoldani a leviteleit), de emlékszem, hogy te írtad azt is, hogy hátha Cukira jó hatással lesz... szóval nem igaz, hogy nem a lányodra gondoltál, amikor befogadtad Fickót. De a lényeg, hogy nekem mondjuk fontosabb, hogy legyen szekrénysor (most vettük, aki nem értené), neked meg az, hogy legyen kutyád. Szerintem te szimpatikusabb vagy. :-) Mindenkinek más a fontos, és ettől színes a világ. Ez kb. ennyi.

    Amúgy meg utálom az ilyen megmondó embereket... ezt a stílust... erkölcscsőszködnek. Meg mi az, hogy fényezi magát? Hagyjuk már, hogy ő mindent csillagos ötös színvonalon teljesített... nyilván nem igaz. Azt én is levettem az írásból, hogy frusztrált. Mi legalább kiírjuk magunkból. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehogy válaszolj a munkás kérdésre. Egyrészt láttam, hogy már valakinek válaszoltál, elolvastam. Értem, és hagyjuk is, hiszen senkinek sem tartozol elszámolással. :-) A másik meg, hogy ez már nem olyan, hogy felvállaltam a véleményem, hanem belegázoltam az életedbe. Én Noéminél ezt nem értem, hogy hogy van képe így megmondóskodni??? Azt sem tudja, mi van a háttérben. Én már attól az egy mondatomtól is szarul éreztem magam.

      Törlés
    2. Nekem a nagyobbik fiam erintett. Minden du viszem fejlesztesre, hogy amig lehet megkapja a szukseges fejleszteseket. Reggel 8ra viszem oviba, f1re mennem kell erte. Hiaba mennek vissza dolgozni, eselyem sincs. Szoval nagyon konnyu azt kerdezni miert nem megy vissza dolgozni egy erintett gyerek anyukaja, de mi 24 oras muszakot tolunk, nem 8 orasat. Mindig mindehova odaerni, turelmesnek lenni minden korulmenyek kozott embert probalo feladat, es nincs szabadsag, betegallomany... a gyereket kell felkesziteni ugy az eletre, hogy megalljon a sajat laban es a maximumot hozza ki magabol.

      Hogy miert blogol az ember, miert netezik, es miert van kutyaja? Katibol kiindulva, mostmar minimalis kapcsolata se legyen a vilaggal? Ne legyenek vagyai amiket megvalosit es amikben oromet leli?

      En mar 3 eve tudom, hogy a gyerekem mas. Lassu folyamat elfogadni, hogy nem elhetunk at egyutt olyan dolgokat, ami masoknak termeszetes, az elfogadas es a szeretet pedig nem ugyanaz. Szeretem mindenek felett, de sokszor merul fel bennem a kerdes h miert. Mi egyutt tokeletes szimbiozisban letezunk, de igenis faj, hogy idegenek belemasznak az arcaba az utcan h "anyukad nem tanitott meg koszonni"...

      Babi, ezzel nem neked valaszolok, csak itt volt par mondat, amirol eszembe jutottak a gondolatok.

      MfromtheCLUB

      Törlés
    3. Ehhez is volt pár gondolatom. Bár már írta valamelyikőtök. Minden anya másként dolgozza fel (fogadja el) ezeket. A bezárkózás az egyik, hiszen a problémából logikusan következik a depresszió, abból meg a bezárkózás. Ez sem azt jelenti, hogy anyuka nem fogadja el a más gyerekét, neadjisten szégyelli...de ha valaki magával nincs rendben, ritkán szeret társaságba járni...
      A másik meg a mai kor vívmánya, a blogolás. Nem mondhatom el senkinek (bezárkózás) elmondom hát mindenkinek...ez persze közhely, tudom, de a legtöbb közhely nagyigazság, attól közhely, nemigaz? :)

      Abban is van igazság, amit Babi írt: a netezés átléphet bizonyos határokat, más gyereket nevelő szülőnél, gyerektelennél, egészséges gyereket nevelő szülőnél, homónál ( :) ), férfinál, nőnél, gyereknél, bárkinél... Ezt mindenki döntse el maga, hogy egészséges határokon belül netezik-e, vagy túl sok időt fordít-e rá. De ezt felróni...nem vagy jó anya, mert túl sokat netezel?!

      S.

      (Lehet jön még pár okoskodás tőlem, ahogy előtör :) )

      Törlés
    4. Írhatod válaszként is. :-) Persze, én nem is akartam megkérdőjelezni azt, hogy nagy munka-e egy autista kisgyerek nevelése... egy másik hozzászólásban olvastam. Nyilván nehéz, és sok időt vesz el... értem, én pusztán arra gondoltam, hogy én pl. azért várom, hogy visszamenjek dolgozni, hogy picit lazábban tudjunk élni, és több pénz jusson a lányainkra, vagy akár pszichológusra is. :-) Nem rosszindulatból mondtam, ráadásul -szintén másnál olvastam- én nemcsak azt a munkát tartom munkának, amiért pénzt is adnak, de valljuk be, hogy nem árt, ha igen, és én csak arra akartam kilyukadni, hogy én is azért szeretnék dolgozni, hogy legyen lóvé olyan dolgokra is, amikre most nincs. De ha valaki nem tudja megoldania gyereke ápolása miatt, hogy dolgozzon, az nyilván teljesen más tészta,, meg mondom, semmi közöm nincs hozzá... én visszavonulok ! :-)

      Szerintem S. fogalmazott jól az elfogadással kapcsolatban. Tök jól összefoglalta.
      "anyukád nem tanított meg köszönni" - hát, ilyen bunkó parasztok mindig is lesznek, akik beszólogatnak.

      Törlés
    5. Babi:

      "Az internetezés például. Már 2 hónapja én is érzem magamon, hogy túlzás, amit csinálok. Valóban foglalkozhatnánk a gyerekekkel a sok pötyögés helyett. Csak azért az éremnek van egy másik oldala is: el vagyunk szeparálva a külvilágtól, és egy fémdoboz a kapocs hozzá."

      emberi lény vagy, jogod van arra, hogy kielégítsd a szellemi igényeidet, és hogy más emberekkel kommunikálj az igényeidnek megfelelően. az, hogy történetesen született egy gyereked, ezen semmit sem változhat.

      az írás amúgy rengeteget segít pszichésen is, segít rendbe rakni, letisztázni a dolgaidat.

      "én nemcsak azt a munkát tartom munkának, amiért pénzt is adnak"

      az meg a patriarchális társadalom alapvető hazugsága, hogy nehéz munkák sokaságát varrja a nők nyakába, és nemcsak arra talál ideológiát, hogy ne adjon érte fizetést, hanem még a nők által végzett munka értékét is képes elvitatni.
      van egy barátnőm, aki kitelepült a pasijával külföldre, és a férje mindennap elmondja neki viccesen, hogy "te csak üdülsz otthon", "te csak lógatod a lábad" stb. miközben a csaj minden étkezéskor meleg ételt tesz az asztalra, és takarítja a kétszintes házat.

      Törlés
    6. Az utolsó bekezdésednél leragadtam. :-) Most ezen agyalok. :-) Én speciel nagyon várom, hogy dolgozzak, és valahol úgy ismerjenek el, hogy nem az anyai szerepben tetszelgek. Az oké, hogy az itthon elvégzett munka is munka... hogyne! Én is érzem. Elfáradok fizikálisan és lelkileg egyaránt. Ez már lehet, hogy típus kérdése, de engem pont az szokott felhergelni, hogy a "láblógatásban" fáradok el. :-)

      Törlés
    7. Lehet, hogy én mentem szembe az elméleteiddel, de alapvetően feminista csaj vagyok. :-) Én például hétköznap nem főzök, és a párom nem ugat érte. Ez az én döntésem. Nekem két gyerek mellett már nem fér bele. Igen, inkább blogolok. ;-) Tanulok, játszok a gyerekekkel. Takarítani persze takarítok, de amikor dolgozni fogok, akkor ez a dolog úgy fog kinézni, hogy szombat délelőtt 2 óra alatt együtt kitakarítjuk a lakást a férjemmel, és szevasz, ahogy még a gyerekmentes -dolgozós- éveim alatt. Akkor ki voltak osztva egyenlően a feladatok és kész. Most is berak egy mosást automatikusan, ha látja, hogy aznap én nem mostam. :-)

      Törlés
    8. Elképzelhető, hogy több időt töltök a net előtt, mint kellene, de hogy Noémi megmondja, hogy mit csináljak, hát na, az azért durva. Ha reggeltől estig itt ülnék, ahhoz se lenne neki köze. Az autizmusban az is nehéz, hogy nálunk a játék som úgy megy, hogy leülök mellé, előveszünk valamit és spontán csináljuk. Nem, fel kell a képet rakni a falra, mindig ugyanott kell vele játszani, előkészíteni a jutalom képét és a jutalmat és így értük el, hogy hajlandó kirakni egy rohadt kirakót, de a végén mindig meg kell jutalmazni csokival. Ezelőtt nemrég még egyáltalán nem játszott, csak le fel rohangált, nem tudtunk kapcsolatba lépni vele. E módszer óta napi kétszer strukturáltan játszunk vele. Ennyi. Ő ilyen. Idővel majd egyre több lesz az idő, amit játékra fog fordítani, de mint egy régebbi posztomban is írtam, neki azt is meg kell tanítani, hogy játsszon. Nem magát a játékot, mert azt tudja csinálni, hanem rá kell venni, és az nem volt eddig könnyű. Olyan, hogy spontán játék szinte nincs is nálunk. Szóval ezért sincs bűntudatom, hogy pötyögök, mikor ráérek. Meg ha egész nap próbálom kizökkenteni a világából, akkor meg feszült lesz. Neki erre is szüksége van, mint neked a rázásra, de gondolom Noémit nem érdekelte ez, nem tartotta tiszteletben a gyereke igényeit, csak a vélt gyógyulás lebegett a szemei előtt.

      MfromtheCLUB: na igen, sokan bele sem gondolnak, hogy nem azért nem dolgozunk, mert nincs kedvünk, hanem mert nincs rá lehetőségünk. Én pl. nagyon szívesen csinálnék itthon végezhető melót is, de nincs. És az a legfájóbb, hogy pont egy érintett anyuka dörgölte a képembe, hogy mééé nem dógozóóó, aztán meg ugye 24 órát foglalkozzak a gyerekkel. :D

      Semota: nekem rengeteget jelent/jelentett az, hogy kiírom/kiírtam magamból a dolgokat, olyat is olvastam,hogy még a fizikai gyógyulásra is jó hatással van az írás, valami orvosi vizsgálatot is végeztek ezzel kapcsolatban.

      S., állítólag lehet ez ilyen "gyes-betegség", mert tényleg eléggé be vannak korlátozódva a kommunikációs lehetőségeink. Ha visszamegyünk dolgozni és akkor is ennyit netezünk, na ott már inkább lehet beszélni függőségről. Úgyhogy még nem vagyok reménytelen. :)

      Törlés
    9. Jó, ne haragudj már. Csak megpróbáltam nyíltan hozzáállni, ha már volt egy paraszt... :-) mindenkinek megfordul a fejében a másikról valami, maximum tekintettel van rá, és nem köti az orrára,hát, én most leírtam neked, de szerintem örülhetnél, ha mindenkinek csak ennyi lenne a fejében. :-DDD Tökre megértem, hogy csak részmunkaidős állást tudsz vállalni, remélem, nem beszéltünk el egymás mellett.
      Aha, én amúgy gondoltam, hogy az van itt a háttérben, hogy amíg lóbál, addig te pötyögsz. Én is órákat ráztam kicsinek, anyám simán csinálhatott, amit akart. És oké, hogy nem vagyok autista, de itt arról van szó, hogy a gyerek nem hiányol téged, akkor meg nem mindegy, mivel töltöd az idődet? Legalábbis én rázás közben azt szerettem, ah békén hagynak, és kifejezetten zavart, ha rám nyitottak, addig leálltam. :-) Kizavartam mindenkit.

      Törlés
  10. Szerintem, egy autista gyereket nevelni hatalmas munka, ráadásul kevés sikerélménnyel járó munka. Jó lenne már, ha nem csak azt tekintenénk munkának, amiért fizetést is adnak! Az ingyen munka is munka, amiben az a legrosszabb, hogy a társadalom lenézi és úgy gondolja, hogy beszólogathat emiatt. Egy "más" gyerek elfogadása, pedig a gyászfolyamatához hasonlítható, amiben az a rossz, hogy sosem zárul le, mert az ember újra és újra szembesül a gyászával, pl. a játszótéren, pl. beiskolázáskor. Sajnálom, hogy nincsenek olyan segítőszervezetk ill. hogy nincs a legtöbb embernek pénze pszichológusra, akik segítnék a szülőket ebben a nehéz elfogadási folyamatban.

    VálaszTörlés
  11. Még annyit szerettem volna írni, hogy biztos vagyok benne, hogy mindent megteszel a kislányodért, amit csak tudsz, amire fizikailag, pszichikailag képes vagy! És ez a legfontosabb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sem ártana valami segítő szervezet vagy legalább ingyenesen elérhető pszichológus ilyen esetekben, mert tényleg nem könnyű. Igen, nagyon érzem a lenézést az emberekben, meg néhány hozzászólásban is, az ápolási kapcsán is volt egy kis vitám ez ügyben... Már akkor megkaptam, hogy naplopó vagyok. :D

      Köszönöm! Igyekszem jó anyja lenni a Tündüsnek. Nem mindig sikerül, de rajta vagyok az ügyön. :)

      Törlés
  12. Tegnap óta ezen a poszton forog az agyam, nem is biztos, hogy minden eszembe jut most, ami kavargott bennem e kapcsán.
    Kezdem az elején.
    Ez nagyon durva. Nem egészséges gyerek mint isteni büntetés????!!!!!! Hát nem elég a szülőnek (Katinak, bárki másnak itt) megküzdeni a saját lelkiismeret-furdalásával (biztos hogy nem én okoztam azzal hogy túl sok tejet ittam terhesen, sokat mozogtam, utaztam a buszon állva, füstszűrős sapka volt rajtam vagy befontam a szemöldököm esténként), még az orrát is bele kell nyomni ebbe a sz*rba???!!! És egyáltalán, semmiféle kutatás nem támaszt alá semmi okot pl. arra, hogy mitől születnek autista gyerkők, akkor hogy jön bárki ahhoz, hogy okoljon bárkit, bármit???!!!!
    Ha meg a sorsot, Istent (ha létezik, már bocsattólakitbánt) okoljuk, íme egy neten elhírestült írás:
    ,,Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent egy nagy könyvbe.
    – Csongor Márta : fiú, védőszentje: Mátyás.
    – Piros Júlia: leány, védőszentje: Cecília.
    – Hernádi Katalin: ikrek, védőszentjükként adjuk nekik Gellértet.
    Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik: – Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.
    Az angyal kíváncsiskodik: – Miért éppen neki, Uram? Hisz olyan boldog!
    – Éppen azért – mosolyog az Úr. – Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést? Kegyetlenség volna.
    – De lesz-e hozzá elég türelme? – kérdezi az angyal.
    – Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel.
    Figyeltem ma ezt az asszonyt. Megvan benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együtt élnie, és ez nem könnyű dolog.
    – De Uram, talán nem is hisz benned!
    Az elmosolyodik: – Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.
    Az angyal levegőért kapkod:
    – Önzés??? Hát az önzés erény?
    Az Úr bólogat:
    – Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, akit megáldhatok olyan gyermekkel, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket. Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy: ,,anya!'', csodát fog átélni, és ennek tudatában is lesz. Ha elmeséli vak gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogy én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, minthogy mellette állok.
    – És ki legyen a védőszentje? – kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.
    Az Úr elmosolyodik:
    – Elég ha adunk neki egy tükröt...”

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (S. voltam)

      Folytköv:

      A kedves kommentelő összekeveri a fogalmakat. Ugyanis a másság társadalmi elfogadása nem ugyanazt jelenti, hogy elfogadni azt, hogy az én gyerekem más. Ahogy Kati írta, ez feldolgozás. Megküzdeni azzal, hogy lehet, hogy nem fog suliba járni, vagy nem olyanba, mint a többi gyerek. Lehet, hogy nem érettségizik le. Vagy netán 10 évesen lesz szobatiszta, ha az lesz. Vagy lediplomázik-e. Önálló életet fog-e élni. Szül-e nekem unokát....Lesz-e támasza, ha én már nem leszek... Ezek nagyon nehéz kérdések, és az érintett szülők tudatalattijában még akkori s ott lesznek, ha már klasszikus értelemben véve feldolgozta, elfogadta a tényeket.

      Attól, hogy a feldolgozásban (mint gyászfolyamatban) hol tart szülő, teljesen független az, hogy elfogadja-e teljes értékű, ugyanolyan jogokkal bíró emberként a más embert, akkor is ha az a saját gyereke. Ugyanolyan jogokkal bír? Igen. Ugyanazt kellene kapnia a társadalomtól? Igen. Jobb lenne, ha egészséges lenne, és nem lenne sokkal küzdelmesebb élete mint annak aki nem más? Igen. Én nem érzek itt ellentmondást.

      Még valami:
      A kedves kommentelő véleményében viszont érzek ellentmondást. Nagy elfogadás, hahaha, közben meg isteni büntetésnek tehát ROSSZNAK tekintem azt, ha egy anya ilyen gyereket kap....röhög a vakbelem.

      (S.)

      Törlés
    2. Nagyon szeretem ezt az idézetet, elgondolkodtató.
      Szerintem nem értették, hogy én nem azt mondtam, hogy ugyanaz a melegek elfogadása, mint a gyerekem elfogadása, hanem azt, hogy sok a hasonlóság. De rohadtul nem ugyanaz a kettő, ők fordították ki és mosták egybe és igyekeztek ellenem fordítani. Én csak a hasonlóságokra próbáltam felhívni a figyelmet.

      Törlés
    3. Én is szeretem :) ha kicsit magam alatt vagyok, nem hívő létemre elolvasom, szinte mindig megkönnyezem. Aztán lelkiállapottól függően vagy feltölt, vagy némán kiabálom, hogy nem, én nem vagyok ilyen erős :(

      Lépjél túl :) többen vagyunk melletted, az itteni kommentek is ezt tükrözik! A többivel meg csak annyiban érdemes foglalkozni, hogy felnyissuk a szemét a másságra és az elfogadásra. Etetni a trollt ugyebár viszont felesleges.

      S.

      Törlés
  13. Belőlem is kikívánkozik valami,hogy hogy jön át majd kiderül.Mikor átolvastam a véleményeket nekem az jött le,hogy az elfogadás mint szó nem lett értelmezve.Ha elfogadó vagy akkor mindent elfogadsz.A teljes lényed az és nem csak a homókkal vagy elfogadó hanem a gyerekeddel is.Az elfogadással könnyebbé válhat az élet,mert kérdések helyett inkább már csak megoldásokat keresel.Biztos vagyok benne hogy nehéz neked!És az elfogadás művészetét is kúrva nehéz elsajátítani,de tényleg könnyebb lenne ha cukit olyannak fogadnád el amilyen,mert amint ezt megteszed jobban fogod látni hogy ki is ő és jobban fogod tudni nála mi fog beválni.A tanácsom ismerd meg a gyereked.Figyeld őt!Lásd mire hogy reagál,így már tudni fogod milyen úton is közeledhetsz hozzá.Egy kedvenc íróm Ruediger Dahlke gyereke is autista és írt is róla a gyermeki lélek nyelve betegség című könyvében.Ott elmesélte ők is mennyit küzdöttek vele,de amint hagyták hogy a maga módján is tempójában fejlődjön könnyebb lett a helyzetük.No de nem dumálok tovább ha ha valami hasznos lett belőle örülök,ha nem akkor szívesen törlöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez nem jol jott at. Nehogy mar azt mondd, hogy negativ erzelmek nelkul kellene elni az eletet ilyen esetben. Ez nem egy kapcsolo, hanem egy folyamat. Hol fel hol le, hol elore hol vissza lepsz benne. Idot kell hagyni es az ilyen hozzaallas borzasztoan karos. Az ember sajat magaval vivodik es meg kivulrol is megkapja hogy szar ember mert vannak felelmei, ketsegei... en ezert megszakitottam a kapcsolatot a csaladom egyik agaval. Foleg hogy ok semmit nem kerdeznek, semmit nem ertenek, csak papolnak. Aki nem NT gyereket nevel, es azt mondja soha nem voltak negativ erzesei a gyereke allapota miatt az hazudik. Aki NT gyereket nevel es ezt mondja az is... egy sima gyerek is lehet idegesito, akkor is bamban vigyorogsz, h ilyennek szeretlek, tokeletes vagy, vagy megneveled, hogy azt csinalja amit szeretnel, vagy amit masok elfogadnak? De miert is? Nem fogadod el a gyereked olyannak amilyen? C-c-v

      Törlés
    2. Én teljesen értelek első "névtelen". Igazad is van. Csak Kati nem tudja ezeket a gondolatokat bevenni. De én bízom benne nagyon, hogy egyszer eljut oda. Mert az egész életét könnyítené meg. (Kedves 2. "névtelen, én pl. az említett kapcsolóval működöm. Érzésem szerint jól. Érdekes, mert szoktam is használni rá az "átkapcsol" szót. :) Van, aki így, van aki úgy csinálja. )
      Annyit szerettem volna valójában, hogy Kati, én ennyi negatív dolog után már elmenekültem volna a világból. Hagyd már az egészet a pecsába! (Így is néha majd' megőrülsz, tényleg kell ez még neked?)

      Törlés
    3. Névtelen1: szerintem azért nem helytálló, hogy aki elfogadó az mindent elfogad, mert ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy akkor el kellene fogadnom mondjuk a kirekesztő véleményeket, vagy a gyilkosokat, pedofilokat is, mert hát én olyan elfogadó vagyok. Én sosem állítottam, hogy mindent elfogadok. A kirekesztést sem fogadom el. Szerintem ez nem fekete-fehér. Azzal pedig végképp nem értek egyet, hogy hagyni kell a maga ütemében fejlődni egy autit. Ez lehet, hogy valakinek beválik, de nagyon káros is lehet, ha a fejlesztések elmaradnak.

      Névtelen2, nekem is ez a véleményem.

      Móni, biztos könnyebb lenne, ha lazábban tudnék hozzáállni, és ha nem lennék alapból is rinyapina, de hát nem vagyunk egyformák. Próbáltam az "átkapcsolást", de egyelőre még nem sikerült jól bekötnöm a drótokat. De idővel biztos menni fog! :)
      Tegnap nagyon kiakadtam, ma már higgadt fejjel tudom nézni a dolgokat. Valójában nincs szükségem plusz idegre, de ezáltal is erősödöm. :) (Vagy zártosztály a városotokban, és jöhetsz látogatni ;) )

      Törlés
    4. Az "átkapcsolós fázis" egy következő lépcsőfok szerintem, az már a kivezető úton van, feljebb, mint ahol most vagy.
      Nem tanács, csak elmondom nekem mi segít. A hobbi. Ami nekem a sport, én ugyanis fal-és sziklamászás függő vagyok. A mászással töltött idő számomra pihenés. A diagnózis óta mászom egyébként, ha jól emlékszem, pont az azt követő napon kezdtem. Annyi benne a fantasztikus, hogy a mászás alatt énnekem eszembe sem jut a gyerekem (vessetek meg de így van). Vagy ha igen, csak pozitív értelemben - majd ha felnő, együtt megyünk ideoda mászni :) Nekem ez terápia. Tudom, hogy nem egy olcsó mulatság (felszerelés, terembelépő, sziklánál utazás, stb) de amíg a gyerek nem szenved hiányt sem ellátásban, sem fejlesztésben, és a számlákat is tudjuk fizetni, addig - ésszerű határok között - erre megy el a lóvé :) Jó lenne, ha te is találnál magadnak valamit, ami ilyen szinten leköt, kikapcsol. Pl. a lakkok, ahogy észrevettem :) Vagy a futás - az pl félbemaradt? Én mondjuk utálok futni, de ingyé van, és te meg élvezed, próbálj erre építeni. Rengeteget segít. És még fogyaszt is ;) Én pl. 10 kilót fogytam, méretben 2 számot, mióta mászom :)
      S.

      Törlés
    5. A lakkozás az jóóóó :) ;)

      Törlés
    6. Szilvi: a lakkozás valóban nagyon jó, és tök szépek a munkáid!!! És képzeld, jelentkeztem életem első kihívására! :)

      S.: Hú, én sport tagozatos voltam ált.suliban, heti sok tesi óra, plusz az önként vállalt edzések, szertorna. Áh, én akkor szerettem meg a mozgást és falmászásra is jártam. Nem voltam tehetséges, de jó volt. Imádtam azt a kis izgalmat benne, mikor egyre feljebb kerültem, de közben nem féltem, mert ott volt, aki biztosított. És imádtam leereszkedni. Kizárólag a legkönnyebb pályán tudtam valamennyire felmenni, de baromira élveztem pl. a "leeresztést" is. Meg biztosítani is szerettem. Meg a csomózásokat (már baromira nem emlékszem rájuk, de arra igen, hogy mekkora élvezettel és érdeklődéssel tanultam anno). És a túrázás imádata is a tesitagozatból ered, ugyanis mi nem múzeumba mentünk 8.-ban, hanem Ágasvárra, sátorban aludtunk és túráztunk ezerrel. Nah, én ekkor fertőződtem meg. :) (És baromira hiányzik!!! 2010. óta nem voltunk, pedig az az évi egy kiruccanás is elképesztően feltöltött, egymásra tudtunk hangolódni az urammal, alig várom, hogy újra mehessünk.)

      Törlés
  14. Bea, te tulajdonképpen milyen alázatról beszélsz? - a kérdés költői volt, nem kell válaszolni.
    Az, hogy Kati most éppen a homik mellett írogat, átmeneti. Valószínűleg ez is a feldolgozás folyamata. Annak a feldolgozása, hogy a gyereke nem átlagos. Keresi a hasonlót, azt, amibe lehet kapaszkodni, ami erőt ad, ami igazolja a saját helyzetét. Nincsen ezzel semmi gond. Ki így, ki úgy... Azt a baromságot, hogy ő azért kapta ezt a gyereket, mert bármit is tanulnia kéne ebből, ezt meg jó lenne már sztem elfelejteni. Minden embernek 50% esélye van arra, hogy ne átlagos gyereke szülessen, hanem valamilyen más... Mert ugye vagy betegen/másmilyenen születik, vagy nem! Mindenkinek, aki a másik kupacban van, tehát a gyereke átlagos, baromira meg kéne becsülni a helyzetét, mert pusztán a vakszerencsének köszönheti, hogy az élete úgy alakult, ahogy... És az lenne az igazi alázat, ha egy 'rendes' gyerek szülője szépen, elismeréssel, ALÁZATTAL tudna hozzászólni egy olyan anyukához, akit a szerencsétlenség a másik kupacba sorolt valamikor a megtermékenyülés pillanatában. Mert Bea, akár hiszed, akár nem, azok az emberek, akik ilyen gondokkal küzdenek, egészen más perspektívából látják a világot. És az elfogadás nem megy egyik napról a másikra, nem olyan dolog ez, hogy akkor most szeretem a spenótot, vagy nem szeretem... Itt hosszú hónapok, évek folyamatáról kell beszélni, és pont azok a gyökér hozzászólások teszik még nehezebbé, mint amilyen a tied is. Ez nem könnyíti meg, sőt... Ha anya magát érzi még nagyobb szarkupacnak, hát az éppen hogy nehezíti az elfogadást. Szerintem jó lenne, ha csöndben, ALÁZATTAL olvasnád Kati bejegyzéseit, és megpróbálnál a sorok között olvasni. Mert bejegyzésről bejegyzésre látszik a küzdelem, ahogyan Kati éppen tanulja elfogadni a helyzetét. És ha intelligens nem tudsz lenni, akkor ne rúgjál már belé még egyet! Vagy mire számítottál? Hogy megírod ezt a kommentet, és Kati majd egyből szalad a játszóra Cukival, és ott bratyizik majd a többi anyukával, akik többségében ugyanezt gondolják róla, mit te? Vagy csak levezetted itt a saját feszültségeidet? Ezért írtál ilyeneket? És akkor most jobban aludtál éjszaka? Elégedett vagy magaddal? Szuper lenne, ha kicsit mérlegelnél, de még jobb lenne, ha mielőtt leírod, átgondolnád, hogy mi a célod a kommenteddel. Az, hogy elmond a véleményed? Csak kimondhasd, hogy te mit gondolsz? Vagy kioktatni szeretnéd? Vagy majd te jól megmondod a tutit? Mert te tudod, milyen egy auti lánnyal játszóra menni, fejlesztésre járni, etetni...? Egyáltalán, miért olvasod ezt a blogot? Milyen kapcsolódási pont van a te életed és Kati élete közt? Ki vagy te, hogy eldönthesd és bátran leírhasd azt, hogy Katinak alázatot kell tanulni? - kicsit felhúztam magam ezen. Egyik kérdésre se válaszolj, mert valójában nem érdekel. Csak ámulok és bámulok, hogy milyen emberek közt élek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon igaz, és nagyon érzem a saját bőrünkön, hogy mennyire más nézőpontból szemléljük a dolgokat, mennyire átrendeződik minden! A tervek, az álmok, az értékrendek, tényleg MINDEN.
      Olvastam a leveled, de sajnos még nem jutottam oda, hogy válaszoljak, pedig annak lenne értelme, nem úgy, mint meggyőzni az akadékoskodókat... Sokat gondolkodom a leveleden, érdekeseket írtál benne.

      Törlés
  15. Bettina nagyon megragadott egy mondatod: "és ott bratyizik majd a többi anyukával, akik többségében ugyanezt gondolják róla, mit te"

    Pont ezért nehéz az elfogadás amit írsz. Hiszen sajnos, valljuk be, nagyrészt - tisztelet a kivételnek - azok tudják elfogadni a másságot, legyen az bármilyen, akik valamicskét érintettek benne. Vagy ők maguk, vagy a gyerekük, szülőjük, rokonuk, barátjuk, macskájuk, kutyájuk. Aki nem találkozik a mássággal, nem kell rajta VALÓBAN elgondolkodnia, hogy mit is jelent annak elfogadása, hiszen fingja, o pardon fogalma sincs arról, hogy mit is kéne elfogadnia pontosan. Elméletben én is sokat tudok mondani pl, a melegek elfogadásáról, de azért is nem szóltam bele az eddigiekbe, mert semmiféle tapasztalatom, kapcsolódásom nincs meleg emberrel (vagy nem tudok róla). Elméletben én is elfogadó vagyok, vagy még az is lehet, hogy elfogadóbb lettem, mióta "megbüntetett a sors/Isten egy más gyerekkel", de nem tudok nyilatkozni sem arról, hogy milyen lehet nekik, mert nem tudom. Elméleteket meg gyárthatok én, de attól senki sem jut előrébb.

    S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azért elgondolkodni nem árt bizonyos dolgokon. Nem akarom kiforgatni, d de mondjuk attól, hogy valaki nem érintett a zsidók kirekesztésében, még segíthet nekik, mentheti őket. Erre azért volt példa 70 évvel ezelőtt, és szerintem ez nem egy rossz példa. :-)
      Nem elméleteket gyártottunk. Szerintem az ember tisztában van a saját gondolkodásmódjával, értékrendjével. De legalábbis nem árt. :-)
      Én tudom magamról, hogy nem ítélek el senkit a szexuális hovatartozása vagy származása miatt, és hót' mindegy, hogy van-e homi barátom. Azért találkoztam már melegekkel, és a fősulin is volt egy leszbikus csoporttársam, tényleg ezt eddig nem is írtam. :-D El is felejtettem már, mert igazából hidegen hagyott, hogy kihez vonzódik. Nincs hozzá semmi közöm, és rohadtul semmilyen ellenérzést nem váltott ki belőlem, é azért ezt az ember sejti magáról. Tudni lehet, hogy hol helyezkedik el a toleranciaküszöbe.
      Most ebben nem értünk egyet, mert szerintem fontos mindenkinek VALÓBAN elgondolkodnia a másságon. Nekem fura volt ezt most tőled olvasni, mert akkor hogyan várod el nem érintett gyerekek szüleitől, hogy részt vegyenek az integrációban, vagy mondjuk szimplán elfogadóak legyenek, ha szerinted nem kell VALÓBAN elgondolkodni a másságon?

      Törlés
    2. Kár, hogy az írott szóban nem jön ki a hangsúly :) Nem így értettem, hogy nem kell, hogy nem szükséges, hanem hogy nem gondolkodik el rajta, mert nincs rá oka. Attól még el kéne, tök igazad van, így egyet beszélünk :) Úgy értem, hogy amíg nem találkozik a problémával, nem is tudja, hogy van probléma. Vagy csak hall róla (ha a példáknál maradjuk: melegfelvonulás, vannak a világon sérült/más gyerekek, stb), de nem tudja, hogy ez mivel jár, milyen valós problémákkal, min is kellene elgondolkodnia erről.
      Nagyon fontosnak tartom, hogy ezen mindenki VALÓBAN elgondolkozzon, anélkül, hogy érintődne. Ha ez az idea megvalósulna, közelebb lennénk a kollektív elfogadáshoz, mint most.
      S.

      Törlés
    3. Kiegészítésképp: nem csak az elgondolkodás fontos, hanem a megismerés. Megismerni "más" embereket, a problémáikat, küzdelmüket, azt, hogy ők mitől mások. És rájönni, hogy nem kell tőlük félni, mert nem bántanak sem engem, sem a szeretteimet. És akkor el tudom fogadni. Ezt értem az alatt, hogy nem elméleteket kell gyártani, hanem az elfogadás felé haladni a megismerés, közvetlen észlelés útján.

      Bocs, kicsit összevissza vagyok, lehet, hogy átugrok pár lépcsőt a gondolatmenetemben, csakhát így meló közben munkahelyről nehéz ;) (függővagyoke? :) )
      S.

      Törlés
    4. Jó, értem. :-) Jól összeraktad, szépen írtad le. :-) Tényleg!

      Csak talán én annyiban gondolom másképp, hogy sokan nem akarnak megismerni, és talán őket meg lehet győzni elméletekkel. ;-)

      Törlés
    5. Köszi :) ügyvédként ez a szakmám végül is, hogy szépen írjak és beszéljek ;)

      Amúgy ebben lehet igazad van, az én menetemben annyi hiba tényleg átjön, hogy ha nincs kapcsolata a mássággal, valahogy ütköztetni kell vele, ha el akarjuk érni az elfogadást. Szóval lehet létjogosultsága az elméleteknek is.
      S:

      Törlés
    6. Lehetett érezni, hogy te milyen gyakorlottan és összeszedetten fogalmazol. Hát, én ügyvéddel nem vitázok! :-D

      Törlés
    7. Azért párszor elveszítettem a fonalat, de lényegében értem, hogy miről írtok. Meg S., tényleg nehéz a netes világban, hogy nincs hangsúly, nincs arckifejezés, nagyon könnyű félreérteni a másikat, én nemrég így jártam, egy anyukának majdnem leharaptam a fejét, mert azt hittem, hogy betámadott, de közben meg nem.

      Törlés
  16. PATAKI NOÉMI: ha most gerinces vagy, akkor visszajössz és elmeséled a történeteteket.
    Autista volt a gyereked és túlvagytok a nehezén? Ezt kicsit konkrétabban leírhatnád. Olyan volt a gyereked, mint Katinak és meggyógyult. Szerintem ez többünket érdekel.
    Vagy csak voltak olyan enyhe tünetei mint az autistáknak? Mert nem mindegy ám.
    Olvasod te Katit, hogy ennyire ismered a helyzetét vagy csak az elmúlt pár napba követed az itt folyó dolgokat?
    Engem ezek tökre érdekelnének, úgyhogy megtisztelnél a válasszal. :-)

    BEA: te a reménytelen hülye kategória vagy. Jössz, ideugatsz pár sort és biztos királynak érzed magad. Gratulálok.

    VálaszTörlés
  17. Kedves Gyöngyi!
    Ezen a linken a hozzászólások közt megtalálod a választ a kérdéseidre: http://lassandebiztosan.blogspot.hu/2014/02/az-elozohoz.html
    de ha még lennének további kérdéseid szívesen válaszolok

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm szépen Noémi, hogy válaszoltál! ( igen, azt olvastam csak a neveket nem jegyzem, hogy ki írta )
    Én minden szülő előtt megemelem a kalapom és szívből tisztelem azokat akik nem átlagos gyereket nevelnek. Sokszor egy sima gyerek is igazi kihívás!
    De ez szerinted mindenkinél beválna? Mert ha igen, akkor megvan a gyógymód az autizmusra.
    Biztos rengeteg mindennel lehet próbálkozni. Én ilyenről még nem is hallottam, hogy a gyógymód lehet egy étrendváltozás is.
    Akkor is egy kicsit igazságtalannak érezlek! Egész nap gyerekezni kell? De most komolyan! Csak a gyerek foglalhatja le a gondolatainkat?
    Nyilván az ember alapból nyitott a világra és sok minden érdekli.
    Van aki blogol, van aki horgol.... 24 órába hej de sok minden belefér!
    Miért gondolod, hogy Kati nem tesz meg mindent?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem én találtam ki, hogy az étrendváltás segíthet, linkelek néhány videót, forrást, szemezgess belőle ha érdeke, amúgy nem gondolom,hogy csak önmagában a diéta segíthet

      shopline.hu/product/home!execute.action?_v=Dr_Natasha_Campbell_McBride_Gap_szindroma_Az_emesztes_es_a_pszichologia_kapcsolata&id=123466&type=22

      www.youtube.com/watch?v=8YpL5Ityrik

      www.youtube.com/watch?v=-NJJUvaEF0o

      mno.hu/gyogyhir/dietaval-az-autista-gyermekekert-szinterapia-1043633

      www.gap-szindroma.hu/

      gapsdiet.eu/


      Törlés
    2. Nekünk pl. elismert neurológus beküldött laborteszttel igazolta, hogy a diéta nem lenne hatásos. Meg akinek a gyereke közösségbe jár, az tudja h szakorvosi papír nélkül esélye sincs a diéta betartására a bölcsiben/oviban/suliban, diétahiba esetén meg nincs érteme :(

      Viszont az oltáskivezetés és a célzott fejlesztések nálunk pl tök jól beváltak.

      MfromtheCLUB

      Törlés
    3. Én nem azt mondom, hogy nem hiszek benne, csak még nem hallottam róla.
      Mondjuk én a homeopátiába se hiszek.
      Ez tényleg egyéni ki, mit gondol.
      Engem benned csak az zavar, hogy ÍTÉLKEZEL!
      Ez a " van egy beteg gyereked miért nem vele foglalkozol és miért a melegekkel" dumát még mindig nem értem.
      NEM FÉR BELE MINDKETTŐ?

      Törlés
    4. Nekem egy meglátásom azért van még ezzel. Akkor működik csak ha hiszel benne? És ezt nem placebo-nak hívják véletlenül?
      Egyébként én is hallottam már erről a tej, glutén és autizmus kapcsolatról. Az enyém ugyan nem auti, de az állapotával járhatnak autisztikus tünetek (eddig szerencsére egy-két monotónián kívül semmi, de erről már írtam), ezért hasonlóságban érintett szülők javasolták nekünk is a tejmentes étkezést. Nos, a lányom gyakorlatilag tejfüggő, ha csak tejet, joghurtot, kefírt adnék neki (gyümölccsel, pufirizzsel, karobkakaóval, inni, enni, zabkásának, mikor mivel és miként) akkor nem hiányolna mást szerencsére. Viszont ő diétázik, ezért ezt, amit szeret, nem vonnám meg tőle, amíg nem muszáj. Majd ha neadjisten mutat autisztikus tüneteket, és máshogy nem megy, kipróbálom ezt is, addig meg tejen lesz a gyerek :) És majd akkor igyekszem hinni benne, hogy hasson :) De egyébként a környezetemben lévő hasonló sorsú gyereknél is működik, tej, cukor nuku, glutén minimális, autisztikus tünetek életmódváltással pápá. De arról is olvastam, amit írtatok, hogy nem működik mindenkinél. És orvosilag is minimum vitatott - van aki esküszik, van aki röhög rajta. Evvan.
      S.

      Törlés
    5. Noémi, az a baj, hogy azt feltételezed, hogy azért, mert nálatok ez szerencsére bevált, mindenkinél be fog és aki ki sem próbálja, az meg gyarló... És ez a hozzáállás nagyon ellenszenves nekem. Többször írtam már, de még egyszer megteszem, hogy én a diétával kapcsolatban osztom Dr. Czeizel Endre véleményét, miszerint ha egy ilyen nagy kaliberű dolog, mint az autizmus megszüntethető vagy jelentősen javítható lenne, akkor futótűzként terjedne el világszerte, sőt, talán még kötelezővé is tennék... Nem azt mondom, hogy hatástalan, de szerintem nem hoz akkora eredményt, mint amennyit a szülők várnak el. És sok esetben mondjuk a fejlesztések rovására mennek a csodamódszerek. És ott van, amit MfromtheCLUB ír, hogy vannak esetek, amikor abszolút nem indokolt a diéta, mert ha nincs hatása és sima, állami oviban nagyon szigorú feltételekkel lehet megoldani, hogy a szülő vigye be a kaját. Biztos van kiskapu, csak gondolom fizetős... De szigorú helyeken csak és kizárólag gasztroenterológus által igazolt ételallergia miatt lehet más étrenden, mint a többiek.
      S., én amúgy úgy vagyok ezzel, hogy biztos sok tünetet enyhít a diéta, de a triászon nem igazán. Ott szerintem sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni a sepcifikus fejlesztésekkel. Mi csak tejmentes diétán voltunk, akkor, mikor még a kajája nagy részét táp tette ki, de így is nehéz volt. Nem lehetetlen, de ha még a lisztet és cukrot is ki kellene vonni, az brutál lenne. Főleg, hogy Capy-n kívül NEM iszik meg mást. Jah, de a szörpit. Hát egyik sem a cukormentességéről híres... És ő inkább kiszáradna, minthogy megigya a vizet. Volt, hogy át akartam szoktatni cumisüvegről itatópohárra, nyáron, nagy melegben, de inkább nem ivott egész nap... Jó, lehet, hogy idővel inna, de nem akarom kockáztatni a székszorulást, mert azzal is volt nem is kicsi gondunk...

      Törlés
  19. Hatalmas riszpekt neked, hogy elviseled ezt a rengeteg agyhalottat, aki kommentel/levélben zaklat a baromságaival.
    Én a saját blogomon nem is szoktam vitatkozni az ilyenekkel, csak simán kivágom a francba. Ha teret engedsz nekik, vitázol velük, magyarázkodsz nekik, azzal csak újabb hülyéket vonzol ide. Ezek is olyanok, mint a cápák, a vérszagra gyűlnek. És ahol gyengeséget tapasztalnak, meg azt látják, hogy megtűrik őket
    Te egy erős nő vagy, tudod, mit csinálsz, és azt is pontosan tudod, hogy mit akarsz. Nincs joga senkinek sem kritizálni vagy kioktatni téged, és nem tartozol senkinek sem magyarázattal. Akinek meg ez nem tetszik, annak Sunny nevű kandúrmacskám egy méretes szarkupacot fog otthagyni a lábtörlőjén.

    "A fogyatékosság Isten büntetése" pedig mérhetetlenül sértő és lealacsonyító a fogyatékos emberek számára. Aki ezt mondta, az megérdemli, hogy Isten pofán büntesse egy közepes méretű gömbvillámmal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. újabban már Sunny cica szokott a népek lábtörlőjére szarni

      Törlés
    2. Lehet, hogy csak azért viselem el, mert ez a 2. hasonló eset, eddig eléggé kerültek a trollok. Csak a moderálás megszüntetésével mintha kinyílt volna a csipa. Pedig tényleg akkor is kiraktam mindent, de valószínűleg visszatartó erő volt vagy nem tudom. Meg kell tanulnom nekem is túllépni és nem reagálni az ilyenekre, mert az sokkal jobban idegesíti őket. Csak elég lobbanékony vagyok és nehéz kibírnom, de majd gyakorlom, és menni fog.
      Azért durva, hogy a szabadidőmet is be akarják osztani, meg a pénztárcánkban is turkálnak. :D Pofám leszakad!
      Neked lábtörlőre kakiló macskáid vannak? Nekem a kutyám locsolta meg múltkor a szomszéd lábtörlőjét. :) Tényleg megérdemelnének amúgy az ilyen kedveskék egy adag szart.

      Törlés
    3. nem mindenkinek szarik a lábtörlőjére, csak az abuzív elemeknek. amióta ivarérett a cica, azóta nagyon büdöset is pisil.

      én a saját blogomnál azt csinálom, hogy amikor valaki valami különösen nagy sztereotip ostobaságot ír be, annak szentelek egy posztot, kifejezetten a sztereotípia ellen. ha csak simán hülye, akkor meg modera.

      nálam van olyan is, aki eleve beszólni jön, mert amikor az egyik felidegesítési kísérlete nem válik be, akkor próbálkozik más irányból. de az ilyenek nem szokták hosszú ideig húzni.

      Törlés
    4. Hú, az első macskám nekem sem volt kiivartalanítva (leányzó volt), és neki meg az volt a mániája, hogy a törölközőt és az én ruháimat pisálta le. Volt, hogy az iskolapadban szagoltam, hogy mi ez a büdös...

      Van még mit tanulnom, hogy hogyan kell kezelni az akadékoskodó hozzászólókat, látszódik, hogy te már régebb óta blogolsz. Amúgy sohasem fogom megérteni, hogy miért jó beszólniuk. Mert mondja el a véleményét, nem azzal van bajom, hogy nem egyezik az enyémmel, de ne bunkózzon, ne turkáljon a pénztárcámba és ne ossza be a szabadidőmet és ne mondja meg, hogy biztos nem fogadnám el, ha meleg lenne a gyerekem... De valóban nem túl kitartóak. :)

      Törlés
  20. jaj, az agyhalott kommentelők, fúj. a legutálatos bennük, hogy olyan nehéz nem törődni velük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha az ember elég türelmes, akkor úgyis megtalálja a saját közönsége. meg olyan helyeken kell sokat kommentelni, ahol értelmes és nyitott emberek vannak, és akkor a blog olvasói is ilyenek lesznek.

      Törlés
    2. a legutálatosabb, na. ma én is agyhalott vagyok.
      amúgy rengeteg dolgot gondolok, de annyira elkezdett füstölni az agyam, hogy képtelen vagyok leírni őket. Kati, szüntesd meg a kommenteket, különben agyvérzést kapok.
      (ja, munka-ügyben nagyon érintett vagyok: hát, aki munkát reklamál bárkin, az kezdjen el munkát keresni és sok szerencsét hozzá, mert kurva nehéz manapság bármit találni bárkinek.
      a többihez nem szólok az agyvérzés veszélye miatt, de Kati szerintem sejti a véleményem autistákról, melegekről meg egyenes EEG-görbéjű kommentelőkről.

      Törlés
    3. agyhalott kommentelők :-D :-D :-D

      Törlés
    4. Annyira nehéz volt tegnap hajnalban nem elküldeni őket a sunyiba, hogy majdnem belepusztultam. Nem győztem nyomkodni a törlős gombot. :D Na ez az, hogy én nem a türelmemről vagyok híres, de a leányzó már sokat alakított rajtam.
      Molly, ne kapj már agyvérzést!!! Nem érnek annyit! :( Nem szeretném megszüntetni, mert szerencsére kevesebben vannak. Most kipróbálom, hogy nem reagálok és hátha megunják.
      Egyenes EEG-görbe. :D Ezen nagyon jót röhögtem. Meg az agyhalott kommentelőkön is!

      Törlés
  21. Nos, pontosan azóta tudok erről a blogról amióta az egyik posztomat Babi kirakta a hozzászólások közé, pár napja. Ígérem, még beleásom magam jobban, de azt hiszem nagyjából látom miről van szó.
    Nem akartam hozzászólni érdemben eddig semmihez sem, azonban a posztban tárgyalt komment annyira felháborított, hogy még külön regisztráltam is hogy hozzászólhassak, és nem félek megosztani veletek az ezzel kapcsolatos érzéseimet, még ha indulatosak is.

    Legyünk túl rajta: be kell valljam, ennél ízléstelenebb, lekezelőbb, a kulturáltság és konstruktivitás(?) álságos mázába csomagolt és kioktató hozzászólást még életemben nem olvastam - pedig állítom, a blog.hu legsötétebb bugyraiban edződött kommentelőként sok mindent láttam már, és nem egyszer voltam én is célkeresztben. De ez, ez mindent alulmúl és elképeszt... emiatt nem, nem vagyok hajlandó visszafogni az indulataimat, annyira minősíthetetlen hozzáállás nem csak az autizmus és a homoszexualitás elfogadása ellen, hanem az elfogadás folyamatával szemben, hogy ez ellen minden jó érzésű embernek fel kell szólalnia - még akkor is, ha tudom, hogy a hozzászóló Bea nem tudta valójában mit tett, amikor nekiült gépelni. Ha tudta volna, hallgatott volna.

    Nos, aki a jelen blog írójának az elfogadásának tényét megkérdőjelezi... az még sehol se tart. Sehol. Pláne maga a kommentelő Bea. Ezek szerint az elfogadásnak nemhogy a definícióját nem értette meg, hanem azt hogy ez egy folyamat, ami iszonyat kemény agyi és lelki munka. Határhelyzet, válság. Folytonos önreflexió, relativizálás, elemzés, megkérdőjelezés. Egy új szemüveg, amin keresztül a valóság egy olyan dimenzióját látod, amit a normativitás prédikátorai szakértői műgonddal takargatnak. Sokszor pontosan ugyanolyan naivan öntudatlanul, mint maga Bea.

    Az elfogadás sokkal több, mint aminek látszik. Egy folyamat. És annyira bonyolult, nem magától értetődő és nem automatikusan lezajló képződmény, hogy sokan még magukat se tudják elfogadni. Ilyen apróságokat sem, mint a bőrük állaga, a súlyuk, a szemöldökük íve, a mellbőségük. És ezek még csak olyan problémák, amik miatt nem kell felülvizsgálnod az életedet, és mások se teszik meg a tiedet.

    Mit mondjon akkor az anya, amikor azzal találkozik hogy a gyermeke autista, és látja ez milyen társadalmi következményekkel jár? Mindent felül kell bírálnia, amit addig a világról gondolt. És ez idő.

    És akkor Bea ehhez képest elvárja, hogy másokat (még ha a saját gyermeke is) ilyen egyszerűen fogadjon el, gyorsan, csettintésre. Csak azzal nem számol, hogy itt nem csak a gyerek elfogadásáról van szó, hanem azzal együtt egy egész társadalmi rend megkérdőjelezéséről. Gyökeresen fordul fel a világ, ha az ember elkezd gondolkodni - még ha pont amiatt a határhelyzet miatt is, amibe került.

    Azért kiváncsi vagyok, Bea hol tart az önelfogadásban. Hol tart saját gyermeke elfogadásában, ha már "gyógyultnak" tekinti őt. Attól félek, sehol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek. Az autizmus nem betegség. Egyszerűen máshogy működik az agy, ebből nem lehet meggyógyulni. A gyerekeim ezzel együtt a gyerekeim, ha "meggyógyulnának" már nem ők lennének. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk rajta, hogy minél jobban értsék magukat és a világot, illetve hogy ne akarnánk megtanítani nekik hogy hogyan ismerjenek fel és kezeljenek helyzeteket, hogyan hozzák ki magukból a maximumot, hogy hogyan képviseljék az érdekeiket, hogyan boldoguljanak, stb., Az hogy ezt a tudást alkalmazva később megtévesztően hasonlóak lesznek az NT-khez, nem azt jelenti hogy "meggyógyultak" csak megtanultak alkalmazkodni a többséghez. Az nem lehet cél az egy autistának hogy ne legyen autista, hiszen ő ezzel együtt önmaga akár tetszik akár nem. Ha én autista gyerek lennék és a szülőm meg akarna gyógyítani úgy érezném, így nem vagyok neki elég jó. De ha autista gyerek lennék és a szülőm meg akarna tanítani az NT-k trükkjeire, az már sokkal jobban tetszene nekem. Én így gondolkodom most. Nem volt ez mindig így, de lassan már 15 éve taposom ezt az utat :) Kati blogját olvasva felelevenednek a régi emlékeim, hiszen én is keresztülmentem ezeken a stációkon és utólag visszanézve sokminden megvilágosodik a saját lelkemet illetően is.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Welcome_To_Reality, hú, hát a blog.hu-n én is belefutottam pár érdekes kkommentbe. Eddig inkább babablogokat olvastam itt blogspoton, és ott csak nagy ritkán volt, például Babinak is beszóltak (szerintem irigységből). Én ennek az értelmét nem látom és zavar. Nem fér az agyamba, hogy attól, hogy szemétkednek, miért lesz nekik jobb? És egyáltalán nem azzal van a bajom, hogy nem értenek velem egyet, hanem azzal, hogy visszaélnek azzal, amit megosztok és megpróbálják ellenem fordítani. És az építő kritikának, a megkérdőjelezéseknek, az elgondolkodtató hozzászólásoknak én például örülök. Csak ezek nem erről szóltak, hanem a gőzkieresztésről meg a megmondósságról, kioktatásról.. :( De nem érdekelnek, ha ettől nekik jobb, akkor élvezzenek erre.
      "Egy új szemüveg, amin keresztül a valóság egy olyan dimenzióját látod, amit a normativitás prédikátorai szakértői műgonddal takargatnak." Ezt annyira jól megfogalmaztad!!! Örülök, hogy ezen a szemüvegen keresztül nézhetem a világot, az embereket. Sokkal reálisabb képet kapok a dolgokról, csak sokszor megdöbbenek, hogy a máz alatt milyenek is valójában. :( Sok kapcsolatom tönkrement. Barátságok mentek szét, rokoni kapcsolatok romlottak meg...
      Engem főleg a bizonytalanság csinál ki az autizmussal kapcsolatban és ez ébreszt bennem sok félelemet, mert nem tudom, hogy mit hoz a jövő, mennyire tud majd beilleszkedni úgy az nt világba, hogy közben ne legyen tele frusztrációval és szorongással..., hisz ő teljesen boldog lenne, ha nem kellene ilyen szinten alkalmazkodnia és többségben lennének az autik.

      Szilvi, én még nem is olyan rég áhítoztam az autizmus ellenszeréért, de eljutottam oda, amit írtál, hogy ezzel együtt a gyerekem. Nem akarom megváltoztatni, pusztán annyi a célom, hogy neki (és nekünk) is könnyebb legyen. Igen, és ez a mondatod is nagyon fontos: "Az hogy ezt a tudást alkalmazva később megtévesztően hasonlóak lesznek az NT-khez, nem azt jelenti hogy "meggyógyultak" csak megtanultak alkalmazkodni a többséghez."
      És a stációkat nem lehet siettetni. Kell egy célt kitűzni, mint például amit a csajok a klubból írtak (nekik idősebb gyerekeik vannak, mint nekem), és azt szem előtt tartva végigmenni a szakaszokon. Lehet persze siettetni, de az később úgyis visszaüt... és nagyobbat csattan.

      Törlés
  22. Apropó...

    Kedves Bea!

    Eddig nem voltam a Pride-on, pedig meleg vagyok. A hozzászólásod elolvasása után azonban teljesen megbizonyosodtam róla, hogy az általad képviselt bigott mentalitással szemben csak így tudok fellépni, ezért ott a helyem. Azt is megjegyzem, hogy az általad említett meleg barátaid hozzáállásodat látva valószínűleg féltek neked elmondani a valós véleményüket a felvonulásról - már ha tényleg vannak neked olyanok, ugyanis pont az ilyen sötét arcoknak nem szoktunk előbújni, hogy megvédjük tőlük magunkat.

    Végképp gyanús nekem, hogy állítólagos meleg ismerőseidet kiakasztja az, hogy több ezer ember békésen kimegy az utcára ünnepelni egy évfordulót (Stonewall) és demonstrálni azért, hogy ugyanolyan jogok és elbánás illesse őket, mint téged.

    Az meg, hogy ezt tudván még próbálod úgy beállítani a Pride-ot, mintha ott köztéri szex zajlana, abszurdum. Viszont a Margit-szigeten ne tudd meg mennyi hetero párba futottam bele... és nekik még szabad is házasodni meg gyereket vállalni.

    Apropó, köztéri szarás... az egy dolog hogy a Pride nem hasonlítható ehhez, de a te internetes megnyilvánulásod bőven ilyen. Hány ember olvasta az orrát befogva a te hozzászólásodat, ne tudd meg...

    A véleményed szabad, bármikor elmondhatod. De a hazugságok, az áltoleranciába csomagolt gyűlölködés legyen magánügy, és maradjon otthon, a 4 fal között.

    Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én először félreértettelek... azt hittem, hogy Csakazolvassa Évi vagy. :-)

      Most akkor tőled olvastam a Danis posztot? Az nagyon tetszett. Amúgy merészelek nem egyetérteni. :-) Ebből a hosszú napok óta tartó vitából pont nem az derült ki, hogy ez csak fel van fújva, és amúgy mindenki elfogadó. Jó, nem ilyen sarkosan írtad, de érted...

      Törlés
    2. Ja, és jól fogalmazol, én is azt nem értem, hogy az embereknek annyi -negatív- energiájuk van, hogy képesek idegeskedni egy olyan dolog miatt, ami akár hidegen is hagyhatná őket. Hát, én nem is értem, hogy ez a felvonulás miért veri ki a biztosítékot??? Lehet, hogy sokan károsnak találják a melegek megítélésének szempontjából, de már az egy barom, aki a felvonulás alapján ítél... hát, én is beöltözök bárminek, ha arra van kedvem egy jó buliban, pl. most jön a farsang, de hétköznapokon nem boszorkány jelmezben tolom bibircsókkal az orromon és seprűvel a lábaim között.

      Törlés
    3. Ja, és a félreértések elkerülése végett: azt is pont leszarom, ha valaki boszorkánynak öltözik az évnek mind a 365 napján. :-)

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Jó, most itt rohanás van, összevissza írok...
      Annyit akartam még, hogy az előző poszt kimondottan a melegfelvonulásokról szól, de picit besült a beszélgetés...
      Amit az előbb leírtál, nagyon kerek,és remélem, hogy elolvassa az a sok "konzervatív" (nem a konzervatív emberekkel van bajom, hanem azokkal a gyöpös polgártársakkal, akik szerint ők konzervatívak, de csak szimplán szűklátókörűek), anyanyelvük egyes szavait értelmezni nem tudó (norma, példa és érték szó használata a szexuális beállítottság kapcsán) és bigott embertársunk.

      Törlés
    6. @Babi: Igen, én követtem el a Danit :D Örülök hogy tetszett, kíváncsi volnék miben nem értesz egyet

      Törlés
    7. Welcome_To_Reality: én sem voltam még felvonuláson, de egyszer biztos, hogy elmegyek. Szimpatizánsként. Heteróként. És ezt nem azért írom, hogy nyallerkodjak. Rólam feltételezték itt a blogban, hogy leszbikus vagyok, gondolom azért, mert egyeseknek elképzelhetetlen az, hogy heteróként is fontosnak tartom, hogy a melegeknek is legyen ugyanannyi joguk.
      Nekem is végigfutott az agyamon az, amit Beának írtál a meleg barátairól... Esküszöm, már csak azért is szeretnék elmenni egyre, mert ahogy nézem a képeket, semmi gusztustalanságot nem látok rajta. A melegek közt is ugyanúgy van bevállalósabb, polgárpukkasztóbb stílusú, mint "heteróéknál". Zavar, hogy azért mert páran mondjuk kirívóbban öltözködnek, akkor már egyből jön az általánosítás... És szerintem amíg páran, helyesebben fogalmazva sokan azt vallják, hogy az a norma, az a követendő példa, hogy egy párt csak egy férfi és egy nő alkothat, és féltik a gyerekeiket a melegektől, vagy legalábbis attól, hogy fényes nappal lássanak mondjuk egy csókot, addig igenis van létjogosultsága a felvonulásnak. De még ezek után is, mert ugye ez egy megemlékezés is.
      Amúgy ez a hozzászólásod is annyira jó görbetükör, hogy öröm volt olvasni és sajnálom, hogy nekem nincs ekkora tehetségem ahhoz, hogy ilyen ütősen fogalmazzak. De örülök, hogy te is blogolsz, hamarosan jobban bele is vetem magam az olvasásba, eddig még csak a Babi által linkelt posztot olvastam, és valóban nagyon jó! És sokkal többre megyek vele, ha téged olvaslak, mint ha a nagy megmondók hsz-eire reflektálok. Ez is annyira jól érzékelteti a dolgokat, hogy nem igaz: "A véleményed szabad, bármikor elmondhatod. De a hazugságok, az áltoleranciába csomagolt gyűlölködés legyen magánügy, és maradjon otthon, a 4 fal között." Ezt az általam eddig követett, de a meleg ügy után elhagyott blogoknál annyira leírnám hozzászólásban, de lehet, hogy nem értenék benne a fricskát. :)

      Törlés
    8. Welcome_to_Reality: Most nincs előttem a poszt, de arra akartál kilyukadni -ha jól értettem :-), hogy társadalmi szinten nincsenek problémák az elfogadással, és inkább felülről jönnek az üzenetek, hogy mit gondoljanak az emberek, de aztán mindenki gondol, amit gondol. Adott esetben gerjesztik az ellentéteteket, de valódi ellentétek nincsenek. Erről írtál, nem? (Majd visszanézem, csak most ölik egymást a haramiáim. :-) Sietnem kell! :-) )
      Én meg azt gondolom, hogy a társadalmunk mindig is zárkózott és diszkrimináló volt, és még akkor is igaz ez, ha ugyanannyi lájkot kap a meleg pár képe, mint a heteróé... arról nem tudsz, hogy miket gondolnak... de talán abban igazad van, hogy elindult valami, mert a vita közben is sokan emlegették, hogy ez már generációs különbség. Ezzel alapvetően nem értek egyet, de remélem, hogy van benne valami. :-)
      Az apám 50 éves, mégis elfogadó, én a saját blogomon megosztottam az ő írását, csak az enyém zárt blog (hasonlóan kedves emberek miatt, akik most Katit is megtalálták :-) ), de apum blogjáról belinkelek egy novellát, ami idevág. Nem kifejezetten neked, de hátha páran elolvassák, és picit átértékelik a dolgokat.
      http://www.hwmoodyblog.blogspot.hu/2013/09/felhomaly.html

      Kati: Igen, nekem is tetszett, hogy végre -ahogy te fogalmaztál- nem "konyhanyelven" írta le valaki. :-) De mi is nyomtuk a látszatelfogadás dumát, de valóban jobban hangzik az áltolerancia. :-D

      Törlés
    9. @Babi: Nem azt állítottam hogy nincsenek társadalmi különbségek, diszkrimináció és feszültség, hanem hogy a toleranciát önelfogadással, önazonossággal lehet legjobban elérni. Ha látják, hogy úgy érzed magad jól a bőrödben, ahogy vagy, személyes ismerősöd is elgondolkodik majd azon hogy ezt miért kéne elleneznie.

      Persze ez nem jelenti azt hogy ez mindenkit meghat.

      Apád novellája felkavart. Jó írás.

      @Kati: Örülök hogy írod ezt a blogot. Nem vagyok senki, de ígérem, a magam körében nem csak azért szeretnék tenni, hogy nekünk melegeknek legyen jobb. Semota blogja ráébresztett rendkívül sok hasonlóságra, és hogy mennyi minden köt össze minket. Bízom benne, hogy kéz a kézben tudunk egymásnak segíteni.

      Törlés

    10. Visszakeresem a linket a blogodhoz. Olvasom majd a továbbiakban is.

      Köszi, hogy elolvastad apu írását.

      Semota blogja nyitottságra sarkallja az embert. Én napok óta őt olvasom. :-)

      Törlés
    11. Welcome_To_Reality, köszönöm, nagyon jól estek a szavaid! Én is úgy érzem, hogy sok a hasonlóság. Bea drága ezt nem értette és próbálta kiforgatni ellenem, de szerintem nem jött neki össze. :)

      Törlés
  23. Hát, Kati, ez tényleg ritka szemét komment volt.

    Én nem vagyok olyan jószívű, mint te, és igenis, kívánom neki, hogy legyen valami hasonló megpróbáltatása az életben, mint ami neked jutott.
    Aki téged figyelmesen olvas, az láthatja, miként küzdesz szakadatlanul a kislányodért, jószerivel a tőle érkező visszajelzés nélkül. Szerintem egyetlen szülő sem "fogadja el" a gyereke ilyen irányú másságát, különben nem harcolna meg mindenért, csakhogy jobbá tegye az életét a gyermeknek.
    Legfeljebb nem teszik ki közszemlére a kétségeiket, vagy másként, piszíbben fogalmaznak, ez nyilván jobban megfelel a társadalmi elvárásnak, amely szerint az anya, mint a pelikán, önnön vérével táplálja magzatait. (ez a kép amúgy egy orbitális félreértésből ered :-) )

    Szerintem nagyon jól csinálod, csak így tovább, ahogyan a blogod címe is mondja: lassan, de biztosan :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? De Noémié még inkább övön aluli volt... :( Főleg, hogy még sorstárs is...
      Örülök, hogy átjön, hogy miről írok és a címválasztást is érted! :) (Szerintem sokan ebben sem látják meg azt, hogy oké, hogy sokat siránkozom, panaszkodom, de attól a remény is ott van bennem...)
      Engem az is motivál arra, hogy őszinte legyek, hogy valószínűleg sokan érzik így magukat, mint én, de sajnos a társadalmi elvárás az, hogy legyél kemény, állj helyt mindenhol, fogadj el mindent egyből és fogd be a pofád. De ez nem jó! Nem jó elnyomni a dolgokat. Én is próbáltam, de többszörösen tört elő. :(

      Köszönöm a kedves szavakat, küzdök, hogy továbbra is helytállóak legyenek! :)

      Törlés
  24. A kutya köztudottan gyógyít, akár a delfin is. A diéta gyógyhatásáról alig hallottam, de ahol mégis, hát, ott sem túl nagy előrelépéseket értek el. Sőt, szinte semmit, csak a sok pénz elment rá legalább. De soha egyetlen egy helyre sem írtam bántó kommentet. Pláne nem olyanra, hogy nem foglalkozik, és nem akarja elfogadni a gyereke problémáit. Kati, add ki magadból, írd ki, és ne foglalkozz a véleményekkel, csak bizonyos mértékig, és ízlelgesd jól meg. Szóval ez már durva. Merész, és gonosz embert minősít egy ilyen írás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!!!
      Szeretném megtudni, hogy mivel szolgáltam rá azokra a támadásokra. De ezek nem engem minősítenek. :)
      Tényleg látni kellene, hogy mennyit változott a Cuki a kutya óta és hogy mekkora az összhang köztük és még mennyi lehetőség van a kapcsolatukban! Egyáltalán nem bántam meg, főleg így hogy látom a pozitív hatásait, de ha nem lenne, akkor sem vinném vissza a menhelyre. Oké, hogy nem kiképzett terápiás kutya, de akkor is kutya.
      És én sem éreztem kényszert mondjuk egyetlen egy diétázást istenítő családi blognál sem arra, hogy beszóljak, hogy vazze, a diéta árából mééé nem tartasz ebet inkább, hát az a tuti módszer, hisz nálunk bevált... És itt a különbség, hisz én tiszteletben tartom mások módszerét és nem akarom meggyőzni az enyémről, nem akarom ráerőszakolni... viszont nagyon zavar, mikor rám akarnak kényszeríteni valamit, és úgy állnak hozzám, hogy nem teszek meg mindent azért a gyerekemért, mert nem az ő nézeteiket vallom, nem az alapján akarom felkészíteni az nt világhoz való alkalmazkodáshoz.

      Törlés
    2. Amúgy lehet, hogy félreérthető voltam. Én is azt csinálnám, amit te. Valószínűleg jobban bíznék egy kutyában, mint egy étrendben. Noémivel nem értettem egyet, csak bennem ia felmerültek dolgok. :-) de alapvetően én csak.lestem, hogy az autista gyerekeknél számít az étrend. Én erről még nem is hallottam. Nyilván hallottam vilna róla, ha érintettek lennénk, de én sem hinnék benne. Ettől még más hihet.
      Azt sem tudtam, higy ennyire.célzottan és terápiás jelleggel vettétek magatokhoz a kutyust. Szóval sorry!

      Törlés
    3. Nem értettelek félre (szerintem), legalábbis semmi rossz érzésem nincs a te hsz-eid kapcsán.
      És igen, alaposan átrágtuk a kutya témát, és bevallom, ha nem lenne a leányzó auti, akkor nem biztos, hogy bevállaltuk volna. Vagy legalábbis nem most.

      Törlés
  25. Mindjárt jön a 100. hozzászólás, remélem arra pezsgőt bontunk! Különben meg ha azt nézem, minimális a rosszindulatú hozzászólás ekkora forgalomhoz képest. Szóval a többség támogat és ez a lényeg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha minden igaz, enyim a 100. :) Nincs pezsgőm és amúgy utálom is. Nem vetem meg a cefrét, de a pezsgőtől fejre állok, nem bírom. Max. újévkor egy pohár, de ennyi.
      Igen, én is így érzem. És ezért sem tiltom le a hsz-eket, mert nehogy már pár érzéketlen megmondó miatt ne jusson el hozzám az a sok támogatás, kedvesség, erő, megértés, amit tőletek kapok!!!

      Törlés
  26. Semota, ha még itt vagy... most jutottam el odáig, hogy megnézzem a blogodat... hát, ez elképesztően érdekes... nekem a "rázás" miatt már Kati is mondta, hogy mi van, ha... és most olvasom, hogy felnőtteknél milyen jelek lehetnek, és nem mondom, hogy nem ismerek magamra... de majd mingyá' megnézem, hogy lehet-e nálad kommentelni... éppen szakadok a röhögéstől a kávézós példa okán (lebeg a farka a szélben vagy mi a vége, hát, ez kurva jó!) :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, te olvasod Semotát? Ha nem, akkor tapadjál már rá!

      Törlés
    2. Én is beleolvashatok? :-) Hol találom azt a blogot?
      Kati: én tök bírlak Téged. :-)
      Nyilván nem vagy tökéletes anya, aki mindig mindent jól csinál, de pl. én se vagyok tökéletes. Ennyi. :-)

      Törlés
    3. www.livewithit.blog.hu
      Csak azért merem leírni, mert nekem is Semota linkelte be, gondolom, nem titkos. :-)

      Most folyamatosan őt olvasom... szerintem nem vagyok Aspergeres, de kurva érdekes, hogy Kati is mondta, hogy kifejezetten autisztikus tünet a rázás, és most, amikor elolvasom, hogy felnőtteknél mit jelent, milyen jelei vannak, megint csak arra jövök rá, hogy egy-két tünet nálam is megjelenik. De gondolom, ez sokakkal van így.
      Én pl. arra gondolok, hogy az új szituktól egyből depressziósnak érzem magam. A gimis gólyatábor előtt sírtam, mert nem akartam két napra elmenni olyanokkal,akikről azt sem tudom, hogy kik. Aztán a fősuli évnyitóján éreztem magam ugyanolyan szarul. Utána a két szülésemnél. A két szülés volt a legrosszabb. Pontosabban az utánuk következő néhány kórházi nap. Azt hittem, hogy ez csak szülés utáni depresszió. De nem. Most, amikor költöztünk, ugyanezt éreztem. Beszippantott a depresszió, és azt éreztem, hogy senki nem rét meg, és valószínűleg hülyének is néznek,hogy egy költözésnek -amit nagyon vártam- nem örülök, nem felemel, hanem a mélybe ránt.
      Aztán az is érdekes, hogy elmondok magamról dolgokat zokszó nélkül. :-)
      Nekem is vannak kedvenc témáim. Erőszakosan is ragaszkodok hozzájuk esetleg.
      És még azt is írod, Semota, hogy a pszichológia, a filozófia és a vallások érdeklik az aspilányt. Én szabad bölcsész vagyok vallástudomány szakirányon. :-D Szeptembertől közgazdásznak fogok tanulni, de szociológiát szerettem volna, és meg is sirattam az ügyet, de a pénzre is gondolni kell. :-) Ennek ellenére komoly dilemmát okozott, hogy lemondjak-e róla.

      Törlés
    4. Jó, ehhez el kell olvasni Semotát. Kedvenc témája mindenkinek van :-), de ő biztos érti, hogy mire gondolok.

      Törlés
    5. szia, örülök, hogy tetszik a blog :) mit értesz "rázás" alatt? ez valami stimmelésféleség?

      Törlés
    6. 2 éves koromtól 20 éves koromig ráztam. Én ezért sem érem, amikor egy szülő kiakad azon, hogy a gyereke lóbál. Nekem ez "rázás" volt. A rázókám :-D kezdetben játéktáska volt, aztán öv, végül megtaláltam a nyakkendőket. Én ezt felvállalom, semmi cikit nem találok benne. Csodabogaras, az biztos. :-) Leírom szívesen, már régebben is leírtam Katinál... én minden áldott nap ráztam... 1-2 órát... előfordult, hogy 3-at. Amúgy nálam ez nem ment a társas kapcsolatok rovására. Sok barátom volt mindig is... tudták is, hogy én rázok. :-) Babi (a férjem) is tudta első perctől. 15 éves koromban jöttünk össze, tehát 5 évet úgy járt velem, hogy én rendszeresen ráztam. Kamaszkoromban azért már kimaradhattak napok, vagy pl. nyaralásra sem vittem magammal...
      Amúgy nem volt mindegy a nyakkendő hosszúsága, anyaga, súlya :-D, a színét pont leszartam. :-D Amikor szétráztam egy nyakkendőt, akkor apámmal egyeztettem, hogy most melyik nyakkendőjét áldozza fel? :-D De a rázáson kívül mindent ugyanúgy csináltam, mint mindenki. Buliztam, tanultam, barátaim voltak, szerelmi ügyeim (öhöm :-D ), én semmi furát nem éreztem. Főleg azért nem, mert így nőttem fel. Nekem ez természetes volt, és a családomnak is.
      Muszáj volt úgy csinálni, hogy egyedül legyek a szobában. Tehát zavart mindenki, aki benyitott... Babit is leküldtem anyámékhoz jópofizni, hogy hagyjon békén. :-)
      Azt hiszem, Lillafüredre magammal vittem.. most az rémlik. Oda Babival kettesben mentünk, és amikor lefeküdt délután pihenni, akkor én elővettem a nyakkendőmet. Szerintem ez nem gáz. :-)
      Egy csomó embernek vannak kényszerességei, nekem is... most nemcsak a rázásra gondolok, de maradjunk annál... csak azért hozom szóba a kényszerességeket, mert azok is fura dolgok, és szinte mindenkinek vannak.
      A rázásról még annyit, hogy ilyenkor magamban agyalgattam. A jövőről, álmokról, tervekről, és hogy hogyan képzelem el. Ha elmentem fodrászhoz, akkor a délutáni rázásom alatt valószínűleg fodrász voltam. :-D Versenyszerűen táncoltam, napi szinten jártam edzésekre, heti szinten versenyekre, úgyhogy sokszor voltam a tánctanárom is. :-DD
      És látod, simán leírtam. :-D De amúgy ez szimplán azért van, mert tényleg azt gondolom, hogy mindenki életében vannak fura dolgok. Vagy vannak olyan dolgok, amiben eltér a "normálistól", hogy egyes embereket idézzek. Szerintem abban semmi nincs, ha valaki ezt felvállalja.

      Törlés
    7. Nem, stimmelésnél több... a fejem jobban dolgozott, mint a kezeim :-D Az agyam jobban rázkódott, mint a nyakkendő. :-D
      Már 6 éve nem csinálom, de pl. amikor büfiztettem, és csak fel-alá járkáltam a gyerekekkel, akkor sokszor átestem abba az állapotba. Ami nekem egyébként nem fura, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy akinek van egy ilyen szokása, és ettől jobban érzi magát, az amúgy egy társaságban vagy a társadalomban nem tudja magát jól érezni, szóval nekem sosem lett átültetve ez a rázásos dolog a társas kapcsolataimra, vagy mondjuk úgy, hogy a rázókámat ténylegesen otthon tudtam hagyni a szobámban.

      Törlés
    8. Köszi az elérhetőséget! :)
      Naná, hogy mindenkinek vannak fura dolgai. Csak valaki még azt se tudja elfogadni, ha saját magának vannak furcsaságai. :-D
      Olyan nincs is, hogy "normális ember". :-P

      Törlés
    9. Hát, lehet, hogy hazudtam az előbb. :-)
      Amikor valami nagyon új szitu van (szülés, költözés, évnyitó), akkor az nagyon megvisel. Vagy pl. izzadt a tenyerem, ha metróra kellett ülni. Régen olyan is volt, hogy nem szerettem fizetni a kávézóban, és már a barátnőim halálra röhögték magukat ezen. Szóval azért voltak ilyen banálisnak tűnő dolgok, amik engem viszont mélyen érintettek. :-) De ennyi.

      Törlés
    10. Mármint azt nem szerettem, ha nekem hozzák ki a számlát, és nekem kell odaadni a lóvét, csak közben gyurmázok. :-DDD

      Törlés
    11. Babi, naná, hogy olvasom! :) Nem olyan rég találtam a blogjára, de már sok kérdést megválaszolt, és így könnyebb megértenem a lányomat. Szerintem sem ciki a rázásod, csak fura. De tényleg mindeninek vannak furcsaságai és amúgy mindenki rajta van a spektrumon. Csak valakinél mondjuk egy-két autisztikus jel van, ez a vonalzó egyik vége, míg a másik a nem beszélő, nem kommunikáló, súlyosan érintettek. Olyan ember szerintem nincs is, akinek ne lenne autisztikus "tünete".

      Törlés
    12. Gyöngyi, egyetértek, szerintem sem tökéletes senki és ezért sem tetszett Noémi hozzászólása, mert ő annyira kihangsúlyozta, hogy ő milyen jól csinálja... És az öndicséret ugye büdös.

      Törlés
  27. A homeopátiában nem hiszek, a kutyában annál inkább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk a homeopátia a fogzásnál jó volt, nem szenvedett vele egyáltalán. (de már az is megfordult a fejemben, hogy elég nagy a fájdalomküszöbe, meg ici-picik a fogai, így lehet, hogy csak ezek miatt nem sírt sokat, de hogy mi a valódi ok, az nem fog kiderülni).
      Meg volt, hogy a havonta visszatérő herpeszem évekig nem jött vissza egy homeopátiás kúrának köszönhetően. Legalábbis semmi más tényező nem változott, csak az, hogy napokig szopogattam a golyócskákat. Szerintem sokan talán azért sem hisznek benne, mert ahhoz, hogy komolyabb dolgokra is hasson, ahhoz szakember útmutatása kell, és sokan mondjuk vesznek egy szert a gyógyszertárban, nem használ és akkor már elkönyvelik, hogy nem használ. Viszont mondjuk a Sedatif PC nem nagyon vált be... Szóval vegyesek az érzelmeim a homeopátiával kapcsolatban.
      De a kutya viszont szerintem is egyértelműen jó hatású. :) És nem csak a Cukira. :)

      Törlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  29. Kedves Kati és Mindenki!

    Aki nem autizmussal élő gyermeket nevel, az nem tudja, milyen az. Hányszor, de hányszor megkaptam, hogy sokat várok el a gyerektől, és mégis ugyanaz az ember értetlenkedik és teszi a megjegyzést, hogy a közel 3 éves gyerek még nem szobatiszta.
    Én is féltem a lányom, nagyon fáj, hogy nem tudom, mire számítsak, mit hoz a jövő. Ezer kérdés merül bennem fel naponta, jól akarom csinálni, de biztos követek el hibát, és ez nagyon frusztrál, és szorongok.
    Persze, hogy elfogadom a gyerekemet, és szeretem, feltétel nélkül. Megélni viszont nehéz volt azt az időszakot, mikor nem nézett a szemembe, nem szerette, ha simogatom stb. Most meg azt nehéz megélni, hogy nem bírja elviselni a kishúgát, pedig az imádja. Értem, miért van, és ettől szeretem a gyereket ugyanúgy, de fáj. Piszkosul tud fájni!
    Csak képzelje el bárki, milyen az, hogy sose tudod, milyen zaj, fény vagy bármi akasztja kia gyereked, ami miatt "elfelejt" minden megtanult kommunikációt, és csak ordítani tud, meg lefeküdni a földre. Emiatt stressz elmenni valahová. Mégis megyünk. És meg is bámulnak... Ettől szorongok, és rosszul érzem magam. Azért, mert nem fogadom el a gyereket! Nem! Azért, mert sajnálom őt, hogy ekkora szenvedés egy rohadt hang, és azt is sajnálom, hogy emiatt a kishúga megijed és sír, és azt is, hogy stressz egy olyan program, aminek a boldog együtt eltöltött időről kéne szólni. Ettől még igenis őszintén csodálom őt. és imádom.

    Nem tudom, hogy ha Bea gyermeke lenne homoszexuális, és ezért megbámulnák, és tudná, hogy a gyermeke nem házasodhat és lehet gyermeke, mit szólna.. Biztos előszőr szomorkodna... És őt is megköpködnék, mert nem fogadja el a gyereket... -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen... Falra másztam az olyan mondatoktól, hogy jaj, hát minden gyerek más ütemben fejlődik. Inkább maradnának csöndben. Lehet, hogy segíteni akarnak vele, de ezzel nem tudnak.
      Én akkor nagyon ki voltam borulva, mikor nem viselte el a simogatást, nem lehetett megölelni. Szerencsére ez már sokat változott, de ez nagyon durva időszak volt.
      Igen, én is pont ezért nem szeretek kimozdulni, de ettől mi is megyünk. Nyáron is, hiába volt 30 játszóterezésből 29-nél oltári kiborulás, akkor is mentünk. Csak sajnos ahogy írod, ott a stressz, a szorongás, mikor már ott az idő, hogy jönni kellene haza, már görcsben van a gyomrom (sőt már induláskor is). Mert azért visszük, hogy jól érezze magát, és olyan rossz látni, ahogy szinte önkívületi állapotban vergődik. Csúnya szó rá, de tényleg azt csinálja. És ha valaki nem érti, hogy ez a félelem, ami bennünk van nem jelenti azt, hogy nem fogadjuk el a gyerekeinket, azt csak sajnálni tudom az érzéketlensége és butasága miatt. És ha nem is érti meg, hát akkor legalább csöndben maradhatna...

      Törlés
  30. Sziasztok lányok, még új vagyok itt, remélem nem szólok nagy hülyeséget.
    De én mindig azt gondoltam, ha az ember feltétel nélkül elfogadja a gyerekét olyannak, amilyen, akkor a fejlesztése útjába áll.
    Szeretjük, annyira, hogy már fáj (főleg, ha alszik, és ránézünk :))), de az elfogadása annak, hogy a gyerek beteg, arra én nem lennék képes.

    Szerintem ez annyira természetes érzés, amit átéltek.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt kell felfogni, hogy ez nem betegség, amit meg lehet gyógyítani. Ez egy másik tipusú működés mint ami a nagy többséget jellemzi. Nem gyógyítható de a képességek fejleszthetőek. Csak meg kell értenünk hogy miben más a gyerekünk, és azokon a pontokon fejleszteni. Ez egy teljesen új tipusú gondolkodást igényel a szülő részéről. Persze hogy nem természetes - először - de az sem természetes, hogy valaki mondjuk megmássza a Mount Everestet, vagy feltalálja számítógépet. Ha valaki konstruktívan gondolkodik akkor a problémáka egy idő után kihívásként kezdi látni, előbb utóbb kialakul egy támogató attitűd és akkor egy új dimenzió nyílik meg.

      Törlés
    2. Ezt értem, hogy nem lehet gyógyítani. De azért Kati mindent megpróbál, hogy javítson a helyzeten, lásd kutya és egyebek. Ha elfogadom olyannak a gyereket, amilyen, akkor nem is fontos, hogy javítsak a helyzeten, nem? Ezért könnyebb elfogadni idegen emberek másságát, mint a saját gyerekünkét. Ahhoz érzelmi szálak fűznek. És jobbat szeretnénk neki.
      Na, belebonyolódtam.

      Törlés
    3. Tisztán kell látni, hogy mik azok a dolgok amiken lehet fejlesztéssel javítani és mi az amin nem. Nagy különbség elfogadni egy helyzetet de kihozni belőle a maximumot, mint hitegetni magunkat a "gyógyulással" hiszen ez nem egy influenza amiből ki lehet gyógyulni. Valamilyen szinten muszáj elfogadni ahhoz hogy segíteni tudj, nem reménykedhetsz a csodában örökké, cselekedned kell. A siketség sem múlik el attól hogy megtanul az illető jelnyelven "beszélni" a vakság sem múlik el attól, hogy megtanulja a brei írást olvasni mégis sokkal jobb lesz az életminősége ezektől az eszközöktől.
      Szerintem az fogadja el igazán a gyerekét, aki tudomásul veszi hogy a gyereknek vannak korlátai, de módszeresen igyekszik tágítani ezeket, amennyire lehetséges. Én inkább a fejlesztésben hiszek mint a csodabogyókban. Rólam egy vagyont húztak le különféle természetgyógyászok nulla eredménnyel, ellenben a fejlesztő foglalkozások látványos eredményt hoztak. Nekünk az vált be hogy reális célokat tűztünk ki magunk elé, magunkban hittünk nem a diétákban és gyógyszerekben, és szépen lépésről lépésre haladtunk igazodva a gyerekek igényeihez.

      Törlés
    4. Szia, :) Értem, hogy mit írsz. És egyetértek. Találkoztam olyan történettel, hogy a szülő elutasította a fejlesztéseket, mert ő így találta tökéletesnek a gyereket, a túlzó elfogadás gőzéből nem látott ki. És ezzel elvágta szerintem a lehetőséget attól, hogy a gyerekének jóval könnyebbé tegye az életét. Végül is fejlesztgette ő otthon, a saját megérzései alapján, de szerintem egy szakember, aki ezt tanulta és rengeteg tapasztalata van, csak tán jobban ért hozzá. Én legalábbis nem merném vállalni azt, hogy a saját sugallataim szerint fejlesszem... Az sem volt szimpatikus ebben a hozzáállásban, hogy a fejlesztéseket valami katonás, gonosz kínzásnak állította be, pedig egyáltalán nem az. Én inkább irányított játéknak hívnám. :)

      Szilvi: Szerintem "mosoly" hozzászóló nem úgy értette a betegséget, mint mondjuk Noémi. Ő szerintem inkább általánosságban értette az eltérő gyerkőcökre.
      Sajnálom, hogy nem váltak be az alternatív dolgok, én vegyesen állok hozzá. Vlaki esküszik rájuk (persze fejlesztéssel együtt), de sok olyat is hallottam, hogy csak pénzszivattyú volt az egész, semmi változást nem tapasztaltak. :( Nekünk ilyesmikre nincs pénzünk (jaj, hát félve írom ám ezt le, mert mindjárt nyakamnak esik Noémi, hogy húzzak el dolgozni :D ).
      Azért a hozzászólásaidból érződik, hogy te már tapasztaltabb vagy. Nagyon fontosnak tartom, amit írtál, hogy reális célokat kell kitűzni, és hinni magunkban.

      Törlés
    5. Amikor az anyukám született, háború volt még. Súlyos csípőficam, nem tudott senki segíteni, orvos nem volt. Nem tudott járni három éves koráig, de a háború után adott volt a lehetőség, hogy helyrehozzák. Fájdalommal, műtéttel, gipsszel. Nagyanyám sírt, mert annyira sajnálta anyámat, nagyapám meg azt mondta, hogy inkább ne is csináljanak vele semmit, jó így, ahogy van, nem kell kínozni.
      Nagyanyám azt mondta, szó se lehet róla.

      Tornász lett belőle. :)

      Törlés
    6. Az meg egy mellékes távoli eredmény, hogy táncra kérte apukám a bálban, majd házasság lett belőle, gyerekek, unokák. :)

      Törlés
    7. Milyen jó, hogy nagyanyád nem hagyta! Jó volt olvasni, hogy tornász lett belőle. És azt is, hogy a helyrehozatalnak ilyen pozitív későbbi következménye lett. :) (Azért milyen fura a sors, ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ha nagyapádra hallgat mamád, akkor valószínűleg nem lett volna házasság.)

      Törlés
    8. Bizony, hát gondolom bálba sem ment volna, tolószékes vagy sánta lányok nem kelendők. És szerencsére senki sem örökölte tőle. :)

      Törlés
  31. Végül is én nem a fejlesztésekről szerettem volna írni, csak egész egyszerűen arról, hogy mit is gondolok én az elfogadásról, és miért különbözik a melegek elfogadása a saját gyerek betegségének elfogadásától.

    VálaszTörlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...