2013. augusztus 9., péntek

Miért kell beszólni???


forrás

A napokban történt egy "kis" incidens azzal az ismerősömmel, akihez vittem a családi napközibe a leányzót pár hónapja. Nemrég eljött a barátnőm, és mondta, hogy szerinte durva volt az a bejegyzésem, amiben a közös ismerősünkről írtam, hisz nagyon régi az ismeretség, és erre való tekintettel nem volt túl kedves dolog, hogy ilyeneket írtam róla. Ezen elgondolkoztam, sőt, még bűntudatom is lett. Viszont most fordult a kocka, és az a benyomásom, hogy az ominózus ismerős is magasról tesz az ismeretségünk korára, ugyanis olyanokat írt, hogy csak pislogtam, és borzasztóan fájt, így gyorsan elillant az eddig érzett bűntudatom.
2 hónapja megkérdeztem tőle levélben, hogy hogyan állnak a leányzó furcsaságaihoz a gyerekek, és még ezt azt, de választ nem kaptam, pedig fontos lett volna számomra ez az infó. Aztán meg 2 profilja van a fb-on, és észrevettem, hogy a privátabbról törölt... Így gondoltam leírom neki a véleményem, nem szeretem elsunnyogni a dolgokat, és az elvarratlan szálakkal sem vagyok jóban. Viszont ilyen választ még az ellenségeimtől sem vártam volna.

ÉN:
"Heló! Nem akartam írni, de mivel észrevettem, hogy a személyesebb profilodnak már nem vagyok az ismerőse, így sajnos nem bírom szó nélkül hagyni a történteket, pedig tudom, hogy az lenne a helyes. Szóval, leírom, hogy nekem mi is a bajom, bár gondolom rohadtul nem érdekel. Ugye kezdődött azzal, hogy hívtál a családi napközibe. Elmentünk. Én szerettem volna pár infót megtudni, te ígérted is, hogy majd írsz róla. Elhiszem, hogy kurva sokat dolgozol, de talán egy pár soros válaszra tudtál volna időt szakítani 2 hónap alatt... Vagy megkérdezni, hogy miért nem viszem már Hannit. De gondolom örülsz, hogy nem megyünk, és nem akarod bolygatni. Baromira fáj, hogy több szakember véleményét megkérdőjelezed vele kapcsolatban. Elhiszem, hogy nagy dolog, hogy elvégezted a pszichológiai egyetemet, de mennyit is tanultál, olvastál az autizmusról vagy a fejlődési zavarokról? Nem hinném, hogy annyit, mint a vizsgálatot végzők. Gondolom gyakorlati tapasztalatod sincs a témával kapcsolatban, mégis az utolsó csanás alkalomkor leordítottad a fejem, hogy jaj már, csak visszahúzódó személyiségű. Tudom, hogy az utóbbi pár évben, vagy akár egész életemben sem voltam valami vicces vagy kellemes társaság, de nem gondoltam volna, hogy ezt a hosszú évnyi ismeretséget ennyivel lerendezed testvéreddel egyetemben. Nem tartom túl gerincesnek amit és ahogy csináltok. Nővéred is jön azzal, hogy azért haragszik rám, mert meg mertem kérdezni, hogy utál -e, és ez -e annak az oka, hogy nem válaszol? Valami frappánsabbat is kitalálhatott volna, hogy lekoppintson. Te meg, úgyszintén nem írtál vissza, plusz még a személyesebb profilodról meg ki is toloncolsz. Mindegy, amúgy emlékszem az általad művelt pár hasonló lepattintásra, most én kerültem sorra, ez van. Sajnálom, hogy így alakult, és fáj is, de nincs mit tenni. Elfogadom, lenyelem. Minden jót!"



Ő:
"(...) Nem mondtam, hogy semmi baja Hannának, az egyetlen üzenet, amit át akartam adni, hogy rosszul állsz a problémához, és egy szeretetreméltó boldogságforrás helyett megoldandó problémaként és felállítandó diagnózisként tekintesz rá. Nem tudod szeretni a maga valójában, mert folyton ez jár a fejedben. Elhiszem, hogy nem könnyű, de te teszed bonyolulttá (...) Minden szakember mond, amit akar, legyen úgy. De a saját gyereked, és a legjobban kéne szeretned a világon. Ehelyett a hibákat keresed benne. Ami igencsak visszaveti a javulás útján... (...)"


Szerintem ezt nem nagyon kell magyarázni. Hogy lehet ilyet írni? Honnan veszi a bátorságot, hogy meg meri kérdőjelezni, hogy mennyire szeretem a gyerekemet, és azzal vádol, hogy a hozzáállásom veti vissza a fejlődését? El sem tudom mondani, hogy ez mennyire szarul esett. Szerintem ez az egyik legdurvább, amit egy szülőnek lehet mondani.
Igen, abban igaza van, hogy előfordul például a heti 5 tsmt alatt, hogy feladatként tekintek rá. Főleg, mikor bepakoljuk az eszközöket. De ahogy elkezdjük a tornát, és vigyorog ezerrel, és élvezi; egyből elfeledkezem arról, hogy ez egy feladat, vagy egy probléma, és pillanatoknak tűnik az a 20-25 perc. Majd szét szakad a kezem a kis sószáktól, és még ebben a kánikulában is csináltuk becsülettel, ahogy elő van írva, erre azzal merészel jönni, hogy a hozzáállásommal "visszavetem a javulás útján". Én úgy érzem, hogy a tőlünk telhetőt megtesszük a fejlődése érdekében, a hozzáállásomon is dolgozom.
Ott követtem el a hibát, hogy amikor találkoztam ezzel az ismerősömmel, elmeséltem a nehézségeket, problémákat, lemaradásokat is. Nagy hiba volt! De sajnálom, azt hittem, hogy egy régi ismerős előtt nem kell szépíteni és titkolni dolgokat. Tudom, hogy hajlamos vagyok túlzásba esni, de szerintem ha az ember gyerekével van valami, akkor természetes, hogy fókuszál rá, beszél róla. És egyébként dicsértem is, csak megfigyeltem már, hogy valahogy azt nem annyira veszik észre... És nem is adtam elő sosem ezt az állapotot úgy, hogy mekkora tragédia, vagy legalábbis igyekeztem, ezek szerint szarul.

23 megjegyzés:

  1. Hallod ez nagyon durva. Egy tanult ember basszus ilyeneket ír. :(
    Amikor kisebb volt Máté akkor nekem is voltak olyan napok, hogy feladatként tekintettem rá. Jó, most meg kell etetni, jó most átpelenkázom...stb.
    Nem hiszem, hogy ettől szar anya lennék, egyszerűen egy nehezebb, monoton időszak volt.
    Szerintem a hozzáállásod meg dicséretes! Én konkrétan falnak megyek attól, ha baj van a gyerekkel és az anyuka csak ül és csodára vár, hogy majd megjavul minden magától.

    Strandos poszt: úgy gondolom, hogy egyre könnyebb lesz Hannival, ahogy nő. Egyre jobban megért majd dolgokat és egyre jobb lesz vele bárhova is menni.
    2 és fél éves lesz Máté és én még mindig azzal küzdök, hogy egy alapvetően félénk, érzékeny gyerekem van, de simán elindul világgá. Bent vagyunk a pékségbe, ő meg fogja magát és kimegy szétnézni az utcára. Egyébként meg vele is könnyebb, mióta okosodik, nagyfiúsodik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretek azzal jönni, hogy nem tudja, mert neki nincs gyereke, de most eléggé ráillene a szituációra. Ahogy Te is írod, egy normál gyereknél is érzi az ember feladatnak az egész napi rutint, nekem is volt/van ilyen. És mikor orvosokhoz kellett menni, meg fejlesztésekre és még itthon is tornáztatni, akkor -meg lehet érte vetni-, de megoldandó problémát is láttam az állapotában, de szerintem ez sem bűn. És biztos, hogy nem ettől leszünk szar anyák.
      Köszönöm, igyekszem megfelelően hozzáállni, nem mondom,hogy mindig jól sikerül, de ha észreveszem, hogy valamin változtatni kellene, akkor megteszem. Nem szépíteni akarom magam, de végül is az antidepit is azért kezdtem el szedni, hogy ne legyek olyan fancsali, mert éreztem, hogy az egyikőnknek sem volt jó.

      Akkor Máté sem szívbajos, ha el kell indulni világgá. Hanni is ilyen,és nagyon résen kell lenni. :) És valóban könnyebb, és gondolom még inkább az lesz, jobban kezdem megismerni az állapotát, a reakcióit.

      Törlés
  2. Jó anya vagy!-ezt senkinek nincs joga megkérdőjelezni.Utálom az ilyen okoskodó,rosszindulatú embereket ,akik miatt az ember napokig csak őrlődik!!!!Ha segíteni nem tud legyen csendbe!!! Szerintem aki nincs ebbe ,vagy hasonló helyzetbe az nem tud semmit!!!!Kitartást,ne hagyd magad megsebezni!!! Puszi :Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zita! Bocsi, hogy csak most tettem ki a hozzászólásodat, ez azért történt, mert ez a hülye blogspot a spamak közé rakta... De hogy miért??? Már máskor is jártam így.

      Köszönöm szépen, jól estek a szavaid, tényleg sokat jelentenek, amiket írtok, mert ellensúlyozza az ismerős rúgását.

      Törlés
  3. Ez a beszólogatás kezd divattá válni. Mindenki ideges, bacogatja a másikat, azt is, akinek amúgy is van elég baja. Nem értem, hogy a szeretet és a megoldandó probléma miért zárja ki egymást. Pont a megoldások keresése fejezi ki a szeretetet. Jó nagy bunkó az ismerősöd, amúgy is tele van már a tököm ezzel a mézes-mázos szeretet dumával, ami majd minden bajon átsegít, miközben nap mint nap meg kell küzdeni a legkisebb dolgokért is, ami másnak természetes. Persze hogy szereti mindenki a saját gyerekét, de attól még lehetnek gondjai, akár napi túlélési gyakorlat szintjén is. Ha nem is szembesültem még hasonló gondokkal mint te, azért el tudom képzelni. Azt hiszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így látom, tényleg imádnak az emberek beszólni. Gondolom így kiadják a gőzt, vagy nem tudom, hogy miért jó ez. A névtelen hozzászólók beszólásai azért nem fájtak annyira, mint ez. Férjemmel is pont ezen dühöngtünk, hogy miért hiszi bárki is azt, hogy attól, hogy "problémásabb" a gyerek, és merünk róla beszélni (vagy inkább mertünk...), az miért jelentené azt, hogy kevésbé szeretjük. És még a humora is jó az ismerősömnek, ugyanis azt is írta, hogy minden szava jóindulattal íródott. :D Ezen majdnem lefordultam a székről.
      Erről a hozzáállásos, pozitív gondolatokkal megoldunk minden problémát dologról majd írok hosszabban, mert főbasz!!! Olyanokat olvastam és hallottam, hogy mondom ilyen nincs. o.O

      Törlés
  4. Azért látom vannak még paraszt emberek! Na, az ilyenekkel nem kell foglalkozni! Könnyű egy kívüléállónak bármit is mondani, mégha "szakember" is.
    A másik, hogy bizony nem kell ahhoz "beteg" gyerek, hogy az ember néha belefáradjon. Mert bizony nálunk is előfordul, hogy vmi nehezemre esik Ádámmal kapcsolatban, és ahogy Gyönygyi is írta, néha feladatként tud megélni az ember egy pelenkázást, etetést, vagy altatást.
    Jó ANYA vagy, és ezt kár is firtatni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy polihisztornak hiszi magát. Én nagyon örülök, hogy nem dolgozik a szakmájában, hisz nincs meg benne az, hogy bele tudja képzelni magát mások helyzetébe.
      Köszönöm, hogy elmondjátok, hogy ti is éreztetek már hasonlóan, mert bár a lelkiismeretem tiszta, de persze nekem is megfordul a fejemben, hogy vajon jól csinálom -e, nem miattam ilyen esetleg? És az ilyen beszólásokkal azért hangyányit sikerül elbizonytalanítani, még jó, hogy nem annyira.

      Törlés
  5. Erről egy bizonyos blogger jut eszembe. Puffogtatja a nagy szavait az elfogadásról, mégis egy mondattal agyonveri a saját maga által keltett illúziót, és még észre se veszi magát... valahogy ezt látom benne, hogy az ilyen típusú emberek saját tökéletes világképébe nem fér bele az, ha valami nem a megszokottak szerint működik. Könnyebb a szülőt támadni azért, ha a gyerek nem átlagos, mint nyitott szemmel, feltétlen elfogadással a sikereknek örülni, és támogatni a másikat. Az ilyen korlátolt embereket jobb kerülni, mert a velük való kapcsolat bármely pillanata többet árt mint használ. Csak a maguk igazát bizonygatják, önigazolnak, de a probléma nem is érdekli őket igazán... Kati! Vannak akik melletted állunk, és bármiben számíthtasz Ránk, az energiavámpírokat felejtsd el, van aki osztozik, és nem elvesz :) Cuppantós: M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy vélem, hogy van hasonlóság köztük. Bár a "barinőtől" sokkal rosszabbul esett.
      Nem fér a fejembe, és soha nem is fog szerintem, hogy miért olyan nehéz azt felfogni, hogy vannak olyan dolgok, amiről nem tehet senki, egyszerűen így alakult, ezt dobta a gép. Miért kell állandóan bűnbakot keresni, akkor is, ha konkrétan nincs is. Ugye hazudott is az ismerősöm, mert azt írta, hogy ő nem állította, hogy nincs vele baj. Dehogy is nem, számtalanszor volt rá példa, és ezzel a tagadással is annyit tudnak ártani, hogy nem igaz. Olyan, mintha ez valami szégyellnivaló, titkolnivaló, bűnös dolog lenne, pedig egyáltalán nem az. Legalábbis szerintem.
      Nagyon hálás vagyok, hogy Ti vagytok nekem. Őszintén mondom, hogy félek belegondolni, hogy mi lenne velem a támogatásotok, meghallgatásotok nélkül. Köszönöm!!! Puszi! :)

      Törlés
  6. Én úgy gondolom, hogy akinek nincs gyereke, az ne mondjon semmit. Elvégezhet 3 egyetemet, lehet 5 keresztgyereke, egy csomó kisgyerekes rokona..stb, de akkor se tudja milyen anyának lenni. Hogy milyen érzés, mikor ordít a gyerek hajnalba, mert jön a foga vagy egész éjszaka lázas...stb. És ezek még olyan "apróságok" amik azért hamar elmúlnak.
    Szóval nem bírom az ilyen elméleti embereket, aki olvas valamit és amikor te közlöd vele, hogy a valóságba kicsit máshogy van, akkor még te vagy a hülye.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ez volt vele a bajom, mármint hogy azt hiszi, hogy azért, mert tanultabb, mint én, és szokott vigyázni a nővére gyerekeire, azt gondolja magáról, hogy mindent tud. Nem tetszik nekem az a fölényesség, gőg, ami jellemző rá, és az sem, hogy magát mindenkinél okosabbnak hiszi. Vannak olyan dolgok, amiket könyvből nem lehet megtanulni, csak ez neki magas. Én próbálom észrevenni, ha hibáztam, vagy bunkó voltam, vagy valami, de benne ennek még a szikrája sincs meg. Jobb is, hogy így alakult, legalább beigazolódott a sejtésem, hogy milyen is valójában...

      Törlés
  7. Ez az ember téged meg akart bántani, válaszul a számonkérő (és neki kényelmetlen, leleplező) leveledre. Ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2 dolog miatt írtam meg a történteket: az egyik, hogy megkönnyebbüljek, a másik pedig az, hogy kíváncsi voltam mások véleményére, hisz előfordul, hogy elbizonytalanodom és talán túlreagálok dolgokat, de ahogy elnézem, ti is hasonlóan látjátok, mint én. Vagy aki nem, az meg nem írt. :) De mindegy is, a lényeg, hogy megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki így látja, köszönöm! :)

      Törlés
  8. Nahát! A nagytudású ismerősödnek azért hallania kellett volna a gyász fázisairól, a feldolgozás folyamatáról.
    Én nem végeztem ugyan pszichológiát egyetemen, csak érdekel, ezért sokat tanultam és olvastam + jártam tanfolyamokra. Az ismerősöd egyszerűen ostoba, és ezen semmilyen képzés nem segít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hittem, hogy tud erről, de biztos nem figyelt, mikor ezt tanították, alapból meg nincs benne, hogy belegondoljon mások helyzetébe. Tényleg nagyon örülnék, ha nem szeretne soha sem a szakmájában dolgozni, ezt le is írtam neki. De az is lehet, hogy ez az egész dolog pusztán egy jó kis ürügy volt arra, hogy lekoppintson. Azt bírom, hogy még neki áll feljebb...

      Törlés
  9. Azért egy picit tényleg számonkérő a leveled. Ha tisztázni szeretted volna a dolgokat, akkor egy picit visszafogottabban kellett volna. :-) A stílus olyan volt, amire nem várhattál kedves választ. Az más kérdés, hogy attól még nem kellett volna ilyen szarzsáknak lennie.

    Egyébként nyilván nagy baromságokat válaszolt... igazából én is azt nem értem, hogy aki pszichológus, az nem tud arról, hogy egy problémát fel kell dolgozni, és a feldolgozás folyamata nem egyszerű... és te nem a hibákat keresed, hanem a megoldásokat, de ahhoz a "hibákat" is látni kell... ez egy marha... amúgy látom, hogy Ismeretlenke :-) hozzám hasonlítja, de tudnod kell, hogy én ezzel a régi ismerősöddel kurvára nem értek egyet, és én is matt idiótának gondolom... most oké, hogy én is írtam idiótaságokat, nem is tagadom... de ez a nő szívtelen, ne mossatok mááá' össze vele, légyszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha felhúznak, akkor nagyon nehéz megállnom, hogy visszafogjam magam. Sajnos elég lobbanékony vagyok... Nem is kedves választ vártam, beértem volna, ha őszintén leírja, hogy bocs, nem vagyok kíváncsi rád. Az kevésbé fájt volna, mint az, hogy arról ír, hogy mennyire nem szeretem a gyerekemet.

      Jó van na, nem mosunk össze, csak hasonlóságot véltünk felfedezni. ;) Én abban látok hasonlóságot, hogy ugye az ismerősöm azt írta, hogy mindezt jóindulattal írta. Én akárhogy is megerőltetem magam, nem tudom ezt annak vélni. Mint ahogy a "büszke rá, hogy egészséges a gyereke" dolgot sem vagyok képes másképp értelmezni, bármennyire is szeretném. Ugyanakkor lehet, hogy én vagyok rugalmatlan gondolkodású, nem tudom. Nálad azért az nagyon dicséretes, hogy elismered, ha tévedsz. Szerintem amúgy mi hárman nagyon hasonlítunk abban, hogy makacsok vagyunk, mint az öszvér, és nehezen engedünk a saját igazunkból.

      Törlés
    2. Azt én is szóvá akartam épp tenni, hogy hogy jön most ide Babi?

      Törlés
    3. Már kifejtettem a blogomon neked, hogy ebben az esetben mit értek a büszke szó alatt... most hagy ne!

      Én elfogadom, ha sértő voltam az őszinteségemmel, de te meg szerintem olykor csak nyomod a szívhez szóló integrációs dumát (de ezt most nem rosszból írom, csak leegyszerűsítem, hogy ne kelljen regényt írni), és egyébként tök helyes, hogy nyomod, valószínűleg én is nyomnám, de nyilván ilyen egymás mellett elbeszélések vannak az oviban is a szülők között... és nyilván te azon az oldalon vagy elfogult -és valószínűleg én is az lennék a helyedben, és én sem tudom, hogy tudnék-e kellőképpen nyílt és rugalmas lenni, én pedig elfogult vagyok ezen az oldalon. És igen, ettől még támogathatom az óvodai integárciót, és nevelhetem úgy Fannit, hogy megértő és elfogadó legyen, csak én a felnőttkori dolgoknál már másképp látom ezt az egészet...

      Csak belementem.

      Tudod, látszik, hogy fiatalok vagyunk, Nyonyeszkának tökéletesen igaza van. És ha te az ismerősödhöz hasonlítasz engem, akkor azért megjegyezném, hogy rád jobban hasonlítok... :-) Le kell tudni állni egy témáról... tudni kell, hogy mikor lerágott csont... és ez nekem nem megy, de neked se. És azt is megfigyeltem, hogy téged is sokszor inkább az indulat visz előre, nem a józan ész. Engem is. Meg is szoktam bánni dolgokat. Mint ahogy ezt az egészet, mert ezek szerint sosincs vége. Ehhez sem szóltam volna hozzá, csak ugye ehhez a bigéhez hasonlítottatok, aztán szerintem írtam egy semleges hozzászólást, mire te bedobtad az egyik félmondatomat, aminek most iszod a levét, amikor ezeket a sorokat olvasod. :-)))

      Törlés
    4. El is olvastam, hogy mit értesz büszkeség alatt, de a mai napig nem értem. És én ebben látom a hasonlóságot, mert azt sem tudom felfogni, hogy az ex barinőm hogy gondolhatja, hogy a szavait a jóindulat vezérelte. De közben lehet, hogy csak simán hülye vagyok, és csak egyféle képen tudok értelmezni dolgokat.

      Azt én is úgy látom, hogy nem tudunk leállni a bennünket mélyen érintő témáról. :) És próbáljuk mindenáron meggyőzni a másikat a saját igazunkról. Férjem is szokta mondani, hogy mé' a szíved vezérel, jobban járnál, ha az agyadra hallgatnál. És igaza van. De ez a rohadt vérmérsékletem nem hagyja...

      Törlés
  10. Megint csak azt tudom, mondani, hogy mire idősebb leszel, talán már nem fogsz ilyesmiken kattogni. Én tudatosan leépítettem magamban a lényegtelen emberi kapcsolatokon való agyalást. Ő így gondolja, én úgy. Most ha őszintén belegondolsz, tényleg ennyire számít az ő véleménye? Felnézel rá? Szereted annyira?

    Mint kívülálló, a blogodat olvasva én azt tapasztalom, hogy annyira szeretnéd Hanninak a legjobbat, hogy valóban az öröm, boldogság és elégedettség posztok elenyésznek az elégedetlenség, depi és problémamegoldósok mellett. Jó lenne azt hallani, hogy pedig vannak ilyenek is, csak fontosabbnak érzed a problémák megoldását, és ezért írsz inkább ezekről. Mindemellett, soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy nem szereted Hannit, sőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért is fájt ez az egész, mert terveztem, hogy hamarabb munkába állok, de előtte tudni szerettem volna, hogy közösségben hogy műkszik (mivel több gyógypedagógus és a szakértői bizottság is azt javasolta, hogy tartsam itthon 3 éves koráig), és ehhez tökéletes lett volna ez a családi napközi, ha a "kedves" ismerősöm korrektül tájékoztatott volna. Nem a véleményére, hanem a megfigyeléseire lettem volna kíváncsi. Sokat jelentett nekem ez a kapcsolat, valószínűleg mindig is többet képzeltem bele,mint ami valójában volt. Ezt bizonyítja a levele is. :( Több, mint 10 éve ismerem, sok mindent megéltünk együtt. Ha nem jelentett volna semmit, vagy csak kevesebbet, akkor nem érdekelt volna, hogy a testvérével együtt szarnak a fejemre, akkor hagytam volna némán, hogy vége legyen.

      Azért is írok többször a problémákról, mert szinte csak itt tudom kiadni magamból, és nem szeretem bent tartani a dolgokat. Férjemmel meg tudjuk beszélni, és ő is így látja a lány körüli dolgokat, de neki jóval kevesebb igénye van a kommunikálásra, én meg ugye sokat szeretek pofázni, így itt kiélem magam. :)

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...