2013. október 6., vasárnap

Kicsit fagyos a hangulat...

 Feszültek vagyunk a keddi vizsgálat miatt és ezt szerintem jócskán megérzi a Cuki, így ő meg nyűgös. Még mondjuk az orra is folyik, de orvoshoz el sem vittem, mert még hőemelkedése sem volt (egyszer volt épphogy 37 egy pici ideig), mondom rittig olyan szerencsétlenek lennénk, hogy ott elkapna a legyengült immunával valami másfajta akármit is, így inkább adok neki Béres cseppet meg C-vitamint, és bizakodom.

 Lehet, hogy nem fogják megnézi, de arra gondoltam, hogy csinálok egy dvd válogatást a Tündibündi furcsaságairól. Vinni kell fénymásolatot a leletekről (anyáááám, rengeteg papírja van, megfordultunk már pár helyen...), így mondom mellé csatolok egy dvd-t, majdcsak nem vágják hozzám.
 Már majdnem átnyálaztam a 2,5 év termését, és nem volt valami jó érzés nézegetni a vidiket. Mármint szerencsére voltak cuki videók is, meg olyanok is, amiken hangosan röhögtem, de azért rengeteg a lóbálós, ujjait furcsán lebegtetős, nem kommunikálós, nevére nem hallgatós, stb. is. :(

 Ember is hót idegbeteg... Türelmetlen, zsémbes vénemberhez hasonlatos. Mondjuk én sem panaszkodhatok. Kiállhatatlan picsa lettem, felerősödött a szorongásom is, mert találtam a körmömön sötét csíkot, és hát gugli szerint akár melanóma is lehet. Amúgy is rengeteg atípusos anyajegyem van, így ez egy örök félelmem. Az a mázli, hogy október végére van időpontom bőrgyógyászatra, mindenképp megmutatom.

 A megfázás miatt a keddi fejlesztést lemondtam, és milyen jól tettem, ugyanis az az ominózus nemalvós este után lett volna. Hozzászólásban írtam, de itt is megörökítem, hogy hajnal 2-kor elaludt 10 percre, majd felkelt, fél 4 fele már idegbeteg voltam, férj átment hozzá, odaadta neki a telefonját mesét nézni (áldom az eszét, aki kitalálta az offline telefon módot!), majd azt nézegette kb. 7-ig, és akkor aludt el, fél 10-kor üvöltve kelt, kapott inni, majd még visszafeküdt. Nem volt kellemes, szerencse, hogy csak ritkán van ilyen. Másnap is pörgött, kettőször 5 percre tudtam csak az ágyunkban tartani (Dóra nézéssel sem sikerült tovább pihenésre bírni, pedig szépen felpóckoltam a párnákat, betakargattam. És a orrszívózást sem állta napokig, talán tegnap és ma értette meg végre, hogy az tök jó, mikor leszívják az orrát, mert utána kap levegőt. Így is persze harcol ellene, de legalább nem izzadok le annyira, és nem tekergőzik úgy, mint a krokodil halálforgás közben...

 A kedvemnek az sem tesz jót, hogy adminkodom. Mondjuk nem rossz csinálni, de olyan furák az emberek. Pár kibaszott szabályt kellene csak betartani, de nem képesek rá, ha meg figyelmeztetjük őket, akkor rohadékok és szemetek vagyunk, és sokszor még nekik áll feljebb. Nem igaz, hogy nem lehet megérteni, hogy ha semmi következménye nem lenne a rossz feltöltéseknek, akkor mindenki beleszarna az egészbe, és akkor a csoport fő erőssége megszűnne, vagyis hogy: üzenőfalra nincs töltés, hanem 99 kategorizált albumba kell az eladni kívánt dolgokat feltölteni, és így a leendő vásárló pár kattintással el tudja érni a megfelelő mappát, nem kell mondjuk egy méretben megfelelő dologért órákat görgetni. Szerintem ez így tök jó. Még annyi, ami nagyon nehezére esik egyeseknek, hogy ár és méret meghatározása kötelező. Persze, elhiszem, hogy sokszor véletlenül felejtik el (mondjuk érdekes, hogy az ár a legritkább esetekben marad csak le...), de vannak rendszeres rendbontóink is. Ma este 1 órát szöszöltem azzal, hogy átböngésszem az albumok egy részét. Nem panaszkodni akarok ezzel, csak egyszerűen ne értem az embereket. De így legalább a Vadaskertről elterelődik a figyelmem. Egy darabig legalábbis. :)


Ami viszont fantasztikus: újabb körömlakkokkal bővült a gyűjteményem. :D És még milyenekkel!!! Az egyik mattító lak. Nagyon tutkó, rákenem és egy kis idő múlva matt az egész. Olyan, mintha temperával vagy inkább akrilfestékkel kentem volna be a karmaimat. Már láttam Pinteresten szuper ötleteket, pl. lehet úgy, hogy a mattra csinálok pöttyöket, csíkokat meg ilyesmik. A másik lakk pedig felkenve kis idő után repedezett lesz és fekete. Hát el vagyok ájulva! :D Már rég növesztettem meg a körmöm, és a leányzó születése óta nem is nagyon lakkoztam, előtte viszont elég ritkán volt festetlen a körmöm. Ismét belebolondultam. :) Jelenleg most ilyen visszafogottra vettem a figurát, ezután viszont a kezeimre is kenek a repesztő meg mattító meg mindenféle újdonságokból. A lábkörmeim röhejesek. :D Természetesen ki kellett próbálnom az új szerzeményeket, így ahány lábkörmöm van, annyiféle variációban tetszelegnek. Hamarosan lemosom. :) De még egy kicsit ijesztgetem vele az embört, ahogy meglátja őket, hangos fujjogásba kezd. :D
 Az is eszembe jutott, hogy kb. nyolcadikos lehettem, mikor elkezdődött a lakklázam, és emlékszem, leszidtak, hogy mit képzelek, hogy műkörmeim vannak? Közben hasonlóak voltak, mint amilyen most, sosem festettem akkor még élénk színre, csak ilyen visszafogottra. De miután mondtam, hogy nem mű, belenyugodtak, hogy ilyen megbotránkoztató, felháborító franciamaníkűröm van. :D

12 megjegyzés:

  1. Nagyon szorítok Nektek keddre és várom a híreket! A körmeid pedig nagyon szépek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Most az is kérdéses, hogy eljutunk -e, ma eléggé hőemelkedéses volt a drágaságom, így lehet, hogy a megfázás meghiúsítja a vizsgálatot, de majdcsak nem! Szoríts kérlek!
      Köszi. :) Szeretek velük bíbelődni.

      Törlés
    2. Hogy vagytok? Naná hogy szorítok, remélem tudtok menni!?

      Törlés
    3. Ma irdatlanul folyt az orra, de a hője ment szépen lefele (most este megint hőemelkedés, de nem vészes), viszont a fülében magasat mértünk, úgyhogy valószínűleg az a ludas... Majd Pest után viszem fül-orr-gégészetre, ha nem múlik. Én úgy gondolom, hogy tudunk menni, de nem akarom elkiabálni, úgyhogy kopkopkop. Köszi, hogy szorítasz!

      Törlés
    4. Remélem összejött! Majd írj!

      Törlés
    5. Összejött, megjártuk. :) Egy rövid beszámolót mindjárt írok, holnap meg bővebben, mert volt pár izgi.

      Törlés
  2. Szia! Mi is betegen voltunk múlthéten a Vadasban, előtte törpöltünk mi legyen aztán bevállaltuk, nem volt semmi gond belőle, csak a végén már nagyon fáradt volt a Nyuszi. Gondolok rátok és várom a holnapi beszámolót! DVD meg nem feltétlenül rossz ötlet, mert én azt kaptam házi feladatnak, hogy naplózzak 2 hétig (akkortájt megyünk legközelebb), és írok-írok egész nap, az amúgy úszó háztartás végképp elúszik, és néha képtelen vagyok rendesen leírni hogy mi a fura abban amit épp csinál a gyerek és szívem szerint levideóznám :)
    Üdv, Tomi anyukája

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Úristen, köszönöm!!! Megnyugtatott és megerősített a döntésemben a hozzászólásod, hogy náthásan is viszem.
      Köszi, hogy gondolsz ránk! :)
      2 hétig minden nap írnod kell? Fú, hát nem irigyellek. :O És mikor visszamentek, akkor be is kell majd feküdnötök?

      Törlés
    2. Nálunk egyelőre nem volt szó befekvésről, lehet picinek tartják még hozzá. Sőt, következő alkalommal csak a Férjem és én megyünk ezzel a naplóval, azt mondták a gyerek akkor nem kell. Kíváncsi leszek hogyan tovább. Lehet nektek befekvés lesz, mert a Te lánykád már nagyobb.

      Törlés
    3. Igen, lehet, a kora miatt sem akarják befektetni. De annyira rendesek, hogy nem ráztak le benneteket olyan indokkal, hogy jajj, mert még olyan kis pirinyó, meg hogy mit kerestek ott (nem tudom, akkor már olvastál -e, mikor a szegedi gyermekpszichiátriai kalandunkról írtam...)
      Nekünk sem kell befeküdnünk, azt mondta a doktornő, hogy ott sem derülne ki róla jelenleg több, fontos dolog, mint amit most megtudtak. És belenéz a videókba. :)

      Törlés
    4. Úgy éreztem szabályosan hálás a doktornő amiért ott vagyunk, merthogy neki ez a kutatási területe, hogy mennyire fiatalon lehet kiszúrni a tüneteket. Mondta hogy ez Kelet-Európa, ahol 3 év körül diagnosztizálnak, nyugaton már 6 hónapos babákat is vizsgálnak!!!

      Törlés
    5. Hú, majd erről is írok, mert a doktornő megvilágosított, hogy itthon miért is ilyen óvatosak az orvosok és emiatt miért később kapnak diagnózist a gyerkőcök, mint más országokban.
      Azért mekkora a különbség már, hogy nektek örültek, bennünket meg a másik helyen szinte üldöztek... Sajnálom, hogy első körben a közelebbi vizsgálóhelyet választottuk ( a szak.biz. a Vadast vagy a másik pszichiátriát javasolta). De a lényeg, hogy most már jó helyen vagyunk. :)

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...