2013. október 6., vasárnap

Meleg, kommunikáció

A cím szavai nem függnek össze, most egy ilyen zagyva bejegyzés lesz...

Ma olvastam egy érdekes blogbejegyzést. :) A címe: Kisokos tudatos homofóbok részére. Tudnotok kell rólam, hogy nekem semmi bajom a melegekkel, sőt! Személyesen is ismerek pár homoszexuális embert. Az egyikőjükkel még le is szerettem volna feküdni jó pár évvel ezelőtt, akkor még nem tudta ő sem magáról, és a barátságunkra hivatkozva utasított el, amire én meg megsértődtem és arra gondoltam, hogy annyira gusztustalanul nézek ki, hogy még egy illuminált egyéjszakás kalandra sem vagyok jó. :) De aztán megbékéltem és azóta is imádom. Az alábbi linken elolvashatjátok a bejegyzést:


Nem bírom ki, muszáj idéznem belőle. :D

"5) A gyerekedet felelős szülőként lehetőleg még négy éves kora előtt vidd el a meleg felvonulás elleni tüntetésre, hadd tanulja meg a kölök időben utálni a buzikat. Egy gyerek se születik homofóbnak, azzá kell nevelned. Az erkölcsi érzékenységed és a közszemérem védelmében üvöltözz minél erkölcstelenebb és minél közszemérem-sértőbb káromlásokat a felvonulókra. Ne felejtsd, hogy mindezt az ifjúság védelmében teszed!"

A másik, ami miatt billentyűt ragadtam, hogy elsírjam itt, hogy azon agyaltam, mikor a mai délutáni alvásából önkívületi állapotban üvöltő gyermekemtől szerettem volna megtudni, hogy mije fáj, miért sír, mi a baj, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha kicsit jobban kommunikálna. Ez nem hiszti volt, hanem olyan igazi, fájdalmas zokogás. Próbáltam mutogatással is érdeklődni, de persze választ azóta sem kaptam. :/  Na de majd pár év múlva hátha!

Az alvászavarom bődületes mértéket öltött, teljesen felborult az alvásciklusom. Szívás!

Aztán Móninál is olvastam hozzászólásban, meg itt is írtátok már többen, hogy mekkora jók vagyunk, hogy ilyen hamar észrevettük, hogy valami nem okés a lánnyal. Jól is esnek amúgy ezek, de mivel velejéig negatív és pesszimista vagyok, így eszembe jutott az, hogy ez a korai gyanú lehet, hogy azért született meg, mert Hancseszka nem is enyhén érintett, hanem mondjuk közepesen??? Mert tényleg nem kell nagyon szemfülesnek lenni, hogy észrevegyük, hogy ő valamiért más. Egyszerűen sikít róla. Ez így blogon keresztül soha a büdös életbe nem fog átjönni, ahhoz egy teljes napot kellene velünk töltenetek, hogy megértsétek, hogy miről rinyálok itt állandóan. A hasonló cipőben járók nyilván vágják, de a kívülállóknak el is hiszem, hogy sokszor érthetetlen és felfoghatatlan, hogy mi a fene bajom van. No mindegy, remélem egy picit okosabbak leszünk kedden... 

4 megjegyzés:

  1. De jó, hogy írod itt is. Mert akartam folytatni. :) Nézzük kívülről a dolgot: rajtad kívül ezt senki nem volt hajlandó anno komolyan venni. Mert annyira égbekiáltó és látványos. Ugye? ;)
    Ha a gyermeked olyannyira elütött volna az átlagtól, akkor hidd el, hogy már ezer furcsa tekintetet és beszólást kaptál volna korábban is.
    Én most is azt mondom, hogy a felismerésben vastagon benne volt valami anyai megérzés. És ez akkora szerencse! (Leginkább a fejlesztés elkezdésében, ugye, ahogy ezen témáztunk is. :) )
    Homikat majd holnap olvasom, most este van. :)
    Fel a fejjel! És a diagnózis, akárhogyisvan, úgyis letaglóz. Lehet erről írok privát támogatást, mert hosszú és magánügyes lenne. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őőőő, jó, lehet, hogy annyira nem ordít róla kívülállóknak, akik csak pár percig, óráig látják és lehet, hogy mivel már nagyjából tudom, hogy miket "kell" figyelni, így érzékenyebb vagyok rá. Amit nagy eredménynek érek, hogy végre anyu is elhiszi, hogy van valami. Ő nagy tagadómester volt, anyósom kevésbé. De mondjuk mikor a mozgásával volt gond, az illetékes szakik azt sem szúrták ki, és én voltam ez első gyerekes marharépa, és most is türelemre intettek volna. Olyan fura ez az egész helyzet...
      Megvető pillantásokat volt szerencsénk bezsebelni, de hozzá lehet szokni. Mondjuk azért ha őszinte akarok lenni, kicsit örülök, hogy lassan vége a játszóteres szezonnak. ;)
      Ha van időd, mindenképp olvasd el a linkelt bejegyzést a homifóbokról.
      Olyan nyafka ringyi vagyok, hogy magamtól is sokszor megrettenek, de van egy célom: ezen változtatni, és nem mindent ilyen katasztrofálisan felfogni. Remélem sikerül! :)
      Pár auti szülő beszámolójából azt olvastam, hogy óriási megkönnyebbülés volt számukra a diagnózis, kíváncsi vagyok, hogy ha egyáltalán mi "Pistasággal" állunk szemben, akkor hogy fogunk rá reagálni. A privát támogatásokat nagyon szívesen fogadom, lehet, hogy rám fér.:)

      Törlés
  2. Asszem a Vadaskert abban tud majd megnyugvást adni neked is mint nekem: hogy nem vagy totál őrült, nem látsz rémeket, nem vagy szar szülő, sőt. Nekem ez adott pár nap lelkibékét, de most megint pörgetem az agyam, pont ezeken, hogy jaj csak enyhe legyen, de ha 17 hósan így kiszúrható akkor vajon lehetséges e hogy enyhe??? Kitartás csajszi, holnap ilyenkor már legalább egy kicsivel okosabbak lesztek ti is!!!!
    Tomi anyukája

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, erre a megnyugvásra vágyom nagyon, mert van azért, hogy elbizonytalanodom. Persze tudom, hogy valószínűleg nem nevelési hiba miatt lóbál, meg ilyenek. Szívem mélyén arra vágyom persze, hogy azt mondják, hogy annyira béna szülők vagyunk, hogy attól ilyen és majd kinövi, de érzem, hogy nem ezt fogják mondani. Sajnos még egy helyen sem mondtak hasonlót, pedig megfordultunk már itt-ott... Neked is sok erőt!!! Én azzal szoktam vigasztalni magam, hogy sok helyen olvastam már, hogy valójában nem annyira a súlyosság a mérvadó, hogy mit lehet kihozni belőlük, hanem az, hogy a fejlesztésekre hogyan reagálnak. Na meg Temple Grandin anyukájának azt mondták az orvosok, hogy adja otthonba, olyan súlyos eset, ehhez képest miket el nem ért a nőci. Nem is a sikerességére gondolok csak, hanem arra, hogy ahhoz képest, hogy 4 évesen még nem beszélt, mégis képes lett önálló életre. Úgyhogy sok erőt neked és nekem, és bízzunk a legjobbakban! :)

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...