Andinak hálásan köszönöm, hogy felhasználhattam az írását! A következőkben az ő blogbejegyzéséből idézek:
"17 millió, jó nagy szám, ugye? Nem is gondolná az ember, hogy ennyien vannak. Hol? Hát, eldugva itt-ott, legalább is Magyarországon. Mert fáj a szülőknek, hogy megbámulják a gyereküket, sőt, sokan okos tanácsokat is adnak, hogyan kellene megtanítani járni, viselkedni, beszélni stb. a gyereküket. Inkább maradnak otthon, köszönik, ebből nem kérnek. Az idősebbek se mennek ki, mert minek? Hát tudnak dolgozni? El tudnak jutni könnyedén, mondjuk tömegközlekedve boltba, moziba, orvoshoz, bárhová? Na ugye.
Ez nem kampány, de ha látsz esetleg egy kerekes székes embert, mosolyogj rá! Vagy egy anyukát, aki a furcsa gyerekét tolja egy furcsa járgányban, akkor rájuk is. Ha van gyereked, akkor engedd meg neki (vagy kérd meg rá), hogy játsszon a "furcsa" gyerekekkel is. Ne rettegj integrált oviba vagy suliba íratni a gyerekedet, mert az állapotuk nem fertőző. Viszont a jó példa igen. Legyél inkább te is "vírusgazda" és fertőzd meg a környezetedet egy kis elfogadással, netán szeretettel irántuk. Köszi."
CP-vel kapcsolatos oldalak:
https://www.facebook.com/LepjunkHogyLephessenek
http://www.lepjunkhogylephessenek.hu/
http://en.worldcpday.org/
Köszi, Kati :)!
VálaszTörlésAmúgy, azért a "kicsit mozgássérültek" jobb helyzetben vannak. Ismerek olyat, aki gyereket szült, férje és jó állása van. De olyan is van, aki nem vállalja fel, hogy mozgássérült, vagyis, hogy központi idegrendszeri sérülése van. Találkoztam olyannal, aki azt mondta (neten keresztül, babás fórumon), hogy a csípője miatt kellett császárral szülnie, és ennyi. Ez igaz is, de mikor megláttam, simán levettem, hogy CP-s, emiatt vannak a csípőproblémái. Aztán végül kiderült, hogy koraszülött volt és agyvérzést kapott, de ezt nem reklámozza. Megértem. Itthon nehéz így élni, stigmával. Neki szerencséje van, mert szuper családja van, tesói, normál suliba járhatott. Sajnos, kevesen vannak hozzá hasonlók, és mindig nagyon örülök, ha kiderül valakiről, hogy sikeres élete van mozgás (vagy bármilyen más) sérültként.
Az itthoni helyzetet látva kétlem, hogy egy Nick Vujicic kezek és lábak nélkül feleséget talált volna magának. Ezt ismered?
http://www.youtube.com/watch?v=MxJHOd-0IGk
Andi, én köszönöm!!! :)
VálaszTörlésSajnálom, hogy itthon még ekkora nagy tabu a másság, remélem idővel ez tényleg változni fog! De persze megértem azokat, akik titokban tartják, mert tényleg érdekesek tudnak lenni a "kívülállók". :( Én ezért sem merem (még?) arccal vállalni magunkat. De ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy szégyellném, hisz ahol kell, ott mindenféle rossz szájíz nélkül közlöm, hogy ő ilyen és kész. Pl. bölcsis szülőin is rezzenéstelen arccal mondtam, hogy ja igen, helóbeló, mi vagyunk az SNI-s gyerkőccel rendelkező szülők. A gondozónő olyan halkacskán mondta a többi szülő előtt, gondolom nem tudta, hogy mi hogy állunk ehhez a témához, de miután látta, hogy nem titkolom, már nyitottan lehetett beszélni. Amúgy több érintett szülő azt nyilatkozta, hogy úgy tapasztalták, hogy ha sunnyognak, az nem jó; viszont ha kiállnak, elmondják a dolgokat, azzal sokkal több elfogadást kapnak. Csak hát itt is találja meg az ember az egyensúlyt...
Amúgy egy bloggerina, akit olvasok és a bloglistában is szerepel, ő is mozgássérült, és van egy tündéri kisfia. :) Én amennyit a blogból látok, azt érzem, hogy sikeres és boldog, és bár van pár dolog, ami neki nehezebb, ezt nem úgy fogja fel, hogy világkatasztrófa, hanem a megoldásra fókuszál. Nagyon jó ilyen történeteket olvasni, meg amiket Te is írtál.
Nick Vujicicnek hálás vagyok, hogy van vér a pucájában, és kiáll, és óriási dolgot ad a világnak az előadásaival, szerintem aki őt hallotta valaha, változott a véleménye az elfogadásról. Nem láttam még eddig a videót, köszi, hogy megosztottad, nagyon tetszett!!! Maga a képi világa is remekül el van találva.
A bloggerinát felfedeztem már magamnak ;). Na, ő az, aki a komplett jó példa előttem! Én személy szerint nagyon kevés normális életet élő felnőtt mozgássérültet ismerek :(, és annyira jó, hogy beleszalad az ember néhányba! Ilyenkor fut át az agyamon, hogy a normál suliba járó volt ovisainknak is van esélye. Mert sokszor kérdezik a szülők, akiknek mondjuk önállóan vagy bottal járó gyerkőcük van, hogy lesz-e, lehet-e majd önálló élete, párja, gyereke? És az ember sokszor csak mondja, hogy igen, persze, mert elméletben naná hogy igen, persze, de kit mutassak neki? Mert a környékünkön csupa szülővel élő rokkant nyugdíjas (fiatal) mozgássérült van. De olyan jó látni, hogy vannak mások is!
TörlésJa, a titkolózás. Hozzám pl. jött egyszer egy kisfiú vizsgálatra, és az anyukája csak annyit mondott a telefonban (azt viszont többször is kihangsúlyozta), hogy hipotón a gyerek és csak a védőnő ajánlására kerestek fel minket. Aztán, mikor jöttek, kiderült, hogy egy Down szindrómás gyerekről van szó. Azt gondolta, nem veszem észre? Nem, nyilván nem, csak nem tudta kezelni az anyuka a dolgokat. Pici volt még a fiúcska, később belejöttek. Most 6 éves, integrált oviba jár, egy tünemény.
Sajnos a feltételek sem kedveznek annak, hogy önállóan éljenek. :( Tudom, sokan engem hülyének néznek, hogy azon agyalok, hogy vajon az én gyerekem tud -e majd önállóan boldogulni, de ez is egy nyitott kérdés. Jaj, írni akarok már erről az autizmus-más jellegű fogyatékosság témakörről egy bejegyzést, mert valahogy úgy tapasztalom, hogy az autiságot valahogy nem értik, és ezáltal nehezebben hiszik és fogadják el sokan (tipikus majd kinövi, stb esete). És persze bízom benne, hogy önálló lesz, de fel kell készülni arra is, hogy esetleg nem...
TörlésAnnyira jó lenne, ha sikerülne közelebb hozni a sima gyerkőcös családokat a kacifántos gyerkőcös családokkal. Bevallom, nekem ez egy cél is, döntögessük mán azokat a falakat! :) A szám elég nagy, hátha célba is érek vele néha.
Furcsa, hogy a Down szindrómás kisfiú anyukája előtted is próbálta titkolni. :/ Sejtem, hogy rossz tapasztalatok állhatnak emögött. Viszont annak nagyon örülök, hogy már belejöttek.