Hóközi összefoglaló

Annyira feldúl, hogy szarul osztom be az időmet és emiatt nem jut pl. a blogra elég, hogy nem igaz! :( Lehet, kellene napirend vagy hasonló nekem is.) Tényleg felbasz, mert annyi mindent szeretnék rögzíteni és félek, hogy feledésbe merülnek fontos történések, mérföldkövek. Itt és most elhatározom, hogy nem rinyálok tovább, hogy írni kéne, de nem teszem; hanem ehelyett megfogadom magamnak, hogy minimum 2 hetente tartok egy kisebb összefoglalót. Ennek az elhatározásnak az első része következik most. :)

A világnapról már írtam. Mármint arról, hogy jelenleg hogy állok hozzá. De a hozzá jövő kommentekről még nem. Eddig emésztettem. Nem tudom hová tenni. :( Főleg azért sem, mert belegondoltam, hogy valószínűleg sokan ugyanígy szenvedésként, nem kívánt rossz, leválasztandó tulajdonságként definiálják az autizmust, ami bevallom, hátborzongató érzés számomra. Nem tudnak az ilyen hozzáállások befolyásolni, de azért rosszul esnek. Itt is leírom, hogy valszeg nem tartanék itt az elfogadásban, ha a kislányom nem lenne verbális, ép értelmű. Lehet, hogy nagyképű vagyok, de pár év alatt szerintem azt is fel tudnám dolgozni, helyére tudnám tenni a bennem kavargó érzéseket. Biztosan több időbe telne, de menne!
Őszintén és nagyon bízom abban, hogy nem lesz arra lehetőség, hogy szűrni lehessen magzati korban az autizmust! Mert, ha mondjuk nálunk kimutatták volna, lehet, hogy a sok negatív olvasat, benyomás (amik azóta változtak), vélemény, ijesztgetés miatt úgy döntöttem volna, hogy akkor kaparják ki belőlem azt a kisembert, akit annyira de annyira vártunk és akinek ugyanúgy joga van az élethez, mint bármely nem autistának is és akit mindenkinél jobban szeretünk, az életünket adnánk érte. Terhesen olvastam először Szirka blogját, ami nagy benyomással volt rám. Látva a gyönyörű, édes kislányt, teljesen elérzékenyülve gondoltam bele pocakosan, hogy ha A Cukiról derült volna ki, hogy Down-szindrómás akkor vajon mit léptünk volna? És ha autizmusra is lehetett volna 2010-ben szűrni, akkor? Ha kijött volna a pozitív eredmény???
 A lányunk nem az oltásoktól lett auti, hanem már a hasamban is az volt. Tiszteletben tartom mások "hitvallását" ezzel kapcsolatban, addig, míg az enyémmel is így járnak el! Több szülőcsoportból emiatt az ellentétes nézőpont miatt léptem ki. A legdurvább az volt, mikor a zsidókat hibáztatták. Azt állította az egyik csoport adminja, hogy ők terjesztették el. o.O Mondom, mi a geccc? De választ nem kaptam.
A lényeget nagyon jól összefoglalja az Asperger Plusz bejegyzése. A kulcsmondat meg szerintem ez szintén ebből a posztból: "Azonban ha egy szülő, családtag nyitott, célja a széleskörű tájékozódás és az, hogy az autista családtag nézőpontját megértse és lehetőség szerint könnyebbé tegye az életét, akkor a gyászfolyamat egy szakaszában rájön arra, hogy az autizmus nem egy személyiségtől leválasztható kellemetlenség, hanem annak az integráns része, ezért aki az autizmust elutasítja, az magát a személyt utasítja el. Még ha nem ez a célja, akkor is."
Változott kissé az is, hogy miért nem szeretnék második gyermeket. (Rendszeresen zaklatnak ezzel a kérdéssel.) De ez majd egy következő poszt lesz. :) Így is hosszabb leszek, mint gondoltam.

Más: voltunk az Embörrel koncerten. A kedvenc zenekarom lépett fel a városunkban a hó elején. Nagyon jó volt! :) Táncoltunk, fotózkodtunk, kikapcsolódtunk. Rengeteget jelentenek az ilyen dolgok, feltöltik az embert. Legalábbis engem mindenképp. Mondjuk a hazafele úton bőgtem, de legalább kijött. Másnap olyan püffedt volt a szemem, mint állat. :O Ijesztő voltam, de komolyan; viszont megérte, mert megkönnyebbültem valamelyest. A másik fél nem tudom, hogy mennyit fogott fel belőle, bízom benne, hogy sokat!

A konci után nem sokkal következett a nagylány szülinapja. Hihetetlen, de 5 esztendős lett. :) Kicsi vénasszonyka.

Volt az oviban torta, ajándékozás; majd itthon is, holnap meg ismét szülinapi buli. Tortamérgezés. :D Kapott ajándékot az oviban is; boldog volt, hogy most ő volt a középpontban. :) Nagyon jó amúgy ez a csopi, kár, hogy jövőre biztos nem ezek a gyerekek lesznek (pesszimista énem magát az integráló csopesz jövőbeli létezését is megkérdőjelezi, de ezt most hagyjuk!), hisz közülük négyen iskolásak lesznek szeptembertől. Nem elhanyagolandó tényező, hogy 10 a csoportlétszám...

A melóm, mármint a körülmények egyes részletei kakák (pl. 1 nap betanulási időm volt egy helyettesítésre és időre kell dolgozni, de végül kicsi késéssel, de ment), maga az alap munkám az nem szar, nem is vészesen stresszes, szóval annyira azért nem szeretnék hisztizni. Sőt, ha azt nézzük, örülhetek is, hogy egyáltalán megmaradt az állásom, hisz óriási leépítések voltak, pláne az én "szektoromban" (háttérmeló). Szülés előtt min. 8-an voltunk, most ketten maradtunk ennyire részmunkaidőben.  :( Nagyon bízom abban, hogy legalább ez a pénzkeresési forrásom megmarad addig, míg le nem telik a lakástakarék pénztáros visszafizetéses bizbasz! Ellenkező esetben nekünk annyi. És ez veszettül ijesztő! De próbálok optimistán állni hozzá, tőlem nem megszokott módon. :)