Ovi

Reggel: Amennyire vártam az ovit, most annyira izgulok... :)
Zökkenőmentesen zajlott a reggel, könnyen kelt. Azt is megértette, hogy máshol van a csoportszoba, mint tavaly. Bár azért elindult a régi hely felé, de szóltam neki és szépen jött. Nem volt még kész a zsákjához a jel, de ezen sem borult ki.
Puszit sem kaptam, egyből ment be, figyelt, nézelődött, kicsit zavarban volt egyem is meg <3. Mikor kérdeztem, hogy el sem köszönsz?, akkor mondta, hogy szia anyu. Ennyi. :) (Tavaly puszi, ölelés, remélem holnap már kapok!)
Bízom benne, hogy könnyedén, szorongás nélkül fogja venni az új helyzetet. Majdnem dupla annyian vannak, fele annyi felnőttel. Egy kisfiút ismer, ő tavaly is a csoporttársa volt. A többieket nem, de majdcsak beilleszkedik, lesznek barátai.
Fura, hogy nem csicsereg (egész nap, megállás nélkül jár a kis szája), hogy azt nézhetek a tv-ben, amit én szeretnék, nem kell agyalni, hogy mit főzzek. :D (Ő kap enni, mi meg meg vagyunk az apjával főtt kaja nélkül is, ezzel is lehet spórolni.)
Várom, hogy mehessek érte!
------------------------------------------------------------------------------------------
Ebéd utáni érte menetel: Ő bezzeg nem várt engem annyira, mint én őt. :/ :D Bevallom, kissé rosszul is esett... Miután meglátott, az első reakciója az volt, hogy nem akar hazajönni. :( Ott ült az óvónéni ölébe és vinnyogott, még a könnye is kicsordult. Abban reménykedem, hogy hátha tényleg csak azért nem akart jönni, mert mint mondta, nincs masnija, neki kell (ez a 3. év, hogy masni a jele). Annak a kisfiúnak a nyakában volt az új jele, akit ismer, aki tavaly is csop.társa volt és ő érte is jött az anyukája ebéd után, így hátha csak az zavarta be, hogy ő kimaradt ebből, mert a masni az nem volt még kész, viszont a fiú kapott nyakbavalót a jelével és a zsákjára is felkerült az új (mivel előtte már volt valakinek ugyanez a jele, így nem kellett "legyártani"), ellenben a nagylányéval. Abba bele sem akarok gondolni, hogy milyen műsort csapott volna, ha az új csoportjában valaki birtokolta volna a szent masnit és ezáltal nem lehetett volna az övé... Bár most kisebb fennakadást okozott, hogy még nincs kész, de ez fényévekkel kisebb probléma, mintha másé lenne az a kiba masni :) .
Ilyet még nem csinált, legalábbis ennyire látványosan sosem; megbeszéltük már jó előre, hogy mi lesz a napirend, hogy mikor megyek érte... Szerencsére az óvónéni kreatív és kellően határozott volt, így azt mondta neki, hogy csak akkor tud a szekrényben keresni neki jelet, ha kimegy a csoportszobából. Sikerült nagy nehezen kitessékelni a nagylányt. Duzzogott, de nem volt vészes és az óvónő nem sokkal később talált egy szaloncukros jelet, amire ráfogtuk, hogy masni. :) Persze egyből rávágta, hogy "hát ez cukorka!!!", de mivel a nyakába lett akasztva úgy, mint az ismerős kis srácnak, ez elég volt ahhoz, hogy kizökkenjen. :) Innentől kezdve együttműködött.