2012. október 18., csütörtök

Kezdem a jóval:

Sikerült elköltözni, minden sukárságos ilyen téren. Még lenne mit kipakolni, de elég jól állunk. Iszonyúan tetszik a lakás, néha olyan, mintha már régóta itt laknánk. Imádom a színeit, nagyon jó!!! :) Ja, és olyan tiszta volt, hogy nem igaz. Ha nem subickoltam volna semmit, akkor sem lett volna gond, de jó pár dolgot körbenyaltam, hogy azért mégis csak na. Még olyan helyeken sem volt retek, amik általában a legtöbb háznál kevesebb figyelmet kapnak tisztaságügyileg.
Szegény Cuki elég nehezen viselte a költözést, és az azzal járó fejetlenséget, de Anyu sokat segített, és még szerencse, hogy birka türelme van, mert sokszor kriminálisan viselkedett a leány. Azóta is vannak olyan megnyilvánulásai, hogy csak pislogni tudok. Ma pl. a betonba verte a fejét, és hempergett. Úgy nézett ki, mint egy malac. Nem semmi azért ilyenkor, de én biztos vagyok benne, hogy az új környezet, és a megfázás (ja, hogy nem is említettem még, hogy naná, hogy most lett beteg...) az oka annak, hogy sokszor kezelhetetlen.
Az első este valami katasztrófa volt. Férj bent aludt vele, rengetegszer kelt, és sírt. De megint olyan keservesen, hogy nem igaz. Pedig fájdalomcsillapítót is kapott, hogy ne fájjon annyira a torka. :( Láza nincs, de holnap a biztonság kedvéért elmegyünk a doktor nénihez. Kicsit köhög is. Fel is b*szódtam, mert egy bizonyos patika láncban direkt olyan balzsamot kértem, ami babáknak is mehet, erre ad egy olyat, amit 3 év alatt nem is lehet. De ez ugye csak a doboz kinyitása után derült ki itthon, és ami gusztustalan, hogy mondta az eladó, hogy igen, itt írja is, hogy csecsemőknek is lehet... Én általában vagyok olyan hülye, hogy elolvasom a betegtájékoztatót, így derült ki, hogy átqrtak. Így vehettem újat. Grrrrr.

Az ünnepek miatt később fogja megkapni az első fejlesztést (hétfőnként van), pedig én már úgy vinném, kíváncsi vagyok nagyon, hogy milyen, és hogy hogy fog neki tetszeni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...