Tegnapelőtt délelőtt lent voltunk egy téren. Ott voltak leánykám unokatestvérei ( 8 és 5 éves fiúk). Bíztunk benne, hátha megtörik a jég, de nem. Árgus szemekkel figyeltük a reakcióit, amik nem nyugtattak meg. Szokásához híven nem ment oda hozzájuk, nem örült meg nekik, mikor a nagyobbik odament hozzá, és kérte, hogy adj pacsit, elment az ellenkező irányba. :( Pedig velük szoktunk találkozni, nem idegenek számára... Mikor sírt a nagyobb, kislányunk ránézett, és nevetett. Olyan ez, mintha nem értené az érzelmeket. :( Egyszer, bár nagyon szégyellem, de rákiabáltam még régebben, erre elkezdett kacagni. Ez is kicsit furcsa. :S
Meg ami új: a nagyobb fiú ült a padon, férjem odaült mellé, és ölébe vette a lányunkat, erre ő: szorosan behunyta a szemét, a testét pedig teljesen elernyesztette, úgy kellett még a fejét is tartani. :(
A délutáni séta kapcsán is történt érdekesség: battyogott, az útjában volt egy pár hónappal fiatalabb kislány. Kikerülte, míg a kiscsaj bezsongot, és ment lánykám után. Utolérte, mondta neki az anyukája, hogy simogasd meg a babát, és ő meg is tette ezt. A mi lányunk pedig tett egy 180 fokos fordulatot, és gyors tempóban elinalt. :( Nála soha nem figyeltünk meg olyat, hogy egy babát látva mosolyogna, vagy örülne, vagy bármi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése