lassandebiztosan

2012. december 12., szerda

A vizsgálat eredménye

 Úgy volt, hogy azok, akik vizsgálták, odaadták a papírt, el kellett olvasnunk, majd megbeszéltük a dolgokat.
 Az olvasás végére furcsa vigyor ült az arcomra, lehet, hogy meg is ijedtek tőlem. Valahogy egyszerre estem kétségbe, és közben meg is könnyebbültem, hogy nem csak beképzelem a dolgokat.
Idézek párat a gyógypedagógus megfigyeléseiből, véleményéből:
" Szüleihez egyszer-egyszer odament, kapcsolatkezdeményezést nem tudtam megfigyelni. Nevére nem figyelt. Szociális játékot nem kér. A kislány fejlettségi szintje az alacsony kooperációs hajlandóság miatt csak részben volt megítélhető. Életkorához képest jelenleg kifejezett elmaradás mutatkozik a szociális kommunikáció, illetve a rugalmas gondolkodás, irányíthatóság területén. "
 Meg lettünk dicsérve, és még írásba is foglalták: "A szülők rendkívül érzékenyen és reálisan látják H. állapotát, a fejlődésbeli eltéréseket megfogalmazzák. Ezek együttesen jó alapját adhatják a gyermek célirányos fejlesztésének." Ez azért jól esett, mert a legtöbb ember, akivel beszéltünk erről, azt mondja, hogy ugyan, nincs ezzel a gyerekkel semmi, csak a szülők képzelik be.
 Javaslatként pedig a területileg illetékes szakértői bizottság felkeresése, és a korai fejlesztés mielőbbi elkezdése szerepelt. Mondtam nekik, hogy pont azért is szerettük volna magán úton intézni a dolgainkat, hogy elkerüljük az államit, de a gyógypedagógus azt mondta, hogy (szó szerint idézem) H. állapota megköveteli, hogy felkeressük a szak.bizottságot. :( Ezek nem annyira léleksimogató dolgok, valahogy a szülő agya szerintem arra van beállítva, hogy az ő pici gyereke csak tökéletes lehet, és mikor már 20 hónapja csak azt kell hallgatni, hogy így le van maradva meg úgy, az azért nem kellemes... Na meg az sem, hogy próbálok én elvonatkoztatni attól, hogy Ő más, de mikor állandóan össze kell gyűjtenem, le kell írnom, el kell mondanom, hogy mi van, akkor szinte lehetetlen nem azon agyalni, hogy mekkora szakadék van közte és a kortársai közt. Amúgy az Aranykapu előtt le a kalappal, szerintem teljesen korrektek, hogy továbbküldtek, nem pedig azt csinálták, hogy óh, hát rendbe tesszük mi. Ez becsülendő, és fontos, mert sokan meggyanúsítják a maszek helyeket azzal, hogy mindenáron ott akarják marasztalni az embert, hogy oda vigye a pénzt, de ezt ők is megcáfolták. Sokan a Dévényeseket is ezzel bélyegzik meg, pedig a legtöbb gerinces.
 Miután hazajöttünk, és elaludt a lány, jól beforraltboroztunk... Egy hihetetlen minőségű, "Borivó" néven futó borkülönlegességből főztük, amit a Pennyben vásároltunk asszam 400Ft/2liter áron. Nem volt túl finom, de legalább ütött. :S
  Már feladtuk a nyomtatványt és az eddigi orvosi papírokat, kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva fognak jelentkezni. A minimum az az 1 hónap, de elképzelhető, hogy több lesz, és utána még a vélemény kiállítása is pár hónap állítólag... Addig meg (és persze azután is) a kedvenc dolgomat tehetjük csak: várunk, várunk és várunk. És rohadtul nincs kedvem megint vizsgálatra vinni, de nincs mese, ezt kell tenni az ő érdekében. De akkor is nehéz, főleg a bizonytalanság. Bár, lehet, hogy jobb, hogy nem tudjuk, hogy mi van pontosan az út végén, mert így azért lehet reménykedni...