Áll a baba, áll

Most már szerintem hivatalosan is kijelenthetjük, hogy tud állni. Kicsit még bedől, és van, hogy érdekesen állnak a lábai, (lesz még egy kis munkája a gyógytornásznak), de ez már biza állás. :) Nagyon felgyorsultak az események, nincs egy hónapja, hogy elkezdett mászni... Fura, hogy nemrég még kukacszerűen közlekedett, most meg ácsorog:

Tegnap homokozott is. Tetszett neki, de leginkább falta volna. Ennek nem igazán örültem. Nem a homok miatt, hanem hogy sok festék lepattogzott a homokozóról, és az nem hiszem, hogy egészséges. Max. 3 kis darabot ha megevett, olyan gyorsan a szájába tudja tenni a dolgokat, hogy előfordult, hogy nem tudtam megakadályozni. Voltunk a mamánál is. Az udvaron volt egy spontán kétszemélyes babatali, a szomszéd kislány 1 hónappal fiatalabb. Ügyesen áll, ő is járt Dévényre, 3 hónapos kora óta. Már nem is kell menniük. Nagyon cukik voltak, a Tündüs nagyon kis barátkozós, a másik kislány kicsit meg volt szeppenve, de ő is aranyos volt. Olyan fura, hogy tök anyás. Végig a lábánál volt, míg az én lányom magasról tett rám, felderítette az udvart, megszeretgetett egy autót, evett egy kis füvet, százszorszépet. Bírom, hogy ilyen kis talpraesett, de egy kicsit több szeretetkimutatásnak tudnék azért örülni. Olyan mint az apja, ő sem egy pusziosztogatós... Remélem azért nem utál! Na jó, ezt azért nem hiszem.
Este meg az őrült macska úgy beakasztotta a körmét a számítógép alá, hogy csak úgy tudtuk kiszabadítani, hogy levágtuk a körmét. Pedig fel is fordítottuk a gépet, de akárhogy próbáltam, nem sikerült, meg persze ő sem segített azzal, hogy vertyogott, és próbált megharapni. Szegénynek biztos fájt. Ennek mindig történik valami a lábával... Mikor még a régi helyen laktunk, becsukta. Akkor is a furcsa nyávogásra lettem figyelmes. Lüke egy jószág!!!
Majd ez még nem volt elég, a gépem összeomlott, nem akart betölteni. Még jó, hogy az Ember ért hozzá. Félő volt, hogy 1 hónapnyi kép elvész, mert nem voltak kiírva, pedig férj mindig mondta, de ugye az "ejj ráérünk arra még" hozzáállásommal húztam-halasztottam. Tanultam belőle, az biztos! Szerencsére nem tűntek el a fotók.

Úgy volt, hogy ma megyünk játszóra, de nagyon fújt a szél, így kihagytuk. Nem tudom, mi volt ma vele, délután esze ágában sem volt aludni. 5-kor már végső felháborodásomban kivittem babakocsiba ringatni az udvarra. Fél óra risza végül elnyomta. Aludt szűk 1 órát... Ja, és most este fél 10-kor szintén nem úgy fest, mintha nagyon álmos lenne. Mindegy, ő tudja.

Sütöttem kiflit, teljes kiőrlésűt zabtejjel, fincsi lett. :) Annyi hibája van, hogy nem pirult meg, pedig már átsült, de ha tovább bent hagyom, akkor meg úgy járok, mint a legutóbbi zsömléimmel, melyekkel ölni lehetett volna. Úgy voltam vele, legyen inkább hókadt, de ehető. Bár a recept szerint írtak felével dolgoztam, az élesztőt elfelejtettem csökkenteni, de úgy tűnik, ez nem akkora gond. A recept INNEN van.

Nem hittünk a szemünknek

Ma voltunk Dévényen, a héten már másodjára, mert kedd a tornás nap, és ugye jövő7en az május 1., így repetázott a Tündi. Gondolom örült neki. :) Férj is jött velünk. Meg lett dicsérve a kisasszony, mert nagyon ügyesen állt támaszkodva, elég sok ideig. Tetszett is neki a magaslati levegő. A gyógytornász nem semmi dolgokra tudja rávenni! Olyan, mintha varázsolna, de tényleg! Hihetetlen! Én eddig is teljesen Dévény párti voltam, de most egyenesen rajongok érte, és terjesztem is, ahol tudom! Ha ismertek valakit, aki aggódik a babája mozgásfejlődése miatt, mondjátok légyszí, hogy van ilyen lehetőség is. (Ha a munkatársam annak idején nem mondja, hogy hordja a kislányát, azt sem tudtam volna, hogy van remény.) Szóval, ha szeretnétek, itt lehet lájkolni.
 http://www.facebook.com/DevenyAnnaAlapitvany

De hogy visszakanyarodjak a csodához: megfogta a hónaljánál a gyógytornász, de nem simán, hanem olyan furán, de ezt szavakkal nem igazán tudom leírni. Persze vérig lett sértve az addig békésen játszadozó leányzó, szó szerint toporzékolt. Majd a gyógytornász felváltva rálépett a tappancsára, és közben ingerelte a lábát, és erre őkelme LÉPEGETETT. Annyira jó volt látni!!! Nagyon nagyon ügyes volt, mi meg végtelenül büszkék, és boldogok.
A támaszkodva oldalazva lépegetést is próbálta megmutatni neki, de még nem igazán értette, hogy az mér' jó, de ez már a legvégén volt, és eléggé kifáradt a nagy lépegetésben. :)

A másik nagy dolog: végre kaptam puszit (jó, igazából arcnyalintást)! Tegnap volt az első, ami inkább gyenge harapás volt, de fogjuk rá, hogy pusszantás. Nem tudom, miért nem adott eddig nekünk. Az bezzeg tetszik neki, mikor mi puszilgatjuk, de eddig viszonozni nem volt hajlandó, akárhogy kérleltük. Mikor kérdeztük, hogy "Cuki, puszit adsz?", tartotta a homlokát, hogy mi adjunk neki. :)

Túl vagyunk rajta

Olyan ideges voltam indulás előtt, hogy kétszer is el kellett mennem nagydologra, pedig én is inkább szorulásos vagyok, de kivételesen nem késtünk. Általában képtelen vagyok időben elindulni, és ez nagyon dühítő, van, hogy a tornára is futok, mint egy félőrült. A Cuki általában vigyorog a száguldó babakocsiban.  :)
Az új doktornő egy fiatal, szimpatikus hölgy. Már azért is megérte váltani, mert ő nem Dévény ellenes, és ez óriási dolog! Mondta, hogy kár lenne kitenni nem indokolt vizsgálatoknak ( biopszia altatásban pl.). Szóval ő sem tartja valószínűnek, hogy izomsorvadásos. Megnyomkodta a lábát, és mondta, hogy teljesen rendben vannak az izomszövetei. És itt képesek beszkennelni a leleteket, nem úgy mint amott, hogy ráhasaltak, és nem szerették visszaadni, pedig az az enyimééé! Jah, és itt 2-en voltak, mégis le tudták mérni a hosszát, 76 centi a nagylány. A fejkörfogata meg 47, ami szerintem teljesen rendben van. Az egyik ismerősöm, aki 16 évesen szült, akárhányszor találkozunk, mindig azt mondja, nagy a feje. Mondom ez hülye. Legutóbb már kicsit felemelt hangon felvilágosítottam, hogy persze, hogy nagynak tűnik a te 8 hónappal fiatalabb babád mellett. Nem egy IQ betyár... Ha az anyja beleegyezett volna, akkor ő kikapartatta volna magából a babát... És persze, hogy az ilyen tud gond nélkül szoptatni. Na nem a gyerektől sajnálom az anyatejet, csak olyan izé ez...
Tündüs nagyon jó kislány volt, nem hisztizett, csak a legvégén, pedig sokat bent voltunk. Még a vizsgálat alatt sem sírt, a régi helyen viszont mindig. Nem mindegy, hogy milyen a doki, mikor vizsgálja. A régi olyan rideg volt. Most nem azt várom el, hogy puszilgassa, de egy kis kedvesség -ha még a szüleire haragszik is- nem ártana.
Gondolkoztam, hogy elmondjam -e, hogy miért váltottunk, de végül arra jutottam, hogy nem árt ha tudja. Nem pocskondériáztam a régit, de azért elmeséltem a történteket. Most nagyon megkönnyebbültem. Ja, és mikor mondtam, hogy a tornán volt, hogy pár másodpercig megtartotta magát, láttam rajta, hogy meghallotta, és még mondta is mosolyogva, hogy tényleg? Kár volt eddig várni. Végre egy kis nyugi! Már ránk fér. :)

Orvoscsere

Sínen vagyunk, legalábbis orvoscsere ügyileg, holnap lesz az első találkozó fél 10-kor. Kicsit görcsben van a gyomrom... Remélem ő normálisabb lesz, mint a leendő exünk. Amúgy nem vagyok én orvosgyűlölő, bár írásaim többségéből erre lehet következtetni, de sajnos elég sok rossz tapasztalatom van velük... Abba a rendelőbe egyedül is fel tudom tolni a leányzót sportbabakocsival, már ezért is megéri váltani, nem kell díszkíséret. És én is oda jártam/vittek kölökként. Emlékszem, mikor nem volt kedvem menni gimibe, eljátszottam, hogy jaj de nagyon fáj a torkom és kértem igazolást. Egyszer sem buktam le. Dörzsölgettem az orrom alját, és köszörültem sokat a torkom, hogy hihetőbb legyen. Rossz lány voltam no... :)

A Dévény nem csak a Cukin segít :)

 Ma voltunk Dévényen, elmeséltem a kalandunkat. A gyógytornászunk egy angyal! Tanulhatna tőle sok egészségügyben dolgozó... Amellett, hogy lábra állítja a drágánkat, még engem is felrángat romjaimból.
Ő kezeli a doktornő által emlegetett kislányt, és mondta, hogy óriási a különbség kettőjük közt, neki fél évesen leállt a fejlődése, sőt folyamatosan romlott az állapota. Annyira borzasztó ez a betegség, így ismeretlenül is úgy sajnálom szegényt, és a szüleit is. :( Ez olyan igazságtalan!
Azt is mondta, hogy csomó hipotón kezeltje ugyanígy nem rugózik a lábával, mint Tündüs, ők is csak emelgetik fel, nem helyeznek rá súlyt. Lehet tünete a hipotónia az izomsorvadásnak, de az oxigénhiányos állapotnak is (ami nála nagy valószínűséggel fellépett). Sőt, van, hogy nem is tudják az okot, mégis rongybaba módjára nyiklik-nyaklik a baba. Nem kellene a szülőt egyből a legrosszabbal riogatni.
Erről jut eszembe, azon a neurológián, ahova mi járunk -csak valószínűleg egy másik doktornő- egy szülőnek, aki a Katona-módszer helyett Dévényre vitte a babáját, azt mondta, hogy nem látja anyuka, hogy a gyerekének teljesen torz az arca az oxigénhiány miatt? Így akarnak a szülőben bűntudatot ébreszteni, és rávenni, hogy az ő mindenható módszerüket válassza a szülő. Ez milyen dolog már??? Szegények fogták a babát, és elvitték egy másik neurológushoz Szegedre, aki megnyugtatta őket, hogy egyáltalán nem torz a gyerekük, és fogadják meg a gyógytornász tanácsait. Fú, de dühös vagyok már megint!!! Vérlázító, ami itt megy!!!

Végre megteszem azt, amit már sokkal hamarabb meg kellett volna: orvost cserélünk. Marha vagyok, hogy vártam a csodát, és hogy normálisabb lesz. Rengeteg esélyt adtam neki. Mondjuk mit vártam egy olyantól, akinek le kellett fényképeznem a gyerekem sz*rát, hogy adjon egy nyamvadt beutalót... Megvan a kiszemeltünk, holnap hívom az ügy érdekében. Mondta a gyógytornász, hogy nagyon szívesen ad szakvéleményt a Cukinkról, amit vihetek a leendő új dokinak. Emennek hiába vinném, szerintem elolvasás helyett inkább felgyújtaná. Úgy csinálja, mintha egy kuruzslóhoz hordanám a lányt, aki szárított kecskeszemmel és békavérrel gyógyít... Ha meg hív a drágám, hogy szerzett időpontot Pestre, megmondom neki, hogy nyalja ki köszönöm szépen az eddigi munkáját. Természetesen, ha az új orvos is rágyógyul ennyire a lábrugózás hiányára, és elküld vizsgálatokra, akkor ám legyen. Tudok én együttműködni, de nem így. Gusztustalanul etikátlannak tartom azt, amit velünk csinált, és ahogyan csinálta.

A mérgemben sütött zsömlye nem lett valami finom... Vagyis az íze jó, de nagyon kemény lett a héja. Most fele-fele arányban kevertem a tönköly lisztet a simával, mert azért egy "kicsit" borsosnak találom a 600Ft/kg-os árat. Másabb is volt a tésztája, kicsit ragadósabb, úgyhogy lehet, maradok az eredeti receptnél, vagy majd kísérletezgetek. Lehet, az is volt a gond, hogy túl sokáig sütöttem, vagy az, hogy az alá tett edényből elfogyott a víz. Tapasztalt kenyérsütő ismerőseimtől szívesen veszem az ötletet, hogy mit kellene másként csinálni, hogy legközelebb ne legyen kőkemény. A belseje viszont nagyon finom, lágy, puha.
Anikó adott egy tanácsot, hogy hogy érdemes formázni, ezt megfogadtam, és így könnyű volt gombócokat gyártani belőlük, és lehet, a közepe ezért volt kellemes állagú, levegős. Köszi a segítséget! :)
Annyira dühös voltam, hogy kókusztejet is csináltam. :) Olyan finom, és könnyen elkészíthető. Aki szeretne csinálni, receptet talál ITT. Úgy tűnik ízlik Tündüsnek, pedig cukrot sem raktam bele. Ez azért is jó, mert kissé zsíros, hátha segít a kakin, ami most jelentem a fogzásnak köszönhetően kúp nélkül megy szerencsére. Persze a lábát nyomnom kell a hasához, de a lényeg, hogy minden nap van, és viszonylag puha. Bárcsak mindig így maradna, növesszen fogat állandóan!!! :)

Amúgy egy kis tündér a leányzó, tornán is le a kalappal előtte, nem is sírt nagyon. Huncut kis vacak! Imádom nézni, ahogy kotor, mint egy robot, és közben liheg. :D A súlya 10210 g, nem háromszorozta meg a születésit, de érdekel is... Hosszát megint nem mérték, majd mi megejtjük a napokban.

"Az elvárható normális élettani fejlődés hiányossága"

Voltunk az 1 éves státuszon. Egy élmény volt, de komolyan... :( Kértem beutalót a gasztróra, és azon szerepelt a címben szereplő "csodás" mondat.
Na de nem is azzal van nekem bajom, hogy ráírják egy papírra, hogy a gyerekem nem normális, legalábbis az élettani fejlődése, de ami körítés volt mellé?! Egyszerűen nekem ez már sok. Annyira hálás vagyok a férjemnek, hogy eljön velem. Így egy kicsit visszafogottabb kedvenc barátném (dottónéni), de azért így sem gyenge. Mikor az Embör feje paprikaszínűre változott a sok okosságtól (az enyém állítólag foltokban pattogzott, lilult, vörösödött), a doktornő egyre messzebb állt tőlünk, majd elsomfordált a másik terembe. Pedig tényleg birka türelme van férjuramnak, nem bánt senkit. Ámulok is rajta sokszor, én már rég tombolok, hangot emelek, dühöngök, mikor ő még hidegvérrel kezeli a helyzetet, de ez már az ő tűrőhatárát is súrolta. Persze visszafogtuk magunkat, de gondolatban felkentük a mélyen tisztelt hölgyet a falra, és a fejét sem csak simogattuk... A bicskanyitogató momentum megint az volt, hogy azzal jön, hogy nem rugózik a lábával, mikor hónaljánál fogja, és megint jött az izomsorvadásos kislánnyal.  Én ettől hülyét kapok már, hogy havonta kell hallgatni, és megint mondta, hogy milyen későn derült ki szegény kislányról. Há' de mondom akkor majd ha neadj' Isten a mi lányunk is beteg, akkor nála is csak 3 évesen jelentik ki??? Nem tudom felfogni, hogy ez mért jó??? De nagyon elegem van már! Én teljesen megbízom a gyógytornászunkban, de ő is mondta, hogy nem tudja nekem azt mondani, hogy nem izomsorvadásos, ez bármikor kijöhet, és ugye sajnos nagyon hasonlóak a tünetek a hipotóniával. :( Csak akkor miért nem mondja az orvos, hogy ezt meg azt csináljuk, hogy pontot tegyünk a végére, mindig csak a fejlődésneurológiával jön. Én megmondtam neki, hogy az egy kalap sz*r. Gondolom ezzel is a szívébe loptam magam, de ha ez az igazság??? Azért mert orvos végzi a vizsgálatot, én még nem fogok behódolni, és bólogatni mindenre. Teljesen értelmetlen odavinni. Annyi, hogy kedvesek, de ez sajna kevés. Ebből is elegem van, hogy a neurológián azt mondták, hogy semmi baja, csak egy kicsit megkésett a mozgásfejlődése, a papírra még azt is ráírták, hogy NEM hipotón... Ez marhaság, ha az én gyerekem nem az, akkor senki sem, de mindegy... Meg azzal el volt intézve annak vizsgálata, hogy tud -e ülni, hogy "ha nem bőgne, biztos menne neki", közben ekkor még egyáltalán nem tudta csinálni. A kúszatás is jópofa volt, támasztotta a doktornő a lábát, és várta, hogy majd rúgja. Persze ezt nem tette, és nekem azért otthon kellett volna ezt vele csinálni naponta 5ször. Kérdeztem ekkor, hogy ugyan meddig tartsam a lábát, a válasz: ameddig nem rúgja el magát. Ha ezt megfogadom, még most is csak támasztanám a talpát... Ezt mondtam is a gyerekorvosnak ma, és azt is, hogy a gyógytornász meg pik-pakk megkúszatta, erre azzal jött, hogy mert őt ismeri, biztos azért csinálta. Közöltem vele, hogy rohadtul téved, mert állandóan harcol, üvölt, bőg, és ellenáll, vagyis nem azért csinálta meg neki, mert haverok. Istenem, annyira kár, hogy Dévény Anna neve előtt nincs egy déerr, biztos akkor elfogadnák ezt a módszert. Tekintélyelvű undormány ez az egész. És nem hajlandó a gyógytornász véleményét -aki heti rendszerességgel látja- elfogadni. Azok után, hogy az izomtónus gyengeséget nem vették észre a fejlődésneurológián, én kételkedem abban, hogy egy izomsorvadás esetleges tüneteire felfigyelnének -e. Ja, és erre kontráz rá a gyerekorvos, hogy nagyon nagy baj, hogy nem rugózik a lábával. Most akkor mi van? Egyik ezt mondja, a másik meg azt. A gyógytornász -és én vele értek egyet, és reménykedem benne, hogy neki van igaza- azt mondja, hogy tipikusan hipotón a lábtartása. Csak ez a némber mindig bogarat ültet a fülembe.
Az kedves tőle, hogy aggódik, meg nem veszi félvárról, de akkor tegyen is annak érdekében, hogy kiderüljön, hogy mi van. Persze nem az ő hibája, hogy a gépezet ilyen olajozatlanul működik, és a magyar egészségügy olyan amilyen, de szerintem az lenne az etikus, és normális dolog, hogy akkor a kislány esetéből tanulva nem a szülők ijesztgetésével lenne elfoglalva, hanem a sok fölös kört kikerülve elküldene a megfelelő helyre, ahol egyből tudnának mit kezdeni vele, és nem a mi lányunk lenne a második felhozható példa, hogy e betegség milyen nehezen diagnosztizálható ma Magyarországon.
Jelenleg abban maradtunk, hogy majd telefonál Budapestre, és kér időpontot. Férj úgy áll hozzá, hogy jobb lenne nem tudni, ha tényleg az van, de én más véleményen vagyok. Szerintem ki kell deríteni, mert akkor a megfelelő kezelésekkel lehet hosszabbítani az életén, még ha mi bele is roskadunk. :'( Annyira gusztustalan, hogy ezt csinálja velünk a doki!!! Diagnózis nélkül ilyet szerintem nem is lehetne mondania. Védőnő is mondja, hogy hát ne figyeljünk arra, amit mond. Persze, ezt meg meg lehet olyankor tenni, mikor arról beszélnek, hogy a gyereked lehet, hogy izomsorvadásos.Valószínűleg én vagyok a barom, hogy nem cseréltem le, de most meg úgy vagyok vele, hogy neki már van gyakorlata ebben, és talán a megfelelő helyre tud küldeni, ahol nagyon bízom benne, hogy jó híreket mondanak. De nagy valószínűséggel eljön majd az az idő, hogy "könnyes" búcsút veszünk egymástól, mert nagyon nem értek egyet a módszereivel, a hozzáállásával. Van viszont még 1dolog, ami miatt még maradunk.
Annyira félek, hogy igaza lesz, és tényleg izomsorvadása van. Én azt nem élném túl, pedig muszáj lenne, mert mellette kell állni mindenképp. Szörnyű dolog lehet azt tudni, hogy a gyermeked kb. csak 20 évet élhet. :'(  Rettegek! :(

Tönkölyzsömle, cipő

A kenyérsütésről mindig Mamákám jut eszembe, ő még 86 évesen is sütött. Még mindig az orromban érzem az illatát, és a legfinomabb kenyér volt, amit valaha ettem. (És valaha fogok.) Úgy hiányzik Mama! :(

Annyira büszke vagyok magamra hogy muszáj leírnom! :) Életemben először sütöttem zsömlét. (Párszor géppel csináltam már kenyeret, de ott csak bedobálom a hozzávalókat, gombot nyomok, és kész, kézzel kicsit másabb.) Olyan jó érzés volt, ahogy összeállt a tészta. És még ehető is lett, nem égett oda, megkelt, szóval teljes a sikerélmény! A recept innen való:
http://www.vegagyerek.hu/2007/10/tnklyzsemle-villmgyorsan-vegn.html
Egyszerű, kevés hozzávaló kell, pont nekem való:

1 kg teljes kiőrlésű tönköly liszt
2 cs. szárított élesztő
3 ek. fűszersó
650 ml langyos víz

Én fűszersó helyett egy kicsi sima sót tettem bele. Csak össze kellett gyúrni, majd keleszteni, aztán megint gyúrni, formázni, sütőbe be, majd már kész is lett. Kicsit tovább kellett sütni, mint a recept szerint, de a sütő nem a legmodernebb légkeveréses hiperszuper, csak egy sima, kissé koros gáztűzhely, de örüljünk, hogy van. Nem elégedetlenkedek én! :)
Íme a remekmű: (Na jó, ez azért túlzás, hisz kicsit hókadtak, kicsit nagyon nem egyformák, de nekem tetszenek.)

Amúgy a tönkölybúzáról olvasgattam egy kicsit, és nagyon izgalmas dolgokat tudtam meg róla: sokkal több benne a fehérje, ásványi anyag, vitamin, mint a sima búzában. Ellenálló a kártevőkkel szemben, ezért kevesebb vegyszert kell használni. A hozama viszont jóval kevesebb, így majdnem feledésbe merült. Ha tyúkok elé tesznek sima és tönkölybúzát, először mindig a tönkölyt csipegetik, és a gyerekek is valamiért ösztönösen ezt választják. A Cuki is jóízűen majszolta. Olyan jó érzés volt, örültem nagyon. (Volt már rá példa, hogy egy csomó időt elszöszöltem a kajájával, erre fenézte megenni...)  Teljes kiőrlésűből csináltam, hátha segít a kakigondon, és ez garantáltan tej-és tojásmentes.

Legközelebb teljes kiőrlésű kiflit fogok sütni, a receptet itt találtam:
http://zabtej.blogspot.com/2012/04/kifli-teljeskiorlesu-buzabol.html
Itt sok jó recept, ötlet, és segítség van tej- és tojásallergiásoknak.

 A Tündüsnek ma néztünk cipellőt. Már mondta a gyógytornász, hogy majd ha elkezd járni, mire figyeljünk, de most még ezzel sajnos nem kellett foglalkozni, így egyszerűbb volt a vásárlás. Kaptunk sok cipőt rokonoktól, barátoktól, de vagy kicsik, vagy még nagyok, vagy lakkcipő, ami szerintem szörnyen nézne ki a gatyóival...
Az egyik boltban, ahogy próbáltam ráadni a cipőt, ami nem nagyon ment, mondta az eladó, hogy állítva próbáljuk. :( Felvilágosítottuk, hogy az nem kivitelezhető. Még mindig nem helyez súlyt a lábaira, ha a hónaljánál tartom, húzza fel őket. Persze ezt a hölgynek nem mondtam, szerencsére nem faggatózott. Most a feladatoknál sem nagyon működik együtt, egyedül a motorozásban van fejlődés, ma egész szépen hajtotta magát. Természetesen a csodafegyver nézése közben... (Gyerekdalok és mondókák.) Mindegy, csak csinálja. A sámlit egyenesen gyűlöli. Egyre akaratosabb, és erősebb, tekergőzik, mint egy kígyó. De várom már, hogy szaladjon, és el lehessen felejteni ezt az egészet...
Nem haragszom az eladóra, hisz nincs ráírva, hogy nyomi a lába. De azért kicsit fájt. De már nem. :)

Már megint székszorulás

Kicsüng a hercsim most már tényleg!!! Már megint nem sz*rik a lány, csak 2 naponta, de akkor is kúppal, és erőlködve. Nem értem, mi változott??? Ugyanazokat eszi, mint mikor 1 hétig mindenféle segítség nélkül kakilt. Mondjuk akkor fogzott... Viszont akkor nem kapott zsömlét. ???

Gyanakszom, hogy nem -e a vizes zsemle a ludas, két hete kapott utoljára. (Mikor megvontuk a tejet, 1 hónap kellett, mire rendeződött.) A zacskós kajákra akkor is rá kell írniuk, hogy nyomokban tartalmazhat mondjuk mogyorót, ha a gyártás előtt 1 héttel mogyit dolgoztak fel az üzembe, viszont a zsömle, ami ugye pékségben készül, ahol sok allergén megfordul, teljes biztonsággal adható? Nem értem én ezt! Nem tartom valószínűnek, hogy a zsömle nyomokban nem tartalmazhat tejet, tojást... Az is lehet, hogy köze nincs az allergiához. Annyira elegem van már abból, hogy kétnaponta nézem, ahogy a gyerekem szenved. Hétfőn tanácsadás, mondom a dokinak, hogy adjon beutalót, mert ez nem állapot. Uh-on és végbélbe nyúláson kívül más vizsgálat nem is volt, jó lenne, ha esetleg egy vérvételt csinálnának, nem csak találgatnánk, hogy mi a lótúró van. :( Már elmúlt 1 éves, ilyenkor állítólag már megbízhatóbbak az eredmények. Szegénykém! Elkezdek sütni kenyeret, zsömlét, nem bízok én ezekben. Csak ugye az én konyhai szakértelmemmel... Asszem lesznek nehézségeim, de majd belejövök.

Amúgy ezt leszámítva jól van, mászik össze-vissza, nagyon megtetszett neki ez a közlekedésforma. Macskát is hajkurássza, aki ennek nem annyira örül, de továbbra is büszke vagyok első gyerekemre, aki a farokhúzásokra nem odacsapással, hanem elfutással válaszol. :) Mi neveltük őt is, na!
Alvása vegyes, hol így, hol úgy, egyelőre még nem lettünk idegbajosak tőle.

A szabadulás

1 éve szabadultunk a kórházból. Nem volt egy egyszerű menet ez sem, de szerencsére végül hazaengedtek.
Erről egy régebbi bejegyzés:
http://lassandebiztosan.blogspot.hu/2011/12/a-varva-vart-nap.html

A mai tornán...

A mai tornán olyat csinált a leányzó, hogy csak lestem: támaszkodva pár másodpercig megállt a két lábán. :))) Mondta a gyógytornász is, hogy nagyon ügyes, és ha majd elkezd oldalazva lépegetni kapaszkodva, akkor tarthatunk pár hét szünetet. :) Csupa jó hír. Múlt héten nem is támaszkodott a kezével, csak dühöngött, de ma nagyon odatette magát. Büszke voltam nagyon! Továbbra is megy majd a motorozás, motiválás, miegymás. Most nagyon felgyorsultak az események, nemrég még csak kúszott... A kedve nem volt most sem jó, csomószor meg is dobálta a gyógytornászt. Egyszer úgy odavágta hozzá az egyik játékot szegényhez, de mondta, hogy már meg van edződve, tegnap pl.: megharapták. :) Nem mindig irigylem a munkáját, szerintem nyomkodni is elég nehéz lehet, eres is a keze. Viszont az a része biztos jó, hogy látja, hogy mennyit segít a gyerkőcökön. Én mikor a kutyamenhelyen dolgoztam, akkor éreztem hasonlót, persze egész más a kettő, de akkor is olyan jó volt, hogy a melómnak van haszna, és vele segíthetek. ( Igazi haszon, nem anyagi.)

Nem akarok semmit sem elkiabálni, de rengeteget javult az alvása is. Úgy fest, csak átmeneti volt. Belestem a kis szájába, és hátul elég püffedt az ínye, lehet az is kínozta/kínozza.

A vérnyúl

Egyre többször térdel. Kis ügyes! A mászás elkezdésének környékén már próbálkozott vele, most meg rengetegszer csinálja. Egyszer fel is borult, de még csak nem is sírt. Ma még nagyobb szenzációt hajtott végre: próbálta kinyomni magát a lábával állásba. :) Lehet, hogy már használ a nyuszi motor. Persze kellett motiválni a kisasszonyt, jó messzire elraktam a kiszemelt játékot, így kénytelen volt egy kicsit küzdeni. Persze még közel sem beszélhetünk állásról, de az egy óriási előrelépés, hogy tudatosan próbálta használni a lábát függőleges helyzetben. Vettünk egy kis sámlit is, azon is szoktam ültetni, ezt is a gyógytornász javasolta.

A szem nélküli vérnyúl

Mikor megvettem a nyuszi motort csodálkozva olvastam, hogy nem médincsájná. El sem akartam hinni, hogy egy itthon gyártott műanyag játékot tartok a kezeimben. Azok után, hogy már a fokhagyma is kínai, kész csoda ilyen kincsre lelni. Viszont a külleme, hogy finoman fogalmazzak, nekem nem tetszik. :) Az alakjával még nincs is gondom, de a színösszeállítása??? Kicsit bántja a szememet. Barátnőm mondta, hogy neki is volt jó pár évvel ezelőtt ilyenje, de az az egész egyszínű kék volt. Lehet, maradhattak volna ennél, mert így nekem olyan, mintha véres lenne a füle (és a kereke). És ez a színösszeállítás?! Már csak egy kis barna kellene bele, és gyönyörű lenne. De ettől eltekintve imádom, hisz szinte ennek a legkeskenyebb az ülőke része, és nekünk erre nagyon oda kell figyelni. Én nem cipelhetem úgy a kis picsáját, hogy a csípőcsontomra rakom, mert azzal is feszítem szét a lábát. Bébitaxi meg egyenesen tiltólistán van.
Egyre jobban el is ücsörög rajta. Eleinte vérig volt sértve, hogy mit képzelek, de a kedvenc dvd-nk, a Gyerekdalok és mondókák hatására kezd megbarátkozni vele, sőt, kicsit hajtja is magát. Nagyon szeretem ezt a dvd-t, egy kincs, de komolyan. Nélküle a kisasszony körme nagyon hosszú lenne... :D Be szoktam vetni körömvágáshoz is, így állja. Próbáltam nélküle, de reménytelen. A Duck Tv is jó, de attól nem fagy le úgy, mint a Gyerekdalok és mondókáktól. Vigyorog is neki, és olyankor, ha ez megy, megszűnik a külvilág számára.

Ma végre sikerült elérnem Szegeden a gasztroenterológiát. Az volt a gondom, hogy csak a tápra adtak emelt támogatást, a Sinlacra nem, pedig az jobban fogy, ugyanis a Pregomintól nincs elragadtatva. Volt, hogy csak 140 ml-t volt hajlandó elfogyasztani... Kérdeztem a doktornőt, hogy mit csináljak, mert ugye azt javasolják, hogy legyen meg a fél liter tápszer, sokszor örültem, ha 3 deci elfogyott. Mondta, ha a Sinlacból eszik, nem kell aggódni, és azt is tanácsolta, hogy karamellával, banánnal, vagy akármivel ízesítsem a tápit, hátha. A Cukinak, ha olyanja volt, kutyafülit is rakhattunk volna bele, akkor sem kellett neki. Na most jön a vicces rész, jobban mondva a sz*rrágás, mert mondta a doktornő, hogy mivel 500 milli van tápból a szakorvosi javaslaton, így nem írhatja fel a Sinlacot, csak ha emezt lecsökkentjük 3 decire... Nem az orvosra haragszom, mert gondolom nem ő a fösvény, hanem a drága, mélyen tisztelt oep barátom. Annyira dühítő, hogy ilyeneken akarnak spórolni. Vagy azt hiszik, majd egy sötét sikátorban fogom árulni a félévente megmaradt 1 doboz fölös tápszert, és ebből úgy meggazdagszom, hogy csak na?! A lényeg, hogy elintézve, és még el is küldik postán. Sőt, hogy fokozzam, még a fejlődésneurológiát is sikerült elérnem új időpontért. Persze most sem kapcsoltak jó helyre, most az epilepszia centrumba irányították a hívásom. ( A múltkorit még megértem, hogy a koraosztályra kapcsolt az utógondozó helyett, na de ezt hogy hallotta félre?! Rejtély. )

2011.04.15.: a legpocsékabb nap

2011.04.14.: Férj hozott latex bimbóvédőt, mert a szilikont csak egyszer fogadta el, magát a bimbit egyszer sem. (Állítólag lapos. Nem elég, hogy a mellem lapos, de hogy még a bimbóm is?! Na mindegy...) Nagy örömömre szívta. Olyan jó érzés volt, és kicsit meg is nyugodtam, és reménykedtem, hogy most már akkor rendben lesz a táplálása.

2011.04.15.: Reggel szóltam egy csecsemősnek, hogy szeretnénk menni, ha lehet. Felírta a nevet, és mondta, hogy oksa, leadja a kikérőt. Na a 6 órás etetésnél már nem evett, a latexet is csak egyszer volt hajlandó elfogadni... Én eközben amúgy nem aggódtam, mert azt hittem, hogy fent a csecsemő osztályon biztos kap pótlást.

Közben idegeskedtem, hogy sikerül -e nagydolgot végeznem. Itt nem hashajtót, hanem kúpot adnak. Öröm volt felhelyezni. :S Még ekkor is úgy fel volt dagadva mindenem, hogy alig találtam meg, hogy hova is kell dugni. Szerencsére hatott, így ez a gond letudva.

A 9 órás etetésnél jött egy korosabb nőci, aki mindenáron le akarta fényképezni a babákat. Persze jó pénzért. Elég rámenős volt, kicsit idegesített, de aztán beadtam a derekam. Alig tudta lefotózni, úgy bömbölt, de végül sikerült.
Amúgy ez a nőszemély valószínűleg ott dolgozik vagy dolgozott csecsemősként, mert mondta, hogy olyan nincs, hogy egy gyerek nem szopik. Oda is jött, és próbálta a Cukit jobb belátásra bírni, percekig küzdött, de végül be kellett ismernie, hogy mégis van ilyen...

Mindeközben Embörrel is tartottam telefonon a kapcsolatot. Olyan rossz, hogy semmit nem mondanak a bolond szülőnek, és csak az utolsó percben derül ki, hogy mi a franc lesz. Nem mindenki helyben lakik, és nem mindenkinek van a segge alatt kocsi, és így kicsit nehéz fuvart szervezni. Elég hülyén van kitalálva. Folyamatosan zaklattam a védőnőt, és a nővéreket, hogy mire számíthatok, mikor tudok meg egyáltalán valamit. Én teljesen biztos voltam abban, hogy zöld jelzést kapunk, hisz nagy súlyú volt, be sem sárgult. Jó, nem fogadta el a cicit, de gondoltam majd otthon a nyugalomban majdcsak; ha nem, akkor meg majd megoldjuk valahogy. Még mondtam is férjnek, hogy vegyen mellszívót, mert a barátnőm adott kölcsön, és nem ártott volna, ha nekem is van. Még szerencse, hogy nem vett...

Dél körül közölték a nővérkék, hogy nem mehetünk haza. Kérdeztem, hogy miért nem, mire mondták, hogy mert nem szopizott. Hát de mondom attól miért nem mehetünk, vannak nők, akiknek egyáltalán nem indul be a tejük, azok életük végéig a kórházban maradnak a babájukkal??? Teljesen emlékszem, hogy nagy felháborodásom közepette ezt kérdeztem tőlük. Erre mondták, hogy nagyobb baj is van. Bementem a szobába, és nemsokkal ezután jött egy nő, és mondta, hogy menjek fel a csecsemőosztályra, beszélnem kell a doktornővel. Eléggé megijedtem, mert el nem tudtam képzelni, hogy mi van...

Fent a folyosó végén mondta a doktornő, hogy üljek le. Teljesen olyan volt, mint a filmekben, mikor valami nagyon szörnyű dolgot közölnek, nagyon be voltam tojva. Alá kellett írnom papírokat, hogy beleegyezem a kezelésbe, és felvilágosított, hogy a lány kiszáradt, infúzióra lesz kötve, és a koraszülött osztályon van. Mondom hol??? Erre megismételte. Valahogy nem fogtam fel amit mond, olyan szürreális volt az egész, hogy az én majd 4 kilós babám mit keres ott, ahol többnyire nagyon pici babák szoktak lenni. Kérdeztem, hogy ugye az infúzió hatására gyorsan rendbe jön, de erre a válasz az volt, hogy nagyobb baj is van, mert az elektrolit-háztartása is felborult. Ekkor eltört a mécses, elkezdtem zokogni. A "cukimuki" dokinő erre jól leteremtett, és mondta, hogy fejezzem be, mert megijed a többi kismama. Na köszönöm szépen, igazán emberségesnek teccik lenni. Magyarázgatta azt is, hogy majd merre keressem. Koncentráltam én, de mintha nem fogott volna az agyam.

Felhívtam Embert, és elmeséltem neki a szomorú tényállást. Mondta, hogy azért átjön. Ennek örültem! Addig míg nem jött, fejtem, mint egy félőrült. Ő sem nagyon fogta fel, tényleg olyan hihetetlen volt, hogy ahelyett, hogy otthon próbálnánk összekovácsolódni, még  a kórházban vagyunk. Miközben beszélgettünk, furcsán kezdtem látni. Ahová néztem, egy bizonyos foltban látáskiesésem volt, csak ilyen cikk-cakkos fénylő vibrálást láttam. Félelmetes volt. (Rá 5 hónapra is volt hasonlóban részem, ekkor utánaolvastam, és nagy valószínűséggel aurás migrén lehetett. Remélem többet nem lesz, mert durva nagyon!)

A 6-órás etetésre sikerült csak mennem, mert ott szigorú rend van, és mire elmondták, hogy hogy lehet oda bejutni, már letelt a látogatási idő... Azt sem tudtam mit, hol keressek. Nagy nehezen sikerült szereznem maszkot, sapkát, köpenyt és lábzsákot. Ekkor kezdtem furcsán lenni. Mire beértem, mondtam, hogy úgy érzem nem tudom megetetni, sajnálom. Iszonyú rossz érzés volt. Nem hogy ellátni nem tudtam, felállni sem. Adtak innivalót, meg kitolták a Cukit. Úgy éreztem csődöt mondtam anyaként, már így az elején, hisz szegénynek lóg a fejéből az infúzió, rosszul van, szüksége lenne rám, én meg itt haldoklom a székben. :( Aludt a kis drágám. Visszatolták, és hívtak egy beteghordót, és mondták, hogy ha még 9-kor is rosszul leszek, inkább ne menjek, hogy ne kelljen a bokor közül kipiszkálni. Egy normális világban azt mondták volna, hogy ha még nem leszek stabil, szóljak, és hívnak beteghordót, aki átkísér. (Viszonylag messze van. Legalábbis egy 4 napja szült embernek biztos.) Sajnos bármennyire is szerettem volna menni, nem tudtam. :( Ehelyett nézhettem, ahogy a többi anyuka összebújva, nagy  boldogan szoptatja a babáját. Nyomorult egy érzés volt. Inkább befordultam a mosdó fele, de nem bírtam aludni. Ezután mentem a nővérekhez betétért, mert kifogyott a készletem, és bár mondtam férjemnek, hogy hozzon, de elfelejtett. Lehet jobb is így, mert így megmérték a vérnyomásom, ami ekkor 190 fölött volt. Lehet, ha hoz betétet, akkor reggel már nem keltem volna fel. Sosem tudni, én hiszek abban, hogy minden történik valamiért. 

 Azzal vigasztaltam magam, hogy majd reggel megyek. Fel is húztam a telefont, le is zuhanyoztam hajnalban, de aztán jöttek vérnyomást mérni, és fejcsóválva elmentek, és hoztak gyógyszert. Mondták, hogy eszem ágában se legyen átmenni, csak feküdjek. Ekkor már végképp el voltam keseredve... Most viszont nagyon örülök, hogy ez már csak a múlt, és várom, hogy még kevésbé fájjon.

Szülinapi buli

Az este nyugodtan telt, csak egyszer kelt, és akkor is könnyen visszaaludt. Az apja meg olyan rendes volt, hogy mikor fél 9-kor felébredt a nagylány, bevállalta a reggeli teendőket, így én 10-ig aludtam. :) Nagyon jó dolgom van!

 Ma is ünnepeltünk. A Cuki unokatesói jöttek köszönteni. Olyan aranyosak voltak, ahogy adták az ajándékokat, és a puszikat. :)

Ezt sógornőm csinálta, nagyon tetszik. Ő olyan kreatív. (Nekem még a lufik összekötözése is nagy kihívást jelentett...)

Ezt a tej-és tojásmentes tortát cukrászdában rendeltem, és hát kissé szebb, mint az én virslis csodám. :D

Ilyen gyönyörű csokrot is kapott

 Móki nem egy partiarc, így végig a szekrény mögött volt. Aztán, mikor előjött, a Cuki odanyomta a homlokát a homlokához. Olyan édes volt. :) Persze végig résen voltunk, de Mókesz nem az az agresszív fajta. Pár napja simogatni is akarta, és akkor sem kapott oda, úgyhogy alakul a barátság.

Szobatársak

Elkapott ismét a múltidézés. :) Szülés óta többet nosztalgiázom, lehet azért, mert a múlt már biztos, a jövő viszont ijesztően bizonytalan... :/

Eszembe jutottak a szobatársaim a kórházban. Volt egy nőci, aki horkolt. Úgy fest, vonzom a hangosan alvókat, az Ember is szörnyű hangokat szokott hallatni álmában. Ez kicsit zavart, mert akármilyen hulla is voltam, nem nagyon hagyott aludni.

Volt egy hölgyemény, aki úgy nézett ki, mint aki a Móunika Show-ból szabadult, és még bunkó is volt. Ugye a drágám nem szopizott, helyette inkább bőgött. Ez a nő meg mindig ezt mondta: "hé, heee, ha sokat bőűg a gyerek, majd jóú befog lázasóúdni". Mondom ez hülye! Nem elég, hogy kínlódok a lánnyal, ez meg még jön az okosságával. Nagyon nagyra volt magával, azt is mindig elmondta, hogy az ő kisfia fent sem fogad el egy csepp tápszert sem. Aztán mondtuk neki, hogy nagy valószínűséggel azért ennyire cicifüggő a babája, mert a nikotinhiányt csillapítja a tejével. Innentől visszafogta magát, és nem szólt be.
Persze értem én, hogy biztos zavaró volt, hogy a békés szoptatást az én gyerekem üvöltése megzavarta, de ettől még nem kellene tuskónak lenni, hisz nem direkt bőgettem... Amúgy olyan fura volt: függőleges helyzetben csöndben volt, viszont ahogy vízszintbe került, mint akit nyúznak. Nem tudom, ez miért volt így.

A másik "kedvencem" az a perszóna volt, aki ugyanannál a dokinál szült, mint én, csak ő perkált érte. Én mondtam, hogy velem rendes volt, és nem volt a fogadott dokim. Lehet, ez nem tetszett neki, mert ezek után ő is okoskodott. Mondta, hogy szoptassak ülve. Nem baj, hogy katéter lógott a "picsámból", és úgy be volt ödémásodva a micsodám, hogy a nővérke még az orvost is lehívta, hogy biztos nincs -e gond. Ő meg szülés után pár órával már zuhanyzott, és vígan sétálgatott, míg én még pisilni sem tudtam magamtól. Nem fogta fel, hogy nincs két egyforma szülés, és attól, hogy őt nem viselte meg nagyon, a másik attól érezheti magát pocsékul. Egyszer, mikor már nagyon untam, meg is mondtam neki a magamét, szerencsére ezután nem idegesített.

Volt egy városbeli csaj is. Szegényt sajnáltam, mert vákuummal szült, és aggódott is emiatt, amit teljesen megértek. Még a végbele is berepedt, szanaszét szakadt, másfél óráig stoppolták...

Az utolsó nap érkezett egy aranyos, szimpi nő, meg egy büdös is. Neki olyan szaga volt, hogy az nem igaz. Mondjuk őt is sajnáltam, mert mondta, hogy nem viheti haza a babát, mert nem olyanok a körülményei, de attól még fürödhetett volna. Már könyörögtek neki, de azt mondta, nincs tusfürdője. Hiába mondtuk, hogy adunk, hajthatatlan volt. A nem büdi jó fej volt, nekem is próbált segíteni, de teljesen normális hangon, nem kioktatóan, mint a többi luvnya. Kár, hogy csak az utolsó nap jött, és nem előbb...

Ez már kicsit sok!

Annyira unom, hogy semmi nem sikerül, semmi az égegyadta világon nekünk nem megy egyszerűen. Már azon gondolkodom, hogy elmegyek valami jóshoz, vagy rontáslevételhez értő valakihez, mert szerintem el vagyunk átkozva, pedig nem hiszek az ilyesmikben! Elfáradtam!
Kezdődött a teherbeeséssel. Én nem voltam olyan mázlista, hogy attól terhes lettem, hogy az ember rám nézett. Még a lábszétdobás sem volt elég. Jó, vártunk, utánajártunk, szerencsére sikerült kifognom egy olyan doktornőt, aki foglalkozott a problémával. Persze jópízé, dehát ezen már nincs is nagyon mit csodálkozni, hogy ingyen lesz*rják az embert...
A terhesség jó volt. Hiányzik is! De a szülés, és az utána lévő dolgok nem pont úgy sikerültek, ahogy kellett volna, és amire örömmel gondolhatnék vissza. Pár régebbi iromány ezekről:
Szülés utáni kellemetlenségek
A kiszáradáshoz vezető út, és annak következményei
A várva várt nap

Ok, gondoltam túl vagyunk a nehezén. Eléggé tévedtem. Volt ugye a hasfájás. Lehet, szerencsétlen már akkor is az allergia miatt üvöltött egész nap. Ez nem költői túlzás, ha jöttek látogatóba, és szerettük volna egymást hallani, le kellett vinni, mert csak a babakocsiban halkult el. Erre tanúim is vannak, nem kamuzok! De így legalább este aludt szegény, mert nem maradt energiája... Aztán úgy 5 hónapos kora körül enyhült.

Következett a mozgásos mizéria. Ennek még most sincs vége, és azért ez is felőrli az embert. Arról nem beszélve, hogy a pénztárcánkat is jócskán megkurtítja. Kiszámoltam: 61500 Ft-ot perkáltunk eddig a gyógytornásznak. Nem sajnálom érte a pénzt, meg még így is olcsón dolgozik, de fáj, hogy másnak annyit kell ezért tennie, hogy gyönyörködik a gyerekben, én meg viszem nyúzni, és még fizetek is érte. Az is milyen dolog már, hogy ha pl.: Szegeden laknánk, ingyen kaphatná a Dévényt. Ez szerintem kimeríti a lakóhely szerinti diszkriminációt. Igen, le lehetne vinni, csak az utazás többe lenne, mint itt a kezelés. És az oep meg kapja be, de tényleg! Nagy valószínűséggel a kedves egészségügy miatt ilyen a gyerekem, és akkor legalább a helyreállításnál segítenének anyagilag, de nem. Tényleg gyűlölöm, ami itt megy!

Szülinap

Jól telt, tetszettek a torták is az ünnepeltnek. Nagy örömmel marcangolta és falatozta őket. :) Én végül egy rizses-Sinlacos- at csináltam, anyu meg vízbegrízt. Nekem ez nem is jutott volna eszembe, tök jó ötlet, a Cukinak is jobban ízlett, mint a megszokott Sinlac. :)

Nyuszi motor, szülinap, érzelmek...

Ma voltunk gyógytornán. Dicsekedtem, hogy milyen ügyesen mászik, és még meg is mutatta a drága. Büszke voltam rá. :) De ami utána jött?! Az valami borzalom volt. Ennyire talán az első kezelésekkor ha bőgött... Sőt, nem is bőgés volt ez, hanem hisztérikus őrjöngés, tekergőzéssel, teste dobálásával. Nem irigylem a gyógytornászunkat ilyenkor... Embertelen volt. Valószínűleg azért vette ennyire zokon a dolgot, mert mivel már mászik, így guggolva, ültetve és térdelve kezelte, és ez ugye tejesen új volt. Mikor a végén ismerős dolgokat csinált vele, már egy hangja nem volt, játszott. Remélem a következőnél nem vadul meg ennyire a kis haramia. Ijesztő volt...
Ma úgy döntöttem, elmegyek beszerezni a nyuszi motort. A mamájától kapja szülinapjára, megkaptuk a rávalót. Ez egy nagyon hasznos ajándék lesz, mert mondta a gyógytornász, hogy ezzel jól lehet erősíteni a lábát, és egyben ingerelni a talpát. Majd a szobában fogunk rodeózni, remélem tetszeni fog nagyságának.  :)
Amikor állítani próbálta, most is felkapta a lábát, de mondta, hogy ez hipotón babákra jellemző. A doki miért egyből izomsorvadásra gondolt??? Erről jut eszembe, még nála vagyunk. Múltkor jófej volt, így kapott még 1 esélyt, de ha az 1 éves státuszon fölb*sz, abban a minutumban váltok, az biztos!

Azért is veszem meg ma a járgányt, mert legalább kiszellőztetem a fejem a biciklin. Ma bőgtem is, persze az Embör pont akkor hazajött, így lebuktam. Próbáltam leplezni, de a vörös szemek elárultak.  Nagyon kedves volt, vigasztalgatott.
Annyira vegyesek az érzelmeim a szülinappal kapcsolatban. Örülök, hogy már ilyen nagylány. Magára a szülésre is szép emlékként gondolok vissza. Olyan kár, hogy az előtte és utána történt dolgok beárnyékolják ezt a csodálatos emléket, mert szerintem életet adni egy emberkének a legfantasztikusabb dolog a világon. Talán csak a terhesség jobb. Vagy inkább könnyebb. Legalábbis az elején. Amúgy én úgy gondolom, hogy teljesen akkor nyugszom meg, ha elkezd totyogni a lány. Próbálom lezárni a múltat, de nem olyan könnyű, ha minden nap szembesül az ember a következményeivel.
Terhesen tele voltam önbizalommal. Annyira jó volt, hogy a szügyemből kiemelkedett a mellem, iszonyú nőiesnek éreztem magam, tetszett az egyre növekvő hasam is. (A vége fele már persze nem annyira.)  Imádtam, hogy picit kerekebb volt az arcom. Kár, hogy tél volt, és a nagykabát takart.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy milyen furcsa, hogy a levegő, amit beszippantok, eljut a drágámhoz, és ez tartja életben, amit megeszek, abból pedig növekszik. Ez annyira jó érzés, hogy nem is tudom szavakkal kifejezni. Na meg ahogy duhajkodott a hasamban. :) Ennél megnyugtatóbb érzés nincs. Mikor még nem éreztem a mozgását, sokszor féltem, hogy minden rendben van -e, de mikor elkezdett rugdosni, ez megszűnt.

Aztán a történtek földbe döngöltek. Az, hogy nem tudtam szoptatni, hogy magára hagytam 4 napig idegenek közt, hogy az addig gyönyörűen domborodó hasam továbbra is domborodott, és rengetegen kérdezgették, hogy mikor szülsz. Mondom vazze, 2 hete megtörtént... Azóta is, ha mentőt látok/hallok, összeszorul a gyomrom, de legalább már nem bőgök ilyenkor az utcán.
Életem eddigi legnehezebb évén vagyok túl. A legnagyobb boldogságot, és a legnagyobb fájdalmat is ez idő alatt tapasztaltam meg. Nagyon bízom abban, hogy később még könnyebb lesz, és megélem azt, hogy majd csak a szépre fogok emlékezni a szülinapjával kapcsolatban. Még sajnos nem tartok ott, de már sokat gyógyított az idő.

Torta katasztrófa

Olyan jó ötletnek tűnt a formás-pudingos torta, de sajnos a gyakorlatban nem működött a tervem. Rizstejjel próbáltam a pudingot, de nem jött ki a formából ... Még jó, hogy csináltam próbát. :( Feladom, tovább nem kísérletezgetek vele. Majd lesz rizstorta, és tegnap rendeltem egy tej-és tojásmentest egy cukrászdából. Amúgy sem egyszerű a sütigyártás, legalábbis nekem biztos nem, hát még úgy, hogy 2 elég gyakori összetevőt sem használhat az ember... Azért nem búsulok nagyon, ez legyen a legnagyobb problémám! :)

Kinőtt végre a 8. foga is, ez eléggé megkínozta, nagyon lassan akart áttörni, de megvan.
Az elalvással pedig legújabban vannak harcok. Amióta elkezdett mászni, alvás helyett ücsörög vagy négykézláb van, és közben vergődik és nyüszít. Közben meg látszódik rajta, hogy tiszta álmos. Több helyen is olvastam, hogy általában ez így szokott lenni. Jajjj, szegény fejemnek...


Tavaly ilyenkor szombat volt, és már nagyon kínlódtam. Se ülve, se állva, se fekve nem volt jó. Egész hétvégén azon agyaltam, hogy melyik dokira hallgassak: arra, aki azt mondta, hívjak mentőt a hétvégén, vagy arra, aki azt javasolta, hogy csak rendszeres fájásoknál, mert egyébként úgyis hazaküldenek. Én az utóbbi orvosra hallgattam olyan megfontolásból, hogy valószínűleg van rálátása, mert vezet le szülést abban a bizonyos kórházban, valószínűleg tudja, mi a módi ott. Nem akartam megkockáztatni egy fölösleges utazást sem.
A nyákdugó már vagy 1 hete távozgatott. Elég erős jóslóim voltak.  Ami még ennél is jobban zavart, az a vizesedés. Az utolsó hétvégére elefánt lábam lett. Még kiráz a hideg, ha rágondolok, milyen zavaró volt, ahogy mentem, és éreztem, hogy lötyög a víz benne. Mondták sokan, hogy az alma jó vízhajtó. Ezen a hétvégén már csak szinte ezt ettem, és nagyon nem esett jól, a lábam viszont ugyanúgy püffedt maradt. Ami még változott, az a csillapíthatatlan szomjúság érzés. Nem volt az a mennyiség, ami csillapította volna.
Majdnem 20 kilóval voltam nehezebb, mint teherbeesés előtt. Ennek a vége fele szerintem jelentős része víz volt. A térdeim alig bírták a plusz súlyt. Na ekkor már tényleg terhességnek éreztem. Annyira vártam már, hogy megszülessen!

Macsek

Móki már egész jól beilleszkedett és feloldódott. Már nem bujdokol. :) Olyan aranyos volt ma a Cuki. A járókában volt, én meg játszottam a macskával, ő meg ezen akkorákat kacagott, hogy csak na. :D Már ezért megérte visszafogadni. :)
Simogatni még nem engedtem, hasson csak a féreghajtó, de nemsokára annak is eljön az ideje. Amitől tartani lehet, a Toxoplasma. Én világ életemben macskabolond voltam, (persze a kutyákat is szeretem), mégsem fertőződtem vele. Terhesen sűrűn vettek vért. Én bevallom, az almot is én takarítottam, persze Embör is segített, de ha reggel beszart, én nem szagultam 4-ig, míg hazajön. Alapos kézmosás, és kész. Viszont Anyura egy kicsit neheztelek, mert amíg nála vendégeskedett, adott neki nyers disznóhúst, pedig direkt mondtam, hogy neee. (Visszakapom a kamaszkort...) Ezen sem aggódom, mert ha fertőzött húst is adott neki, 10 napig üríti a Toxoplasmát, az meg már letelik.
Félreértésekből nincs hiány ezzel kapcsolatban, sokan emiatt meg is vállnak a macskáktól, pedig egy mosatlan gyümölcstől, nyers hústól (kóstolgatás), sokkal nagyobb az esélye, hogy elkapja az ember, mint a házi kedvencétől, aki pláne egy szobacica...

2 mozgalmas, és izgalmakkal teli nap

Tegnap meglátogatták Cukit az unokatestvérei. Úgy örült nekik, vigyorgott, kuncogott. Kivittük a járókát, és abból szemlélődött. :) Hintáztak is. Jó kis délután volt. Este mondta Embör, hogy milyen kár, hogy nem szaladgálhatott, tipeghetett uncsitesókkal. Nekem is átsuhant ugyanez az agyamon. Nem zuhanunk ilyenkor depresszióba, de azért csak sajnálja az ember...

Ma meg rohanás volt az egész nap. Reggel mentünk a Tesco-ba gyalog. Be volt borulva, de azért nekivágtunk az oda-vissza 6 km-nek. Néztem volna homokozó formát, de nem volt kimondottan aranyos. Így maradtam egy Hello Kitty-snél. Ennek van keze, lába, és szerencsére Kitty fején kívül van egy cuki maci szerű is. Nem gyűlölöm szívből Hello Kitty-t, de nem is rajongok érte túlzottan. Ez meg jó lesz szülinapi ajándéknak is.
Vásároltunk még egy füstjelzőt is. CO jelzőnk van, de nem ártana egy emilyen is. Hazahozva viszont a teszt gombra nem üvöltött, így miután elaludt a Cukker, biciklire pattantam, és visszatekertem. Nem bántam, mert imádok biciklizni, és úgyis rég voltam már egyedül, így kimondottan jól esett. Visszakértem az árát, kérdezték akarok -e másikat; mondom nem, hisz eljátszotta a bizalmamat a szerkentyű. Valamikor viszont majd be kell ruházni, mert régi házban élünk, ahol alumínium vezetékek vannak, ami nem a legbiztonságosabb elektromos hálózat, sőt, még földelés sincs, így mindig attól rettegek, hogy kigyullad a ház. Ha minden jól megy, anyósom élettársa, aki villanyszerelő, megcsinálja a földelést. Az újrahúzás viszont mocskos sokba kerülne, így az még várat magára.

Vettem hangyairtót. Becsaptak a dögök, mert 1 napig úgy csinálták, mintha felszívódtak volna, de aztán persze előjöttek. Szóval nem vált be a sütőporos-cukros megoldás. Lehet, ha többet várok, attól is eltűntek volna, de már nem bírtam őket nézni. BioKill nevezetűt vettünk, állítólag ez nem olyan káros. Remélem, de kicsit vegyszerfóbiás vagyok. Befújás után másfél óráig szellőztettem.
Itthon még kertészkedtem is egy kicsit, egy helyen nagyon elszaporodott a moha, így azt kigereblyéztem. Egy jó nagy zsák lett, pedig kis területről van szó. Nem vagyok gyepmániás, de mivel valószínűleg Tündüs még a tél előtt totyogni és járni fog, így most szívügyemnek érzem a gondozását. :) Magot is szórtam, jó lenne, ha ideérne a beígért eső, és kikelnének. Kicsit beöntöztem, de az szerintem nem elég.

 A nap fénypontja, (szerintem emiatt nem b*szódtam fel azon, hogy vissza kellett vinnem a füstjelzőt, és azon sem, hogy a blokkon drágább volt a Kitty-s homokozós szett, mint kiírva...) hogy a kisasszony reggel mászott. Olyan ügyesen pakolgatta a kezeit és a lábait, és végre nem zuhant össze. Büszke vagyok rá, nagyon jó volt látni!!! A gyógytornászunk meg egy jós. Mindig eltalálja, hogy mikor fog ezt-azt csinálni a lány, én meg persze kételkedem, de aztán csak bejön, amit mond. Karácsonykor kezdett kúszni, húsvétra meg mászik. :) Többször is megmutatta a tudományát, az apja is látta.

Mégsem marad titok

Nem bírom magamban tartani azt, hogy mi  a nagy ötlet, így felfedem a titkot. Mivel a leendő ünnepelt nem ehet tejet és tojást, sütni nem nagyon tudok, sőt még a sütőt sem ismertem még ki, szóval egy csomó okom van, hogy ne erőltessem azt, ami nem megy. Helyette csinálok pudingot vízzel, és homokozó formába töltöm, majd kiborítva jó kis alakok lesznek. Pont azon dühöngtem barátnőmnek, hogy nem lehet kapni puding formát, most hogy szükségem lenne rá; mire ő mondta, hogy olvasta egy újságban ezt az ötletet, és még ki is próbálta, így arra gondoltam, hogy egy ilyesmi lesz a drágaságunk első tortája. :)

 Sikerült elvinni Mókit a dokihoz. Már épp zárta az ajtót, mikor odaértünk, de mondta, hogy menjek nyugodtan. 500 Ft-ot kért a féregtelenítésért. Rendes doki, hogy zárás után is vállalta. Örültem, hogy nem potyára utaztattam a macska picsáját, ami nem nehéz, de olyan hülye helyekre tud feküdni a hordozóban, hogy néha azért kellett erőlködnöm, de a gyerkőc eléggé megedzette már a karizmomat, úgyhogy nem volt gond. Legközelebb majd megpróbálom beadni neki én, vettünk is pluszban, Folti már meg is kapta a részét. Én nagyon fontosnak tartom a féreghajtást, kár, hogy ez sokaknál nem alap dolog...

Hangyák mentek, macska jött

Jelentem, bevált a sütőporos cukor a hangyák ellen. Örültem, hogy eltűntek! És még vegyszer sem kellett hozzá, és olcsó is. :)

Vasárnap késő délután elhoztuk Mókit. Itthon persze egyből elbújt  szekrény mögé, majd az ágy alá, ahonnan hajnalban előjött. Majd, mivel a Cuki üvöltött az éjjel, megijedt, és ismét eltűnt, egész nap elő sem jött, délután férj kihúzta az ágyat, én meg kiszedtem. Kicsit kezdett érdeklődni, de miután meghallotta a csemeténk fülbemászó hangját, spurizott be az ágy alá... Ismét csak akkor tűnt fel, mikor este lett, és csend, meg nyugalom. Lehet, nem lesznek barátok. :)
Már teljesen elbizonytalanodtam, fel is hívtam Anyut tegnap, hogy lehet, visszavisszük, de azért még adok neki egy kis időt, hátha feloldódik, tegnap este már velünk aludt, dorombolt. Most azért az új helyet, és a csupasz tesót is meg kell szoknia.
Gyerekszobába addig nem engedem be, míg a kisasszony nem áll 2 lábra, és majd akkor is csak felügyelettel. Olvastam fórumokon, hogy a legtöbb macska fél a babáktól, és kerülik őket. Szerintem nem lesz gond nálunk sem. Ma visszük állatorvoshoz, én most nem akarok szenvedni a féregtelenítő beadásával, csomószor jártam úgy, hogy nem sikerült, csak szétolvadt a kezemben a nyáltól. Nagyon tiltakozik ellene. Folti meg legutóbb kihányta, így annak is kell venni. Ő megeszi kajába rejtve, de emez a büdös egyből kiszagolja, így nála ez nem jön be.

Tegnap volt a védőnő. Ő amúgy elég jó fej, szimpatikusabb mint a régi, aki a szoptatás királynője, a csodacsöcsű istennő...
Kitöltötte az egy éves státusz papírt. :( Kicsit elszomorodtam, hogy a mozgásos rublika üresen maradt. Ilyenkor kicsit nehezebb, mert alapjáraton próbálom nem azt nézni, hogy a pár nap múlva 1 évesem még csak kúszással változtat helyet, hanem inkább a fejlődéseknek próbálok örülni, de ilyenkor azért nehéz, na.
Van egy klub, ahol zárt körben beszélgetünk hasonló csónakban evező anyukákkal. Nagyon sokat jelent ez nekem. :)

Ma olyat csinált, hogy csak pislogtam. Tegnap nem kakilt, így gondoltam tisztába tételnél felnyomom a lábát. Erre jött egy adag, nem is erőlködött, mondom de ügyes vagy! Mikor alátettem az új pelust, kirobbant egy hígabb adag. Ennek is örültem! Majd ez még egyszer megismétlődött, természetesen egy tiszta pelenkára. :) Nem volt hasmenés, de olyan hígabb volt. Lehet, lassan abbahagyhatom a Mira vizet, már csak 80 ml-t kap. (A régi 2 decihez képest ez csak-nak számít.) Úgy örülök, hogy ismét van kakija kúp nélkül.

Már kétszer csinált olyat a leányzó, hogy hajunk égnek állt. Hajnali 3 magasságában fájdalmas bőgésben tört ki. Bemegyek hozzá, de mondom alszik. Akkor miért zokog??? Ilyet még sosem csinált, remélem nem is akarja sokszor. Régen is volt, hogy felébredt, de egy simi, és cumi hatására egyből aludt tovább. Most meg a legutóbbi alkalommal 3-5-ig szórakoztunk. A végén persze már fent volt, próbált aludni, de amint érezte, hogy hagyom el a szobáját, ismét sírt. Felváltva járkáltunk be az apjával. A végén mondtam, hogy legyünk szemetek majdcsak elalszik. Hagytuk, bőgicsélt, de aztán elaludt végre. Olyan nehéz kibírni, hogy ne menjen be ilyenkor hozzá az ember. Remélem nem lesz ez rendszeres!

Barátnőm adott egy ötletet, ami nagyon megtetszett a tortával kapcsolatban. Még titok. :) Egyszerű, könnyen elkészíthető, és még ehet is belőle a Tündüs, úgyhogy végre megvan, hogy mi lesz. :)

A visszatérő álmom

Van egy visszatérő álmom, amit nagyon nem szeretek. Ma is erre ébredtem. Arról szól, hogy be akarom indítani a tejtermelésem, és nyomkodom a mellem, mint egy félőrült. :( Úgy érzem, már kezdem feldolgozni, hogy nem sikerült a szoptatás, de az álmokból ítélve a tudatalattimat azért még piszkálja. Amúgy nem rémálom, de olyan rosszat érzek, mikor felébredek.

 Találkoztunk azzal az ismerősünkkel, aki régen csecsemős volt. Mesélte, hogy régen egész más rendszer volt. Akkor is volt már a kórháznak fejőgépe, de nem az volt, hogy anyuka tartozékának kellett lennie, anélkül nincs élet, és akinek mondjuk nem volt, annak annyi. Ők megtanították bolond anyukát kézzel fejni. Azt is elárulta, ha egy anya tejlázat kapott, akkor őket fegyelmivel "jutalmazták" ezért. Persze, valószínűleg akkor többen is dolgoztak, de akkor is na!!! Mondta, hogy az ő idejében szinte elképzelhetetlen volt, hogy a baba kiszáradjon. Kicsit fórumozgattam, és sajnos azt tapasztaltam, hogy most nagyon sok helyen az a módi, hogy baba kiszárad, kap egy kis infúziót a fejébe, oszt jó' van, mindezt baba-mama barát címszó alatt. Szóval nem egyedi a mi esetünk, és ez azért szomorú. Szerintem humánusabb a folyadékpótlás cumisüvegből, mint tűből... És tényleg az is érdekes, hogy a koraszülött osztályon egyből elfogadta a tápszert. A kórház védőnője nagyon aranyos, és segítőkész volt, de ő egyedül kevés annyi emberre.

 Lehet azért is bánt még mindig, mert allergiás lett a Cuki, és mindenhol azt olvasni, hogy legjobb megelőzése ennek a 6 hónapos korig tartó, kizárólag anyatejjel való táplálás. :( Annyira nem idegesítem magam ezért, hallottam én már olyat, hogy csak anyatejet kapott, és mégis minden sz*rra allergiás a gyerek, a másik véglet pedig, hogy a már 3 hónaposan vizezett tehéntejet fogyasztó babánál meg azt sem tudják, mi az az allergia...

 Most eszembe jutott az a "kedves" védőnő is, aki a volt osztálytársam anyja, és az első tanácsadások valamelyikén sikeresen felhúzott, mikor is kérdőre vonó, kinyomni való szemekkel kérdezte, hogy "de ugye tudod, hogy az anyatejed lenne a legjobb?!". Nem mondod??? Mintha hülye lennék, és direkt nem szoptattam volna, és a gyógyszert is csak úgy poénból szedtem. Ezek után elmesélte az ő hősiességét, hogy mikor az ő gyereke volt szopis, neki veseköve lett, de mégis szoptatta a gyerekét 20 éves koráig. Váááá!!! Pedig ekkor még szedtem olyan vérnyomáscsökkentőt, ami mellett nem kaphatta meg, de fejtem (a 7-7-5-5-3-3-1-1 perces fejést is csináltam), mégis egyre kevesebb lett. Így még "jobban" estek a szavai. Lehet, hogy az ő gyereke szopott, de ő volt az osztály bűzborza. Komolyan mondom, nem lehetett mellette megmaradni. És az ilyen papolt nekem. Utáltam, hogy úgy kezeltek, mintha pl.: a csecsem szépségének megóvása érdekében direkt elapasztottam volna a tejem. :(

 Tudom, hogy kár a múlton rágódni, le kell zárni, de most jól esett ezeket kiadnom magamból. :) És ez az én birodalmam, arról írok, amiről csak akarok. :D

 És ha már ennyire a múlt: tavaly ilyenkor reméltem, hogy nem pont bolondok napján akar megszületni. :) Erről jut eszembe: 10 nap, és 1 éves lesz. :)