lassandebiztosan

2012. július 23., hétfő

Szandi

Há' mé' lenne már egyszerű, és helyben megvásárolható?! Szinte már kezdem megszokni, hogy ebben a porfészek városban semmi sincs.
Írtam, hogy kinőtte 2 hónap alatt a szandált, ami megvételkor még nagy volt a lábára. Gondoltam szétnézek, mit lehet kapni... A 8 ezres adidaszt nem is vizsgáltam meg alaposan, hiszen, ha meggebedünk sem tudunk kéthavonta ennyit kiperkálni, főleg úgy, hogy még a téli gázzal is el vagyunk maradva... :( Néztem a kínaiban: drága és sz*r. Két cipőboltban pedig mindenáron rám akartak sózni harántemelős cipellőt. Annyira csalódottak voltak, mikor közöltem, hogy nekem pont olyan köllene, aminek sima a talpa.
Mint sokminden másban, ebben a témában is megoszlanak a vélemények. Pár éve a harántemelő volt a szent. Most viszont sokan azon az állásponton vannak, hogy lehet, mégsem olyan jó. Én ezzel értek egyet, ugyanis nekem is az a logikus, hogy ha megtámasztjuk a boltozatot, akkor az izmok nem dolgoznak, így ellustulnak, és így nagy esély van lúdtalpra. A gyógytornász is azt javasolta, hogy harántemelő nélkülit vegyünk. Meg magas kéreg a saroknál, és hajlékony talp.
Mivel helyben nem találtunk ilyet, amit még ki is tudnánk fizetni, így valamelyik hétvégén elmegyünk a megyeszékhelyre. Legalább utazunk egyet. Meg plázacicáskodok. Pont én... :D

3 megjegyzés:

  1. Atyavilág, 2 hónap alatt kinőtte? Megjegyzem a 10.000 Ft-os adidas tornacipő pont annyi idő alatt ment tönkre mint az akciós 3000 Ft-os. Csak azért vettünk adidast mert szintén ebben a tetű városban nincs más. A kínai rossz a lábnak. A haránt emelőst valóban nem javasolják mostanában az ortopéd orvosok csak akkor ha a gyereknek eleve problémája van a lábbal és fáj lapos talpú cipőben. Magas kéreg a saroknál jó. Enyém nagyon érzékeny bőrű, lábú, azért vagyok ilyen okos DD.

    VálaszTörlés
  2. Őőő, elbasztam, ez ugyanis egy 2 éves poszt, most másolgatom át a régi blogból a bejegyzéseket, csak figyelmetlen voltam, és nem módosítottam a dátumot... :O
    Mondom legyenek már 1 helyen a dolgaim. Csak ugye a éginél még névvel és arccal működtem, így mindent át kell olvasgatni. De már csak 2,5 hónap van hátra. :D
    Amúgy brutál nagy lábú, 27-es... (nekem 35-ös), és jelenleg is jellemző rá, hogy nő, mint a gomba. Szóval ilyen szempontból aktuális a poszt. :)

    VálaszTörlés
  3. DD Végül is minden aktuális, a cipők, a növekedés, az árak

    VálaszTörlés