2012. július 20., péntek

Nem megy (a lány és a pozitívkodás sem)

Már megint elkapott a türelmetlenség. Nagyon ügyi, ahogy kapaszkodva lépked, de már úgy várjuk, hogy elinduljon egyedül! Vagy legalább megálljon. A gyógytornán szépen lépegetett párat, de azóta semmi. Pedig minden nap házizunk, meg minden, de valamiért fél. Pedig az izmai már készen állnának a járásra, de valami visszatartja. Tudom, hogy nem lóverseny, és sínen vagyunk, de azért jó lenne már végre lezárni ezt. Az izombetegséget tekintve is akkor nyugodnánk meg jobban, ha elindulna önállóan...
Én arra gyanakszom, hogy lehet, hogy az egyensúlyérzékével lehet bibi, és azon kellene még egy kicsit csiszolni. Azt nem tom, hogy most a személyisége miatt ilyen megfontolt, vagy inkább a gyengus egyensúly miatt. Mindenesetre előkerült újra a gimnasztika labda, és rendszeresen rádobáljuk. Amúgy tetszik neki. :)
Most torna sincs, majd augusztusban kell telefonálnom, hogy mikor. Amúgy tökre hiányzik. Persze örülök, hogy nincs szükség már heti rendszerességgel rá, de bennem van, hogy mennék. 8 hónapig vittem hetente, ez majdnem annyi, mint amit a hasamban töltött...

Pont terveztem, hogy írok arról, hogy milyen mázli, hogy remekül alszik, erre most még fent van (fél 11 van). :D Azért nem ez a jellemző, tényleg hálát adhatok, hogy legalább ez könnyen megy. Elhanyagolhatóan kevésszer kel fel éjszakánként, és mostanában délután is van, hogy 2, sőt néha 3 órát is alszik. Eddig max. másfelet volt hajlandó.

Kinőtte a szandálját. :O És én még azon aggódtam, hogy túl nagyot vettünk... Neki otthon is cipőben kell lennie, így holnap veszünk egy újat.

Fejlődik a kommunikációja. Bár itt is előjött paraanyu mivoltom. Lehet, hogy csak a lassúbb mozgásfejlődés miatt, de szerintem azért itt is vannak elmaradások, így szerintem el fogom olvasni a Babajelek című könyvet. Állítólag ezzel lehet segíteni a beszédfejlődést. Ha belegondolok, tök idegesítő lehet, ha ki akar az ember fejezni valamit, de nem megy. Mindig fölb*sz, ha mondjuk férj nem érti meg, hogy mit akarok pofázni. Ez a gyerekekben is biztos frusztrációt okoz, így a jelekkel hátha könnyebb lenne.
De akkor a fejlődésről is írjak mán! Olyan vacak: az egy kis malac röfröfröf-nél, mikor jön az, hogy kukoricán megélnek, próbálja mondani, hogy kukorica. Annyira aranyos, ahogy formázgatni igyekszik a kis szájával a hangokat, amiből "kkkhuó" lesz. Közben mosolyog. :) Na meg egyszer-egyszer már mondta, hogy "gyere", és "elkaplak". Ezek még szerintem nem tudatos szóhasználatok, és csak egyszer voltak, de nagyon érthetően leutánozta őket. Emberrel csomó ideig faggattuk egymást, hogy szerinted is azt mondta, te is úgy hallottad???

Amúgy egy kis disznófülű!!! Bár néha kapok egy két puszit, meg talán egy kis ölelet is kijut, de még mindig előnyben részesíti a plüssöket, a macskát, bármit, csak ne mi legyünk azok... Ha mondom neki, hogy adjál egy puszit a nyuszinak, már nyomja is a szájához, de ha arra kérem, hogy nekünk adjon, mintha nem hallaná. Kicsit hülyén hangzik, de féltékeny vagyok a plüssökre. :D De komolyan! Múltkor a Móki nevezetű valódi macskát körbe csókolgatta, és nagyon el volt ragadtatva, hogy csikizi a száját a szőre. Amúgy ő jóarc: múltkor szanaszét szadizta a lány, tépte, gyűrte szegény párát. Persze rászóltam, hogy inkább cirókáld a cicát, de nem igazán érdekelte, viszont az én hős macskám odakapás nélkül tűrte. Büszke voltam rá nagyon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...