2012. július 31., kedd

A nászút

Jaj, de jó is volt! :) A Mátrába mentünk. Én, mint tősgyökeres alföldi rajongok és megbolondulok a hegyekért, de akár a dombokért is. Mikor már közeledtünk Gyöngyös felé, nem lehetett levakarni a busz ablakából, ámulatba ejtett a látvány. Ugyanez visszafele is, persze mindig én ülök az ablaknál.
A túrázást 8.-os koromban szerettem meg, szerencsére férfi osztályfőnökünk volt, aki nem mindenáron csak múzeumba akart vinni minket, és nem mellesleg nagy túrázó hírében állt. Így részt vehettem egy 3 napos sátras kiránduláson, ami úgy tűnik nagyon meghatározó része volt az életemnek, hisz azóta tart a szerelem a hegyek, a túrázás és az erdők iránt.

Mátraházánál szálltunk le a buszról, és már indultunk is meghódítani a csúcsot, az ország legmagasabb pontját. Egy elég meredek utat sikerült kifognunk, jól kidöglöttünk, mire felértünk, és egyszer el is tévedtünk, de aki túrázott már, az tudja, hogy ez nem nehéz...
A kedvenc helyem a Kékestető. Egyszerűen elvarázsol. Ezen belül a legjobb a szanatórium. Be lehet menni, és ott rengeteg éhes állatka várja, hogy megvendégeljük őket. Amikor először mentünk, még nem tudtunk erről, így nem volt nálunk mókusoknak való eledel, és szegényeket csak az eldobált üres héjjal csalogattuk, de nem hülyék ezek, és gyorsan rájöttek, és inkább másoknál kunyeráltak. A következő alkalommal már készültünk, és vittünk mogyorót. Ez egy akkora élmény, hogy hihetetlen, és alig várom, hogy Cukinak is megmutassuk, biztos tetszene neki. Még cinegék is "megtámadtak". Olyan fura hangja van közelről a szárnyuknak, kicsit ijesztő is volt, és kissé hajazott a Madarak című filmre. :D

Az első éjszakát egy pihenőhelyen töltöttük, nem messze a Kékestől. Még szalonnát is sütöttünk. Azért elég ijesztő esténként az erdő, itt nincs ám közvilágítás. Sokszor még térerő sem. Egyszer valami jószág is jött a kajaszagra, szerintem valami nyest-féle lehetett, csak a világító szemeit láttuk, és a csörtetésére lettünk figyelmesek, egyre közeledett, mire a nagy bátor túrázók sikoltozva ugrottak a padokra. :) Vicces volt így visszagondolva, akkor persze betojtunk, főleg én. Azért egy picit tudtam aludni. Embört nem igazán érdeklik az ilyen apróságok, hogy hol alszik, így ő jóval többet aludt, és ezt hangadással is jelezte. Én azzal bátorítottam magam, hogy ettől a horkolástól biztos megijednek a vadak, és nem gondolnak minket potenciális vacsorának.
Az ébredés nem volt túl kellemes, ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy úszik a sátrunk, ami nem egy profi, esetlegesen esővédővel ellátott alvó alkalmatosság, hanem egy olcsó, legyegyszerűbb, leggagyibb pár ezer forintos. Esküszöm olyasmi, mint a gyerekeknek gyártott játéksátrak. :) Mindegy, túléltük, de fáztunk, mint állat, és a legtöbb cuccunk vizes lett. Így azon tervünk, hogy 3 napot a szabad ég alatt töltünk, nem jött be.

Másnap sokat gyalogoltunk, és reménykedtünk, hogy kegyes lesz az időjárás ezután. Borult, párás idő volt, néha esett, az utak többsége csupa sár volt, némelyik ezáltal nehezen járható. Egyszer el is tévedtünk, és tettünk egy jó nagy kitérőt. Nekünk nincs ám GPS-ünk, csak a térkép, és a turista jelek. Amik egész jók, de néha olyan eldugott helyen vannak, hogy egy fáradt turista nem biztos, hogy kiszúrja. Meg olykor pont azt a fát csavarja ki a szél, amin a jel van, úgyhogy résen kell lenni...

A legjobb kikapcsolódásnak tartom egyébként a túrázást, hiányzik is már nagyon, remélem jövőre el tudunk menni hármasban egy kisebb útra. Annyira jó, hogy itt nincs tv, internet, kényelmi dolgok, zaj, rohanás, idegeskedés; hanem "csak" a fák, a csendet megtörő madárcsicsergés, béke, nyugalom, az avar illata. Imádom!!! A megszokott napi szarságok helyett csak a tájra és a turistajelekre kell figyelni, és azon agyalni, hogy hol verjük fel a sátorfánkat, és ami még fontos, hogy legyen elég víz. (Egy régebbi túra alkalmával egy rossz döntés miatt /amit természetesen nem én hoztam :P / nem töltöttük fel a flaskáinkat a forrásnál, hisz úgy voltunk vele, nemsokára lesz egy másik, addig is kevesebb ideig kell cipelni. Erre úgy jártunk, hogy abból épp nem csordogált, csak csöpögött a víz... Pár órás gyaloglás és szomjazás után éktelen hisztiben törtem ki, aminek Emberem nem nagyon örült.)
Este egy kemping szállójában húztuk meg magunkat, és szárítottuk a ruháinkat, hálózsákjainkat. Nem volt egy 5 csillagos nászutas lakosztály, de azért nem volt olyan borzasztó ágyban, szárazon aludni. :)

Következő nap elsétáltunk Parádfürdőre. Itt ha még kicsit megy az ember, eljut az Ilona-vízeséshez, ami nagyon szép. Ennek környékén szerettük volna felverni a sátrat. Ez is meghiúsult, ugyanis már sötét volt, mikor elkezdett dörögni. Én meg, mivel beszari vagyok, attól tartottam, hogy belénk csap a villám, ugyanis a szálláshelyünk egy mező féleség volt. Addig  rinyáltam, míg végül visszamentünk Parádfürdőre, és ott egy park vendégszeretetét élvezhettük. :) (Mögöttünk egy nagyon puccos hotel volt.)

Reggel frissen kipihenve elég hamar útnak eredtünk, hisz még meg akartuk nézni a recski kényszermunkatábort, viszont a haza szállító buszt is el szerettük volna érni, így kapkodni kellett a lábainkat. Szép tájakon vezetett az utunk, de ez általában így volt. A Recski Nemzeti Emlékpark nem volt egy felemelő hely, viszont sok érdekességet lehetett olvasni, és megtudni az itt raboskodókról.

Ezután már jöttünk haza. Jócskán elfáradtunk a végére. Valamiért olyan szomorú elhagyni a Mátrát. Úgy odaköltöznénk. Persze, lehet, ha mindig ilyen szép tájat látnánk mondjuk a konyhaablakból, elmúlna a varázsa, de amíg nem ezt kell néznem minden nap, teljesen elbűvöl és magával ragad, és hiányzik...

A Kékestetőn

De mennénk újra! :)

Itt pedig a "fényűző" nászutas lakosztályunk tekinthető meg. :D

Kicsit büdös is volt, de száradni jó volt

A falvédő, a terítő, és az ülőalkalmatosság egyszerűen lenyűgöző :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...