lassandebiztosan

2014. április 19., szombat

Most akkor hangos vagy nem hangos a kutyánk???

A fiam iránt természetesen elfogult vagyok és egyértelműen csendesnek mondanám. Ha valamit jelez, akkor is csomószor csak köhögve/böfögve vakkantgat, és nagyon ritkán ugat, abszolút tolerálható. Csak ugye jött a szomszéd kurva hölgy beszólása, és azóta elbizonytalanodtam, meg sokszor még napközben is rettegve viszem le, nehogy ugatni merjen, mert jaj, szegény szomszédok. (Egyébként csomó szomszéd pl. magassarkú, kopogós cipőben lépcsőzik, de olyan is akad, aki meglett ember, és jön föl a gyerekével és szinte versenyt trappolnak... Én meg eskübecsszó, hogy igyekszem halk lenni, próbálok idomulni a hullaházhoz hasonló tömbhöz, és mégis beszóltak. De beszélgettem pár kutyással, és szinte kikerülhetetlen egy-egy akadékoskodó szomszéd. Ha nem lenne kutyánk, akkor másért pofáznának, szóval próbálom magam nyugtatni. Az a legnagyobb bajom, hogy nem ismerem teljesen a törvényeket/rendeleteket a társasházi kutyatartással kapcsolatban, annyi az infóm, hogy a helyi önkormányzati rendeletek mindenhol törölve lettek, helyette az országos van, amiben én nem találtam olyan részt, ami arról szólt volna, hogy a szomszédok beleegyezése kellene... De nem tudom, hogy van -e mondjuk házirend és hogy ez esetleg felülírja -e az országos rendeletet. Szóval tényleg nem tudok semmit. Írtam a menhely egyik önkéntesének, hogy hátha ő tájékozottabb.

Na, de valószínűleg tényleg nem veszettül zajos a kutyuli, hisz az ominózus, beszóló hölgyike véleménye után pár nappal, egymástól függetlenül két, másik szomszéd is nekünk szegezett egy kérdést, hogy "ez a kutya nem tud ugatni?", hisz nem szokták hallani... És a kérdezők közül az egyik alattunk lakik és hát szegényt azért sokszor sajnálom ( hisz a Cuki rendszeresen, órákon keresztül rohangál le-fel, és ez szerintem idegesítőbb lehet, mint pár vakkantás...), és mégsem bunkózik, úgyhogy le a kalappal előtte. A kötekedőnek amúgy szerintem szimplán unszimpatikusak lehetünk, és úgy gondolta, a kutya által fogást talált rajtunk. Remélem nem akarja ellenünk hangolni az "őslakosokat"!

Eddig 2:1 Fickó javára, remélem, hogy az arány marad ilyen, hisz tényleg ő a 2. leghalkabb családtag nálunk... (legcsendesebb a macska).

20 megjegyzés:

  1. Sztem ne ass melyebbre a temaban, es ne agyald tul. Ugysem tudsz mindenkinek megfelelni. :-)

    VálaszTörlés
  2. Ha meg akarod tudni, hogy van-e külön házirend (nem kell pont a kutyára rákérdezni, kérd el az egészet), hívd fel a közös képviselőt és kérj egy példányt. Ha abban nincs benne, akkor nem kell beleegyezés. Szerintem is túlagyalod. Kistermetű, nem ugat órákat, csitu legyen a k... hölgynek. Krisztinca

    VálaszTörlés
  3. Minden háznak van saját házirendje, abban benne kellene lenni. Én azt utálom mikor a kutya egyedül van a lakásban és addig ugat míg a gazdája haza nem ér. Órákat. Akár éjszaka is. És néha kivágják az erkélyre hogy mindenki jobban hallja. Bár tudom hogy ebben nem értünk egyet, kutya kertes házba való szerintem ahol nincs közvetlen a szomszédnak fala. Persze beszélhetnék a TV-t, magnót üvöltetőkről, részegekről,stb, de én egy gyerek sírást még mindig jobban el tudok viselni mint a kutyaugatást, mikor éppen a gyerekem aludna, vagy én. A kutyatartásnak vannak szabályai, amit nem lehet betartatni, pl. a kutyafuttatók teljesen alkalmatlan területek a többsége, kicsi, üres, nincs benne semmi. Az viszont szomorú hogy a Haller parkban Pesten két szuper kutyafuttató is van, hatalmas, tele játékokkal, de a gazdák inkább a játszóterek környékén és a nem zárt homokozókba viszik a kutyákat. Én pl. félek a szabadom kóborgó kutyáktól és a gyerekem is. Hogyan bízzak meg egy idegen tulaj idegen kutyájába? Azt se szeretem mikor a gatyánkba törlik a sarat, vagy bármi egyebet. Ettől még vannak kutyás barátaink.

    VálaszTörlés
  4. Nem akarok én sok mindenkinek megfelelni. :) Csak hát azért fosik a picsám, nehogy keresztbe tegyenek. De próbálom nem szétstresszelni magam rajta.

    VálaszTörlés
  5. A legközelebbi közös költség fizetésénél mindenképp elkérjük. Óh, eleinte azzal is basztattak, hogy hát ez németjuhász o.O, óriás kutya lesz, meg most is van, hogy mondják, hogy úristendenagy. Sok ember szerint macskánál nagyobb méretű kutya nem való lakásba, de én nem értek ezzel egyet. Amikor ilyenekkel jönnek, akkor legszívesebben azt mondanám, hogy igazából a kétlábúak sem valóak panelba...
    Amúgy jellemző rám, hogy hajlamos vagyok túlaggódni dolgokat, remélem, hogy ezt is csak én lihegem túl és lenyugszik a "kedves" szomszéd. :)

    VálaszTörlés
  6. Azért a közösképviselő adhatott volna (vagy mi kérhettünk volna), mikor az első lóvét befizettük. Néztem a lépcsőházban, de nincs kifüggesztve.
    Én azért is mertem bevállalni, mert tudom, hogy minimális időt lesz egyedül. Mikor elmegyünk itthonról, akkor be szoktam zárni a konyhába (nem merem felügyelet nélkül hagyni a macskával), és alszik. A kulcscsörgésre sem ugat, sőt, addigra ébred fel, mire levetkőztetem a leányzót, megmosom a kezét, és akkor szoktam kiengedni, és nyújtózkodik ezerrel. Szóval szerintem tök jó fej. :)
    Valóban nem értünk egyet a kutya hova való dologban. Csomószor hallom a kertes házban lévő kutyákat esténként ugatni. És jó pár 100 m-re vannak tőlünk, mégis hallatszódik nyitott ablaknál, akkor szerintem a közvetlen szomszédoknak, hiába különálló épületekről beszélünk is hallható lehet.
    Én. kb. egyformán tudom tolerálni a kutyaugatást és gyereksírást. Talán a gyereksírást azért viselem nehezebben, mert ugye a leány 5 hónapig egyhuzamban nyomta, és épp az őrület határán voltam már, mire végre abbahagyta a reggeltől-estig tartó bömbölést.
    Szerintem legtöbbször, sőt szinte mindig a gazdával van a baj, nem a kutyával...

    VálaszTörlés
  7. Mint írtam, nem akartam kutyákról éppen veled vitázni mert tudom hogy te másképpen látod. Laktam kertes házban, hallottam kutyát, laktam panelban és ott volt a szomszédban. Ég és föld. Ha közvetlen a fal túloldalán ugat, az ellen nem tudok mit tenni. Ha kertes házól hallom, akkor becsukom az ablakot, pedig szomszéd házban volt. Nagyon nem mindegy. Az egész nap síró gyereket is tolerálom, ha tudom hogy gondja van. Igen, abban igazad van, sok függ a gazdától. meg a gyerek szülőjétől is. Ha egy szülő megmondja nekem hogy pl. a gyerekének hasonló gondja van mint nektek, akkor tolerálom, és segítem amiben tudom. Ha az egyedül hagyott kutya egész nap ugat, azt nem tudom tolerálni, pedig a tűrőképességem nagyon magas, cigányok lakta házban éltem 15 évig és még élek.

    VálaszTörlés
  8. Barbara Várkonyi2014. április 19. 20:42

    Amit te írsz, az nem gáz... viszont nalunk az van, hogy a 8. Emeleten 3 kutyát tart egy emberke, én MINDEN este kibassza őket az erkerkélyre, és markáns 2-3 órán keresztül ugattatja őket. Ha én írnám a társasházak házirendjét, max 1 kutyát engednék, és este 8 utan nem lehetne az erkélyen ugattatni. :-)) kicseszett idegesítő! Ez az egy dolog van, ami a kertes házak hangulatát idézi, és ez sem a kellemesebbje...

    VálaszTörlés
  9. Szerintem nem vitáztunk. ;)
    Nekem tapasztalatom nem panelban való élésben nincs sok (sajnos), én csak abból indultam ki, hogy ha a "puszta" túloldaláról ennyire idehallatszódik a folyamatos kutyaugatás, akkor a portaszomszédoknak milyen lehet... De akkor ezek szerint nem olyan zavaró, mint a panelban.

    VálaszTörlés
  10. De miért rakja ki őket az erkélyre??? Levegőzteti, vagy mi??? Áh, nem értem az embereket... Amúgy szerintem a kertes házban lévő kutyák többet ugatnak, mint egy jól nevelt, kellően kifárasztott, megmozgatott, foglalkoztatott, simogatott, szeretett, (őőőő, esetleg elkényeztetett) paneleb. Csak sokan szerintem ott baszarintják el, hogy adok neki enni, leviszem szarni, oszt csók. Hát ez egy kutyának kevés... És hát unalmában biztos, hogy ugat, rág, stb. De mondom, az enyém még ha jelez, akkor is csak böfög, erre pár örömködős vakkantásért beszólt a szomszédasszony... Na neki kívánok erkélyre 3 kutyát kibaszó szomszédot... Lehet, elszégyellné magát, hogy 3 vakkantásért beszólt.

    VálaszTörlés
  11. A panel rettenetes, én is abban lakom. A kertes házakból jövő hangok eloszlanak, nem annyira közeliek, legalább a WC lehúzást nem hallod, meg nem szagolod a másik főztjét, nem hallod minden szavukat, stb. Szóval jobb, de nekünk sincs pénzünk másra.

    VálaszTörlés
  12. Na erről írtam én is, kirakja az erkélyre, mert ott levegőn van és zeng a ház az ugatástól. Most szűnt meg állítólag az hogy x területen hány kutyát lehet tartani, pedig annak a törvénynek legalább volt értelme. Nekem ne mondja senki hogy egyszobás lakásban egészséges dolog 3 kutyát tartani, + a gazdájuk, stb. Hacsak nem valami törpe fajták, bár azok meg azon kívül hogy aranyosak, mindenre ugatnak, és nem is hallkan.

    VálaszTörlés
  13. Én laktam panelban, házrészben, téglaépítésű társasban. Legtöbbet panelban. De legszívesebben egy eldugott kis tanyában élnék (ez is volt a tervünk, de aztán gyerekkel, kocsi nélkül nem mertem bevállalni...) A tégla kb. = a panellal... Talán annyival jobb volt, hogy a szellőzőcső nem egy volt. De ugyanúgy hallottam, ha a szomszéd pisál. A házrészben meg a legmókásabb az volt, mikor a külső szomszéd meg a középső is baszott fűteni, mivel nem laknak ott. De már láttuk, hogy kezd elfagyni a víz, szóltunk neki. Továbbra is basztak fűteni. Erre persze elfagyott, de úgy, hogy majdnem 2 hétig nem volt vizünk, a leány akkor volt majdnem 1 éves, olyan pipa voltam, hogy nem igaz, a vízmű elzárkózott, aszonták, oldjuk meg. Aztán írtam a megyei lapnak, kijöttek, csináltak riportot, és érdekes mód a megjelenés után már a vízmű is komolyan vette, kijöttek, és felszólították a tulajt, hogy nyissa ki, hogy ki tudják olvasztani a csöveket. Pont ekkor jött vissza a víz, de gondolhatod, még napokig trutyis volt. A vízmentes időkben meg jártam a kútra vízé', öröm volt.

    VálaszTörlés
  14. Nekünk nincs még erkélyünk sem. :)
    Férjem keresztapja pesti, és hát mesélt cifrákat (több nagytestű kutya egy lakásban), ott sokkal elterjedtebb a panelban kutyatartás, talán elfogadottabb is, bár az ellentábor gondolom mérgesebb. Itt vidéken az a módi, hogy kösd ki láncra, baszd ki a kert végibe, adjá neki beáztatott kenyeret, oszt őrizze a házat... Ez nem állatkínzás szerintük, viszont a lakásban tartás az... o.O

    VálaszTörlés
  15. Állítólag hoztak valami törvényt hogy kertes házban kutyát láncon tartani nem szabad. Mármint álladóan. Olvastam valahol. Ja, azon én is el szoktam gondolkodni hogy egy 1 szobás panelban hogy a bánatban fér el két ember 2 nagy kutyával.

    VálaszTörlés
  16. Én már rájöttem, nem jó sehol se lakni DD, de a legkevésbé rossz a kertes ház, de csak az egy családos. Ha már van 1 szomszéd, már el van bacva az egész. Most nekünk bérel a cég, az volt a kikötésem hogy felettünk, mellettünk, alattunk, velünk DD senki ne lakjon. Így viselhetőbb, de azért így is vannak mindenféle kihívások. Még jó hogy itt nincs kakas meg ilyesmi. Pesten alattam kínaiak laknak, gondolhatod, mikor főznek beájulok a sarokba, meg mikor a galamb fészket rak az erkélyükön és turbékolnak hajnal 5-től, jaj de jó

    VálaszTörlés
  17. Igen, és itt jön az állandóan kérdése, mert ez szerintem egy baszott nagy kiskapu, hisz ki a tököm ellenőrzi, hogy az a szerencsétlen kutya vajon mennyi időt tölt egy napból láncon... Legtöbb esetben az egész életüket, aztán ha egyszer sikerül kiszabadulniuk vagy valaki véletlenül közeledni mer hozzájuk, és támad, akkor is a kutya lesz a köcsög, közben meg a gazda az... A törvény elméletileg valahogy így hangzik: "kistestű ebet legalább 4, közepes testűt 6, nagytestűt pedig 8 méteres eszközzel (lánc, kötél stb.) szabad csak megkötve tartani." http://kutyafuti.hupont.hu/23/ebrendelet-ebado#ixzz2zZBmbxcL Nem tom, de nekem valahogy a tőlünk nyugatabbi országok törvényei szimpatikusabbak, és ott a legtöbb helyen egyáltalán nem lehet láncra verni a kutyát és én ezzel maximálisan egyetértek! Ott állatkínzásnak minősül, itt meg ugye a sok kiskapuval 10-15 évig is élhetnek láncra verten, rozsdás vashordó "kutyaól"ban az ebek... :( Nem értettem, hogy miért jönnek mondjuk Németországból magyar menhelyekre örökbefogadni, de kiderült: ott olyan szigorúak a szabályok, legalábbis a logikus szabályok, hogy nincs túlszaporulat és szinte hiánycikk a kutya. Meg a fejlettebb állattartási kultúrával rendelkező országokban sokkal nagyobb esélye van egy öreg, esetleg félszemű, háromlábú, kutyának is a gazdásodásra... Van hová fejlődnünk úgy érzem.

    VálaszTörlés
  18. Én legszívesebben egy mátrai kisfaluban élnék vagy egy erdő közepén. De ezek sajnos csak álmok... EGYELŐRE!!! Fő az optimizmus, amint megnyerjük a Skandi lottót, költözünk... :D

    VálaszTörlés
  19. Barbara Várkonyi2014. április 22. 20:54

    Nekrm van vidéki barátnőm, és én náluk azt láttam, hogy nulla rosszindulat volt.brnnük, mégis lancon tartották a kutyát. Nehéz volt néznem... de latszott, hogy szeretik. Csak ez ott így szokás. Éjszakára elengedték. De már ott is generációs váltás van szerintrm, a barátnőm szüleinek a háza volt ez, a barátnőm már nem így csinálná.

    Én ezzel a kutya dologgal úgy vagyok, hogy mióta gyerekeim vannak, a hatam közepére nem kívánom. Pedig a gyerekek előtt kutyabuzi voltam. Teljrsen bemerevedtem. Szegény Bufi se érti anyuéknál, hogy mi lelte az alomtestvérét .. én sem értem!. De tudom magamról, hogy nem lenne hozzá türelmem, kurva pipa lennék egy csomó minden miatt, így inkább nem veszünk. Tökre felelősségteljesek vagyunk. :-)))

    VálaszTörlés
  20. Nem feltételezem minden kutyáját láncra verő ebtulajdonosról, hogy rosszindulatból csinálja ezt, hanem sajnos itt hungariba ez (főleg itt felénk, a tanyavilágban) teljesen elterjedt, elfogadott, természetes kutyatartási forma. :( Pedig csóré kutyák... Áh, tudnék mesélni rengeteget a menhelyes időszakomból (mellettünk volt a sintértelep), de nem akarok most elszontyolodni. :(
    Az meg nagy szó, hogy éjszakára elengedték, itt sokszor még a lánc is bele nő szegények nyakába, mert a "kedves gazdi" arra nem veszi a fáradtságot, hogy azt a kiba' nyakörvet átállítsa, ha nő a kutya... Áh, szörnyű dolgok ezek tényleg, és mióta kutyatulaj vagyok, még inkább megviselnek az ilyen dolgok.


    Nálunk főleg a Cuki autizmusa miatt lett kutya, amúgy is lehet, hogy lett volna, de az biztos, hogy pár év múlva...
    De Bufival is tartózkodó lettél? Szerintem felelősségteljesek vagytok, hisz fel tudtátok mérni, hogy perpill nem szeretnétek kutyát, nincs rá kapacitásotok. Ne tudd meg, hogy mennyien nem jutottak el ide, és hazavitték a cuki kölyökkutyákat, akik aztán szétkakiltak/pisiltek, ástak, megnőttek, ettek, sokat ugattak vagy épp túl keveset, és rengeteg ilyen eb került vissza a menhelyre... :(

    VálaszTörlés