lassandebiztosan

2014. április 15., kedd

Manikűrvadász 8. forduló

Először veszek részt Manikűrvadászaton, amit Iza indított útjára. Nagyon jó ötletnek tartom, szerintem még fogok jelentkezni. :)
A mostani forduló háziasszonya Timi, a Thimmyke lakk-kuckója blog írója
Aki engem kapott, hát ő nem olyan sok manikűr közül választhatott, de idővel majdcsak több lesz. Én szerencsésebb voltam, hisz a sorsoláson az Yndrelian Beauty Blog-ot kaptam, és ott volt miből válogatni, sok szép alkotást találhattok Yndre blogjában.

Végül, bár volt több kiszemeltem is, mégis emellett döntöttem. (A másik nagy kedvencemet IDE KATTINTVA tekinthetitek meg, szerintem valamikor megpróbálom azt is.)

A bejegyzést ITT találjátok

Sajnos nincs sok homok hatású lakkom, pedig imádom őket, így én simákat használtam, amiknek hasonlít az árnyalatuk az eredetihez. A kis glittereket meg a szálakat pontozóval rakosgattam, mert sajnos, ha lekentem az egész körmöm, akkor nagyon megváltozott a színe. :( Tegnap este csináltam és már nem volt időm és energiám az elrontott körmeimet újracsinálni, így elég érdekes, hogy az egyik kezemen ilyen, a másikon meg olyanok a körmeim. o.O :D

Ilyen lett /azért van annyi önkritikám, hogy határozottan szebb az eredeti, van még mit fejlődnöm, de bőszen gyakorlok :) /

Ez a fedőlakkos... :S

Nélküle szebbek a színek






26 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik, főleg hogy alig volt időd megcsinálni :) Nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem jó lett, örülök, hogy ezt a bevállalós színű manikűrt választottad! :)

    VálaszTörlés
  3. Szép lett! Igazán élénk, nyárias :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett!:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól mutatnak ezek a színek így együtt. :) És tényleg mennyivel szebbek fedőlakk nélkül. A glitterek egyesével való felrakosgatásáért pedig minden elismerésem...

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm! :) (Rossz szokásomhoz híven mindent az utolsó pillanatra hagyok, nem volt ez máshogy a posztolással sem, így majdnem késve került ki, de végül pont az utolsó percben sikerült befejeznem. :) )

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik ez a színkombináció, általában halványabb színeket szoktam használni, de nagyon örülök, hogy neked köszönhetően rávettem magam! :)

    VálaszTörlés
  9. Noémi, Szilvia A., Petra Toldi, Ági Niceties, nektek is köszönöm, kedvesek vagytok! :)

    VálaszTörlés
  10. A fedőlakktól olyan lett, mintha piszkos lenne vagy nem is tudom, mindenesetre jócskán elcsúfította... Nem baj, tanultam belőle. :)
    Szerintem biztos lett egy új őszhajszálam a glitterek pakolgatása közben. :D

    VálaszTörlés
  11. Jól néz ki, olyan nyárias lett :)

    VálaszTörlés
  12. Iluss (Fiatalos blog)2014. április 16. 9:35

    A fedőlakk nélküli képeken tényleg jobban dominálnak a színek! :) Nekem nagyon tetszik, olyan kis vidám :D

    VálaszTörlés
  13. Örülök, hogy tetszik, szerintem is vidám. :) Kicsit még szoknom kell, mert inkább visszafogottabb színeket használtam, de szerintem fogok még ilyen élénk színeket is.

    VálaszTörlés
  14. Nagyon klasszak a körmeid, ezek is, és amúgy mindegyik, amiket eddig itt láttam :-) Én is kedvet kaptam a lakkozáshoz :-) Nekem amúgy legjobban az ombrés tetszik, egyszer ráveszem magam és megcsinálom magamnak, bár én olyan béna vagyok, hogy biztos nem sikerülne...
    De a lényeg, ami miatt most írok az az, hogy ugyanilyen jeggyűrűnk van nekünk is ;-) :-D

    VálaszTörlés
  15. Barbara Várkonyi2014. április 17. 16:41

    Egy ilyet én is elfogadnék. Nagyon szép lett! Tetszik! Miattad fogok leszokni a körömrágásról! :-)

    VálaszTörlés
  16. Köszöntelek a vadászok között! :) Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk, remélem, még sok fordulóban vadászol majd velünk. :) Külön köszönöm, hogy megemlítettél, mint a Manikűrvadász létrehozóját, illetve nagyban segítette az is a munkámat, hogy a kiválasztott manikűr linkjét és képét is megosztottad velünk. :)
    Áldott Ünnepeket kívánok!
    Bella

    VálaszTörlés
  17. Köszi! :)
    Nekem is az ombre a nagy kedvencem, annyi lehetőséget rejt, annyi mindent ki lehet hozni belőle, hogy csak na. Az első színátmenetes lakkozásom finoman szólva is pocsék volt, kell kicsit gyakorolni, de az is tetszik benne, hogy legtöbbször manikűrről-manikűrre egyre jobban sikerül. És nem kell hozzá nagy eszköztár sem.
    Szerintem biztosan sikerülni fog neked is, ez a videó nekem nagyon sokat segített (előtte celofánra csepegtettem a lakkokat és fogpiszkálóval dolgoztam össze, de az sokkal időigényesebb, macerásabb...)
    https://www.youtube.com/watch?v=Cy7hrNjggw8



    Komolyan nektek is ilyen a gyűrűtök??? :) Jaj, hát én imádom, szerintem gyönyörű. Egyszerű, de mégis szép. Majd el kellene vinnem políroztatni, mert új korában az is nagyon tetszett benne, hogy a sima arany rész mattítva volt (vagy durvára csiszolva vagy mi), a két szélső fehérarany rész meg olyan szépen kiemelődött, hogy azok meg fényesek voltak. :)

    VálaszTörlés
  18. Szeretném megköszönni, hogy annak ellenére, hogy nem beauty/körmös blogot írok, mégis befogadtatok, nagyon jól esett ez nekem! Terveim szerint a következő vadászatokon is szeretnék részt venni. :)
    Gratulálok az ötlethez és ahhoz is, hogy nem csak létrehoztad, hanem a továbbiakban is koordinálod, összefoglalókat csinálsz.
    Ugyan, ne köszönd, örülök, hogy segítettem a munkádat a linkek/képek megosztásával (igyekeztem betartani a Manikűrvadász "használati útmutatóját")
    Neked is kellemes ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm a videót :-) Ennek láttán olyan könnyűnek tűnik elkészíteni ilyenné a körmöket... :-)
    Bizony, ugyanilyen ;-) Húú, hát az enyémet is el kéne már vinni polírozni, mégiscsak 10 éves (10 éve volt a eljegyzésünk), viszont a Páromé még szinte újszerű állapotban van, ugyanis a munkája miatt nem hordja, csak hétvégente.

    VálaszTörlés
  20. Szerintem próbáld ki, tényleg nagyon látványos manikat lehet kihozni ezzel a technikával.
    Húúú, most a gyűrű kapcsán egészen nosztalgikus hangulatba kerültem, maszekolással gyűjtöttük össze a rávalót, és annyira izgalmas volt a kiválasztás is, hát jujjj, de jó visszaemlékezni ezekre! :)

    VálaszTörlés