lassandebiztosan

2013. július 19., péntek

Idegbaj kerülgetett párszor

Legszívesebben ilyen fejet vágtam volna a történtekhez. :D Kép forrása: Pinterest

 Az elmaradhatatlan negatív áradat. :S Nem volt egyszerű az előző pár nap, valahogy tényleg igaz, hogy csőstül jön a baj... Nem ám elosztva, neeem, abban semmi izgi. Amúgy nem olyan világkatasztrófák, amik történtek, csak egybe átélni őket nem volt túl mókás.

 Kezdődött azzal, hogy kértem az Embert 100-szor, hogy rakjuk el a csúszdát addig, míg meleg van, mert a lenge öltözetű lány tapad rá, és veszélyes. Persze falra hányt borsó. Én azért nem raktam el, mert nem bírom szétszedni. Milliószor próbáltam, nem megy. És akkor az egyik nap a leányzó úgy odatapadt, hogy csak na, és lefejelte az oldalát. Nagyon megsajnáltam szegényt, ezzel együtt meg irdatlan dühöt éreztem az édesapja irányába. Így miután megnyugodott a Cuki, gondoltam jól kiosztom telefonon. Nyomkodom, semmi. Tovább nyomkodom, ismét semmi. Beszart az érintőképernyő, csak a gombokra reagált... Még szerencse, hogy van egy plusz telefon, a régi enyém, amit amúgy tökre szeretek, csak azért cseréltem le a tapicskolósra, mert arra nagyobb felbontású képeket is lehetett feltenni. Keresem, de persze nincs sehol. Felforgatok minden szekrényt, mire végre eszembe jut, hogy ez a mobil egy ideje már játéktelefonként üzemelt, így az egyik tárolóban ráleltem. Mire felhívtam az Embört, a dühöm már csillapodott, így nem kapott nagy fejmosást.

 Majd jött az a csodás nap, mikor drága férjem "kissé" kirúgott a hámból... Legújabban ritkán iszik, de akkor kiüti magát. Úgy hozták fel a lépcsőn, és fehér volt, mint a fal. Kérdezték, hová tegyék, még szerencse, hogy kapcsoltam, és mondom a konyhába. Most nem részletezem, de a bevitt alkohol egy része a taposón végezte... Ami még szépítette ezt az estét, az az volt, hogy az egyik ivótársa maradt vele, mert félt, hogy megfullad. Ő sem volt szomjas, és elég hangosan beszélt. Erre felkelt a lány... Végre férj elaludt, a cimbora hazament, én meg hajnali fél 2-kor felmostam... Oké, előfordul az ilyesmi, én sem vagyok szent, csak az a különbség, hogy mikor én rókáztam be, akkor az még 4 év múlva is fel volt hánytorgatva, de mikor urasága csinál hasonlót, arról már másnap nem lehet beszélni. :P

 Majd beszóltak a praxison.

 Gondoltam a felgyülemlett feszültséget levezetem bicajozással. Van egy csotrogányom, ami már akkor szar volt, mikor megvettük (valami import minőségtelen fos, a külső 3 hónap alatt szanaszét töredezett, és kopott...). Én már a vásárláskor nem voltam kibékülve vele, szerettem volna, ha rádobunk pár ezer Ft-ot és veszünk egy normálisat, de neeeem. Jó ez, mondotta Embör. (Ő sem járt jól, mert a szerelések hada várt rá.)
 Szóval, a csörgő-zörgő rettenet nyergébe vágtam magam, és tök jó volt, kellemes idő, sötétség, ideglevezetés, stb., mire egyszer csak lezuhant a lánc. Rengetegszer jártam így vele, de még így sem voltam túl rutinos. Ez annyit tesz, hogy kb. 15 percig próbáltam az oldalára fektetett bringára visszarakni a láncot, persze sikertelenül. Aztán felvillant, hogy mintha láttam volna, hogy ezt a műveletet fejre állított kerékpáron szokták, és láss csodát: sikerült. :) Könyékig olajos voltam, de már mosolyogtam magamon kínomban.

 Következő nap anyósoméknál voltunk. Túlöltöztünk, meg naptejet sem vittem, meg egyébként sem voltam kedvem menni, így gondoltam, hazaugrok a szükséges dolgokért. Természetesen a binyigli megint cserben hagyott, de most durvábban: mindkét fogaskerékről ledobódott a lánc. Azért igyekeztem visszatenni, kevés sikerrel. Egy koma tök rendes volt, pont a házuk előtt szenvedtem bütyköltem, és segített. Nagyon jól esett a kedvessége! :)
 Miután visszaértem anyósomékhoz, már mint a mesékben a dühös szereplőknek, nekem is füstölt a fülem. Már nem bírtam visszafogni magam, és elbődültem, hogy "olyan ez a kiba' bicikli, mint az életem, egy nagy rakás fos". Elég nagy lett a csend, sógorék is csak pislogtak. Végül férjem szó nélkül meghúzta a láncot, gondoltam érezte, hogy még egy hasonló szituációt nehezen viselnék. Amúgy azért is dobtam oda ezt a mondatot, mert sógornőm egy mázlista, és igen, gyarló ember módjára van bennem irigység. Két tipikusan fejlődő gyerek, cukimuki férj (néha el sem hiszem, hogy ezek testvérek... az én férjem általában csak akkor cukimuki, ha akar valamit), és még normális, fasza biciklije is van. Azért ne ijedjetek meg, nem voltam nagyon partykiller, ezt a kis kirohanásomat leszámítva; és a birkapörkölt is finom volt, összességében egész jó kis délután volt. :)

 Pár nappal ezek után este 10-kor kopognak. Tudtam, hogy ki az, mert anyu mindig ugyanúgy kopog. Éreztem, hogy valami baj van. Nem tévedtem, ugyanis apám alkotott: részegen elesett, és széttörte az orrát, elvitte a mentő...

 Az már csak hab a tortán, hogy kisasszonykával egyre nehezebb, de ezt majd egy következőben. o.O

2 megjegyzés:

  1. Neked is csak azt mondhatom, hogy a felhők felett süt a nap :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom, hogy elmenjenek a felhők! Elég kitartóak... De azért köszi! :)

      Törlés