lassandebiztosan

2013. július 16., kedd

Vannak ám jó emlékeim is :)

 Bármilyen meglepő is. :D Mostanában sokszor jutnak eszembe a 3 évvel ezelőtti események, és ezek igazán jókedvre derítenek. :) Ilyenkor már nagyban napoztam, hogy az esküvőnkre kicsit egységesebb legyen a színem, mert ekkor dolgoztam szabadfődön is (borsót szedtem), és az alkarom sötétbarna volt, a dekoltázsom helye meg hófehér. Mondom ez így milyen már, szolárium nem az én világom, így maradt az, hogy kinyitottam az erkélyajtót, és mikor sütött a nap, lehevertem a földre a szobában (az erkélyünk elég pici volt, oda nem fértem ki fekve, állva is max. 3-an, de akkor már eléggé egymás hegyén hátán voltunk), és jaj, de mennyire jó volt. Annyira nem lettem hű de barna, de azért egy kis színem csak lett, és a kontraszt is csökkent. Kár, hogy az új helyen nincs erkély, így most hókadt vagyok, de sebaj (ennyi anyajeggyel jobb is, ha nem süttetem magam).

 És mivel nem szabadna annyira a múltban élnem, mint teszem (és persze nem szabadna annyira rettegnem a jövőtől, ahogy teszem), így megemlítek egy jelenben zajló dolgot is. Gondolom már szétvet benneteket az ideg, hogy mi a helyzet gyógyszerfronton. Lassan elfogy a második doboz, így talán már nagyon sokat nem fognak változni a dolgok, és merek nyilatkozni: szóval, ha rajtam kívül is van valaki, aki azért halogatja az antidepi elkezdését, mert fél, hogy kiradírozza az életéből az orgazmust, az inkább tegyen egy próbát, és lehet, hogy olyan pozitívan fog csalódni, mint én. Igen, szerencsére van, remélem lesz is. Annyi, hogy kicsit nehezebb eljutni oda, és jobban kell összpontosítani, de csupán ennyi változott a gyógyszer szedése óta. És én bevallom, hogy az első pár nap mellékhatásai egyáltalán nem voltak olyan durvák, mint hittem. Persze ez nem azt jelenti, hogy másra is ugyanilyen hatással van, de azért szerettem volna ezt leírni, mert legtöbbször csak negatív véleményeket olvastam az SSRI típusú bogyókról, viszont hogy lekopogjam, én nem panaszkodhatok. Reggelente végre nem azt érzem, hogy legszívesebben fel sem kelnék. :) Úgyhogy hurrá! Tudom, nem babablogos téma, de mondjuk nem is ígértem sosem, hogy kizárólag a gyermekről fogok írni.
 Plusz olvasok egy könyvet, és tök jó. 
 De ne ijedjetek meg, nem maradtok negatív energiák nélkül, ugyanis nem szeretném, ha a feledés homályába veszne a pazarnak nem igazán mondható múlt hetem, amit hamarosan megosztok veletek. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése