lassandebiztosan

2013. július 22., hétfő

Cipővásárlás kiruccanással

 Tegnap csak átmentünk Kecskemétre (a mi falunkban városunkban nem találtunk olyan lábbelit, ami árban és tulajdonságaiban is megfelelő). Reggel már hőemelkedése sem volt, igaz alig bírtuk felkelteni, és azért látszódott rajta, hogy nincs formában, de nem volt vészes szerencsére.
 A buszmegállóban meg felháborodtam. Van ez a kiegészítő f*szság, direkt megnéztem a neten, hogy olyannal menjünk, amire nem kell, ehhez képest az a járat fizetős volt, és ez a megállóban jelölve is volt. Arra a megállapításra jutottam, hogy írok egy email-t a volánnak, hogy kiderítsem, hogy mi van, vagy legalábbis szóljak, hogy valami nem okés. Mert most nem azon a 300 Ft-on múlt a boldogulásunk, de akkor mi a francért töltöttem jó pár percet azzal, hogy kibogarásszam, hogy melyik járat felkiáltójeles, meg kiemelt vagy országos vagy mi a túró. Amúgy is a hajam égnek áll ettől az egésztől, amit állítólag úgy harangoztak be márciusban, hogy azé' van ez, hogy mennyé vonattal inkább, de ehhez képest májusban már a máv-nál is perkálni kell pluszban. Nem tudom, miért kell köntörfalazni... És röhejesnek tartom, hogy a jegyem kemény 55 Ft, míg a kieg. jegy 150 Ft. És az is érdekes, hogy 3 éves kor felett már perkálni kell... És amióta vannak ezek a nagy hirdetőtáblás trafikok, azóta erősödött a vágyam, hogy visszaszokjak, mivel mindenhol a pofámba tolják, hogy bagózz, bagózz, bagózz. Közben meg erre is azt mondták, hogy azé', hogy kevesebben szíjják. Még jó, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindketten cigizzünk, így én addig biztos nem fogok újra dohányozni, míg nem lesz munkám. De olyan jó cigizni!!! :( Barátnőm mesélte, hogy az egyik külföldi ismerősük azt hitte, hogy szexshop-ok, mivel el van sötétítve az üveg, ki van rakva a 18-as karika, de semmi nemzetközi nyelven felfogható kiírás nincs. Láttam a neten pár vicces dolgot ezzel kapcsolatban, pl a Dohány utca átnevezése Nemzeti Dohány utcára, vagy a Nemzetiségi Dohánybolt. :D
 Szerencsére találtunk cipellőt, az egyik 50%-al le volt értékelve, így vettünk 3500 Ft-ért egy  Bären-Schuhe szandit, ami számomra elgondolkodtató, hogy a kínaiban is kb. itt kezdődnek az árak, ez meg azért csak jobb minőségű. És vettünk még egy vászon cipőt is, mert ha esik az eső, azért csak ne szandálban legyen már. Amúgy általában szezon közepén vált méretet  a lába... :)
 A cipőpróbálás nagyon hasonlított a Thomas után című film egyik jelenetére, vagyis elég nagy harcok árán sikerült rátuszkolni a lábára a lábbelit.
 A játszóházat kihagytuk, mert tényleg nem volt a toppon, álmos is volt meg nyűgös, így jöttünk is haza, de előtte azért persze csúszdázott a  0 kilóméterkőnél. :) Ez kihagyhatatlan, én is nagyon szerettem gyerekként. :) Most is fel akartam mászni, de a tornacipőm csúszott, így nem sikerült. o.O

Pózer. Kár, hogy nem szeretném, hogy látszódjék az arcunk, ugyanis szinte pont ilyen fejet vág, és nagyon tündéri. :D 

"Lecsúszóóóó"

"tócsa"

4 megjegyzés: